Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Főv. Kgy. határozatai

kivonat a 2012. április 25-i ülésének jegyzőkönyvéből * 

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

443/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat a fővárosi egészségügyi intézmények kényszerállamosítását követő ellátás megfelelő biztosítása érdekében szükséges döntések meghozatalára” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

444/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat a 2010. X. 4.-2014. X. 30. közötti időszakban induló Beruházásokat és Fejlesztéseket Ellenőrző Bizottság létrehozására” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

445/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről a „Javaslat igazságosabb és hatékonyabb jegyformákra a közösségi közlekedésben: 5/30 tömb-napijegy és SMS-jegy bevezetése” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

446/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

az ülés napirendjét az alábbiakban állapítja meg:

1. Mandátum kiadása a Fővárosi Vízművek Zrt. részvényeseivel kötött befektetési jogviszonyok megszüntetésére.

2. Javaslat a Kormány és Budapest Főváros Önkormányzata között a közösségi közlekedés fenntartható finanszírozását biztosító megállapodás megkötésére.

3. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság közötti - tűzoltó- laktanyák felújításáról szóló - támogatási szerződések megkötésére.

4. Javaslat a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (2011. XII. 31-ig Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság) által használt önkormányzati vagyon átadására.

5. Javaslat a Budapest Főváros Önkormányzata és a MH Támogató Dandár közötti együttműködési megállapodás megkötésére.

6. Javaslat a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft.-vel megkötött megállapodás módosítására a 2012. évi Sziget Fesztivál kapcsán.

7. A 2010. évi Civil célú, Esélyegyenlőségi célú, valamint Egészségügyi és Szociális célú bizottsági keretből támogatott szervezetek módosítási kérelmei.

8. Javaslat a 2012. évi igazgatási szünet elrendeléséről a Főpolgármesteri Hivatalban.

9. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium között a „Fűtött utca” program támogatása tárgyában megkötött támogatási szerződés módosítására.

10. Javaslat a közlekedésszervezési feladatok ellátására vonatkozó megállapodások megkötésére és egyes rendeletek módosítására.

11. Javaslat a BKK Zrt. Igazgatóságában személyi változásokra.

12. Döntés díszpolgári cím adományozásáról.

13. Javaslat a Cinq Filles Kft. fellebbezésének elbírálására a főpolgármester FPH003/953-2/2012. számú, a „Budapest” név használata iránti kérelmet elutasító határozata ellen.

14. „Budapest III. kerület, Római parti ideiglenes árvízvédelmi mű tervezése” tárgyú, uniós eljárási rend szerinti, nyílt közbeszerzési eljárás indításának jóváhagyása.

15. Döntés Bárczy István Díj adományozásáról.

16. Javaslat a Közraktárak Épületegyüttesben lévő egyes bérlemények bérbeadására irányuló eljárás lezárására.

17. Rendelettervezet egyes fővárosi önkormányzati rendeletek, valamint fővárosi szabálysértési rendelkezések hatályon kívül helyezéséről.

18. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

19. Javaslat a Budapest XIII., 26035/7 hrsz. és a Budapest XIII., 26035/9 hrsz. ingatlanokkal kapcsolatos ingatlan csere- és telekalakítási szerződés technikai okból történő módosítására.

20. Jelentés a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról.

21. Javaslat személyi változásokra a BBK Zrt. és a BKV Holding Zrt. felügyelő-bizottságaiban.

22. Javaslat a Hősök tere közterület-használatáról és rendjéről szóló 33/2002. (VI. 21.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

23. Javaslat a Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

24. Javaslat a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 58/2000. (X. 26.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

25. Javaslat a fővárosi helyi közutak kezelésének és üzemeltetésének szakmai szabályairól, továbbá az útépítések, a közterületet érintő közmű-, vasút- és egyéb építések és az útburkolatbontások szabályozásáról szóló 34/2008. (VII. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

26. A közlekedésért felelős minisztérium, a Fővárosi Önkormányzat és az érintett elővárosi települések között 2012. április 30-án lejáró háromoldalú megállapodások újrakötése és BKV-HÉV szerződés kötése.

27. A BKSZT projekt kapcsolódó csatornalétesítményeire vonatkozó bérleti és üzemeltetési szerződés 2. sz. módosítása.

28. Javaslat a Fővárosi Parkolási Eszközkezelő Kft. BKK Zrt.-be történő beolvadásával kapcsolatos tulajdonosi döntések meghozatalára.

29. Javaslat a Környezetvédelmi Alap 2011. évi támogatási szerződések módosításának jóváhagyására.

30. Javaslat a Budapest-Budaörs Szennyvízelvezetési Beruházó Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának módosítására, továbbá gazdálkodási és gesztori megállapodások megkötésére, valamint forrás biztosítására a Társulás részére.

31. Javaslat Kemény Henrik tiszteletére emléktábla elhelyezésére, költségeinek biztosítására.

32. Javaslat a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ és a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet részére a 2011. évi létszámcsökkentési döntéshez kapcsolódóan megelőlegezett támogatások elszámolására.

33. Javaslat a Szlávy utcai Gyermekotthon jogutóddal történt megszűnéséhez kapcsolódó végleges létszámcsökkentés miatt felmerült kiadások elszámolására.

34. Javaslat a TÁMASZ Alapítvány alapító okiratának módosítására és B. M. támogatására.

35. Beszámoló a Váci Egyházmegyével gyermekvédelmi szakellátás nyújtásáról kötött Ellátási Szerződés teljesüléséről és javaslat a szerződés módosítására.

36. Javaslat a gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények jogszabályi kötelezettség feletti létszámainak csökkentése miatt felmerült kiadások elszámolására.

37. Jelentések Budapest Főváros Önkormányzatának 2011. évi gazdálkodásáról.

a) Beszámoló Budapest Főváros Önkormányzata 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról.

b) Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2011. évi pénzmaradványának jóváhagyására.

38. Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2012. évi összevont költségvetéséről szóló 14/2012. (III. 20.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

39. A Fővárosi Önkormányzat 2011. évi összefoglaló ellenőrzési jelentése.

40. Javaslat a Környezetvédelmi Alap 2012. évi pályázati felhívásának és kiírásának jóváhagyására.

41. Javaslat a BFVK Zrt. 2011. évi beszámolójával kapcsolatos döntések meghozatalára.

42. Javaslat a BFVK Zrt. szervezeti struktúrájának módosítására.

43. Javaslat a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány alapító okiratának módosítására.

44. Döntés a Fővárosi Önkormányzatot megillető elővásárlási jog gyakorlása tekintetében.

45. Budapest XXIII. kerület, 195325/36 hrsz.-ú ingatlan kizárólagos használatának további biztosítása.

46. Javaslat a „Budapest Főváros - XI., Régi Budaörsi út (Virágpiac-Gazdagréti út) - buszsáv kialakítása útszélesítéssel” című, KMOP-2.3.1/B-08-2009-0008 azonosító számú projekt támogatási szerződésének 5. sz. módosítására.

47. Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet 7. § (1) bekezdésében rögzített egyetértési jog gyakorlására Budapest XI. kerület, Albertfalva, Hunyadi János út-43584/4 hrsz. utca- Törökverő út által határolt terület KSZT tervezetének FSZT jelű területére vonatkozóan.

48. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában levő, személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi intézmények által biztosított ellátások formáiról, igénybevételének módjáról és a térítési díjról szóló 22/1999. (V. 21.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

49. A fővárosi közterületek használatáról és a közterületek rendjéről szóló 59/1995. (X. 20.) Főv. Kgy. rendelet módosítása.

50. Javaslat a fővárosi önkormányzati tulajdonú közterületeken megrendezésre kerülő futó sportesemények szabályozásáról tárgyú rendelet megalkotására és a 763/2004 (IV. 29.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott Fővárosi Önkormányzat közterületein megrendezésre kerülő futó, kerékpáros és görkorcsolya sportrendezvények szabályzatának hatályon kívül helyezésére, valamint a helyi közutak nem közlekedési célú igénybevétele esetén fizetendő díjakról tárgyú rendelet, továbbá a fővárosi közterületek használatáról és a közterületek rendjéről szóló 59/1995. (X. 20.) Főv. Kgy. rendelet és a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában levő közterületek használatáról és rendjéről szóló 60/1995. (X. 20.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról tárgyú rendelet megalkotására.

51. Javaslat fenntartói nyilatkozat kiadására a TÁMOP-3.2.12-12/1 „Kulturális szakemberek képzése a szolgáltatásfejlesztés érdekében” c. pályázati kiírás keretében benyújtandó pályázathoz a Budapesti Művelődési Központ részére.

52. Javaslat a helyi önkormányzatok által fenntartott múzeumok szakmai támogatásáról szóló pályázat benyújtására.

53. Javaslat a sportágazati intézmények gazdasági társasági formában történő továbbműködtetéséhez szükséges előzetes engedély megadására.

54. Javaslat a 4026/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat módosítására.

55. Javaslat a Budapest Főváros Levéltára főigazgató-helyettesének megbízásával kapcsolatos döntésre.

56. Javaslat a 2012. évi „Élen a tanulásban, élen a sportban” fővárosi kitüntető cím pályázati felhívására.

57. Javaslat Matzon Frigyes: Bartók Concerto c. szobra elhelyezésére a XI. kerület, Kosztolányi Dezső téren.

58. Javaslat kulturális intézmények szakmai pályázatainak benyújtásához hozzájárulás megadására.

59. Javaslat a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola, valamint az Aga Gyermekotthon szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyására.

60. Javaslat tag delegálására a Gondoskodó Kollégiumi Tanácsba.

61. Javaslat a BTDM Budapest Turisztikai Desztináció Menedzsment Nonprofit Kft. és Budapest Főváros Önkormányzata között a 2012. április 1.-2012. december 31. közötti időtartamra kötendő közszolgáltatási szerződés jóváhagyására.

62. Javaslat tulajdonosi hozzájárulás megadására a Katona József Színház Nonprofit Kft. portál felújításához és a kapcsolódó üzemeltetési szerződés megkötéséhez.

63. Javaslat közoktatási intézmények pályázatainak előzetes jóváhagyására.

64. Javaslat a Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft. és az Atacama Bt. között megkötendő szerződéssel kapcsolatos döntésre.

65. Javaslat magasabb vezetői pályázat kiírására a Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskolába.

66. Javaslat intézményvezetői pályázat kiírására (Fővárosi Önkormányzat Kaffka Margit Gyermekotthona).

67. Javaslat kollégiumok átszervezéséhez kapcsolódó elvi döntés meghozatalára.

68. Javaslat elvi döntés meghozatalára az Éltes Mátyás Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon, valamint az Általános Iskola, EGYMI, Diákotthon és Gyermekotthon átszervezésére és kapcsolódó döntések meghozatalára.

69. A BFVK Zrt. Közszolgáltatási Keretszerződésének módosítása, valamint a 2012. évi Éves Közszolgáltatási Szerződése.

70. Javaslat megállapodás megkötésére a Fővárosi Önkormányzattól a Magyar Állam tulajdonába került egészségügyi intézmények átadás-átvételére vonatkozóan.

71. Javaslat a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények formáiról, azok igénybevételének rendjéről szóló 15/2011. (IV. 4.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

72. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő, személyes gondoskodást nyújtó szakosított szociális intézmények térítési díjairól és a térítési díjakkal kapcsolatos eljárási rendről szóló 12/1997. (III. 20.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

73. Javaslat a WHO „Globális Korbarát Városok Hálózatának kiépítése” címmel Dublinban tartott nemzetközi konferencia alapdokumentumának jóváhagyására, és ahhoz való csatlakozásra.

74. Javaslat támogatási szerződések módosítására.

75. Javaslat Fővárosi Civil Fenntartók és Segélyszervezetek Tanácsa megalakítására.

76. Javaslat Fővárosi Egyházi Fenntartók és Segélyszervezetek Tanácsa megalakítására.

77. Javaslat a városkép tisztábbá, rendezettebbé tétele érdekében.

78. Beszámoló az agglomerációs tanácsnok 2011. évi munkájáról.

79. Beszámoló az informatikai tanácsnok 2010-2011. éves tevékenységéről.

80. Beszámoló a közbiztonsági tanácsnok 2010-2011. évi tevékenységéről.

81. Beszámoló a városképvédelmi és városfejlesztési tanácsnok éves (2010-2011. évi) tevékenységéről.

82. Javaslat Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság felállítására.

83. Javaslat a főváros közterületén elhelyezkedő „Magyar Vörös Hadsereg Harcosa” nevű képzőművészeti alkotás áthelyezésére.

84. Javaslat a Budapest Főváros közigazgatási területén tiltott, közösségellenes magatartások szabályozására vonatkozó rendelet megalkotására.

85. Javaslat egyes fővárosi közlekedésfejlesztési és felújítási feladatokkal kapcsolatos döntésekre.

86. „Fővárosi csípőszúnyog-irtás végzése integrált módszerrel Budapest területén 2012-2017 évekre” tárgyú, uniós eljárási rend szerinti nyílt közbeszerzési eljárás indításának jóváhagyása.

87. Javaslat a Budapesti Városfejlesztési és Város-rehabilitációs Vagyonkezelő Zrt. részvényesi struktúrája megváltoztatásának feltételeire, végrehajtásának módjára.

88. Javaslat a Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft. beolvadására a Thália Színház Nonprofit Kft.-be.

89. Javaslat a Budapesti Fesztiválközpont Nonprofit Kft., a BTDM Budapest Turisztikai Desztináció Menedzsment Nonprofit Kft., valamint a Studio Metropolitana Nonprofit Kft. egyesülésére.

90. Javaslat a József Attila Színház Nonprofit Kft. ügyvezetőjének összeférhetetlenségével, munkavégzésre irányuló további jogviszonyaival kapcsolatos döntésre.

91. Közoktatási intézményvezető felmentése 2012. április 30-tól.

92. Javaslat intézményvezető felmentésére, új pályázat kiírására (Szilágyi Erzsébet Gyermekotthon).

93. Javaslat intézményvezető felmentésére, új pályázat kiírására (Fővárosi Önkormányzat Csecsemőket, Kisgyerekeket és Fogyatékosokat befogadó Gyermekotthonai).

94. Javaslat intézményvezető felmentésére, új pályázat kiírására (Fővárosi Önkormányzat Idősek és Pszichiátriai Betegek Otthona - Virág B. utca).

95. Javaslat a Kupás Deák Andrea által a főpolgármester FPH003/2613-3/2012. számú, személyi térítési díjat megállapító határozata ellen benyújtott fellebbezés elbírálására.

Ebédszünet utáni első napirend:

Javaslat a „Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése” projektet megvalósító jogi személyiségű önkormányzati társulás tagi képviseletében hozott döntéseket előkészítő és meghatározó ideiglenes bizottság létrehozatalára.

A napirend 1. pontja: Mandátum kiadása a Fővárosi Vízművek Zrt. részvényeseivel kötött befektetési jogviszonyok megszüntetésére.

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

447/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a Fővárosi Önkormányzat és a Befektetők között a Fővárosi Vízművek Zrt. tulajdonlása tárgyában 1997. április 11-én létrejött és a Hungáriavíz Vagyonkezelő Zrt. (1134 Budapest, Váci út 19.), a Suez Environnement S.A. (16 Place de l’Iris Tour Cb21 92040 Paris La Défense Cedex, Franciaország), az RWE Aqua GmbH (DE-10117 Berlin, Friedrichstrasse 95., Németország) Befektetők, valamint Budapest Főváros Önkormányzata között fennálló, többször módosított szindikátusi és menedzsmentszerződés megszüntetése és a Befektetők Fővárosi Vízművek Zrt.-beli részvényeinek átruházása tárgyában 2012. április 16-án megkötött előzetes megállapodást.

Felhatalmazza a főpolgármestert arra, hogy tárgyalja ki és parafálja a teljes és végleges megállapodást, melynek létrejöttéhez a Közgyűlés jóváhagyása szükséges.

Határidő: 2012. május 8.

Felelős: Tarlós István

A napirend 2. pontja: Javaslat a Kormány és Budapest Főváros Önkormányzata között a közösségi közlekedés fenntartható finanszírozását biztosító megállapodás megkötésére.

Előterjesztők: Tarlós István, dr. György István, dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

448/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

egyetért az előterjesztés 1. számú melléklete szerint a Kormány és a Fővárosi Önkormányzat között a közösségi közlekedés fenntartható finanszírozását szolgáló megállapodás megkötésével és felkéri a főpolgármestert, hogy a megállapodást írja alá.

Határidő: 2012. április 30.

Felelős: Tarlós István

449/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a 2012. évi költségvetésben a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozására rendelkezésre álló források felszabadítása érdekében felhatalmazza a főpolgármestert, hogy a magyar Kormány és a Fővárosi Közgyűlés döntése nyomán akár az „A”, akár a „B” verzió szerint véglegesített megállapodást aláírja.

A napirend 3. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság közötti - tűzoltólaktanyák felújításáról szóló - támogatási szerződések megkötésére.

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

450/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

az FPH015/376-25/2011., az FPH015/376-26/2011., az FPH015/376-27/2011. és az FPH015/376-28/2011. számon kötött támogatási szerződések 7.1. pontjai alapján értesíti a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságot, hogy a támogatási szerződések 1.1. pontjaiban meghatározott feladatok megvalósítása neki fel nem róható okból meghiúsult, és a támogatási szerződések 7.2. pontjaiban foglaltak alapján lemond a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által nyújtott támogatásokról.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

451/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

Egyetért a Budapest Főváros Önkormányzata, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság, mint a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság elődje között FPH015/376-25/2011., FPH015/376-26/2011., FPH015/376-27/2011., FPH015/376-28/2011. számon a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság Budavári őrs, Csepeli Tűzőrség, Erzsébeti Tűzőrség és Józsefvárosi Tűzőrség épületfelújításának támogatásáról kötött támogatási szerződések közös megegyezéssel történő megszüntetésével.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

452/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a FPH015/376-25/2011., FPH015/376-26/2011., FPH015/376-27/2011., FPH015/376-28/2011. számú támogatási szerződések megszüntetéséről szóló, az előterjesztés 10-13. számú mellékletei szerinti háromoldalú szerződéseket és felkéri a főpolgármestert azok aláírására.

Határidő: a döntést követő 6. és 45. nap között

Felelős: Tarlós István

453/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Budavári őrs hivatásos önkormányzati tűzoltóság tűzoltólaktanya-felújítása tárgyában kötött támogatási szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetésére való tekintettel lezárja a „Budavári őrs (I., Kosciuszkó Tádé u.) - fűtés és melegvíz ellátó rendszer korszerűsítése pályázati önrész” feladat, az előterjesztés 7. sz. melléklete szerinti 006610 azonosító számú, 13 750 E Ft összköltségű (11 M Ft OKF általi támogatás, 2750 E Ft fővárosi önkormányzati forrás) engedélyokiratát, elszámolását pedig az alábbiak szerint hagyja jóvá:

Az engedélyokirat előirányzata 13 750 E Ft, az elfogadástól jelen időpontig történő felhasználás 0 Ft, a maradvány 13 750 E Ft.

