Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Főv. Kgy. határozatai

kivonat a 2006. november 30-i ülésének jegyzőkönyvéből * 

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1719/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „A FŐGÁZ Zrt. igazgatóságában és felügyelőbizottságában történő tagcserék és alapszabály módosítása” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1720/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat a Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet Közhasznú Társaság ellátási területéhez tartozó települési önkormányzatok által delegált kórházi felügyelőtanácsi tagok megválasztására” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1721/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről „A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 27/1995. (V. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosítására vonatkozó javaslat” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1722/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Több évre szóló működési előirányzat biztosítása az önkormányzati őrzött P+R parkolókban a vagyonvédelmi szolgáltatásra” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1723/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat az ENVIRODUNA Kft.-vel kötött használati megállapodás 2. módosítására (Bp. V., Curia u. 3.)” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1724/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat a Budapest, IX. ker., Ráday u. 10-12. sz. alatti (hrsz.: 36820-36821) ingatlanok használatának - a 4-es metró építése céljából - a DBR Metró részére történő biztosítására” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1725/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat tulajdonosi hozzájárulás megadására a SPAR Áruház (Budapest, III. kerület, Csobánka tér 3. szám, hrsz.: 62321/42) átalakítási engedélyezési tervéhez” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1726/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Bp., XIV. ker., Olof Palme sétány 3. sz. alatti »Hungexpo felépítmények« elővásárlási ügye” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1727/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Donauhanse INTERREG III. B Cadses projekt partnerségi megállapodás aláírása” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1728/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat a Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház új elnevezésére” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1729/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat a teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célok meghatározására a Főpolgármesteri Hivatalban 2007. évre” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1730/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Jelentés a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1731/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

elfogadja Danielisz Béla indítványát és a „Budapest Főváros Közigazgatási Hivatal vezetőjének 02-565/2006. sz. törvényességi észrevétele” című előterjesztést 3. napirendként tárgyalja meg.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1732/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Endrédy István indítványát, mely szerint 1. napirendként tárgyalja meg a „Miért nem alakulnak meg már a bizottságok?” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1733/2006. (XI. 30.)

napirendjére veszi és

1. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet módosítására” című előterjesztést,

2. pontként tárgyalja meg „A Fővárosi Közgyűlés Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottsága elnökének, alelnökeinek és egyéb tagjainak megválasztása” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1734/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

az ülés napirendjét az alábbiakban állapítja meg:

1. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

2. A Fővárosi Közgyűlés Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottsága elnökének, alelnökeinek és egyéb tagjainak megválasztása.

3. Budapest Főváros Közigazgatási Hivatal vezetőjének 02-565/2006. számú törvényességi észrevétele.

4. „Zsigmond téri szivattyútelep sodorvonali bevezetés rekonstrukciója projekt” engedélyokirat 2. számú módosításának előterjesztése.

5. Javaslat a 2006/2007. tanévi feladatváltozásokhoz kapcsolódó előirányzat módosításra a végleges létszámleépítést finanszírozó központi költségvetési támogatás megpályázására.

6. Javaslat az „M1-M7 autópálya fővárosi bevezető szakaszán tömegközlekedési autóbuszsáv létesítése” tárgyú, az Országos Területfejlesztési Hivatal Szerződő Hatóságával kötött támogatási szerződés és a beruházás engedélyokiratának módosítására.

7. Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2006. évi költségvetéséről szóló 12/2006. (III. 16.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

8. Javaslat a Budapest, XII. ker., Gyöngyvirág u. 18. szám alatti 9664 hrsz.-ú ingatlan pályázat útján történő értékesítésére.

9. Budapest, XIII. ker., Pap K. u. 14. sz. alatti ingatlan licites értékesítése.

10. Fővárosi Önkormányzatot megillető elővásárlási jog gyakorlása több ingatlanra vonatkozóan.

11. Kéthly Anna emlékére műalkotás felállítása a VII. kerületben.

12. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló 27 db lakás piaci alapon történő bérbeadására kiírt lakáspályázat eredményének megállapítására.

13. Javaslat a 2007. éves gép-műszer céltámogatási pályázat keretfelosztására.

14. Javaslat gyermekvédelmi intézmények alapító okiratainak módosítására.

15. A „Táncsics Mihály Kollégium (Budapest, XI. ker., Ménesi út 94.) rekonstrukciójának, átalakításának kivitelezése, berendezési tárgyakkal” tárgyú közbeszerzési eljárás indítását jóváhagyó döntés kérése.

16. „A Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő egészségügyi intézmények 2006-2009 évekre vonatkozó önkormányzati biztosi teendőinek teljes körű ellátása” tárgyú közbeszerzési eljárás elbírálási határidejének meghoszszabbítása.

17. „Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon (Budapest, XIV., Mexikói út. 60.) rekonstrukció I. ütem beruházás bontási részfeladatok kivitelezése” tárgyú közbeszerzési eljárás elbírálási határidejének meghosszabbítása.

18. Új kormányzati negyed budapesti elhelyezése.

19. Javaslat vis maior keretből történő támogatásra és támogatás igénylése a decentralizált keret központi vis maior tartaléka terhére.

20. Budapest, I. kerület, Dísz tér 4. sz. alatti ingatlan elővásárlási jog gyakorlása.

21. Javaslat a VII. kerületi közterületek tulajdonjogának megszerzésére.

22. Javaslat alapítvány támogatására a 2006. évi Települési Értékvédelmi Támogatásból.

23. Oláh Istvánné gondnok fellebbezése Oláh István Ferenc személyi térítési díj ügyében.

A napirend 1. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előadók: Ikvai-Szabó Imre, dr. Steiner Pál

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 61/2006. (XII. 4.) Főv. Kgy. rendeletét a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról.

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

A napirend 3. pontja: Budapest Főváros Közigazgatási Hivatal vezetőjének 02-565/2006. számú törvényességi észrevétele.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1749/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Közigazgatási Hivatala vezetője 02-565/2006. számú törvényességi észrevételét részben elfogadja, és hatályon kívül helyezi a Városrendészeti Bizottság 122/2006. (IX. 20.) határozatát.

1750/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel magához vonja az SZMSZ 49. § (9) bekezdése alapján az SZMSZ 5. számú melléklet, II. fejezet Városrendészeti Bizottság cím 1. pontjának első franciabekezdésében foglalt, fegyelmi eljárás megindítására (biztos kijelölésére) vonatkozó átruházott hatáskörét.

1751/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem „K” épületében 2006. augusztus 8-án keletkezett tűz oltása közben hét fő személyi sérülésével és három tűzoltó halálával végződött beavatkozás körülményei feltárására - az országos katasztrófavédelmi főigazgató által - létrehozott bizottság vizsgálati jelentésében foglaltak, illetve az országos katasztrófavédelmi főigazgató kezdeményezése alapján fegyelmi eljárás megindítását rendeli el dr. Bende Péter tü. vezérőrnagy, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság parancsnokával szemben.

A Hszt. 128. § (2) bekezdése alapján a kivizsgálásra bizottságot hoz létre, melynek tagjai:

- Hoffmann Imre tü. dandártábornok, főigazgató-helyettes, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság,

- dr. Sebe László dandártábornok, Budapest Főváros Védelmi Bizottság titkára,

- Molnár Mihály ügyosztályvezető, Főpolgármesteri Hivatal Védelmi és Gazdasági Ügyosztály.

A fegyelmi eljárás befejezésének határideje: 2007. február 15.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a fegyelmi eljárás megindításáról dr. Bende Péter tü. vezérőrnagyot értesítse.

1752/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Közgyűlés döntéseiről Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalának vezetőjét tájékoztassa.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 4. pontja: „Zsigmond téri szivattyútelep sodorvonali bevezetés rekonstrukciója projekt” engedélyokirat 2. számú módosításának előterjesztése.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1753/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a „Zsigmond téri szivattyútelep sodorvonali bevezetés rekonstrukciója” feladat műszaki tartalmának bővítését és összköltségének 45,6 M Ft-tal történő megemelését.

1754/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

A beruházás megvalósításához kapcsolódóan a 2006. évi költségvetést a következők szerint módosítja:

- 45,6 M Ft-tal csökkenti a „8403 Önkormányzati fejlesztések” címen belül a Bartók Béla úti gyűjtőcsatorna támogatásértékű felhalmozási kiadás előirányzatát és azonos összeggel megemeli a „Zsigmond téri szivattyútelep sodorvonali bevezetés rekonstrukciója” feladat előirányzatát,

- a „8523 Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről” címen az FCSM-től átvett pénzeszköz előirányzatán belül 45,6 M Ft-ot átrendez a Bartók Béla úti gyűjtőcsatorna feladatról a „Zsigmond téri szivattyútelep sodorvonali bevezetés rekonstrukciójára”.

