Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Főv. Kgy. határozatai

kivonat a 2015. április 29-i ülésének jegyzőkönyvéből * 

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

379/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy 2. pontként tárgyalja meg az „Előterjesztés Budapest területén WIFI internet elérés, mint díjmentes szolgáltatás biztosítására” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

380/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a „Javaslat a budapesti új sürgősségi kórház helyszínével kapcsolatos vizsgálat elvégzésére” című előterjesztés 10. pontként történő tárgyalására vonatkozó indítványt.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

381/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

leveszi napirendjéről „A Fővárosi Önkormányzat 2014. évi összefoglaló ellenőrzési jelentése” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

382/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy újra kíván szavazni „A Fővárosi Önkormányzat 2014. évi összefoglaló ellenőrzési jelentése” című előterjesztés napirenden tartásáról.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

383/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy napirenden tartja „A Fővárosi Önkormányzat 2014. évi összefoglaló ellenőrzési jelentése” című előterjesztést.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

384/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

az ülés napirendjét az alábbiakban állapítja meg:

1. Jelentések Budapest Főváros Önkormányzatának 2014. évi költségvetési gazdálkodásáról

a) Beszámoló Budapest Főváros Önkormányzata 2014. évi költségvetése alakulásáról

b) Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2014. évi maradványa jóváhagyására

2. Előterjesztés Budapest területén WIFI internet elérés, mint díjmentes szolgáltatás biztosítására

3. Gazdasági Program a 2015-2019. évi választási ciklusra

4. Javaslat testvérvárosi megállapodás megkötésére Budapest Főváros Önkormányzata és Teherán Önkormányzata között

5. Javaslat informatikai fejlesztésekkel és beszerzésekkel kapcsolatos döntésekre

6. Javaslat az IKOP projektek előkészítésének forrásbiztosítására

7. Javaslat a Fővárosi Biztonsági Iroda Közhasznú Nonprofit Kft. 2014. évi beszámolójára vonatkozó tulajdonosi döntések meghozatalára

8. Javaslat a Fővárosi Biztonsági Iroda Közhasznú Nonprofit Kft. 2015. évi üzleti tervével kapcsolatos döntés meghozatalára

9. Javaslat az FBI Nonprofit Kft. módosított felügyelőbizottsági ügyrendjének jóváhagyására

10. Javaslat a Budapest V., Nádor u. 24. sz. alatti, volt „Szent Kereszt” gyógyszertár berendezésének értékesítésére

11. Javaslat a Bp. III. ker., Fő tér 2. szám alatti ingatlanban lévő helyiségcsoport (volt könyvtár) ingyenes használatának biztosítására

12. Javaslat a Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. a Ptk. rendelkezéseivel összhangban történő továbbműködésére, alapító okiratának módosítására, valamint felügyelőbizottsági ügyrendjének jóváhagyására vonatkozó tulajdonosi döntések meghozatalára

13. Javaslat a „BSK, a margitszigeti futókör rekonstrukciója” megnevezésű 6861 engedélyokirat 4. számú módosítására és a futókörrel kapcsolatos döntések meghozatalára

14. Javaslat a „Margitsziget szennyvízelvezetésének tervezése” c. engedélyokirat elfogadására

15. Javaslat a Budapest főváros díszvilágításáról szóló 67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet módosítására

16. Javaslat „A fővárosi házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer kialakítása projekt keretében beszerzett hulladékgazdálkodási eszközök mennyiségében bekövetkezett hiány pótlása” című feladat engedélyokiratának jóváhagyására

17. Javaslat a Duna-partok fejlesztésével kapcsolatos feladatok ellátásáról szóló döntésekre

18. 2015. évi felújítási és beruházási engedélyezési okmányok II. ütem

19. Javaslat a Budapest Esély Nonprofit Kft. alapító okiratának módosítására

20. Javaslat a Budapest Esély Nonprofit Kft. 2015. évi közszolgáltatási szerződésének elfogadására

21. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott óvodák alapító okiratának módosítására

22. Javaslat az önkormányzati fenntartású muzeális intézmények szakmai támogatására kiírt pályázatok benyújtásának jóváhagyására

23. Javaslat a Budapest X., Gergely utca 85. szám alatti telephely fürdőszobák felújítása pályázat benyújtásához saját erő biztosítására

24. Javaslat támogatások biztosítására a „917001 Kulturális és Városarculati keret céltartalék” cím előirányzata terhére

25. Javaslat tag delegálására a 2014-2020-as uniós programozási időszak Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programjának (EFOP) monitoring bizottságába

26. Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2015. évi összevont költségvetéséről szóló 9/2015. (III. 16.) Főv. Kgy. rendelet módosítására

27. Döntés díszpolgári cím adományozásáról

28. Döntés Bárczy István Díj adományozásáról

29. Javaslat szociális intézményvezetők felmentésére, új pályázat kiírására

30. Javaslat egyes gazdasági társaságok ügyvezetőjének, vezérigazgatójának megbízásával kapcsolatos döntések meghozatalára

31. Bírósági ülnökválasztás

32. Javaslat a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. könyvvizsgálójának megválasztására vonatkozó tulajdonosi döntés meghozatalára

33. Javaslat építészeti tervpályázat kiírására a pesti belvárosi Duna-part Kossuth tér-Fővám tér közötti szakaszának komplex megújítására

34. Javaslat a Schöpf-Mérei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ Kht. „v.a.” végelszámolásával kapcsolatos döntések meghozatalára

35. Javaslat kulturális nonprofit kft.-k ügyvezetőinek munkavégzésre irányuló további jogviszonyaival kapcsolatos döntésre

36. A Fővárosi Önkormányzat 2014. évi összefoglaló ellenőrzési jelentése

37. Javaslat a BFVK Zrt. 2014. évi beszámolójának és a Budapesti Önkormányzati Követeléskezelő Kft. 2014. évi beszámolójára vonatkozó előzetes döntések meghozatalára

38. Javaslat a BFVK Zrt. 2015. évi üzleti tervének elfogadására, valamint előzetes döntés meghozatalára a Budapesti Önkormányzati Követeléskezelő Kft. 2015. évi üzleti tervének elfogadására

39. Javaslat a Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft., az Enviroduna Kft. és a Budapesti Városfejlesztési és Városrehabilitációs Zrt. 2014. évi beszámolójára vonatkozó tulajdonosi döntésekre

40. Javaslat az ENVIRODUNA Beruházás Előkészítő Kft. 2015. évi és a Budapesti Városfejlesztési és Városrehabilitációs Vagyonkezelő Zrt. 2015. I. negyedévi üzleti tervének elfogadására

41. Javaslat egyes kulturális és szociális ágazatba tartozó egyszemélyes gazdasági társaságok (színházak, BFTK NKft., Budapest Film Zrt., Budapest Esély NKft.) 2014. évi beszámolójával kapcsolatos tulajdonosi döntések meghozatalára

42. Javaslat a kulturális és szociálpolitikai ágazatba tartozó gazdasági társaságok 2015. évi üzleti tervével kapcsolatos tulajdonosi döntések meghozatalára

