Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

11/2007. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet indokolása

Budapest Főváros Önkormányzata 2007. évi költségvetéséről

Általános indokolás

Budapest Főváros Közgyűlése az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 65. § (1) bekezdése alapján biztosított jogkörében eljárva alkotja meg a 2007. évi költségvetési rendeletét.

A rendelet (és táblázatai) az Áht., valamint az államháztartás működési rendjéről szóló, - többször módosított - 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) előírásainak megfelelően került összeállításra.

Részletes indokolás

I.

A rendelet első része, az 1-6. § és az 1-6. számú táblázat a költségvetési bevételi és kiadási előirányzatok összegszerű jóváhagyását tartalmazza. A költségvetési előirányzatok szöveges indokolását a „Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2007. évi költségvetésére” című előterjesztés tartalmazza.

Az 1. § rögzíti Budapest Főváros Önkormányzata 2007. évi költségvetési kiadási, bevételi főösszegét, a hiány összegét, a hozzá kapcsolódó 1-2. számú táblázatokban meghatározza a főösszegek előirányzat-csoportonkénti összegeit.

Az 1. számú táblázatban a bevételek a Kormányrendelet 29. § (1) bekezdés a) pontja alapján a pénzügyminiszter elemi költségvetés összeállítására vonatkozó tájékoztatójában rögzített főbb jogcím-csoportonkénti részletezettséggel kerültek kimutatásra.

A hiány összegszerű kimutatását az Áht. 14. §-a írja elő. A rendelet tételesen felsorolja, hogy 2007-ben milyen hitelfelvétellel finanszírozható a hiány.

Előírja az év közben realizálódó nem céljellegű önkormányzati többletbevételek felhasználási irányát.

Az 1/a számú táblázat a működési célú állami hozzájárulást és a személyi jövedelemadót, az 1/b számú táblázat a működési célra átvételre tervezett pénzeszközöket, támogatásértékű működési bevételeket átadóként és célonként, az 1/c számú táblázat a felhalmozási célra átvételre tervezett pénzeszközöket, támogatásértékű felhalmozási bevételeket átadónként és célonként tartalmazza. Az 1/d számú táblázat a felvenni kívánt támogatási kölcsönöket és a nyújtott kölcsönök visszatérülését részletezi tájékoztató jelleggel. Az 1/e számú táblázat a tervezett cél- és címzett, valamint fejlesztési célú egyéb központi támogatásait tartalmazza.

A Kormányrendelet 29. § (1) bekezdésének h) pontjában előírt, a működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatok mérlegszerű, egymástól elkülönített bemutatását tájékoztató jelleggel a 2/a számú táblázat tartalmazza, a j) pontjában előírt előirányzat-felhasználási ütemtervet a 2/b számú táblázat tartalmazza.

A 2. § és a hozzá kapcsolódó 3. számú táblázat az Áht. 67. § (3) bekezdésének megfelelően határozza meg a 2007. évi költségvetés címrendjét. Rögzíti a címrend felépítésének fő elveit, és az Áht. 69. §-ában előírtak szerint - a Fővárosi Önkormányzatra és költségvetési szerveire, valamint a fővárosi területi kisebbségi önkormányzatokra elkülönítetten és összesítve együttesen is - címenként meghatározza a tervezett bevételeket és kiadásokat. A kiadási címeken belül elkülönítetten szerepelteti a személyi jellegű kiadások, a munkaadókat terhelő járulékok, a dologi jellegű kiadások, az ellátottak pénzbeli juttatásai, a támogatási célú bevételek és pénzeszközátadások előirányzatát, a költségvetési létszámkeretet, illetve az önkormányzati, valamint az intézményi saját hatáskörű felhalmozások (beruházások, felújítások és az egyéb felhalmozási célú kiadások) előirányzatát.

Tételesen felsorolja a költségvetési törvényben megállapított, felhasználási kötöttséggel járó állami támogatásokat.

Az 1. § (1) bekezdésében megállapított kiadási főösszegből a megjelölt címeken céljellegű kiadásokat rögzít. Szabályozást ad az előirányzat változtatására, maradványának rendezési módjára.

Az 1. § (1) bekezdésében megállapított bevételi főösszegből az egyes címeken céljellegű bevételeket határoz meg.

A költségvetési egyensúly hosszú távú biztosítása érdekében, a 2005. évi Állami Számvevőszéki jelentéssel összhangban szabályozza az önkormányzati tulajdonba tartozó ingatlanok értékesítéséből származó bevételek tervbevételének módját.