454/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Csepeli Tűzőrség hivatásos önkormányzati tűzoltóság tűzoltólaktanya-felújítása tárgyában kötött támogatási szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetésére tekintettel lezárja a „Csepeli Tűzőrség - külső nyílászárók cseréje pályázati önrész” feladat, az előterjesztés 6. sz. melléklete szerinti 006609 azonosító számú, 12,875 E Ft összköltségű (10,300 E Ft OKF általi támogatás, 2,575 E Ft fővárosi önkormányzati forrás) engedélyokiratát, elszámolását pedig az alábbiak szerint hagyja jóvá:

Az engedélyokirat előirányzata 12,875 E Ft, az elfogadástól jelen időpontig történő felhasználás 0 Ft, a maradvány 12,875 E Ft.

455/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

az Erzsébeti Tűzőrség hivatásos önkormányzati tűzoltóság tűzoltólaktanya-felújítása tárgyában kötött támogatási szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetésére tekintettel lezárja az „Erzsébeti Tűzőrség - külső nyílászárók cseréje pályázati önrész” feladat, az előterjesztés 8. sz. melléklete szerinti 006611 azonosító számú, 10 M Ft összköltségű (8 M Ft OKF általi támogatás, 2 M Ft fővárosi önkormányzati forrás) engedélyokiratát, elszámolását pedig az alábbiak szerint hagyja jóvá:

Az engedélyokirat előirányzata 10 M Ft, az elfogadástól jelen időpontig történő felhasználás 0 Ft, a maradvány 10 M Ft.

456/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Józsefvárosi Tűzőrség hivatásos önkormányzati tűzoltóság tűzoltólaktanya-felújítása tárgyában kötött támogatási szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetésére tekintettel lezárja a „Józsefvárosi Tűzőrség - kazáncsere pályázati önrész” feladat, az előterjesztés 9. sz. melléklete szerinti 006612 azonosító számú, 30 M Ft összköltségű (24 M Ft OKF általi támogatás, 6 M Ft fővárosi önkormányzati forrás) engedélyokiratát, elszámolását pedig az alábbiak szerint hagyja jóvá:

Az engedélyokirat előirányzata 30 M Ft, az elfogadástól jelen időpontig történő felhasználás 0 Ft, a maradvány 30 M Ft.

457/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Budavári őrs, a Józsefvárosi, Erzsébeti és Csepeli Tűzőrség hivatásos önkormányzati tűzoltóságok tűzoltólaktanya-felújítása tárgyában kötött támogatási szerződések közös megegyezéssel történő megszüntetésére tekintettel csökkenti a feladatok összköltségét a támogatási szerződésekben megítélt támogatás összegével, továbbá a tűzoltóságok tűzoltólaktanya-felújításainak támogatása céljából korábban megítélt önrészek összegét átadás céljából továbbra is biztosítja.

458/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a tűzoltólaktanyák felújításai támogatásának további biztosítása érdekében csökkenti a „8835 Tűzoltólaktanyák felújítása pályázati önrész” cím támogatásértékű felújítási kiadásai előirányzatát 53 300 E Ft-tal az alábbi megbontás szerint:

- csökkenti a „Budavári őrs (I., Kosciuszkó Tádé u.) - fűtés és melegvíz ellátó rendszer korszerűsítése pályázati önrész” feladat előirányzatát 11 000 E Ft-tal;

- csökkenti a „Csepeli Tűzőrség - külső nyílászárók cseréje pályázati önrész” feladat előirányzatát 10 300 E Ft-tal;

- csökkenti az „Erzsébeti Tűzőrség - külső nyílászárók cseréje pályázati önrész” feladat elő-irányzatát 8 000 E Ft-tal;

- csökkenti a „Józsefvárosi Tűzőrség - kazáncsere pályázati önrész” feladat előirányzatát 24 000 E Ft-tal.

Ezzel egyidejűleg 53 300 E Ft-tal csökkenti a „8529 Támogatásértékű felújítási bevétel” cím előirányzatát.

A „Budavári őrs (I., Kosciuszkó Tádé u.) - fűtés és melegvíz ellátó rendszer korszerűsítése pályázati önrész” feladat összköltsége 2750 M Ft-ra, a „Csepeli Tűzőrség - külső nyílászárók cseréje pályázati önrész” feladat összköltsége 2575 M Ft-ra, az „Erzsébeti Tűzőrség - külső nyílászárók cseréje pályázati önrész” feladat összköltsége 2 M Ft-ra, a „Józsefvárosi Tűzőrség - kazáncsere pályázati önrész” feladat összköltsége 6 M Ft-ra változik.

A hivatásos önkormányzati tűzoltóságok állami tűzoltósággá való alakulását figyelembe véve a „8835 Tűzoltólaktanyák felújítása pályázati önrész” címet átnevezi „8835 Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltólaktanyái felújításának támogatása” címre, illetve címen belül átnevezi

- a „Budavári őrs (I., Kosciuszkó Tádé u.) - fűtés és melegvíz ellátó rendszer korszerűsítése pályázati önrész” megnevezésű feladatot „FKI 1012 Budapest, Kosciuszkó Tádé utca 1. szám alatti telephely felújításának támogatása” feladatra;

- a „Csepeli Tűzőrség - külső nyílászárók cseréje pályázati önrész” megnevezésű feladatot „FKI 1215 Budapest, Katona J. utca 66. szám alatti telephely felújításának támogatása” feladatra;

- az „Erzsébeti Tűzőrség - külső nyílászárók cseréje pályázati önrész” megnevezésű feladatot „FKI 1201 Budapest, Vörösmarty utca 13-15. szám alatti telephely felújításának támogatása” feladatra,

- a „Józsefvárosi Tűzőrség - kazáncsere pályázati önrész” megnevezésű feladatot „FKI 1081 Budapest, Dologház utca 1-3. szám alatti telephely felújításának támogatása” feladatra.

459/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy a soron következő költségvetési rendeletmódosítás alkalmával gondoskodjon az előirányzat-módosítás átvezetéséről.

Határidő: soron következő költségvetésirendelet-módosítás

Felelős: Tarlós István

460/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság 1012 Budapest, Kosciuszkó Tádé utca 1. szám alatti, a 1081 Budapest, Dologház utca 1-3. szám alatti, a 1201 Budapest, Vörösmarty utca 13-15. szám alatti és a 1215 Budapest, Katona J. utca 66. szám alatti telephelyei felújításának támogatásáról szóló, az előterjesztés 14-17. számú mellékletei szerinti támogatási szerződéseket és felkéri a főpolgármestert azok aláírására.

Határidő: 45 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 4. pontja: Javaslat a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (2011. december 31-ig Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság) által használt önkormányzati vagyon átadására.

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

461/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

tudomásul veszi, hogy az állami tűzoltóság részére 2012. január 1. fordulónappal térítésmentesen átadásra kerül a korábbi Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság működését és fenntartását szolgáló, a tűzoltóság használatában lévő, és a feladatok elvégzéséhez szükséges önkormányzati vagyon.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

462/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a Főpolgármestert, hogy intézkedjen a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság önkormányzati fenntartásának megszűnéséből eredő pénzügyi, gazdasági és munkaügyi, szervezési és szabályozási intézkedések megtételéről.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

463/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy - átruházott hatáskörében eljárva - a Fővárosi Önkormányzat felterjesztési jogával élve kezdeményezze a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény olyan irányú módosítását, melynek értelmében a Belvárosi Tűzőrség (1052 Budapest, Gerlóczy utca 6.) épülete a továbbiakban is ingyenes használati jog alapján a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság ingyenes használatába kerüljön, fenntartva a Fővárosi Önkormányzat tulajdonjogát.

Határidő: döntést követő 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 5. pontja: Javaslat a Budapest Főváros Önkormányzata és a MH Támogató Dandár közötti együttműködési megállapodás megkötésére.

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

464/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a Budapest Főváros Önkormányzata és a Magyar Honvédség Támogató Dandár közötti együttműködési megállapodást az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 6. pontja: Javaslat a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft.-vel megkötött megállapodás módosítására a 2012. évi Sziget Fesztivál kapcsán.

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

465/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal az együttműködési megállapodás 1. sz. módosítását és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 2012. május 15.

Felelős: Tarlós István

A napirend 7. pontja: A 2010. évi Civil célú, Esélyegyenlőségi célú, valamint Egészségügyi és Szociális célú bizottsági keretből támogatott szervezetek módosítási kérelmei.

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

466/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott Angyalföldi Szociális Egyesület és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. augusztus 31-én létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

467/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott Asztmás és Allergiás Gyermekek Magyarországi Egyesülete és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. szeptember 7-én létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

468/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott Cri Du Chat Baráti Társaság Közhasznú Egyesület és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. szeptember 2-án létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

469/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott Családokkal az Életért Közhasznú Egyesület és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. szeptember 20-án létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

470/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott Egalitás Alapítvány és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. szeptember 3-án létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 5. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

471/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott Értelmi Fogyatékosok Fővárosi Érdekvédelmi Egyesülete és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. szeptember 3-án létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 6. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

472/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. szeptember 1-jén létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 7. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

473/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott Horizont Szociális Alapítvány és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. augusztus 31-én létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 8. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

474/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott Keresztény Út Országos Közhasznú Egyesület és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. szeptember 13-án létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 9. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

475/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott Közjóléti Szolgálat Alapítvány és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. szeptember 20-án létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 10. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

476/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott Laktóz Érzékenyek Társasága és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. szeptember 2-án létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 11. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

477/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. szeptember 2-án létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 12. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

478/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. szeptember 13-án létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 13. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

479/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. szeptember 13-án létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 14. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

480/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott Pasaréti Ferences Alapítvány és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. szeptember 6-án létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 15. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

481/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott PENÚÉL Idősotthon Alapítvány és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. augusztus 31-én létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 16. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

482/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és

Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott Rákbetegek Országos Szövetsége és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. szeptember 9-én létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 17. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

483/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott Reménysugár az Idősekért Alapítvány és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. szeptember 13-án létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 18. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

484/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott Súlyosan Mozgássérültek „Bethesda” Segélyező Alapítvány és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. szeptember 1-jén létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 19. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

485/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott Szőlőfürt Otthonukban Élő Fogyatékosok XXII. Kerületi és Környéki Egyesülete és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. szeptember 9-én létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 20. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

486/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Civil célú bizottsági céltartalékából támogatott Uniós Tanoda Alapítvány és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. július 26-án létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 21. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

487/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott Vakbarát Alapítvány és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. szeptember 1-jén létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 22. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

488/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. szeptember 6-án létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 23. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

489/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott Vass Miklós Értelmileg Akadályozottakat Segítő Közhasznú Egyesület és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. szeptember 6-án létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 24. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

490/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. szeptember 2-án létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 25. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

491/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a 2010. évi Egészségügyi és Szociális célú bizottsági céltartalékából támogatott Váltó-sáv Alapítvány és a Fővárosi Önkormányzat között 2010. szeptember 2-án létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 26. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 8. pontja: Javaslat a 2012. évi igazgatási szünet elrendeléséről a Főpolgármesteri Hivatalban.

Előterjesztő: Tarlós István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 25/2012. (V. 8.) Főv. Kgy. rendeletét a 2012. évi igazgatási szünet elrendeléséről az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 9. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium között a „Fűtött utca” program támogatása tárgyában megkötött támogatásiszerződés-módosítására.

Előterjesztők: Tarlós István, dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

492/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal bruttó 500 M Ft végleges pénzeszközátadásra vonatkozó megállapodás (támogatási szerződés) módosítását, mely szerint a felhalmozási kiadásokra eső támogatás összege 170 M Ft-ról 286 M Ft-ra nő, a működési kiadásra eső támogatás összege pedig 330 M Ft-ról 214 M Ft-ra csökken. Felhatalmazza a főpolgármestert az előterjesztés 1. számú mellékleteként csatolt támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

493/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

csökkenti a „2127 Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei” cím kiadási és támogatási előirányzatát 116 000 E Ft-tal (ebből személyi juttatás 53 940 E Ft, munkaadókat terhelő járulék 14 560 E Ft, dologi kiadás 47 500 E Ft), ezzel egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „8250 BFVK Zrt. közszolgáltatás” cím „Fűtött utca” programra vonatkozó intézményi felújítás kiadási előirányzatát. Felkéri a főpolgármestert, hogy a kapcsolódó költségvetési rendelet módosítására vonatkozó javaslatot terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a 2012. évi költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

494/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

módosítja a 145/2012. (I. 25.) Főv. Kgy. határozattal már módosított 3779/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozatot az alábbi tartalommal: „A IV. ker., Váci út 102. szám alatti és a IX. ker., Aszódi u. 18. szám alatti intézmények üzemeltetési költségeire 2012. január 1. és 2012. március 31. közötti időszakra - január 5-ig egy összegben történő elutalással - működési támogatásra 60 000 E Ft (ezen belül személyi juttatás 27 704 E Ft, munkaadókat terhelő járulékok 7479 E Ft, dologi kiadás 24 817 E Ft) erejéig biztosít forrást a »2127 Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei« számára. Egyidejűleg a 2923/2011. (X. 21.) Főv. Kgy. határozatot visszavonja. Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon ezen döntésben foglaltak szerint szükséges előirányzatok biztosításáról a Fővárosi Önkormányzat 2012. évi költségvetésében.”

495/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a 3775/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat az alábbiak szerint módosul:

„Egyetért azzal, hogy a BFVK Zrt. a XIII. ker., Szabolcs u. 33-35. szám alatti, 28056 hrsz.-ú ingatlanon található volt OTKI Kórház 3. számú épület műszaki átalakítását a Közszolgáltatási Keretszerződése alapján a 2012. évi Éves Szerződése keretén belül lássa el. Az állami támogatás összegéből a Szabolcs utcai ingatlan előkészítési, tervezési és műszaki átalakítási munkáinak fedezetére bruttó 197 000 000 Ft összeget biztosít, továbbá a 38236/56 hrsz.-ú, IX. ker., Aszódi utca 18. szám alatti ingatlan átalakításához bruttó 89 000 000 Ft összegű pótlólagos forrást rendel. Az állami támogatás összegéből bruttó 60 000 000 Ft összeget biztosít a »Fűtött utca« program keretében elkészülő IX. ker., Aszódi utca 18. szám alatti, a IV. ker., Váci út 102. szám alatti, a XIII. ker., Szabolcs u. 33-35. szám alatti, illetve az I. ker., Feszty Árpád u. 6. szám alatti hajléktalanellátó intézmények berendezési tárgyainak beszerzésére. Felkéri a főpolgármestert, hogy a BFVK Zrt. 2012. évi Éves Közszolgáltatási Szerződésében gondoskodjon ezen döntésben foglaltak szerint szükséges feladatok szerepeltetéséről a hozzá kapcsolódó kompenzáció biztosításával.”

Határidő: a BFVK Zrt. 2012. évi Éves Közszolgáltatási Szerződésének Fővárosi Közgyűlés általi elfogadása

Felelős: Tarlós István

A napirend 10. pontja: Javaslat a közlekedésszervezési feladatok ellátására vonatkozó megállapodások megkötésére és egyes rendeletek módosítására.

Előterjesztő: dr. György István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja a Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról szóló 26/2012. (V. 8.) Főv. Kgy. rendeletet az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

Megalkotja a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról szóló 27/2012. (V. 8.) Főv. Kgy. rendeletét az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

496/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

tekintettel arra, hogy a fővárosi közösségi közlekedés fenntartása kiemelt közérdek és kötelező önkormányzati feladat, továbbá elkerülhetetlen az Európai Unió jogszabályainak megfelelő jogi és pénzügyi keretrendszer működtetése az uniós finanszírozási támogatások megtartása és megszerzése, továbbá a kiszámíthatóság és a jogszerűség biztosításához, tudomásul veszi, hogy a közszolgáltatás működtetéséhez hosszú távra (2027. április 30-ig) tartó keretmegállapodás megkötése szükséges, melynek teljesíthetőségéhez azonban elengedhetetlen a Kormánnyal kötött megállapodáson alapuló finanszírozás.

497/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

megköti és jóváhagyja a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársasággal az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti feladat-ellátási és közszolgáltatási szerződést, illetve annak 1., 2. és 3. számú függelékeit, az előterjesztésben bemutatott „A” változat szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy a szerződések aláírásáról gondoskodjon.

Határidő: 2012. április 30.

Felelős: Tarlós István

498/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy tegyen meg minden lehetséges lépést a Kormány felé azon jogszabályváltozások és központi költségvetési támogatások biztosíthatósága érdekében, mely legalább az „A”, de lehetőleg a műszaki szükségszerűségre és egyéb kockázatokra, illetve az ÁSZ ajánlásaira is tekintettel a „B” változat szerinti finanszírozás biztosítására képessé teszi a Fővárosi Önkormányzatot 2013-ban.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

499/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy az előterjesztés 3. sz. mellékleteként csatolt feladatellátási és közszolgáltatási szerződésbe foglalt vagyonkezelési rendelkezésekre tekintettel írásban tájékoztassa a BKV Zrt. Igazgatóságát a BKK Zrt.-t vagyonkezelőként megillető jogosultságairól.

Határidő: a feladatellátási és közszolgáltatási szerződés aláírását követően azonnal

Felelős: Tarlós István

500/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

elfogadja és alapítóként jóváhagyja a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdés alapján a BKK Zrt. 2012. évre vonatkozó üzleti tervét az előterjesztés 4. számú mellékletének megfelelő tartalommal.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

501/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a BKK Zrt. vezérigazgatója útján arról, hogy a BKV Zrt. által 2012. április 3-án megkötött Banki Stand Still Megállapodással összhangban a BKK Zrt. és a BKV Zrt. között a közszolgáltatási szerződés 2012. április 30-ig megkötésre kerüljön.

Határidő: 2012. április 30.

Felelős: Tarlós István

502/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy az előterjesztés 6. sz. melléklete szerint szükséges előirányzatok közötti átcsoportosítások, illetve az előirányzatok átnevezésében szükséges változások átvezetése érdekében tegyen javaslatot a költségvetési rendelet módosítására.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés következő ülése

Felelős: Tarlós István

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

Döntés díszpolgári cím adományozásáról.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 28/2012. (V. 8.) Főv. Kgy. rendeletét a díszpolgári cím adományozásáról szóló 26/1993. (VIII. 1.) Főv. Kgy. rendelet kiegészítéséről az előterjesztés 1. számú melléklete szerint.