43. Javaslat a 2014. évi költségvetési beszámolók elfogadására

44. Javaslat „A budapesti M2 metróvonal fejlesztése” című projekt támogatási szerződésének megkötésére

45. Javaslat egyes névtelen fővárosi közterületek elnevezésére, illetve közterületek elnevezésének megváltoztatására

46. Javaslat a Magyar Állam és Budapest Főváros Önkormányzata között a 2015. évi fővárosi közösségi közlekedés üzemeltetése érdekében nyújtandó támogatás felhasználásának és elszámolásának részletes szabályairól szóló szerződés megkötésére

47. Javaslat a 2013. évi TÉR_KÖZ városrehabilitációs pályázatok egyes támogatási szerződéseinek módosítására

48. Javaslat a Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata tulajdonában lévő Budapest XI. kerület, 2838/7 helyrajzi szám alatt felvett, „kivett közút” megnevezésű ingatlan Budapest Főváros Önkormányzata által történő ingyenes átvételére

49. Javaslat a BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatóság 2014. évi menedzsment költségeinek felhasználásáról készült beszámoló, illetve működésének 2015. évi költségvetési javaslata elfogadására

50. Javaslat pályázat benyújtására a Horizont 2020 keretprogram „Klaszterek által nyújtott támogatás az új értékláncokhoz” című kiírására

51. Javaslat a „Kőbányai ’Kis-Pongrác’ lakótelep szociális célú városrehabilitációja” c. projekt támogatási szerződése 4. sz. módosításának jóváhagyására

52. Javaslat a 37/2013. (V. 10.) Főv. Kgy. rendelet alapján az „Építészeti Értékvédelmi Támogatás 2015” pályázatának kiírására

53. Javaslat a „Műemléki Keret 2015” pályázatának kiírására

54. Javaslat a 2013. évi Építészeti Értékvédelmi Támogatás és Műemléki Keret egyes megállapodásainak határidő-módosítására

55. Javaslat a 187/2015. (II. 25.) Főv. Kgy. határozat visszavonására és az FTSZV Kft. likviditási helyzetének kezelésére

56. Javaslat fenntartói nyilatkozat kiadására a Budapesti Történeti Múzeum régészeti akkreditációs kérelmének benyújtásához

57. Javaslat a FÁNK Mesepark projekt megvalósítása tárgyában a Belügyminisztérium és a Fővárosi Önkormányzat között megkötendő támogatási megállapodás aláírására

58. Javaslat a Budapest Prémium Egészségügyi és Gyógyturisztikai Szolgáltató Klaszterrel kapcsolatos döntések meghozatalára

59. Beszámoló a szociális intézményi szolgáltatások intézményen kívüli szervezettel történő ellátásáról a 2014. évben

60. Javaslat együttműködési keretmegállapodás megkötésére a Testnevelési Egyetemmel

61. Jelentés lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

62. Előterjesztés a személytaxi-szolgáltatás törvényi védelmének kezdeményezésére

63. Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 53/2014. (XII. 12.) Főv. Kgy. rendelet módosítására

64. Javaslat a budapesti új sürgősségi kórház helyszínével kapcsolatos vizsgálat elvégzésére

A napirend 1. pontja: Jelentések Budapest Főváros Önkormányzatának 2014. évi költségvetési gazdálkodásáról

a) Beszámoló Budapest Főváros Önkormányzata 2014. évi költségvetése alakulásáról

Előterjesztők: Tarlós István, dr. Bagdy Gábor

b) Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2014. évi pénzmaradványának jóváhagyására

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

385/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja Budapest Főváros Önkormányzata 2014. évi vagyonkimutatását az előterjesztés 5. sz. melléklete szerinti tartalommal.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 23/2015. (V. 14.) Főv. Kgy. rendeletét Budapest Főváros Önkormányzata 2014. évi költségvetése végrehajtásáról.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

386/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja:

- Budapest Főváros Önkormányzata költségvetési intézményei maradványát és vállalkozási eredményét az előterjesztés 1. számú melléklete „A” sor 19. oszlopa szerinti tartalommal.

- A kötelezettségvállalással terhelt korrigált maradványt az előterjesztés 1. számú melléklete „A” sor 23. oszlopa, és a rovatonkénti részletezését az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal.

- Az intézmények visszatervezett maradványát az előterjesztés 1. számú melléklete „A” sor 25. oszlopa és a rovatonkénti részletezését az előterjesztés 7. számú melléklete szerinti tartalommal.

- Az intézmények szabad maradvány elvonását az előterjesztés 1. számú melléklete „A” sor 26. oszlopa és az előterjesztés 6. számú melléklete szerinti tartalommal.

387/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja:

- Főpolgármesteri Hivatala maradványát az előterjesztés 1. számú melléklete „B” sor 19. oszlopa szerinti tartalommal.

- A kimutatott kötelezettségvállalással terhelt korrigált maradványt az előterjesztés 1. számú melléklete „B” sor 23. oszlopa, és a rovatonkénti részletezését az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti tartalommal.

- A Főpolgármesteri Hivatal szabad maradvány elvonását az előterjesztés 1. számú melléklete „B” sor 26. oszlopa szerinti tartalommal.

388/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a Fővárosi Önkormányzat maradványát az előterjesztés 1. számú melléklete „C” sor 19. oszlopa szerinti tartalommal.

389/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja:

- A Fővárosi Önkormányzat maradványelszámolásához kapcsolódó, a felhasználási kötöttséggel járó normatív, központosított és egyéb kötött felhasználású állami támogatások, valamint vis maior támogatás 2013-2014. évi elszámolását az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal:

- a 2014. évi felhasználási kötöttséggel járó normatív felhasználású állami támogatások elszámolását az előterjesztés 2/a. számú melléklete szerinti tartalommal;

- a 2014. évi központosított előirányzatok és egyéb kötött felhasználású támogatások elszámolását az előterjesztés 2/b. számú melléklete szerinti tartalommal;

- a 2013. évi központosított előirányzatok és egyéb kötött felhasználású támogatások elszámolását az előterjesztés 2/c. számú melléklete szerinti tartalommal;

- a helyi önkormányzatok vis maior támogatásának elszámolását az előterjesztés 2/d. számú melléklete szerinti tartalommal.

390/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja az Önkormányzat 2014. évi maradványelszámolás során a 800000-es címeken tervbe vett kötelezettséggel terhelt maradványokat az előterjesztés 4. és 4/a. számú mellékletei szerinti tartalommal.

391/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja az előző évekről áthúzódó források, a 2014. évi maradvány terhére az alábbi előirányzatokat címek szerinti bontásban:

- A „841401 EU-s társfinanszírozott fejlesztések önrészének kerete” címen 2 033 144 E Ft.

- A „841401 EU-s társfinanszírozott fejlesztések önrészének kerete” címen 35 908 032 E Ft.

- A „841501 Óbudai Gázgyár kármentesítése” címen 1 500 000 E Ft.

- A „842101 Intézményi feladatellátás kerete” címen 749 167 E Ft.

- A „841101 Pénzügytechnikai feladatok” címen 1 353 700 E Ft.

- A „842201 2014. évi előlegek és egyéb elszámolásokhoz kapcsolódó kiadások kerete” címen 1 607 931 E Ft.

- A „842401 Állammal szemben folyamatban lévő elszámolások kerete” címen 915 021 E Ft.

