Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Főv. Kgy. határozatai

kivonat a 2006. április 27-i ülésének jegyzőkönyvéből * 

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

568/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 24. pontként tárgyalja meg a „A Csatorna Holding Rt. részvényekre vonatkozó részvény-átruházásokkal kapcsolatos önkormányzati döntések” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

569/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 9. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a GKM által kiírt pályázaton való részvételre az Euro Velo kerékpárút-hálózat szakaszainak építésére és tervezésére” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

570/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 19. pontként tárgyalja meg az „Összefoglaló jelentés a 2005. évi ellenőrzésekről” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

571/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 7. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a Hajógyári-sziget fejlesztéséhez kapcsolódó településrendezési keretszerződésre” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

572/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 6. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 48/1998. (X. 15.) önkormányzati rendelete 7. § (1) bekezdésben rögzített egyetértési jog gyakorlására - Bp. XIII. kerület, Váci út-Csavargyár utca-Cserhalom utca- Rákos-patak által határolt terület Kerületi Szabályozási Terve” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

573/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 8. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 48/1998. (X. 15.) önkormányzati rendelete 7. § (1) bekezdésben rögzített egyetértési jog gyakorlására - Bp. III. kerület, Óbudai- (Hajógyári-) sziget Kerületi Szabályozási Terve” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

574/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 23. pontként tárgyalja meg a „Javaslat súlyos tanulási és magatartási problémával küzdő tanulók oktatását biztosító nonprofit szervezetek támogatására” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

575/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 30. pontként tárgyalja meg a „Javaslat társadalmi szervezetek támogatására a »8203 Rekreációs és sportcélú bizottsági keret« cím előirányzata terhére” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

576/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 31. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 514-515/2006. (III. 30.) Főv. Kgy. Határozatainak módosítására” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

577/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 32. pontként tárgyalja meg a „Javaslat társadalmi szervezetek támogatására a »8413 Sportcélú támogatás« cím előirányzata terhére” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

578/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a „Javaslat a Budapesti Városfejlesztési és Városrehabilitációs Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság felügyelő bizottságába tag delegálására” című előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

579/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 29. pontként tárgyalja meg a „A 2012. évi UEFA EURO Labdarúgó Európabajnokság garanciáinak elfogadásáról, a Horvát-Magyar Labdarúgó Szövetség által benyújtandó pályázat ügye” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

580/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 5. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a Budapest Településszerkezeti Terve, a Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzat (BVKSZ), valamint a Fővárosi Szabályozási Keretterv (FSZKT), illetve a Kerületi Szabályozási Tervek (KSZT), Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatok (KVSZ) összhangjához szükséges követelményekről szóló 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosítására, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek a 2006. évi L. törvény szerinti módosításával összefüggésben” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

581/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat a Budapest főváros fő- és mellékútjain végzett kátyúzási munkálatok ügyében vizsgálóbizottság felállítására” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

582/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat a Tulajdonosi Bizottság 244/1998. (III. 31.) Határozatának végrehajtására” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

583/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat a Budapest IX. kerületében található Szent László Kórház sporttelepének térítésmentes átadására” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

584/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat a Budapest IX. kerületében található Szent László Kórház sporttelepének térítésmentes átadására” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

585/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat a BKV Zrt. területén elhelyezett Budapest Riport plakátok leszedése ügyében vizsgálóbizottság felállítására” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

586/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat a Budapest garancia rendelet elkészítésére” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

587/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat Közútkezelői Szabályzat megalkotására” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

588/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Tájékoztató kérése a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban 2004. decemberében történt holttestcserék ügyében folytatott vizsgálatok eredményéről, illetve bocsánatkérés Medek Tibor betegszállítótól” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

589/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat a Ferihegyi repülőtérre vezető út Szemeretelep menti szakaszának zajvédelmére” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

590/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat Budapest bevezető útszakaszain történő egységes forgalomirányítási rendszer kiépítésére” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

591/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat az M5 autópálya soroksári bevezető szakasz zajvédelmére (Kossuth Ferenc telep)” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

592/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat parkolójegy-váltás előtti türelmi idő bevezetésére” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

593/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről az „Újrahasznosított papír a Főpolgármesteri Hivatalban” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

594/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Budapest Hegyvidék XII. kerület kiemelt közcélú zöldterülete a Városmajori park fenntartói feladatainak átadás-átvétele” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

595/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Budapest XII. kerület, Szilassy út 3. (volt Istenszeme Fogadó) tulajdonjogának átadása Budapest Hegyvidék XII. kerületi Önkormányzat részére” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

596/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Budapest Hegyvidék XII. kerület kiemelt közcélú zöldterülete a Gesztenyéskert kezelői jogának átadása” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

597/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Budapest XII. kerület Városmajor és Diósárok utcák felújítási munkálataival kapcsolatos tényfeltáró bizottság felállítása” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

598/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről „A járdaburkolatok roncsolásmentesen bontható térkő burkolattal történő helyreállítása” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

599/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Budapest XII. ker., Zugligeti út 66. szám alatti ingatlan a Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata részére történő ingyenes használatba adása” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

600/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el dr. Kupper Andrásnak a „Javaslat a Budapest főváros közterületein a taxiállomások létesítéséről, használatának és üzemeltetésének rendjéről szóló 59/1999. (XI. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosítására” című napirend levételére vonatkozó indítványát.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

601/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 37. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a 2010. évi ITU Triatlon Világbajnokság Budapest helyszínnel történő megrendezésére” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

602/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 10. pontként tárgyalja meg a „Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

603/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

az ülés napirendjét az alábbiakban állapítja meg:

1. Javaslat a FOK Kht. tisztségviselőinek javadalmazására.

2. Többszemélyes gazdasági társaságok személyi ügyei.

3. Képviselő delegálása a Közép-Duna-völgyi Területi Vízgazdálkodási Tanács szakmai bizottságába.

4. Javaslat közoktatási intézmények alapító okiratának módosítására.

5. Javaslat a Budapest Településszerkezeti Terve, a Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzat (BVKSZ), valamint a Fővárosi Szabályozási Keretterv (FSZKT), illetve a Kerületi Szabályozási Tervek (KSZT), Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatok (KVSZ) összhangjához szükséges követelményekről szóló 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosítására, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek a 2006. évi L. törvény szerinti módosításával összefüggésben.

6. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

7. Javaslat a Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 19/2005. (IV. 22.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

8. Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 48/1998. (X. 15.) önkormányzati rendelete 7. § (1) bekezdésben rögzített egyetértési jog gyakorlására - Bp. XIII. kerület, Váci út-Csavargyár utca-Cserhalom utca-Rákos-patak által határolt terület Kerületi Szabályozási Terve.

9. Javaslat a Hajógyári-sziget fejlesztéséhez kapcsolódó településrendezési keretszerződésre.

10. Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 48/1998. (X. 15.) önkormányzati rendelete 7. § (1) bekezdésben rögzített egyetértési jog gyakorlására - Bp. III. kerület, Óbudai- (Hajógyári-) sziget Kerületi Szabályozási Terve.

11. Javaslat a Budapest főváros közterületein a taxiállomások létesítéséről, használatának és üzemeltetésének rendjéről szóló 59/1999. (XI. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

12. Javaslat fővárosi zöldfelületi rendszerbe tartozó zöldterületek és zöldfelületek védelméről, használatáról, fenntartásáról és fejlesztéséről szóló 10/2005. Főv. Kgy. rendelet módosítására.

13. Javaslat a GKM által kiírt pályázaton való részvételre az Euro Velo kerékpárút-hálózat szakaszainak építésére és tervezésére.

14. Jelentések Budapest Főváros Önkormányzatának 2005. évi költségvetési gazdálkodásáról (Melléklete: A Fővárosi Önkormányzat 2005. évi vagyonkimutatása).

15. Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére.

16. Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. alapító okiratának módosítása.

17. A FIMŰV Rt. alapító okiratának módosítása.

18. A BFVK Rt. alapító okiratának módosítása.

19. Javaslat a nevelési-oktatási intézmények feladatracionalizálása miatt jelentkező létszámleépítések központi költségvetésből történő biztosítására benyújtandó végleges pályázati anyagra.

20. Javaslat a Budapesti Történeti Múzeum alapító okiratának módosítására.

21. Javaslat pénzeszköz átcsoportosítására a „9300 Általános tartalékkeret” terhére.

22. Javaslat a 2-es metróvonal (M-2) járműállományának cseréje céljából történő hitel felvételére az Európai Beruházási Banktól.

23. Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2006. évi költségvetéséről szóló 12/2006. (III. 16.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

24. Javaslat a fővárosban végzendő csípő szúnyogirtás közbeszerzési eljárásához kapcsolódó kötelezettségvállalásra.

25. Összefoglaló jelentés a 2005. évi ellenőrzésekről.

26. Javaslat fővárosi önkormányzati szociális intézmények alapító okiratának módosítására.

27. Javaslat a Budapesti Városfejlesztési és Városrehabilitációs Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság létrehozására és az átmeneti hasznosítás megvalósítására.

28. Javaslat a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár új, XV. kerületi tagkönyvtárának kialakítására.

29. Javaslat gyermekvédelmi intézmények alapító okiratainak módosítására.

30. Javaslat súlyos tanulási és magatartási problémával küzdő tanulók oktatását biztosító nonprofit szervezetek támogatására.

31. Több évre szóló működési előirányzat biztosítása.

32. A Csatorna Holding Rt. részvényekre vonatkozó részvényátruházásokkal kapcsolatos önkormányzati döntések.

33. Javaslat a Fővárosi Közterület-felügyelet alapító okiratának módosítására, Vészhelyzet Információs Központ létrehozására vonatkozó engedélyezési okmány jóváhagyására.

34. Javaslat a Budapest XIII. kerület, Lehel utca- Dózsa György út-Szabolcs utca-Bulcsú utca által határolt városrehabilitációs akcióterület státuszának fenntartására.

35. Együttműködési megállapodás a Budapest XIII. kerület, Lehel utca-Dózsa György út- vasútvonal-Bulcsú utca által határolt akcióterület komplex városrehabilitációs feladatainak támogatására.

36. Javaslat sportszövetségek és sportági szakszövetségek támogatására a „8413 Sport célú támogatás” cím 2006. évi előirányzata terhére.

37. Javaslat a Közép-magyarországi Régió (Komplex) Operatív Programja 2007-2013., 2. munkaközi változatának véleményezésére.