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

A napirend 16. pontja: Javaslat a „Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése” projektet megvalósító jogi személyiségű önkormányzati társulás tagi képviseletében hozott döntéseket előkészítő és meghatározó ideiglenes bizottság létrehozatalára.

Előterjesztő: Orbán Gyöngyi

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

515/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a jogi személyiségű Budapest-Budaörs Szennyvízelvezetési Beruházó Önkormányzati Társulás tagi képviseletében hozott döntések előkészítése és meghatározása céljából a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelet 46. §-a szerint ideiglenes bizottságot hoz létre „BKISZ projekt Ideiglenes Bizottság” megnevezéssel a Budapest-Budaörs Szennyvízelvezetési Beruházó Önkormányzati Társulás működésének időtartamára. Az ideiglenes bizottság megbízatása feladatának elvégzéséig, illetve az erről szóló jelentésnek a Közgyűlés általi elfogadásáig tart.

Az ideiglenes bizottság működéséről évente egy ízben részjelentéssel, a működés befejezésekor zárójelentéssel számol be a Fővárosi Közgyűlésnek.

Az ideiglenes bizottság feladatai:

- a Budapest-Budaörs Szennyvízelvezetési Beruházó Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa elé terjesztett döntések előzetes megtárgyalása, előkészítésükben való közreműködés;

- javaslattétel a Fővárosi Közgyűlés részére a projekttel kapcsolatos, illetőleg a Társulás működésével összefüggő aktuális ügyekben.

Az ideiglenes bizottság létszáma: öt fő.

a) a bizottság elnöke, tagja: Nagy István

b) a bizottság tagjai: Losonczy Pál

Zsolnai József

dr. Lévai István Zoltán

Zugmann Péter

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendeletének módosításáról szóló 29/2012. (V. 8.) Főv. Kgy. rendeletét, az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 17. pontja: Rendelettervezet egyes fővárosi önkormányzati rendeletek, valamint fővárosi szabálysértési rendelkezések hatályon kívül helyezéséről.

Előterjesztő: Sárádi Kálmánné dr.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 30/2012. (V. 8.) Főv. Kgy. rendeletét egyes fővárosi önkormányzati rendeletek, valamint fővárosi szabálysértési rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 18. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztő: Sárádi Kálmánné dr.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 31/2012. (V. 8.) Főv. Kgy. rendeletét a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról, az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 19. pontja: Javaslat a Budapest XIII., 26035/7 hrsz. és a Budapest XIII., 26035/9 hrsz. ingatlanokkal kapcsolatos ingatlan csere- és telekalakítási szerződés technikai okból történő módosítására.

Előterjesztő: Sárádi Kálmánné dr.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

516/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a Proform Ingatlanbefektetési Zrt.-vel 2011. december 20. napján és 2011. december 30. napján aláírt „Ingatlan csere- és telekalakítási szerződés”-t módosító megállapodást az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 2012. április 30.

Felelős: Tarlós István

A napirend 20. pontja: Jelentés lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról.

Előterjesztő: Sárádi Kálmánné dr.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

517/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a lejárt határidejű közgyűlési határozatokról szóló jelentést az előterjesztő által befogadott módosítással, valamint - figyelemmel az 518-519/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. határozatokban foglaltakra - elfogadja.

518/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

- a 820/1996. (V. 30.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 2103/1999. (XI. 25.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 2093/2000. (X. 26.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 2143/2000. (XI. 9.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 874/2005. (IV. 27.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 2332/2005. (X. 26.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 2334/2005. (X. 26.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 2347/2005. (X. 26.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1551/2006. (IX. 7.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 422/2007. (III. 29.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1381/2007. (VIII. 30.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1475/2008. (IX. 25.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1484/2008. (IX. 25.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 985/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 986/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 987/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 988/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 989/2009. (III. 26.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1735/2009. (X. 12.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1736/2009. (X. 12.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1737/2009. (X. 12.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1738/2009. (X. 12.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 2028/2009. (XI. 26.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 137/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 948/2010. (IV. 29.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 2297/2010. (XII. 15.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1279/2011. (V. 25.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1285/2011. (V. 25.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1640/2011. (VI. 8.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 3267/2011. (X. 21.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 4128/2011. (XII. 21.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi.

519/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

- a 761/2004. (IV. 29.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. szeptember 30-ra módosítja;

- a 694/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. augusztus 15-re módosítja;

- a 931/2006. (V. 25.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- az 1937/2007. (XI. 29.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- az 1499/2008. (IX. 25.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- az 1673/2008. (X. 30.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. szeptember 30-ra módosítja;

- a 104/2009. (I. 29.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. június 30-ra módosítja;

- a 201/2009. (II. 26.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- az 1844/2009. (X. 29.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. június 30-ra módosítja;

- a 145/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- a 146/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- a 147/2010. (I. 28.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2013. június 30-ra módosítja;

- a 2270/2010. (XII. 15.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. november 30-ra módosítja;

- a 2608/2010. (XII. 15.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. június 30-ra módosítja;

- a 75/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. augusztus 31-re módosítja;

- a 102/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. június 30-ra módosítja;

- a 161/2011. (I. 31.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. szeptember 30-ra módosítja;

- az 1026/2011. (IV. 27.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. június 30-ra módosítja;

- az 1284/2011. (V. 25.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- az 1286/2011. (V. 25.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- az 1287/2011. (V. 25.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- a 2007/2011. (VI. 22.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. június 30-ra módosítja;

- a 2050/2011. (VI. 22.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét folyamatosra módosítja;

- a 2064/2011. (VI. 22.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. június 30-ra módosítja;

- a 2139/2011. (VII. 14.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. május 31-re módosítja;

- a 2332/2011. (VIII. 31.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. szeptember 30-ra módosítja;

- a 2813/2011. (IX. 28.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2013. március 31-re módosítja;

- a 2815/2011. (IX. 28.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2013. december 31-re módosítja;

- a 2816/2011. (IX. 28.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2013. március 31-re módosítja;

- a 2817/2011. (IX. 28.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2013. március 31-re módosítja;

- a 2958/2011. (X. 21.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. június 30-ra módosítja;

- a 2959/2011. (X. 21.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. június 30-ra módosítja;

- a 2960/2011. (X. 21.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. június 30-ra módosítja;

- a 2961/2011. (X. 21.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. június 30-ra módosítja;

- a 3291/2011. (X. 21.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- a 3596/2011. (XI. 30.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. május 31-re módosítja;

- a 3597/2011. (XI. 30.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. május 31-re módosítja;

- a 3598/2011. (XI. 30.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. május 31-re módosítja;

- a 3599/2011. (XI. 30.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. július 31-re módosítja;

- a 3717/2011. (XI. 30.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. május 31-re módosítja;

- a 4022/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. december 31-re módosítja;

- a 4063/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2013. június 30-ra módosítja;

- a 4091/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. július 31-re módosítja;

- a 4118/2011. (XII. 21.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2012. június 30-ra módosítja.

A napirend 21. pontja: Javaslat személyi változásokra a BKK Zrt. és a BVK Holding Zrt. felügyelőbizottságaiban.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

520/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva módosítja a Társaság alapító okiratát az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal. Felhatalmazza a főpolgármestert az alapítóokirat-módosítás és az előterjesztés 2. számú mellékletét képező, módosításokat tartalmazó egységes szerkezetű alapító okiratának aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

521/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- tudomásul veszi dr. Kovács Árpád (a. n.: Fábián Mária, lakcím: 1037 Budapest, Toronya u. 25.) lemondását a BKK Zrt. felügyelőbizottsági tagságáról és elnöki tisztségéről;

- felkéri a főpolgármestert, hogy a Társaság vezető tisztségviselője útján gondoskodjon a személyi változás Cégbírósághoz való bejelentéséről a Társaság jogi képviselőjének a közreműködésével.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

522/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- a Társaság felügyelőbizottságába megválasztja az Üzemi Tanács delegálása alapján dr. Kratochwill Dávidot (a. n.: Viant Katalin, lakcím: 1133 Budapest, Kárpát u. 17. fszt. 7.) 2012. április 26-tól határozatlan időtartamra, díjazását 214 000 Ft/hó összegben állapítja meg;

- a Társaság felügyelőbizottságába megválasztja az Üzemi Tanács delegálása alapján dr. Vuksitz Veronikát (a. n.: Angyal Ilona, lakcím: 2700 Cegléd, Pesti út 5.) 2012. április 26-tól határozatlan időtartamra, díjazását 214 000 Ft/hó összegben állapítja meg;

- a Társaság felügyelőbizottságába megválasztja dr. Jurasits Zsoltot (a. n.: Kakas Magdolna, lakcím: 1025 Budapest, Cseppkő u. 12/A) 2012. április 26-tól határozatlan időtartamra, díjazását 214 000 Ft/hó összegben állapítja meg;

- felkéri a főpolgármestert, hogy a Társaság vezető tisztségviselője útján gondoskodjon a személyi változások Cégbírósághoz való bejelentéséről a Társaság jogi képviselőjének közreműködésével.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

523/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a BVK Holding Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- tudomásul veszi dr. Kovács Árpád (a. n.: Fábián Mária, lakcím: 1037 Budapest, Toronya u. 25.) lemondását a BVK Holding Zrt. felügyelőbizottsági tagságáról és elnöki tisztségéről;

- felkéri a főpolgármestert, hogy a Társaság vezető tisztségviselője útján gondoskodjon a személyi változás Cégbírósághoz való bejelentéséről a Társaság jogi képviselőjének a közreműködésével.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 22. pontja: Javaslat a Hősök tere közterület-használatáról és rendjéről szóló 33/2002. (VI. 21.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

524/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Szatmáryné Jähl Angélának a rendelettervezetre vonatkozó módosító indítványát.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 32/2012. (IV. 26.) Főv. Kgy. rendeletét a Hősök tere közterület-használatáról és rendjéről szóló 33/2002. (VI. 21.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról, az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 23. pontja: Javaslat a Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztő: dr. György István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 33/2012. (V. 8.) Főv. Kgy. rendeletét Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról, az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 24. pontja: Javaslat a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 58/2000. (X. 26.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztő: dr. György István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 34/2012. (V. 8.) Főv. Kgy. rendeletét a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 58/2000. (X. 26.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról, az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 25. pontja: Javaslat a fővárosi helyi közutak kezelésének és üzemeltetésének szakmai szabályairól, továbbá az útépítések, a közterületet érintő közmű, vasút és egyéb építések és az útburkolatbontások szabályozásáról szóló 34/2008. (VII. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztő: dr. György István

A Fővárosi Közgyűlés

az előterjesztői kiegészítéssel megalkotja 35/2012. (V. 8.) Főv. Kgy. rendeletét a fővárosi helyi közutak kezelésének és üzemeltetésének szakmai szabályairól, továbbá az útépítések, a közterületet érintő közmű- vasút- és egyéb építések és az útburkolatbontások szabályozásáról szóló 34/2008. (VII. 15.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról.

A napirend 26. pontja: A közlekedésért felelős minisztérium, a Fővárosi Önkormányzat és az érintett elővárosi települések között 2012. április 30-án lejáró háromoldalú megállapodások újrakötése és BKV-HÉV szerződés kötése.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

525/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

előzetesen jóváhagyja az autóbusszal végzett, menetrend szerinti személyszállításról szóló 2004. évi XXXIII. törvény 3. § (4) bekezdésének b) pontja szerinti, a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság által kötendő, az előterjesztés 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9. és 10. sz. mellékletei szerinti megállapodásokat, figyelemmel a 20/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 5. § (1) bekezdés 2. pontjára.

Határidő: a feladatellátási szerződés aláírását köve-tően azonnal

Felelős: Tarlós István

526/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

előzetesen jóváhagyja az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról szóló 2004. évi XXXIII. törvény 3. § (4) bekezdésének b) pontja és a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 5. § (3) bekezdése b) pontja szerinti, a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság által kötendő, az előterjesztés 11. sz. melléklete szerinti megállapodást, figyelemmel a 20/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 5. § (1) bekezdés 3. pontjára.

Határidő: a feladatellátási szerződés aláírását követően azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 27. pontja: A BKSZT projekt kapcsolódó csatornalétesítményeire vonatkozó bérleti és üzemeltetési szerződés 2. sz. módosítása.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

527/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 23. § (1) bekezdés b) pontja alapján jóváhagyja, megköti az FCSM Zrt.-vel a BKSZT projekt kapcsolódó csatornalétesítményeire vonatkozó bérleti és üzemeltetési szerződés 2. sz. módosítását az előterjesztés 6. és 7. sz. mellékletei szerint és felkéri a főpolgármestert azok aláírására, továbbá az aláírt szerződésmódosításnak a projekt Közreműködő Szervezete (Energia Központ Nonprofit Kft.) részére való megküldésére a hozzájárulásának megadása céljából.

Határidő: az FCSM Zrt. közgyűlése általi elfogadást követően azonnal

Felelős: Tarlós István

528/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdés alapján felhatalmazza a részvényesi jogokat gyakorló - Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlése - képviselőjeként eljáró személyt, hogy az FCSM Zrt. közgyűlésén kötött mandátummal eljárva, „igen” szavazatával támogassa a bérleti és üzemeltetési szerződés 2. sz. módosításának az előterjesztés 6. sz. melléklete szerinti elfogadását.

529/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelet 1. § (4) bekezdése alapján meghatalmazza dr. Kókány Csabát, hogy a részvényesi jogokat gyakorló - Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlése - képviselőjeként vegyen részt az FCSM Zrt. közgyűlésén. Felkéri a főpolgármestert a képviselő meghatalmazásának aláírására.

Határidő: FCSM Zrt. közgyűlése

Felelős: Tarlós István

A napirend 28. pontja: Javaslat a Fővárosi Parkolási Eszközkezelő Kft. BKK Zrt.-be történő beolvadásával kapcsolatos tulajdonosi döntések meghozatalára.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

530/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfőbb szerveként (alapítójaként) a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva, egyetért a Fővárosi Parkolási Eszközkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság és a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság egyesülésének szándékával oly módon, hogy a Fővárosi Parkolási Eszközkezelő Kft. beolvad a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-be, így a jogutód társaság a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. lesz. Egyetért azzal, hogy az átvevő BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. cégformája a beolvadást követően változatlanul zártkörűen működő részvénytársaság legyen.

- A beolvadással kapcsolatosan jóváhagyja, hogy az átalakulási vagyonmérleg-tervezet fordulónapja 2011. december 31. napja legyen.

- Megbízza a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. Igazgatóságát, hogy a Fővárosi Parkolási Eszközkezelő Kft. ügyvezetőjével együttműködve gondoskodjon az átalakulási vagyonmérleg-, és az azt alátámasztó vagyonleltár-tervezet, valamint az átalakulásról (beolvadásról) szóló végleges döntéshez szükséges egyéb - jogszabály által meghatározott - okira-tok, valamint az egyesülési szerződés elkészítéséről és döntés céljából a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztéséről.

Határidő: 2012. június 30.

Felelős: Tarlós István

531/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfőbb szerveként (alapítójaként) a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva, a beolvadással kapcsolatosan jóváhagyja, hogy az eljáró független könyvvizsgáló a KARANTA AUDIT Könyvszakértő, Adó-, és Racionalizálási Tanácsadó Zrt., személyében felelős könyvvizsgáló Dömötörfy József (MKVK nyilvántartási szám: 000985) legyen, 500 000 Ft + áfa díj ellenében. Felkéri a főpolgármestert, hogy a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója útján gondoskodjon a könyvvizsgáló megbízási szerződésének megkötéséről.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

532/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Parkolási Eszközkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság legfőbb szerveként (alapítójaként) a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva, egyetért a Fővárosi Parkolási Eszközkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság és a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság egyesülésének szándékával oly módon, hogy a Fővárosi Parkolási Eszközkezelő Kft. beolvad a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-be, így a jogutód társaság a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. lesz. Egyetért azzal, hogy az átvevő BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. cégformája a beolvadást követően változatlanul zártkörűen működő részvénytársaság legyen.

- A beolvadással kapcsolatosan jóváhagyja, hogy az átalakulási vagyonmérleg-tervezet fordulónapja 2011. december 31. napja legyen.

- Megbízza a Fővárosi Parkolási Eszközkezelő Kft. ügyvezetőjét, hogy a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. Igazgatóságával együttműködve gondoskodjon az átalakulási vagyonmérleg-, és az azt alátámasztó vagyonleltár-tervezet, valamint az átalakulásról (beolvadásról) szóló végleges döntéshez szükséges egyéb - jogszabály által meghatározott - okira-tok, valamint az egyesülési szerződés elkészítéséről és döntés céljából a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztéséről.

Határidő: 2012. június 30.

Felelős: Tarlós István

533/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Parkolási Eszközkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság legfőbb szerveként (alapítójaként) eljárva a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (2) bekezdésében a főpolgármesterre átruházott hatáskört eseti jelleggel magához vonva, a beolvadással kapcsolatosan jóváhagyja, hogy az eljáró független könyvvizsgáló a KARANTA AUDIT Könyvszakértő, Adó- és Racionalizálási Tanácsadó Zrt., személyében felelős könyvvizsgáló Dömötörfy József (MKVK nyilvántartási szám: 000985) legyen, 500 000 Ft + áfa díj ellenében. Felkéri a főpolgármestert, hogy a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója útján gondoskodjon a könyvvizsgáló megbízási szerződésének megkötéséről.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 29. pontja: Javaslat a Környezetvédelmi Alap 2011. évi támogatási szerződések módosításának jóváhagyására.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

534/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Pasaréti Ferences Alapítvány „Avar és kerti zöld hulladék komposztálása a Pasaréti Páduai Szent Antal Plébánia és a ferences rendház kertjében” című pályázat támogatási szerződésének 3. számú melléklete módosítását. Jóváhagyja és megköti a támogatottal az előterjesztés 2/1. számú mellékletét képező támogatási szerződés módosítását és felkéri a főpolgármestert a szerződés aláírására.

Határidő: 2012. április 29.

Felelős: Tarlós István

535/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Fővárosi Önkormányzat Cseppkő Gyermekotthona és Óvodája „Egy Cseppkőnyi biokertészet - Komposztáljunk együtt” című pályázata támogatási szerződésének 3. számú melléklete módosítását. Jóváhagyja és megköti a támogatottal az előterjesztés 2/2. számú mellékletét képező támogatási szerződés módosítását és felkéri a főpolgármestert a szerződés aláírására.

Határidő: 2012. április 29.

Felelős: Tarlós István

536/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Zuglói Hajós Alfréd Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola „Iskolai udvarok és utcafront zöldterületének kialakítása, megújítása” című pályázata támogatási szerződésének 3. számú melléklete módosítását. Jóváhagyja és megköti a támogatottal az előterjesztés 2/3. számú mellékletét képező támogatási szerződés módosítását és felkéri a főpolgármestert a szerződés aláírására.