A kapcsolódó táblázatok közül:

- a 3/a számú táblázat 6. oszlopa az egyes címeken tervezett adósságszolgálatot hitelenként határozza meg;

- a 3/b számú táblázat az egyes címeken belül a társadalmi szervezetekhez és alapítványokhoz kapcsolódó támogatásokat tartalmazza;

- a 3/c számú táblázat a fővárosi területi kisebbségi önkormányzatok működéséhez biztosított támogatásokat tartalmazza kisebbségi önkormányzatonként és azon belül célonként;

- a 3/d számú táblázat a fővárosi területi kisebbségi önkormányzatok - kiemelt kiadási és bevételi előirányzatonkénti - költségvetéseit tartalmazza a fővárosi területi kisebbségi önkormányzatok határozatai alapján;

- a 3/e számú táblázat az Európai Uniós támogatással megvalósuló projektek bevételeit és kiadásait tartalmazza.

A 3. § és a hozzá kapcsolódó 4. számú táblázat az Áht. 69. §-ában előírtaknak megfelelően célonként részletezi a tervezett felújításokat. Bemutatja a tervben szereplő felújítások áthúzódó hatásait [Áht. 116. § 9. pont; 118. §].

A felújítási pénzeszközökkel önálló gazdálkodásra való jogosultságot a 4/a számú táblázatban határozza meg.

A 4. § az Áht. 69. §-ában előírtaknak megfelelően feladatonként részletezi:

- az önkormányzati fejlesztési kiadások címen tervezett előirányzatot,

- a fővárosi önkormányzati költségvetési intézmények beruházási kiadásaihoz kapcsolódó önkormányzati támogatásokat,

- a költségvetési intézmények saját hatáskörű beruházásait,

- a hitelből finanszírozott beruházásokat.

Az 1000-6000 címeken az intézményi beruházások és támogatásértékű felhalmozási kiadások 2007. évi tervét tájékoztató jelleggel az 5/a számú táblázat szerint határozza meg.

Az 5. § az Áht. 73. § (1) bekezdésében előírtaknak megfelelően meghatározza a 2007. évi költségvetés általános és céltartalék előirányzatait.

A fejlesztési célú céltartalékok előirányzatait feladatonként is rögzíti, kijelölve ezzel az év közben indítható beruházásokat.

Több céltartalék felhasználását a Közgyűlés által elfogadásra kerülő szakmai programhoz köti, illetve rögzíti a céltartalék felhasználási módját.

A 6. § az Áht. 71. § (2) és (3) bekezdéseiben előírtaknak megfelelően a kapcsolódó 6. számú táblázat szerint tartalmazza a költségvetési évet követő 2 év várható bevételi és kiadási előirányzatait, valamint a többéves elkötelezettséggel járó kiadási tételek - felújítások, beruházások, adósságszolgálati kötelezettségek, működési célú pénzeszközátadások áht.-n kívülre, támogatásértékű működési kiadások - későbbi év(ek)re vonatkozó kihatásait a 4., az 5., a 3/a és a 6/a számú táblázatok hivatkozott oszlopai szerinti összegekkel.

II.

A rendelet második része, a 7-34. § Budapest Főváros Önkormányzata 2007. évi költségvetése végrehajtásának szabályait rögzíti.

A 7. § meghatározza a költségvetési alapokmányok elkészítésének szabályait, felhatalmazást ad a jóváhagyott költségvetések teljesítésére, előírja a bevételek és kiadások egyensúlyának fenntartását.

Az Áht. 93. § (1) bekezdése alapján a költségvetési szerv gazdálkodására vonatkozó alapvető rendelkezést tartalmazza.

Szabályozza a költségvetési intézmények létszámcsökkentéséhez biztosított felügyeleti támogatás odaítélésének és felhasználásának módját.

Az Áht. 95. § (1) bekezdése alapján - a vagyonrendelet keretein belül - meghatározza a gazdasági társasági érdekeltség megszerzésének szabályait.

Az Áht. 94. § (1) bekezdésével összhangban engedélyhez köti az intézmények alapítványokhoz, társadalmi szervezetekhez kapcsolódó támogatásait, és számadási kötelezettséget ír elő a támogatottak felé.

A közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó beruházásokra és szolgáltatásokra juttatott támogatások felhasználásánál előírja a törvény szabályainak kötelező alkalmazását (Áht. 13/B. §).

Előírja a támogatott intézményi beruházások kiadásai teljesítésének banki megfigyelését.

A 8. § a helyszíni bírságból beszedett bevételek befizetését szabályozza.

A 9. § a pénzmaradvány jóváhagyásának jogkörét és a 2007. évi pénzmaradvány-elszámolás szabályait részletezi.

A Kormányrendelettel összhangban rögzíti, hogy a fővárosi önkormányzati költségvetési intézmények és a Főpolgármesteri Hivatal pénzmaradványát a Közgyűlés vizsgálja felül és hagyja jóvá. A feladatelmaradáshoz, céljellegű előirányzatokhoz kapcsolódó elvonások eseteit tételesen rögzíti.

Intézményi pénzmaradványt terhelő befizetési kötelezettséget ír elő az állami hozzájárulások, valamint a normatív részesedésű személyi jövedelemadó 2007. évi elszámolásához kapcsolódó önkormányzati befizetési kötelezettség fedezetének biztosításához.

A ténylegesen befolyt idegenforgalmi bevételekről a felhasználási célok szerinti elszámolási kötelezettséget ír elő.

Szabályozást ad az intézményi működési bevételek közül a kiemelt tételekhez kapcsolódó többletbevétel túlteljesítését terhelő befizetési kötelezettségre.

A 10-15. §-ok a főpolgármesterre és a bizottságokra átruházott előirányzat-módosítási jogköröket határozzák meg.

A 11. és a 13. § az Áht. 73. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a céltartalékokhoz kapcsolódó előirányzat-módosítási jog átruházásának eseteit és kereteit szabályozza.

A 13. § (5)-(8) bekezdései a céltartalékok feladatra történő átcsoportosítására vonatkozó javaslatok előterjesztésének speciális feltételeit részletezik.

A 12. § az Áht. 74. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a főpolgármesterre átruházott jogkörnél külön szabályozást ad a fővárosi önkormányzati költségvetési intézményeket és a Főpolgármesteri Hivatal 7101-7371 címeit, a felújítási és felhalmozási előirányzatokat érintően.

A 14. § a főpolgármester átruházott hatáskörű előirányzat-módosítás tárgyév végéig történő gyakorlásának lehetőségét rögzíti, valamint az e hatáskörben hozott döntésekhez kapcsolódóan ellenjegyzési jogkört és tájékoztatási kötelezettséget állapít meg.

A 15. § a bizottságokra átruházott előirányzat-módosítási hatásköröket szabályozza.

A 16. § összefoglaló jelleggel tartalmazza a fővárosi költségvetési intézmények - beleértve a Főpolgármesteri Hivatalt is - gazdálkodására és előirányzat-módosítására vonatkozó rendelkezéseket. Az Áht. 93. §-ával, valamint a Kormányrendelet 53. §-ával összhangban rögzíti a Közgyűlés által a főpolgármesterre és a bizottságokra átruházott, valamint az intézmények saját hatáskörbe tartozó előirányzat-módosításai eseteit (a Főpolgármesteri Hivatalnál e jogköröket a főpolgármesterhez telepíti).

A fővárosi önkormányzati költségvetési intézmények kiemelt előirányzatokon belüli részelőirányzataira vonatkozóan is szabályozást ad.

Szabályozást ad a Kormányrendelet 59. § (6) bekezdése alapján a személyi juttatások előirányzatának felhasználásáról.

A 17. § tételesen felsorolja a „Vagyongazdálkodási keret” és a „Környezetvédelmi Alap” címek, valamint a tervezett bizottsági keret céltartalékok felett felhasználási jogkörrel rendelkező bizottságokat, biztosítva a főpolgármester javaslattételi jogának érvényesítését. Részletes szabályozást ad a Vagyongazdálkodási keret felhasználására.

Rögzíti a Környezetvédelmi Alap felhasználási jogköréhez kapcsolódó szabályokat.

A 18. § a közszolgáltatási szerződéssel adható támogatás szabályait tartalmazza.

A 19. § a Kormányrendelet előírásainak megfelelően rögzíti a 2007. évi költségvetést érintő módosításokhoz kapcsolódó tájékoztatási és rendeletmódosítási kötelezettségek előterjesztésének szabályait.