38. Javaslat a „Budapest és vonzáskörzete zajtérképe” projekt engedélyokiratának elfogadására.

39. A 2012. évi UEFA EURO Labdarúgó Európa-bajnokság garanciáinak elfogadásáról, a Horvát-Magyar Labdarúgó Szövetség által benyújtandó pályázat ügye.

40. Javaslat társadalmi szervezetek támogatására a „8203 Rekreációs és sportcélú bizottsági kerete” cím előirányzata terhére.

41. Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 514-515/2006. (III. 30.) Főv. Kgy. Határozatainak módosítására.

42. Javaslat társadalmi szervezetek támogatására a „8413 Sportcélú támogatás” cím 2006. évi előirányzata terhére.

43. Javaslat a 2010. évi ITU Triatlon Világbajnokság Budapest helyszínnel történő megrendezésére.

44. A BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. 2006. évi közszolgáltatási szerződésének módosítása.

45. Javaslat az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium által az állami gondoskodásból 1997. november 1. előtt nagykorúvá válásuk miatt kikerült fiatal felnőttek lakáshoz jutásának támogatására kiírt pályázat benyújtására.

46. Átfogó értékelés a Fővárosi Önkormányzat gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról.

47. Budapest V. kerület, Városház u. 18. sz. alatti ingatlan elővásárlási jog gyakorlása.

48. Támogatási kérelem a fővárosi dunai révátkelőhelyek felújításához.

49. Javaslat a Budapesti Közlekedés-Szervező Kht. társasági szerződésének módosítására.

50. Javaslat a Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet költségvetési záróbeszámolójának elfogadására.

51. Kiegészítő részvényesi megállapodás a Főgáz Rt. befektetőivel az E.ON csoport kiszállásával összefüggésben.

52. Javaslat behajthatatlan fizetési követelés elengedésére a VIII. ker., Orczy téren történt jogosulatlan közterület-használati ügyben.

53. Előterjesztés a Mozgásjavító Ált. Iskola és Diákotthon (Bp., Mexikói út) rekonstrukció I. ütem célokmány 2. sz. módosítására.

54. Budapest V. kerület, Március 15. tér 3. sz. alatti 24321 hrsz.-ú ingatlan (volt FCSM székház) értékesítése.

55. Javaslat Budapest főváros kereskedelemfejlesztési koncepciójának elfogadására.

56. Javaslat Szentimreváros városrész elnevezésére a XI. kerületben.

57. Beszámoló a Budapesti Információ-gazdálkodási Alap 2005. évi felhasználásáról.

58. Sebők Erika fellebbezése rendszeres szociális segély ügyben.

59. Levkovics Józsefné fellebbezése rendszeres szociális segély ügyben.

60. Tóth Gabriella fellebbezése rendszeres szociális segély ügyben.

61/a. elentés a lejárt határidejű közgyűlési Határozatok végrehajtásáról.

A napirend 1. pontja: Javaslat a FOK Kht. tisztségviselőinek javadalmazására.

Előadó: dr. Schiffer János

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

A napirend 2. pontja: Többszemélyes gazdasági társaságok személyi ügyei.

Előadó: Vajda Pál, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

608/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy „A többszemélyes gazdasági társaságok személyi ügyei” című előterjesztést zárt ülésen kívánja tárgyalni.

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

A napirend 3. pontja: Képviselő delegálása a Közép-Duna-völgyi Területi Vízgazdálkodási Tanács szakmai bizottságába.

Előadó: Vajda Pál

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

615/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Fővárosi Önkormányzatot Kiss Zoltán képviselje a Közép-Duna-völgyi Területi Vízgazdálkodási Tanács 104/1998. (V. 22.) Korm. rendelet szerinti szakmai bizottságában. Felkéri a főpolgármestert, hogy az előterjesztés mellékletét képező meghatalmazást írja alá.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 4. pontja: Javaslat közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítására.

Előadó: dr. Schiffer János

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

616/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

módosítja a Kós Károly Kollégium (Budapest XIV., Mogyoródi út 19-21.) alapító okiratát az 1.9. számú melléklet szerinti tartalommal.

617/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Táncsics Mihály Kollégium (Budapest XI., Rátz László u. 3-7.) alapító okiratát az 1.12. számú melléklet szerinti tartalommal.

618/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Váci Mihály Kollégium (Budapest XIV., Mogyoródi út 128.) alapító okiratát az 1.13. számú melléklet szerinti tartalommal.

619/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Vécsey János Kollégium (Budapest III., Szél u. 11-13.) alapító okiratát az 1.14. számú melléklet szerinti tartalommal.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

620/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

módosítja az 1. sz. Fővárosi Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ (Budapest XI., Rátz László u. 73.) alapító okiratát az 1.1. számú melléklet szerinti tartalommal.

621/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a 3. sz. Fővárosi Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ (Budapest V., Deák Ferenc u. 17.) alapító okiratát az 1.2. számú melléklet szerinti tartalommal.

622/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a 4. sz. Fővárosi Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ (Budapest II., Csalogány u. 43.) alapító okiratát az 1.3. számú melléklet szerinti tartalommal.

623/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Módosítja az Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon (Budapest XII., Hegyhát u. 19.) alapító okiratát az 1.4. számú melléklet szerinti tartalommal.

624/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Beszédvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ (Budapest XI., Halmi út 26.) alapító okiratát az 1.5. számú melléklet szerinti tartalommal.

625/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Módosítja az Éltes Mátyás Általános Iskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Módszertani Intézmény (Budapest X., Újhegyi sétány 9-11.) alapító okiratát az 1.6. számú melléklet szerinti tartalommal.

626/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Hajnik Károly Közgazdasági Szakközépiskola (Budapest VII., Murányi u. 10.) alapító okiratát az 1.7. számú melléklet szerinti tartalommal.

627/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium (Budapest XIX., Kisfaludy u. 32.) alapító okiratát az 1.8. számú melléklet szerinti tartalommal.

628/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Speciális Szakiskola (Budapest XXI., Táncsics Mihály út 84.) alapító okiratát az 1.10. számú melléklet szerinti tartalommal.

629/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Szent Miklós Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon (Budapest III., Miklós tér 5.) alapító okiratát az 1.11. számú melléklet szerinti tartalommal.

630/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium (Budapest XIII., Váci út 107.) alapító okiratát az 1.15. számú melléklet szerinti tartalommal.

631/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Modell Divatiskola Iparművészeti, Ruha- és Textilipari Szakközépiskola és Szakiskola (Budapest VII., Wesselényi u. 52.) alapító okiratát az 1.16. számú melléklet szerinti tartalommal.

632/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert az 616-631/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. Határozatokhoz kapcsolódó alapítóokirat-módosítások aláírására és a 2.1.-2.16. számú melléklet szerinti egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok aláírására és kiadására.

Határidő: 2006. május 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 21/2006. (V. 11.) önkormányzati rendeletét a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról.

A napirend 5. pontja: Javaslat a Budapest Településszerkezeti Terve, a Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzat (BVKSZ), valamint a Fővárosi Szabályozási Keretterv (FSZKT), illetve a Kerületi Szabályozási Tervek (KSZT), Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatok (KVSZ) összhangjához szükséges követelményekről szóló 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosítására, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek a 2006. évi L. törvény szerinti módosításával összefüggésben.

Előadó: dr. Demszky Gábor

A Fővárosi Közgyűlés

az 1. számú mellékletnek megfelelő tartalommal megalkotja 22/2006. (V. 11.) önkormányzati rendeletét a Budapest Településszerkezeti Terve, a Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzat (BVKSZ), valamint a Fővárosi Szabályozási Keretterv (FSZKT), illetve a Kerületi Szabályozási Tervek (KSZT), Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatok (KVSZ) összhangjához szükséges követelményekről szóló 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról.

A napirend 6. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

633/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Wintermantel Zsolt módosító indítványát, mely szerint:

„A Budapest Főváros Közgyűlésének …/2006. (…) önkormányzati rendelete a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról 6. §-ának elhagyását javasolom.”

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja - az előterjesztő által tett módosítással - a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról szóló 23/2006. (V. 11.) Főv. Kgy. rendeletét az 1. számú melléklet szerinti tartalommal.

A napirend 7. pontja: Javaslat a Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 19/2005. (IV. 22.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előadó: Vajda Pál

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 24/2006. (V. 11.) Főv. Kgy. rendeletét Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 19/2005. (IV. 22.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az 1. számú melléklet szerinti tartalommal.

A napirend 8. pontja: Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 48/1998. (X. 15.) önkormányzati rendelete 7. § (1) bekezdésben rögzített egyetértési jog gyakorlására - Bp. XIII. kerület, Váci út-Csavargyár utca-Cserhalom utca-Rákos-patak által határolt terület Kerületi Szabályozási Terve.

Előadó: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

634/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

a 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet 7. § (1) bekezdésével összhangban a Budapest XIII. kerület, Váci út-Csavargyár utca-Cserhalom utca-Rákos-patak által határolt területre készült szabályozási tervvel egyetért.

Felkéri a főpolgármestert, hogy döntéséről az érintett fővárosi kerületi önkormányzatot tájékoztassa.

Határidő: a Határozathozatalt követő 3 héten belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 9. pontja: Javaslat a Hajógyári-sziget fejlesztéséhez kapcsolódó településrendezési keretszerződésre.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

635/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a Környezetvédelmi Bizottság módosító indítványát, mely szerint:

„A Környezetvédelmi Bizottság javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy csak azzal a feltétellel támogassa az ismertetett szabályozási terv elfogadását, ha a hozzátartozó keretmegállapodásban szereplő zöldfelület-fejlesztésre vonatkozó keretösszegek felhasználására - konkrét programok alapján - nem a teljes beruházás befejezésekor, hanem a vegetációs időszakot is figyelembe véve, a beruházás folyamatában kerül sor, amikor a zöldfelület-fejlesztésre kijelölt terület közvetlen környezetének átépítése és rendezése megtörtént.”

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

636/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

elfogadja és megköti a jelen szerződés 1. számú mellékletében foglalt Településrendezési Keretszerződést, és felhatalmazza a főpolgármestert a szerződés aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

637/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Településrendezési Keretszerződés tartalmának közjegyzői okiratba foglalásáról gondoskodjon, és felhatalmazza annak aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 10. pontja: Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 48/1998. (X. 15.) önkormányzati rendelete 7. § (1) bekezdésben rögzített egyetértési jog gyakorlására - Bp. III. kerület, Óbudai- (Hajógyári-) sziget Kerületi Szabályozási Terve.