- A „842501 Áthúzódó fejlesztési források tartaléka” címen 2 970 628 E Ft.

- A „919301 Vitatott és peres ügyek, valamint peren kívüli egyezség megkötésére rendelt tartalék” címen 31 864 E Ft.

- A „930001 Általános tartalék” címen 2 960 750 E Ft, a 2015. évi költségvetésben nem tervezett feladatokra.

- A „930001 Általános tartalék” címen 309 772 E Ft, előző évi szabad forrásmaradvány.

392/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a döntéseknek megfelelően gondoskodjon a költségvetési intézmények szabad maradványa befizetésének teljesítéséről.

Határidő: a költségvetési rendeletmódosítás hatálybalépését követően, de legkésőbb 2015. június 30.

Felelős: Tarlós István

A napirend 2. pontja: Előterjesztés Budapest területén WIFI internetelérés, mint díjmentes szolgáltatás biztosítására

Előterjesztő: Tokody Marcell

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

393/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy megvizsgálja annak lehetőségét, hogy Budapest közigazgatási területén a szolgáltatást igénybe vevők számára díjmentesen és nyilvánosan elérhető vezeték nélküli (WIFI) internet elérést biztosítson. A kivitelezésre vonatkozó lehetőségeket megtárgyalja, és dönt azok tárgyában. Felkéri a főpolgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: 2015. szeptember 30.

Felelős: Tarlós István

A napirend 3. pontja: Gazdasági Program a 2015-2019. évi választási ciklusra

Előterjesztők: Tarlós István, dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

394/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Fővárosi Önkormányzat 2015-2019. évekre vonatkozó Gazdasági Programját.

A napirend 4. pontja: Javaslat testvérvárosi megállapodás megkötésére Budapest Főváros Önkormányzata és Teherán Önkormányzata között

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

395/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el dr. Trippont Norbertnek a Teherán Önkormányzata és a Budapest Főváros Önkormányzata közötti testvérvárosi megállapodás tervezetének alábbiak szerinti kiegészítését:

„7. Felek ezúton is kinyilvánítják meggyőződésüket a nők társadalmi egyenjogúsága mellett.

A jelen megállapodásban foglalt programok magukban foglalják a nők egyenlőségének és egyenjogúságának előmozdítását célzó projekteket is.”

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

396/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a Budapest Főváros Önkormányzata és Teherán Önkormányzata közötti testvérvárosi megállapodást az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal. Felhatalmazza a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: 2015. május 8.

Felelős: Tarlós István

A napirend 5. pontja: Javaslat informatikai fejlesztésekkel és beszerzésekkel kapcsolatos döntésekre

Előterjesztők: Tarlós István, dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

397/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

kötelezettséget vállal a „Főpolgármesteri Hivatal térinformatikai rendszerének fejlesztése” feladat meg-valósítására, melynek összköltsége 400 300 E Ft. A 2015. évi ütem 223 520 E Ft, a 2016. évi ütem 176 780 E Ft.

398/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Kötelezettséget vállal a „Főpolgármesteri Hivatal iktatórendszerének adaptálása, licencek beszerzése” tárgyú feladat megvalósítására, melynek összköltsége és egyben tárgyévi üteme 26 500 E Ft.

399/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Kötelezettséget vállal, hogy a „2015. évi számítástechnikai eszközök beszerzése” tárgyú feladat megvalósítására 25 000 E Ft többletfedezetet biztosít. A feladat összköltségét 47 500 E Ft-ban állapítja meg.

400/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Kötelezettséget vállal a gazdasági társaságok üzleti tervezését támogató szoftver fejlesztését célzó „Üzleti tervezési program fejlesztése” feladat megvalósítására, melyre 7000 E Ft fedezetet biztosít. A feladat összköltsége és egyben tárgyévi üteme 7000 E Ft.

401/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Kötelezettséget vállal a gazdasági társaságok adatszolgáltatásának évközi elemzését biztosító „Controlling elemző rendszer” feladat megvalósítására, melyre 10 000 E Ft fedezetet biztosít. A feladat összköltsége és egyben tárgyévi üteme 10 000 E Ft.

402/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A „710501 Hivatali informatikai feladatok” címen belül a „Kormányhivatal - térképadatok biztosítása” feladat ellátására 33 000 E Ft, a „Digitális fénymásolók javítására, karbantartás” feladatok elvégzésére 1000 E Ft, a „Hivatali adminisztrációt támogató rendszer” feladat biztosítására 2000 E Ft, a „Számítástechnikai alkatrészek, segédanyagok, kellékanyagok” biztosítására 12 000 E Ft, tehát összesen 48 000 E Ft többletfedezetet biztosít.

403/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A feladat végrehajtása érdekében csökkenti a „930001 Általános tartalék” cím kiadási, azon belül a tartalékok előirányzatát 340 020 E Ft-tal, és ezzel egyidejűleg tervbe veszi a „740302 Hivatali beruházások” cím támogatási és kiadási előirányzatán belül az alábbi új feladatokat:

- „Hivatali térinformatikai rendszer” feladatot 223 520 E Ft-tal [ebből céljelleggel támogatott intézményi beruházások 173 400 E Ft, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 46 818 E Ft, dologi kiadások (fejlesztésekhez kapcsolódó dologi kiadások áfával) 3302 E Ft]. A feladat összköltsége 400 300 E Ft, 2016. évi üteme 176 780 E Ft.

- „Iktatórendszer adaptálására, licencek” feladatot 26 500 E Ft-tal, [ebből céljelleggel támogatott intézményi beruházások 20 557 E Ft, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 5551 E Ft, dologi kiadások (fejlesztésekhez kapcsolódó dologi kiadások áfával) 392 E Ft]. A feladat összköltsége 26 500 E Ft.

- „Controlling elemzőrendszer” feladatot 10 000 E Ft-tal (ebből céljelleggel támogatott intézményi beruházások 7874 E Ft, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 2126 E Ft). A feladat összköltsége 10 000 E Ft.

- „Üzleti tervezési program” feladatot 7000 E Ft-tal (ebből céljelleggel támogatott intézményi beruházások 5512 E Ft, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 1488 E Ft). A feladat összköltsége 7000 E Ft.

Továbbá címen belül megemeli a

- „Számítástechnikai eszközök beszerzése 2015.” feladatot 25 000 E Ft-tal [ebből céljelleggel támogatott intézményi beruházások 19 394 E Ft, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 5237 E Ft, dologi kiadások (fejlesztésekhez kapcsolódó dologi kiadások áfával) 369 E Ft]. A feladat összköltsége és 2015. évi előirányzata 47 500 E Ft-ra változik.

Továbbá megemeli a „710501 Hivatali informatikai feladatok” cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) előirányzatát 48 000 E Ft-tal, ebből:

- Kormányhivatal - térképadatok biztosítására 33 000 E Ft;

- Digitális fénymásolók javítására, karbantartására 1000 E Ft;

- Hivatali adminisztrációt támogató rendszerre 2000 E Ft;

- Számítástechnikai alkatrészekre, segédanyagokra, kellékanyagokra 12 000 E Ft.

404/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „Hivatal térinformatikai rendszer fejlesztése” tárgyú beruházási engedélyokiratot az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat aláírására.

