Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

42/2008. (IX. 10.) Főv. Kgy. rendelet indokolása

a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi intézmények által biztosított ellátások formáiról, igénybevételének módjáról és a térítési díjról szóló 22/1999. (V. 21.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról

Általános indokolás

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. 147. § (1) bekezdés a) pontja alapján a személyes gondoskodást nyújtó ellátások intézményi térítési díját a fenntartó évente kétszer állapíthatja meg. E rendelkezés alapján a gyermekvédelmi ellátások keretében fizetendő térítési díjakat évente felül kell vizsgálni.

A Szociálpolitikai Ügyosztály irányítása alatt két új családok átmeneti otthona létesült. A rendelet-módosítás a két új intézményben alkalmazandó térítési díjak megállapítására, és a Rendelet 1. számú mellékletének kiegészítésére irányul.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

Az 1. § szerinti új melléklet az intézményi térítési díjak 2008. évre érvényes összegét tartalmazza.

A 2. §-hoz

A 2. § a rendelet hatálybalépéséről rendelkezik.