Előadó: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

638/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Zsinka Lászlónak a vita újbóli megnyitására vonatkozó ügyrendi indítványát.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

639/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

a 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet 7. § (1) bekezdésével összhangban a Budapest III. kerület, Óbudai- (Hajógyári-) sziget területére készült szabályozási tervvel egyetért.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

640/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy döntéséről az érintett fővárosi kerületi önkormányzatot tájékoztassa.

Határidő: a Határozathozatalt követő 3 héten belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 11. pontja: Javaslat a Budapest főváros közterületein a taxiállomások létesítéséről, használatának és üzemeltetésének rendjéről szóló 59/1999. (XI. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja - az előterjesztő által tett kiegészítéssel - 25/2006. (V. 11.) önkormányzati rendeletét a Budapest főváros közterületein a taxiállomások létesítéséről, használatának és üzemeltetésének rendjéről szóló 59/1999. (XI. 18.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

641/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, működjön közre abban, hogy a Budapest Airport Zrt. és a Taxiállomás Kht. a Ferihegyi repülőtérre vonatkozó taxiállomás-üzemeltetési megállapodást mielőbb megköthessék.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 12. pontja: Javaslat a fővárosi zöldfelületi rendszerbe tartozó zöldterületek és zöldfelületek védelméről, használatáról, fenntartásáról és fejlesztéséről szóló 10/2005. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

A Fővárosi Közgyűlés

- a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva - megalkotja 26/2006. (V. 11.) Főv. Kgy. rendeletét a fővárosi zöldfelületi rendszerbe tartozó zöldterületek és zöldfelületek védelméről, használatáról, fenntartásáról és fejlesztéséről szóló 10/2005. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról, az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

642/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjék a FŐKERT Zrt. és a Főpolgármesteri Hivatal között létrejött, 2006. április 3-i keltű parkosítási és zöldterületi szolgáltatási szerződés módosításáról, a behajtott követelésekkel történő elszámolás érdekében.

Határidő: a döntést követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 13. pontja: Javaslat a GKM által kiírt pályázaton való részvételre az Euro Velo kerékpárút-hálózat szakaszainak építésére és tervezésére.

Előadók: dr. Bakonyi Tibor, Vajda Pál

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

643/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

pályázatot nyújt be a Duna menti kerékpárút Szilas-patak és Székes-dűlő közötti szakaszának kiépítésére a GKM által az Euro Velo hálózat magyarországi szakaszaira kiírt pályázaton.

A megvalósításhoz pályázati önrészként 50,0 M Ft-ot biztosít 2006. évi költségvetésében a „7311 Út-, hídfenntartás” cím intézményi felújítások kiadási előirányzata terhére.

Határidő: a pályázat benyújtására 2006. május 22.

Felelős: dr. Demszky Gábor

644/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Pályázatot nyújt be a Duna menti kerékpárút Újpesti vasúti híd és Rév utca közötti szakaszának tervezésére és engedélyeztetésére a GKM által az Euro Velo hálózat magyarországi szakaszaira kiírt pályázaton.

A tervezéshez pályázati önrészként 4,0 M Ft-ot biztosít 2006. évi költségvetésében a „7311 Út-, hídfenntartás” cím intézményi felújítások kiadási előirányzata terhére.

Határidő: a pályázat benyújtására 2006. május 22.

Felelős: dr. Demszky Gábor

645/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert az építésre, illetve a tervezésre vonatkozó közbeszerzési eljárások elindítására, hogy kedvező döntés esetén a vállalkozási szerződéseket a pályázat által előírt határidőben meg lehessen kötni.

Határidő: 2006. június 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

646/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a pályázat elnyerése esetén az önrész biztosításával kapcsolatos költségvetés-módosítási javaslatot és az ezzel összefüggő okmányokat jóváhagyásra terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a pályázat elbírálását követően azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 14. pontja: Beszámoló Budapest Főváros Önkormányzata 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

647/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h

jóváhagyja Budapest Főváros Önkormányzata 2005. évi vagyonleltárát.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 27/2006. (V. 18.) önkormányzati rendeletét Budapest Főváros Önkormányzata 2005. évi költségvetése végrehajtásáról.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

648/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

a 2. számú melléklet - előterjesztő által kiegészí-tett - 1-4. számú táblázatai szerint elfogadja Budapest Főváros Önkormányzata 2005. évi egyszerűsített beszámolóját.

Felkéri a főpolgármestert, hogy intézkedjen az elfogadott 2005. évi egyszerűsített beszámoló közzétételéről.

Határidő: 2006. június 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

649/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Az alábbi intézmények 2005. évi költségvetési előirányzata terhére engedélyezi a felsorolt társadalmi szervezetek, alapítványok támogatását a megjelölt összeggel:

Intézmény Megnevezés Összeg
(ezer Ft)
3538 Hunfalvy J. Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelmi Közgazdasági Szki. Kétnyelvű Iskoláért Egyesület 10
3571 Arany J. Épületgépészeti Szki. és Szakiskola Diák Sport Egyesület 8
5401 Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Helyi Szakszervezete 250

650/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata költségvetési intézményei

- pénzmaradványát az 1. számú melléklet 5. oszlopa,

- vállalkozási tevékenységének eredményét az 1. számú melléklet 8. oszlopa összegeivel a 25. és 26. oszlopok finanszírozási korrekciói

figyelembevételével állapítja meg, azzal hogy Csarnok és Piac Igazgatóság (CSAPI) a jóváhagyott pénzmaradványa terhére a 274/2006. (II. 23.) Főv. Kgy. Határozatnak eleget téve pénzmaradvány felhasználásként egyszeri jelleggel fizessen be 200 000 E Ft-ot a Fővárosi Önkormányzat részére.

A megállapított maradványokból a költségvetési intézmények saját hatáskörükben:

- a személyi juttatások előirányzatát legfeljebb az 1. számú melléklet 10. oszlopa,

- a munkaadókat terhelő járulékok előirányzatát legfeljebb az 1. számú melléklet 11. oszlopa szerinti összegekkel emelhetik,

- a céljelleggel támogatott intézményi felújítások előirányzatát az 1. számú melléklet 12. oszlopa szerinti összegekkel, a 7. számú melléklet szerinti feladatokon kötelesek növelni.

651/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata pénzmaradvány elszámolásához kapcsolódóan:

- a 2005. évi normatív állami hozzájárulások és a normatív részesedésű átengedett személyi jövedelemadó elszámolását a 3/a. számú melléklet,

- a 2005. évi normatív kötött felhasználású hozzájárulások elszámolását a 3/b. számú melléklet,

- a 2005. évi központosított és egyéb kötött felhasználású támogatások elszámolását a 3/c. számú melléklet,

- a 2004. évi normatív kötött felhasználású állami támogatások, központosított és egyéb kötött felhasználású támogatások elszámolását a 3/b. és az 5. számú melléklet

szerint hagyja jóvá.

652/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

A Főpolgármesteri Hivatalon belül:

- a központilag kezelt önkormányzati előirányzatok maradványát a 2. számú melléklet 9. oszlopa,

- az Illetékhivatal működési feladatai maradványát a 2. számú melléklet 12. oszlopa szerint

hagyja jóvá.

653/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

A Főpolgármesteri Hivatal 2005. évi pénzmaradvány elszámolásához kapcsolódóan

a) a 6. számú melléklet szerinti kötelezettségekre 19 716 515 E Ft összegben biztosít fedezetet,

b) a szabad forrás terhére a „6005 Fővárosi Tűzoltóparancsnokság” működőképessége fenntartására 100 000 E Ft dologi kiadási előirányzatot biztosít,

c) a Fővárosi Közgyűlés 268/2006. (II. 23.) Határozatának végrehajtását, - mely szabad pénzmaradvány terhére ír elő kötelezettséget - két ütemben engedi rendezni:

I. Ütem:

a javaslatnak megfelelően a „7311 Út-, hídfenntartás” címkód dologi kiadások előirányzatán 486 673 E Ft összeget enged tervesíteni út-, hídfenntartás működési kiadásaira, melyből legalább 300 000 E Ft-ot a 10 kiemelt aluljáró korábban megkezdett felújítására kell fordítani.

II. Ütem:

a szabad forrásból nem biztosítható további 2 706 365 E Ft összegű elkötelezettség előirányzatait az út-, hídfenntartás további 524 365 E Ft összegű működési kiadására, valamint 2 182 000 E Ft összegben a Határozat szerinti további feladatokra - a 2005. évi normatív állami hozzájárulások tényleges alakulásának jövedelem mérséklésére gyakorolt hatása figyelembevételével az Áht. 64. § (7) bekezdése szerinti elszámolás alapján visszaigényelhető 5 348 727 E Ft összegű a Fővárosi Önkormányzatot 2006. évben - az állami költségvetésből megillető támogatás terhére engedi rendezni a várható májusi leutalást követő előirányzat tervbevételekor.

654/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy értesítse a költségvetési intézményeket a jóváhagyott pénzmaradványról, a vállalkozási tevékenység eredményéről, a befizetési kötelezettségekről.

Határidő: értesítésre: azonnal

befizetési kötelezettségre: az értesítést követően legkésőbb 2006. június 15-ig

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 15. pontja: Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

655/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Soltész Attilának a „Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére” című előterjesztés napirendről történő levételére vonatkozó indítványát.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

656/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a beterjesztett Határozati javaslatokat.

A napirend 16. pontja: Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. alapító okiratának módosítása.

Előadók: Ikvai-Szabó Imre, Vajda Pál

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

657/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 27/1995. (V. 15.) Főv. Kgy. rendelet 20. § (1) bek. a) pontja alapján a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva, jóváhagyja a társaság 1. számú melléklet szerinti alapító okiratának módosítását és felhatalmazza a főpolgármestert a módosított és egységes szerkezetű alapító okirat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 17. pontja: A FIMÜV Rt. alapító okiratának módosítása.

Előadók: Ikvai-Szabó Imre, Vajda Pál

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

658/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 27/1995. (V. 15.) Főv. Kgy. rendelet 20. § (1) bekezdés a) pontja alapján a FIMÜV Rt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva, jóváhagyja a társaság 1. számú melléklet szerinti alapító okiratának módosítását és felhatalmazza a főpolgármestert a módosított és egységes szerkezetű alapító okirat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 18. pontja: A BFVK Rt. alapító okiratának módosítása.