1755/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „Zsigmond téri szivattyútelep sodor vonali bevezetés rekonstrukciója” engedélyokiratának 2. számú módosítását a melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az okmány aláírására.

Határidő: az elfogadást követő 15 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

1756/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a kapcsolódó költségvetési rendeletmódosítási javaslatot terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a Közgyűlés november havi rendes ülése

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 5. pontja: Javaslat a 2006/2007. tanévi feladatváltozásokhoz kapcsolódó előirányzat-módosításra, a végleges létszámleépítést finanszírozó központi költségvetési támogatás megpályázására.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1757/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy intézkedjen a Fővárosi Önkormányzattal közszolgálati szerződéses viszonyban lévő alapítványi és nonprofit szervezetek törvényes működésének vizsgálatáról, abban a tekintetben, amely a közszolgáltatási szerződésekben is szerepel, hogy a támogatott alapítványok és nonprofit szervezetek eleget tesznek-e a jogszabályoknak, a szakmai követelményeknek, a nyilvántartási kötelezettségeknek, valamint a közszolgáltatási szerződés szerinti tájékoztatási kötelezettségeknek, különös tekintettel a Talentum Kulturális Alapítvány működésére. A vizsgálat eredményét a főpolgármester terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: 2007. januári rendes közgyűlési ülés

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1758/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy hatályon kívül helyezi a 898-900 és 902/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. határozatokat.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1759/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

az alábbi határozati javaslatot nem fogadja el:

„Az intézményracionalizálás keretében 2006. június 30-i hatállyal 20 fő létszámot véglegesen leépít. Így a Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola létszámkerete a 20 álláshely megszüntetésének következtében 142 főről 122 főre módosul. A létszámleépítéshez kapcsolódó pénzügyi kötelezettségek teljesíthetősége érdekében egyszeri jelleggel a „9114 Céltartalék az önkormányzati szerkezetátalakításokhoz kapcsolódó kiadásokra” cím előirányzatának 61 195 E Ft-tal történő csökkentésével egyidejűleg azonos összeggel megemeli a

„3533 Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola” cím támogatási és kiadási előirányzatát 61 195 E Ft-tal,

ebből: személyi juttatás 46 360 E Ft,

munkaadókat terhelő járulékok 14 835 E Ft,

létszámkeret-változás -20 fő”.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1760/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

pályázatot nyújt be 14 fő végleges létszámleépítés miatt 37 939 878 Ft-nak a központi költségvetésből történő biztosítására. A létszámcsökkentéssel érintett dolgozók az önkormányzat költségvetési szerveinél a meglévő üres álláshelyeken vagy a tervezett új álláshelyeken, illetve szervezeti változás, feladatátadás következtében az önkormányzat fenntartói körén kívüli munkavállalónál történő - munkaviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli - továbbfoglalkoztatására nincs lehetőség.

Felhatalmazza a főpolgármestert az igénybejelentés aláírására és benyújtására.

Határidő: 2007. április 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

1761/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Amennyiben a benyújtandó pályázatban a létszám és/vagy a pályázati összeg eltér a 1760/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. határozatban szereplőtől (14 fő 37 939 878 Ft), a végleges pályázati anyagra vonatkozó javaslatot a Fővárosi Közgyűlés 2007. márciusi ülése elé kell terjeszteni.

Határidő: 2007. március

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1762/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

a 2006/2007. tanévi feladatváltozások finanszírozása érdekében a „9300 Általános tartalék” cím előirányzatának 47 969 E Ft növelésével egyidejűleg összességében csökkenti az érintett intézmények támogatási és kiadási előirányzatát tartós jelleggel 47 969 E Ft-tal,

ebből: személyi juttatások (3 hónapra) -42 203 E Ft,

munkaadókat terhelő járulékok (3 hónapra) -14 126 E Ft,

dologi kiadások (4 hónapra) 8 360 E Ft

a 2/a. számú melléklet szerinti részletezésben.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1763/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

a 9. évfolyamosok gyakorlati oktatásához kapcsolódó finanszírozás érdekében megelőlegezésként a „9300 Általános tartalék” cím előirányzatának 58 365 E Ft csökkentésével egyidejűleg megemeli az érintett intézmények támogatási és kiadási előirányzatát egyszeri jelleggel 58 365 E Ft-tal,

ebből: dologi kiadások 58 365 E Ft

a 2/b. számú melléklet szerinti részletezésben. Visszapótlása a „9300 Általános tartalék” címre év végéig megtörténik.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1764/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat kötelező feladatellátásával összefüggésben a „9300 Általános tartalék” cím előirányzatának 138 309 E Ft-tal történő emelésével egyidejűleg szükséges csökkenteni a

„9103 Oktatási ágazat működési tartaléka” cím előirányzatát 3 916 E Ft-tal,
„9127 Év közben belépő oktatási intézmények működési többletköltsége” cím előirányzatát 26 008 E Ft-tal,
„9130 Idegen nyelvi oktatás színvonalának emelésére” cím előirányzatát 103 349 E Ft-tal,
„9132 Oktatási intézmények igazgatóinak jutalmazása” cím előirányzatát 1 344 E Ft-tal,
„9171 Tanórán kívüli nyelv oktatásra” cím előirányzatát 3 692 E Ft-tal.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1765/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

az alapítványi és nonprofit szervezetekkel - alapító okirat, illetve közszolgáltatási szerződés alapján - ellátott, önkormányzati törvényből fakadó kötelező feladatokra, a feladatváltozásokkal összefüggésben a „9300 Általános tartalék” cím előirányzatának 2006. évre 4 hóra, 138 309 E Ft-tal történő csökkentésével egyidejűleg szükséges megemelni az érintett címek támogatási és kiadási előirányzatát tartós jelleggel 138 309 E Ft-tal,

ebből: működési célú pénzeszközátadás áht.-n kívülre (4 hónapra) 138 309 E Ft,

az alábbi részletezésben:

„8301 HOSTIS Idegenforgalmi és Nemzetközi Gazdasági Szakképzési Közalapítvány” cím előirányzatát 32 509 E Ft-tal

ebből: működési célú pénzeszközátadás áht.-n kívülre 32 509 E Ft

„8318 Kincsesház Alapítvány” cím előirányzatát 1 840 E Ft-tal

ebből: működési célú pénzeszközátadás áht.-n kívülre 1 840 E Ft

„8319 Súlyos tanulási és magatartási problémával küzdő gyermekeket, tanulókat oktató nonprofit szervezetek támogatása” cím elő irányzatát (26 intézmény) 102 488 E Ft-tal

ebből: működési célú pénzeszközátadás áht.-n kívülre 102 488 E Ft

„8426 Súlyos tanulási és magatartási problémával küzdő tanulók integrált oktatását segítő módszertani központ” cím előirányzatát 1 472 E Ft-tal

ebből: Támogatás értékű működési kiadás 1 472 E Ft

A 2007. január 1.-augusztus 31-ig terjedő időszakra 280 971 E Ft, 2007. szeptember 1-jétől december 31-ig 138 309 E Ft az áthúzódó támogatás. A 3. számú melléklet szerinti részletezésben.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1766/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti az 1765/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. határozathoz kapcsolódó 30 db közszolgáltatási szerződést.

Felkéri a főpolgármestert azok aláírására.