Határidő: 2012. április 29.

Felelős: Tarlós István

537/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

elfogadja az Ökoszolgálat Alapítvány „Háztartási hulladék helyett zöld javak! Komposztálás népszerűsítő tréningsorozat és akció a fővárosi társasházak lakóinak” című pályázata támogatási szerződése 5. pontjának, 6. pontja első bekezdésének és 3. számú mellékletének módosítását. Jóváhagyja és megköti a nyertes pályázóval az előterjesztés 2/4. számú mellékletét képező támogatási szerződés módosítását és felkéri a főpolgármestert a szerződés aláírására.

Határidő: 2012. április 29.

Felelős: Tarlós István

538/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Társasház - Gyulai Pál u. 12. „Zöld udvar a Gyulai Pál utcában” című pályázata támogatási szerződése 5. pontjának, 6. pontja első bekezdésének és 3. számú mellékletének módosítását. Jóváhagyja és megköti a nyertes pályázóval az előterjesztés 2/5. számú mellékletét képező támogatási szerződés módosítását és felkéri a főpolgármestert a szerződés aláírására.

Határidő: 2012. április 29.

Felelős: Tarlós István

539/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Zöld Lurkók Óvoda „Komposztálás az óvodában, a kerti zöld hulladék és avar újrahasznosítása” című pályázat támogatási szerződésének 3. számú melléklete módosítását. Jóváhagyja és megköti a támogatottal az előterjesztés 2/6. számú mellékletét képező támogatási szerződés módosítását és felkéri a főpolgármestert a szerződés aláírására.

Határidő: 2012. április 29.

Felelős: Tarlós István

540/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

elfogadja az Eötvös Loránd Tudományegyetem „Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kertjeinek megújítása” című pályázat támogatási szerződésének 3. számú melléklete módosítását. Jóváhagyja és megköti a támogatottal az előterjesztés 2/7. számú mellékletét képező támogatási szerződés módosítását és felkéri a főpolgármestert a szerződés aláírására.

Határidő: 2012. április 29.

Felelős: Tarlós István

541/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület „Komposztáló Fővárosi Program 2011.” című pályázata támogatási szerződése 5. pontjának, 6. pontja első bekezdésének és 3. számú mellékletének módosítását. Jóváhagyja és megköti a nyertes pályázóval az előterjesztés 2/8. számú mellékletét képező támogatási szerződés módosítását és felkéri a főpolgármestert a szerződés aláírására.

Határidő: 2012. április 29.

Felelős: Tarlós István

542/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

Elfogadja a Leonardo 41 Alapítvány az élő kultúráért egy élő kultúrházért „A Grund növényesítése - Helyi növények kertje és közösségi kert” című pályázata támogatási szerződése 5. pontjának, 6. pontja első bekezdésének és 3. számú mellékletének módosítását. Jóváhagyja és megköti a nyertes pályázóval az előterjesztés 2/9. számú mellékletét képező támogatási szerződés módosítását és felkéri a főpolgármestert a szerződés aláírására.

Határidő: 2012. április 29.

Felelős: Tarlós István

A napirend 30. pontja: Javaslat a Budapest-Budaörs Szennyvízelvezetési Beruházó Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosítására, továbbá gazdálkodási és gesztori megállapodások megkötésére, valamint forrás biztosítására a Társulás részére.

Előterjesztő: Hutiray Gyula

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

543/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti Budaörs Város Önkormányzatával a „Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése” projekt második fordulós KEOP pályázathoz szükséges, jogszabály és pályázati feltételek alapján létrehozott jogi személyiségű Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosítását és felkéri a főpolgármestert az előterjesztés 3. sz. mellékletét képező társulási megállapodás módosítása, valamint az előterjesztés 4. sz. mellékletét képező módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt társulási megállapodás aláírására.

Határidő: 2012. május10.

Felelős: Tarlós István

544/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest-Budaörs Szennyvízelvezetési Beruházó Önkormányzati Társulás közötti megállapodást a gazdálkodással kapcsolatos munkamegosztás és a felelősségvállalás rendjéről az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti tartalommal, továbbá felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon annak aláírásáról.

Határidő: 2012. május10.

Felelős: Tarlós István

545/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest-Budaörs Szennyvízelvezetési Beruházó Önkormányzati Társulás közötti, projekt-gesztori és kapcsolattartói feladatok ellátásáról szóló megállapodást az előterjesztés 6. számú melléklete szerinti tartalommal, továbbá felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon annak aláírásáról.

Határidő: 2012. május10.

Felelős: Tarlós István

546/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése c. projekt megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások feltételes lefolytatása érdekében 5 M Ft-ot átad a Budapest-Budaörs Szennyvízelvezetési Beruházó Önkormányzati Társulás részére.

547/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a közbeszerzési eljárások feltételes lefolytatásához szükséges fedezet biztosítása érdekében 5 000 E Ft-tal csökkenti a „9112 Évközi indítású beruházások” címen belül a „Budapest Komplex Integrált Szennyvízcsatornázása projekt” előirányzatát, ezzel egyidejűleg azonos összeggel növeli a „8457 Budapest-Budaörs Szennyvízelvezetési Beruházó Önkormányzati Társulásnak folyósított támogatás” feladat támogatási értékű beruházási kiadás előirányzatát.

A napirend 31. pontja: Javaslat Kemény Henrik tiszteletére emléktábla elhelyezésére, költségeinek biztosítására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

548/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

az 1991. évi XX. törvény 109. § (1) bekezdése alapján jóváhagyja és támogatja az ifj. Palkó József szobrászművész által Kemény Henrik bábművész tiszteletére készített domborműves emléktábla elhelyezését a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. épületének homlokzatán az alábbi felirattal: „ITT JÁTSZOTT KEMÉNY HENRIK VILÁGHÍRŰ BÁBMŰVÉSZ ÉS VITÉZ LÁSZLÓ 1992-TŐL 2011-IG”

549/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. számára 700 E Ft támogatást biztosít a Kemény Henrik bábművész tiszteletére készített domborműves emléktábla létrehozásával és elhelyezésével kapcsolatos kiadások fedezetére.

550/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a feladat végrehajtása érdekében 700 E Ft-tal csökkenti a „9112 Évközi indítású önkormányzati beruházások” címkódon belül a kulturális feladatok között szereplő „Színész emléktáblák” kiadási előirányzatát és ezzel egy időben ugyanezen összeggel megemeli a „8145 Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Nonprofit Kft.” cím beruházási célú pénzeszköz átadás Áht.-n kívülre előirányzatát. Ezzel egyidejűleg a „Színész emléktáblák” feladat elnevezését „Emléktáblák”-ra módosítja.

551/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a végrehajtás érdekében jóváhagyja és megköti a Fővárosi Önkormányzat és a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Nonprofit Kft. között megkötendő felhalmozási célú pénzeszköz átadásról szóló támogatási megállapodást az előterjesztés 4. számú melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a közgyűlési döntést követő 45 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 32. pontja: Javaslat a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ és a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet részére a 2011. évi létszámcsökkentési döntéshez kapcsolódóan megelőlegezett támogatások elszámolására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

552/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ részére a 821/2011. (IV. 6.) Főv. Kgy. határozat alapján nyújtott támogatásra vonatkozó elszámolást.

553/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a 2011. évi létszámcsökkentés miatti felmentésekhez kapcsolódó pénzügyi kötelezettségek teljesíthetősége érdekében a „9114 Céltartalék az önkormányzati szerkezetátalakításhoz kapcsolódó kiadásokra” cím előirányzatának 5331 E Ft-tal történő emelésével egyidejűleg azonos összeggel, egyszeri jelleggel csökkenti az „5201 Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ” cím támogatási és kiadási előirányzatát az alábbiak szerint:

E Ft

Címkód

Intézmény megnevezése

Előleg
Ténylegesen
felmerült kiadás
Eltérés
+/-
1. 2. 3. 4. 5. = 4. - 3.
5201 Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ 17 228 11 897 -5 331
ebből: - személyi juttatások 13 565 9 368 -4 197
- munkaadót terhelő járulékok 3 663 2 529 -1 134

554/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet részére az 591/2011. (IV. 6.) Főv. Kgy. határozat és az 596/2011. (IV. 6.) Főv. Kgy. határozat alapján nyújtott támogatásra vonatkozó elszámolást.

555/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a 2011. évi létszámcsökkentés miatti felmentésekhez kapcsolódó pénzügyi kötelezettségek teljesíthetősége érdekében a „9114 Céltartalék az önkormányzati szerkezetátalakításhoz kapcsolódó kiadásokra” cím előirányzatának 24 571 E Ft-tal történő emelésével egyidejűleg azonos összeggel, egyszeri jelleggel csökkenti a „3802 Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet” cím támogatási és kiadási előirányzatát az alábbiak szerint:

E Ft

Címkód

Intézmény megnevezése

Előleg
Ténylegesen
felmerült kiadás
Eltérés
+/-
1. 2. 3. 4. 5. = 4. - 3.
3802 Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és
Pályaválasztási Tanácsadó Intézet
78 262 53 691 -24 571
ebből: - személyi juttatások 61 624 42 276 -19 348
- munkaadót terhelő járulékok 16 638 11 415 -5 223

556/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a költségvetés korrekciójaként a „9300 Általános tartalék” cím 35 204 E Ft-tal történő csökkentésével egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „3802 Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet” cím támogatási és kiadási előirányzatát (ebből személyi juttatás: 27 720 E Ft, munkaadókat terhelő járulékok: 7484 E Ft).

557/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy az 553/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. határozat és az 555-556/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. határozatokhoz kapcsolódó előirányzat-módosítást terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés 2012. áprilisi rendes ülése

Felelős: Tarlós István

558/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

az oktatási ágazat intézményeinek létszámkeretét 2012. május 1-jétől 11 447 álláshelyben állapítja meg - ebből prémiuméves 21 fő - az előterjesztés 1. sz. melléklete 12. oszlopa szerinti részletezésben, egyidejűleg a 3084/2011. (X. 21.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés 2012. júniusi rendeletmódosító ülése

Felelős: Tarlós István

559/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

az oktatási ágazat intézményeinek létszámkeretét 2012. június 1-jétől 11 445 álláshelyben állapítja meg - ebből prémiuméves 21 fő - az előterjesztés 1. sz. melléklete 14. oszlopa szerinti részletezésben, egyidejűleg a 3085/2011. (X. 21.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés 2012. júniusi rendeletmódosító ülése

Felelős: Tarlós István

560/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

az oktatási ágazat intézményeinek létszámkeretét 2012. július 1-jétől 11 444 álláshelyben állapítja meg - ebből prémiuméves 21 fő - az előterjesztés 1. sz. melléklete 16. oszlopa szerinti részletezésben, egyidejűleg a 3086/2011. (X. 21.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés 2012. szeptemberi rendeletmódosító ülése

Felelős: Tarlós István

A napirend 33. pontja: Javaslat a Szlávy utcai Gyermekotthon jogutóddal történt megszűnéséhez kapcsolódó végleges létszámcsökkentés miatt felmerült kiadások elszámolására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

561/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Szlávy utcai Gyermekotthon megszűnésével kapcsolatban a végleges létszámcsökkentés kiadásaira megelőlegezett 28 607 E Ft-ra vonatkozó elszámolást. Az elszámolás szerint a tényleges kifizetés 28 332 E Ft, amely 275 E Ft-tal kevesebb a megelőlegezett összeghez viszonyítva.

562/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Szlávy utcai Gyermekotthon megszűnése miatti létszámleépítéssel kapcsolatos költségekre megelőlegezett támogatás és a tényleges felhasználás eltérése miatt, a pénzügyi rendezés érdekében egyszeri jelleggel megemeli a „9114 Céltartalék az önkormányzati szerkezetátalakításhoz kapcsolódó kiadásokra” cím kiadási, azon belül működési célú tartalék előirányzatát 275 E Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel módosítja az érintett intézmények támogatási és kiadási előirányzatát az alábbiak szerint:

Adatok: E Ft-ban

Címrend

Intézmény neve
Személyi juttatások M.adókat terhelő járulékok
Összesen
430110 Bp. Főv. Önkormányzatának Bokréta Lakásotthonai 581 -947 -366
430119 Bp. Főv. Önkormányzatának Utógondozó Otthona 72 19 91
4000 Összesen 653 -928 -275

563/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy az 562/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. határozatban szereplő előirányzatok módosítására vonatkozó költségvetési rendeletmódosítási javaslatot terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés 2012. áprilisi rendes ülése

Felelős: Tarlós István

A napirend 34. pontja: Javaslat a TÁMASZ Alapítvány alapító okiratának módosítására és B. M. támogatására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

564/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a 899/2003. (V. 29.) Főv. Kgy. határozatot úgy módosítja, hogy kiegészíti az abban elfogadott kötelezettségvállalásának feltételeit az alábbiak szerint:

B. Márknak 24 éves koráig két idegen nyelv tanulásához utólagos finanszírozással, számla ellenében támogatást biztosít, amely elsősorban nyelvtanfolyam, idegen nyelvi tankönyv, irodalom, szótár, külföldi nyelvtanfolyamon való részvétel és utazási, szállás-költség fedezésére használható fel. Felkéri a főpolgármestert, hogy B. Márkot a támogatás megváltozott összegéről és feltételeiről tájékoztassa.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

565/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

kötelezettséget vállal, hogy B. Márk két idegen nyelv tanulására csökkenti a „7208 Oktatási feladatok” cím működési célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre előirányzatát 500 E Ft-tal és egyidejűleg azonos összeggel megemeli az új „83.. TÁMASZ Alapítvány” cím működési célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre előirányzatát. Felkéri a főpolgármestert, hogy a költségvetési rendelet módosítására vonatkozó javaslatát terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a 2012. évi költségvetési rendelet első módosítása

Felelős: Tarlós István

566/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

kötelezettséget vállal arra, hogy B. Márk részére két idegen nyelv tanulására 2013-tól 2015-ig a költségvetésben évente 500 E Ft összeget, a 2016. évi költségvetésben 250 E Ft-ot biztosít az új „83.. TÁMASZ Alapítvány” címen.

Határidő: a 2013-2016. évi költségvetés készítése

Felelős: Tarlós István

567/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

kijelöli a TÁMASZ Alapítványt a 899/2003. (V. 29.) Főv. Kgy. határozatban és annak módosításában tett közérdekű kötelezettségvállalásban szereplő szolgáltatás biztosítására, ezzel egyidejűleg jóváhagyja és megköti a TÁMASZ Alapítvánnyal a szolgáltatás teljesítésének feltételeiről szóló megállapodást az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a 2012. évi költségvetési rendelet első módosításának hatálybalépését követő 30 nap, de nem korábban a TÁMASZ Alapítvány alapító okirat módosítása alapján bekövetkezett változások bírósági nyilvántartásba vételénél

Felelős: Tarlós István

568/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

módosítja a TÁMASZ Alapítvány alapító okiratát az előterjesztés 3.b. számú melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert az alapító okirat-módosítás aláírására, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratnak az előterjesztés 3.c. számú melléklete szerinti tartalommal történő aláírására és kiadására.

Határidő: döntést követő 45 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 35. pontja: Beszámoló a Váci Egyházmegyével gyermekvédelmi szakellátás nyújtásáról kötött ellátási szerződés teljesüléséről és javaslat a szerződés módosítására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

569/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Váci Egyházmegye Szegletkő Gyermekotthona 2011. évre vonatkozó szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását.

570/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

eseti jelleggel magához vonja a Budapest Főváros Önkormányzata 2012. évi összevont költségvetéséről szóló Főv. Kgy. rendelet 20. § (2) bekezdésében a „9153 Gyermek- és ifjúságvédelmi ágazat működési tartaléka” címre vonatkozó főpolgármesterre átruházott hatáskörét és a Váci Egyházmegye 2012. évi támogatásának biztosításához egyszeri jelleggel csökkenti a „9153 Gyermek- és ifjúságvédelmi ágazat működési tartaléka” cím működési tartalék előirányzatát 752 E Ft-tal és egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „8711 Váci Egyházmegye támogatása” cím kiadási, azon belül a működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre előirányzatát.

571/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti az ellátási szerződés 6. számú módosítását. Felkéri a főpolgármestert az ellátási szerződés módosításának az előterjesztés 8. számú melléklete szerinti tartalommal történő aláírására.