Előadók: Ikvai-Szabó Imre, Vajda Pál

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

659/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 27/1995. (V. 15.) Főv. Kgy. rendelet 20. § (1) bekezdés a) pontja alapján a BFVK Rt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva, jóváhagyja a társaság 1. számú melléklet szerinti alapító okiratának módosítását és felhatalmazza a főpolgármestert a módosított és egységes szerkezetű alapító okirat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 19. pontja: Javaslat a nevelési-oktatási intézmények feladatracionalizálása miatti létszámleépítések központi költségvetésből történő biztosítására benyújtandó végleges pályázati anyagra.

Előadó: dr. Schiffer János

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

660/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a 2419/2005. (X. 27.) Határozatában technikai okok miatt hibásan rögzített 2385/2005. (X. 27) Főv. Kgy. Határozat szám helyébe a 2418/2005. (X. 27.) Főv. Kgy. Határozat száma kerül.

661/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

A végleges létszámleépítések miatt jelentkező támogatási igények változásához kapcsolódóan a 2417/2005. (X. 27.) Főv. Kgy. Határozatban szereplő „9114 Céltartalék intézményi szerkezetátalakítás egyszeri működési kiadásaira” cím előirányzata csökken 61 E Ft-tal, egyidejűleg az érintett intézmények támogatási és kiadási előirányzata azonos összeggel módosul:

Régi Új Változás
Kiadási előirányzat 15 354 E Ft-ról 15 293 E Ft-ra -61 E Ft
Ebből: személyi juttatások 11 631 E Ft-ról 11 584 E Ft-ra -47 E Ft
munkaadót terhelő járulékok 3 723 E Ft-ról 3 709 E Ft-ra -14 E Ft
az alábbi részletezésben:
311903 Fővárosi Beszédjavító Intézet
kiadási előirányzata 2624 E Ft-ról 2750 E Ft-ra 126 E Ft
ebből: személyi juttatások 1987 E Ft-ról 2083 E Ft-ra 96 E Ft
munkaadót terhelő járulékok 637 E Ft-ról 667 E Ft-ra 30 E Ft
(pályázható létszám Változatlanul 2 fő)
Létszámkeret-változás 0 fő
3533 Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szki. és Szi.
kiadási előirányzata Változatlanul 2412 E Ft 0 E Ft
ebből: személyi juttatások 1827 E Ft 0 E Ft
munkaadót terhelő járulékok 585 E Ft 0 E Ft
(pályázható létszám 0 főről 1 főre)
Létszámkeret-változás 0 fő
3567 Építőipari és Díszítőműv. Szakkép.
kiadási előirányzata 7727 E Ft-ról 7540 E Ft-ra -187 E Ft
ebből: személyi juttatások 5854 E Ft-ról 5711 E Ft-ra -143 E Ft
munkaadót terhelő járulékok 1873 E Ft-ról 1829 E Ft-ra -44 E Ft
(pályázható létszám 2 főről 4 főre)
Létszámkeret-változás 0 fő
3507 Jelky András Ruhaipari Szki.
kiadási előirányzata változatlan 2591 E Ft 0 E Ft
Ebből: személyi juttatások 1963 E Ft 0 E Ft
munkaadót terhelő járulékok 628 E Ft 0 E Ft
(Nem pályázható létszám változatlanul 1 fő)
Létszámkeret-változás 0 fő

662/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Pályázatot nyújt be 7 végleges álláshely-megszüntetés miatt 7 782 991 Ft-ról a központi költségvetésből történő biztosítására, egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 2418/2005. (X. 27.) Főv. Kgy. Határozatát.

A létszámcsökkentéssel érintett dolgozók foglalkoztatására az önkormányzat költségvetési szerveinél a meglévő üres álláshelyeken, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken, vagy a tervezett új álláshelyeken, illetve szervezeti változás, feladatátadás következtében az önkormányzat fenntartási körén kívüli munkáltatónál - munkaviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélkül - nincs lehetőség.

A pályázati kiírásnak megfelelően a megszüntetett álláshelyek legalább 5 évig nem állíthatók vissza, kivéve, ha jogszabályból adódó többletfeladatok ezt indokolttá teszik.

Felhatalmazza a főpolgármestert az igénybejelentés aláírására és benyújtására.

Határidő: 2006. június 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

663/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

A 2005/2006. tanévi feladatváltozások racionalizálásban érintett intézmények esetében a végleges létszámleépítést követően a létszámkeretet az alábbiak szerint állapítja meg 2006. január 1-jétől:

311903 Fővárosi Beszédjavító Intézet Módszertani Intézmény és Óvoda 36 fő
3533 Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szki. és Szi. 76 fő
3567 Építőipari és Díszítőművészeti Szakképző Iskola 147 fő

A napirend 20. pontja: Javaslat a Budapesti Történeti Múzeum alapító okiratának módosítására.

Előadó: dr. Schiffer János

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

664/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

a forgalomképes vagyoni körből a korlátozottan forgalomképes vagyoni körbe sorolja át a Budapest III., Szentendrei út 135. sz. alatti 19343/7 hrsz.-ú ingatlant, ezzel egyidejűleg telephelyként a Budapesti Történeti Múzeum ingyenes használatába adja.

Határidő: a közgyűlési döntést követő 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

665/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Budapesti Történeti Múzeum alapító okiratát az 1/a. számú melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert a módosítás, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 1/b. számú melléklet szerinti aláírására és kiadására.

Határidő: a közgyűlési döntést követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 21. pontja: Javaslat pénzeszköz átcsoportosítására a „9300 Általános tartalékkeret” terhére.

Előadó: dr. Schiffer János

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

666/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

a Madách Színház Kht. részére egyszeri támogatást biztosít a 2004. június 30-án megszüntetett költségvetési intézmény közalkalmazottai részére a 2005. évi CXVIII. törvény 38. § (4)-(5) bekezdés alapján kifizetendő 13. illetmény és járulékai kifizetésére, ennek érdekében a „9300 Általános tartalék” cím előirányzatát csökkenti 8817 E Ft-tal és ezzel egyidejűleg 8817 E Ft-tal megemeli a „8122 Madách Színház Kht.” működési célú pénzeszközátadás áht.-n kívülre előirányzatát.

Határidő: a költségvetési rendelet áprilisi módosítása

Felelős: dr. Demszky Gábor

667/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a Madách Színház Kht. közszolgáltatási szerződésének módosítását a 2. számú melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert a módosítás aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 22. pontja: Javaslat a 2-es metróvonal (M-2) járműállományának cseréje céljából történő hitel felvételére az Európai Beruházási Banktól.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

668/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy - az előterjesztő által tett kiegészítéssel - jóváhagyja, megköti az előterjesztés 1. mellékletében csatolt, fejlesztési célú végleges pénzeszköz átadásáról-átvételéről szóló megállapodást, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

669/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti az előterjesztés 2. számú mellékletében benyújtott, az Európai Beruházási Bankkal megkötendő, a 2-es metróvonal (M-2) járműállományának cseréjére vonatkozó hitelmegállapodást, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

670/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Felhatalmazza a főpolgármestert arra, hogy a hitelmegállapodáson az esetleg szükségessé váló, a hitelkeret összegét nem növelő és a hitel pénzügyi feltételeit a Fővárosi Önkormányzat számára kedvezőtlenül nem befolyásoló technikai módosításokat a megállapodás érvényessége alatt a hitelnyújtó beleegyezése és a Pénzügyi Bizottság egyidejű tájékoztatása mellett hajtsa végre.

Határidő: szükség szerint

Felelős: dr. Demszky Gábor

671/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Megemeli 4 509 000 E Ft-tal az új „85… EIB M-2 járműcsere” címen a hitel bevételi előirányzatát és azonos összeggel a „8403 Önkormányzati fejlesztések” címen belül az M-2 metróvonal járműállomány cseréje feladat felhalmozási célú pénzeszközátadás áht.-n kívülre előirányzatát. (Egyidejűleg a beruházás 2007. évi üteme 4 509 000 E Ft-tal csökken.)

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 23. pontja: Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2006. évi költségvetéséről szóló 12/2006. (III. 16.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja - az előterjesztő által tett kiegészítéssel - 28/2006. (V. 18.) önkormányzati rendeletét Budapest Főváros Önkormányzata 2006. évi költségvetéséről szóló 12/2006. (III. 16.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

672/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

engedélyezi az alábbi alapítványok, társadalmi szervezetek megjelölt összegű támogatásának átutalását a „8447 Főpolgármesteri keret” cím terhére:

a) Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete 300 E Ft,
b) Mozgássérültek Budapesti Egyesülete 300 E Ft,
c) Magyarországon Élő Mongolok Közhasznú Egyesülete 200 E Ft,
d) Budapest Negyed Alapítvány 1000 E Ft,
e) Jövőbarát Alapítvány 300 E Ft,
f) Magyar Versmondók Egyesülete 400 E Ft,
g) Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete 100 E Ft,
h) Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete 1000 E Ft,
i) Vakok és Gyengénlátok Hermina Egyesülete 300 E Ft,
j) ELTE BTK Filozófiai Intézet 100 E Ft,
k) Harmónia Háza Hagyományőrző és Természetvédő Közhasznú Egyesület 200 E Ft,
l) Kiút Szociális Mentálhigiénés Egyesület 100 E Ft,
m) Élet Menete Alapítvány 1000 E Ft,
n) Szebb Gyermekévekért Közhasznú Alapítvány 500 E Ft,
o) Magyarországi Szegények és Romák Érdekvédelmi Közhasznú Szervezete 100 E Ft,
p) Mahatma Gandhi Egyesület 500 E Ft,
q) 56-os Szövetség Nagy Budapesti Elnöksége 100 E Ft,
r) Magyar Wusu Egyesület 300 E Ft,
s) Magyar Lovas Szövetség 500 E Ft,
t) Dél-budai Kulturális és Szabadidő Központ 500 E Ft,
u) Blaguss Kongresszusszervező Iroda 200 E Ft,
v) Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kara 1000 E Ft.

673/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjék a „8441 Az Észak-pesti Kórház gázár-kompenzációjának átutalására a XV. kerületi Önkormányzat részére” címen tervezett 165 E Ft soron kívüli leutalásáról a kerületi önkormányzat részére.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

674/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a 2005. évben befolyt idegenforgalmi adóhoz kapcsolódó - utólagosan igényelt - normatív hozzájárulásból a kerületi önkormányzatokat megillető összegeket a Fővárosi Önkormányzat költségvetési elszámolási számlájára érkezést követő 15 napon belül a kerületi önkormányzatok költségvetési számláira átutalja az 1. számú melléklet 8. oszlopa szerint.