Határidő: 2006. november 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1767/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

2006. szeptember 1-jei hatállyal a 2006/2007. tanév feladatváltozásaihoz kapcsolódó racionalizálás keretében 46 fő létszámot - ebből pályázható 42 fő - véglegesen leépít.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1768/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

a létszámleépítésekhez kapcsolódó pénzügyi kötelezettségek teljesíthetősége érdekében egyszeri jelleggel a „9114 Céltartalék az önkormányzati szerkezetátalakításokhoz kapcsolódó kiadásokra” cím előirányzatának 87 249 E Ft-tal, és a „9300 Általános tartalék” cím előirányzatának 10 161 E Ft-tal történő csökkentésével - ebből megelőlegezésként 2007. június 30-i elszámolási határidővel 54 739 E Ft - egyidejűleg megemeli az érintett intézmények támogatási és kiadási előirányzatát egyszeri jelleggel 97 410 E Ft-tal,

ebből: személyi juttatások 69 602 E Ft,

munkaadókat terhelő járulékok 22 272 E Ft,

támogatásértékű működési kiadás 5 536 E Ft

az alábbi részletezésben:

„3317 Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium” cím előirányzatát 34 728 E Ft-tal

16 fő létszám leépítésével kapcsolatos kiadások miatt,

ebből: Személyi juttatások 26 309 E Ft

munkaadókat terhelő járulékok 8 419 E Ft

létszámkeret-változás -16 fő

„3503 Újpesti Két tanítási nyelvű Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium” cím előirányzatát 43 732 E Ft-tal

10 fő létszám leépítésével kapcsolatos kiadások miatt,

ebből: Személyi juttatások 28 937 E Ft

munkaadókat terhelő járulékok 9 259 E Ft

támogatásértékű működési kiadás 5 536 E Ft

létszámkeret-változás -10 fő

„3535 Dr. Hetényi Géza Humán Szakközépiskola” cím előirányzatát 2 288 E Ft-tal

2 fő létszám leépítésével kapcsolatos kiadások miatt,

ebből: Személyi juttatások 1 733 E Ft

munkaadókat terhelő járulékok 555 E Ft

létszámkeret-változás -0 fő

„3565 Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola” cím előirányzatát 8 467 E Ft-tal

14 fő létszám leépítésével kapcsolatos kiadások miatt,

ebből: Személyi juttatások 6 414 E Ft

munkaadókat terhelő járulékok 2 053 E Ft

létszámkeret-változás -14 fő

„3567 Építőipari és Díszítőművészeti Szakképző Iskola” cím előirányzatát 2 428 E Ft-tal

1 fő létszám leépítésével kapcsolatos kiadások miatt,

ebből: Személyi juttatások 1 840 E Ft

munkaadókat terhelő járulékok 588 E Ft

létszámkeret-változás -1 fő

„3575 Csepeli Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola” cím előirányzatát 5 122 E Ft-tal

2 fő létszám leépítésével kapcsolatos kiadások miatt,

ebből: Személyi juttatások 3 880 E Ft

munkaadókat terhelő járulékok 1 242 E Ft

létszámkeret-változás -0 fő

„3581 Harsányi János Gazdasági Szakközépiskola és Szi.” cím előirányzatát 645 E Ft-tal

1 fő létszám leépítésével kapcsolatos kiadások miatt,

ebből: Személyi juttatások 489 E Ft

munkaadókat terhelő járulékok 156 E Ft

létszámkeret-változás -1 fő

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1769/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

pályázatot nyújt be 42 fő végleges létszámleépítés miatt 54 738 730 Ft-nak a központi költségvetésből történő biztosítására. A létszámcsökkentéssel érintett dolgozók foglalkoztatására az önkormányzat költségvetési szerveinél a meglévő üres álláshelyeken, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken vagy a tervezett új álláshelyeken, illetve szerkezeti változás, feladatátadás következtében az önkormányzat fenntartási körén kívüli munkáltatónál - munkaviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélkül - nincs lehetőség.

A pályázati kiírásnak megfelelően a megszüntetett álláshelyek legalább 5 évig nem állíthatók vissza, kivéve, ha jogszabályból adódó többletfeladatok ezt indokolttá teszik.

Felhatalmazza a főpolgármestert az igénybejelentés aláírására és benyújtására.

Határidő: 2007. április 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1770/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy amennyiben a végleges létszámleépítéshez kapcsolódó adatok eltérnek az 1769/2006. (XI. 30.) határozatban jelenleg közölt adatoktól (42 fő, 54 738 730 Ft), a végleges pályázati anyagra vonatkozó javaslatot a Fővárosi Közgyűlés 2007. márciusi ülése elé kell terjeszteni.

Határidő: 2007. március

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1771/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

az oktatási ágazat intézményeinek létszámkeretét 2006. szeptember 1-jétől 13 682 főben (90 fő csökkenéssel) állapítja meg az 1. számú melléklet 11. oszlopa szerinti részletezésben.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1772/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

a „9171 Tanórán kívüli nyelvoktatásra” cím előirányzatának 3692 E Ft-tal történő emelésével egyidejűleg összességében csökkenti az érintett intézmények támogatási és kiadási előirányzatát tartós jelleggel 3 692 E Ft-tal,

ebből személyi juttatások (3 hónap) 2 862 E Ft,

munkaadókat terhelő járulékok (3 hónap) 830 E Ft

az 5. számú melléklet szerinti részletezésben.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1773/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

az idegen nyelvi pályázatokon elnyert támogatás elszámolásához kapcsolódóan a „9130 Idegen-nyelvi oktatás színvonalának emelésére” cím előirányzatának 3 349 E Ft emelésével egyidejűleg csökkenti az érintett intézmények támogatási és kiadási előirányzatát egyszeri jelleggel 3 349 E Ft-tal,

ebből dologi kiadások 3 349 E Ft

a 6. számú melléklet szerinti részletezésben.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1774/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

a tanévi feladatváltozásokhoz kapcsolódóan, az 1517/2005. (VI. 30.) Főv. Kgy. határozat szerint a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Ügyosztálytól feladatátvételre került sor a Róbert Károly krt. 49-51. szám alatti telephellyel. Az átadott költségvetési támogatás a már ismert tényadatok alapján az intézmény működtetésére, fenntartására nem elegendő. Ezért a további üzemeltetéshez szükséges - a 2. számú mellékletben szereplő tartós dologi kiadáson kívül - a 2006. évre 8920 E Ft többlettámogatás biztosítása. Fentiek miatt a „9300 Általános tartalék” cím előirányzatának csökkentésével egyidejűleg szükséges megemelni a „3584 Mérei Ferenc Szakiskola” cím támogatási és kiadási előirányzatát egyszeri jelleggel 920 E Ft,

ebből: dologi kiadások 8 920 E Ft.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1775/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

a 2005/2006. tanévi feladatváltozásokhoz kapcsolódóan - technikai korrekció miatt - szükséges a Csepeli Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola részére a 2006. évre 11 100 E Ft támogatás biztosítása. Fentiek miatt a „9300 Általános tartalék” cím előirányzatának 11 100 E Ft csökkentésével egyidejűleg szükséges megemelni a „3575 Csepeli Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola” cím támogatási és kiadási előirányzatát egyszeri jelleggel 11 100 E Ft-tal,

ebből: személyi juttatások 8 252 E Ft,

munkaadókat terhelő járulékok 2 848 E Ft.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1776/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

a 2006. évi nyári érettségi és szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása érdekében a „9300 Általános tartalék” cím előirányzatának 340 642 E Ft csökkentésével egyidejűleg növeli az érintett intézmények támogatási és kiadási előirányzatát egyszeri jelleggel 340 642 E Ft-tal,

ebből: személyi juttatások 258 062 E Ft,

munkaadókat terhelő járulékok 82 580 E Ft

a 7. számú melléklet szerinti részletezésben.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1777/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy a fenti pontokhoz kapcsolódóan intézkedjen a támogatások soron kívüli utalásáról.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1778/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy újra kíván szavazni a „Javaslat a 2006/2007. tanévi feladatváltozásokhoz kapcsolódó előirányzat-módosításra, a végleges létszámleépítést finanszírozó központi költségvetési támogatás megpályázására” című előterjesztés 2. pontjáról.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1779/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

hatályon kívül helyezi az 1759/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. határozatát, és úgy dönt, hogy az intézményracionalizálás keretében 2006. június 30-i hatállyal 20 fő létszámot véglegesen leépít. Így a Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola létszámkerete a 20 álláshely megszüntetésének következtében 142 főről 122 főre módosul. A létszámleépítéshez kapcsolódó pénzügyi kötelezettségek teljesíthetősége érdekében egyszeri jelleggel a „9114 Céltartalék az önkormányzati szerkezetátalakításokhoz kapcsolódó kiadásokra” cím előirányzatának 61 195 E Ft-tal történő csökkentésével egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „3533 Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola” cím támogatási és kiadási előirányzatát 61 195 E Ft-tal,

ebből: személyi juttatás 46 360 E Ft,

munkaadókat terhelő járulékok 14 835 E Ft,

létszámkeret-változás -20 fő.

A napirend 6. pontja: Javaslat az „M1-M7 autópálya fővárosi bevezető szakaszán tömegközlekedési autóbuszsáv létesítése” tárgyú, az Országos Területfejlesztési Hivatal Irányító Hatóságával kötött támogatási szerződés és a beruházás engedélyokiratának módosítására.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1780/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a beruházás megvalósításához szükséges önrész költségeinek megemelkedése miatt a „9112 Évközi indítású beruházások” címen belül 20 000 E Ft-tal csökkenti a „Tömegközlekedés előnyben részesítése 2005/2” feladat előirányzatát és ezzel egyidejűleg azonos összeget biztosít a tömegközlekedési autóbuszsáv létesítése (M1-M7 autópálya bevezető szakasz) többletköltségének előirányzatára.

