Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Főv. Kgy. határozatai

kivonat a 2008. május 29-i ülésének jegyzőkönyvéből * 

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

771/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 29. pontként tárgyalja meg a „Bp. XI. ker., 4445/1 hrsz.-ú ingatlan („Gomba”) tulajdonjogának cseréje” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

772/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 61. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a Látássérültek 10. Jubileumi Kilencfás Teke Európa-bajnokság támogatására a „8436 Nemzetközi sportrendezvények támogatása” cím előirányzata terhére” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

773/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 62. pontként tárgyalja meg az „Alapítványok és társadalmi szervezetek támogatása a „9207 Kulturális célú bizottsági keret” 2008. évi céltartalékából” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

774/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 36. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosítására III. kerület Óbudai Gázgyár és környéke területe” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

775/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 34. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a Katinyi mártírok emlékműve létrehozása céljából forrás biztosítására, a beruházási célokmány és a képzőművészeti pályázati kiírás jóváhagyására” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

776/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 2. pontként tárgyalja meg a „Megállapodás a Fővárosi Önkormányzat, a Hungáriavíz Zrt., a Suez Environment SA. és az RWE Aqua GmbH között” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

777/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy 3-4. pontként tárgyalja meg „A II. Világháborúban elesett XII. kerületi polgári áldozatok emlékműve elhelyezése, valamint a katonai áldozatok emlékművének ügye”, és „A II. világháborúban elesett XII. kerületi polgári áldozatok emlékművének elhelyezése a XII. kerületben” című előterjesztéseket.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

778/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy ebédszünet előtti utolsó pontként tárgyalja meg a „Javaslat a távhőszolgáltatás általános forgalmi adó kulcsának alacsonyabb (5%-os mértékű) áfa kulcsba sorolása érdekében szükséges kormányzati, jogalkotási, illetőleg jogszabály módosítási intézkedések megtételének kezdeményezésére” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

779/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a „Jelentés a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról” című napirendi pont előtt tárgyalja meg a:

- „Javaslat a BKV használtbusz beszerzésével kapcsolatban II.”,

- „Tájékoztató a BKV Zrt. felügyelőbizottságának a használt autóbusz tenderrel kapcsolatos vizsgálatáról”,

- „Tájékoztató a 4-es metró projekt 2008. I. negyedévi előrehaladásáról”,

- „Javaslat XVI. kerületi névtelen közpark Tóth Ilonka térré való elnevezésére” című előterjesztéseket.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

780/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 4. pontként tárgyalja meg „A Fővárosi Közgyűlés állásfoglalása a 4-es metró projekt kapcsán” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

781/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el azt az indítványt, hogy a „Javaslat a BKV használtbusz beszerzésével kapcsolatban” című előterjesztés előtt tárgyalja meg a „Tájékoztató a BKV Zrt. felügyelőbizottságának a használt- autóbusz tenderrel kapcsolatos vizsgálatáról” című előterjesztést”.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

782/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy 26. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a BKV használtbusz beszerzésével kapcsolatban” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

783/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi „Tájékoztató a 4-es metró projekt 2008. I. negyedévi előrehaladásáról” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

784/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy 4. pontként tárgyalja meg „Tájékoztató a 4-es metró projekt 2008. I. negyedévi előrehaladásáról” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

785/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

az ülés napirendjét az alábbiakban állapítja meg:

1. Javaslat bizottsági tagok cseréjére.

2. Megállapodás a Fővárosi Önkormányzat, a Hungáriavíz Zrt., a Suez Environment SA. és az RWE Aqua GmbH között.

3. A II. Világháborúban elesett XII. kerületi polgári áldozatok emlékműve elhelyezése, valamint a katonai áldozatok emlékművének ügye.

4. A II. világháborúban elesett XII. kerületi polgári áldozatok emlékművének elhelyezése a XII. kerületben.

5. Tájékoztató a 4-es metró projekt 2008. I. negyedévi előrehaladásáról.

6. A Fővárosi Közgyűlés állásfoglalása a 4-es metró projekt kapcsán.

7. Budapest, Szabadság híd rekonstrukciója - támogatási szerződés megkötésének jóváhagyása.

8. Javaslat a Közép-magyarországi Operatív Program a KMOP-2007-2.3.1/B közösségi közlekedés előnyben részesítése c. pályázati kiírásra pályázat benyújtására.

9. Javaslat a Közép-magyarországi Operatív Program KMOP 2007-5.2.2./B „Funkcióbővítő rehabilitáció: Budapesti integrált városfejlesztési program - Budapesti kerületi központok fejlesztése” című kétfordulós pályázaton történő XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának részvételi támogatása.

10. Budapest XXI. kerület, Csepeli Gerincút kiépítése (I. ütem) c. kiemelt projekt részletes projektjavaslatának benyújtása.

11. A budapesti Margit híd és a kapcsolódó közlekedési rendszer fejlesztése c. kiemelt projekt részletes projektjavaslatának benyújtása.

12. Rákoskeresztúri autóbusz folyosó kialakítása c. kiemelt projekt részletes projektjavaslatának benyújtása.

13. KMOP-2007-2.1.2 „Kerékpárutak fejlesztése” c. pályázatok támogatási szerződéseinek megkötése.

14. Javaslat a BKV Zrt. 2008. évi helyi közforgalmú közlekedés támogatására.

15. Javaslat a „Budapest Egészségügyi Modell” kialakításához szükséges döntésekre.

16. Beszámoló a Közraktárak fejlesztési projekt jelenlegi állásáról.

17. Javaslat a 36873 hrsz.-ú ingatlan társasházzá alakítására.

18. Javaslat a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ Kht. létszámleépítésével kapcsolatos előleg elszámolásának elfogadására.

19. Javaslat a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ Kht.-val kapcsolatos tulajdonosi döntésekre.

20. Javaslat középfokú oktatás feladatellátásában való részvételre.

21. Javaslat oktatási ágazati pályázatokra.

22. Javaslat Térségi Integrált Szakképző Központok fejlesztéséhez uniós pályázatok beadására.

23. A BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. 2008. április 1.-december 31. közötti időtartamra szóló közszolgáltatási szerződésének jóváhagyása.

24. A stratégiai portfólióállomány B alcsoportjába tartozó Europlakát Kft. üzleti célú portfólióállomány B. alcsoportjába történő átminősítése.

25/a. A többszemélyes gazdasági társaságok alapszabályainak és társasági szerződéseinek módosítása.

25/b. Az egyszemélyes gazdasági társaságok alapító okiratainak módosítása.

26. Javaslat a Szent István Közgazdasági Szki. és Kollégium bővítés, tornaterem építés beruházás engedélyokirat jóváhagyására.

27. Átfogó értékelés a Fővárosi Önkormányzat gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról.

28. Javaslat a Fővárosi Állat- és Növénykert rekonstrukció II. ütem beruházás címzett támogatás maradványa lemondásának engedélyezésére.

29. Javaslat a 2008. évi költségvetés elfogadásához kapcsolódó beruházási és felújítási engedélyezési okmányok jóváhagyására.

30. A Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága alapító okiratának módosítása.

31. Javaslat a BKV használtbusz beszerzésével kapcsolatban II.

32. A FŐGÁZ Zrt. alapszabályának módosítása.

33. Javaslat az új, nagykörúti villamos-járműbeszerzés projekt részleges pénzügyi elszámolására és a pénzeszköz átadás-átvételi megállapodás 4. számú módosítására.

34. Javaslat az 1-es, 3-as villamos és az É-D regionális gyorsvasút projektek támogatási szerződéseinek módosítására.

35. Bp. XI. ker., 4445/1 hrsz.-ú ingatlan („Gomba”) tulajdonjogának cseréje.

36. Fővárosi tulajdonosi hozzájárulás a 4-es metróvonal II. szakaszának vasúthatósági engedélyezési eljárásához.

37. Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei - Kohéziós Alap Határozat módosítás.

38. Előterjesztés a XVII. ker. Rákos-patak menti kerékpárút építésének támogatásáról és a tulajdonosi hozzájárulás megadásáról.

39. Javaslat a Pro Cultura Urbis Közalapítvány alapító okiratának módosítására.

40. Javaslat a Madách Színház Kht. közszolgáltatási szerződésének módosítására.

41. Javaslat a Katinyi mártírok emlékműve létrehozása céljából forrás biztosítására, a beruházási célokmány és a képzőművészeti pályázati kiírás jóváhagyására.

42. Javaslat pénzeszköz átadás-átvételi megállapodás megkötésére „A zsidó munkaszolgálatosok emlékműve” létrehozása céljából.

43. Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelete 7. § (1) bekezdésében rögzített egyetértési jog gyakorlására. - Budapest XI. kerület, Hunyadi János út-Dr. Papp Elemér utca-Duna folyam által határolt terület Kerületi Szabályozási Terve.

44. Javaslat a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosítására III. kerület Óbudai Gázgyár és környéke területe.

45. Tájékoztató a régi pesti zsidónegyed rehabilitációját előkészítő szakmai bizottság munkájáról, javaslat a további intézkedésekre.

46. Hozzájárulás kérése az OTP Bank Nyrt. 25 milliárd forint összegű hosszú lejáratú hitelszerződés átruházásához.

47. Javaslat a Fővárosi Állat és Növénykert részleges rekonstrukció II. ütem befejezéséhez kapcsolódó egyszeri beszerzések fedezetének biztosítására.

48. Javaslat a XI. kerület (Skála tömb) fejlesztéséhez kapcsolódó településrendezési szerződés szövegének módosítására.

49. A Budapesti Színházi Tanács létrehozásának koncepciója.

50. Javaslat a Budapesti Operett Színház és a Budapest Galéria alapító okiratának módosítására.

51. Közhasznúsági jelentés és beszámoló a Támasz Alapítvány 2007. évi működéséről.

52. Javaslat Budapest Főváros Önkormányzatának József Attila Átmeneti Otthona és Budapest Főváros Önkormányzatának Átmeneti Otthona (Breznó köz) jogutód nélküli megszüntetéséhez és a végleges létszámleépítésekhez kapcsolódó kifizetések elszámolására.

53. Javaslat az önkéntes tűzoltó egyesületek támogatása utalásának engedélyezésére.

54. Beszámoló az Információ-gazdálkodási Alap 2007. évi felhasználásáról.

55. Javaslat a fővárosi kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról szóló 28/1992. (X. 1.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

56. Javaslat a díszpolgári cím és a „Pro Urbe Budapest” díj adományozását előkészítő Ideiglenes Bizottság megválasztására.

57. Javaslat a FOK Kht. nonprofit korlátolt felelősségű társasággá való átalakulására - 2. ütem.

58. Javaslat a Fővárosi Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány alapító okiratának módosítására.

59. Javaslat intézkedési terv elfogadására az iskolai erőszak megelőzése érdekében.

60. Javaslat a 2006/2007. évi drogellenes, drogprevenciós programok - közszolgáltatási szerződéssel történő - támogatásának összegzésére, elszámolására.

61. Javaslat a fővárosi drogfogyasztás visszaszorítását célzó pályázat kiírására.

62. Javaslat a kulturális közhasznú társaságok közszolgáltatási szerződései időtartamának módosítására.

63. Javaslat a Budapesti Sportszövetségek Szövetsége támogatására (SZ, D, R jelű pályázatok kiírására és bonyolítására.)

64. Javaslat sportszövetségek és sportági szakszövetségek támogatására a „8413 Sportcélú támogatás” cím 2008. évi előirányzata terhére.

65. Javaslat a 29732/1 helyrajzi számú (Budapest XIV. ker., Állatkerti út) osztatlan közös tulajdonban álló ingatlan használatának megosztásáról szóló szerződés jóváhagyására.

66. Javaslat a Sportolj Velünk Fővárosi középiskolás program megvalósítására.

67. Javaslat egyedi kérelmek támogatására a „8413 Sportcélú támogatás” cím előirányzata terhére.

68. Javaslat a Budapest X., Népligeti „Építők” Tenisztelep (hrsz: 38442/10) ingatlan állami tulajdonú részének önkormányzati tulajdonba vételére vonatkozó 404-405/2007. (03. 01.) Főv. Kgy. határozat módosítására.

69. Javaslat a „Győzelemért Simon Gyerekfoci” Közhasznú Alapítvány támogatásának visszavonására.

70. Javaslat a Látássérültek 10. Jubileumi Kilencfás Teke Európa-bajnokság támogatására a „8436 Nemzetközi sportrendezvények támogatása” cím előirányzata terhére.

71. Alapítványok és társadalmi szervezetek támogatása a „9207 Kulturális célú bizottsági keret” 2008. évi céltartalékából.

72. Javaslat átutalás kezdeményezésére az Idegenforgalmi célú bizottsági keretből támogatott alapítvány számára.

73. Összefoglaló jelentés a 2007. évi ellenőrzésekről.

74. Tájékoztatás kérése a Radnóti Miklós Színház bérleti szerződéséről, illetve a Kulturális Bizottság e tárgyban hozott határozatainak közgyűlési megerősítése.

75. Javaslat a HPV okozta méhnyakrák védőoltással történő megelőzése költségeinek fővárosi önkormányzati támogatására.

76. Javaslat a XXII. kerületi Angeli utca elnevezésének megváltoztatására.

77. Dr. Gergye Attila Sándor ügyvéd fellebbezése Peczkay Endre gondnok képviseletében Peczkay Mária személyi térítési díj ügyében.

78. Törőcsik József (budapesti illetékességi körön kívüli) intézményi jogviszonya.

79. Takács László gondnok fellebbezése Takács János Zoltán személyi térítési díj ügyében.

80. Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 2008. évi munkatervére.

81. Tájékoztató a BKV Zrt. felügyelőbizottságának a használt-autóbusz tenderrel kapcsolatos vizsgálatáról.

82. Javaslat XVI. kerületi névtelen közpark Tóth Ilonka térré való elnevezésére.

83/a. Jelentés a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról.

Ebédszünet előtti utolsó napirend:

Javaslat a távhőszolgáltatás általános forgalmi adó kulcsának alacsonyabb (5%-os mértékű) áfa kulcsba sorolása érdekében szükséges kormányzati, jogalkotási, illetőleg jogszabály módosítási intézkedések megtételének kezdeményezésére.

A napirend 1. pontja: Javaslat bizottsági tagok cseréjére.

Előadó: Hock Zoltán

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

786/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

2008. június 1-jei hatállyal Hock Zoltánt a pénzügyi és közbeszerzési bizottsági, dr. Vaskor Lászlót a vagyonnyilatkozat-ellenőrző és összeférhetetlenséget vizsgáló bizottsági és ifj. dr. Derce Tamást a jogi és ügyrendi bizottsági tagságából felmenti, egyidejűleg Hock Zoltánt a Vagyonnyilatkozat-Ellenőrző és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottság, dr. Vaskor Lászlót a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság és Thaisz Miklóst a Jogi és Ügyrendi Bizottság tagjává megválasztja.

