Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány közleménye

2004. évi pályázatainak eredményéről * 

Az ÖSSZEFOGÁS a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány közzéteszi a 2004. december 3-i ülésén hozott döntése alapján a 2004. II. pályázati körben támogatást nyert szervezetek listáját.

2004. II. pályázati körben elnyert támogatások megvalósításának határideje szervezetek szerint (I. program)

Iktató-
szám
Program Al-
program
Pályázó, szervezet neve Megvalósítás helyszíne Megvalósítás időtartama Megvalósítás határideje Javasolt támogatás működésre Pályázati cél
319 I. 1. Érd Város önkormányzata Szociális Gondozó Központ Érd 2004. 12. 01.-
2005. 12. 01-jéig
2005. 12. 01-jéig 828 000 Utcai szociális munka Érden
332 I. 2. Ételt az életért Práter u. 29/B 2004. 12. 01.-
2005 05. 31.
2005. 05. 31-ig 800 000 Étkeztetés a Práter utcai nappali melegedőben
292 I. 1. Magyar Máltai Szeretet Szolgálat Bp. I., II., III., XI., XII. ker. 2004. 11. 01.-
2005. 11, 01-jéig
2005. 11. 01-jéig 5 304 000 Utcai szociálismunka Budán, az I., II., III., XI., XII. ker.
309 I. 3. Magyar Máltai Szeretet Szolgálat 1033 Budapest
Gyenes u. 11.
2004. 11. 01.-
2005. 03. 31.-ig
2005. 03. 31-ig 1 430 000 Női krízis hajléktalan szálló működtetése
311 I. 3. Magyar Máltai Szeretet Szolgálat 1078 Budapest
Murányi u. 38
2004. 12. 01-
2005. 02. 18-ig
2005. 02. 18-ig 1 080 000 Időszakos férőhely kialakítása 15 fő számára
270 I. 2. Magyar Vöröskereszt VII. ker. 2004. 12. 01.-
2005. 03. 31.-ig
2005. 03. 31-ig 2 300 000 Legalább 213 fő napi étkeztetése 85 napon keresztül
271 I. 1. Magyar Vöröskereszt X ker., Bihari u. 15. 2004. 11. 15.-
2005. 11. 15-ig
2005. 11. 15-ig 1 853 000 Utcai szociális munka támogatása a VII. ker.-ben
271 I. 2. Magyar Vöröskereszt VIII. ker., Homok u 4-6. 2004. 12. 01.-
2005. 03. 31-ig
2005. 03. 31-ig 1 000 000 Legalább 200 fő napi étkeztetése 85 napon keresztül
284 I. 1. Menhely Alapítvány Kürt utcai Nappali Melegedte és Üsz. 1073 Budapest, Kürt u. 4. 2004. 11. 01.-
2005. 03. 31-ig
2005. 03. 31-ig 2 090 000 Utcai szociális munka támogatása a téli időszakban, bér és dologi költségek támogatásával
323 I. 1. Oltalom Karitatív Egyesület 1086 Bp., Dankó u. 9. 2004. 12. 15.-
2005. 03. 20-ig
2005. 03. 20-ig 1 800 000 Nappali melegedőben időszakos férőhely kialakítása
282 I. 3. Tiszta Forrás Alapítvány 1181 Bp., Üllői u. 373. 2004.1 1. 01.-
2005. 03. 31-ig
2005. 03. 31-ig 8 000 000 Hétvégi nyitva tattá` krízisidőben, nappali melegedőben
19 285 000

2004. II. pályázati körben elnyert támogatások megvalósítási határideje szervezetek szerint (III. alprogram)

Iktató-
szám
Program Al-
program
Pályázó, szervezet neve Megvalósítás időtartama Megvalósítás határideje Megvalósítás helye Javasolt támogatás
Pályázati cél
beruházás működés
291 III. 1. Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány 2004. 11. 01.-
2005. 04. 15-ig
2005. 04. 15-ig Budapest 0 1 600 000 Krízisautó működési költségeinek támogatása
269 III. 1. Katolikus Karitász 2004. 11. 01. 2004. 11. 01. 1111 Budapest
Bartók Béla u. 30.
0 1 000 000 Pályaudvari szociális munka
283 III. 1. Menhely Alapítvány Diszpécser Központ 2404. 12. 01.-
2005. 03. 31-ig
2005. 03. 31-ig 1082 Budapest
Baross u. 41 1/2.
0 3 061 000 Bónos rendszer üzemeltetése
285 III. 1. Menhely Alapítvány, Hajléktalan Gondozási Központ 2004. 11. 01.-
2005. 03. 31-ig
2005. 03. 31-ig 1082 Budapest
Baross u. 41. 1/2.
0 2 567 000 Krízisautó működtetése 2004/2005 telén
318 Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórház 2004. 12. 15.-
200. 03. 31-ig
2005. 03. 31-ig 1125 Bp.
Diós árok 1-3.,
rendelőintézet
0 1 500 000 Hajléktalan személyek ellátásának megszervezése
272 Magyar Vöröskereszt 2004, 11. 15.-
2005. 11. 15-ig
2005. 11. 15-ig VIII. ker.
Homok u. 4-6.
4 987 000 0 Nappali melegedő létrehozása a Bp. VII., Homok n. 4-6. alatti népkonyhánk pincehelyiségben
4 987 000 972 800 14 715 000