Határidő: a Fővárosi Önkormányzat költségvetési elszámolási számlájára beérkezést követő 15 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

675/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Engedélyezi a Cigány Ház-Romano Kher részére ösztöndíjakra biztosított 32 600 E Ft soron kívüli utalását.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

676/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

A közalkalmazottak keresetnövelésével összefüggő törvényi kötelezettségek fedezetére betervezett „9179 Céltartalék közalkalmazottak törvényi kötelezettségeinek biztosítására” céltartalékot a tételes felmérés pontos eredményének ismeretében egyszeri jelleggel, 53 000 E Ft-tal kiegészíti és engedélyezi a soron kívüli utalást, valamint felkéri a főpolgármestert, hogy a költségvetési rendelet soron következő módosítása során az előirányzat rendezése a „9300 Általános tartalék” cím terhére történjen.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 24. pontja: Javaslat a fővárosban végzendő csípőszúnyogirtás közbeszerzési eljárásához kapcsolódó kötelezettségvállalásra.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre (dr. Szolnoki Andrea távollétében)

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

677/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

kötelezettséget vállal a főváros területén 2007-2011 között végzendő szúnyogirtás fedezetére a következők szerint:

a csípőszúnyogirtás 5 évre szóló szerződés megkötéséhez évente maximum a 2006. évi eredeti nettó 30,6 millió forint előirányzatot a KSH által közzé tett inflációs rátával és az érvényes áfa-kulccsal növelve, de 5 évre maximálisan 200 millió forint összeget biztosít.

Határidő: 2007., 2008., 2009., 2010., 2011. évi költségvetés tervezése

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 25. pontja: Összefoglaló jelentés a 2005. évi ellenőrzésekről.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

678/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a 2005. évi éves összefoglaló ellenőrzési jelentést.

A napirend 26. pontja: Javaslat a fővárosi önkormányzati szociális intézmények alapító okiratának módosítására.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

679/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

módosítja a Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona Tordas, Gesztenyés út 1. alapító okiratát az 1/B. számú melléklet szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint a Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona Tordas, Gesztenyés út 1. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának az 1/C. számú melléklet szerinti tartalommal történő kiadására, egyben felkéri a főpolgármestert, intézkedjen a Tordas, Sajnovics tér 5. sz. alatti ingatlan (Tordas, hrsz. 252) értékesítésének előkészítéséről, illetőleg az ingatlan funkciójában bekövetkezett változás miatt a vagyongazda ügyosztály kijelölésének módosításáról.

Határidő: a Határozat meghozatalát követő 30. nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

680/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona Budapest XVIII., Ráday Gedeon u. 3. alapító okiratát a 2/B. számú melléklet szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint a Fővárosi Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona Budapest XVIII., Ráday Gedeon u. 3. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának a 2/C. számú melléklet szerinti tartalommal történő kiadására.

Határidő: a Határozat meghozatalát követő 30. nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

681/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Budapest VII., Dózsa György út 82/b. alapító okiratát a 3/B. számú melléklet szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat- módosítás aláírására, valamint a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Budapest VII., Dózsa György út 82/b. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának a 3/C. számú melléklet szerinti tartalommal történő kiadására.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 27. pontja: Javaslat a Budapesti Városfejlesztési és Városrehabilitációs Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság létrehozására és az átmeneti hasznosítás megvalósítására.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre, Somlyódy Csaba

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

A napirend 28. pontja: Javaslat a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár új, XV. kerületi tagkönyvtárának kialakítására.

Előadó: dr. Schiffer János

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

696/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy - az előterjesztő által befogadott módosítással - jóváhagyja és megköti Budapest XV. kerület, Zsókavár u. 28. szám alatti 1273,0 m2 I. emeleti épületrészből könyvtári célú kialakítása érdekében Budapest Főváros Önkormányzata és Budapest XV. kerületi Önkormányzat közötti, az új tagkönyvtár kialakításáról, a 690,0 m2 alapterületű ingatlanrész használati jogáról és működtetéséről szóló „Megállapodás”-t. Felkéri a főpolgármestert a „Megállapodás” aláírására, az 1. számú melléklet szerinti tartalommal.

Határidő: 2006. május 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

697/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel magához vonja az illetékes bizottságok hatáskörét és jóváhagyja a „FSZEK, új fiókkönyvtár kialakítása (XV. ker.)” tárgyú célokmányt a 2. számú melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a célokmány aláírására.

Határidő: 2006. május 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 29. pontja: Javaslat gyermekvédelmi intézmények alapító okiratainak módosítására.

Előadó: dr. Schiffer János

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

698/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

2006. június 1-jei hatállyal módosítja a Budapest Főváros Önkormányzatának Bokréta Lakásotthonai (1087 Budapest, Kerepesi u. 33.) alapító okiratát az 1/b. számú melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 1/c. számú melléklet szerinti tartalommal történő aláírására és kiadására.

Egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő 1173 Budapest, Pesti út 195. (hrsz: 125812) szám alatt található ingatlan, a gyermek- és ifjúságvédelmi ágazat vagyoni köréből 2006. június 1-jétől a lakásügyi ágazat vagyoni körébe kerüljön át.

Határidő: 2006. május 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

699/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Budapest Főváros Önkormányzatának Gyermekotthona (8630 Balatonboglár, Kikötő sétány 5.) alapító okiratát a 2/b. számú melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2/c. számú melléklet szerinti tartalommal történő aláírására és kiadására.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

700/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Budapest Főváros Önkormányzatának Gyermekotthona (1158 Budapest, Pestújhelyi u. 66.) alapító okiratát a 3/b. számú melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 3/c. számú melléklet szerinti tartalommal történő aláírására és kiadására.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

701/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Budapest Főváros Önkormányzatának Béke Gyermekotthona és Általános Iskolája (1021 Budapest, Hárshegyi u. 9.) alapító okiratát a 4/b. számú melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 4/c. számú melléklet szerinti tartalommal történő aláírására és kiadására.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 30. pontja: Javaslat súlyos tanulási és magatartási problémával küzdő tanulók oktatását biztosító nonprofit szervezetek támogatására.

Előadó: dr. Schiffer János

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

702/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a „8319 Súlyos tanulási és magatartási problémával küzdő gyermekeket, tanulókat oktató nonprofit szervezetek támogatása” címen jóváhagyott előirányzat terhére közszolgáltatási szerződés keretében:

1. Borostyánkő Alapítvány 18 204 E Ft
2. Szép Szivárvány Alapítvány 27 798 E Ft
3. Kincsesház Alapítvány 33 948 E Ft
4. Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért 8 364 E Ft
5. Új Suli Alapítvány 2 952 E Ft
6. Dyscalculiás, Dyslexiás Gyermekekért Alapítvány 15 252 E Ft
7. Meixner Alapítvány 18 450 E Ft
8. Tehetséges „Más Fogyatékosokért” Oktatási Alapítvány 90 528 E Ft
9. Autizmus Alapítvány 2 706 E Ft
10. Lares Alapítvány 4 428 E Ft
11. Hungária-Európa Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány 2 460 E Ft
12. Carl Rogers Személyközpontú Iskola Alapítvány 2 460 E Ft
13. Patrónus Alapítvány 3 198 E Ft
14. Együtt Veled Alapítvány 15 990 E Ft
15. Mű-Hely Líceum Alapítvány 3 690 E Ft
16. Dávid Király Keresztény Kultúráért Alapítvány 7 626 E Ft
17. Belvárosi Tanoda Alapítvány 5 904 E Ft
18. ADDETUR Alapítvány 5 658 E Ft
19. „Reform Oktatásért” Alapítvány 6 150 E Ft
20. Gyermekház Montessori Oktatási Alapítvány 492 E Ft
21. Nagy Szivárvány Alapítvány 4 674 E Ft
22. Beszélj Velem Alapítvány 7 134 E Ft
23. Génius Tehetséggondozó Alapítvány 3 936 E Ft
24. Hyperaktív alapítvány 5 166 E Ft
25. Magyar Kolping Szövetség 1 476 E Ft
Összesen: 298 644 E Ft

támogatást biztosít.

703/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a 2-26. számú mellékletek szerinti közszolgáltatási szerződéseket és felkéri a főpolgármestert azok aláírására.

Határidő: 2006. május 10.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Képviselői kérdések, interpellációk:

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

704/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Zsinka László interpellációjára adott választ elfogadja.

A napirend 31. pontja: Több évre szóló működési előirányzat biztosítása.

Előadó: Vajda Pál

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

705/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (4) és a 63/A. §-ok által kötelezően előírt forgalomtechnikai és parkolási üzemeltetési, fenntartási feladatok ellátási kötelezettségére figyelemmel, 2006. évi bázison számolva

- a fővárosi közúthálózat útburkolati jeleinek fenntartási munkáira 300 M Ft-ot,

- a fővárosi közúthálózat mintegy 100 000 db fényvisszavető fóliás jelzőtáblájának és azok tartószerkezeteinek gyorskarbantartására (helyreállítása, pótlása, cseréje) 150 M Ft-ot,

- a budapesti forgalomirányító központok rendszerfelügyeletére, karbantartására és hibaelhárítására 70 M Ft-ot,

- a forgalom- és buszsávfigyelő vizuális rendszer rendszerfelügyeletére, karbantartására és hibaelhárítására 25 M Ft-ot,

mindösszesen 545 M Ft-ot alapul véve, előzetes kötelezettséget vállal, hogy a „7311 Út-, hídfenntartás” feladat működési kiadásaira

- 2007-re 572,2 M Ft,

- 2008-ra 600,8 M Ft,

- 2009-re 630,9 M Ft

előirányzatot biztosít. Felkéri a főpolgármestert, hogy Budapest Főváros Önkormányzata 2007-2009. évi költségvetéseinek tervezésekor vegye figyelembe a Fővárosi Közgyűlés kötelezettségvállalását.

Határidő: az adott évi költségvetés tervezése

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

706/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy „A BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. 2006. évi közszolgáltatási szerződésének módosítása”, a „Javaslat az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium által az állami gondoskodásból 1997. november 1. előtt nagykorúvá válásuk miatt kikerült fiatal felnőttek lakáshoz jutásának támogatására kiírt pályázat benyújtására” és az „Átfogó értékelés a Fővárosi Önkormányzat gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról” című előterjesztéseket a következő napirend után tárgyalja meg.