Határidő: költségvetési rendelet módosítása

Felelős: dr. Demszky Gábor

1781/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Az SZMSZ 49. § (9) bekezdése alapján eseti jelleggel magához vonja az 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 12. § (2) bekezdésében foglalt átruházott hatáskört és jóváhagyja a „Tömegközlekedési autóbuszsáv létesítése az M1-M7 autópálya fővárosi bevezető szakaszán” megnevezésű engedélyokirat módosítását az 1. számú melléklet szerinti tartalommal.

Felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

1782/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a ROP - 2.1.3.-2005-08-0002/35 azonosító számú, az Országos Területfejlesztési Hivatal Regionális Fejlesztési Operatív Program Irányító Hatóság, közreműködő szervezetként eljáró VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht.-val a „Tömegközlekedési autóbuszsáv létesítése az M1-M7 autópálya fővárosi bevezető szakaszán” című pályázat támogatási szerződésének módosítását a 2. számú melléklet szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a szerződésmódosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

1783/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a zajvédő fal alapozásának költségét igényelje vissza az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-től.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 7. pontja: Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2006. évi költségvetéséről szóló 12/2006. (III. 16.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előadó: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1784/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el az 1. § (2) bekezdés 32. pontjára tett javaslatot, mely szerint:

„A beruházási rendelet 21/A. §-a alapján megtörtént a költségvetésben jóváhagyott fejlesztési feladatok felülvizsgálata. Ennek eredményeként az egyes beruházások, fejlesztések várható teljesítése alapján, a feladatok átütemezéséhez kapcsolódóan a rendelettervezet 1. § (32) bekezdése szerint javasolom módosítani az érintett címek előirányzatait”.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1785/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el az 1. § (2) bekezdés 46. pontjára tett javaslatot, mely szerint:

„A Fővárosi Ellátási és Gazdasági Szolgálat végzi a Főpolgármesteri Hivatal irodáinak karbantartását, valamint ellátta a március 15-i ünnepség megrendezéséhez kapcsolódó védelmi feladatokat. A hivatali épület néhány irodacsoportjának karbantartására, továbbá a fenti védelmi feladatokra az intézmény költségvetése nem tartalmaz előirányzatot, ezért 31 000 ezer Ft-tal javasolom csökkenteni a „7101 Igazgatási apparátus feladatai” kiadási, azon belül a dologi kiadások előirányzatát, egyidejűleg azonos összeggel javasolom megemelni a „6008 Fővárosi Ellátási és Gazdasági Szolgálat” támogatási és kiadási, azon belül a dologi kiadások előirányzatát”.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1786/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el az 1. § (2) bekezdés 48. pontjára tett javaslatot, mely szerint:

„A Fővárosi Önkormányzat az üzleti és vezetői tanácsadói szolgáltatások ellátásához kapcsolódó közbeszerzési eljárás pénzügyi fedezetének biztosítása érdekében 50 000 ezer Ft-tal javasolom csökkenteni a „7101 Igazgatási apparátus feladatai” cím kiadási, azon belül a dologi kiadások előirányzatát, egyidejűleg azonos összeggel javasolom megemelni a „7230 Üzleti és vezetői tanácsadói és kapcsolódó szolgáltatások” cím kiadási, azon belül a dologi kiadások előirányzatát”.

A Fővárosi Közgyűlés

az előterjesztő által tett kiegészítésekkel és módosításokkal megalkotja 62/2006. (XII. 12.) Főv. Kgy. rendeletét Budapest Főváros Önkormányzata 2006. évi költségvetéséről szóló 12/2006. (III. 16.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1787/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

az 1256/2006. (VI. 29.) Főv. Kgy. határozatát az alábbiak szerint módosítja:

„úgy dönt, hogy a 268/2006. (II. 23.) Főv. Kgy. határozat azon részének végrehajtásáról - figyelemmel a végrehajtás átütemezéséről szóló 653/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. határozatra is -, mely az adósságszolgálati céltartalék képzésére vonatkozik, a 2007. évi költségvetés keretében rendelkezik”.

Határidő: a 2007. évi költségvetés elfogadása

Felelős: dr. Demszky Gábor

1788/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Engedélyezi a Magyar Építőművészek Szövetsége 500 E Ft összegű támogatásának átutalását a „8447 Főpolgármesteri keret” cím terhére.

1789/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

A költségvetési rendelet 13. § (1) bekezdésében foglalt jogkört a főpolgármestertől és az ágazati bizottságtól eseti jelleggel magához vonja, és úgy dönt, hogy 75 000 E Ft-tal csökkenti a „9117 Vagyongazdálkodás ingatlan vásárlási céltartaléka” cím a kiadási, azon belül a felhalmozási célú tartalék előirányzatát, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „8201 Vagyongazdálkodási keret” cím kiadási, azon belül önkormányzati beruházások előirányzatát.

1790/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Engedélyezi az Art mozik fejlesztéséhez 21 040 E Ft összegű támogatás azonnali utalását.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1791/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

ismét napirendjére veszi és megtárgyalja „A Fővárosi Közgyűlés Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottsága elnökének, alelnökeinek és egyéb tagjainak megválasztása” című előterjesztést.

A Fővárosi Közgyűlés Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottsága elnökének, alelnökeinek és egyéb tagjainak megválasztása

Előadók: dr. Steiner Pál, Ikvai-Szabó Imre, Dr. Bagdy Gábor, Tarlós István, Hock Zoltán

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1792/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a 1736-1748/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. határozatait hatályon kívül helyezi.

1793/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottságba az alábbi személyeket választja meg:

a) a bizottság elnöke, tagja: Tüttő Kata

b) a bizottság alelnöke, tagja: Várhegyi László

c) a bizottság alelnöke, tagja: Papcsák Ferenc

d) a bizottság alelnöke, tagja: Hock Zoltán

e) a bizottság tagjai: Andó Sándor
Élő Norbert
dr. Havas Szófia
Pelyva György
Székely Gábor
Fiedler Péter
Nyíri Csaba
Ughy Attila
Wertán Zsolt

Határidő: az SZMSZ módosításáról szóló fővárosi önkormányzati rendelet hatálybalépését követően azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 8. pontja: Javaslat a Budapest XII. ker., Gyöngyvirág u. 18. szám alatti, 9664 hrsz.-ú ingatlan pályázat útján történő értékesítésére.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1794/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

a Budapest, XII. kerület, Gyöngyvirág u. 18. szám alatti, 9664 hrsz.-ú ingatlan ügyében úgy dönt, hogy az ingatlant 701 300 000 Ft + áfa induló áron, nyilvános pályázat útján értékesíti. Elfogadja az előterjesztés 5. számú mellékletét képező pályázati kiírást.

Határidő: 120 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

1795/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a BFVK Zrt.-t a pályázat lebonyolítására, felhatalmazza a főpolgármestert az előterjesztés 6. számú mellékletét képező megbízási szerződés aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

1796/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

A pályázati eljárás lebonyolításának pénzügyi fedezetét a 2007. évi költségvetési rendeletben, a Vagyongazdálkodási Keret 2007. évi előirányzata terhére biztosítja.

Határidő: 120 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

1797/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a pályázat eredményének megállapítására vonatkozó javaslatot terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: 120 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 9. pontja: Budapest, XIII. ker., Pap K. u. 14. szám alatti ingatlan licites értékesítése.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1798/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet 49. § (9) bekezdés alapján és a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 27/1995. (V. 15.) Főv. Kgy. rendelet 21. § (1) bekezdés b) pontjában biztosított jogánál fogva a Tulajdonosi Bizottság hatáskörét magához vonja eseti jelleggel.

1799/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

A Budapest, XIII. kerület, Pap Károly u. 14. sz. alatti, 27644 hrsz.-ú ingatlan BFVK Zrt. általi nyilvános licit útján történő értékesítését érvényesnek és eredményesnek nyilvánítja.

Jóváhagyja, megköti az ingatlanra a Gross Modi Nemzetközi Ingatlanforgalmazó, Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társasággal 76 000 000 Ft + áfa vételáron előkészített, az előterjesztés 4. számú mellékletét képező adásvételi szerződést és egyben felhatalmazza a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 10. pontja: Fővárosi Önkormányzatot megillető elővásárlási jog gyakorlása több ingatlanra vonatkozóan.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1800/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

a 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet 49. § (9) bekezdése alapján úgy dönt, hogy a Tulajdonosi Bizottságra átruházott hatáskörét a Fővárosi Önkormányzatot megillető elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó ügyekben magához vonja.