Határidő: a költségvetési rendeletmódosítás hatálybalépését követően

Felelős: Tarlós István

405/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel elvonja a Költségvetési Bizottságtól és a Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottságtól az 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 12. § (2) bekezdése szerinti hatáskörét. Jóváhagyja az „Iktatórendszer adaptálására, licencek beszerzése” tárgyú beruházási engedélyokiratot az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat aláírására.

Határidő: a költségvetési rendeletmódosítás hatálybalépését követően

Felelős: Tarlós István

406/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel elvonja a Költségvetési Bizottságtól és a Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottságtól az 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 12. § (2) bekezdése szerinti hatáskörét. Jóváhagyja a „2015. évi számítástechnikai eszközök beszerzése” tárgyú beruházási engedélyokirat 1. számú módosítását az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat aláírására.

Határidő: a költségvetési rendeletmódosítás hatálybalépését követően

Felelős: Tarlós István

407/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel elvonja a főpolgármestertől az 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 14. § (2) bekezdése szerinti hatáskörét. Jóváhagyja az „Üzleti tervezési program fejlesztése” tárgyú beruházási engedélyokiratot az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat aláírására.

Határidő: a költségvetési rendeletmódosítás hatálybalépését követően

Felelős: Tarlós István

408/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel elvonja a főpolgármestertől az 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 14. § (2) bekezdése szerinti hatáskörét. Jóváhagyja a „Controlling elemzőrendszer” tárgyú beruházási engedélyokiratot az előterjesztés 6. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat aláírására.

Határidő: a költségvetési rendeletmódosítás hatálybalépését követően

Felelős: Tarlós István

A napirend 6. pontja: Javaslat az IKOP projektek előkészítésének forrásbiztosítására

Előterjesztők: Tarlós István, dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

409/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

kötelezettséget vállal az alábbi új feladatok megvalósítására:

- „Külső Bécsi úti villamosvonal megtervezése” (a feladat összköltsége 188 400 E Ft, amelyből a feladat 2015. évi előirányzata 84 780 E Ft);

- „Újpalotai villamosvonal megtervezése” (a feladat összköltsége 979 000 E Ft, amelyből a feladat 2015. évi előirányzata 264 330 E Ft);

- „Fogaskerekű vasút fejlesztésének előkészítése” (a feladat összköltsége 333 900 E Ft, amelyből a feladat 2015. évi előirányzata 100 170 E Ft).

410/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A feladatok végrehajtása érdekében:

- csökkenti a „930001 Általános tartalék” cím, azon belül a tartalékok előirányzatát 449 280 E Ft-tal,

- ezzel egyidejűleg tervbe veszi a „840302 Önkormányzati beruházások” cím kiadási előirányzatán az alábbi új feladatokat:

„Külső Bécsi úti villamosvonal megtervezése” feladatot 84 780 E Ft-tal (ebből

- önkormányzati beruházások 66 756 E Ft,

- beruházási célú előzetesen felszámított egyenes áfa 18 024 E Ft);

„Újpalotai villamosvonal megtervezése” feladatot 264 330 E Ft-tal (ebből

- önkormányzati beruházások 208 134 E Ft,

- beruházási célú előzetesen felszámított egyenes áfa 56 196 E Ft);

„Fogaskerekű vasút fejlesztésének előkészítése” feladatot 100 170 E Ft-tal (ebből

- önkormányzati beruházások 78 874 E Ft,

- beruházási célú előzetesen felszámított egyenes áfa 21 296 E Ft).

A „Külső Bécsi úti villamosvonal megtervezése” feladat összköltsége 188 400 E Ft, 2015. évi előirányzata 84 780 E Ft, 2016. évi üteme 103 620 E Ft (ebből önkormányzati beruházások 81 591 E Ft, beruházási célú előzetesen felszámított egyenes áfa 22 029 E Ft).

Az „Újpalotai villamosvonal megtervezése” feladat összköltsége 979 000 E Ft, 2015. évi előirányzata 264 330 E Ft, 2016. évi üteme 714 670 E Ft (ebből önkormányzati beruházások 562 732 E Ft, beruházási célú előzetesen felszámított egyenes áfa 151 938 E Ft).

A „Fogaskerekű vasút fejlesztésének előkészítése” feladat összköltsége 333 900 E Ft, 2015. évi előirányzata 100 170 E Ft, 2016. évi üteme 233 730 E Ft (ebből önkormányzati beruházások 184 039 E Ft, beruházási célú előzetesen felszámított egyenes áfa 49 691 E Ft).

411/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a „Külső Bécsi úti villamosvonal megtervezése”, „Újpalotai villamosvonal megtervezése”, „Fogaskerekű vasút fejlesztésének előkészítése” elnevezésű feladatok uniós forrás bevonásával - tervezetten IKOP forrásból - kerüljenek finanszírozásra.

Határidő: az IKOP keretek elérhetővé válásakor

Felelős: Tarlós István

412/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Kötelezettséget vállal az alábbi feladatok BKK Zrt. útján történő megvalósítására:

- „Külső Bécsi úti villamosvonal megtervezése” (a feladat összköltsége 188 400 E Ft, amelyből a feladat 2015. évi előirányzata 84 780 E Ft);

- „Újpalotai villamosvonal megtervezése” (a feladat összköltsége 979 000 E Ft, amelyből a feladat 2015. évi előirányzata 264 330 E Ft);

- „Fogaskerekű vasút fejlesztésének előkészítése” (a feladat összköltsége 333 900 E Ft, amelyből a feladat 2015. évi előirányzata 100 170 E Ft).

413/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A fedezet biztosítása érdekében:

- csökkenti a „840302” cím kiadási előirányzatán

a „Külső Bécsi úti villamosvonal megtervezése” feladatot 84 780 E Ft-tal (ebből önkormányzati beruházások 66 756 E Ft, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 18 024 E Ft), ezzel a feladat törlésre kerül;

az „Újpalotai villamosvonal megtervezése” feladatot 264 330 E Ft-tal (ebből önkormányzati beruházások 208 134 E Ft, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 56 196 E Ft), ezzel a feladat törlésre kerül;

a „Fogaskerekű vasút fejlesztésének előkészítése” feladatot 100 170 E Ft-tal (ebből önkormányzati beruházások 78 874 E Ft, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 21 296 E Ft), ezzel a feladat törlésre kerül.

- Ezzel egyidejűleg tervbe veszi a „813902 Budapesti Közlekedési Központ Zrt.” cím kiadási, azon belül az egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak előirányzatán

az új „Külső Bécsi úti villamosvonal megtervezése” feladatot 84 780 E Ft-tal, (a feladat összköltsége 188 400 E Ft, 2016. évi üteme 103 620 E Ft, ebből egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 103 620 E Ft);

az új „Újpalotai villamosvonal megtervezése” feladatot 264 330 E Ft-tal (a feladat összköltsége 979 000 E Ft, 2016. évi üteme 714 670 E Ft, ebből egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 714 670 E Ft);

az új „Fogaskerekű vasút fejlesztésének előkészítése” feladatot 100 170 E Ft-tal (a feladat összköltsége 333 900 E Ft, 2016. évi üteme 233 730 E Ft, ebből egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 233 730 E Ft).