Határidő: 2008. június 1.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 2. pontja: Megállapodás a Fővárosi Önkormányzat, a Hungáriavíz Zrt., a Suez Environment SA. és az RWE Aqua GmbH. között.

Előadók: Hagyó Miklós, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

787/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti az előterjesztés 1. számú mellékleteként csatolt „Megállapodás”-t és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

788/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel magához vonva a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (3) bekezdésében foglalt Gazdasági Bizottság hatáskörét a Fővárosi Vízművek Zrt. 2008. május 30-i éves rendes közgyűlésén (felfüggesztése esetén a folytatólagos ülésen) a főpolgármester által meghatalmazott személy Budapest Főváros Önkormányzata, mint részvényes képviseletében kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa, az alábbi döntés meghozatalát: A Fővárosi Vízművek Zrt. közgyűlése kötelezi a társaság menedzsmentjét, hogy az 787/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. határozatban megjelölt „Megállapodás” 3. pontjában foglalt fizetési kötelezettségnek legkésőbb 2008. június 20-ig tegyen eleget.

Határidő: 2008. június 20.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 3. pontja: A II. Világháborúban elesett XII. kerületi polgári áldozatok emlékműve elhelyezése, valamint a katonai áldozatok emlékművének ügye.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

789/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Pokorni Zoltán módosító indítványát, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés egyetért azzal, hogy a (7712) helyrajzi számú - természetben a Budapest XII. kerület, Böszörményi út-Istenhegyi út-Németvölgyi út találkozásánál fekvő - közterületen felállított, „A II. Világháborúban elesett XII. kerületi polgárok emlékműve” elnevezésű szobor „A II. Világháborúban elesett XII. kerületi polgári áldozatok emlékműve” elnevezésű új emlékmű felállítását követően a II. világháborús katonai áldozatok emlékhelyéül szolgáljon, ennek megfelelően annak elnevezése az új emlékmű felállításával egyidejűleg „A II. Világháborúban elesett XII. kerületi katonai áldozatok emlékműve” elnevezésre változzon, és hozzájárul a szobor elhelyezéséhez.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor”

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

790/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

egyetért azzal, hogy a Közgyűlésnek nincs joga és hatásköre a Fővárosi Bíróság 2008. március 4-i, közigazgatási perben hozott elsőfokú jogerős ítéletét felülbírálni. Bízik abban, hogy a bíróság által kihirdetett ítéletet mindenki ismeri, ill. elismeri, a végrehajtásához a Fővárosi Közgyűlés állásfoglalása nem szükséges/felesleges.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

791/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Hatályon kívül helyezi az 1717/2007. (X. 25.) Főv. Kgy. határozatának harmadik mondatát: „Egyúttal kinyilvánítja azon szándékát, hogy a jelenleg meglevő II. Világháborús - és a XII. kerületi Önkormányzat tervei szerint a jövőben a katonai áldozatok emlékét szolgáló - emlékmű kérdésében a polgári áldozatok emlékművének tárgyalásával egyidejűleg kíván dönteni.”

792/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, hogy a XII. kerületi Önkormányzat az Alkotás u.-Csörsz u.-Győri út találkozásánál levő fővárosi tulajdonú közterületre elhelyezze a Bencsik István-Rádóczy (f) László alkotópáros által a II. Világháborúban elesett XII. kerületi polgári áldozatok tiszteletére készülő emlékművét.

Határidő: a döntést követő 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 4. pontja: A II. Világháborúban elesett XII. kerületi polgári áldozatok emlékművének elhelyezése a XII. kerületben.

Előadó: Pokorni Zoltán

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

793/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

a beterjesztett határozati javaslatot nem fogadja el mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés egyetért azzal, hogy a II. Világháborúban elesett XII. kerületi polgári áldozatoknak Bencsik István szobrászművész és Rádóczy László építész-iparművész alkotópáros alkotásaként új emlékmű kerüljön elhelyezésre a (7931/1) helyrajzi számú - természetben a Budapest XII. kerület, Alkotás utca-Csörsz utca-Győri út által határolt - közterületen „A II. Világháborúban elesett XII. kerületi polgári áldozatok emlékműve” elnevezéssel. Ezzel egyidejűleg egyetért továbbá azzal, hogy a (7712) helyrajzi számú - természetben a Budapest XII. kerület, Böszörményi út-Istenhegyi út-Németvölgyi út találkozásánál fekvő - közterületen korábban felállított „A II. Világháborúban elesett XII. kerületi polgárok emlékműve” elnevezésű szobor az új emlékmű felállítását követően a II. világháborús katonai áldozatok emlékhelyéül szolgáljon, ennek megfelelően annak elnevezése az új emlékmű felállításával egyidejűleg „A II. Világháborúban elesett XII. kerületi katonai áldozatok emlékműve” elnevezésre változzon, és hozzájárul a szobor elhelyezéséhez.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor”

A napirend 5. pontja: Tájékoztató a 4-es metró projekt 2008. I. negyedévi előrehaladásáról.

Előadó: Hagyó Miklós

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

794/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

elfogadja „A fővárosnak szüksége van a 4-es metróra” című nyilatkozatot.

(Megjegyzés: a nyilatkozat szövegét a jegyzőkönyv melléklete tartalmazza.)

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

795/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy előreveszi és 7., illetve 8. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosítására III. kerület Óbudai Gázgyár és környéke területe”, valamint a „Javaslat a kulturális közhasznú társaságok közszolgáltatási szerződései időtartamának módosítására” című előterjesztéseket.

A napirend 7. pontja: Javaslat a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosítására. III. kerület Óbudai Gázgyár és környéke területe.

Előadók: Hagyó Miklós, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

796/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy előreveszi és ebédszünet előtt tárgyalja meg a „Beszámoló a Közraktárak fejlesztési projekt jelenlegi állásáról” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

797/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendeletének módosításáról szóló 30/2008. (VI. 11.) önkormányzati rendeletének a Budapest III. kerület Óbudai Gázgyár és környéke területre vonatkozó 1. számú mellékletét.

A Fővárosi Közgyűlés

mellékletnek megfelelő tartalommal megalkotja 30/2008. (VI. 11.) önkormányzati rendeletét a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

798/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Budapest III. kerület Óbudai Gázgyár és környéke területére készült Kerületi Szabályozási Tervre vonatkozó egyetértési jog gyakorlásával egyidejűleg a településrendezési szerződést is elő kell terjeszteni jóváhagyásra.

799/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a módosítás fővárosi nyilvántartáson történő átvezetéséről gondoskodjon.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 8. pontja: Javaslat a kulturális közhasznú társaságok közszolgáltatási szerződései időtartamának módosítására.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

800/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a Mikroszkóp Színpad Kht. közszolgáltatási szerződésének módosítását, mely szerint a szerződést 2008. szeptember 30-ig tartó időtartamra kötik meg.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

801/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a kulturális közhasznú társaságok közszolgáltatási szerződéseinek módosítását az 1-10 sz. melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert a módosítások melléklet szerinti tartalommal történő aláírására.

Határidő: a határozathozatalt követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 9. pontja: Beszámoló a Közraktárak fejlesztési projekt jelenlegi állásáról.

Előadó: Somlyódy Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

802/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el dr. Bagdy Gábor módosító indítványát, mely szerint:

„1. A Budapest Főváros Közgyűlése felkéri a főpolgármestert, hogy a „Big Four” közül kiválasztandó független könyvvizsgálóval ellenőriztesse, hogy a közraktárak fejlesztési projekt szerződésrendszere - különös tekintettel a Közvetlen Megállapodása - kapcsán keletkező kötelezettségeket pénzügyi adósságként kell-e nyilvántartani.

2. A Budapest Főváros Közgyűlése felkéri a főpolgármestert, hogy vizsgáltassa meg a Profil Kft. 2008. március 5-én keletkezett, a „Közraktár Fejlesztési Projekt és Finanszírozási Megállapodás Bemutatása” című szakértői anyagban megfogalmazott véleményét, s szükség szerint intézkedjen azok beépítéséről a szerződéses dokumentumokba.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor”

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

803/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Kiemelt Fejlesztések Bizottságának a Közraktárak fejlesztési projekt jelenlegi állásáról készített beszámolóját és felkéri a bizottság elnökét, hogy a Szolgáltatási Szerződés hatálybelépésének érdekében a Közvetlen Megállapodást és annak mellékletét képező, a Szolgáltatási Szerződés 18.2 szakasza alapján kiadandó nyilatkozatot aláírja.

Határidő: azonnal

Felelős: a Kiemelt Fejlesztések Bizottsága elnöke

A napirend 10. pontja: Budapest, Szabadság-híd rekonstrukciója - támogatási szerződés megkötésének jóváhagyása.

Előadók: Hagyó Miklós, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

804/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a „Budapest, Szabadság híd rekonstrukciója” c. projekt 2 522 571 437 Ft megítélt támogatásával felszabaduló önkormányzati saját forrást a 715/2007. (V. 31.) Főv. Kgy. határozat alapján a Budapest XXI. kerület, Csepeli gerincút kiépítése I. ütem” c. kiemelt projekt önrészének kiegészítésére fordítja 1 595 340 000 Ft összegben.

Határidő: 2008. szeptember 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

805/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a jelen előterjesztés 1. sz. mellékletét képező támogatási szerződést az „A” változatnak megfelelően és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 2008. június 10.

Felelős: dr. Demszky Gábor

806/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a projekt engedélyokiratának módosítását a jelen előterjesztés 2. sz. mellékletének megfelelően.

Határidő: 2008. június 10.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 11. pontja: Javaslat a Közép-magyarországi Operatív Program a KMOP-2007-2.3.1/B közösségi közlekedés előnyben részesítése c. pályázati kiírásra pályázat benyújtására.

Előadó: Hagyó Miklós, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

807/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

pályázatot nyújt be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség KMOP-2007-2.3.1/B „A közösségi közlekedés előnyben részesítése” címen meghirdetett pályázatára az 1. sz. melléklet szerinti műszaki tartalommal. Felhatalmazza a főpolgármestert, hogy a pályázati dokumentációt az előterjesztésben foglalt tartalomnak megfelelően írja alá és nyújtsa be.

Határidő: 2008. május 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

808/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Kijelenti, hogy a KMOP-2007-2.3.1/B „A közösségi közlekedés előnyben részesítése” pályázat megvalósításához szükséges önrész (109,5 M Ft) a 2008. évi költségvetésében rendelkezésre áll.

Határidő: 2008. május 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 12. pontja: Javaslat a Közép-magyarországi Operatív Program KMOP 2007-5.2.2./B „Funkcióbővítő rehabilitáció: Budapesti integrált városfejlesztési program - Budapesti kerületi központok fejlesztése” című kétfordulós pályázaton történő XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának részvételi támogatása, és VII. kerület Erzsébetváros részvételi támogatása.

Előadók: Hagyó Miklós, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

809/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata a Közép-magyarországi Operatív Program KMOP-2007-5.2.2/B szám alatt a Budapesti Integrált Városfejlesztési Program „Budapesti kerületi központok fejlesztése” című kétfordulós pályázaton a VII. kerület Önkormányzatának részvételét támogatja, és felhatalmazza a főpolgármestert a támogató nyilatkozat aláírására.

Határidő: 2008. június 16.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

810/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata a Közép-magyarországi Operatív Program (KMOP) 2007-5.2.2./B „Funkcióbővítő rehabilitáció: Budapesti integrált városfejlesztési program - Budapesti kerületi központok fejlesztése” című kétfordulós pályázaton a XVII. kerület Önkormányzatának részvételét támogatja és felhatalmazza a főpolgármestert a támogató nyilatkozat aláírására.

Határidő: 2008. május 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 13. pontja: Budapest XXI. kerület, Csepeli gerincút kiépítése (I. ütem) c. kiemelt projekt részletes projektjavaslatának benyújtása.

Előadók: Hagyó Miklós, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

811/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a jelen előterjesztésben és annak 1. sz. mellékletében írt projekttartalmat és felkéri a főpolgármestert, hogy a projekttartalomnak megfelelően a részletes projektjavaslatot a szükséges mellékletekkel együtt nyújtsa be a Közreműködő Szervezetnek.

Határidő: 2008. június 4.

Felelős: dr. Demszky Gábor

812/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Kijelenti, hogy a „Budapest XXI. kerület, Csepeli gerincút kiépítése (I. ütem)” projekt Strukturális Alap forrásból történő megvalósításához szükséges önerőt (3 265 440 000 Ft) az alábbiak szerint biztosítja:

1 670 100 000 Ft önerő biztosított a Fővárosi Önkormányzat költségvetésében. A megnövekedett saját forrásigény fedezéséhez szükséges különbözetet (1 595 340 000 Ft) a 715/2007. (V. 31.) Főv. Kgy. határozat, továbbá a „Budapest, Szabadság híd rekonstrukciója - támogatási szerződés megkötése” c. előterjesztés kapcsán hozott döntés alapján felszabaduló saját forrás maradvány (2.522.571.437 Ft) terhére biztosítja.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

813/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a fenti módosítást a 7 éves fejlesztési tervben vezesse át oly módon, hogy a 2009. évre előirányzott összeg: 4.065.240.000 Ft, ebből EU forrás 2.481.400.000 Ft, saját forrás 1.583.840.000 Ft, 2010. évre előirányzott összeg: 3.022.000.000 Ft, melyből EU forrás 1.415.400.000 Ft, saját forrás 1.606.600.000 Ft.

Határidő: 2008. június 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

814/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Rátonyi Gábor interpellációjára adott választ elfogadja.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

815/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Kucsák László interpellációjára adott választ elfogadja.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

816/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el dr. Rétvári Bence interpellációjára adott választ.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

817/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Ughy Attila interpellációjára adott választ.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

818/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Németh Szilárd interpellációjára adott választ elfogadja.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

819/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Németh Szilárd interpellációjával kapcsolatos bizottsági vizsgálati előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

820/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el dr. Rétvári Bence interpellációjával kapcsolatos bizottsági vizsgálati előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

821/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Németh Szilárd interpellációjával kapcsolatos bizottsági vizsgálati előterjesztést elfogadja.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

822/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Németh Szilárd interpellációjával kapcsolatos bizottsági vizsgálati előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

823/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Wintermantel Zsolt interpellációjával kapcsolatos bizottsági vizsgálati előterjesztést elfogadja.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

824/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Wintermantel Zsolt és Csomós Miklós interpellációjával kapcsolatos bizottsági vizsgálati előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

825/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Wintermantel Zsolt és Csomós Miklós interpellációjával kapcsolatos bizottsági vizsgálati előterjesztést elfogadja.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

826/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el dr. György István interpellációjával kapcsolatos bizottsági vizsgálati előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

827/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el dr. György István interpellációjával kapcsolatos bizottsági vizsgálati előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

828/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el dr. György István és Kucsák László interpellációjával kapcsolatos bizottsági vizsgálati előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

829/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el dr. György István interpellációjával kapcsolatos bizottsági vizsgálati előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

830/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Csomós Miklós interpellációjával kapcsolatos bizottsági vizsgálati előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

831/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Kucsák László interpellációjával kapcsolatos bizottsági vizsgálati előterjesztést elfogadja.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

832/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Wintermantel Zsolt interpellációjával kapcsolatos bizottsági vizsgálati előterjesztést elfogadja.