1801/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Fővárosi Önkormányzat az 1991. évi XXXIII. törvény 39. § (2) bekezdése értelmében a

- Bp., I. ker., Csap u. 7. szt. alatt található, 7413/0/A/2 hrsz. alatt felvett, 19 m2 alapterületű ingatlannak Al-Fallah Yehia részére 3 550 000 Ft + áfa,

- Bp., VIII. ker., Bezerédi u. 10. fsz. 4. sz. alatt található, 34651/0/A/6 hrsz. alatt felvett, 36 m2 alapterületű ingatlannak Lakatos Béláné (képviselője: Helle György) részére 647 663 Ft vételárért (Fővárosi Önkormányzat elővásárlási jog gyakorlása esetén 5 400 000 Ft),

- Bp., VIII. ker., Múzeum u. 5. sz. alatt található, 36566/0/A/26 hrsz. alatt felvett, 15 m2 alapterületű ingatlannak a MILOSZ Kft. részére 1 457 275 Ft + 291 455 Ft áfa,

- Bp., X. ker., Érsemlyéni u. 2. sz. alatt található, 38319/25 hrsz. alatt felvett, 424 m2 alapterületű ingatlannak, melyen egy 64 m2, illetve egy 54 m2 alapterületű lakás található, Móricz Péter Ákos és Székely Dóra részére 11 150 000 Ft,

- a) Bp., XI. ker., 3548/44 hrsz. alatt felvett, 53 m2 alapterületű, kivett közterület megnevezésű ingatlan,

b) Bp., XI. ker., 3763/5 hrsz. alatt felvett, 385 m2 alapterületű, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlan,

Virág Levente részére 4 415 000 Ft + áfa,

- Bp., XI. ker., Mezőkövesd utcában található, 43587/17 hrsz. alatt felvett, 9286 m2 alapterületű ingatlannak az L. B. BUDA VETUS ARCHITECT Ingatlanforgalmazó Kft. részére 110 000 000 Ft + áfa,

- Bp., XV. ker., 90217 hrsz. alatt felvett, természetben Bp., XV. ker., Magyar u. 14. sz. alatt található, 914 m2 alapterületű ingatlan Juhász Róbert vevő és Juhász Józsefné haszonélvezeti vevő részére bruttó 9 706 688 Ft,

Bp., XVIII. ker., Halomi úti volt laktanya területén található, 50 db belterületi „kivett beépítetlen terület” megnevezésű ingatlanoknak:

sorszám Hrsz. Cím Területnagyság
(m
2)
1. 147759/18 Halomi laktanya területe 559
2. 147759/19 Halomi laktanya területe 618
3. 147759/20 Halomi laktanya területe 719
4. 147759/21 Halomi laktanya területe 675
5. 147759/22 Halomi laktanya területe 668
6. 147759/23 Halomi laktanya területe 660
7. 147759/24 Halomi laktanya területe 653
8. 147759/29 Halomi laktanya területe 600
9. 147759/30 Halomi laktanya területe 653
10. 147759/31 Halomi laktanya területe 639
11. 147759/32 Halomi laktanya területe 596
12. 147759/33 Halomi laktanya területe 612
13. 147759/34 Halomi laktanya területe 759
14. 147759/35 Halomi laktanya területe 847
15. 147759/36 Halomi laktanya területe 656
16. 147759/37 Halomi laktanya területe 627
17. 147759/38 Halomi laktanya területe 661
18. 147759/39 Halomi laktanya területe 664
19. 147759/40 Halomi laktanya területe 599
20. 147759/42 Kétújfalu u. 719
21. 147759/43 Halomi laktanya területe 588
22. 147759/44 Halomi laktanya területe 588
23. 147759/45 Halomi laktanya területe 588
24. 147759/46 Halomi laktanya területe 560
25. 147759/47 Halomi laktanya területe 590
26. 147759/48 Halomi laktanya területe 669
27. 147759/49 Halomi laktanya területe 620
28. 147759/50 Halomi laktanya területe 651
29. 147759/51 Halomi laktanya területe 651
30. 147759/52 Halomi laktanya területe 651
31. 147759/53 Kétújfalu u. 44. 796
32. 147759/55 Kétújfalu u. 46. 663
33. 147759/56 Halomi laktanya területe 765
34. 147759/57 Halomi laktanya területe 756
35. 147759/58 Halomi laktanya területe 936
36. 147759/59 Halomi laktanya területe 750
37. 147759/60 Halomi laktanya területe 1382
38. 147759/61 Kétújfalu u. 48. 1137
39. 147759/62 Kétújfalu u. 50. 1090
40. 147759/63 Halomi laktanya területe 964
41. 147759/13 Halomi laktanya területe 547
42. 147759/14 Halomi laktanya területe 580
43. 147759/15 Halomi laktanya területe 580
44. 147759/16 Halomi laktanya területe 576
45. 147759/66 Halomi laktanya területe 857
46 147759/67 Halomi laktanya területe 941
47. 147759/68 Halomi laktanya területe 1145
48. 147759/70 Halomi laktanya területe 2464
49. 147759/73 Halomi laktanya területe 1483
50. 147759/74 Halomi laktanya területe 989

a Captial Home Invest Kft. részére 418 583 333 Ft + áfa,

- Bp., XX. ker., Ábrahám G. u. 60. szám alatt található, 179570 hrsz. alatt felvett, 538 m2 alapterületű, ingatlannak Keserű Tamás részére 11 200 000 Ft + 2 240 000 Ft áfa,

- Bp., XXII. ker., Temesvári u. 23. sz. alatt található, 220962/29 hrsz. alatt felvett, 1285 m2 alapterületű ingatlannak Szabó István részére bruttó 41 120 000 Ft,

- Bp., XXII. ker., Lomnici utcában található, 221329/2 hrsz. alatt felvett, 106 m2 alapterületű ingatlannak kk. Török Tamás Miklós és kk. Török Eszter Kata (törvényes képviselőjük: Török Sándor) részére 618 333 Ft + 123 667 Ft áfa,

- Bp., XXII. ker., Erdélyi utcában található, 233070 hrsz. alatt felvett, 316 m2 alapterületű ingatlannak Máriás István Tibor részére 1 738 000 Ft + 347 600 Ft áfa,

- Bp., XXII. ker., Temesvári utca 25. sz. alatt található, 220962/28 hrsz. alatt felvett, természetben 1200 m2 alapterületű, beépítetlen terület megnevezésű telekingatlan, melyet Varga Zoltán részére 32 083 333 Ft + 6 416 667 Ft áfa,

- a) Bp., XXII. ker., 223131 hrsz. alatt felvett, természetben Bp. XXII. ker., Arany János utcában található, 136 m2 alapterületű telekingatlan 2/4 tulajdoni hányadának Veres Ferenc és Veresné Máriás Mária Rozália részére 170 000 Ft + 34 000 Ft áfa,

b) Bp., XXII. ker., 223131 hrsz. alatt felvett, természetben Bp., XXII. ker., Arany János utcában található, 136 m2 alapterületű telekingatlan 2/4 tulajdoni hányadának Csillag Péter és Csillag Péterné részére 170 000 Ft + 34 000 Ft áfa,

- Bp., XXII. ker., 221267 hrsz. alatt felvett, természetben Bp., XXII. ker., Gerinc u. 112. sz. alatt található, 56 m2 alapterületű ingatlannak Papi Mihály László, Papi Mihály Lászlóné, Babus Vladimir Róbert és Babusné Jánosi Magdolna részére 280 000 Ft + 56 000 Ft áfa,

- Bp., XXII. ker., 220962/9 hrsz. alatt felvett, természetben Bp., XXII. ker. Temesvári u. 13/b. sz. alatt található, 1007 m2 alapterületű ingatlannak Román Krisztina és Tölegyi Zoltán részére bruttó 30 210 000 Ft,

- Bp., XXIII. ker., 186588/1 hrsz. alatt felvett, 3218 m2 alapterületű ingatlan 283/3218 tulajdoni hányadának Kaltenecker János részére 849 000 Ft + 169 800 Ft áfa,

- Bp., XXIII. ker., 186588/1 hrsz. alatt felvett, 3218 m2 alapterületű ingatlan 1047/3218 tulajdoni hányadának Tanyik Sándor Mihályné részére 3 141 000 Ft + 628 200 Ft áfa,

- Bp., XXIII. ker., 186588/1 hrsz. alatt felvett, 3218 m2 alapterületű ingatlan 234/3218 tulajdoni hányadának Lelédi Mihály Jánosné és Mihályi Ferenc István részére 702 000 Ft + 140 400 Ft áfa,