414/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a „Külső Bécsi úti villamosvonal megtervezése” tárgyú fejlesztési megállapodást az előterjesztői kiegészítés 1. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a költségvetési rendeletmódosítás hatálybalépését követően azonnal

Felelős: Tarlós István

415/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti az „Újpalotai villamosvonal megtervezése” tárgyú fejlesztési megállapodást az előterjesztői kiegészítés 2. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a költségvetési rendeletmódosítás hatálybalépését követően azonnal

Felelős: Tarlós István

416/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a „Fogaskerekű vasút fejlesztésének előkészítése” tárgyú fejlesztési megállapodást az előterjesztői kiegészítés - az előterjesztő által befogadott, és módosító indítvánnyal módosított - 3. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a költségvetési rendeletmódosítás hatálybalépését követően azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 7. pontja: Javaslat a Fővárosi Biztonsági Iroda Közhasznú Nonprofit Kft. 2014. évi beszámolójára vonatkozó tulajdonosi döntések meghozatalára

Előterjesztők: Tarlós István, dr. Kocsis Máté

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

417/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Fővárosi Biztonsági Iroda Közhasznú Nonprofit Kft. legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának („Ráta ’80” Kft., 1221 Budapest, Gerinc u. 80., dr. Fainné Kaszab Sarolta könyvvizsgáló, kamarai tagsági szám: 002570) jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja a felügyelőbizottság határozatát a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja az ügyvezető által előterjesztett, a Társaság 2014. üzleti évre vonatkozó beszámolóját (mérlegét, eredménykimutatását, kiegészítő mellékletét, üzleti jelentését, közhasznúsági mellékletét) a következők szerint:

ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. december 31.
Mérlegfőösszeg 78 916 E Ft
Saját tőke 15 571 E Ft
Jegyzett tőke 10 000 E Ft
Adózás előtti eredmény 1 839 E Ft
Adózott eredmény 1 834 E Ft
Mérleg szerinti eredmény 1 834 E Ft

- Elfogadja a 2014. évi mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba történő helyezését.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőjét értesítse a Ptk. 3:109. § (4) bekezdésében foglaltakra hivatkozással, mely szerint a döntés az ügyvezetéssel való közléssel válik hatályossá.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 8. pontja: Javaslat a Fővárosi Biztonsági Iroda Közhasznú Nonprofit Kft. 2015. évi üzleti tervével kapcsolatos döntés meghozatalára

Előterjesztő: dr. Kocsis Máté

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

418/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Fővárosi Biztonsági Iroda Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a Társaság 2015. évi üzleti tervét az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. 3:109. § (4) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 9. pontja: Javaslat az FBI Nonprofit Kft. módosított felügyelőbizottsági ügyrendjének jóváhagyására

Előterjesztő: dr. Kocsis Máté

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

419/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Fővárosi Biztonsági Iroda Nonprofit Kft. legfőbb szerveként eljárva jóváhagyja a Fővárosi Biztonsági Iroda Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági ügyrendjének módosítását az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

420/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Fővárosi Biztonsági Iroda Nonprofit Kft. legfőbb szerveként eljárva felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Ptk. 3:109. § (4) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 10. pontja: Javaslat a Budapest V., Nádor u. 24. sz. alatti, volt „Szent Kereszt” gyógyszertár berendezésének értékesítésére

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

421/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 23. § (1) bek. a) pontja alapján úgy dönt, hogy 8 300 000 Ft + áfa összegű vételárért értékesíti a volt „Szent Kereszt” gyógyszertár 8630/81152/56 nyilvántartási szám alatt védettség alatt álló berendezési tárgyait a KÖZ PROJEKT Korlátolt Felelősségű Társaság részére. Jóváhagyja és megköti az előterjesztés 7. sz. mellékletét képező adásvételi szerződést, és felkéri a főpolgármestert az adásvételi szerződés aláírására.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 11. pontja: Javaslat a Bp. III. ker., Fő tér 2. szám alatti ingatlanban lévő helyiségcsoport (volt könyvtár) ingyenes használatának biztosítására

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

422/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 40/2006. (VII. 14.) Főv. Kgy. rendelet 35. § (1) bekezdése alapján úgy dönt, hogy a 18351/1 helyrajzi számú, természetben Budapest III. kerület, Fő tér 2. szám alatt elhelyezkedő 2762 m2 alapterületű, a Fővárosi Önkormányzat és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata osztatlan közös tulajdonát képező ingatlanban található, a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos használatában lévő 157,3 m2 alapterületű helyiségcsoportot ingyenesen használatba adja - a hatályos jogszabályi előírásokban meghatározott módon történő - közfeladat ellátása céljából, 10 év határozott időtartamra Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és az Esernyős Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Pont Nonprofit Kft. részére. Jóváhagyja és megköti az előterjesztés 7. számú mellékletét képező haszonkölcsön szerződést, valamint felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 12. pontja: Javaslat a Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. a Ptk. rendelkezéseivel összhangban történő továbbműködésére, alapító okiratának módosítására, valamint felügyelőbizottsági ügyrendjének jóváhagyására vonatkozó tulajdonosi döntések meghozatalára

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

423/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. legfőbb szerveként eljárva úgy dönt, hogy a BFVT Kft. a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseivel összhangban működik tovább. Jóváhagyja a BFVT Kft. alapító okiratának módosítását az előterjesztés 1. sz. mellékletének megfelelően, és felkéri a főpolgármestert az előterjesztés 1. sz. mellékletét képező alapító okiratot módosító okirat aláírására, valamint az előterjesztés 2. sz. mellékletét képező módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat kiadására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

424/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. legfőbb szerveként eljárva jóváhagyja a BFVT Kft. felügyelőbizottsági ügyrendjének módosítását az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

425/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. legfőbb szerveként eljárva felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésekről a Ptk. 3:109. § (4) bekezdése értelmében a BFVT Kft. vezető tisztségviselőjét értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 13. pontja: Javaslat a „BSK, a margitszigeti futókör rekonstrukciója” megnevezésű 6861 engedélyokirat 4. számú módosítására és a futókörrel kapcsolatos döntések meghozatalára

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

426/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

kötelezettséget vállal, hogy a „BSK, a margitszigeti futókör rekonstrukciója” feladat megvalósításához 12 700 E Ft többletforrást biztosít.

427/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Kötelezettséget vállal arra, hogy a margitszigeti futókör rekonstrukcióját követő gyalogosforgalom számára alkalmas sétány hiányzó szakaszainak kialakítása, valamint a kapcsolódó szükséges gyepfelújítás feladatra 42 300 E Ft többletforrást biztosít.

428/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A feladat végrehajtása érdekében:

- csökkenti a „930001 Általános tartalék” cím kiadási, azon belül a tartalékok előirányzatát 55 000 E Ft-tal,

- ezzel egyidejűleg megemeli az „580202 Budapesti Sportszolgáltató Központ” cím támogatási és kiadási előirányzatán belül a „BSK, a margitszigeti futókör rekonstrukciója” feladatot 12 700 E Ft-tal (ebből céljelleggel támogatott intézményi beruházás 10 000 E Ft, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 2700 E Ft).

A feladat összköltsége 392 700 E Ft-ra változik, 2014. december 31-ig tény 10 314 E Ft, 2015. évi előirányzata 382 386 E Ft-ra változik.