A 20. § a közpénzek védelme érdekében megtiltja a fővállalkozói előleg fizetését a támogatással fedezett beruházásoknál, felújításoknál. A tilalom alól mentesíti a nemzetközi fejlesztési pénzintézetek által nyújtott hitelekkel, valamint az uniós támogatási pénzeszközökkel finanszírozott beruházásokat, mivel a pénzintézetek a beszerzések során a nemzetközi kereskedelmi szabványok szigorú betartását követelik meg a hitelfelvevőktől, és ezek sok esetben előleg kifizetését is tartalmazzák.

A 21. § szabályozza a Főpolgármesteri Hivatalnál, valamint a fővárosi önkormányzati költségvetési intézményeknél a szakmai alapfeladatok keretében a dologi kiadások terhére szellemi tevékenységként végzett feladatok szerződési feltételeit.

A 22. § szabályozza a gazdálkodási feladatok vállalkozásba adásának rendjét, a Kormányrendelet 17. §-ának figyelembevételével.

A 23-28. §-ok és a kapcsolódó 7. számú táblázat a finanszírozás rendjét szabályozzák.

A 23. § szabályozza a fővárosi önkormányzati költségvetési intézmények önkormányzati működési támogatásának utalását. A költségvetési szerveknél 13 részletben - a nettó finanszírozási rendnek megfelelően - a 7. számú táblázat szerinti, nettósítással csökkentett összeg kiutalását, túlfinanszírozás esetén inkasszálását engedélyezi.

Szabályozza az évközben átszervezésre vagy megszüntetésre kerülő, a 7/a számú mellékletben felsorolt költségvetési intézmények esetében a finanszírozás rendjét.

Szabályozza a fővárosi önkormányzati költségvetési intézmények részére az egyszeres működési kiadásokhoz és intézményi beruházásokhoz, valamint a folyamatos feladatellátáshoz kapcsolódó működési kiadásokra évközben adott támogatás utalásának rendjét.

A finanszírozási szerződés alapján az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott intézmények támogatására külön szabályozást ad.

A 7. számú táblázatban meghatározott mértékű támogatás betartását ágazati szinten teszi kötelezővé, lehetőséget adva az intézmények eltérő pénzügyi helyzetéből jelentkező feszültségek kezelésére.

Külön szabályozást ad a színházak esetén alkalmazható, az általánostól eltérő finanszírozásra.

Részletes szabályt állapít meg az esetenkénti, feltételekhez kötött támogatások utalására.

Felhatalmazást ad az illetménykifizetések napjához igazodóan arra, hogy az év végi munkanapok átcsoportosításához igazodóan a 2007. január 5-ig esedékes bérek fedezetének biztosítására megelőlegezett támogatás kerüljön átutalásra.

Továbbá szabályozza az évközben átszervezésre, vagy megszüntetésre kerülő költségvetési intézmények esetében a finanszírozását.

A 24. § tételesen rögzíti a fővárosi önkormányzati költségvetési körön kívülre gazdasági társaságoknak, kht.-knak, alapítványoknak, társadalmi szervezeteknek, más önkormányzatoknak, egyéb szerveknek adott támogatások utalási rendjét.

Szabályozást ad arra, hogy az alapítványok, társadalmi szervezetek részére a 8200 címekre az ágazatilag illetékes bizottsági, a 8400-as címekre főpolgármesteri döntésnek megfelelően történt átcsoportosítást követően, a Közgyűlés engedélye alapján utalható támogatás.

A 25. § szabályozza az állami támogatások utalásának rendjét.

A meghatározott célra kapott állami támogatást, valamint az átvett pénzeszközöket az összeg címzettjének számlájára továbbutalni engedi.

Szabályozást ad az egyes közoktatási feladatok ellátásához kapcsolódó kiegészítő támogatások leutalására a költségvetési törvény 7. számú mellékletében előírt finanszírozási szabályok alapulvételével.

A 26. § rögzíti az előrehozott támogatások utalásának rendjét.

A hatvan napon túl lejárt fizetési kötelezettség rendezéséhez, illetve keletkezésének megelőzéséhez - a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló törvény előírásainak megfelelően - előrehozott támogatás utalását teszi lehetővé.

Külön szabályozást ad a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság részére történő speciális támogatások utalására.

Lehetőséget ad az oktatási intézmények esetén a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprésze keretéből pályázat útján elnyert támogatásoknak az intézményi bankszámlákra történő megérkezésig a támogatás megelőlegezésére.