- Bp., XXIII. ker., 186588/1 hrsz. alatt felvett, 3218 m2 alapterületű ingatlan 191/3218 tulajdoni hányadának Turbucz Pálné részére 573 000 Ft + 114 600 Ft áfa,

- Bp., XXIII. ker., 195182/4 hrsz. alatt felvett, 207 m2 alapterületű ingatlannak Dacsov Terézia részére 626 000 Ft + 125 200 Ft áfa,

- Bp., XXIII. ker., 195259/4 hrsz. alatt felvett, 490 m2 alapterületű ingatlannak Barabás Gyöngyvér részére 4 900 000 Ft + 980 000 Ft áfa,

- Bp., XXIII. ker., 196561/3 hrsz. alatt felvett, 1385 m2 alapterületű ingatlannak Szabó József és Szabó Józsefné részére 1 923 765 Ft + 384 753 Ft áfa,

- Bp., XXIII. ker., 186788/8 hrsz. alatt felvett, természetben Bp., XXIII. ker., Horgászpart 36/A/2. sz. alatt található ingatlan 254/660 tulajdoni hányadának Havlik Rudolfné, Rácz Olívia, Havlik Ferenc Sándor és Lakatos János részére 353 060 Ft

vételárért történő elidegenítése során elővásárlási jogával élni nem kíván.

Felhatalmazza a főpolgármestert a lemondó nyilatkozatok aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

1802/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Fővárosi Önkormányzat a 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdése értelmében a

- a) Bp., V. ker., Bástya u. 33. sz. alatti, 24086/0/A/1 hrsz.-ú, 218 m2 alapterületű ingatlan,

b) Bp., V. ker., Bástya u. 33. sz. alatti, 24086/0/A/2 hrsz.-ú, 198 m2 alapterületű ingatlan,

c) Bp., V. ker., Bástya u. 33. sz. alatti, 24086/0/A/3 hrsz.-ú, 236 m2 alapterületű ingatlan,

d) Bp., V. ker., Bástya u. 33. sz. alatti, 24086/0/A/4 hrsz.-ú, 219 m2 alapterületű ingatlan,

e) Bp., V. ker., Bástya u. 33. sz. alatti, 24086/0/A/5 hrsz.-ú, 221 m2 alapterületű ingatlan,

f) Bp., V. ker., Bástya u. 33. sz. alatti, 24086/0/A/6 hrsz.-ú, 219 m2 alapterületű ingatlan

az EQUINOX VENTURES Befektetési Kft. részére mindösszesen 289 000 000 Ft + áfa,

- Bp., V. ker., Vigyázó Ferenc u. 3. III/2. szám alatt található, a társasház bejegyzését követően várhatóan a 24564/0/A/20 hrsz. alatt bejegyzésre kerülő, 80,12 m2 alapterületű ingatlannak George McLellan, James Colleran és Alan Cary részére 262 965 EUR,

- Bp., V. ker., Vigyázó Ferenc u. 3. III/3. szám alatt található, 59,60 m2 alapterületű, a társasház bejegyzését követően várhatóan a 24564/0/A/21 hrsz. alatt bejegyzésre kerülő ingatlannak James Douglas Mackie Wheeler és Janet Ann Wheeler részére 196 460 EUR,

- Bp., V. ker., Vigyázó Ferenc u. 3. III/1. sz. alatt található, 68,70 m2 alapterületű, a társasház bejegyzését követően várhatóan a 24564/0/A/19 hrsz. alatt bejegyzésre kerülő ingatlannak Hillary Cunningham és Fidelma Asham részére 226 070 EUR,

- Bp., V. ker., Vigyázó Ferenc u. 3. I/8. sz. alatt található, 70,81 m2 alapterületű, a társasház bejegyzését követően várhatóan a 24564/0/A/10 hrsz. alatt bejegyzésre kerülő ingatlannak Liam Cunningham részére 234 500 EUR,

- Bp., V. ker., Veres Pálné u. 17-19. IV/4. sz. alatt található, 23972/0/A/59 hrsz. alatt felvett, 27 m2 alapterületű ingatlannak John William Kilmister és Schafhauser Anikó részére 13 400 000 Ft,

- Bp., V. ker., József Attila u. 16. II/3. szám alatt lévő 24531/0/A/19 hrsz. alatt felvett, 58 m2 alapterületű ingatlannak Szőllősi Mónika részére 12 900 000 Ft,

- Bp., V. ker., Ferenciek tere 11. II/1. sz. alatt található, 24305/0/A/15 hrsz. alatt felvett, 76 m2 alapterületű ingatlannak az ISARO Kft. részére 23 500 000 Ft,

- Bp., V. ker., Váci u. 7. sz. alatt található, 24385/0/A/2 hrsz. alatt felvett, 23 m2 alapterületű, ingatlannak Németh Varga Berta részére 5 000 000 Ft,

- Bp., V. ker., 23895/0/A/7 hrsz. alatt felvett, természetben Bp., V. ker., Váci u. 59. II/6. sz. alatt található, 71 m2 alapterületű lakás megnevezésű ingatlannak Caroline McKee, Malcolm Greenhalgh és Christopher Green részére 35 000 000 Ft,

- a) Bp., VI. ker., Nagymező u. 14. sz. padlásterében található, 29338/0/A/36 hrsz. alatt felvett, 292 m2 alapterületű ingatlannak,

b) Bp., VI. ker., Nagymező u. 14. sz. padlásterében található, 29338/0/A/37 hrsz. alatt felvett, 282 m2 alapterületű ingatlannak

a Teréz-Tetőtér Plusz Kft. részére 9 000 000 Ft,

- Bp., VI. ker., Andrássy út 29. félemelet 4. sz. alatt található, 29335/0/A/8 hrsz. alatt felvett, 64 m2 alapterületű lakásingatlannak a PROFIL Ingatlan Ingatlanhasznosító Kft. részére 17 000 000 Ft,

- Bp., VI. ker., Szinyei Merse Pál u. 1. I/8. sz. alatt található, 28470/0/A/27 hrsz. alatt felvett, 75 m2 alapterületű lakásingatlannak Chan Yau Sing részére 28 000 000 Ft,

- Bp., VI. ker., Andrássy út 98. fsz. 4. sz. alatt található, 28466/0/A/7 hrsz. alatt felvett, 46 m2 alapterületű ingatlannak Pallavicini Alfonso részére 24 000 000 Ft,

- Bp., VI. ker., Nagymező u. 14. II/12. sz. alatt található, 29338/0/A/24 hrsz. alatt felvett, 106 m2 alapterületű lakás megnevezésű ingatlannak Richard Sweret részére 42 000 000 Ft,

- Bp., VII. ker., Dohány u. 22-24. I/4/A sz. alatt található, 34496/0/A/17 hrsz. alatt felvett, 58 m2 alapterületű ingatlan Kepecs Gáborné részére 12 500 000 Ft,

- Bp., VII. ker., Rumbach S. u. 9. I/23/a sz. alatt található, 34198/0/A/31 hrsz. alatt nyilvántartott, 20 m2 alapterületű ingatlannak Csuhány Éva mint állagvevő és Dr. Boda Gergely, mint haszonélvezeti jog vevő részére 383 625 Ft,

- Bp., VII. ker., Rumbach S. u. 9. fszt. 11. sz. alatt található, 34198/0/A/17 hrsz.-on nyilvántartott, 19 m2 alapterületű ingatlannak Szabó Krisztián 12 HH részére 4 860 000 Ft,

- Bp., VII. ker., Wesselényi u. 18. III/20. sz. alatt található, 34244/0/A/33 hrsz. alatt felvett, 75 m2 alapterületű, társasházi öröklakás ingatlannak Brannelly Eileen részére 21 750 000 Ft,

- Bp., VIII. ker., Rákóczi út 57. fszt. 4. sz. alatt található, 34637/0/A/175 hrsz. alatt felvett, 50 m2 alapterületű ingatlannak Török Viktor Krisztián részére 8 600 000 Ft,

- Bp., XIII. ker., Váci út 6. V. em. 2. sz. alatt található, 25069/2/A/51 hrsz. alatt felvett, 20 m2 alapterületű ingatlannak Kajzinger Gábor részére 4 250 000 Ft,

- Bp., XIX. ker., Kós Károly tér 11. I/10. sz. alatt található, 160577/0/A/10 hrsz. alatt nyilvántartott, 59 m2 alapterületű ingatlannak Patyi Beatrix Éva és Major Tibor Botond részére 13 800 000 Ft

vételárért történő elidegenítése során elővásárlási jogával élni nem kíván.