- Továbbá megemeli a „814101 Fővárosi Kertészeti Nonprofit Zrt.” cím kiadási előirányzatán belül az „Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre” előirányzatát 42 300 E Ft-tal.

429/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel elvonja Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 12. § (2) bekezdésében a Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottságra, valamint a Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottságra átruházott hatáskörét, és jóváhagyja a 6861 egyedi azonosító számú, a „BSK, a margitszigeti futókör rekonstrukciója” tárgyú engedélyokirat 4. számú módosítását az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a költségvetési rendeletmódosítás hatálybalépését követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

430/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, gondoskodjon arról, hogy a 2015. évi zöldfelületi közszolgáltatási szerződés szakmai programja tartalmazza a margitszigeti futókört követő gyalogosforgalom számára alkalmas sétány hiányzó szakaszainak kialakítását és a kapcsolódó, szükséges gyepfelújítást.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés soron következő rendes ülése

Felelős: Tarlós István

A napirend 14. pontja: Javaslat a „Margitsziget szennyvízelvezetésének tervezése” c. engedélyokirat elfogadására

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

431/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

kötelezettséget vállal az új „Margitsziget szennyvízelvezetésének tervezése” feladat 100 000 E Ft összköltséggel történő 2015. évi megvalósítására.

432/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A feladat megvalósítása érdekében:

- Csökkenti a „930001 Általános tartalék” cím kiadási, azon belül a tartalékok előirányzatát 100 000 E Ft-tal, és ezzel egyidejűleg azonos összköltséggel a

- „840301 Önkormányzati beruházások” cím kiadási előirányzatán tervbe veszi az új „Margitsziget szennyvízelvezetésének tervezése” feladatot az alábbiak szerint:

- önkormányzati beruházások 75 740 E Ft

- beruházási célú előzetesen felszámított áfa 20 450 E Ft

- dologi kiadások (fejlesztési feladatokhoz kapcsolódóan) 3000 E Ft

- dologi kiadások áfája (fejlesztési feladatokhoz kapcsolódóan) 810 E Ft.

433/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 53/2014. (XII. 12.) Főv. Kgy. rendelet 40. § (7) bekezdésében foglaltak alapján eseti jelleggel magához vonja a Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottságnak, valamint a Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottságnak a Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 12. § (2) bekezdésében foglalt hatáskörét és jóváhagyja a Margitsziget szennyvízelvezetésének tervezése projekt beruházási engedélyokiratát az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat aláírására.

Határidő: a költségvetési rendeletmódosítás hatálybalépését követő 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 15. pontja: Javaslat a Budapest főváros díszvilágításáról szóló 67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet módosítására

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

434/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

támogatja a Budapest V. kerület, Szabadság tér „Magyarország német megszállása” című emlékmű díszvilágítását.

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 24/2015. (V. 19.) Főv. Kgy. rendeletét a Budapest főváros díszvilágításáról szóló 67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 16. pontja: Javaslat „A fővárosi házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer kialakítása projekt keretében beszerzett hulladékgazdálkodási eszközök mennyiségében bekövetkezett hiány pótlása” című feladat engedélyokiratának jóváhagyására

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

435/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy „A fővárosi házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer kialakítása” című feladat kapcsán hiányzó edényzet pótlása céljából 3584 E Ft összköltséggel meg kívánja valósítani „A fővárosi házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer kialakítása projekt keretében beszerzett hulladékgazdálkodási eszközök mennyiségében keletkezett hiány pótlása” című feladatot. A feladat pénzügyi fedezetét az FKF Nonprofit Zrt. biztosítja kártérítés címén az FKF Nonprofit Zrt.-vel 2015. január 6. napján kötött „Fővárosi házhoz menő szelektív hulladékgazdálkodási rendszer” keretében létrehozott hulladékgazdálkodási eszközök használati jogának átruházásáról szóló megállapodás 7. sz. módosításának II.3. pontja alapján.

436/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A feladat megvalósítása érdekében tervbe veszi a „840301 Önkormányzati beruházások” cím kiadási előirányzatán belül az új „A fővárosi házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer kialakítása projekt keretében beszerzett hulladékgazdálkodási eszközök mennyiségében keletkezett hiány pótlása” feladatot az alábbiak szerint:

- önkormányzati beruházások 2822 E Ft,

- beruházási célú előzetesen felszámított áfa 762 E Ft.

A feladat összköltsége 3584 E Ft, a feladat 2015. évi üteme 3584 E Ft (levonható áfa összesen: 762 E Ft, amelyből egyenes áfa 762 E Ft).

Az FKF Nonprofit Zrt. által fizetendő kártérítés tervbevétele érdekében megemeli a „855401 Egyéb működési bevételek” cím bevételi, azon belül a működési bevételek (egyéb működési bevételek) előirányzatát 2822 E Ft-tal, azon belül a kártérítési bevételt az „Egyéb működési bevételek” között 2822 E Ft értékben.

A levonható áfa figyelembevétele érdekében csökkenti a „841101 Pénzügytechnikai feladatok” cím kiadási, azon belül a „dologi kiadások” (többi dologi kiadás) előirányzatát 762 E Ft-tal.

437/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Eseti jelleggel elvonja a főpolgármesternek a Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 14. § (2) bekezdése szerinti hatáskörét, és jóváhagyja „A fővárosi házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer kialakítása projekt keretében beszerzett hulladékgazdálkodási eszközök mennyiségében keletkezett hiány pótlása” című feladat megvalósítására a 7070. azonosító számú engedélyokiratot az előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon az engedélyokirat aláírásáról.

Határidő: a 2015. évi költségvetési rendeletmódosítás hatálybalépését követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 17. pontja: Javaslat a Duna-partok fejlesztésével kapcsolatos feladatok ellátásáról szóló döntésekre

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

438/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a „Duna-part fejlesztés tervezésének érdekében” megnevezésű fejlesztési megállapodás közös megegyezéssel történő megszüntetéséről” szóló megszüntető megállapodást az előterjesztés 6. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: a 2015. évi költségvetési rendeletmódosítás hatálybalépését követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

439/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a „Felhasználási szerződés további felhasználás engedélyezésére” szóló megállapodást az előterjesztés 7. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: a 2015. évi költségvetési rendeletmódosítás hatálybalépését követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

440/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Visszavonja a 278/2015. (III. 23.) Főv. Kgy. határozatot, és egyidejűleg csökkenti a „813902 Budapesti Közlekedési Központ Zrt.” cím kiadási, azon belül egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak előirányzatán belül a „Duna-part fejlesztése, tervezés” feladatot 86 446 E Ft-tal, ezzel egyidejűleg megemeli a

„880802 Főépítészi és városrendezési feladatok” cím, azon belül a

- Személyi juttatások előirányzatát megemeli 6600 E Ft-tal,

- Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzatát megemeli 1782 E Ft-tal,

- Dologi kiadások előirányzatát megemeli 200 E Ft-tal;

a „840302 Önkormányzati beruházások” cím, azon belül a

- Dologi kiadások (fejlesztési feladatokhoz kapcsolódó) előirányzatát megemeli 542 E Ft-tal,

- Önkormányzati beruházások előirányzatát megemeli 59 884 E Ft-tal,

- Beruházási célú előzetesen felszámított áfa előirányzatát megemeli 17 438 E Ft-tal.