A napirend 14. pontja: A budapesti Margit híd és a kapcsolódó közlekedési rendszer fejlesztése c. kiemelt projekt részletes projektjavaslatának benyújtása.

Előadók: Hagyó Miklós, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

833/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a jelen előterjesztésben és annak 1., valamint 2. sz. mellékleteiben írt projekttartalmat és felkéri a főpolgármestert, hogy a projekttartalomnak megfelelően a részletes projektjavaslatot a szükséges mellékletekkel együtt nyújtsa be a Közreműködő Szervezetnek.

Határidő: 2008. június 4.

Felelős: dr. Demszky Gábor

834/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Kijelenti, hogy biztosítja a „A budapesti Margit híd és a kapcsolódó közlekedési rendszer fejlesztése” projekt Strukturális Alap forrásból történő megvalósításához szükséges 50%-os önerőt. (2008-2010. években 6 000 000 000 Ft).

Határidő: 2008. június 4.

Felelős: dr. Demszky Gábor

835/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a kiviteli tervek és a fővárosi szabályozási keretterv harmóniájának megteremtéséről gondoskodjon, szükség esetén kezdeményezze az érintett kerületi önkormányzatok szabályozási terveinek módosítását.

A napirend 15. pontja: Rákoskeresztúri autóbusz folyosó kialakítása c. kiemelt projekt részletes projektjavaslatának benyújtása.

Előadók: Hagyó Miklós, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

836/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy 16. pontként tárgyalja meg a „Javaslat a távhőszolgáltatás általános forgalmi adó kulcsának alacsonyabb (5%-os mértékű) áfa kulcsba sorolása érdekében szükséges kormányzati, jogalkotási, illetőleg jogszabály módosítási intézkedések megtételének kezdeményezésére” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

837/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a megnövekedett saját forrásigény fedezéséhez szükséges különbözetet (106 263 363 Ft) a 715/2007. (V. 31.) Főv. Kgy. határozat, továbbá a „Budapest, Szabadság híd rekonstrukciója - támogatási szerződés megkötése - című előterjesztés kapcsán hozott döntés alapján felszabaduló saját forrás maradvány (2 522 571 437 Ft) terhére biztosítja.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

838/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy az előterjesztői kiegészítést nem fogadja el. Felkéri a főpolgármestert, hogy a projektet az eredeti műszaki tartalommal, forrás biztosítása mellett nyújtsa be.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

839/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a jelen előterjesztésben és annak 1. sz. mellékletében írt részletes projekttartalmat és felkéri a főpolgármestert, hogy a projekttartalomnak megfelelően a részletes projektjavaslatot a szükséges mellékletekkel együtt nyújtsa be a Közreműködő Szervezetnek.

Határidő: 2008. június 4.

Felelős: dr. Demszky Gábor

840/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Kijelenti, hogy rendelkezésre áll a „Rákoskeresztúri autóbusz folyosó kialakítása” projekt Strukturális Alap forrásból történő megvalósításához szükséges önerő (2008. évben 56,3 M Ft, 2009. évben 200 M Ft.)

A napirend 16. pontja: Javaslat a távhőszolgáltatás általános forgalmi adó kulcsának alacsonyabb (5%-os mértékű) áfa kulcsba sorolása érdekében szükséges kormányzati, jogalkotási, illetőleg jogszabály módosítási intézkedések megtételének kezdeményezésére.

Előadók: dr. György István, Tarlós István

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

841/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el dr. Steiner Pálnak a „Javaslat a távhőszolgáltatás általános forgalmi adó kulcsának alacsonyabb (5%-os mértékű) áfa kulcsba sorolása érdekében szükséges kormányzati, jogalkotási, illetőleg jogszabály módosítási intézkedések megtételének kezdeményezésére” című előterjesztés tárgyalásának elnapolására vonatkozó indítványát.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

842/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el dr. György Istvánnak a módosító javaslatok szavazási sorrendjére vonatkozó indítványát.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

843/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el dr. Bagdy Gábor módosító indítványát, mely szerint:

„Részesítse kedvezményben a távhőfogyasztókat az alábbiak szerint:

- az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvényt oly módon módosítsa, hogy a távhőszolgáltatás általános forgalmi adója az 5%-os kedvezményes áfa kulcsba kerüljön, és

- dolgozzon ki jogszabályt arra, hogy az összes távhőfogyasztó alanyi jogon környezetterhelést csökkentő kedvezményben/kompenzációban részesüljön, valamint biztosítsa erre a megfelelő forrást.”

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

844/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

élve a Magyar Köztársaság Alkotmánya (1949. évi XX. tv.) 44/A. § (1) bekezdése g) pontjában, illetőleg a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 2. § (3) bekezdése által biztosított jogkörével, kezdeményezi a Magyar Köztársaság Kormányánál, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az Európai Bizottság felé, hogy a Magyar Köztársaság lehetőséget kapjon a távhőszolgáltatás terén a hozzáadottérték-adó kedvezményes mértékének alkalmazására, illetőleg a Magyar Köztársaság Kormánya útján kezdeményezi a Magyar Köztársaság Országgyűlésénél: a jelenlegi gázárakban, a liberalizált gázár piacon meglévő hatósági árszabályozás díjelemeiben jelentessen meg egy kifejezetten nagyfogyasztói lakossági távfűtési gázár-kategóriát.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

845/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

élve a Magyar Köztársaság Alkotmánya (1949. évi XX. tv.) 44/A. § (1) bekezdése g) pontjában, illetőleg a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 2. § (3) bekezdése által biztosított jogkörével, kezdeményezi a Magyar Köztársaság Kormányánál, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az Európai Bizottság felé, hogy a Magyar Köztársaság lehetőséget kapjon a távhőszolgáltatás terén a hozzáadottérték-adó kedvezményes mértékének alkalmazására, illetőleg a Magyar Köztársaság Kormánya útján kezdeményezi a Magyar Köztársaság Országgyűlésénél: részesítse kedvezményben a távhőfogyasztókat az alábbiak szerint:

- az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvényt oly módon módosítsa, hogy a távhőszolgáltatás általános forgalmi adója az 5%-os kedvezményes áfa-kulcsba kerüljön, vagy

- dolgozzon ki jogszabályt arra, hogy az összes távhőfogyasztó alanyi jogon környezetterhelést csökkentő kedvezményben/kompenzációban részesüljön, valamint biztosítsa erre a megfelelő forrást.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

846/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

élve a Magyar Köztársaság Alkotmánya (1949. évi XX. tv.) 44/A. § (1) bekezdése g) pontjában, illetőleg a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 2. § (3) bekezdése által biztosított jogkörével, kezdeményezi a Magyar Köztársaság Kormányánál, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az Európai Bizottság felé, hogy a Magyar Köztársaság lehetőséget kapjon a távhőszolgáltatás terén a hozzáadottérték-adó kedvezményes mértékének alkalmazására, illetőleg a Magyar Köztársaság Kormánya útján kezdeményezi a Magyar Köztársaság Országgyűlésénél: jelentősen emelje meg az ÖKO-program jelenlegi támogatásának mértékét, nevezetesen a 2008. évben rendelkezésre álló 1,5 Md Ft-tal szemben a javasolt támogatás 2009. évre 8 Md Ft legyen.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 17. pontja: KMOP-2007-2.1.2. Kerékpárutak fejlesztése c. pályázatok támogatási szerződéseinek megkötése.

Előadók: Hagyó Miklós, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

847/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a jelen előterjesztés - előterjesztő által kiegészített - 1. és 2. sz. mellékletét képező támogatási szerződéseket az „A” változatnak megfelelően, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 2008. június 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 18. pontja: Javaslat a BKV Zrt. 2008. évi helyi közforgalmú közlekedés támogatására.

Előadók: Hagyó Miklós, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

848/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

hozzájárul a BKV Zrt.-vel megkötendő fejlesztési célú pénzeszköz - tőketartalék javára történő - 2008. évi átadás-átvételéről szóló - az előterjesztő által módosított - megállapodás megkötéséhez és felkéri a főpolgármestert, hogy átruházott hatáskörében eljárva a megállapodást a mellékletben szereplő tartalommal kösse meg.

Határidő: a Közgyűlés jóváhagyását követően azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 19. pontja: Javaslat a „Budapest Egészségügyi Modell” kialakításához szükséges döntésekre.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

849/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

a „Budapest Egészségügyi Modell” koncepciót, a megvalósítási tervet és a megvalósítás dokumentációját összefoglaló szakmai anyag elkészítésére a Fővárosi Önkormányzat 2008. évi költségvetésében a „9114 Céltartalék az önkormányzati szerkezet-átalakításokhoz kapcsolódó kiadásokra” cím előirányzatát csökkenti 300 M Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli az új „7223 Budapest Egészségügyi Modell” cím dologi kiadás előirányzatát. Felkéri a főpolgármestert, hogy intézkedjék a szakmai anyag elkészítésére irányuló közbeszerzési eljárás előkészítéséről.

Határidő: 2008. június 1.

Felelős: dr Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

850/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy kerüljön létrehozásra a „Budapest Egészségügyi Modell” Programiroda, mint a Humán Várospolitikai Főpolgármester-helyettesi Iroda alosztálya. A programiroda határozott idejű (kettő év időtartamra történő) működéshez szükséges létszám biztosítása érdekében 2008. június 1-jei hatállyal 10 fővel megemeli a Főpolgármesteri Hivatal köztisztviselői létszámát (önkormányzati tanácsadói/főtanácsadói 8 fő, ügykezelő 2 fő), egyidejűleg a közszolgálati jogviszonyban foglalkoztatottak létszámát együttesen 1188 főben állapítja meg.

Határidő: 2008. június 1.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

851/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

a Főpolgármesteri Hivatal közszolgálati jogviszonyban foglalkoztatottak létszámának 10 fővel történő emeléséhez szükséges időarányos pénzügyi fedezet biztosítása érdekében csökkenti a „9300 Általános tartalék” előirányzatát 46 673 E Ft-tal, egyidejűleg megemeli a „7101 Igazgatási apparátus feladatai” cím kiadási előirányzatát az alábbiak szerint:

- személyi juttatások 36 567 E Ft-tal, ebből:

rendszeres (6 hó) 28 600 E Ft

nem rendsz. (7 hó) 7 967 E Ft

- munkaadókat terhelő

járulékok 10 106 E Ft.

Határidő: 2008. június 1.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

852/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

a „Budapest Egészségügyi Modell” Programiroda működéséhez a Fővárosi Önkormányzat 2008. évi költségvetésében a „9102 Egészségügyi tartalék” címről a „7101 Igazgatási apparátus feladatai” cím dologi kiadási előirányzatára 30 M Ft-ot átcsoportosít szakértői keret céljára.

Határidő: 2008. június 1.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 31/2008. (VI. 11.) Főv. Kgy. rendeletét a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az 1. számú melléklet szerinti tartalommal.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 32/2008. (VI. 11.) Főv. Kgy. rendeletét Budapest Főváros Önkormányzata 2008. évi költségvetéséről szóló 15/2008. (III. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról a 2. számú melléklet szerinti tartalommal.

A napirend 20. pontja: Javaslat a 36873 hrsz.-ú ingatlan társasházzá alakítására.

Előadók: Hagyó Miklós, Horváth Csaba, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

853/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 17. § b) pontja alapján úgy dönt, hogy társasházzá kívánja alakítani a 36873 hrsz.-ú ingatlant önálló albetétekkel, melyek a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, illetve a Schöpf-Merei Kórház által használt ingatlanrészeknek felelnek meg.

Határidő: 2008. december 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

854/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a társasházzá alakítás dokumentumainak elkészíttetéséről, és azokat jóváhagyásra terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: 2008. december 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 21. pontja: Javaslat a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ Kht. létszámleépítéssel kapcsolatos előleg elszámolásának elfogadására.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

855/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

tudomásul veszi, hogy a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ Kht. teljes létszámleépítéséhez kapcsolódó pénzügyi kötelezettségekre biztosított 536 m Ft egyszeri támogatás elszámolása az alábbiak szerint alakult:

427,1 M Ft MÁK által visszatérített összeg, melyet a kht. 2007-ben visszafizetett a Fővárosi Önkormányzat számlájára,

91,1 M Ft a kht. által az Mt. szerint - azonban a 64/2007. (IV. 3.) Korm. rendelet alapján a Kjt.-ben foglalt mértéket meghaladóan - létszámleépítésre fordított összeg,

17,8 M Ft, melyet a kht. a támogatás céljával ellentétben a fekvőbeteg ellátás miatt fellépő működési veszteségei pótlására használt fel.

856/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel magához vonja a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 44. § (1) bekezdése alapján a Gazdasági Bizottságra és az Egészségügyi és Szociálpolitikai Bizottságra átruházott hatáskörét, és elfogadja, egyben elengedi a 64/2007. (IV. 3.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése alapján nem pályázható munkaviszony megszüntetésével összefüggő 91,1 M Ft kifizetést, mely az Mt., illetve a Kjt. alapján járó kifizetések különbségéből adódik, valamint elengedi a Schöpf-Merei Ágost Kórház Kht.-nak a létszámcsökkenésre kapott előleggel szemben fennálló 17,8 M Ft tartozását.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 22. pontja: Javaslat a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ Kht.-val kapcsolatos tulajdonosi döntésekre.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

857/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

a beterjesztett határozati javaslatokat nem fogadja el, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés elhatározza a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ Közhasznú Társaság jogutód nélküli megszüntetését azzal, hogy a végelszámolási eljárás kezdő időpontja 2008. július 1.

Határidő: 2008. július 1.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Végelszámolónak megválasztja Balance Kft.-t (nevében eljár Dencsi József ügyvezető igazgató) 500 000 Ft + áfa/hó díjazással, azzal, hogy a 2006. évi V. törvény 98. § (2) bekezdés alapján dr. Garamvölgyi György ügyvezető igazgató megbízatása a végelszámolás kezdetétől megszűnik.