Határidő: a rendeletmódosítás hatálybalépését követően

Felelős: Tarlós István

572/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy az 570/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. határozatban szereplő előirányzatok módosítására vonatkozó költségvetési rendeletmódosítási javaslatot terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés soron következő rendeletmódosító ülése

Felelős: Tarlós István

A napirend 36. pontja: Javaslat a gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények jogszabályi kötelezettség feletti létszámainak csökkentése miatt felmerült kiadások elszámolására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

573/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a jogszabályi kötelezettség feletti 73 álláshelyet érintő végleges létszámcsökkentés egyszeri kiadásaira megelőlegezett 155 438 E Ft-ra vonatkozó elszámolást. Az elszámolás szerint a tényleges kifizetés 29 403 E Ft, amely 126 035 E Ft-tal kevesebb a megelőlegezett összeghez viszonyítva.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

574/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a jogszabályi kötelezettség feletti 73 álláshelyet érintő végleges létszámleépítéssel kapcsolatos költségekre megelőlegezett támogatás és a tényleges felhasználás eltérése miatt, a pénzügyi rendezés érdekében egyszeri jelleggel megemeli a „9114 Céltartalék az önkormányzati szerkezetátalakításhoz kapcsolódó kiadásokra” cím kiadási, azon belül működési célú tartalék előirányzatát 126 035 E Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel módosítja az érintett intézmények támogatási és kiadási elő-irányzatát az alábbiak szerint:

Adatok: ezer forintban

Címkód

Intézmény neve
Személyi juttatás Munkaadókat terhelő
járulékok

Összesen
4204 Budapest Főváros Önkormányzatának
Gyermekotthona és Általános Iskolája (Oroszlány)
-1 285 -349 -1 634
4213 Budapest Főváros Önkormányzatának
Gyermekotthona (Balatonboglár)
-1 735 -469 -2 204
4214 Budapest Főváros Önkormányzatának Kossuth Zsuzsa Gyermekotthona és Általános Iskolája (Bicske) -5 387 -1 454 -6 841
4215 Budapest Főváros Önkormányzatának
II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthona (Alsóbélatelep)
-1 737 -469 -2 206
4228 Budapest Főváros Önkormányzatának
Gyermekotthona (Mónosbél)
173 47 220
4230 Budapest Főváros Önkormányzatának Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálata -33 747 -9 109 -42 856
4233 Fővárosi Önkormányzat Csecsemőket, Kisgyerekeket és Fogyatékosokat Befogadó Gyermekotthonai -18 955 -5 118 -24 073
430104 Budapest Főváros Önkormányzatának
Kornis Klára Gyermekotthona
-5 207 -1 406 -6 613
430105 Budapest Főváros Önkormányzatának
Hűvösvölgyi Gyermekotthona
-8 681 -2 343 -11 024
430106 Budapest Főváros Önkormányzatának
Sztehlo Gábor Gyermekotthona
-1 419 -383 -1 802
430107 Budapest Főváros Önkormányzatának
Esze Tamás Gyermekotthona
-1 737 -469 -2 206
430108 Budapest Főváros Önkormányzatának
Zirzen Janka Gyermekotthona
-3 470 -937 -4 407
430109 Budapest Főváros Önkormányzatának
Szilágyi Erzsébet Gyermekotthona
-1 419 -383 -1 802
430111 Budapest Főváros Önkormányzatának
Gyermekotthona (Pestújhelyi út)
-1 419 -383 -1 802
430112 Budapest Főváros Önkormányzatának
Gyermekotthona (Templom u.)
-5 207 -1 406 -6 613
430113 Budapest Főváros Önkormányzatának
Aga Gyermekotthona
-3 472 -937 -4 409
430117 Budapest Főváros Önkormányzatának
Kaffka Margit Gyermekotthona
-1 737 -469 -2 206
430118 Budapest Főváros Önkormányzatának
Gyermekotthona (Gyöngyvirág u.)
-2 800 -757 -3 557
4000 Összesen -99 241 -26 794 -126 035

575/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy az 574/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. határozatban szereplő előirányzatok módosítására vonatkozó költségvetési rendeletmódosítási javaslatot terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés soron következő rendeletmódosító ülése

Felelős: Tarlós István

A napirend 37. pontja: Jelentések Budapest Főváros Önkormányzatának 2011. évi költségvetési gazdálkodásáról.

a) Beszámoló Budapest Főváros Önkormányzata 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról.

b) Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2011. évi pénzmaradványának jóváhagyására.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

576/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja Budapest Főváros Önkormányzata 2011. évi vagyonkimutatását.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 36/2012. (V. 16.) Főv. Kgy. rendeletét Budapest Főváros Önkormányzata 2011. évi költségvetése végrehajtásáról.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

577/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

az előterjesztés 2. számú melléklete 1-4. számú táblázatai szerint elfogadja Budapest Főváros Önkormányzata 2011. évi egyszerűsített beszámolóját.

Felkéri a főpolgármestert, hogy intézkedjen az elfogadott 2011. évi egyszerűsített beszámoló közzétételéről.

Határidő: 2012. június 30.

Felelős: Tarlós István

578/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

engedélyezi a Váci Mihály Kollégium 2011. évi előirányzata terhére a Sádt Győző Alapítvány támogatását 170,0 E Ft összeggel.

579/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata költségvetési intézményei pénzmaradványát az előterjesztés 1. számú melléklete 5. oszlopa szerinti összegeivel a 25. és 26. oszlopok finanszírozási korrekciói figyelembevételével állapítja meg azzal, hogy a „6002 Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága (CSAPI)” címen jóváhagyott pénzmaradványa terhére 1 000 000 E Ft befizetési kötelezettséggel tartozik a 3759/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján, melyet pénzmaradvány-felhasználásként kell elszámolnia.

A fentiek figyelembevételével megállapított maradványokból a költségvetési intézmények saját hatáskörükben:

- a személyi juttatások előirányzatát legfeljebb az előterjesztés 1. számú melléklete 10. oszlopa;

- a munkaadókat terhelő járulékok előirányzatát legfeljebb az előterjesztés 1. számú melléklete 11. oszlopa

szerinti összegekkel emelhetik.

580/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata pénzmaradvány-elszámolásához kapcsolódóan:

- a 2011. évi normatív hozzájárulások, mutatószámok és feladatmutatók alakulása elszámolását az előterjesztés 3. számú melléklete,

- a 2011. évi normatív kötött felhasználású támogatások, és mutatószámok, feladatmutatók alakulása elszámolását az előterjesztés 3/e. számú melléklete,

- a 2011. évi normatív kötött felhasználású állami támogatások elszámolását az előterjesztés 3/d. számú melléklete,

- a 2011. évi központosított előirányzatok és egyéb kötött felhasználású támogatások elszámolását az előterjesztés 3/g. számú melléklete,

- a 2010. évi központosított előirányzatok és egyéb kötött felhasználású támogatások elszámolását az előterjesztés 3/f. számú melléklete

szerint hagyja jóvá.

581/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Főpolgármesteri Hivatal pénzmaradványát az előterjesztés - előterjesztő által kiegészített - 2. számú melléklete 2. oszlopa szerint hagyja jóvá.

582/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Főpolgármesteri Hivatal 2011. évi pénzmaradvány-elszámolásához kapcsolódóan:

- a pénzmaradványból az előterjesztés 4. számú melléklete szerinti önkormányzati feladatok elkötelezettségeire fedezetet biztosít 4 430 145 E Ft összegben.

583/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Főpolgármesteri Hivatal 2011. évi pénzmaradvány elszámolásához kapcsolódóan:

- a pénzmaradványból az előterjesztés 4/a. számú melléklete szerinti, a Főpolgármesteri Hivatal feladatai elkötelezettségére fedezetet biztosít 2 170 362 E Ft összegben.

584/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a megképződött szabad pénzmaradvány 6 407 069 E Ft összegéből

a) a 237/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. határozat alapján „8152 BKV Zrt. támogatása” címen további 4 026 858 E Ft összegű támogatást biztosít.

b) a 238/2012. (II. 29.) Főv. Kgy. határozat alapján a fennmaradó 2 380 211 E Ft-ot a „9166 Céltartalék a 2013-2014. években képződő halmozott forráshiány finanszírozására” címen tervbe veszi és zárolja mindaddig, amíg a belső tartalékok és a külső források bevonásának lehetősége nem tisztázott.

585/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy értesítse a költségvetési intézményeket a jóváhagyott pénzmaradványról, a vállalkozási tevékenység eredményéről, a befizetési kötelezettségekről.

Határidő: értesítésre: azonnal, a befizetési kötelezettség teljesítésére: az értesítést követően legkésőbb 2012. június 15-ig

Felelős: Tarlós István

A napirend 38. pontja: Javaslat a Budapest Főváros Önkormányzata 2012. évi összevont költségvetéséről szóló 14/2012. (III. 20.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

586/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el Horváth Csaba módosító indítványát, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy felkéri a főpolgármestert, hogy kezdeményezze a BKV finanszírozásáról - 2009. december 23-án aláírt szándéknyilatkozat alapján - 2010. április 19-én a Magyar Állam és Budapest Főváros Önkormányzata között létrejött megállapodás ismételt hatálybaléptetését, a szerződésben vállalt határidők értelemszerű módosításával. A szerződés hatálybalépését követően a szerződés eredményeként a fővárost megillető jelentős, több tízmilliárd forint összegű többletforrás tervbevétele érdekében felkéri a főpolgármestert, hogy Budapest Főváros Önkormányzata 2012. évi összevont költségvetéséről szóló 14/2012. (III. 20.) Főv. Kgy. rendelet módosítását terjessze a közgyűlés elé.

Határidő: 2012. május 30.

Felelős: Tarlós István”

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

587/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

engedélyezi az alábbi alapítványok, civil szervezetek megjelölt összegű támogatásának átutalását a „8447 Főpolgármesteri keret” cím terhére.

1. Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány 100 E Ft,
2. Magyar Zsidó Kulturális Egyesület 500 E Ft,
3. Az Élet Menete Alapítvány 3 500 E Ft,
4. Aranycsapat Alapítvány 2 000 E Ft,
5. Danubius Nemzeti Hajós Egylet 25 E Ft,
6. Rákóczi Szövetség 500 E Ft.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 37/2012. (V. 16.) Főv. Kgy. rendeletét Budapest Főváros Önkormányzata 2012. évi összevont költségvetéséről szóló 14/2012. (III. 20.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztő által tett kiegészítéssel - az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

588/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

hatályon kívül helyezi a 18/2012. (I. 25.) Főv. Kgy. határozatot.

A napirend 39. pontja: A Fővárosi Önkormányzat 2011. évi összefoglaló ellenőrzési jelentése.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

589/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

tudomásul veszi „A Fővárosi Önkormányzat 2011. évi összefoglaló ellenőrzési jelentése” című FPH006/119-11/2012. sz. előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

590/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a 43. „Javaslat a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány alapító okiratának módosítására” című napirend után az alábbi napirendek tárgyalásával folytatja ülését:

51. „Javaslat fenntartói nyilatkozat kiadására a TÁMOP-3.2.12-12/1 „Kulturális szakemberek képzése a szolgáltatásfejlesztés érdekében” c. pályázati kiírás keretében benyújtandó pályázathoz a Budapesti Művelődési Központ részére”,

52. „Javaslat a helyi önkormányzatok által fenntartott múzeumok szakmai támogatásáról szóló pályázat benyújtására”,

53. „Javaslat a sportágazati intézmények gazdasági társasági formában történő továbbműködtetéséhez szükséges előzetes engedély megadására”,

54. „Javaslat a 4026/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat módosítására”,

55. „Javaslat Budapest Főváros Levéltára főigazgató-helyettesének megbízásával kapcsolatos döntésre”,

56. „Javaslat a 2012. évi „Élen a tanulásban, élen a sportban” fővárosi kitüntető cím pályázati felhívására”,

57. „Javaslat Matzon Frigyes: Bartók Concerto c. szobra elhelyezésére a XI. kerület, Kosztolányi Dezső téren”,

58. „Javaslat kulturális intézmények szakmai pályázatainak benyújtásához hozzájárulás megadására”,

59. „Javaslat a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola, valamint az Aga Gyermekotthon szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyására”,

60. „Javaslat tag delegálására a Gondoskodó Kollégiumi Tanácsba”.

A napirend 40. pontja: Javaslat a Környezetvédelmi Alap 2012. évi pályázati felhívásának és kiírásának jóváhagyására.

Előterjesztő: dr. György István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

591/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a Környezetvédelmi Alap 2012. évi pályázati dokumentációját az előterjesztés módosított 1. sz., és az előterjesztés módosított 2. sz. mellékletei szerinti tartalommal.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

592/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a Környezetvédelmi Alap 2012. évi pályázati dokumentációjának közzétételéről.

Határidő: döntést követő 20 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 41. pontja: Javaslat a BFVK Zrt. 2011. évi éves beszámolójával kapcsolatos döntések meghozatalára.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

593/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. §-ának (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. legfőbb szerveként eljárva

- elfogadja a Társaság Igazgatóságának a Társaság 2011. évi éves beszámolójára vonatkozó határozatait;

- elfogadja a Társaság Felügyelőbizottságának a Társaság 2011. évi éves beszámolójára vonatkozó határozatait;

- elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának (CORRECT Pénzügyi és Könyvszakértő Kft., Egri István Iván; kamarai tagsági szám: 003152) jelentését a Társaság 2011. évi éves beszámolójáról;

- elfogadja - figyelemmel a Felügyelőbizottság határozataira és a könyvvizsgáló jelentésére - az Igazgatóság által előterjesztett, a Társaság 2011. üzleti évre vonatkozó beszámolóját (mérlegét, eredménykimutatását, kiegészítő mellékletét, üzleti jelentését) a következők szerint:

2011. december 31.
(E Ft)
Mérlegfőösszeg 2 711 504
Saját tőke 1 201 955
Jegyzett tőke 571 280
Adózás előtti eredmény 17 382
Adózott eredmény 14 969
Eredménytartalék igénybevétele 0
Kifizetett osztalék 0
Mérleg szerinti eredmény 14 969

- elfogadja a 2011. évi 14 969 E Ft mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba történő helyezését.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Gt. 284. § (2) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 42. pontja: Javaslat a BFVK Zrt. szervezeti struktúrájának módosítására.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

594/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva módosítja a Társaság szervezeti struktúráját az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 43. pontja: Javaslat a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány alapító okiratának módosítására.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

595/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 144. §-ra figyelemmel, a jelenleg hatályos helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9. § (4) bekezdésében meghatározott hatáskörében eljárva, mint az alapító jogait gyakorló testület a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány alapító okiratát az előterjesztő által módosított mellékletben rögzített tartalommal módosítja, s ezzel megegyezően az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot elfogadja és felkéri a főpolgármestert azok aláírására.

Határidő: 2012. június 15.

Felelős: Tarlós István

A napirend 44. pontja: Javaslat fenntartói nyilatkozat kiadására a TÁMOP-3.2.12-12/1 „Kulturális szakemberek képzése a szolgáltatásfejlesztés érdekében” c. pályázati kiírás keretében benyújtandó pályázathoz a Budapesti Művelődési Központ részére.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

596/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

támogatja, hogy a Budapesti Művelődési Központ - Budapest Főváros Önkormányzata mint fenntartó részéről önerőt nem igénylő - pályázatot nyújtson be a TÁMOP-3.2.12-12/1/KMR kódszámú, „Kulturális szakemberek továbbképzése a szolgáltatásfejlesztés érdekében” című pályázati konstrukció keretében.

597/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a TÁMOP-3.2.12-12/1/KMR kódszámú „Kulturális szakemberek továbbképzése a szolgáltatásfejlesztés érdekében” című konstrukció pályázati dokumentációjának részét képező fenntartói nyilatkozatot az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 2012. április 30.

Felelős: Tarlós István

A napirend 45. pontja: Javaslat a helyi önkormányzatok által fenntartott múzeumok szakmai támogatásáról szóló pályázat benyújtására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

598/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

kérelmet kíván benyújtani a helyi önkormányzatok által fenntartott muzeális intézmények 2012. évi szakmai támogatásának igénylésére a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum palotatörténeti állandó kiállításának megvalósítása céljából azzal, hogy saját forrást nem biztosít a támogatáshoz.

599/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja az előterjesztés 3. sz. mellékletében csatolt „Kérelem muzeális intézmény szakmai támogatása iránt” elnevezésű adatlapot, valamint az előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti nyilatkozatot. Felkéri a főpolgármestert azok aláírására és a jogszabály szerinti mellékletekkel kiegészített kérelem benyújtására.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 46. pontja: Javaslat a sportágazati intézmények gazdasági társasági formában történő továbbműködtetéséhez szükséges előzetes engedély megadására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

600/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

elviekben egyetért a Városligeti Műjégpálya Sportcentrum Nonprofit Kft. elnevezésű, sportfeladatot ellátó gazdasági társaság - a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény rendelkezései alapján történő - alapításával. Felkéri a főpolgármestert, hogy a gazdasági társaság alapításához szükséges dokumentumokat - azok elkészültét követően - terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: 2012. június 30.

Felelős: Tarlós István

A napirend 47. pontja: Javaslat a 4026/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozat módosítására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

601/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a 4026/2011. (XII. 14.) Főv. Kgy. határozatban megállapított végrehajtási határidőt (2012. március 31.) 2012. szeptember 30-ra módosítja.

602/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Bp. 65528 hrsz.-ú, természetben Bp. III. kerület, Márton út 25. szám alatti sporttelep tulajdoni jogviszonyának rendezése érdekében felkéri a főpolgármestert a Külker SC egyesülettel a kizárólagos használatot biztosító együttműködési megállapodás előkészítése céljából további egyeztetések lefolytatására és a szerződéstervezetnek a Fővárosi Közgyűlés májusi ülése elé terjesztésére.

Határidő: 2012. május 31.

Felelős: Tarlós István

A napirend 48. pontja: Javaslat Budapest Főváros Levéltára főigazgató-helyettesének megbízásával kapcsolatos döntésre.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

603/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet 7. § (9) bekezdése alapján egyetért azzal, hogy Budapest Főváros Levéltára főigazgatója magasabb vezetői beosztással megbízza dr. Haraszti Viktort, Budapest Főváros Levéltárának általános főigazgató-helyettesi feladatainak ellátásával 2012. május 2-től 2017. május 2-ig terjedő, öt év határozott időtartamra.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 49. pontja: Javaslat a 2012. évi „Élen a tanulásban, élen a sportban” fővárosi kitüntető cím pályázati felhívására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

604/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

elfogadja az előterjesztéshez mellékelt 2012. évi „Élen a tanulásban, élen a sportban” fővárosi kitüntető cím pályázati felhívását az előterjesztő által befogadott módosítással az alábbiak szerint:

A) Tanulmányi eredmények:

1. A budapesti alapfokú oktatási-nevelési intézmények 5-8. évfolyamú tanulói, akiknek a tanulmányi átlaga 4,80 vagy annál magasabb.

2. A budapesti középfokú oktatási-nevelési intézmények 9-14. évfolyamú tanulói, akiknek a tanulmányi átlaga 4,50 vagy annál magasabb.

3. A budapesti székhelyű felsőfokú oktatási intézmények nappali tagozatának hallgatói, akiknek a tanulmányi átlaga 4,00 vagy annál magasabb.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

605/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a módosított pályázati felhívás nyilvános közzétételéről.

Határidő: az elfogadást követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

606/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy a pályázat szakmai bíráló testületének létrehozásáról gondoskodjon.

Határidő: az elfogadást követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 50. pontja: Javaslat Matzon Frigyes: Bartók Concerto c. szobra elhelyezésére a XI. kerület, Kosztolányi Dezső téren.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

607/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

az 1991. évi XX. törvény 109. § (1) bekezdése értelmében Budapest Főváros XI. kerület, Újbuda Önkormányzata kezdeményezésére és költségviselésével jóváhagyja a kerület tulajdonában álló, Matzon Frigyes szobrászművész által készített „Bartók Concerto” c. mészkő alkotásnak a XI. kerület, Feneketlen-tó parkja (hrsz. 4465) zöldfelületén, a Bartók Béla út, Bocskai út és Edömér utca találkozásánál történő elhelyezését.