A feladat 2016. évi üteme 15 000 E Ft (amelyből az önkormányzati beruházás 11 811 E Ft, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 3189 E Ft).

441/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Hatályon kívül helyezi a 280/2015. (III. 23.) Főv. Kgy. határozatot.

442/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a „Duna-part fejlesztése, tervezés” megnevezésű engedélyokiratot az előterjesztés 8. sz. mellékletében foglalt tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az engedélyokirat aláírására.

Határidő: a 2015. évi költségvetési rendeletmódosítás hatálybalépését követő 15 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 18. pontja: 2015. évi felújítási és beruházási engedélyezési okmányok II. ütem

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

443/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

az 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet célokmány jóváhagyására vonatkozó 8. § (1) bekezdése, a célokmány módosítására vonatkozó 8. § (7) bekezdése, valamint a rendelet engedélyokirat jóváhagyására vonatkozó 12. § (1) bekezdése, az engedélyokirat módosítására vonatkozó 15. § (1) bekezdése alapján jóváhagyja

a) az előterjesztés 1. sz. melléklete, BKK Zrt. által megvalósítandó közlekedési feladatok, „I. Jóváhagyandó okmányok” cím alatt szereplő 7003. és 7005. egyedi azonosító számú beruházási feladatok engedélyokiratait és az e feladatokhoz kapcsolódó megvalósítási megállapodások 1. számú módosításait, valamint az M3 metróvonal rekonstrukciójának és északi meghosszabbításának előkészítésére vonatkozó fejlesztési megállapodás 1. sz. módosítását;

b) az előterjesztés 3. sz. melléklete, gazdasági, ellátási feladatok, „I. Jóváhagyandó okmányok” cím alatt szereplő 7068. egyedi azonosító számú beruházási feladat engedélyokiratát;

c) az előterjesztés 5. sz. melléklete, BKK Zrt. által megvalósítandó közlekedési feladatok, „I. Jóváhagyandó okmányok” cím alatt szereplő 6846. egyedi azonosító számú felújítási feladat engedélyokiratának, valamint az ehhez kapcsolódó beruházási megállapodás 2. sz. módosítását, a 6623. egyedi azonosító számú felújítási feladat engedélyokiratának 5. sz., a kapcsolódó megvalósítási megállapodás 4. sz. módosítását, valamint a 7076. egyedi azonosító számú felújítási feladat engedélyokiratát, valamint az ehhez kapcsolódó megvalósítási megállapodást;

d) az előterjesztés 6. sz. melléklete, gazdasági, ellátási feladatok, „I. Jóváhagyandó okmányok” cím alatt szereplő 7078. egyedi azonosító számú felújítási feladat engedélyokiratát,

és felhatalmazza a főpolgármestert a mellékletekhez csatolt engedélyezési okmányokban foglalt tartalommal történő aláírásra.

Határidő: 20 nap; rendeletmódosítást érintő engedélyezési okmányok esetében a költségvetési rendeletmódosítás hatálybalépését követő 10 napon belül

Felelős: Tarlós István

444/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Az 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet engedélyokirat jóváhagyására vonatkozó 12. § (2) bekezdése, az engedélyokirat módosítására vonatkozó 15. § (1) bekezdése alapján eseti jelleggel magához vonja az illetékes bizottságok beruházási, felújítási tevékenységgel kapcsolatos hatáskörét, és jóváhagyja

a) az előterjesztés 2. sz. melléklete, kulturális feladatok, „I. Jóváhagyandó okmányok” cím alatt szereplő 7075. egyedi azonosító számú beruházási feladat engedélyokiratát;

b) az előterjesztés 4. sz. melléklete, igazgatási feladatok, „I. Jóváhagyandó okmányok” cím alatt szereplő 6944. egyedi azonosító számú beruházási feladat engedélyokiratának 1. sz. módosítását;

c) az előterjesztés 5. sz. melléklete, BKK Zrt. által megvalósítandó közlekedési feladatok, „I. Jóváhagyandó okmányok” cím alatt szereplő 6871. egyedi azonosító számú felújítási feladat engedélyokiratának, valamint a kapcsolódó megvalósítási megállapodás 2. sz. módosításait, a 6624. egyedi azonosító számú felújítási feladat engedélyokiratának 5. sz., a kapcsolódó megvalósítási megállapodás 4. sz. módosítását,

és felhatalmazza a főpolgármestert a mellékletekhez csatolt engedélyezési okmányokban foglalt tartalommal történő aláírásra.

Határidő: 20 nap; rendeletmódosítást érintő engedélyezési okmányok esetében a költségvetési rendeletmódosítás hatálybalépését követő 10 napon belül

Felelős: Tarlós István

445/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Az 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet engedélyokirat jóváhagyására vonatkozó 14. § (2) bekezdése, az engedélyokirat módosítására vonatkozó 15. § (1) bekezdése alapján eseti jelleggel magához vonja a főpolgármester beruházási, felújítási tevékenységgel kapcsolatos hatáskörét, és jóváhagyja

a) az előterjesztés 3. sz. melléklete, gazdasági, ellátási feladatok, „I. Jóváhagyandó okmányok” cím alatt szereplő 7066., 7067. és 7069. egyedi azonosító számú beruházási feladatok engedélyokiratait;

b) az előterjesztés 6. sz. melléklete, gazdasági, ellátási feladatok, „I. Jóváhagyandó okmányok” cím alatt szereplő 7077. egyedi azonosító számú felújítási feladat engedélyokiratát,

és felhatalmazza a főpolgármestert a mellékletekhez csatolt engedélyezési okmányokban foglalt tartalommal történő aláírásra.

Határidő: 20 nap; rendeletmódosítást érintő engedélyezési okmányok esetében a költségvetési rendeletmódosítás hatálybalépését követő 10 napon belül

Felelős: Tarlós István

446/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy

- Felkéri a főpolgármestert, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert közreműködésével készítsen jelentést az 1022/2014. (VI. 30.) Főv. Kgy. határozattal támogatott Pannon Park Projekt program állásáról, és azt mutassa be a Fővárosi Közgyűlés számára az ún. nagyprojekt (25 Mrd Ft) megvalósításához szükséges döntések meghozatalához.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert intézmény vezetésével egyeztetve mutassa be a Fővárosi Állat- és Növénykert fejlesztésének támogatásáról szóló 1044/2015. (II. 10.) Korm. határozatban a Pannon Park Projekt megvalósítására a Kormány által előzetesen biztosított, legfeljebb 25 000 000 E Ft támogatás ütemezését.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy készítsen előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés számára a Pannon Park Projekt bemutatásáról - figyelemmel az 1044/2015. (II. 10.) Korm. határozatban foglaltakra - melyben tegyen javaslatot a projekt Fővárosi Önkormányzaton belüli megvalósításának módjára, a projekt megvalósítása során esetlegesen szükséges ellenőrző szervezet felállítására, kerüljön bemutatásra a projekt tervezett ütemezése, aktuális állása.

Határidő: mindhárom pont tekintetében: 2015. június 30.