Határidő: 2008. július 1.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A végelszámolás kezdő időpontja előtti (a 2007. évi és a 2008. 1-6. havi) veszteségekre 56 047 E Ft, a végelszámolás időpontjában felmerülő személyi kiadások rendezésére 24 000 E Ft, a végelszámolás várható kiadásaira 42 270 E Ft-ot, továbbá a végelszámoló céggel történő szerződéskötésre 3600 E Ft, összesen 125 917 E Ft-ot engedélyez utólagos elszámolási kötelezettséggel.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A végelszámolással kapcsolatosan felmerülő költségek fedezetére egyszeri jelleggel 125 917 E Ft összegű támogatást biztosít, utólagos elszámolási kötelezettséggel. Ennek érdekében a „9114 Céltartalék az önkormányzati szerkezetátalakításokhoz kapcsolódó kiadásokra” cím előirányzatát csökkenti 125 917 E Ft összeggel, egyidejűleg azonos összeggel megemeli az új „8111 Schöpf-Merei Ágost Kht. támogatása” cím kiadási, azon belül működési célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre előirányzatát.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

Kezdeményezi a Fővárosi Önkormányzat és a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ Közhasznú Társaság között fennálló feladat-ellátási szerződés 2008. június 30. napjával közös megegyezéssel való megszüntetését, jóváhagyja, megköti a 2/c. számú melléklet szerinti megállapodást és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

Eseti jelleggel magához vonja a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet 5. számú melléklete, „A KÖZGYŰLÉSTŐL A BIZOTTSÁGOKRA ÁTRUHÁZOTT HATÁSKÖRÖK JEGYZÉKE” „EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI BIZOTTSÁG” címe 13. pontjában átruházott hatáskörét és a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ Közhasznú Társaság járóbeteg-szakellátási feladatait az alábbi táblázatban szereplő intézmények részére, az alábbi kapacitásokkal, a hozzá tartozó területi ellátási kötelezettséggel és a hozzá tartozó TVK-val 2008. július 1-jétől átadja.

Szakmacsoport megnevezése Szakorvosi Bajcsy-Zs. Jahn Ferenc Uzsoki u-i ESZSZK Összesen
óra/hét Kórház Kórház Kórház
01 Belgyógyászat és társszakmái 40 30 10 40
02 Sebészet és társszakmái 10 10 10
04 Szülészet-nőgyógyászat 245 85 30 40 90 245
05 Csecsemő- és gyermek-
gyógyászat, PIC
51 30 21 51
11 Urológia, andrológia 15 15 15
12 Onkológia 25 25 25
50 Laboratórium 130 90 40 130
53 Képalkotó eljárások
(röntgen, uh) 120 80 10 30 120
54 Patológia 25 25 25
55 Aneszteziológia 10 10 10
Összesen: 671 325 30 70 246 671
Nem szakorvosi óra/hét
Összesen: 40 40 80

Határidő: 2008. július 1.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Módosítja a Schöpf-Merei Ágost és Anyavédelmi Központ Közhasznú Társaság alapító okiratát az előterjesztés 3/b. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felhatalmazza a főpolgármestert az alapító okirat módosítás és - a 3/c. mellékleteként csatolt - egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására.

Határidő: 2008. június 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Felkéri a főpolgármestert, hogy kísérje figyelemmel a végelszámolás teljes folyamatát az előkészítéstől a befejezésig.

Határidő: 2008. november 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetési rendelet módosításra vonatkozó javaslatot terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés június havi ülése

Felelős: dr. Demszky Gábor.”

A napirend 23. pontja: Javaslat középfokú oktatás feladatellátásában való részvételre.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

858/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a IV., a VI., a XI., a XIV. és a XIX. kerületi önkormányzatok középfokú oktatási feladatainak ellátását közoktatási megállapodással, normatív módon támogatja. Ennek érdekében a 2008/2009. tanévtől kezdődően Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatával, Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatával, Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzatával, Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzatával és Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzatával közoktatási feladat ellátására irányuló határozatlan időre szóló keretmegállapodást köt. A normatív támogatás összegét 80 000 Ft/tanév/fő-ben állapítja meg a 2008/2009-es tanévre.

859/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a „Keretmegállapodás normatív fővárosi hozzájárulás átadásáról” című megállapodást Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatával az 1. számú melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására és kiadására.

Határidő: 2008. augusztus 1.

Felelős: dr. Demszky Gábor

860/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a „Keretmegállapodás normatív fővárosi hozzájárulás átadásáról” című megállapodást Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatával a 2. számú melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására és kiadására.

Határidő: 2008. augusztus 1.

Felelős: dr. Demszky Gábor

861/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a „Keretmegállapodás normatív fővárosi hozzájárulás átadásáról” című megállapodást Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzatával a 3. számú melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására és kiadására.

Határidő: 2008. augusztus 1.

Felelős: dr. Demszky Gábor

862/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a „Keretmegállapodás normatív fővárosi hozzájárulás átadásáról” című megállapodást Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzatával a 4. számú melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására és kiadására.

Határidő: 2008. augusztus 1.

Felelős: dr. Demszky Gábor

863/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a „Keretmegállapodás normatív fővárosi hozzájárulás átadásáról” című megállapodást Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzatával az 5. számú melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására és kiadására.

Határidő: 2008. augusztus 1.

Felelős: dr. Demszky Gábor

864/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a 2008/2009-es tanévre vonatkozó konkrét hozzájárulások összegét a pénzeszköz átadás-átvételi megállapodásokkal együtt a tanévi feladatváltozásokkal egyidejűleg terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: 2008. október 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 24. pontja: Oktatási ágazati pályázat.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

865/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

támogatja a 11/2008. (III. 29.) OKM rendeletben felsorolt pályázati célok megvalósítását.

866/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Tudomásul veszi, hogy a - 2008 május 15-i határidőre tekintettel - pályázatok benyújtásra kerültek.

867/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Támogatja az 1. sz. melléklet szerinti pályázatok benyújtását.

Határidő: 2008. május 29.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 25. pontja: Javaslat Térségi Integrált Szakképző Központok fejlesztéséhez uniós pályázatok beadására.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

868/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

mint fenntartó úgy dönt, hogy a „Szakképzési együttműködés a munkaerő-piac valamint a fiatalok és felnőttek igényeinek megfelelő szak-, át- és továbbképzési központ kialakítására a szakmai innováció jegyében Dél-Budán” TAMOP-2.2.3/07/1/KMR pályázatot az 1. számú melléklet szerint benyújtja a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett „TISZK rendszer továbbfejlesztése” pályázati kiírásra és felhatalmazza a főpolgármestert a pályázat aláírására.

Határidő: 2008. június 9.

Felelős: dr. Demszky Gábor

869/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Mint fenntartó úgy dönt, hogy „a szervezetfejlesztés, pedagógusok módszertani és szakmai fejlesztése, valamint tananyagfejlesztés az Építőipari TISZK-ben a szakképzés munkaerő-piaci elvárásainak megfelelően” TAMOP-2.2.3/07/1/KMR pályázatot az 1. számú melléklet szerint benyújtja a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett „TISZK rendszer továbbfejlesztése” pályázati kiírásra és felhatalmazza a főpolgármestert a pályázat aláírására.

Határidő: 2008. június 9.

Felelős: dr. Demszky Gábor

870/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Mint fenntartó úgy dönt, hogy „a „Károlyi” Gazdasági TISZK szervezetének, irányítási rendszerének és menedzsmentjének kialakítása, felkészítése a korszerű moduláris képzésre, a Közép-magyarországi Régióban élő, hátrányos helyzetű fiatalok munkavállalói kompetenciájának fejlesztésére” TAMOP-2.2.3/07/1/KMR pályázatot az 1. számú melléklet szerint benyújtja a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett „TISZK rendszer továbbfejlesztése” pályázati kiírásra és felhatalmazza a főpolgármestert a pályázat aláírására.

Határidő: 2008. június 9.

Felelős: dr. Demszky Gábor

871/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Mint fenntartó úgy dönt, hogy a „Gundel Vendéglátó és Idegenforgalmi TISZK szervezetfejlesztése, képzési struktúra kialakítása” TAMOP-2.2.3/07/1/KMR pályázatot az 1. számú melléklet szerint benyújtja a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett „TISZK rendszer továbbfejlesztése” pályázati kiírásra és felhatalmazza a főpolgármestert a pályázat aláírására.

Határidő: 2008. június 9.

Felelős: dr. Demszky Gábor

872/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Mint fenntartó úgy dönt, hogy „a Humán TISZK rendszerének továbbfejlesztése a Humán szak- mák moduláris képzésével, a humán értékrend és az esélyegyenlőség megvalósításával” TAMOP-2.2.3/07/1/KMR pályázatot az 1. számú melléklet szerint benyújtja a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett „TISZK rendszer továbbfejlesztése” pályázati kiírásra és felhatalmazza a főpolgármestert a pályázat aláírására.

Határidő: 2008. június 9.

Felelős: dr. Demszky Gábor

873/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Mint fenntartó úgy dönt, hogy a „Tapasztalatok és módszerek integrációja, továbbfejlesztése a tudás- és kompetencia alapú moduláris szakképzés megszervezésével, a pedagógusok felkészítésével, a tanulók egyenlő esélyű munkavállalási képességének és alkalmasságának kialakítására” TAMOP-2.2.3/07/1/KMR pályázatot az 1. számú melléklet szerint benyújtja a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett „TISZK rendszer továbbfejlesztése” pályázati kiírásra és felhatalmazza a főpolgármestert a pályázat aláírására.

Határidő: 2008. június 9.

Felelős: dr. Demszky Gábor

874/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Mint fenntartó úgy dönt, hogy a „Boldogulás a XXI. századi gazdasági világban - a szakképzés és a munkaerő piac igényeinek összekapcsolása” TAMOP-2.2.3/07/1/KMR pályázatot az 1. számú melléklet szerint benyújtja a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett „TISZK rendszer továbbfejlesztése” pályázati kiírásra és felhatalmazza a főpolgármestert a pályázat aláírására.

Határidő: 2008. június 9.

Felelős: dr. Demszky Gábor

875/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Mint fenntartó úgy dönt, hogy a Szily Kálmán Kéttannyelvű Műszaki Középiskola, Szakiskola és Kollégium (Budapest IX., Timót u. 3.) KMOP-2008-4.1.1/A pályázatot a 2. számú melléklet szerint benyújtja a Közép-magyarországi Operatív Program keretében meghirdetett „TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés” pályázati kiírásra és felhatalmazza a főpolgármestert a pályázat aláírására.

Határidő: 2008. június 13.

Felelős: dr. Demszky Gábor

876/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Mint fenntartó úgy dönt, hogy a Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola (Budapest XIV., Thököly út 48-54.) KMOP-2008-4.1.1/A pályázatot a 2. számú melléklet szerint benyújtja a Közép-magyarországi Operatív Program keretében meghirdetett „TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés” pályázati kiírásra és felhatalmazza a főpolgármestert a pályázat aláírására.

Határidő: 2008. június 13.

Felelős: dr. Demszky Gábor

877/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Mint fenntartó úgy dönt, hogy az Építőipari Szakképző Iskola (Budapest XIV., Öv u. 29-33.) KMOP-2008-4.1.1/A pályázatot a 2. számú melléklet szerint benyújtja a Közép-magyarországi Operatív Program keretében meghirdetett „TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés” pályázati kiírásra és felhatalmazza a főpolgármestert a pályázat aláírására.

Határidő: 2008. június 13.

Felelős: dr. Demszky Gábor

878/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Mint fenntartó úgy dönt, hogy az Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola (Budapest XI., Rimaszombati u. 2-4.) KMOP-2008-4.1.1/A pályázatot a 2. számú melléklet szerint benyújtja a Közép-magyarországi Operatív Program keretében meghirdetett „TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés” pályázati kiírásra és felhatalmazza a főpolgármestert a pályázat aláírására.

Határidő: 2008. június 13.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 26. pontja: A BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. 2008. április 1.-december 31. közötti időtartamra szóló közszolgáltatási szerződésének jóváhagyása.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

879/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Közhasznú Társasággal a 2. sz. melléklet szerinti tartalommal a 2008. április 1.-december 31. közti időtartamra szóló közszolgáltatási szerződést. Felkéri a főpolgármestert a közszolgáltatási szerződés aláírására.

Határidő: 2008. május 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 27. pontja: A stratégiai portfólióállomány B alcsoportjába tartozó Europlakát Kft. üzleti célú portfólióállomány B alcsoportjába történő átsorolása.

Előadók: Hagyó Miklós, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

880/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy az Europlakát Kft. fővárosi önkormányzati tulajdonú üzletrészét a stratégiai portfólióállomány B alcsoportjából az üzleti célú portfólióállomány B. alcsoportjába sorolja át 2008. június 1. napjával.

Határidő: 2008. június 1.

Felelős: dr. Demszky Gábor

881/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a BFVK Zrt.-vel a forgalomképes stratégiai portfólióállomány egyéb jellegű vagyonkezelésére vonatkozó megbízási szerződés 1. sz. módosítását az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti, valamint az üzleti célú portfólióállomány egyéb jellegű vagyonkezelésére vonatkozó meg- bízási szerződés 1. sz. módosítását az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal, amely szerződésmódosítások aláírására felkéri a főpolgármestert.

Határidő: 15 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

882/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Tudomásul veszi, hogy a szerződések mellékletét képező portfólió besorolások szerinti társasági részesedések - a szerződéskötést követően történt közbenső értékesítésekre tekintettel - 2008. június 1. napjával hatályosításra kerülnek.

Határidő: 2008. június 1.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 28/a. pontja: A többszemélyes gazdasági társaságok alapszabályainak és társasági szerződéseinek módosítása.

Előadók: Hagyó Miklós, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

883/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján úgy dönt, hogy a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. 2008. május 29-i közgyűlésén Budapest Főváros Önkormányzata, mint részvényes képviseletében eljáró személy - a főpolgármester, vagy az általa meghatalmazott személy - kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa, a Társaság alapszabályának módosítását az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 60 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

884/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján úgy dönt, hogy a Fővárosi Vízművek Zrt. 2008. május 30-i közgyűlésén Budapest Főváros Önkormányzata, mint részvényes képviseletében eljáró személy - a főpolgármester, vagy az általa meghatalmazott személy - kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa, a Társaság alapszabályának módosítását az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 60 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

885/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján úgy dönt, hogy a BDK Budapesti Dísz-és Közvilágítási Kft. 2008. június 13-i taggyűlésén Budapest Főváros Önkormányzata, mint tag képviseletében eljáró személy - a főpolgármester, vagy az általa meghatalmazott személy - kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa, a Társaság társasági szerződésének módosítását az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 60 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

886/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján úgy dönt, hogy a BKSZT Budapesti Szennyvíztisztítási Kft. 2008. május 30-i taggyűlésén Budapest Főváros Önkormányzata, mint tag képviseletében eljáró személy - a főpolgármester, vagy az általa meghatalmazott személy - kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa, a Társaság társasági szerződésének módosítását az előterjesztés 4. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 60 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

887/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján úgy dönt, hogy az ÉPÍT Zrt. 2008. évi rendes közgyűlésének folytatólagos ülésén Budapest Főváros Önkormányzata, mint tag képviseletében eljáró személy - a főpolgármester, vagy az általa meghatalmazott személy - kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa, a Társaság alapszabályának módosítását az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti tartalommal

Határidő: 60 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 28/b. pontja: Az egyszemélyes gazdasági társaságok alapító okiratainak módosítása.