A napirend 32. pontja: A Csatorna Holding Rt. részvényekre vonatkozó részvény-átruházásokkal kapcsolatos önkormányzati döntések.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre, Vajda Pál

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

707/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

a) hozzájárul az EBRD tulajdonát képező Csatorna Holding Rt. részvények CGE és a BWH részére való átruházásához az EBRD, illetve a befektetők közötti belső megállapodásnak megfelelően;

b) hozzájárul az EBRD tulajdonát képező, átruházni kívánt Csatorna Holding Rt. részvények HVB letétből történő átmeneti felszabadításához a CGE és a BWH részvényszerzéshez kapcsolódóan;

c) jóváhagyja és megköti az előterjesztés 10. számú mellékleteként csatolt „Megállapodás”-t;

d) felkéri a főpolgármestert a „Megállapodás” aláírására, illetve a HVB részvényletét átmeneti felszabadításával kapcsolatos szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: 60 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

708/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

a) Az 1997. november 3-án létrejött részvényesi szerződés 6. számú mellékletének 2. pontja alapján hozzájárul a Csatorna Holding Rt. alapító okiratának tervezett módosításához, de kizárólag a Zrt. működési forma és az EBRD részvényátruházás (CGE és a BWH részvényszerzése) vonatkozásában;

b) felkéri a főpolgármestert, hogy hozzájárulásáról tájékoztassa a Csatorna Holding Rt. igazgatóságát.

Határidő: 15 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

709/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

a) Nem járul hozzá a BWH tulajdonát képező Csatorna Holding Rt. részvények BWI részére való átruházásához, illetve a BWH tulajdonát képező, BWI-re átruházni kívánt Csatorna Holding Rt. részvények letétből történő átmeneti felszabadításához;

b) felkéri a főpolgármestert, hogy hozzájárulása megtagadásáról tájékoztassa a Csatorna Holding Rt. igazgatóságát.

Határidő: 15 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 33. pontja: A BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. 2006. évi közszolgáltatási szerződésének módosítása.

Előadó: dr. Schiffer János

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

710/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és módosítja a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Közhasznú Társasággal a 2. számú melléklet szerinti tartalommal a 2006. évre szóló közszolgáltatási szerződést. Felkéri a főpolgármestert a szerződésmódosítás aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 34. pontja: Javaslat az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium által az állami gondoskodásból 1997. november 1. előtt nagykorúvá válásuk miatt kikerült fiatal felnőttek lakáshoz jutásának támogatására kiírt pályázat benyújtására.

Előadó: dr. Schiffer János

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

711/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

pályázatot nyújt be az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium által az állami gondoskodásból 1997. november 1. előtt nagykorúvá válásuk miatt kikerült fiatal felnőttek lakáshoz jutásának támogatására kiírt pályázati felhívásnak megfelelően, tekintettel arra, hogy Budapest Főváros Önkormányzatának 2006. évi költségvetéséről szóló 12/2006. (III. 16.) rendeletében a 25%-os pályázati önrész a „4230 Budapest Főváros Önkormányzatának Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálata (TEGYESZ)” címen áll rendelkezésre.

Felkéri a főpolgármestert a benyújtandó pályázati anyag és mellékletei aláírására.

Határidő: a pályázati felhívásnak a Szociális Közlönyben történt megjelenésétől számított 60 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

712/2006. (IV. 7.) Főv. Kgy. h.

Felhatalmazza a főpolgármestert, hogy a nyertes pályázókkal a szerződéseket kösse meg.

Határidő: az ICSSZEM, mint támogató és a Fővárosi Önkormányzat, mint támogatott között létrejövő támogatási szerződésben foglaltak szerint

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 35. pontja: Átfogó értékelés a Fővárosi Önkormányzat gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról.

Előadó: dr. Schiffer János

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

713/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Fővárosi Önkormányzat gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról készített átfogó értékelést. Felkéri a főpolgármestert az átfogó értékelés Budapest Főváros Közigazgatási Hivatal Gyámhivatala részére történő megküldésére.

Határidő: 2006. június 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 36. pontja: Javaslat a Fővárosi Közterület-felügyelet alapító okiratának módosítására, Vészhelyzet Információs Központ létrehozására vonatkozó engedélyezési okmány jóváhagyására.

Előadó: Haszonicsné dr. Ádám Mária

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

714/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy az előterjesztésben foglaltak szerint a Fővárosi Önkormányzat tulajdonát képező Akadémia u. 1. sz. alatti ingatlant teljes körűen a Fővárosi Közterület-felügyelet használatába adja, és jóváhagyja az előterjesztés 2. számú melléklete szerint a Fővárosi Közterület-felügyelet alapító okiratának módosítását. Felkéri a főpolgármestert az ingatlan használatba adásával kapcsolatos intézkedések megtételére, a Fővárosi Közterület-felügyelet egységes szerkezetű 3. számú melléklet szerinti alapító okiratának kiadására.

Határidő: 2006. május 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

715/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Közterület-felügyelet az Akadémia u. 1. sz. alatti hasznosítható helyiségeiből származó bevétel az intézményt oly módon illeti meg, hogy azt az ingatlan felújítására és karbantartására köteles fordítani, amelyről az éves költségvetési beszámolóban köteles tájékoztatást adni. Kötelezi a Fővárosi Közterület-felügyeletet arra, hogy gondoskodjon a Fővárosi Önkormányzat törvényben meghatározott kötelezettségének megfelelően a fővárosi kisebbségi önkormányzatok, valamint az épületben elhelyezett fővárosi intézmény elhelyezésének folyamatosságáról. Felkéri a főpolgármestert, hogy az ingatlan használatára vonatkozó szerződések módosításáról gondoskodjon.

Határidő: 2006. szeptember 1., illetve az éves költségvetési beszámoló készítésének időpontjai

Felelős: dr. Demszky Gábor

716/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel magához vonja az illetékes szakbizottságok hatáskörét és elfogadja az előterjesztés 4. számú melléklete szerint a Vészhelyzet Információs Központ kialakításának beruházási engedélyokiratát. Felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat kiadására.

Határidő: 2006. május 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

717/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a Vészhelyzet Információs Központ létrehozásával összefüggő létszám-, munkaügyi és szabályozási intézkedések megtételéről, a költségvetési rendelet szükséges módosításának előkészítéséről.

Határidő: 2006. június 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 37. pontja: Javaslat a Budapest XIII. kerület, Lehel utca-Dózsa György út-Szabolcs utca-Bulcsú utca által határolt városrehabilitációs akcióterület státuszának fenntartására.

Előadó: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

718/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Budapest XIII. kerület, Lehel utca-Dózsa György út-Szabolcs utca-Bulcsú utca által határolt terület városrehabilitációs akcióterület státusát a XIII. kerületi Önkormányzat és a Fővárosi Önkormányzat között létrejött megállapodásra figyelemmel (2005. november 21.) érvényben tartja.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 38. pontja: Együttműködési megállapodás a Budapest XIII. kerület, Lehel utca-Dózsa György út-vasútvonal-Bulcsú utca által határolt akcióterület komplex városrehabilitációs feladatainak támogatására.

Előadó: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

719/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

a 2/2005. (II. 10.) Főv. Kgy. rendelet 21. § (1) bekezdése alapján jóváhagyja a Budapest XIII. kerület, Lehel utca-Dózsa György út-vasútvonal-Bulcsú utca által határolt akcióterületre a XIII. kerületi Önkormányzat által benyújtott Városrehabilitációs Programot és jóváhagyja, megköti a 3. számú melléklet szerinti tartalmú együttműködési megállapodást.

Felkéri a főpolgármestert az együttműködési megállapodás aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

720/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a „Javaslat a Közép-magyarországi régió (Komplex) Operatív Programja 2007-2013. 2. munkaközi változatának véleményezésére” című előterjesztést „A 2012. évi UEFA EURO Labdarúgó Európabajnokság garanciáinak elfogadásáról, a Horvát-Magyar Labdarúgó Szövetség által benyújtandó pályázat ügye” című előterjesztés után tárgyalja meg.

A napirend 39. pontja: Javaslat sportszövetségek és sportági szakszövetségek támogatására a „8413 sportcélú támogatás” cím 2006. évi előirányzata terhére.

Előadó: dr. Bakonyi Tibor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

721/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

a „8413 Sportcélú támogatás” cím 2006. évi előirányzata terhére az alábbi társadalmi szervezeteket támogatja. Jóváhagyja, megköti a 2. számú mellékletben szereplő minta szerinti sportszakmai együttműködési megállapodásokat és felkéri a főpolgármestert azok aláírására.

Sor-
szám
Megnevezés Támogatott cél Támogatás összege
(E Ft-ban)
1. Budapesti Amatőr BoX Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 800
2. Budapesti Asztalitenisz Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 2 100
2. Budapesti Atlétikai Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 8 600
3. Budapesti Evezős Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 1 200
4. Budapesti Kajak-Kenu Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 3 500
5. Budapesti Kézilabda Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 4 400
6. Budapesti Kosárlabdázók Szövetsége A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 4 600
7. Budapesti Labdarúgó Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 8 500
8. Budapesti Modellező Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 700
9. Magyar Rádióamatőr Szövetség Budapesti Szövetsége A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 300
10. Budapesti Röplabda Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 2 100
11. Budapesti Sakk Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 900
12. Budapesti Sportlövő Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 2 600
13. Budapesti Tájfutó Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 2 000
14. Budapesti Teke Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 1 600
15. Budapesti Tenisz Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 2 900
16. Budapesti Torna Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 3 300
17. Budapesti Regionális Judo Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 2 500
18. Budapesti Területi Úszó Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására (Úszás 2682 E Ft, műugrás 270 E Ft). 2 962
19. Budapesti Tollaslabda Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 900
20. Budapesti Triatlon Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 2 000
21. Budapesti Vízilabda Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 1 400
22. Budapesti Vívó Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 2 400
23. Budapesti Birkózó Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 2 300
24. Budapesti Búvár Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 400
25. Budapesti Íjász Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 400
26. Budapesti Kerékpáros Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 1 400
27. Budapesti Súlyemelő Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 1 500
28. Budapesti Természetbarát Sportszövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 8 500
30. Fogyatékkal Élők Budapesti Sportszövetsége A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 3 432
31. Közép-magyarországi Technikai és Tömegsport Klubok Budapesti Szövetsége A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 3 500
32. Sportegyesületek Budapesti Szövetsége A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 800
33. Harci Művészetek Budapesti Szövetsége A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 1 480
34. Budapesti Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására. 5 800
Összesen: 91 774

Határidő: a közgyűlési döntést követő 25 munkanapon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

722/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Budapesti Labdarúgó Szövetség 8.500 E Ft-os támogatása csak abban az esetben utalható át, amennyiben megállapításra kerül, hogy a (BLSZ) a sportról szóló 2004. évi I. törvénynek megfelelően működik és jogszerűen megválasztott képviselővel rendelkezik.