Határidő: a határozat megküldésére a döntést követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 51. pontja: Javaslat kulturális intézmények szakmai pályázatainak benyújtásához hozzájárulás megadására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

608/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata 2012. évi összevont költségvetéséről szóló 14/2012. (III. 20.) Főv. Kgy. rendelet 18. § (1) bekezdésében foglaltak értelmében hozzájárul a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár szakmai pályázatainak benyújtásához az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: a pályázatok kiírását követően folyamatos

Felelős: Tarlós István

609/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata 2012. évi összevont költségvetéséről szóló 14/2012. (III. 20.) Főv. Kgy. rendelet 18. § (1) bekezdésében foglaltak értelmében hozzájárul a Budapesti Művelődési Központ szakmai pályázatának benyújtásához az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: a pályázat kiírását követően folyamatos

Felelős: Tarlós István

610/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata 2012. évi összevont költségvetéséről szóló 14/2012. (III. 20.) Főv. Kgy. rendelet 18. § (1) bekezdésében foglaltak értelmében hozzájárul Budapest Főváros Levéltára szakmai pályázatainak benyújtásához az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: a pályázatok kiírását követően folyamatos

Felelős: Tarlós István

611/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata 2012. évi összevont költségvetéséről szóló 14/2012. (III. 20.) Főv. Kgy. rendelet 18. § (1) bekezdésében foglaltak értelmében hozzájárul a Fővárosi Állat- és Növénykert szakmai pályázatainak benyújtásához az előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: a pályázatok kiírását követően folyamatos

Felelős: Tarlós István

A napirend 52. pontja: Javaslat a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola, valamint az Aga Gyermekotthon szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

612/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja Budapest Főváros Önkormányzatának Aga Gyermekotthona (1186 Budapest, Tövishát u. 2/A) szervezeti és működési szabályzatát.

Felhatalmazza a főpolgármestert a szervezeti és működési szabályzat jóváhagyási záradékának az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal való aláírására és az intézmény részére történő kiadására.

Határidő: a közgyűlési döntést követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

613/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja Budapest Főváros Önkormányzatának Kossuth Zsuzsa Gyermekotthona és Általános Iskolája (2060 Bicske, Kossuth L. u. 42.) szervezeti és működési szabályzatát.

Felhatalmazza a főpolgármestert a szervezeti és működési szabályzat jóváhagyási záradékának az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal való aláírására és az intézmény részére történő kiadására.

Határidő: a közgyűlési döntést követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 53. pontja: Javaslat tag delegálására a Gondoskodó Kollégiumi Tanácsba.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

614/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága és Budapest Főváros Önkormányzata között létrejött együttműködési szándéknyilatkozatban szereplő „Gondoskodó” Kollégiumi Tanácsba tagnak Doba László önkormányzati tanácsadót jelöli.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

615/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy 54. napirendként tárgyalja meg a „Javaslat a BTDM Budapest Turisztikai Desztináció Menedzsment Nonprofit Kft. és Budapest Főváros Önkormányzata között 2012. április 1.-2012. december 31. közötti időtartamra kötendő közszolgáltatási szerződés jóváhagyására” című előterjesztést.

A napirend 54. pontja: Javaslat a BTDM Budapest Turisztikai Desztináció Menedzsment Nonprofit Kft. és Budapest Főváros Önkormányzata között 2012. április 1.-2012. december 31. közötti időtartamra kötendő közszolgáltatási szerződés jóváhagyására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

616/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a BTDM Budapest Turisztikai Desztináció Menedzsment Nonprofit Kft.-vel az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalmú, 2012. április 1.-2012. december 31. közötti időtartamra szóló közszolgáltatási szerződést és felkéri a főpolgármestert a közszolgáltatási szerződés aláírására.

Határidő: a határozat jóváhagyását követő 20 nap, legkésőbb 2012. május 21.

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

617/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy az alábbi napirendek tárgyalásával folytatja ülését:

63. „Javaslat közoktatási intézmények pályázatainak előzetes jóváhagyására”,

64. „Javaslat a Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft. és az Atacama Bt. között megkötendő szerződéssel kapcsolatos döntésre”,

65. „Javaslat magasabb vezetői pályázat kiírására a Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskolába”,

66. „Javaslat intézményvezetői pályázat kiírására (Fővárosi Önkormányzat Kaffka Margit Gyermekotthona)”.

A napirend 55. pontja: Javaslat közoktatási intézmények pályázatainak előzetes jóváhagyására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

618/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata 2012. évi összevont költségvetéséről szóló 14/2012. (III. 20.) Főv. Kgy. rendelet 18. §-a alapján előzetesen jóváhagyja az alábbi fővárosi fenntartású oktatási-nevelési és gyermekvédelmi intézmények pályázatainak benyújtását:

Intézmény neve/címe Pályázat azonosító Pályázat címe
1. Mozgásjavító Általános Iskola, Szakközépiskola, EGYMI és Diákotthon
1145 Budapest, Mexikói út 60.
TÁMOP
3.4.2-11/1
A sajátos nevelési igényű gyermekek együttnevelése
2. Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola
1144 Budapest, Kerepesi út 124.
TÁMOP
3.4.2 A-11/1
Sajátos nevelési igényű gyerekek integrációja
3. Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, EGYMI, Diákotthon és Gyermekotthon
1141 Budapest, Rákospatak u. 101.
TÁMOP
3.4.2 A-11/1
Sajátos nevelési igényű gyerekek integrációja
4. Mándy Iván Szakképző Iskola és Speciális Szakiskola
1089 Budapest, Elnök u. 3.
TÁMOP
3.4.2 A-11/1
Sajátos nevelési igényű gyerekek integrációja
5. Mechatronikai Szakközépiskola és Gimnázium
1118 Budapest, Rétköz u. 39.
TÁMOP
3.4.3-11/1
Iskolai tehetséggondozás
6. Terézvárosi Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola Belvárosi Térségi Integrált Szakképző Központ
1074 Budapest, Dohány u. 65.
TÁMOP
3.4.4./B-11
Tehetséggondozás
a BETISZK-ben
7. Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola
1139 Budapest, Váci út 89.
TÁMOP
3.4.3-11/1
Iskolai tehetséggondozás
8. Csepel-Sziget Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
1211 Budapest, Posztógyár u. 10.
BGA-12-HA-02 Együttműködés szakképző
iskolák között
(Határtalanul pályázat)
9. II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola
1075 Budapest, Wesselényi u. 38.
TÁMOP
3.4.3-11/1
Iskolai tehetséggondozás
10. Középiskolai Leánykollégium
1145 Budapest, Uzsoki u. 34/A
TÁMOP
3.4.3-11/1
Iskolai tehetséggondozás
(„7 kulcs az élethez inter- és intraperszonális, nyelvi és térbeli vizuális képességfejlesztés”)
11. Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola
és Szakiskola
1039 Budapest, Hatvany Lajos u. 7.
BGA-12-HA-02 Együttműködés szakképző
iskolák között
(Határtalanul pályázat)
12. Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola
és Szakiskola
1039 Budapest, Hatvany Lajos u. 7.
GENERALI A BIZTONSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY
(intézményi pályázat)
Diák és szabadidősport
az intézményben
13. Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégium
1134 Budapest, Váci út 21.
TÁMOP
3.4.3-11/1
Iskolai tehetséggondozás
(„XXI. századi tehetséggondozás a Bolyaiban”)
14. Budai Középiskola
1126 Budapest, Márvány u. 32.
TÁMOP
3.4.3-11/1
Iskolai tehetséggondozás
(„Tehetséggondozás életvezetési képességekkel a Budai Középiskolában”)
15. Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola
1146 Budapest, Thököly út 48-54.
TÁMOP
3.4.3-11/2
Iskolai tehetséggondozás
16. Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola
1139 Budapest, Váci út 89.
BGA-12-HA-02 Együttműködés szakképző
iskolák között
(Határtalanul pályázat)
17. Leövey Klára Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola
1081 Budapest, Bezerédj u. 16/A
TÁMOP
5.6.1B-12/1
A bűnmegelőzés szempontjából kiemelten fontos, bűnelkövető, vagy bűnelkövetés szempontjából veszélyeztetett gyermek és fiatalkorúak segítése
(közreműködő szervezet)
18. Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola
1134 Budapest, Huba u. 7.
TÁMOP
5.6.1B-12/1
A bűnmegelőzés szempontjából kiemelten fontos, bűnelkövető, vagy bűnelkövetés szempontjából veszélyeztetett gyermek és fiatalkorúak segítése
19. Budapest Főváros Önkormányzatának Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálata
1081 Budapest, Alföldi u. 9-13.
TÁMOP
5.6.1B-12/1
A bűnmegelőzés szempontjából kiemelten fontos, bűnelkövető, vagy bűnelkövetés szempontjából veszélyeztetett gyermek és fiatalkorúak segítése
20. Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola
1023 Budapest, Lajos u. 1-5.
Bp. Főv. II. ker. Önkormányzat Közoktatási, Közművelődési, Sport és Informatikai Bizottsága pályázata Sportpályázat Iskolai Sport Körök és Óvodák számára
21. Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola
1023 Budapest, Lajos u. 1-5.
GENERALI
A BIZTONSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY
(intézményi pályázat)
Diák és szabadidősport
az intézményben
22. Fővárosi Gyakorló Óvoda és Továbbképzési Intézmény
1068 Budapest, Városligeti fasor 30.
GENERALI
A BIZTONSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY
(intézményi pályázat)
Diák és szabadidősport
az intézményben
23. Madách Imre Gimnázium
1073 Budapest, Barcsay u. 5.
BGA-12-HA-03 Együttműködés gimnáziumok között
(Határtalanul pályázat)
24. Deák Ferenc Középiskolai Kollégium
1118 Budapest, Rimaszombati út 2.
TÁMOP
3.4.3-11/1
„Kezemben az életem”
interperszonális, intraperszonális és testi képességek fejlesztése
NFÜ pályázat
25. Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola
1023 Budapest, Lajos u. 1-5.
TÁMOP
3.4.1-B/11-1
„Otthon Magyarországon,
otthon a Thanban”
Migráns hátterű tanulók nevelésének és oktatásának segítése II. szakasz
26. Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola
1023 Budapest, Lajos u. 1-5.
TÁMOP
3.4.3-11/1
Iskolai Tehetséggondozás
„Tehetséggondozás a Thanban”
27. II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola
1075 Budapest, Wesselényi u. 38.
Budapest Bank az Oktatásért és a Magyar Pénzügyi Kultúráért Alapítvány A magyar közép- és felsőfokú pénzügyi, közgazdasági oktatás és kultúra terjesztésére és színvonalának emelésére
„Nyerjünk együtt” pályázat
28. Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola
1144 Budapest, Kerepesi út 124.
TÁMOP
3.4.3-11/1
Iskolai tehetséggondozás
29. Bókay János Humán Kéttannyelvű Szakközépiskola
1086 Budapest, Csobánc u. 1.
GENERALI
A BIZTONSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY
(intézményi pályázat)
Diák és szabadidősport az intézményben
30. Giorgio Perlasca Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola BGA-12-HA-02 Együttműködés szakképző
iskolák között
(Határtalanul pályázat)
31. Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű, Külkereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola
1011 Budapest, Ponty u. 3.
BGA-12-HA-02 Együttműködés szakképző
iskolák között
(Határtalanul pályázat)
32. Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium
1138 Budapest, Váci út 107.
BGA-12-HA-02 Együttműködés szakképző
iskolák között
(Határtalanul pályázat)
33. Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégium
1134 Budapest, Váci út 21.
BGA-12-HA-02 Együttműködés szakképző
iskolák között
(Határtalanul pályázat)
34. Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola
1165 Budapest, Mátyás király tér 4.
BGA-12-HA-02 Együttműködés szakképző
iskolák között
(Határtalanul pályázat)
35. Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola
1157 Budapest, Árendás köz 8.
TÁMOP
3.4.3-11/1
Iskolai tehetséggondozás
36. Építőipari TISZK
Ybl Miklós Építőipari Szakképző Iskola
1149 Budapest, Várna u. 21/B
BGA-12-HA-02 Együttműködés szakképző iskolák között
(Határtalanul pályázat)
37. Budapest Főváros Önkormányzat Béke Gyermekotthon és Általános Iskola
1021 Budapest, Hárshegyi út 9.
TÁMOP
5.6.1.B-12/1
A bűnmegelőzés szempontjából kiemelten fontos, bűnelkövető, vagy bűnelkövetés szempontjából veszélyeztetett gyermek és fiatalkorúak segítése

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 56. pontja: Javaslat a Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft. és az Atacama Bt. között megkötendő szerződéssel kapcsolatos döntésre.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

619/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva jóváhagyja, hogy a Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft. és az Atacama Bt. az előterjesztés 1. számú mellékleteként csatolt megbízási és felhasználási szerződést változatlan tartalommal megkösse.

Határidő: a Közgyűlés döntését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 57. pontja: Javaslat magasabb vezetői pályázat kiírására a Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskolába.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

620/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

eredménytelennek nyilvánítja a Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola (1087 Bp., Szörény u. 2-4.) intézményvezetői pályázatát.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

621/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

munkáltatói jogkörében eljárva a Kjt. 20/B. § (1) bekezdése alapján - figyelemmel a Kjt.-nek a közoktatási intézményekben történő végrehajtásáról szóló 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. § (5) bekezdésében foglaltakra - pályázatot ír ki a Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola (1087 Bp., Szörény u. 2-4.) magasabb vezetői (intézményvezetői) feladatainak ellátására az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 2012. április 30.

Felelős: Tarlós István

622/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola (1087 Bp., Szörény u. 2-4.) vezetésével kapcsolatos feladatokat 2012. augusztus 16. napjától 2012. szeptember 1. napjáig a közoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzatában meghatározott helyettesítés rendje szerint kell ellátni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

623/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti pályázati felhívás közzétételéről.

Határidő: 2012. április 30.

Felelős: Tarlós István

A napirend 58. pontja: Javaslat intézményvezetői pályázat kiírására (Fővárosi Önkormányzat Kaffka Margit Gyermekotthona).

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

624/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

pályázatot ír ki a Fővárosi Önkormányzat Kaffka Margit Gyermekotthona intézményvezetői feladatainak ellátására 5 év határozott időre - határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban - az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 2012. május 5.

Felelős: Tarlós István

625/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a pályázati kiírás megjelentetéséhez kapcsolódó munkáltatói intézkedések megtételéről.

Határidő: 2012. május 5.

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

626/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy 59. pontként tárgyalja meg a „Javaslat tulajdonosi hozzájárulás megadására a Katona József Színház Nonprofit Kft. portál felújításához és a kapcsolódó üzemeltetési szerződés megkötéséhez” című előterjesztést.

A napirend 59. pontja: Javaslat tulajdonosi hozzájárulás megadására a Katona József Színház Nonprofit Kft. portál felújításához és a kapcsolódó üzemeltetési szerződés megkötéséhez.

Előterjesztő: Csomós Miklós

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 38/2012. (V. 8.) Főv. Kgy. rendeletét a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 40/2006. (VII. 14.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

627/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

tulajdonosi hozzájárulását adja az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti, a Katona József Színház Nonprofit Kft., valamint a GG Autobahn Caffe Bt. közötti üzemeltetési szerződés megkötéséhez a Budapest V., Petőfi Sándor u. 6. szám alatt található, 24302/0/A/6 helyrajzi számú ingatlan vonatkozásában.

Határidő: a rendelet hatálybalépését követően

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

628/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy az alábbi napirendek tárgyalásával folytatja ülését:

75. „Javaslat Fővárosi Civil Fenntartók és Segélyszervezetek Tanácsa megalakítására”,

76. „Javaslat Fővárosi Egyházi Fenntartók és Segélyszervezetek Tanácsa megalakítására”,

77. „Javaslat a városkép tisztábbá, rendezettebbé tétele érdekében”,

78. „Beszámoló az agglomerációs tanácsnok 2011. évi munkájáról”,

79. „Beszámoló az informatikai tanácsnok 2010-2011. éves tevékenységéről”,

80. „Beszámoló a közbiztonsági tanácsnok 2010-2011. évi tevékenységéről”,

81. „Beszámoló a városképvédelmi és városfejlesztési tanácsnok éves (2010-2011. évi) tevékenységéről”.

A napirend 60. pontja: Javaslat Fővárosi Civil Fenntartók és Segélyszervezetek Tanácsa megalakítására.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

629/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

szükségesnek tartja a Fővárosi Civil Fenntartók és Segélyszervezetek Tanácsa megalakítását a főváros területén tartós bentlakásos intézményekben élő ellátottak érdekeinek védelmére, a civil fenntartók és a Fővárosi Önkormányzat együttműködésének biztosítására.

630/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Civil Fenntartók és Segélyszervezetek Tanácsa megalakítása érdekében felkéri a főpolgármestert, hogy kezdjen tárgyalásokat az érintett szervezetekkel és ennek alapján készíttesse el a Tanács összetételére, feladataira, működési rendjére vonatkozó ügyrendi javaslatot és terjessze azt a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: 2012. december 31.

Felelős: Tarlós István

A napirend 61. pontja: Javaslat Fővárosi Egyházi Fenntartók és Segélyszervezetek Tanácsa megalakítására.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

631/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

szükségesnek tartja a Fővárosi Egyházi Fenntartók és Segélyszervezetek Tanácsa megalakítását a főváros területén tartós bentlakásos intézményekben élő ellátottak érdekeinek védelmére, az egyházi fenntartók és a Fővárosi Önkormányzat együttműködésének biztosítására.

632/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Egyházi Fenntartók és Segélyszervezetek Tanácsa megalakítása érdekében felkéri a főpolgármestert, hogy kezdjen tárgyalásokat az érintett szervezetekkel és ennek alapján készíttesse el a Tanács összetételére, feladataira, működési rendjére vonatkozó ügyrendi javaslatot és terjessze azt a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: 2012. december 31.

Felelős: Tarlós István

A napirend 62. pontja: Javaslat a városkép tisztábbá, rendezettebbé tétele érdekében.

Előterjesztő: Ughy Attila

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

633/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

egyetért azzal a céllal, hogy a belváros frekventált útvonalain a kiüresedett földszinti funkciók és üres kirakatok helyzete rendezésre kerüljön, aminek elérésére a következő intézkedéseket tartja szükségesnek:

a) a városképileg védett útvonalakon és a belvárosban valósuljon meg a kirakatok tisztántartása és az üres kirakatok rendezettebbé tétele;

b) a használaton kívüli üzlethelyiségek kirakatai kerüljenek eltakarásra az adott helyszínt ábrázoló archív felvétel, vagy képzőművészeti alkotást ábrázoló plakáttal/képpel;

c) mintaprojekt keretében egy erre kiválasztott frekventált útvonalon történjen meg a kirakatok előbbiek szerinti rendezése, és ennek tapasztalatai kerüljenek felhasználásra;

d) készüljön el egy olyan közös logó, amellyel a kiadásra váró, üres kirakatokat lehet azonosítani;

e) legyen lehetőség az elvárásokat be nem tartókkal szemben szankciókat alkalmazni;

f) történjen meg a bevezetett intézkedések rendszeres ellenőrzése;

g) kerüljenek felülvizsgálatra a főváros rendeletei a kereskedelem és turizmus fellendítése érdekében;

h) a budapesti bevásárlóutcák létrejöttének, működésének elősegítése;

i) kerüljön létrehozásra egy adatbázis az üres üzletekről, tulajdonosukról, ezzel egy időben kerüljön felülvizsgálatra a bérleti díjak csökkentésének lehetősége;

j) kerüljenek kijelölésre a főváros turisztikailag kiemelt területei, illetve e területeken legyen törekvés a helyi lakosság és az idegenforgalom érdekeinek összehangolására, a szabályozás egységesítésére.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

634/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert egy, az előterjesztésben szereplő mintaprojekt megvalósításáért felelős munkacsoport létrehozására és a javaslatok megvalósításához szükséges rendeletmódosítások előkészítésére.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 63. pontja: Beszámoló az agglomerációs tanácsnok 2011. évi munkájáról.