Előadók: Hagyó Miklós, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

888/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltak alapján úgy dönt, hogy a FŐTÁV Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva, módosítja a Társaság alapító okiratának 12. számú módosítását az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal és felhatalmazza a főpolgármestert az alapító okirat módosítás aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

889/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltak alapján úgy dönt, hogy a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva, módosítja a Társaság alapító okiratát az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal és felhatalmazza a főpolgármestert az alapító okirat módosítás aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

890/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltak alapján úgy dönt, hogy a BKV Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva, módosítja a Társaság alapító okiratának 22. számú módosítását az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal és felhatalmazza a főpolgármestert az alapító okirat módosítás aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

891/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltak alapján úgy dönt, hogy az Enviroduna Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva, módosítja a Társaság alapító okiratának 10. számú módosítását az előterjesztés 4. számú melléklete szerinti tartalommal és felhatalmazza a főpolgármestert az alapító okirat módosítás aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

892/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltak alapján úgy dönt, hogy a Parking Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva, módosítja a Társaság alapító okiratát az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti tartalommal és felhatalmazza a főpolgármestert az alapító okirat módosítás aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 29. pontja: Javaslat a Szent István Közgazdasági Szki. és Kollégium bővítés, tornaterem építés beruházás engedélyokiratának jóváhagyására.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

893/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

az 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 12. § (1) bekezdése alapján úgy dönt, hogy jóváhagyja a Szent István Közgazdasági Szki. és Kollégium bővítése, tornaterem építése elnevezésű beruházási feladat módosított engedélyokiratát az előterjesztés melléklete szerint.

Felhatalmazza a főpolgármestert a módosított engedélyokirat mellékletben szereplő, az előterjesztő által módosított tartalommal történő aláírására.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 15 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 30. pontja: Átfogó értékelés a Fővárosi Önkormányzat gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

894/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Fővárosi Önkormányzat gyermekvédelmi feladatainak 2007. évi ellátásáról készített átfogó értékelést. Felkéri a főpolgármestert, hogy az átfogó értékelést a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala részére küldje meg.

Határidő: 2008. június 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

895/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a 2008. évi „Átfogó értékelés a Fővárosi Önkormányzat gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról” tárgyú előterjesztést intézkedési tervvel egészíttesse ki.

Határidő: 2009. május 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

896/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Megbízza a Kerületi Koordinációs Bizottságot, hogy a fővárosi kerületekkel együtt tegyen javaslatot az alapellátás és a szakellátás hatékonyságának növelése érdekében és azt terjessze be a Főváros Közgyűlés októberi ülésére.

A napirend 31. pontja: Javaslat a Fővárosi Állat- és Növénykert rekonstrukció II. ütem beruházás címzett támogatás maradványa lemondásának engedélyezésére.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

897/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

hozzájárul a Fővárosi Állat- és Növénykert címzett támogatási keretéből fel nem használt 18 031 077 Ft lemondásához, és felkéri a főpolgármestert a megfelelő okmányok aláírására.

Határidő: a határozat megjelenését követő 15 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 32. pontja: Javaslat a 2008. évi költségvetés elfogadásához kapcsolódó beruházási és felújítási engedélyezési okmányok jóváhagyására.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

898/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a 9112. Évközi indítású beruházások címen belül a „Forgalomirányítás fejlesztés 2008.” keretösszegből 54 M Ft-ot feloszt az alábbi feladatokra:

e) II., Hidegkúti u.-Templom u. kereszteződésben jelzőlámás forg.ir. létesítése, szegélykorrekciók fejlesztési feladatra 8,0 M Ft-ot,

f) IV., Pozsonyi út 4/a (Shell üzemanyagtöltő állomásnál) jelzőlámpás forg.ir. létesítése, szegélykorrekciók fejlesztési feladatra 8,0 M Ft-ot,

g) XXI., Kassai - Katona J. u. kereszteződésben jelzőlámpás forg.ir. létesítése feladatra 18,0 M Ft-ot,

h) XXI., Völgy-Erdőalja-Kölcsey u. kereszteződésben jelzőlámpás forg.ir. létesítése feladatra 20,0 M Ft-ot.

Határidő: soron következő költségvetési rendelet-módosítás kihirdetését követően azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

899/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Az 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 6/C. § (1) bekezdése alapján úgy dönt, hogy jóváhagyja

a) az előterjesztés 3-6. sz. mellékleteiben, közlekedési ágazat, beruházási feladatai közül az 5719., az 5718., 5721. és 5720. egyedi azonosító számú feladat pénzeszköz átadás-átvételi megállapodását, az előterjesztés 45. sz. melléklete 5115. egyedi azonosító számú felújítási feladat engedélyokiratának 6. sz. módosítását, valamint az előterjesztés 7. sz. mellékletében a „Budapest Közlekedési Rendszerének Fejlesztési terve” elkészítésére irányuló pénzeszköz átadás-átvételi megállapodás 1. sz. módosítását,

b) az előterjesztés 12. sz. melléklete, igazgatási ágazati feladatok, „I. Jóváhagyandó okmányok” cím alatt szereplő 5693. beruházási feladat engedélyokiratát,

c) az előterjesztés 24. sz. melléklete egészségügyi ágazati feladatok „I. Jóváhagyandó okmányok” cím alatt szereplő 2990. egyedi azonosító számú beruházási feladat engedélyokiratának 2. sz. módosítását,

d) az előterjesztés 28. sz. melléklete oktatási ágazati feladatok „I. Jóváhagyandó okmányok” cím alatt szereplő 0033. egyedi azonosító számú beruházási feladat engedélyokiratának 3. sz. módosítását, a 29. sz. melléklet szerint 0034. sz. egyedi azonosító számú beruházási feladat engedélyokiratának 2. sz. módosítását, a 31. sz. melléklet szerint a 2784. egyedi azonosító számú beruházási feladat engedélyokiratának 3. sz. módosítását, a 19. sz. melléklet szerint a 4967. egyedi azonosító számú felújítási feladat engedélyokiratának 1. sz. módosítását, a 21. sz. melléklet szerint a 4467. egyedi azonosító számú felújítási feladat engedélyokiratának 1. sz. módosítását, a 22. sz. melléklet szerint a 4469. egyedi azonosító számú felújítási feladat engedélyokiratának 1. sz. módosítását, a 18. sz. melléklet szerint a 4204. egyedi azonosító számú felújítási feladat engedélyokiratának 1. sz. módosítását, valamint a 17. sz. melléklet szerint 4207. egyedi azonosító számú felújítási feladat engedélyokiratának 1. sz. módosítását,

e) az előterjesztés 32. sz. melléklete szociálpolitikai ágazati feladatok „I. Jóváhagyandó okmányok” cím alatt szereplő 0092. egyedi azonosító számú beruházási feladat engedélyokiratának 3. sz. módosítását.

Felhatalmazza a főpolgármestert a mellékletekhez csatolt engedélyezési okmányokban foglalt tartalommal történő aláírásra.

Határidő: soron következő költségvetési rendelet-módosítás kihirdetését követően azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

900/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Az 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 6/C. § (1) bekezdése alapján úgy dönt, hogy eseti jelleggel magához vonja a Fővárosi Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet szerint hatáskörrel rendelkező bizottságok jóváhagyási jogkörét és jóváhagyja

a) az előterjesztés 2. sz. melléklete, közlekedési ágazat beruházási feladatai közül az 5692. egyedi azonosító számú feladat engedélyokiratát,

b) az előterjesztés 8-9. sz. mellékletei, városgazdálkodási ágazat, „I. Jóváhagyandó okmányok” cím alatt szereplő, 5695. és az 5697. egyedi azonosító számú beruházási feladatok engedélyokiratait,

c) az előterjesztés 10. sz. mellékletében kulturális ágazat „I. Jóváhagyandó okmányok” cím alatt szereplő 5688. egyedi azonosító számú beruházási feladat engedélyokiratát, valamint a 33. sz. melléklet szerinti, 5403. egyedi azonosító számú beruházási feladat engedélyokiratának 2. sz. módosítását,

d) az előterjesztés 15. sz. melléklete igazgatási ágazati feladatok, „I. Jóváhagyandó okmányok” cím alatt szereplő 5679. beruházási feladatok engedélyokiratát,

e) az előterjesztés 35-43. sz. mellékleteiben szereplő gazdasági és ellátási feladatok 2253. egyedi azonosító számú felújítási engedélyokirat 4. sz., a 2603. egyedi azonosító számú felújítási engedélyokirat 2. sz., a 3348. egyedi azonosító számú felújítási célokmány 4. sz., a 3335. egyedi azonosító számú felújítási engedélyokirat 2. sz., az 5623. egyedi azonosító számú felújítási engedélyokirat 1. sz., a 2602. egyedi azonosító számú felújítási engedélyokirat 4. sz., a 3344. egyedi azonosító számú felújítási engedélyokirat 4. sz. módosításait,

f) az előterjesztés 25. sz. melléklete oktatási ágazati feladatok „I. Jóváhagyandó okmányok” cím alatt szereplő 5422. egyedi azonosító számú beruházási feladat célokmányának 3. sz., a 26. sz. melléklet, az 5436. egyedi azonosító számú beruházási feladat célokmányának 3. sz. módosítását, a 27. sz. mellékletben szereplő 2865. egyedi azonosító számú beruházási feladat engedélyokiratának 2. sz. módosítását, a 30. sz. mellékletben szereplő 5291. egyedi azonosító számú beruházási feladat célokmányának 1. sz. módosítását, valamint a 16. sz. melléklet szerint a 4150. felújítási engedélyokirat 1. sz. módosítását,

g) az előterjesztés 34. sz. melléklete gyermekvédelmi ágazati feladatok „I. Jóváhagyandó okmányok” cím alatt szereplő 3434. egyedi azonosító számú beruházási feladat engedélyokiratának 1. sz. módosítását, valamint a 35. sz. melléklet 2078. egyedi azonosító számú beruházási feladat engedélyokiratának 1. sz. módosítását.

Felhatalmazza a főpolgármestert a mellékletekhez csatolt engedélyezési okmányokban foglalt tartalommal történő aláírásra.

Határidő: soron következő költségvetési rendelet-módosítás kihirdetését követően azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

901/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Az 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 6/C. § (1) bekezdése alapján úgy dönt, hogy eseti jelleggel magához vonja a Fővárosi Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet szerint a beruházási, felújítási tevékenységgel kapcsolatos főpolgármesterre átruházott hatáskörét és jóváhagyja

a) az előterjesztés 11., 13. és a 14. sz. mellékletei, igazgatási ágazati feladatok „I. Jóváhagyandó okmányok” cím alatt szereplő 5696., 5690. és az 5717. beruházási feladatok egyedi azonosító számú beruházási feladatok engedélyokiratait,

b) az előterjesztés 46. sz. melléklete, szociálpolitikai ágazati feladatai 5240. egyedi azonosító számú engedélyokiratát,

c) az előterjesztés 44. sz. mellékletében szereplő gazdasági és ellátási feladatok 5650. egyedi azonosító számú beruházási engedélyokirat 1. sz. módosítását,

d) az előterjesztés 20. sz. melléklete oktatási ágazati feladatok „I. Jóváhagyandó okmányok” cím alatt szereplő 4433. egyedi azonosító számú felújítási feladat engedélyokiratának 1. sz. módosítását,

e) az előterjesztés 23. sz. melléklete gyermekvédelmi ágazati feladatok „I. Jóváhagyandó okmányok” cím alatt szereplő 5564. egyedi azonosító számú felújítási feladat engedélyokiratának 1. sz. módosítását.

Felhatalmazza a főpolgármestert a mellékletekhez csatolt engedélyezési okmányokban foglalt tartalommal történő aláírásra.

Határidő: 2008. június 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

902/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntésekhez kapcsolódó költségvetési rendeletmódosítást terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: 2008. június 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 33. pontja: A Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága alapító okiratának módosítása.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

903/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

módosítja a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága alapító okiratát a 2. sz. melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert a 2. sz. melléklet szerinti módosítás, illetve a 3. sz. melléklet szerinti egységes szerkezetű alapító okirat aláírására és kiadására.

Határidő: 2008. június 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 34. pontja: Javaslat a BKV használtbusz beszerzésével kapcsolatban II.

Előadók: dr. Bagdy Gábor, Wertán Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

904/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Wintermantel Zsolt módosító indítványát, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés felkéri a BKV Zrt. Igazgatótanácsát, hogy a BKV Zrt. Felügyelőbizottságának határozatait haladéktalanul és azonnal hajtsa végre.”

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

905/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el dr. Bagdy Gábor és Wertán Zsolt módosító indítványát, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés felkéri a BKV Zrt. felügyelőbizottságát, hogy az eddigi megállapítottakat vizsgálja meg abból a szempontból, hogy az egyes intézkedéseket ki és milyen hatáskörben eljárva hozta meg, és a hibákért, hiányosságokért, terheli-e és milyen mértékű felelősség az eljárásban résztvevőket.

Felkéri továbbá a főpolgármestert, hogy a BKV Zrt. felügyelőbizottsága által javasolt intézkedések teljesüléséről készítsen beszámolót és azt terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: 25 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor.”

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

906/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy elfogadja a BKV felügyelőbizottságának a használtbusz beszerzésről szóló jelentését.

A napirend 35. pontja: A FŐGÁZ Zrt. alapszabályának módosítása.

Előadók: Hagyó Miklós, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

907/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján utólagosan hozzájárul, a FŐGÁZ Zrt. alapszabályának módosításához, az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 60 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 36. pontja: Javaslat az új nagykörúti villamos járműbeszerzés projekt részleges pénzügyi elszámolására, és a pénzeszköz átadás-átvételi megállapodás 4. sz. módosítására.

Előadók: Hagyó Miklós, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

908/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

tudomásul veszi az új nagykörúti villamos járműbeszerzés projekt részleges pénzügyi elszámolását az előterjesztésben foglaltak szerint.

909/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Egyetért azzal, hogy jelen előterjesztés 3. sz. mellékletében kimutatott 540 757 €, azaz 137,9 M Ft (255 Ft/€ árfolyam) a villamosok légkondicionálására kerüljön felhasználásra utólagos elszámolás alapján, ezért jóváhagyja, megköti a villamos járműfejlesztésre végleges pénzeszköz átadás-átvételéről szóló megállapodás 4. sz. módosítását az 5. sz. mellékletben szereplő tartalommal és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

910/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy intézkedjen az EIB hitelszerződés szerinti projekt zárójelentés elkészítéséről és az EIB részére történő megküldéséről.

Határidő: 2009. november 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 37. pontja: Javaslat az 1-es, 3-as villamos és az É-D regionális gyorsvasút projektek támogatási szerződéseinek módosítására.

Előadó: Hagyó Miklós

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

911/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalmú, „1-es, 3-as villamos meghosszabbítása I. ütem” projekt előkészítésére vonatkozó támogatási szerződés módosítását, egyben felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

912/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalmú, az „Észak - Déli irányú regionális gyorsvasút Békásmegyer - Szentendre közötti szakasza projekt” előkészítésére vonatkozó támogatási szerződés módosítását, egyben felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 38. pontja: Bp., XI. ker. 4445/1 hrsz.-ú ingatlan („Gomba”) tulajdonjogának cseréje.