A 27. § szabályozza az intézményi és önkormányzati beruházásokhoz, felújításokhoz kapcsolódó önkormányzati támogatások utalását. A céljellegű felújítási és fejlesztési támogatást illetően a támogatás leutalását a teljesítményeknek megfelelően teszi lehetővé. Előfinanszírozási lehetőséget ad az átmenetileg szabad pénzeszközök terhére az EIB-hitelből tervezett, folyamatban lévő beruházásokra.

A 28. § meghatározza a fővárosi területi kisebbségi önkormányzatok támogatásához kapcsolódó utalások rendjét. A fővárosi kisebbségi önkormányzatok részére a Fővárosi Önkormányzat által biztosított támogatás utalásának felfüggesztésére ad szabályozást, amennyiben az így biztosított összeg felhasználása nem a kisebbségi és etnikai célokat szolgálja.

A 29. § az év során ténylegesen befolyt és a Fővárosi Önkormányzatot megillető idegenforgalmi bevételből tervezett feladatok forrásellátottságának meghatározását havonta írja elő, a forrásellátottság mértékének és számítási módjának rögzítése mellett.

A 30. § a fővárosi költségvetési intézmények szakmai pályázaton való részvételének szabályait rögzíti.

A 31. § meghatározza a köztisztviselők 2007. január 1-jétől érvényes illetményalapját, valamint az Áht. 93. § (1) bekezdésében előírtak alapján szabályozza a köztisztviselőknek és a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság hivatásos állományának adható éves jutalom összegének mértékét és feltételét.

A 32. § az Áht. 100. §-ában előírtaknak megfelelően - a Főpolgármesteri Hivatal kivételével - megtiltja a költségvetési intézményeknek pénzkölcsön (hitel) felvételét.

Az Áht. 75. §-ában előírtaknak megfelelően szabályozza a hitelműveletekkel kapcsolatos hatásköröket. A közép- és hosszú lejáratú hitel felvételére, kötvény kibocsátására vonatkozóan fenntartja a Közgyűlés jogát az eljárás nyertesének megnevezésére, a likviditási hitel felvételében való döntés jogát - korlátokkal - a főpolgármester részére biztosítja.

A költségvetési intézmények esetében megtiltja a kezességvállalást. Az Áht. 100. §-ában foglaltakkal összhangban rögzíti, hogy a költségvetési szerv értékpapírt nem vásárolhat, váltót nem bocsáthat ki és nem fogadhat el, kötvényt nem bocsáthat ki, pénzügyi lízing és faktoring szerződést nem köthet. Költségvetési támogatását betételhelyezésre nem fordíthatja. Szabad pénzeszközeit a számlavezető pénzintézetnél az esetben kötheti le, ha az nem veszélyezteti az intézmény esedékes kiadásainak teljesítését.

A munkáltatói lakásépítési és -vásárlási kölcsönök kivételével megtiltja a hitel- és kölcsönnyújtást.

A Főpolgármesteri Hivatal, mint az önkormányzat gazdálkodását lebonyolító költségvetési szerv esetében a kezességvállalást a Közgyűlés egyedi felhatalmazásához köti.

Szabályozást ad az önkormányzat szabad pénzeszközeinek lekötésére. Az államilag garantált értékpapír vásárlása és számlavezető pénzintézeti betételhelyezés mellett lehetőséget biztosít a főpolgármester által rögzített értékhatáron belül kereskedelmi kötvény és bankgarantált értékpapír vásárlására, amennyiben ezt a pénzpiaci helyzet indokolja.

A 33. § Módosult az Áht. 118. §-a, valamint a Kormányrendelet 29. §-a kiegészült az új (13) bekezdéssel. Ennek megfelelően részletezi, hogy milyen mérlegeket kell az éves beszámoló előterjesztésekor tájékoztató jelleggel a képviselő-testület részére benyújtani. A (2) bekezdése a közvetett támogatások részletezését írja elő.

A 34. § a záró és vegyes rendelkezéseket tartalmazza. A rendelet hatálybalépésének időpontjaként a kihirdetés napját rögzíti, annak érdekében, hogy a 2007. évi részletes, elemi költségvetés összeállítása, elkészítése a lehető legkorábbi időpontban történjen.

A költségvetési rendelet hatálybalépésével egyidejűleg rendeletek hatályon kívül helyezéséről intézkedik.