Határidő: a közgyűlési döntést követő 25 munkanapon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

723/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Határozati javaslat 29-es sorában szereplő Budapesti Wellness Életmód Klubok Szövetségét nem kívánja támogatni. Az így megmaradó 450 E Ft-os összeg felhasználásáról a Fővárosi Közgyűlés a későbbiekben határoz.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 40. pontja: Javaslat a „Budapest és vonzáskörzete zajtérképe” projekt engedélyokiratának elfogadására.

Előadó: dr. Bakonyi Tibor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

724/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a „Budapest és vonzáskörzete zajtérképe” beruházás engedélyokiratát az előterjesztés melléklete szerint és felkéri főpolgármestert az engedélyokirat mellékletben szereplő tartalommal való aláírására.

Határidő: döntést követő 20 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 41. pontja: A 2012. évi UEFA EURO Labdarúgó Európabajnokság garanciáinak elfogadásáról, a Horvát-Magyar Labdarúgó Szövetség által benyújtandó pályázat ügye.

Előadó: dr. Bakonyi Tibor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

725/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

egyetért a Magyar Labdarúgó Szövetség által az UEFA EURO 2012. évi Labdarúgó Európabajnokság megrendezésének jogáért benyújtott pályázati dokumentáció II. szakaszában kért garanciavállalások megadásával a 2. számú, 3. számú, 4. számú és az 5. számú melléklet szerinti tartalommal.

Felkéri a főpolgármestert a garanciavállalási nyilatkozatok aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 42. pontja: Javaslat a Közép-magyarországi Régió (Komplex) Operatív Programja 2007-2013. 2. munkaközi változatának véleményezésére.

Előadó: dr. Bakonyi Tibor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

726/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

hozzászólási lehetőséget biztosít Gordos Tamás részére.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

727/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

a Közép-magyarországi Régió (Komplex) Operatív Programja 2007-2013. 2. munkaközi változatáról a jelen előterjesztői kiegészítés 1. számú melléklete szerinti véleményt adja.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

728/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Közép-magyarországi Régió (Komplex) Operatív Programja 2007-2013. 2. munkaközi változatát csak a jelen előterjesztői kiegészítés 1. számú melléklete szerinti módosítások átvezetése esetén támogatja.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 43. pontja: Javaslat társadalmi szervezetek támogatására a „8203 Rekreációs és sportcélú bizottsági keret” cím előirányzata terhére.

Előadó: Hardi Róbert

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

729/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat 2006. évi költségvetéséről szóló 12/2006. (III. 16.) Főv. Kgy. rendeletének 23. § (13) bekezdése értelmében úgy dönt, hogy a „8203 Rekreációs és sport célú bizottsági keret” cím 2006. évi előirányzata terhére az Ifjúsági és Sport Bizottság Határozata alapján az alábbi támogatási összegek átutalását engedélyezi:

Sorszám Megnevezés Támogatott cél Támogatás összege
(E Ft-ban)
1. Oltalom Sport Egyesület Pályabérleti díjak kiadásaira és sporteszközök, sportfelszerelések vásárlására. 100
2. Külker Evezős Klub Edzőtáborozás és nyári evezős tábor kiadásaira.
3. Fazekas Öregdiákok Kosárlabda Klub Egyesület Sportversenyeken való részvételre és működési kiadásokra. 400
4. Senior Úszó Klub Sportrendezvények kiadásaira. 800
5. Világjátékok Alapítvány XI. Nyárbúcsúztató Éjszakai Futóverseny kiadásaira 1 500
6. Budapesti Együtt Közéleti Társaság Egyesület A 2006. július 15-július 23. között megrendezésre kerülő WFC futballtorna kiadásaira. 500
7. Pest Megyei Atlétikai Szövetség Bécs-Budapest Szupermaratoni Futóverseny kiadásaira. 500
8. Budapesti Búvár A Szövetség által 2006.04.22-2006.09.30 között megrendezésre
Szövetség kerülő versenysorozat kiadásaira. 250
9. I. ker. Központi SE Az egyesület által rendezett versenyek, sportesemények kiadásaira. 1 500
10. KATANA SE Sporteszközök beszerzésére, működéshez kapcsolódó kiadásokra. 1 000
11. Józsefvárosi Sport Club Sport- és szabadidő programok szervezésével kapcsolatos kiadásokra. 2 000
12. Sportország Fiatalok Tehetséggondozása a Magyarországi Élsport Utánpótlása Érdekében Alapítvány Létesítménybérleti díjak kiadásaira. 1 000
13. Justicia SC Létesítménybérleti díjak kiadásaira. 1 000
14. A Magyar Női Jégkorongozásért és Utánpótlás-nevelésért Alapítvány Működési kiadásokra, sporteszköz-vásárlásra. 1 000
15. Lapath Iván Fair Play Közhasznú Alapítvány Sportrendezvények kiadásaira. 400
16. BVSC Karate szakosztály Sporteszközök beszerzésére és működési kiadásokra. 500
17. Erzsébetvárosi SE Az egyesület használatában lévő sportlétesítmények karbantartási kiadásaira. 1 500
18. A TAN Kapuja Buddhista Főiskola Terembérleti díj kifizetésére és működési kiadásokra. 200
19. Sportaktív Bt. Buda Mountain Bike Majális kiadásaira. 500
20. Hegyvidék KFKI Létesítmény karbantartására. 500
21. Közép-magyarországi Technikai és Tömegsport Klubok Budapesti Szövetsége Az egyesület tulajdonában lévő sportlétesítmények karbantartási kiadásaira. 1 076
22. Kropkó Triatlon Club Ironman VK rendezésének kiadásaira. 1 500
23. Ferencvárosi Torna Klub Sportfelszerelések vásárlására. 1 200
24. Regnum Marianum SE Sportszerek és sporteszközök vásárlására és működési kiadásokra. 230
25. Budapest Sport Egyesület Az Egyesület Kajak-kenu szakosztályának kiadásaira. 2 000
26. Budapesti Diáksport Szövetség Élen a sportban, élen a tanulásban elnevezésű díjkiosztó kiadásaira. 1 000
Összesen: 22 456

Határidő: a közgyűlési döntést követő 25 munkanapon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 44. pontja: Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 514-515/2006. (III. 30.) Főv. Kgy. Határozatainak módosítására.

Előadó: Hardi Róbert

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

730/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

az Ifjúsági és Sport Bizottság javaslata alapján úgy dönt, hogy a 2006. március 30-i ülésen meghozott 514/2006. (III. 30.) Főv. Kgy. és 515/2006. (III. 30.) Főv. Kgy. Határozatokat az alábbiak szerint módosítja:

A „8413 Sportcélú támogatás” felosztását tartalmazó táblázat - 514/2006. (III. 30.) Főv. Kgy. Határozat - I/8. sorában lévő Iharos Sándor Sportközalapítvány támogatását tartalmazó 99 000 E Ft-os támogatási összeget 34 000 E Ft-ra csökkenti. A táblázat kiegészül egy plusz sorral (I/10.), amely a Budapesti Sportszövetségek Szövetsége részére a „fővárosi sportfejlesztési program támogatás” - SF jelű pályázat - bonyolítására biztosítandó 65 000 E Ft támogatást tartalmazza. A felosztást tartalmazó táblázat többi része nem módosul.

731/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Az Iharos Sándor Sportközalapítvány 99.000 E Ft-os támogatása - 515/2006. (III. 30.) Főv. Kgy. Határozat táblázatának 6. sora - törlésre kerül és helyébe a következő lép:

A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a „8413 Sportcélú támogatás” cím 2006. évi előirányzata terhére az Ifjúsági és Sport Bizottság javaslata alapján az alábbi támogatásokat biztosítja az Iharos Sándor Sportközalapítvány és a Budapesti Sportszövetségek Szövetsége részére:

Sorszám Megnevezés Támogatott cél Támogatás összege
(E Ft-ban)
1. Iharos Sándor Sportközalapítvány Működési kiadásokra (2000 E Ft), szabadidős sportszervezetek támogatására (18 000 E Ft) valamint diáksport szervezetek támogatására (14 000 E Ft). 34 000
2. Budapesti Sportszövetségek Szövetsége A fővárosi kiemelt sportágfejlesztési programok támogatására az 515/2006. (III. 30.) Főv. Kgy. Határozat és kapcsolódó mellékleteinek megfelelő tartalommal és formában elfogadott pályázati szempontrendszer szerint. 65 000
Összesen: 99 000

A napirend 45. pontja: Javaslat társadalmi szervezetek támogatására a „8413 Sportcélú támogatás” cím 2006. évi előirányzata terhére.

Előadó: Hardi Róbert

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

732/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

a „8413 Sportcélú támogatás” cím 2006. évi előirányzata terhére az alábbi szervezeteket támogatja. Egyben felkéri a főpolgármestert a támogatási szerződések megkötésére.

Sorszám Megnevezés Kérelem tárgya Kért összeg
(E Ft-ban)
Támogatás összege
(E Ft-ban)
1. Budapesti Atlétikai Szövetség Történelmi Kegyeleti Váltófutás kiadásaira 1 550 1 000
2. Magyar Kézilabda Szövetség III. Férfi és Női Masters Kézilabda EB kiadásaira 750 750
3. Magyar Jégkorong Szövetség A 2011-ben megrendezésre kerülő IIHF Jégkorong Torna pályázatának elkészítésére 1 500 1 000
4. Aloha Reklám Marketing és Filmkészítő Bt. Az „Olimpiának indult…” címmel elkészítésre kerülő dokumentumfilm kiadásaira 1 000 1 000
5. EMSZEMERE Bt. A 2006. évi Himalája expedíció kiadásaira 2 000 1 000
6. Sportpalánta Központ Közhasznú Sportegyesület A Játszótér elnevezésű rendezvény kiadásaira 1 500 1 000
7. Magyar Ütősport és Ötlabda Szövetség A Szövetség által szervezett bajnokságok kiadásaira és a szövetség működési költségeire 3 700 2 500
8. NUTRIFER Hartyán SE Nyári edzőtáborozás kiadásaira, sporteszközök vásárlására egyéb működési kiadásokra 1 500 1 100
9. Magyar JKA Karate Szövetség Budapest Gasshuku 2006/Shotokan kupa Nemzetközi karate verseny megrendezéséhez 1 200 700
Összesen: 14 700 10 050

Határidő: a közgyűlési döntést követő 30 munkanapon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 46. pontja: Javaslat a 2010. évi ITU Triatlon Világbajnokság Budapest helyszínnel történő megrendezésére.