Előadók: Hagyó Miklós, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

913/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Ughy Attilának az előterjesztés tárgyalásának - következő ülésre történő - elnapolására irányuló ügyrendi indítványát.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

914/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti az 1966/2005. (IX. 1.) Főv. Kgy. határozattal jóváhagyott, a BKV-val az ingatlan tulajdonjogának rendezésére vonatkozóan létrejött megállapodás visszamenőleges hatállyal történő felbontásáról rendelkező, az előterjesztés 6. számú mellékletét képező megállapodást.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

915/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a Budapest XI. kerület (4445/1) helyrajzi számú ingatlan tulajdonjogának az Új-buda Önkormányzat tulajdonát képező 4568/223 hrsz.-ú ingatlan tulajdonjogával történő cseréjére vonatkozó szerződést, és egyetért az ingatlannak a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. tulajdonába történő adással.

Felkéri a főpolgármestert az előterjesztés 7. számú mellékletét képező csereszerződés aláírására és az ingatlannak a BKV Zrt. tulajdonába adásával kapcsolatos intézkedések megtételére.

Határidő: 60 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 39. pontja: Fővárosi tulajdonosi hozzájárulás a 4-es metróvonal II. szakaszának vasúthatósági engedélyezési eljárásához.

Előadó: Hagyó Miklós

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

916/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

tulajdonosi hozzájárulást ad a 4-es metróvonal II. szakaszának építési munkáival érintett fővárosi tulajdonú, az 1. sz. melléklet szerinti ingatlanoknak a metróépítéshez történő igénybevételéhez. Felkéri a főpolgármestert, a 2. sz. melléklet szerinti tulajdonosi hozzájárulás kiadására.

Határidő: a döntést követő 10 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 40. pontja: Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei - Kohéziós Alap határozat módosítás.

Előadó: Hagyó Miklós

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

917/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

egyetért a Kohéziós Alapból támogatott „Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei” című projekt Kohéziós Alap határozat módosítása iránt előterjesztett kérelem tervezetével és felkéri a főpolgármestert, hogy az Európai Bizottsághoz való benyújtás érdekében a kérelem tervezetét a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatósággal együttműködésben küldje meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek.

Határidő: 15 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

918/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Megerősítve a „Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei” című projekttel kapcsolatos korábbi kötelezettségvállalásait, Budapest Főváros Önkormányzata, mint kedvezményezett nevében kijelenti, hogy az Európai Bizottság határozatmódosító döntése esetén a projektet a módosult tartalomnak megfelelően valósítja meg.

Határidő: 2010. december 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

919/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az Európai Bizottság határozatmódosító döntését követően a Kohéziós Alap társszervekkel egyeztetett támogatási szerződés módosítást, illetve a projekt engedélyokiratának szükséges módosítását terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: Európai Bizottság határozatmódosító döntésének kézhezvételét követő 60 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 41. pontja: Előterjesztés a XVII. ker. Rákos-patak menti kerékpárút építésének támogatásáról és a tulajdonosi hozzájárulás megadásáról.

Előadó: Hagyó Miklós

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

920/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő Budapest XVII. ker. 0138673/5, 0137657/2, 128155/5, 0138673/7, 128535 és 128575 hrsz.-ú ingatlanok tekintetében a 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 16. § (1) bekezdésben foglalt hatáskörében eljárva megadja a tulajdonosi hozzájárulását az ingatlanokon kerékpárút létesítése céljából, jóváhagyja az előterjesztés 1. és 2. sz. mellékletét képező tulajdonosi hozzájárulást és a KMOP pályázathoz szükséges támogató nyilatkozatot, egyben felkéri a főpolgármestert az 1. és 2. sz. mellékletek aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 42. pontja: Javaslat a Pro Cultura Urbis Közalapítvány alapító okiratának módosítására.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

921/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

módosítja a Pro Cultura Urbis Közalapítvány alapító okiratát a 2/a. sz. melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a módosítás, illetőleg a 2/b. sz. melléklet szerinti módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében történő aláírására és kiadására.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 43. pontja: Javaslat a Madách Színház Kht. közszolgáltatási szerződésének módosítására.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

922/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a Madách Színház Kht. közszolgáltatási szerződésének módosítását a 2. sz. melléklet szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert a szerződés melléklet szerinti tartalommal történő aláírására.

Határidő: a határozathozatalt követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 44. pontja: Javaslat a Katinyi mártírok emlékműve létrehozása céljából forrás biztosítására, a beruházási célokmány és a képzőművészeti pályázati kiírás jóváhagyására.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

923/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

egyetért azzal, hogy a Katinyi mártírok emlékműve létrehozása érdekében a Lengyel Köztársaság Kormányának intézménye, a Vértanúk és Szabadságharcosok Emlékét Védő Tanácsa nevében 100 000 euró támogatást nyújt, azaz cca. 25,5 M Ft-ot (255,0 Ft/euró árfolyamon) az 1. sz. melléklet szerinti szándéknyilatkozat alapján.

924/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a lengyel féllel történő pénz- eszköz átadás-átvételi megállapodás megkötéséig a Fővárosi Önkormányzat 25,50 M Ft-ot biztosít a (100 000 euró, azaz cca. 255,0 Ft/euró árfolyamon) a „9300 Általános tartalék” cím terhére visszapótlási kötelezettség mellett. Ennek érdekében csökkenti a „9300 Általános tartalék” kiadási előirányzatát 25,50 M Ft-tal és egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „9112 Évközi indítású beruházások” címen belül a „Katinyi mártírok emlékműve elkészítése” feladat előirányzatát. A feladat összköltségét 55,5 M Ft-tal veszi tervbe.

925/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetési rendelet módosítására vonatkozó javaslatot terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a Közgyűlés júniusi rendes ülése

Felelős: dr. Demszky Gábor

926/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel magához vonja a Fővárosi Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet szerint a beruházási, felújítási tevékenységgel kapcsolatban az illetékes bizottságokra átruházott hatáskört és jóváhagyja a „Katinyi mártírok emlékműve elkészítése” tárgyú célokmányt a 2. sz. melléklet szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert a célokmány aláírására.

Határidő: a költségvetési rendeletmódosítás jóváhagyását követően azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

927/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Megbízza a Budapest Galériát a nemzetközi képzőművészeti pályázat kiírásával és lebonyolításával a 3. sz. melléklet szerinti tartalommal.

A napirend 45. pontja: Javaslat pénzeszköz átadás-átvételi megállapodás megkötésére „A zsidó munkaszolgálatosok emlékműve” létrehozása céljából.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

928/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

egyetért azzal, hogy létrehozásra kerüljön „A zsidó munkaszolgálatosok emlékműve” több szervezet összefogásával, a Miniszterelnöki Hivatal, Oktatási és Kulturális Minisztérium, Honvédelmi Minisztérium, valamint a Fővárosi Önkormányzat pénzügyi támogatásával.

929/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Kötelezettséget vállal arra, hogy az emlékmű megvalósításához 10 M Ft hozzájárulást biztosít. A pénzügyi fedezet biztosítása érdekében csökkenti a „9300 Általános Tartalék” cím kiadási előirányzatát 10 M Ft-tal és ugyanezzel az összeggel előirányzatot biztosít az új „8418 „A zsidó munkaszolgálatosok emlékműve létesítése” cím kiadási, azon belül felhalmozási célú pénzeszköz átadás Áht.-n kívülre előirányzatán.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a szükséges költségvetési rendeletmódosítási javaslatot terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: 2008. június 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

930/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/1992. (III. 26.) Főv. Kgy. rendelet 49. § (9) bekezdés alapján eseti jelleggel magához vonja a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 42. § a) pontjában foglalt átruházott hatáskört, és jóváhagyja, megköti az előterjesztés 1. sz. mellékletét képező pénzeszköz átadás-átvételi megállapodást, valamint felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

A napirend 46. pontja: Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelete 7. § (1) bekezdésben rögzített egyetértési jog gyakorlására - Budapest XI. kerület, Hunyadi János út-Dr. Papp Elemér utca-Duna folyam által határolt terület Kerületi Szabályozási Terve.

Előadók: Hagyó Miklós, Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

931/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

a 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet 7. § (1) bekezdésével összhangban a Budapest XI. kerület, Hunyadi János út-Dr. Papp Elemér utca-Duna folyam által határolt területre készült szabályozási tervvel egyetért.

932/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy döntéséről az érintett fővárosi kerületi önkormányzatot tájékoztassa.

Határidő: a határozathozatalt követő 3 héten belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 47. pontja: Tájékoztató a Régi pesti zsidónegyed rehabilitációját előkészítő szakmai bizottság munkájáról, javaslat a további intézkedésekre.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

933/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Ladányi János részére hozzászólási jogot biztosít.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

934/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosítására vonatkozó javaslatot.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

935/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a változtatási tilalom elrendeléséről szóló rendelet megalkotására vonatkozó javaslatot.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

936/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

a beterjesztett határozati javaslat 5. pontját nem fogadja el, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés felkéri a főpolgármestert, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál kezdeményezze Belső-Erzsébetváros területére a műemléki jelentőségű terület kijelölés kiterjesztését.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor.”

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

937/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

a beterjesztett határozati javaslat 6. pontját nem fogadja el, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés felkéri a főpolgármestert, hogy dolgoztassa ki Belső-Erzsébetváros és a további világörökségi és műemléki jelentőségű területekre vonatkozó gazdasági ösztönző rendszer megalkotását.

Határidő: az elfogadástól számított hat hónap

Felelős: dr. Demszky Gábor.”

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

938/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

a beterjesztett határozati javaslat 7. pontját nem fogadja el, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés felkéri a főpolgármestert, hogy tegyen szervezeti javaslatot a városrehabilitációs társaság felállításának feltételeire.

Határidő: az elfogadástól számított hat hónap

Felelős: dr. Demszky Gábor.”

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

939/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Halmágyi Judit módosító indítványát, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy felkéri Erzsébetváros képviselő-testületét, hogy a változtatási tilalom elrendelését az Étv. 20. § (1) bekezdéssel összhangban a szabályozási terv készítésének időszakára, annak hatálybalépéséig rendelje el.”

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

940/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Városfejlesztési és Városkép-védelmi Bizottság javaslatára felkéri a főpolgármestert, hogy az előterjesztés 1. számú térkép-mellékletében szereplő területet oly módon vizsgáltassa meg, hogy a belső kerületekre (VI; VII; VIII; IX. kerület) egységes szabályozás vonatkozzon.

Határidő: 2008. szeptember 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 48. pontja: Hozzájárulás kérése az OTP Bank Nyrt. 25 milliárd forint összegű hosszú lejáratú hitelszerződés átruházásához.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

941/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy hozzájárul ahhoz, hogy az OTP Bank Nyrt. és a Fővárosi Önkormányzat között 2006. március 24-én aláírt 25 Md Ft összegű hosszúlejáratú hitelszerződésből eredő jogait és kötelezettségeit az OTP Bank Nyrt. átruházza a Dexia Kommunalkredit Bank AG-ra azzal, hogy a fővárossal közvetlenül kapcsolatot tartó ügynök továbbra is az OTP Bank Nyrt. marad. Felkéri a főpolgármestert, hogy a 3. sz. melléklet szerinti nyilatkozatot írja alá és küldje meg az OTP Nyrt. részére.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 49. pontja: Javaslat a Fővárosi Állat- és Növénykert részleges rekonstrukció II. ütem befejezéséhez kapcsolódó egyszeri beszerzések fedezetének biztosítására.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

942/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a „9113 FÁNK részleges rekonstrukció II. ütem első készlet beszerzésre” címen céltartalékon rendelkezésre álló 71 400 E Ft keret terhére, a Fővárosi Állat- és Növénykert a költségvetési intézmény részére a rekonstrukció befejezéséből adódó egyszeri működési kiadásokra az önkormányzat 71 400 E Ft támogatást biztosít az alábbiak szerint:

- állatvásárlás 54 350 E Ft

- berendezések, felszerelések 17 050 E Ft

összesen: 71 400 E Ft

943/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a pénzügyi fedezet biztosítása érdekében csökkenti a „9113 FÁNK részleges rekonstrukció II. ütem első készlet beszerzésre” cím előirányzatát 71,4 M Ft-tal, és ezzel egyidejűleg megemeli azonos összeggel az „5701 Fővárosi Állat- és Növénykert” támogatási és kiadási, azon belül a dologi kiadások előirányzatát.

944/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetési rendelet módosítására vonatkozó javaslatot terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a Közgyűlés soron következő rendes ülése

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 50. pontja: Javaslat a XI. kerület Október huszonharmadika utca-Fehérvári út-Bercsényi utca-Váli utca által határolt terület (Skála tömb) fejlesztéséhez kapcsolódó településrendezési szerződés szövegének módosítására.

Előadó: Ikvai-Szabó Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

945/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti az előterjesztés 3. számú mellékleteként csatolt településrendezési szerződést és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 2008. június 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 51. pontja: A Budapesti Színházi Tanács létrehozásának koncepciója.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

946/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy létrehozza a Budapesti Színházi Tanácsot a módosított 1. sz. mellékletben foglalt feladatkörökre és vonatkozó alapelvekre figyelemmel.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

947/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Budapesti Színházi Tanács megalakulásával összefüggő intézkedéseket tegye meg.

Határidő: 2008. június 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 52. pontja: Javaslat a Budapesti Operett Színház és a Budapest Galéria alapító okiratának módosítására.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

948/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

módosítja a Budapesti Operett Színház (1051 Budapest, Sas u. 8.) alapító okiratát. Felkéri a főpolgármestert az 1/a. számú melléklet szerinti módosítás aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 1/b. számú melléklet szerinti aláírására és kiadására.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

949/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Budapest Galéria (1056 Budapest Szabad sajtó út. 5.) alapító okiratát. Felkéri a főpolgármestert a 2/a. számú melléklet szerinti módosítás aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2/b. számú melléklet szerinti aláírására és kiadására.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 53. pontja: Közhasznúsági jelentés és beszámoló a Támasz Alapítvány 2007. évi működéséről.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

950/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Támasz Alapítvány 2007. évi működéséről szóló közhasznúsági jelentést és beszámolót.

951/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Támasz Alapítvány 2007. évi tevékenysége legfontosabb adatainak az alapító hivatalos lapjában történő nyilvánosságra hozataláról gondoskodjon.