Felhatalmazza a főpolgármestert a lemondó nyilatkozatok aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 11. pontja: Kéthly Anna emlékére műalkotás felállítása a VII. kerületben.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1803/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

eseti jelleggel magához vonja a Kulturális Bizottságra, valamint a Várostervezési és Városképvédelmi Bizottságra a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet 5. számú melléklete „Az állandó bizottságok feladatköre, a Közgyűlés által a bizottságokra átruházott hatáskörök jegyzéke” fejezet Kulturális Bizottság cím 8. pontjában, valamint a Várostervezési és Városképvédelmi Bizottság cím 3. pontjában átruházott hatáskört.

1804/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja Czinder Antal szobrászművész Kéthly Annát ábrázoló, mészkő talapzatra kerülő bronz alkotásának felállítását a VII. kerület, Kéthly Anna téren az alábbi felirattal:

KÉTHLY ANNA

1889-1976

A SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KIEMELKEDŐ

POLITIKUSA

1956-BAN A NAGY IMRE-KORMÁNY

ÁLLAMMINISZTERE

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 12. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló 27 db lakás piaci alapon történő bérbeadására kiírt lakáspályázat eredményének megállapítására.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1805/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

eseti jelleggel magához vonja a Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottság, valamint a főpolgármester 29/2006. (VI. 12.) Főv. Kgy. rendelet 9. § (5) bekezdésében foglalt hatáskörét.

1806/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Az előterjesztés 6. számú mellékletében foglaltak szerint dönt a bérlők személyéről és az őket követők sorrendjéről.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 13. pontja: Javaslat a 2007. éves gép-műszer céltámogatási pályázat keretfelosztására.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1807/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a „9112 Évközi indítású beruházások” egészségügyi feladatok, VIII. ágazati keretek és keretjellegű fejlesztések között céltámogatott gép-műszer beszerzések önrészére címen 2007. évre jóváhagyott 96,0 M Ft összeggel tervezett pályázatban a következő beszerzések szerepeljenek:

- Képalkotó diagnosztikai berendezések:

Intézmény Beszerzés tárgya Javasolt keretösszeg
(E Ft)
Károlyi Sándor Kórház 1 db röntgenfelvételi berendezés 25 000
Péterfy Sándor Utcai Kórház 1 db nagy teljesítményű UH-készülék 35 000
Péterfy Sándor Utcai Kórház 1 db hordozható UH-készülék 15 000
Szt. Imre Kórház 1 db közepes teljesítményű UH-készülék 25 000
Szt. János Kórház 1 db digitális röntgenberendezés 40 000
Uzsoki Utcai Kórház 1 db sebészeti képerősítő 24 000
Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház 1 db közepes teljesítményű UH-készülék 25 000
Visegrádi Szakkórház 1 db Csontdenzitometriás készülék 36 000
Heim Pál Gyermekkórház 1 db nagy teljesítményű UH-készülék 35 000

- Aneszteziológiai - intenzív terápiás - sürgősségi ellátás készülékei:

Intézmény Beszerzés tárgya Javasolt keretösszeg
(E Ft)
Károlyi Sándor Kórház 1 db moduláris beteg őrző monitor 5 000
Károlyi Sándor Kórház 3 db kompakt betegőrző monitor 7 500
Péterfy Sándor Utcai Kórház 1 db moduláris betegőrző monitor 5 000
Péterfy Sándor Utcai Kórház 1 db kompakt betegőrző monitor 2 500
Péterfy Sándor Utcai Kórház 1 db közepes tudásszintű lélegeztetőgép 5 500
Szt. István Kórház 1 db magas tudásszintű lélegeztetőgép 8 000
Szt. Imre Kórház 1 db JET lélegeztetőgép 6 500
Szt. Imre Kórház 1 db közepes tudásszintű lélegeztetőgép 5 500
Szt. János Kórház 1 db JET lélegeztetőgép 6 500
Szt. János Kórház 1 db közepes tudásszintű lélegeztetőgép 5 500
Uzsoki Utcai Kórház 1 db altatógép 14 000
Heim Pál Gyermekkórház 1 db altatógép 14 000

- Onkológiai ellátást biztosító sugárterápiás eszközök, gépek:

Intézmény Beszerzés tárgya Javasolt keretösszeg
(E Ft)
Uzsoki Utcai Kórház 1 db elektronikus képalkotó berendezés 36 000

Határidő: a pályázat benyújtásának határideje 2007. április 1.

Felelős: dr. Demszky Gábor

1808/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a megvalósíthatósági tanulmányok elkészítéséhez szükséges intézkedéseket tegye meg.

Határidő: a megvalósíthatósági tanulmányok benyújtásának határideje 2006. december 1.

Felelős: dr. Demszky Gábor

1809/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Előzetesen kötelezettséget vállal, hogy a céltámogatási pályázatra tervezett 96,0 M Ft összegű önrésszel, és 288,0 M Ft állami támogatással együtt 384,0 M Ft teljes összegből lebonyolítási díjra, a műszaki ellenőr igénybevételi díjára, továbbá a megvalósíthatósági tanulmányok elkészítéséhez tervezői díjra összesen 2,5 M Ft tartalékolásra kerüljön, így a pályázat elnyerése esetén 381,5 M Ft összegű műszerkeret kerüljön felosztásra.

Határidő: a megvalósíthatósági tanulmányok benyújtásának határideje 2006. december 1.

Felelős: dr. Demszky Gábor

1810/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy amennyiben a 96,0 M Ft önkormányzati önrész - a pályázat eredményétől függően - csak részben (vagy egyáltalán nem) kerülhet felhasználásra, a fennmaradó összeg az egészségügyi ágazat forrásai között maradjon.

A napirend 14. pontja: Javaslat gyermekvédelmi intézmények alapító okiratainak módosítására.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1811/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

módosítja a Budapest Főváros Önkormányzatának Bokréta Lakásotthonai (1087 Budapest, Kerepesi u. 33.) alapító okiratát az 1/b. számú melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 1/c. számú melléklet szerinti tartalommal történő aláírására és kiadására.

Határidő: a Közgyűlést követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

1812/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Budapest Főváros Önkormányzatának Gyermekotthona (1103 Budapest, Szlávy u. 40.) alapító okiratát a 2/b. számú melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2/c. számú melléklet szerinti tartalommal történő aláírására és kiadására.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

1813/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Budapest Főváros Önkormányzatának Hűvösvölgyi Gyermekotthona (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 165.) alapító okiratát a 3/b. számú melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 3/c. számú melléklet szerinti tartalommal történő aláírására és kiadására.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

1814/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Budapest Főváros Önkormányzatának Kaffka Margit Gyermekotthona (1122 Budapest, Acsády Ignác u. 3.) alapító okiratát a 4/b. számú melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 4/c. számú melléklet szerinti tartalommal történő aláírására és kiadására.

Határidő: a Közgyűlést követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 15. pontja: A „Táncsics Mihály Kollégium (Budapest, XI. ker., Ménesi út 94.) rekonstrukciójának, átalakításának kivitelezése, berendezési tárgyakkal” tárgyú közbeszerzési eljárás indítását jóváhagyó döntés kérése.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1815/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet 5. számú melléklet Közbeszerzési Bizottság alcím 3-4. pontjában átruházott hatáskört a „Táncsics Mihály Kollégium (Budapest, XI. ker., Ménesi út 94.) rekonstrukciójának, átalakításának kivitelezése, berendezési tárgyakkal” tárgyú, nemzeti eljárási rend szerinti, nyílt közbeszerzési eljárásban ugyanezen rendelet 49. § (9) bekezdése alapján esetileg magához vonja.

1816/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja az előterjesztett ajánlati felhívás- és dokumentációtervezetet.

1817/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

A Bírálóbizottság létszámát és összetételét az alábbiak szerint hagyja jóvá:

- 1 fő a Fővárosi Közgyűlés közbeszerzési ügyekben illetékes bizottsága részéről, szavazati joggal;

- 1 fő a Főpolgármesteri Hivatal Oktatási Ügyosztálya részéről, szavazati joggal;

- 1 fő a Főpolgármesteri Hivatal Beruházási Ügyosztálya részéről, szavazati joggal;

- 1 fő az Intézmény részéről, szavazati joggal;

- 1 fő a Főpolgármesteri Hivatal Közbeszerzési Ügyosztálya részéről, szavazati joggal, aki a Bírálóbizottság levezető elnöki tisztségét látja el.

A bírálóbizottsági ülés jegyzőkönyvvezetőjét a Közbeszerzési Ügyosztály biztosítja.