Előterjesztő: Bánsághi Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

635/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

elfogadja az agglomerációs tanácsnok 2011. évről szóló beszámolóját.

A napirend 64. pontja: Beszámoló az informatikai tanácsnok 2010-2011. éves tevékenységéről.

Előterjesztő: Molnár Gyula

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

636/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

elfogadja az informatikai tanácsnok 2010-2011. évi tevékenységéről szóló beszámolóját.

A napirend 65. pontja: Beszámoló a közbiztonsági tanácsnok 2010-2011. évi tevékenységéről.

Előterjesztő: Zsolnai József

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

637/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a közbiztonsági tanácsnok 2010. és 2011. évi tevékenységéről szóló beszámolóját.

A napirend 66. pontja: Beszámoló a városképvédelmi és városfejlesztési tanácsnok éves (2010-2011. évi) tevékenységéről.

Előterjesztő: Ughy Attila

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

638/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a városképvédelmi és városfejlesztési tanácsnok éves (2010-2011. évi) tevékenységéről szóló beszámolóját.

A napirend 67. pontja: Döntés a Fővárosi Önkormányzatot megillető elővásárlási jog gyakorlása tekintetében.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

639/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdésében és a 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 50. § (1) bekezdésében biztosított jogával élve a Bp. V. ker., 24238/0/A/8 hrsz. alatt felvett, természetben Bp. V. ker., Károly krt. 26. félemeletén található, 212 m2 alapterületű üzlethelyiség megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 431/10000 tulajdoni hányaddal, 74 890 400 Ft forgalmi értéken Vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

640/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

641/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdésében és a 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 50. § (1) bekezdésében biztosított jogával élve a Budapest V. kerület, 24487/0/A/65 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben Budapest V. kerület, Dorottya u. 6. IV/416. szám alatt található, 78 m2 alapterületű, lakás megnevezésű ingatlan, a közös tulajdonból hozzá tartozó 45/10000 tulajdoni hányaddal; valamint a Budapest V. kerület, 24487/0/A/1 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben Budapest V. kerület, Dorottya u. 6. pinceszintjén található teremgarázs - egészéhez viszonyított - 35/10000 tulajdoni hányada, amely természetben a terveken az ST026 számon megjelölt, 5,62 m2 alapterületű kerékpártároló, amelyeket megillet a közös tulajdonban maradó telekből, építményrészekből és felszerelésekből 1/10000 tulajdoni illetőség; valamint a Budapest V. kerület, 24487/0/A/1 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben Budapest V. kerület, Dorottya u. 6. pinceszintjén található teremgarázs - egészéhez viszonyított - 83/10000 tulajdoni hányada, amely természetben a terveken a GA040 számon megjelölt beállónak felel meg, amelyeket megillet a közös tulajdonban maradó telekből, építményrészekből és felszerelésekből 2/10000 tulajdoni illetőség; mindösszesen bruttó 380 000 EUR vételáron Vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

642/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

643/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a 2001. évi LXIV. törvény 86. § (4) bekezdésében és a 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 50. § (1) bekezdésében biztosított jogával élve a Bp. V. ker., 24193 hrsz. alatt felvett, természetben Bp. V. ker., Szép u. 6. sz. alatt található, kivett irodaház megnevezésű ingatlan, 919 m2 alapterületű telekkel, vételára: 80 000 000 Ft + áfa, és 2333 m2 alapterületű felépítményi szintekkel, vételára: 320 000 000 Ft + áfa, mindösszesen 400 000 000 Ft + áfa vételáron Vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

644/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

645/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

az 1991. évi XXXIII. törvény 39. § (2) bekezdésében és a 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 50. § (1) bekezdésében biztosított jogával élve, természetben Bp. III. ker., Papírgyár u. 60. sz. alatt található, Bp. III. kerület, 61806 hrsz. alatt nyilvántartott, 1758 m2 alapterületű, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlan 75 000 000 Ft + áfa vételáron Vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

646/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

647/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

az 1991. évi XXXIII. törvény 39. § (2) bekezdésében és a 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 50. § (1) bekezdésében biztosított jogával élve, természetben Bp. XIII. ker., Jász u. 76.-Zsinór u. 17. sz. alatt található, Bp. XIII. kerület, 26356 hrsz. alatt nyilvántartott, 1827 m2 alapterületű, kivett lakóház, udvar, gazdasági épület megnevezésű ingatlan 99 100 000 Ft vételáron Vevő részére történő elidegenítése során elővásárlási jogával nem kíván élni.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

648/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert a lemondó nyilatkozat aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 68. pontja: Budapest XXIII. kerület, 195325/36 hrsz.-ú ingatlan kizárólagos használatának további biztosítása.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

649/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 45. §-ának (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva jóváhagyja és megköti a Budapest XXIII. kerület, Soroksár Önkormányzatával az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti megállapodást a 195325/36 hrsz.-ú ingatlan használatáról, egyidejűleg felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: 90 nap

Felelős: Tarlós István

650/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert és Budapest XXIII. kerület Önkormányzatát, hogy a közös tulajdonban álló ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése érdekében tegyék meg a szükséges intézkedéseket.

Határidő: 365 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 69. pontja: Javaslat a „Budapest Főváros - XI., Régi Budaörsi út (Virágpiac-Gazdagréti út) - buszsáv kialakítása útszélesítéssel” című, KMOP-2.3.1/B-08-2009-0008 azonosító számú projekt támogatási szerződésének 5. sz. módosítására.

Előterjesztő: Hutiray Gyula

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

651/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

egyetért a „Budapest Főváros - XI., Régi Budaörsi út (Virágpiac-Gazdagréti út) - buszsáv kialakítása útszélesítéssel” című, KMOP-2.3.1/B-08-2009-0008 azonosító számú projekthez kapcsolódó, Budapest Főváros Önkormányzata áfa kompenzációs igénye (8938 M Ft értékben) miatt szükségessé vált, a támogatási szerződés 5. sz. módosításával az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

652/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a forráscsere által a „Budapest Főváros - XI., Régi Budaörsi út (Virágpiac-Gazdagréti út) - buszsáv kialakítása útszélesítéssel” című, KMOP-2.3.1/B-08-2009-0008 azonosító számú projektben felszabaduló 8938 M Ft saját forrást év közben induló új közlekedésfejlesztési feladatokra kívánja fordítani.

653/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a támogatási szerződéssel történő összhang megteremtése érdekében, az összköltség változatlanul hagyása mellett megemeli a „8536 Támogatásértékű beruházási bevétel” cím „KMOP Közösségi közlekedés fejlesztése (XI., Régi Budaörsi út)” előirányzatát 8,938 M Ft-tal, ezzel egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „9191 Közlekedésfejlesztés céltartaléka” cím előirányzatát 8938 M Ft-tal. A „Közösségi közlekedés fejlesztése (XI., Régi Budaörsi út)” feladat 2012. évi üteme változatlanul 264 086 M Ft (ebből EU támogatás: 225 710 M Ft, saját forrás: 38 376 M Ft).

654/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéshez kapcsolódó költségvetési rendeletmódosításra vonatkozó javaslatot terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a támogatás beérkezését követő soron következő rendeletmódosító ülés

Felelős: Tarlós István

655/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti „Budapest Főváros - XI., Régi Budaörsi út (Virágpiac-Gazdagréti út) - buszsáv kialakítása útszélesítéssel” című, KMOP-2.3.1/B-08-2009-0008 azonosító számú projekt támogatási szerződésének 5. sz. módosítását az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 2012. április 30.

Felelős: Tarlós István

656/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a Közösségi közlekedés fejlesztése (XI., Régi Budaörsi út) c. beruházási feladat engedélyokiratának 3. számú módosítását az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal és felhatalmazza a főpolgármestert az engedélyokirat aláírására.

Határidő: a rendeletmódosítás elfogadását követően

Felelős: Tarlós István

A napirend 70. pontja: Javaslat a Fővárosi Közgyűlés 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet 7. § (1) bekezdésében rögzített egyetértési jog gyakorlására Budapest XI. kerület, Albertfalva, Hunyadi János út-43584/4 hrsz. utca-Törökverő út által határolt terület KSZT tervezetének FSZT jelű területére vonatkozóan.

Előterjesztő: Hutiray Gyula

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

657/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet 7. § (1) bekezdése alapján a Budapest XI. kerület, Albertfalva, Hunyadi János út-43584/4 hrsz. utca-Törökverő út által határolt, az FSZKT-ban kiemelt szabályozást igénylő területre vonatkozó Kerületi Építési Szabályzat és Szabályozási Terv tervezetével egyetért.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

658/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy döntéséről Budapest Főváros XI. kerület, Újbuda Önkormányzata polgármesterét tájékoztassa.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 71. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi intézmények által biztosított ellátások formáiról, igénybevételének módjáról és a térítési díjról szóló 22/1999. (V. 21.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 39/2012. (V. 8.) Főv. Kgy. rendeletét a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi intézmények által biztosított ellátások formáiról, igénybevételének módjáról és a térítési díjról szóló 22/1999. (V. 21.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 72. pontja: A Fővárosi közterületek használatáról és a közterületek rendjéről szóló 59/1995. (X. 20.) Főv. Kgy. rendelet módosítása.

Előterjesztők: Tarlós István, dr. Bagdy Gábor, Németh Szilárd, Németh Zoltán, Pokorni Zoltán

A napirend 73. pontja: Javaslat a fővárosi önkormányzati tulajdonú közterületeken megrendezésre kerülő futó sportesemények szabályozásáról tárgyú rendelet megalkotására és a 763/2004. (IV. 29.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott Fővárosi Önkormányzat közterületein megrendezésre kerülő futó-, kerékpáros- és görkorcsolya sportrendezvények szabályzatának hatályon kívül helyezésére, valamint a helyi közutak nem közlekedési célú igénybevétele esetén fizetendő díjakról tárgyú rendelet, továbbá a fővárosi közterületek használatáról és a közterületek rendjéről szóló 59/1995. (X. 20.) Főv. Kgy. rendelet és a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő közterületek használatáról és rendjéről szóló 60/1995. (X. 20.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról tárgyú rendelet megalkotására.

Előterjesztő: Csomós Miklós

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 40/2012. (V. 8.) Főv. Kgy. rendeletét a fővárosi önkormányzati tulajdonú közterületeken megrendezésre kerülő futó sportesemények szabályozásáról az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

659/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

hatályon kívül helyezi a 763/2004. (IV. 29.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott Fővárosi Önkormányzat közterületein megrendezésre kerülő futó-, kerékpáros- és görkorcsolya sportrendezvények szabályzatát.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 41/2012. (V. 8.) Főv. Kgy. rendeletét a helyi közutak nem közlekedési célú igénybevétele esetén fizetendő díjakról az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 42/2012. (V. 8.) Főv. Kgy. rendeletét a fővárosi közterületek használatáról és a közterületek rendjéről szóló 59/1995. (X. 20.) Főv. Kgy. rendelet és a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő közterületek használatáról és rendjéről szóló 60/1995. (X. 20.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 74. pontja: Javaslat kollégiumok átszervezéséhez kapcsolódó elvi döntés meghozatalára.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

660/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

kinyilvánítja szándékát a Gárdonyi Géza Kollégium, a Kós Károly Kollégium, valamint a Varga Katalin Középiskolai Kollégium racionálisabb működése érdekében e három intézmény 2012. július 31. napjával történő megszüntetésére, továbbá a kollégiumi feladataikat átvevő új intézmény 2012. augusztus 1. napjával történő létrehozására.

Határidő: döntést követően azonnal

Felelős: Tarlós István

661/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy az átszervezéshez szükséges szakvélemény beszerzéséről és a véleményeztetési eljárások lebonyolításáról gondoskodjon.

Határidő: döntést követően azonnal

Felelős: Tarlós István

662/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy a végső döntés meghozatalához készítsen előterjesztést és azt terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Közgyűlés 2012. májusi ülése

Felelős: Tarlós István

663/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

kinyilvánítja szándékát az Ady Endre Fővárosi Gyakorló Kollégium (1022 Budapest, Bimbó út 51.) és a Terézvárosi Középfokú Kollégium (1061 Budapest, Hegedű u. 1.) 2012. július 1-jével történő jogutód nélküli megszüntetésére.

Határidő: döntést követően azonnal

Felelős: Tarlós István

664/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy az átszervezéshez szükséges szakvélemény beszerzéséről és a véleményeztetési eljárások lebonyolításáról gondoskodjon.

Határidő: döntést követően azonnal

Felelős: Tarlós István

665/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy a végső döntés meghozatalához készítsen előterjesztést és azt terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Közgyűlés 2012. májusi ülése

Felelős: Tarlós István

666/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert, hogy a fővárosi fenntartású intézményhálózat működésének racionalizálása érdekében vizsgálja felül az oktatási-nevelési intézmények működését úgy, hogy a jogszabályok által előírt feladatellátás ne sérüljön.

Határidő: a Közgyűlés 2012. májusi ülése

Felelős: Tarlós István

A napirend 75. pontja: Javaslat elvi döntés meghozatalára az Éltes Mátyás Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon, valamint az Általános Iskola, EGYMI, Diákotthon és Gyermekotthon átszervezésére és kapcsolódó döntések meghozatalára.

Előterjesztő: Csomós Miklós

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

667/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

az Éltes Mátyás Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon gyermekotthoni szervezeti egységét a gyógypedagógiai intézmények feladatracionalizálása keretében, a tartósan alacsony férőhely-kihasználtságra is tekintettel, 2012. augusztus 15-i hatállyal meg kívánja szüntetni és egyben felkéri a főpolgármestert, hogy készítsen előterjesztést az Éltes Mátyás Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon gyermekotthoni szervezeti egységének megszüntetésére és azt terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Közgyűlés 2012. májusi ülése

Felelős: Tarlós István

668/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

az Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon intézmény feladatellátását csökkentett diákotthoni és gyermekotthoni férőhellyel a jelenlegi telephely székhellyé minősítése után a Budapest IX., Friss utca 1-3. szám alatt, valamint a Budapest X., Szentimrey utca 3. szám alatt, mint új telephelyen kívánja biztosítani és felkéri a főpolgármestert, hogy az erről szóló előterjesztést terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Közgyűlés 2012. májusi ülése

Felelős: Tarlós István

669/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a feladat végrehajtása érdekében csökkenti a „9112 Évközi indítású önkormányzati beruházások” cím „Tervezés, állagfelmérés” előirányzatát 43 000 E Ft-tal, ezzel egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „3703 00 Gyógypedagógiai Intézmények Gazdasági Szervezete” cím támogatási és kiadási, azon belül a céljelleggel támogatott intézményi felújítások előirányzatát az alábbi bontásban:

- tervbe veszi a „3703 10 Éltes Mátyás Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon épület részleges felújítása” feladat előirányzatát 7 M Ft-tal;

- tervbe veszi a „3703 04 Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon épület részleges felújítása” feladat előirányzatát 36 M Ft-tal.

670/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelete 1. § (6) bekezdésében, 45. § (7) bekezdésében, illetve 59. § (4) bekezdésében meghatározott jogkörében a főpolgármester, illetve a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság és a Gazdasági Bizottság hatáskörét eseti jelleggel magához vonja és Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának és megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 12. § és 14. § alapján jóváhagyja az „Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon diákotthoni szárny kiváltása” feladat „6664” azonosítójú engedélyokiratát az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal, valamint az „Éltes Mátyás Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon lakásotthoni részleg felújítása” feladat „6665” azonosítójú engedélyokiratát az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a költségvetésirendelet-módosítás hatálybalépését követően az engedélyokiratok aláírására.

Határidő: a költségvetési rendelet módosításának hatálybalépését követő 15 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 76. pontja: A BFVK Zrt. Közszolgáltatási Keretszerződésének módosítása, valamint a 2012. évi Éves Közszolgáltatási Szerződése.

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

671/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 43. §-a alapján jóváhagyja és megköti az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal a BFVK Zrt. Közszolgáltatási Keretszerződése 2. számú módosítását, egyidejűleg felhatalmazza a főpolgármestert a szerződésmódosítás aláírására.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

672/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 43. §-a alapján jóváhagyja és megköti az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal a BFVK Zrt. 2012. évi Éves Közszolgáltatási Szerződését, egyidejűleg felhatalmazza a főpolgármestert a szerződés aláírására.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

673/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a BFVK Zrt. 2012. évi Közszolgáltatási Szerződésében foglalt feladatok végrehajtásának fedezeteként a

- „8834 (korábban 7371) Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő lakások üzemeltetése” cím céljelleggel támogatott intézményi felújítás előirányzatát 109 967 E Ft összeggel csökkenti, egyidejűleg a „8250 BFVK Zrt. Közszolgáltatás cím intézményi felújítási előirányzatát 109 967 E Ft összeggel megemeli.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a kapcsolódó költségvetésirendelet-módosítási javaslatot terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a 2012. évi költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

A napirend 77. pontja: Javaslat megállapodás megkötésére a Fővárosi Önkormányzattól a Magyar Állam tulajdonába került egészségügyi intézmények átadás-átvételére vonatkozóan.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

674/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyólag tudomásul veszi az egyeztetés eredményéről szóló beszámolót és felkéri a főpolgármestert a további tárgyalások lefolytatására, és annak eredményéről a Fővárosi Közgyűlés 2012. májusi ülésén történő tájékoztatásra.

Határidő: 2012. május 31.

Felelős: Tarlós István

675/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a főpolgármestert az Európai Uniós projektekből származó pénzügyi igényekre vonatkozó - ESZA, GYEMSZI, Fővárosi Önkormányzat közötti - háromoldalú megállapodás előkészítésére.

Határidő: 2012. május 31.

Felelős: Tarlós István

676/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

egyetért azzal, hogy a kórházak részére nyújtott, visszatérítendő kölcsön eredeti ütemezés szerint kerüljön a Főváros számára visszafizetésre.

Határidő: a kölcsön nyújtásáról szóló döntéseknek megfelelően

Felelős: Tarlós István

677/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy a Fővárosi Önkormányzat által elhatározott és folyamatban lévő beruházások ellenértékeként 2012. évben kifizetendő 823 891 183 Ft nem terheli az Önkormányzatot.

Határidő: 2012. május 31.