Határidő: elfogadást követő 30 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 54. pontja: Javaslat Budapest Főváros Önkormányzatának József Attila Átmeneti Otthona és Budapest Főváros Önkormányzatának Átmeneti Otthona (Breznó köz) jogutód nélküli megszüntetéséhez és a végleges létszámleépítésekhez kapcsolódó kifizetések elszámolására.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

952/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a „4206 Budapest Főváros Önkormányzatának József Attila Átmeneti Gyermekotthona (1142 Budapest, Dorozsmai u. 21/B)” intézményben és a „4231 Budapest Főváros Önkormányzatának Átmeneti Gyermekotthona (1118 Budapest, Breznó köz 10-12.)” intézményben az óvodai nevelési és az átmeneti gondozási tevékenység (2007. augusztus 31-i) és a két intézmény (2007. december 31-i) jogutód nélkül megszüntetéséhez a 764-765/2007. és a 768-769/2007. (V. 31.) Főv. Kgy. határozatok szerint megelőlegezett 115 367 E Ft-ra vonatkozó elszámolást. Az elszámolás alapján ténylegesen 1156 E Ft maradvány keletkezett a két intézménynél.

A napirend 55. pontja: Javaslat az önkéntes tűzoltó egyesületek támogatása utalásának engedélyezésére.

Előadó: Danielisz Béla

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

953/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

engedélyezi az alábbi társadalmi szervezetek részére a „8440 Önkéntes tűzoltó egyesületek támogatása” címen szereplő 6000 E Ft összegű előirányzat terhére a működési célú támogatási összeg utalását:

Határidő: a szolgáltatási szerződésekben foglaltak szerint

Felelős: dr. Demszky Gábor

Támogatott megnevezése Támogatás
(E Ft)
Pilisvörösvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület 1800
Pilisborosjenő (Weindorf) Önkéntes Tűzoltó Egyesület 850
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület 1200
Solymári Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület 1100
Készenléti Szolgálatok Nagykovácsi Egyesülete 850
Perbál Község Tűzoltó Egyesület 200
ÖSSZESEN: 6000

A napirend 56. pontja: Beszámoló a Budapesti Információ-gazdálkodási Alap 2007. évi felhasználásáról.

Előadó: Katona Kálmán

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

954/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

a Budapesti Információ-gazdálkodási Alap 2007. évi felhasználásáról szóló beszámolót elfogadja.

A napirend 57. pontja: Javaslat a fővárosi kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról szóló 28/1992. (X. 1.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előadó: Ughy Attila

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

955/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a fővárosi kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról szóló 28/1992. (X. 1.) Főv. Kgy. rendelet módosítására vonatkozó javaslatot.

A napirend 58. pontja: Javaslat a díszpolgári cím és a „Pro Urbe Budapest” díj adományozását előkészítő Ideiglenes Bizottság megválasztására.

Előadó: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

956/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

a díszpolgári cím és a „Pro Urbe Budapest” díj 2008. évi adományozásának előkészítésére Ideiglenes Bizottságot hoz létre, amely elnökének és tagjának:

Devánszkiné dr. Molnár Katalint MSZP,

tagjainak:

Dr. Balogh Pált MSZP

Csomós Miklóst FIDESZ

Danielisz Bélát MSZP

Dr. Endrédy Istvánt KDNP

Germánné Vastag Györgyit MSZP

Gy. Németh Erzsébetet MSZP

John Emesét SZDSZ

Kucsák Lászlót FIDESZ

László Zoltánt FIDESZ

Orbán Gyöngyit FIDESZ

Dr. Szolnoki Andreát SZDSZ

Dr. Vaskor Lászlót MDF

választja meg.

957/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri az Ideiglenes Bizottságot, hogy javaslatát a Közgyűlés ülésére döntésre terjessze elő.

Határidő: 2008. szeptember 25.

Felelős: Ideiglenes Bizottság elnöke

A napirend 59. pontja: Javaslat a FOK Kht. nonprofit korlátolt felelősségű társasággá való átalakulására II. ütem.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

958/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (1) bekezdés d) pontja alapján úgy dönt, hogy a Fővárosi Oktatástechnológiai Központ Közhasznú Társaság az alapító okirat módosításával nonprofit korlátolt felelősségű társaságként működik tovább.

959/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Oktatástechnológiai Központ Közhasznú Társaság alapító okiratát a 2. sz. melléklet szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a módosítás, valamint a 3. sz. melléklet szerinti változásokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására és kiadására.

Határidő: döntést követő 60 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 60. pontja: Javaslat a Fővárosi Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány alapító okiratának módosítására.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

960/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Fővárosi Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány (1052 Budapest, Városház u. 9-11.) alapító okiratát a módosított 2. számú melléklet szerinti tartalommal módosítja és felkéri a főpolgármestert az alapító okirat módosítás és a módosított 3. számú melléklet szerinti módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására és kiadására, illetve a bírósági nyilvántartásba vételi eljárás megindítására.

Határidő: a döntést követő 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

961/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja Andor Mihály (2045 Törökbálint, Petőfi u. 41.) felügyelőbizottsági tag 4. számú mellékletként csatolt lemondó nyilatkozatát.

962/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány (1052 Budapest, Városház u. 9-11.) felügyelőbizottsági tagjának három éves határozott időtartamra, 2008. június 1. napjától 2011. május 31. napjáig Pertl Gábort (1119 Budapest Nándorfehérvári út 26.) választja meg.

Határidő: a döntést követő 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 61. pontja: Javaslat intézkedési terv elfogadására az iskolai erőszak megelőzése érdekében.

Előadók: dr. Demszky Gábor, Germánné dr. Vastag Györgyi, John Emese

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

963/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a szakértőkből álló munkacsoport által elkészített javaslatokat a 2. sz. melléklet szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert, hogy azt küldje meg Budapest főváros oktatási/nevelési intézményeinek és fenntartóiknak.

Határidő: 2008. június 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

964/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a szakértőkből álló munkacsoport által elkészített intézkedési tervet a 3. sz. melléklet szerinti tartalommal.

965/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Az intézkedési terv végrehajtásához 2008-ban 39,8 M Ft-ot (ebből dologi kiadásokra egyszeri jelleggel 25 M Ft, tartós jelleggel 4 hónapra összesen 14,8 M Ft, személyi juttatások és járulékok 10 M Ft, dologi kiadások 4,8 M Ft) 2009-ben pedig egyszeri jelleggel további 30 M Ft-ot biztosít. Felkéri a főpolgármestert, hogy az iskolai agresszivitás visszaszorítására készített intézkedési terv végrehajtásához szükséges 2008 évi fedezet biztosítására vonatkozó javaslatot a tanévi feladatváltozásokkal egyidejűleg terjessze a Közgyűlés októberi ülése elé, illetve a további évek költségvetésében szerepeltesse a szükséges előirányzatokat.

Határidő: 2008. október 30, ill. az éves költségvetések készítése

Felelős: dr. Demszky Gábor

966/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az intézkedési terv végrehajtásáról - a szakértői munkacsoport közreműködésével - számoljon be a Közgyűlésnek, s adjon további javaslatot az iskolai agresszió visszaszorítására.

Határidő: 2009. június 30.

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 62. pontja: Javaslat a 2006/2007. évi drogellenes, drogprevenciós programok - közszolgáltatási szerződéssel történő - támogatásának összegzésére, elszámolására.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

967/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a jelen előterjesztésben meghatározott Szervezetek 2006. évi „8428 Fővárosi Drogellenes Program” címkód előirányzatból nyújtott támogatásokról szóló beszámolóit.

Szervezet Szakmai program címe Támogatási összeg
(ezer Ft)
Caritas Hungaria (korábban Magyar Karitász Rév Szolgálat) „Szenvedélybetegek korai kezelésbe vétele” 1 000
Drogprevenciós Alapítvány „Civil AIDS megelőző tűcsere program folytatása” 2000
Belvárosi Tanoda Alapítvány
(Megálló Csoport)
„Nappali rehabilitáció, közösségi és foglalkoztatási program” 1 200
Magyar Máltai Szeretetszolgálat „Szenvedély-betegek alacsonyküszöbű ellátása” 1400
Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány „Utcai szociális munka Budapest területén” 1 400
Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány „Utcai megkereső tevékenység” 1 300
MAGADÉRT Drogmentességet Védő Alapítvány „Magas-küszöbű absztinencia megtartó programok” 1 500
Sziget Droginformációs Alapítvány „Az Életvezetési Központ egészségfejlesztő program” 1 300
Nyírő Gyula Kórház Drog Ambulancia és Prevenciós Központ „Methadon program folytatása” 1 600
Drog Stop Budapest Egyesület „Telefonos segélyszolgálat működtetésére” 2 500
Drogprevenciós Alapítvány „Drogbusz mobil prevenciós szolgálat költségeire” 2 500
Jövőbarát Alapítvány „Éjféli Asztalitenisz Sportbajnokság” drogprevenciós, egészségnevelő tevékenység 1 300
Drogprevenciós Alapítvány „Dzsumbuj és tűcsere” 2 139
Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány „Jogsegély szolgálat működtetése” 1 000
Ökumenikus Segélyszervezet Soroksári Addiktológiai Centrum „Ártalomcsökkentő” 2 000
Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány „Drogfüggő Hajléktalanok Menedékhelye fejlesztésére” 2 000
Mindösszesen: 26 139

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 63. pontja: Javaslat a fővárosi drogfogyasztás visszaszorítását célzó pályázat kiírására.

Előadó: Horváth Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

968/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Fővárosi Önkormányzat 2008. évi költségvetésében biztosított „8428 Fővárosi drogellenes program” keretösszegből 23 529 E Ft erejéig pályázatot ír ki az 1. számú melléklet szerinti tartalommal. Egyben felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a pályázati kiírás - előterjesztés 1-3. sz. mellékleteiben foglalt tartalommal történő - közzétételéről.

Határidő: 2008. június 15.

Felelős: dr. Demszky Gábor

969/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a rövidített pályázati kiírásának díja a „8428 Fővárosi drogellenes program” keret összegéből kerüljön kifizetésre. Ezért a „8428 Fővárosi drogellenes program” címkódról 110 E Ft összeget átcsoportosít a „7204 Egészségügyi feladatok” címkódra dologi kiadásokra hirdetési díj fedezetére.

Határidő: a májusi Közgyűlést követően, a kihirdetés napján

Felelős: dr. Demszky Gábor

970/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Csökkenti a „8428 Fővárosi drogellenes program” cím előirányzatát 2500 E Ft-tal és egyidejűleg megemeli a „1112 Nyírő Gyula Kórház” cím támogatási és kiadási, azon belül dologi kiadását a Drogambulancia, „Metadon program folytatása” c. szakmai program kifizetésére.

Határidő: a májusi Közgyűlést követően, a kihirdetés napján

Felelős: dr. Demszky Gábor

971/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

A pályázatok értékelésére hét tagú eseti munkacsoportot hoz létre, melynek tagjai:

- Főpolgármesteri Hivatal Humán Várospolitikai Főpolgármester-helyettesi Iroda egy delegáltja,

- Főpolgármesteri Hivatal Egészségügyi Ügyosztály két delegáltja,

- Szociális és Munkaügyi Minisztérium egy delegáltja,

- Egészségügyi Minisztérium egy delegáltja,

- Nemzeti Drogmegelőzési Intézet egy delegáltja,

- Nyírő Gyula Kórház egy delegáltja.

Határidő: 2008. július 31.

Felelős: dr. Demszky Gábor

972/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetési rendeletmódosításra vonatkozó javaslatot terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés június havi ülése

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 64. pontja: Javaslat a Budapesti Sportszövetségek Szövetsége támogatására (SZ, D, R jelű pályázatok kiírására és bonyolítására).

Előadó: Hagyó Miklós

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

973/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

a „8413 Sportcélú támogatás” cím 2008. évi előirányzata (ezen belül a működési célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre sorának) terhére, a Budapesti Sportszövetségek Szövetsége részére, 53 000 E Ft támogatást biztosít a mellékletben szereplő sportszakmai együttműködési megállapodás alapján. Ezen támogatási keretösszegen belül a megállapodásban foglaltak szerint a szabadidős sportszervezetek pályázatára („SZ” jelű pályázat) 16 000 E Ft-ot, a diáksport szervezetek pályázatára (D jelű pályázat) 15 000 E Ft-ot, valamint a budapesti területi sportági szak-, és sportszövetségek kiemelt rendezvényfeladatai pályázatára („R” jelű pályázat) 22 000 E Ft-ot biztosít. Továbbá jóváhagyja és megköti a mellékelt támogatási szerződést és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 25 munkanapon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 65. pontja: Javaslat sportszövetségek és sportági szakszövetségek támogatására a „8413 Sportcélú támogatás” cím 2008. évi előirányzata terhére.

Előadó: Hagyó Miklós

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

974/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

a „8413 Sportcélú támogatás” cím 2008. évi előirányzata terhére az alábbi társadalmi szervezeteket támogatja. Jóváhagyja, megköti a 2. sz. mellékletben szereplő minta szerinti sportszakmai együttműködési megállapodásokat és felkéri a főpolgármestert azok aláírására.

Sor-
szám

Megnevezés

Támogatott cél
Támogatás
összege
(E Ft-ban)
1. Budapesti Amatőr-Box Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 720
2. Budapesti Asztalitenisz Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 1 700
3. Budapesti Atlétikai Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 7 850
4. Budapesti Evezős Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 1 050
5. Budapesti Kajak-Kenu Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 3 150
6. Budapesti Kézilabda Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 4 000
7. Budapesti Kosárlabdázók Szövetsége A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 4 200
8. Budapesti Labdarúgó Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 7 750
9. Budapesti Modellező Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 600
10. Magyar Rádióamatőr Szövetség Budapesti Szövetsége A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 250
11. Budapesti Röplabda Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 1 800
12. Budapesti Sakk Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 800
13. Budapesti Sportlövő Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 2 250
14. Budapesti Tájfutók Szövetsége A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 1 700
15. Budapesti Tekézők Szövetsége A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 1 220
16. Budapesti Tenisz Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 2 400
17. Budapesti Torna Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 3 000
18. Budapesti Regionális Judo Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 2 200
19. Budapesti Területi Úszó Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 2 680
20. Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 800
21. Budapesti Triatlon Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 1 700
22. Budapesti Vízilabda Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 1 200
23. Budapesti Vívó Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 1 950
24. Budapesti Birkózó Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 1 750
25. Budapesti Búvár Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 400
26. Budapesti Íjász Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 370
27. Budapesti Kerékpáros Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 1 200
28. Budapesti Súlyemelő Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 1 160
29. Budapesti Élet és Vízimentő Szövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 150
30. Budapesti Természetbarát Sportszövetség A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 7 100
31. Budapesti Wellness Életmódklubok Szövetsége A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 200
32. Fogyatékkal Élők Budapesti Sportszövetsége A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 3 000
33. Közép-magyarországi Technikai és Tömegsport- klubok Budapesti A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten 3 000
34. Szövetsége Sportegyesületek Budapesti Szövetsége megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten 600
35. Harci Művészetek Budapesti Szövetsége megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten 1 100
36. Budapesti Egyetemi-
Főiskolai Sportszövetség
megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására A szakszövetség működési költségeinek, budapesti versenyrendszereinek és versenyeinek, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi eseményeinek támogatására 5 000
Összesen: 80 000

Határidő: a közgyűlési döntést követő 25 munkanapon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 66. pontja: Javaslat a 29732/1 helyrajzi számú (Budapest XIV. ker., Állatkerti út) osztatlan közös tulajdonban álló ingatlan használatának megosztásáról szóló szerződés jóváhagyására.