Előadó: Hardi Róbert

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

733/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

egyetért azzal, hogy a Magyar Triatlon Szövetség pályázatot nyújtson be a 2010. évi ITU Triatlon Világbajnokság rendezési jogának elnyeréséért budapesti helyszínnel, és felkéri a főpolgármestert, hogy az 5. számú mellékletben foglalt nyilatkozatot négy példányban írja alá.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 47. pontja: Budapest V. kerület, Városház u. 18. sz. alatti ingatlan elővásárlási jog gyakorlása.

Előadó: Vajda Pál

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

734/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

a 27/1995. (V. 15.) Főv. Kgy. rendelet 11. § (1) bekezdés b) pontjában biztosított jogával élve úgy dönt, hogy a 24353 hrsz. alatt felvett, természetben Bp. V. ker., Városház u. 18.-Petőfi Sándor u. 13. sz. alatt található, összesen 3901 m2 telek területű, „kivett posta” megnevezésű belterületi ingatlan, az adásvétel tárgyát képező tulajdoni hányadhoz tartozóan összesen 10691 m2 szintterületű felépítménnyel együtt EUR 8 400 000 + EUR 1 680 000 áfa vételárért a „Városház utca Project” Ingatlanforgalmazó Kft. részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával élni nem kíván.

Felhatalmazza a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 48. pontja: Támogatási kérelem a fővárosi dunai révátkelőhelyek felújításához.

Előadó: Vajda Pál

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

735/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

egyetért a két dunai révátkelőhely (Bp. Megyer- Bp. Békásmegyer, Bp. Soroksár-Bp. Csepel) tervezett felújításával.

736/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

A BKV Zrt. nyilatkozata alapján kijelenti, hogy a két fővárosi dunai révátkelőhelyet a BKV Zrt. útján a jövőben is tartósan, de legalább 2012-ig üzemeltetni kívánja, egyúttal tudomásul veszi, hogy a támogatás megítélése esetén felújításra kerülő eszközök elidegenítésére 3 évig nem kerülhet sor.

737/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

A BKV Zrt. nyilatkozata alapján igazolja, hogy a költségvetési támogatás elnyeréséhez szükséges 30%-os saját forrás (4 275 000 Ft + áfa) rendelkezésre áll.

738/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Felhatalmazza a főpolgármestert, hogy a támogatási kérelmet aláírja, és azt a Magyar Államkincstár Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatóságához benyújtsa.

Határidő: 2006. május 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 49. pontja: Javaslat a Budapesti Közlekedés-Szervező Kht. társasági szerződésének módosítására.

Előadó: Vajda Pál

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

739/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

engedélyezi, hogy a Főpolgármesteri Hivatal jóváhagyja a BKSZ társasági szerződés 2. számú módosítását, a melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy a szerződésmódosítást írja alá.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 50. pontja: Javaslat a Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet költségvetési záróbeszámolójának elfogadására.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

740/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet költségvetési szerv tevékenységét lezáró mérlegét az 1. számú melléklet szerinti tartalommal, azzal, hogy az intézmény helyesbített pénzmaradványát 49 493 E Ft összeggel fogadja el a 3. számú melléklet szerint.

741/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a főpolgármester kérje fel a Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet Kht. ügyvezető igazgatóját, hogy az ingatlan és ingó vagyon használati szerződésre vonatkozó korábbi Határozatainak figyelembevételével a költségvetési szerv zárómérlegének adatai alapján nyissa meg a közhasznú társaság mérlegét úgy, hogy 38 226 E Ft pénzmaradványt tőketartalékban helyezzen el.

Határidő: 2006. május 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

742/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Hatályon kívül helyezi az 1643/2005. (VI. 30.) Főv. Kgy. Határozatát és a 2913/2005. (XII. 20.) Főv. Kgy. Határozatban lévő módosítását.

A napirend 51. pontja: Kiegészítő részvényesi megállapodás a Főgáz Rt. befektetőivel az E.ON csoport kiszállásával összefüggésben.

Előadók: Ikvai-Szabó Imre, Vajda Pál

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

743/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti az előterjesztés 3. számú mellékletét képező „Kiegészítő részvényesi megállapodás”-t az abban megjelölt cégekkel, és felkéri a főpolgármestert a „Kiegészítő részvényesi megállapodás” aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 52. pontja: Javaslat behajthatatlan fizetési követelés elengedésére a VIII., Orczy téren történt jogosulatlan közterület-használati ügyben.

Előadó: Haszonicsné dr. Ádám Mária

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

744/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 27/1995. (V. 15.) Főv. Kgy. rendelet a 14/B. § (1) bekezdés c) pontja alapján a Koch Kondor Bt. 815 389 Ft jogosulatlan közterület-használat miatt keletkezett tartozását, ezen összeg 1998. XII. 7-től a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatát, továbbá 40 700 Ft perköltséget, mint behajthatatlan követelést elengedi.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 53. pontja: Előterjesztés a Mozgásjavító Ált. Iskola és Diákotthon (Bp., Mexikói út) rekonstrukció I. ütem célokmány 2. számú módosítására.

Előadó: Haszonicsné dr. Ádám Mária

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

745/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a Mozgásjavító Ált. Iskola és Diákotthon rekonstrukció I. ütem célokmányának 2. számú módosítását az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 54. pontja: Budapest V. ker., Március 15. tér 3. sz. alatti 24321 hrsz.-ú ingatlan (volt FCSM székház) értékesítése.

Előadó: Somlyódy Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

746/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 27/1995. (V. 15.) Főv. Kgy. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján a Budapest V. ker., Március 15. tér 3. sz. (hrsz: 24321) alatti ingatlannal kapcsolatban úgy dönt, hogy az ingatlan értékesítésére vonatkozó 2698/2005. (XI. 24.) Főv. Kgy. Határozat szerinti eljárást eredménytelennek minősíti.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tulajdonosi Bizottság elnöke

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

747/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

felkéri a Tulajdonosi Bizottságot, hogy ha az ingatlan megvételére legalább a minimálárat (nettó 807 750 000 Ft) elérő vételi ajánlatot nyújtanak be, akkor újabb pályázat kiírására vonatkozó javaslatot terjesszen a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: 360 nap

Felelős: Tulajdonosi Bizottság elnöke

A napirend 55. pontja: Javaslat Budapest főváros kereskedelemfejlesztési koncepciójának elfogadására.

Előadó: Rusznák Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

748/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

hozzászólási lehetőséget biztosít Magyar Balázs részére.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

749/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Soltész Attila módosító indítványát, mely szerint:

„Felkéri a főpolgármestert, hogy az érintett kerületi önkormányzatokkal és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával kezdeményezzen egyeztető megbeszélést, a városképet rontó bezárt üzletek állapotával, tisztántartásával kapcsolatos változtatásokról.”

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

750/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

a Budapest főváros kereskedelemfejlesztési stratégiáját elfogadja.

751/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, gondoskodjon arról, hogy a stratégiában megfogalmazott feladatokat az érintett szakterületek éves munkájuk során vegyék figyelembe.

Határidő: 2006. december 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

752/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy vizsgáltassa meg, hogy a stratégiában foglaltak megvalósítása érdekében milyen lépések, illetve intézkedések megtétele szükséges.

Határidő: 2006. július 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

753/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az érintett kerületi önkormányzatokkal kezdeményezzen egyeztető megbeszélést, a városképet rontó bezárt üzletek állapotával, tisztántartásával kapcsolatos változtatásokról.

Határidő: 2006. április 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 56. pontja: Javaslat Szentimreváros városrész elnevezésére a XI. kerületben.

Előadó: Németh Zoltán

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

754/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Marsi Péter Pál módosító indítványát, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy:

A XI. kerület, Fehérvári út-Bocskai út-Karolina út-Alsóhegy utca-Ménesi út-Mányoki út-Szent Gellért tér-Bartók Béla út által határolt területet elnevezi Szentimreváros városrésznek. Felkéri a főpolgármestert, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntéséről a XI. kerületi Önkormányzatot is tájékoztassa.”

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

755/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a XI. kerület, Fehérvári út-Bocskai út-Karolina út-Alsóhegy utca-Ménesi út-Mányoki út-Szent Gellért tér-Bartók Béla út által határolt területet nem nevezi el Szentimreváros városrésznek.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntéséről a XI. kerületi Önkormányzatot tájékoztassa.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés döntését követő 15 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 57. pontja: Beszámoló a Budapesti Információ-gazdálkodási Alap 2005. évi felhasználásáról.

Előadó: Katona Kálmán

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

756/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

a Budapesti Információ-gazdálkodási Alap 2005. évi felhasználásáról szóló beszámolót elfogadja.

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

A napirend 61/a. pontja: Jelentés a lejárt határidejű közgyűlési Határozatok végrehajtásáról.

Előadó: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

760/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. h.

- a lejárt határidejű közgyűlési Határozatokról szóló jelentést elfogadja;

- a 2297/2003. (XII. 18.) Főv. Kgy. Határozat végrehajtási határidejét 2006. június 30-ra módosítja;

- a 1397/2004. (VI. 24.) Főv. Kgy. Határozat végrehajtási határidejét 2006. június 30-ra módosítja;

- a 1398/2004. (VI. 24.) Főv. Kgy. Határozat végrehajtási határidejét 2006. június 30-ra módosítja;

- a 2266/2005. (X. 19.) Főv. Kgy. Határozat végrehajtási határidejét 2006. május 30-ra módosítja;

- a 2351/2005. (X. 26.) Főv. Kgy. Határozat végrehajtási határidejét 2006. július 31-re módosítja;

- a 2457/2005. (X. 27.) Főv. Kgy. Határozat végrehajtási határidejét 2006. június 30-ra módosítja;

- a 2546/2005. (XI. 24.) Főv. Kgy. Határozat végrehajtási határidejét 2006. május 31-re módosítja;

- a 2844/2005. (XII. 20.) Főv. Kgy.Határozat végrehajtási határidejét 2006. május 30-ra módosítja;

- a 2906/2005. (XII. 20.) Főv. Kgy. Határozat végrehajtási határidejét 2006. június 30-ra módosítja;

- a 196/2006. (II. 23.) Főv. Kgy. Határozat végrehajtási határidejét 2006. december 31-re módosítja.

Kelt a Fővárosi Közgyűlés 2006. április 27-i ülésén.

dr. Tiba Zsolt s. k. dr. Demszky Gábor s. k.
főjegyző főpolgármeste