Felelős: Tarlós István

678/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

egyetért azzal, hogy a felek közötti megállapodás alapján a Budapest Egészségközpont Zrt. (FEBESZ) alaptőkéje 50 M Ft-ra csökkenjen és a fennmaradó összeg (384 M Ft), amennyiben ezt a vonatkozó jogszabályok lehetővé teszik, a Főváros részére visszautalásra kerül.

Határidő: 2012. május 31.

Felelős: Tarlós István

679/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

hozzájárul ahhoz, hogy - értékarányos csereingatlan biztosítása ellenében - a volt Schöpf-Mérei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ ingatlana (Bakáts tér 10.) az állam tulajdonába kerüljön. Felkéri a főpolgármestert, gondoskodjon arról, hogy az erre vonatkozó megállapodás kerüljön be az átadás-átvételi megállapodásba.

Határidő: az átadás-átvételi megállapodás tervezetének Közgyűlés elé terjesztése

Felelős: Tarlós István

680/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

egyetért az önálló Szent Margit Kórház létrehozásával, valamint a Sziklakórház tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésével és a Főváros számára való térítésmentes tulajdonba adásával.

Határidő: a Sziklakórház tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartásba történt bejegyzését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

681/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

napirendjére veszi és 78. pontként tárgyalja meg a „Javaslat támogatási szerződés aláírásához felhatalmazásra a Fővárosi Önkormányzat és a Kormány között a BKV Zrt. normatív támogatás folyósításához” című előterjesztést.

A napirend 78. pontja: Javaslat támogatási szerződés aláírásához felhatalmazásra a Fővárosi Önkormányzat és a Kormány között a BKV Zrt. normatív támogatás folyósításához.

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

682/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felhatalmazza a főpolgármestert, hogy a Magyarország 2012. évi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 5. sz. mellékletének 10. b) pontja szerinti támogatási szerződést aláírja.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 79. pontja: Javaslat a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények formáiról, azok igénybevételének rendjéről szóló 15/2011. (IV. 4.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 43/2012. (V. 8.) Főv. Kgy. rendeletét a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények formáiról, azok igénybevételének rendjéről szóló 15/2011. (IV. 4.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 1. melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 80. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő személyes gondoskodást nyújtó szakosított szociális intézmények térítési díjairól és a térítési díjakkal kapcsolatos eljárási rendről szóló 12/1997. (III. 20.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

683/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a 12/1997. (III. 20.) Főv. Kgy. rendelet 2012. évi módosításának hatálybalépését követően intézményeiben nem biztosít emelt szintű elhelyezési lehetőséget az új belépők számára.

Határidő: a rendelet kihirdetését követő naptól

Felelős: Tarlós István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 44/2012. (V. 8.) Főv. Kgy. rendeletét a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő személyes gondoskodást nyújtó szakosított szociális intézmények intézményi térítési díjairól és a térítési díjakkal kapcsolatos eljárási rendről szóló 12/1997. (III. 20.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 81. pontja: Javaslat a WHO „Globális Korbarát Városok Hálózatának kiépítése” címmel Dublinban tartott nemzetközi konferencia alapdokumentumának jóváhagyására és az ahhoz való csatlakozásra.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

684/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

egyetért a WHO „Globális Korbarát Városok Hálózatának kiépítése” címmel Dublinban 2011. szeptember 28-30-án megszervezett nemzetközi konferencia „Age-Friendly Cities and Communities. The Dublin Declaration” alapdokumentumával, továbbá felkéri a főpolgármestert, hogy a Dublini Nyilatkozatot Budapest Főváros Önkormányzata nevében aláírásával lássa el, majd juttassa el a WHO-nak.

Határidő: a határozat kiadmányozását követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 82. pontja: Javaslat támogatási szerződések módosítására.

Előterjesztő: dr. Szentes Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

685/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

kötelezettséget vállal arra, hogy a „8303 Menhely Alapítvány” számára a Fővárosi Hajléktalanügyi Koncepcióban elfogadott - 2013. január 1-jétől 2013. március 31-ig terjedő téli krízis időszakra vonatkozó - feladatok megvalósításához szükséges 47 888 E Ft támogatást a 2013. évi költségvetésben biztosítja.

Határidő: a 2013. évi költségvetés összeállítása

Felelős: Tarlós István

686/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a „8303 Menhely Alapítvány” és a Fővárosi Önkormányzat között 2011. november 3-án létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatásiszerződés-módosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

687/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

kötelezettséget vállal arra, hogy a „8313 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Közép-magyarországi Régió” számára a Fővárosi Hajléktalanügyi Koncepcióban elfogadott - 2013. január 1-jétől 2013. március 31-ig terjedő téli krízis időszakra vonatkozó - feladatok megvalósításához szükséges 19 839 E Ft támogatást a 2013. évi költségvetésben biztosítja.

Határidő: a 2013. évi költségvetés összeállítása

Felelős: Tarlós István

688/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a „8313 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Közép-magyarországi Régió” és a Fővárosi Önkormányzat között 2011. november 3-án létrejött támogatásiszerződés-módosítását az előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatási szerződésmódosítás aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

689/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a „8330 MOTIVÁCIÓ Mozgássérülteket Segítő Alapítvány” és a Fővárosi Önkormányzat között létrejövő - határozott idejű - támogatási szerződést az előterjesztés 5. sz. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert a támogatási szerződés aláírására.

Határidő: 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 83. pontja: Javaslat Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság felállítására.

Előterjesztő: Czeglédi János

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 45/2012. (V. 8.) Főv. Kgy. rendeletét a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

690/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

felkéri a közbiztonsági tanácsnokot, hogy a Közgyűlés következő ülésére tegyen javaslatot a Közbiztonsági Bizottság személyi összetételére, valamint a Bizottság szervezeti és működési rendjére.

Határidő: a Közgyűlés soron következő rendes ülése

Felelős: közbiztonsági tanácsnok

A napirend 84. pontja: Javaslat a főváros közterületén elhelyezkedő, „A Magyar Vörös Hadsereg Harcosa” nevű képzőművészeti alkotás áthelyezésére.

Előterjesztő: Czeglédi János

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

691/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a IV. kerület, Árpád út/Váci út találkozásánál 1959-ben elhelyezett, „A Magyar Vörös Hadsereg Harcosa” c. szobor (alkotó: Gyenes Tamás szobrászművész) ügyében felkéri a főpolgármestert, hogy vizsgáltassa meg a kompozíció áthelyezésének, mozgatásának lehetőségeit, költségeit, illetve azok forrását, és a vizsgálat eredményét terjessze a Fővárosi Közgyűlés júniusi rendes ülése elé.

Határidő: a Közgyűlés júniusi rendes ülése

Felelős: Tarlós István

A napirend 85. pontja: Javaslat a Budapest Főváros közigazgatási területén tiltott, közösségellenes magatartások szabályozására vonatkozó rendelet megalkotására.

Előterjesztő: Czeglédi János

A napirend 86. pontja: Javaslat egyes fővárosi közlekedésfejlesztési és felújítási feladatokkal kapcsolatos döntésekre.

Előterjesztők: dr. György István, Hutiray Gyula

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

692/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

egyetért az előterjesztés 1., 2. és 3. számú mellékleteiben bemutatott, 2012. évi útfelújítási munkák megvalósításával.

693/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a „2011-2012. évi felújítási célú végleges pénzeszköz átadás-átvételéről szóló megállapodás” megkötésével kapcsolatosan hozott 3579/2011. (XI. 30.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi.

694/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

az előterjesztésben bemutatott útfelújítási javaslatokhoz tartozó tervezési és kivitelezési feladatokhoz szükséges forrás biztosítása érdekében csökkenti

- a „8139 Budapesti Közlekedési Központ Zrt.” cím, „Felújítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre”, azon belül „IV. ker., Görgey Artúr utca, V. ker., Apáczai Csere János utca, XXI. ker., Kossuth Lajos utca tervezése” feladat előirányzatát 78 900 E Ft-tal;

- a „8150 BKK Közút Zrt.” cím, „Felújítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre”, azon belül „VII. ker., Thököly út Hernád utca-Dózsa György út közötti szakasz útfelújítása” feladat előirányzatát 295 000 E Ft-tal;

- ezzel egyidejűleg megemeli a „8836 Út-, hídfenntartás” cím, „intézményi felújítások”, azon belül „2011. évi II. ütem 1. szakasz” feladat előirányzatát 373 900 E Ft-tal (így a feladat összköltsége 3 135 720 E Ft-ra, a 2012. évi előirányzat 1 621 964 E Ft-ra módosul).

Felkéri a főpolgármestert, hogy az előterjesztésben bemutatott útfelújítási munkák fedezetének biztosítása érdekében, a költségvetési rendeletmódosító javaslatát terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a 2012. évi költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

695/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 12. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt hatásköre szerint eljárva az előterjesztés 12. sz. mellékleteként csatolt, 005493 azonosító számú, „Útfelújítások 2008-2010. között” megnevezésű engedélyokirat VIII. számú módosítását.

Határidő: 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

696/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti az előterjesztés 13. számú mellékletének megfelelő tartalommal a Budapest Főváros Önkormányzata és a BKK Zrt. közötti, a 2012. évi útfelújítás megvalósítása tárgyú megvalósítási megállapodást és felhatalmazza a főpolgármestert a megállapodás és annak 2. sz. mellékletét képező meghatalmazás aláírására.

Határidő: a beruházási rendelet módosításának hatálybalépését követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

697/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

mint a BKK Zrt. alapítója úgy dönt, hogy a 698-700/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. határozataiban meghatározott szerződésmódosításokban a BKK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat mint ajánlatkérő helyébe lépjen.

698/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelet 45. § (7) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, eseti jelleggel magához vonva a Közbeszerzési Bizottság hatáskörét, jóváhagyja és megköti a Fővárosi Önkormányzat, valamint az EURO PROJECT Mérnöki Szaktanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság között a „Budapest 2011. évi útfelújítások lebonyolítói munkái és műszaki ellenőri feladatok” tárgyban 2011. augusztus 22-én kötött megbízási szerződés módosítását az előterjesztés 8. sz. melléklete szerint és felhatalmazza a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a megvalósítási megállapodás aláírásával egyidejűleg

Felelős: Tarlós István

699/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelet 45. § (7) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, eseti jelleggel magához vonva a Közbeszerzési Bizottság hatáskörét, jóváhagyja és megköti a Fővárosi Önkormányzat, valamint a C-TERV - KÖRNYEZETFEJLESZTÉS - SPECIÁLTERV KONZORCIUM között a „Budapest 2010. évi útfelújítások tervezési munkák és tervezői művezetési feladatainak ellátása” tárgyban 2009. november 9-én kötött tervezési szerződés módosítását az előterjesztés 6. sz. melléklete szerint és felhatalmazza a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a megvalósítási megállapodás aláírásával egyidejűleg

Felelős: Tarlós István

700/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 55/2010. (XII. 9.) Főv. Kgy. rendelet 45. § (7) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, eseti jelleggel magához vonva a Közbeszerzési Bizottság hatáskörét, jóváhagyja és megköti a Fővárosi Önkormányzat, valamint a PENTA Általános Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság között a „Budapest 2010. évi útfelújítások kivitelezési munkái” tárgyban 2011. augusztus 22-én kötött vállalkozási szerződés módosítását az előterjesztés 10. sz. melléklete szerint és felhatalmazza a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a megvalósítási megállapodás aláírásával egyidejűleg

Felelős: Tarlós István

701/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

hatályon kívül helyezi a 2989/2011. (X. 21.) Főv. Kgy. határozatot és felkéri a főpolgármestert, hogy a Fővárosi Önkormányzat és a BKK Zrt. közötti „Közútkezelői Feladat Ellátásáról és Közszolgáltatásról szóló Keretmegállapodás”-nak megfelelően tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a közútkezeléssel kapcsolatos fejlesztési-beruházási feladatokkal kapcsolatban már megkötött szerződésekben a BKK Zrt. mint szerződő fél szerepelhessen és az ehhez szükséges megállapodást jóváhagyásra terjessze a Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés 2012. júniusi rendes ülése

Felelős: Tarlós István

702/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a „VIII., Kerepesi úti ’Százlábú híd’ felújítása” és a „X., Sibrik Miklós úti híd felújítása” feladatoknál a 2012. január 1-jétől életbe lépett áfa-kulcsnövekedés miatt a feladatokat az áfaváltozás összegével megemelt összköltséggel kívánja megvalósítani.

703/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a feladatok megvalósítása érdekében csökkenti a „8836 Út-, hídfenntartás” cím, „Intézményi felújítások”, azon belül

- a „Hídfelújítások” feladat előirányzatát 73 255,0 E Ft-tal, (így a feladat összköltsége 18 699 545 E Ft-ra, a 2012. évi előirányzat 1 226 745 E Ft-ra módosul, a 2013. évi tervezett ütemét 27 200,0 E Ft-tal csökkenti, így a 2013. évi tervezett ütem 4 072 800 E Ft-ra módosul);

- ezzel egyidejűleg címen belül megemeli a „VIII., Kerepesi úti ’Százlábú híd’ felújítása” feladat előirányzatát 35 865,0 E Ft-tal, (így a feladat összköltsége 3 132 771 E Ft-ra, a 2012. évi előirányzat 2 277 457 E Ft-ra módosul, a 2013. évi tervezett ütemét 12 800,0 E Ft-tal csökkenti, így 2013. évi tervezett ütem 812 800 E Ft-ra módosul),

- a „X., Sibrik Miklós úti híd felújítása” feladat előirányzatát 37 390,0 E Ft-tal, (így a feladat összköltsége 3 325 540 E Ft-ra, a 2012. évi előirányzat 2 374 265 E Ft-ra módosul, a 2013. évi tervezett ütemét 14 400,0 E Ft-tal csökkenti, így 2013. évi tervezett ütem 914 400 E Ft-ra módosul).

Felkéri a főpolgármestert, hogy a költségvetési rendeletmódosító javaslatát terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a 2012. évi költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

704/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 12. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt hatásköre szerint eljárva az alábbiakat:

- az előterjesztés 15. sz. mellékleteként csatolt, 006624 azonosító számú, „X., Sibrik Miklós úti híd felújítása” megnevezésű engedélyokirat 1. számú módosítását,

- az előterjesztés 17. sz. mellékleteként csatolt, 006623 azonosító számú, „VIII., Kerepesi úti ’Százlábú híd’ felújítása” megnevezésű engedélyokirat 1. számú módosítását,

az azokban foglalt tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az engedélyokiratok aláírására.

Határidő: 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

705/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti az előterjesztés 18. számú mellékletének megfelelő tartalommal a Budapest Főváros Önkormányzata és a BKK Zrt. közötti, a „X., Sibrik Miklós úti híd felújítása” tárgyú megvalósítási megállapodást és felhatalmazza a főpolgármestert a megállapodás és annak 2. sz. mellékletét képező meghatalmazás aláírására.

Határidő: a beruházási rendelet módosításának hatálybalépését követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

706/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti az előterjesztés 19. számú mellékletének megfelelő tartalommal a Budapest Főváros Önkormányzata és a BKK Zrt. közötti, a „VIII., Kerepesi út ’Százlábú híd’ felújítása” tárgyú megvalósítási megállapodást és felhatalmazza a főpolgármestert a megállapodás és annak 2. sz. mellékletét képező meghatalmazás aláírására.

Határidő: a beruházási rendelet módosításának hatálybalépését követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

707/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

egyetért azzal, hogy a BKK Zrt. valósítsa meg - legkésőbb 2013. december 31-ig - az előterjesztésben nevesített, a Margit híd felújításának befejezéséhez szükséges feladatokat, továbbá ezzel az időponttal összehangolja a „Margit híd és a kapcsolódó közlekedési rendszer felújítása” megnevezésű feladat lezárását.

708/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

a Margit hídhoz kapcsolódó feladatok megvalósítása és a forrásátütemezés végrehajtása érdekében

csökkenti a „8836 Út-, hídfenntartás” cím, intézményi felújítások, azon belül a „Margit híd és a kapcsolódó közlekedési rendszer felújítása” feladat előirányzatát 721 346 E Ft-tal,

ezzel egyidejűleg megemeli a „9112 Évközi indítású beruházások” címen belül a Fejlesztések átütemezésének tartaléka előirányzatot 721 346 E Ft-tal. A feladat 2012. évi előirányzata 5 408 233 E Ft-ra módosul (ebből EU támogatás: 1 333 134 E Ft, saját forrás: 4 075 099 E Ft). A feladat 2013. évi üteme 721 346 E Ft-ra módosul.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a költségvetési rendelet módosító javaslatát terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a 2012. évi költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

709/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti „A Margit híd felújításának megvalósításáról, egyes felújítási feladatok elvégzéséről” szóló megvalósítási megállapodás megkötését az előterjesztés 20. sz. mellékletében benyújtott tartalommal és felhatalmazza a főpolgármestert a megállapodás és annak 2. sz. mellékletét képező meghatalmazás aláírására.

Határidő: a beruházási rendelet módosításának hatálybalépését követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

710/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a „Margit híd és a kapcsolódó közlekedési rendszer felújítása” c. beruházási feladat engedélyokiratának 6. számú módosítását az előterjesztés 22. sz. melléklete szerinti tartalommal és felhatalmazza a főpolgármestert az engedélyokirat aláírására.

Határidő: a 2012. évi költségvetési rendelet módosításának hatálybalépését követően

Felelős: Tarlós István

711/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

figyelembe véve a Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet módosítását, a P+R parkolók előkészítési feladatainak megvalósításához szükséges források biztosítása érdekében csökkenti

- a „8139 BKK Zrt.” cím beruházási célú pénzeszköz-átadás Áht.-n kívülre előirányzatát 92 500 E Ft-tal

- és ezzel egyidejűleg tervbe veszi a „8403 Önkormányzati beruházások” címen belül az új „P+R parkoló előkészítése” feladat előirányzatát 92 500 E Ft-tal.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a költségvetési rendelet módosító javaslatát terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a 2012. évi költségvetési rendelet soron következő módosítása

Felelős: Tarlós István

712/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a „P+R parkolók bővítésének és fejlesztésének előkészítéséről” szóló megvalósítási megállapodást az előterjesztés 23. sz. mellékletében benyújtott tartalommal és felhatalmazza a főpolgármestert a megállapodás és annak 2. sz. mellékletét képező meghatalmazás aláírására.

Határidő: a beruházási rendelet módosításának hatálybalépését követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

713/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a „P+R parkolók bővítésének és fejlesztésének előkészítése” megnevezésű beruházási feladat engedélyokiratát az előterjesztés 24. sz. melléklete szerinti tartalommal és felhatalmazza a főpolgármestert az engedélyokirat aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

(A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen folytatja munkáját. Az ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv rögzíti.)

Kelt a Fővárosi Közgyűlés 2012. április 25-i ülésén.

Sárádi Kálmánné dr. s. k. Tarlós István s. k.
főjegyző főpolgármester