Előadó: Hagyó Miklós

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

975/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

egyetért a 29732/1 helyrajzi számú (Budapest, XIV. ker., Állatkerti út) osztatlan közös tulajdonban álló ingatlan használatának megosztásáról szóló szerződés tartalmával. Jóváhagyja, megköti a melléklet szerinti - 29732/1 hrsz.-ú ingatlanra vonatkozó - osztatlan közös tulajdon használatának megosztását tartalmazó szerződést és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

A napirend 67. pontja: Javaslat a „Sportolj Velünk” fővárosi középiskolás program megvalósítására.

Előadó: Hagyó Miklós

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

976/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

támogatja, hogy a fővárosi középiskolás korú tanulók sportolásának segítése, az intézményi aktív sportélet elismerése és továbbfejlesztésének ösztönzése érdekében, a Városligeti Műjégpálya intézmény bevonásával a fővárosi középiskolák számára, a Fővárosi Önkormányzat és az Adidas Budapest Kft. közös szervezésében pályázat kerüljön kiírásra a jelen előterjesztésben foglalt szempontrendszer figyelembevételével.

977/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a „8407 Sportolj velünk főváros” cím kiadási, azon belül működési célú pénzeszköz átadás Áht.-n kívülre előirányzatáról az „S” (Sportolj Velünk Főváros) jelű pályázat - a Sport Ügyosztály felügyelete és irányítása mellett történő - bonyolítására 20 000 E Ft-ot átcsoportosít az „1502 Városligeti Műjégpálya” cím támogatási és kiadási (ezen belül dologi kiadás: 20 000 E Ft) előirányzatára.

978/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a 977/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. határozathoz kapcsolódó rendeletmódosítást terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a Közgyűlés júniusi rendes ülése

Felelős: dr. Demszky Gábor

979/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a pályázatnak a Városligeti Műjégpálya által történő kiírása és lebonyolítása érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket.

Határidő: a közgyűlési döntést követő 10 napon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 68. pontja: Javaslat egyedi kérelmek támogatására a „8413 Sportcélú támogatás” cím előirányzata terhére.

Előadó: Hagyó Miklós

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

980/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a „8413 Sportcélú támogatás” cím 2008. évi előirányzata (ezen belül a működési célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre sorának) terhére az alábbi szervezeteket támogatja:

Jóváhagyja, megköti a mellékelt támogatási szerződéseket (1-7. számú mellékletek) és felkéri a főpolgármestert azok aláírására.

Sor-
szám

Megnevezés

Támogatott cél
Támogatás
összege
(E Ft-ban)
1. Budapesti Vasutas Sport Club Az Egyesület Karate szakosztályának működési kiadásaira. 300
2. Magyar Közigazgatási Kar Sporttagozata A kerületi sportvezetők szakmai konferenciájának költségeire. 500
3. Műegyetemi Evezős Club A Budapest-Baja Nemzetközi Hosszútávú Evezősverseny kiadásaira. 250
4. Magyar Jégkorong Szövetség A 2008. november 6-9. között Budapesten megrendezésre kerülő olimpiai előselejtező kiadásaira. 1500
5. Sportaktív Szabadidő Egyesület Buda Családi Kerékpáros Majális kiadásaira. 200
6. Budapesti Sztárok Sportegyesület A 2008. október 23.-november 2. között megrendezésre kerülő jégkorong torna kiadásaira. 1000
7. Budapesti Egyetemi Atlétikai Club Az Egyesület 110 éves évfordulója alkalmából rendezett események kiadásaira. 400
Összesen: 4150

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 25 munkanapon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

981/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel magához vonja a költségvetésről szóló 15/2008. (III. 15.) Főv. Kgy. rendelet 13. § (3) bekezdése alapján a főpolgármesterre és az Egészségügyi és Szociálpolitikai Bizottságra átruházott, a „8413 Sportcélú támogatás” címről intézményi címre történő átcsoportosítási, illetve az átcsoportosításhoz szükséges javaslattételi jogát és úgy dönt, hogy a „8413 Sportcélú támogatás” cím kiadási, azon belül működési célú pénzeszköz átadás Áht.-n kívülre előirányzatáról 500 E Ft-ot átcsoportosít az „1107 Egyesített Szent István és Szent László Kórház” támogatási és kiadási (ezen belül dologi kiadás: 500 E Ft) előirányzatára az intézmény által megrendezésre kerülő Egészség és Sportnap kiadásaira.

982/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a 981/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. határozathoz kapcsolódó rendeletmódosítást terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a Közgyűlés júniusi rendes ülése

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 69. pontja: Javaslat a Budapest X., Népligeti „Építők” Tenisztelep (hrsz.: 38442/10) ingatlan állami tulajdonú részének önkormányzati tulajdonba vételére vonatkozó 404-405/2007. (III. 21.) Főv. Kgy. határozat módosítására.

Előadó: Hagyó Miklós

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

983/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy tekintettel az állami vagyonról szóló, illetve az állami vagyonnal való gazdálkodásra vonatkozó jogszabályok, továbbá a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló rendelet változásaira, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kérésének megfelelően megerősíti a 404/2007. (III. 1.) Főv. Kgy. határozatban foglaltakat, miszerint a 75/2007. (XII. 28.) Főv. Kgy. rendelet 41. §-a, továbbá az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 36. §-a alapján meg kívánja szerezni - a természetben Budapest X. ker., Népligetben található - 38442/10 hrsz.-ú ingatlan állami tulajdonba lévő 5734/317786 tulajdoni hányadának tulajdonjogát.

984/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Az ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba vétele érdekében a 405/2007. (III. 1.) Főv. Kgy. határozatban foglaltaknak megfelelően felkéri a főpolgármestert, hogy az állami vagyonnal való gazdálkodásra vonatkozó 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet 50. §-a szerint 60 munkanapon belül nyújtsa be ismételten a tulajdonszerzési igényt az MNV Zrt.-nek, valamint az igénybejelentést és a kérelmezői nyilatkozatot a mellékletek szerinti tartalommal írja alá.

Határidő: 60 munkanap

Felelős: dr. Demszky Gábor

985/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a 983/2008. (V. 29.) és 984/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. határozatok megvalósulása esetén az ingatlanra legalább 10 évi időtartamra értékesítési tilalmat rendel el.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 70. pontja: Javaslat a „Győzelemért Simon Gyerekfoci” Közhasznú Alapítvány támogatásának visszavonására.

Előadó: Hagyó Miklós

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

986/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

az 1578/2007. (IX. 27.) Főv. Kgy. határozatát hatályon kívül helyezi.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 71. pontja: Javaslat a Látássérültek 10. Jubileumi Kilencfás Teke Európa-bajnokság támogatására a „8436 Nemzetközi Sportrendezvények támogatása” cím előirányzata terhére.

Előadó: Hagyó Miklós

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

987/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

az Egészségügyi és Szociálpolitikai Bizottság javaslatát elfogadva úgy dönt, hogy a 2008. évi Látássérültek 10. Jubileumi Teke Európa-bajnokságot támogatja és ennek megfelelően a „8436 Nemzetközi sportrendezvények támogatása” cím 2008. évi előirányzata terhére 1000 E Ft támogatást biztosít a Magyar Látássérültek Sportszövetsége részére. Jóváhagyja, megköti az 5. számú melléklet szerinti támogatási szerződést és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a közgyűlési döntést követő 25 munkanapon belül

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 72. pontja: Alapítványok és társadalmi szervezetek támogatása a „9207 Kulturális célú bizottsági keret” 2008. évi céltartalékából.

Előadó: dr. Bőhm András

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

988/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

a Kulturális Bizottság, 128/2008. (V. 8.) sz. határozata alapján a „8207 Kulturális célú bizottsági keret” cím 2008. évi kerete terhére összesen 5000 E Ft összegben az alábbi alapítványok és társadalmi szervezetek támogatásának átutalását engedélyezi:

Számlatulajdonos pályázó
„8207 Kulturális célú bizottsági keretből”
Cél Támogatás
(E Ft)
HILD-MINDEN MŰVÉSZETEK HÁZA Alapítvány Rendezvény sorozat szervezése 100
A Magyar Kézművességért Alapítvány Fővárosi alkotók díjazása és kiadvány készítése 300
Fórumház Egyesület Fórumház Gála, Budapest Kupa Táncverseny 300
Intermezzo Művészeti Alapítvány Ifjúsági kortárs zenei estek koncertsorozat 300
Palánta Gyermek és Ifjúsági Misszió-Palánta Sorsfordító Alapítvány Bábelőadás sorozat fővárosi iskolákban 300
Liget Műhely Alapítvány Liget folyóirat megjelentetésének támogatása 400
MASZK Országos Színészegyesület Színházi Világnapi gálaműsor 500
Tomkins Énekegyüttes/ Vox-Pannonica Egyesület 30. évforduló megünneplése az év folyamán több koncerttel és kiadvány megjelentetésével 500
Budapesti Népművelők Egyesülete Művelődési házak majálisa program megvalósítása 1000
EuroDance Fundation Alapítvány az egyik fődíj 800
Horváth Anikó/Clavicembalo, Zeneművészeti-Zenepedagógiai-
Zenetudományi Alapítvány
„CEMBALISSIMO 2008” I. Nemzetközi csemballófesztivál és Találkozó megvalósítása 200
SZIMA Alapítvány/Széchenyi Irodalmi Művészeti Akadémia Kosáry Domokos emlékkönyv 300
Összesen: 5000

Határidő: a szerződésekben foglaltak szerint

Felelős: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

989/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a „Javaslat XVI. kerületi névtelen közpark Tóth Ilonka térré való elnevezésére” című előterjesztést 73. pontként tárgyalja meg.

A napirend 73. pontja: Javaslat XVI. kerületi névtelen közpark Tóth Ilonka térré való elnevezésére.

Előadó: Ughy Attila

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

990/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy következő napirendi pontként tárgyalja meg a „Javaslat a XXII. kerületi Angeli utca elnevezésének megváltoztatására” című előterjesztést.

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

991/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Budapest XVI. kerületi 114692 helyrajzi számú névtelen közterületet Tóth Ilonka térnek nevezi el.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 74. pontja: Javaslat a XXII. kerületi Angeli utca elnevezésének megváltoztatására.

Előadó: Ughy Attila

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

992/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Szalkai István módosító indítványát, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a Budapest XXII. kerületi (Nagytétény) Angeli Lajosról elnevezett „Angeli utca” elnevezését „Dr. Angeli Lambert utca” elnevezésre változtatja meg.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor”

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

993/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Budapest XXII. kerület (Nagytétény) Angeli Lajosról elnevezett „Angeli utcát” dr. Angeli Lambertről „Angeli utcára” nevezi el.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 75. pontja: Javaslat átutalás kezdeményezésére az Idegenforgalmi célú bizottsági keretből támogatott alapítvány számára.

Előadó: Somlyódy Csaba

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

994/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

a Gazdasági Bizottság 165/2008. (III. 25.) sz. határozata alapján a „9211 Idegenforgalmi célú bizottsági keret céltartalék”-ból történt átcsoportosítást követően a „8211 Idegenforgalmi célú bizottsági keret” terhére 700 E Ft összegű támogatás átutalását engedélyezi az Alapítvány a Szépművészeti Múzeumért és a Magyar Nemzeti Galériáért számára a magyar/angol nyelvű Múzeumok c. kiadvány megjelentetése célra 700 E Ft összegben.

Határidő: az engedélyezésre: azonnal, az utalványozásra: szerződés szerint

Felelős: a Gazdasági Bizottság elnöke

A napirend 76. pontja: Összefoglaló jelentés a 2007. évi ellenőrzésekről.

Előadó: dr. Tiba Zsolt

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

995/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

tudomásul veszi az „Összefoglaló jelentés a 2007. évi ellenőrzésekről” című 70-302/2008. számú előterjesztést.

A napirend 77. pontja: Tájékoztatás kérése a Radnóti Miklós Színház bérleti szerződéséről, illetve a Kulturális Bizottság e tárgyban hozott határozatainak közgyűlési megerősítése.

Előadó: Csomós Miklós

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

996/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

támogatja, hogy a főpolgármester az új tulajdonossal tárgyalásos úton kísérelje meg - közös megegyezéssel - rendezni a Radnóti Miklós Színház további működésének sorsát.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

997/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert annak kivizsgálására, hogy mi vezetett a jelenlegi jogi helyzet kialakulására.

Határidő: 30 nap

Felelős: dr. Demszky Gábor

998/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Kulturális Bizottság rendes ülésein tájékoztassa a bizottság tagjait az új tulajdonosokkal folytatott tárgyalások eredményeiről.

Határidő: folyamatos

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 78. pontja: Javaslat a HPV okozta méhnyakrák védőoltással történő megelőzése költségeinek fővárosi önkormányzati támogatására.

Előadó: dr. Pesti Imre

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

999/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el dr. Havas Szófia módosító indítványát, mely szerint:

„Tekintettel arra, hogy az oltás előfeltétele az előzetes szűrővizsgálat, ezért elengedhetetlen a kapcsolat felvétele az ágazati tárcával, szakmai szervezetekkel.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor”

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1000/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

támogatja a fővárosi lakhellyel rendelkező nők méhnyakrák elleni vakcinációja költségeinek átvállalását, egyben felkéri a főpolgármestert, hogy dolgoztassa ki ennek technikai és pénzügyi megvalósítási tervét és azt terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés nyári szünet utáni első ülése

Felelős: dr. Demszky Gábor

1001/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a kerületi polgármesterek bevonásával a kerületek és a főváros közti munkamegosztás jegyében vizsgálja meg a HPV vírus elleni oltóanyag költségeinek átvállalási lehetőségeit a kerületek és a főváros vonatkozásában.

Határidő: azonnal

Felelős: dr. Demszky Gábor

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját.

Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

A napirend 82. pontja: A Fővárosi Közgyűlés 2008. évi munkaterv javaslata.

Előadó: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1005/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

az előterjesztés tárgyalását a Közgyűlés következő ülésére elnapolja.

Határidő: a Közgyűlés júniusi rendes ülése

Felelős: dr. Demszky Gábor

A napirend 83/a. pontja: Jelentés a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról.

Előadó: dr. Demszky Gábor

Határozat

a Fővárosi Közgyűlés

1006/2008. (V. 29.) Főv. Kgy. h.

a lejárt határidejű közgyűlési határozatokról szóló jelentést nem fogadja el.

Kelt a Fővárosi Közgyűlés 2008. május 29-i ülésén.

dr. Tiba Zsolt s. k. dr. Demszky Gábor s. k.
főjegyző főpolgármester