Határidő: 2006. december 4.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 16. pontja: „A Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő egészségügyi intézmények 2006-2009 évekre vonatkozó önkormányzati biztosi teendőinek teljes körű ellátása” tárgyú közbeszerzési eljárás elbírálási határidejének meghosszabbítása.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1818/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet 5. számú melléklet Közbeszerzési Bizottság alcím 6. pontjában átruházott hatáskört „A Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő egészségügyi intézmények 2006-2009 évekre vonatkozó önkormányzati biztosi teendőinek teljes körű ellátása” tárgyú, közösségi eljárási rend szerinti, keretmegállapodásos közbeszerzési eljárásban ugyanezen rendelet 49. § (9) bekezdése alapján esetileg magához vonja.

1819/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

„A Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő egészségügyi intézmények 2006-2009 évekre vonatkozó önkormányzati biztosi teendőinek teljes körű ellátása” tárgyú közösségi eljárási rend szerinti keretmegállapodásos közbeszerzési eljárás eredményhirdetési időpontját - az ajánlati felhívásban szereplő időponthoz képest - 30 nappal elhalasztja, 2007. január hó 8. napjára.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 17. pontja: „Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon (Budapest, XIV., Mexikói út 60.) rekonstrukció I. ütem beruházás bontási részfeladatok kivitelezése” tárgyú közbeszerzési eljárás elbírálási határidejének meghosszabbítása.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1820/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet 5. számú melléklet Közbeszerzési Bizottság alcím 6. pontjában átruházott hatáskört a „Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon (Budapest XIV., Mexikói út 60.) rekonstrukció I. ütem beruházás bontási részfeladatok kivitelezése” tárgyú, közösségi eljárási rend szerinti, nyílt közbeszerzési eljárásban ugyanezen rendelet 49. § (9) bekezdése alapján esetileg magához vonja.

1821/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

A „Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon (Budapest XIV., Mexikói út 60.) rekonstrukció I. ütem beruházás bontási részfeladatok kivitelezése” tárgyú közösségi eljárási rend szerinti nyílt közbeszerzési eljárás eredményhirdetési időpontját 15 nappal elhalasztja, 2007. január 4-re.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 18. pontja: Új kormányzati negyed budapesti elhelyezése.

Előadók: Ikvai-Szabó Imre, Molnár Gyula

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1822/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

a Podmaniczky Program fejlesztési irányelveivel összhangban lévőnek ítéli a kormányzati negyed területének kiválasztását célzó nyilvános eljárás zárójelentésében foglalt prioritásait.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1823/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

a felsorolt három terület kormányzati negyeddé történő fejlesztését elvileg bármely esetben lehetségesnek tartja, azonban a területi prioritást az alábbiak szerint javasolja figyelembe venni:

1. Nyugati pályaudvar és környéke,

2. Lágymányosi hídtól délre eső pesti terület,

3. Déli pályaudvar és környéke.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1824/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

az eddigiekhez hasonlóan kinyilvánítja további részvételi szándékát a kormányzati negyed előkészítésében és tervezésében (területkiválasztás, programalkotás, tervpályázat-előkészítés, részletes területrendezési, közlekedési, zöldterületi és építészeti tervezés).

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1825/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy a kormányzati negyed, illetve a többi nagyprojektek tervezése ügyében a kormányzati illetékesekkel vezetői szinten vegye fel a kapcsolatot.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1826/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros településrendezési szerződésben kívánja rögzíteni a Kormánnyal való együttműködés feltételeit, különös tekintettel a kormányzati negyed infrastrukturális feltételei projektbe illesztésének garanciáira.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1827/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

az építészeti minőség és a projekt presztízsértéke miatt szükségesnek tartja egy nyílt nemzetközi tervpályázat kiírását és lebonyolítását.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 19. pontja: Javaslat „vis maior” keretből történő támogatásokra és támogatás igénylése a decentralizált keret központi „vis maior” tartaléka terhére.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1828/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

az 1992. évi LXXXIX. törvény 1/A. § (2) bekezdésében meghatározott jogkörében eljárva jóváhagyja az előzetes elnöki döntés keretében megítélt támogatásokat a fővárosi „vis maior” keret terhére az alábbiak szerint:

Önkormányzat Összeg (Ft-ban)
III. ker. Önkormányzat 26 028 346
IV. ker. Önkormányzat 410 143
XIII. ker. Önkormányzat 4 640 121
Fővárosi Önkormányzat 13 441 390
Összesen: 44 520 000

1829/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Egyetért az előzetes elnöki döntéssel a központi „vis maior” tartalékból a Fővárosi Önkormányzat részére, az előterjesztés 1. számú melléklete szerint igényelt 739 745 522 Ft támogatással.

1830/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy tájékoztassa a Fővárosi Közgyűlést az igényelt támogatási összeg minisztériumi jóváhagyásáról.

Határidő: az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium döntésének kézhezvételét követő közgyűlési ülés

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 20. pontja: Budapest, I. ker., Dísz tér 4. sz. alatti ingatlan elővásárlási jog gyakorlása.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1831/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el dr. György István módosító indítványát, mely szerint:

„A 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdése és a 27/1995. (V. 15.) Főv. Kgy. rendelet 11. § (1) bekezdés b) pontja alapján a Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a 6519 hrsz. alatt felvett 1753 m2 alapterületű „irodaház” megnevezésű, természetben Bp., I. ker., Dísz tér 4. sz. alatt található ingatlan 1498/1754 arányú tulajdoni hányadának 1 000 000 000 Ft + 200 000 000 Ft áfa vételárért a HB LAND Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával élni kíván.

Felhatalmazza a főpolgármestert az elővásárlási jognyilatkozat kiadására, egyben felkéri a főpolgármestert, hogy készítsen előterjesztést a szükséges pénzügyi forrás biztosítására és a költségvetési rendelet módosítására”.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1832/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

a 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdése és a 27/1995. (V. 15.) Főv. Kgy. rendelet 11. § (1) bekezdés b) pontja alapján úgy dönt, hogy a 6519 hrsz. alatt felvett 1753 m2 alapterületű „irodaház” megnevezésű, természetben Bp., I. ker., Dísz tér 4. sz. alatt található ingatlan 1498/1754 arányú tulajdoni hányadának 1 000 000 000 Ft + 200 000 000 Ft áfa vételárért a HB LAND Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával élni nem kíván.

Felhatalmazza a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 21. pontja: Javaslat a VII. kerületi közterületek tulajdonjogának megszerzésére.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1833/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 27/1995. (V. 15.) Főv. Kgy. rendelet 17. §-a alapján úgy dönt, hogy megköti a Budapest, VII. kerület, 33471 hrsz.-ú, természetben Damjanich utca, a 32849/3 hrsz.-ú és a 33039/1 hrsz.-ú, természetben Dózsa György út, a 34058 hrsz.-ú, természetben Erzsébet körút, a 34224 hrsz.-ú, természetben Károly körút, a 32955/1 hrsz.-ú és a 32955/2 hrsz.-ú, természetben Thököly út, valamint a 33530 hrsz.-ú, természetben Lövölde tér közterületi ingatlanok Fővárosi Önkormányzat javára történő ingyenes tulajdonba adására vonatkozó, 2. számú mellékletként csatolt szerződést a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal.

Felhatalmazza a főpolgármestert a jelen előterjesztés 2. számú mellékletét képező szerződés aláírására.

Határidő: 60 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 22. pontja: Javaslat alapítvány támogatására a 2006. évi Települési Értékvédelmi Támogatásból.

Előadó: dr. Steiner Pál

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1834/2006. (XI. 30.) Főv. Kgy. h.

a Budapest Főváros Önkormányzata 2006. évi költségvetésről szóló 12/2006. (III. 16.) Főv. Kgy. rendelet 23. § (12) bekezdés alapján a Várostervezési és Városképvédelmi Bizottság 2694/2006. (IX. 7.) sz. határozata, valamint a Kulturális Bizottság 139/2006. (IX. 28.) határozata alapján a 7216 címkód alatti Települési Értékvédelmi Támogatás 2006. évi előirányzatának terhére támogatás átutalását engedélyezi az alábbi alapítvány részére a megjelölt összegben.

Támogatott Támogatás célja Támogatás összege
1. 75. sorszámú pályázat Csepeli Munkásotthon Alapítvány Budapest, XXI. kerület, Árpád utca 1. 235 darab nézőtériszék felújítása, kárpitozása, linóleum cseréje 9 500 000 Ft

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

Kelt a Fővárosi Közgyűlés 2006. november 30-i nyílt ülésén.

dr. Tiba Zsolt s. k. dr. Demszky Gábor s. k.
főjegyző főpolgármester