Felelős: Tarlós István

447/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Egyetért azzal, hogy a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma fejlesztéséhez kapcsolódóan a kivitelezési tervek elkészítése előtt a Főpolgármesteri Hivatal elvégezze az engedélyes tervek felülvizsgálatát, és elkészíttesse a szükséges szakvéleményeket. A feladat megvalósításához bruttó 16 510 E Ft összegű támogatást biztosít.

448/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy

- tervbe veszi a „854901 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások” cím felhalmozási célú önkormányzati támogatások bevételi előirányzatán az új „Mesevár projekt megvalósítása” feladatot 500 000 E Ft-tal, ezzel egyidejűleg azonos összeggel tervbe veszi a

- „840701 Évközi indítású önkormányzati beruházások” cím kiadási, azon belül az önkormányzati beruházások előirányzatán az új „Mesevár projekt megvalósítása” feladatot 500 000 E Ft-tal (ebből önkormányzati beruházások 500 000 E Ft). A feladat összköltsége 500 000 E Ft.

- Csökkenti a „930001 Általános tartalék” cím kiadási, azon belül a tartalékok előirányzatát 16 510 E Ft-tal, és ezzel egyidejűleg azonos összeggel tervbe veszi a „840301 „Önkormányzati beruházások” cím kiadási, azon belül az önkormányzati beruházások előirányzatán az új „Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeum fejlesztésének előkészítése” feladatot. [A feladat teljes költsége: 16 510 E Ft, 2015. évi üteme: 16 510 E Ft (melyből: nettó költség: 13 000 E Ft, egyenes áfa: 3510 E Ft.)].

- Csökkenti a „930001 Általános tartalék” cím kiadási, azon belül a tartalékok előirányzatát 137 800 E Ft-tal, és ezzel egyidejűleg

- a „840302 Önkormányzati beruházások” címen új beruházási feladatként tervbe veszi a „Főpolgármesteri Hivatal vagyonvédelmi koncepciójának végrehajtása” beruházási feladatot 430 000 E Ft-tal, 2015. évi üteme 110 000 E Ft, 2016. évi üteme 130 000 E Ft, 2017. évi üteme 190 000 E Ft összeggel;

- a „740301 Hivatali beruházások” címen új beruházási feladatként tervbe veszi a „Tűzjelző rendszer tervezése” beruházási feladatot 15 000 E Ft-tal;

- a 740302 Hivatali beruházások” címen új beruházási feladatként tervbe veszi a „Beléptető rendszer háttéreszközeinek cseréje” beruházási feladatot 6500 E Ft-tal, és a „Főpolgármesteri Hivatal kerítésvédelem kialakítása” beruházási feladatot 6300 E Ft összeggel.

- Csökkenti a „930001 Általános tartalék” cím kiadási, azon belül a tartalékok előirányzatát 40 000 E Ft-tal, és ezzel egyidejűleg

- a „710301 Gazdasági és ellátási feladatok” cím kiadási előirányzatán új felújítási feladatként tervbe veszi az új „Városháza épület fa zárófödém és tetőszerkezeteinek időszakos faanyagvédelmi szakvélemény készítése” felújítási feladatot 44 000 E Ft-tal, 2015. évi üteme 29 000 E Ft, 2016. évi üteme 15 000 E Ft, a „Városháza épület tetőfedő-bádogos szerkezetei, tűz- és oromfalazata felújításának tervezése” felújítási feladatot 11 000 E Ft-tal.

- Tervbe veszi a „100101 Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága” cím támogatási és kiadási, azon belül a céljelleggel támogatott intézményi beruházások előirányzatán a „Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság eszközbeszerzései 2014-2015.” feladatot 17 800 E Ft összköltséggel, tényleges felhasználás 2014. december 31-ig 15 524 E Ft, 2015. évi üteme: 2276 E Ft (ebből beruházási célú előzetesen felszámított áfa: 484 E Ft).

449/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Egyetért azzal, hogy a „FÁNK, Mesepark projekt megvalósítása” elnevezésű beruházási feladatot 1 800 000 E Ft összköltséggel, az állami támogatás felhasználásával, illetve a „FÁNK, közműfejlesztés és rekonstrukció a gazdasági zónában” feladattal való összevonással a FÁNK útján kívánja megvalósítani.

450/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Egyetért a „FÁNK, közműfejlesztés és rekonstrukció a gazdasági zónában” feladat lezárásával az alábbiak szerint:

a feladat teljes költsége 500 000 E Ft,

tény 2014. december 31-ig 185 929 E Ft,

2015. évi előirányzat 189 000 E Ft,

2016. évi ütem 125 071 E Ft.

A 2015. évi előirányzat terhére kifizetés nem történt.

451/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy

- a feladat végrehajtása érdekében csökkenti a „840701 Évközi indítású önkormányzati beruházások” címen belül az önkormányzati beruházások előirányzatán az új „Mesevár projekt megvalósítása” feladatot 500 000 E Ft-tal, a feladat ezzel törlésre kerül, továbbá

- csökkenti az „570102 Fővárosi Állat- és Növénykert” cím támogatási és kiadási, azon belül céljelleggel támogatott intézményi beruházások előirányzatán a „FÁNK, közműfejlesztés és rekonstrukció a gazdasági zónában” feladatot 189 000 E Ft-tal (a feladat 2016. évi ütemét 125 071 E Ft-tal, a kiadásból céljelleggel támogatott intézményi beruházások 125 071 E Ft), ezzel a feladat törlésre kerül.

Ezzel egyidejűleg megemeli az „570102 Fővárosi Állat- és Növénykert” cím támogatási és kiadási, azon belül céljelleggel támogatott intézményi beruházások előirányzatán a „FÁNK, Pannon Park Projekt I. része: Mesepark megvalósítása” feladatot 388 800 E Ft-tal, továbbá tervbe veszi a „840701 Évközi indítású önkormányzati beruházások” címen belül önkormányzati beruházások előirányzatán az új „Fejlesztések átütemezésének tartaléka” feladatot 300 200 E Ft-tal.

- A „FÁNK, Pannon Park Projekt I. része: Mesepark megvalósítása” feladat összköltsége 1 800 000 E Ft-ra, tény 2014. december 31-ig 312 794 E Ft-ra, 2015. évi előirányzata 662 000 E Ft-ra, a kiadásból céljelleggel támogatott intézményi beruházás 662 000 E Ft, (2016. évi üteme 825 206 E Ft-ra - céljelleggel támogatott intézményi beruházás) változik. A megvalósítás ideje 2013-2016. évekre módosul.

A feladatra vonatkozó áfa összegét az intézmény a saját költségvetéséből finanszírozza, melynek összege a 2015. évre vonatkozóan 178 740 E Ft, a 2016. évre vonatkozóan 222 805 E Ft. Az előző évi tényeket is figyelembe véve a feladat bruttó összköltsége 2 286 000 E Ft.

A Központi Költségvetéssel való egyezőség érdekében a „FÁNK, Pannon Park Projekt 1. része: Mesepark megvalósítása” feladatot átnevezi „FÁNK, Mesepark projekt megvalósítása” feladatra.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert közreműködésével készítsen jelentést az 1022/2014. (VI. 30.) Főv. Kgy. határozattal támogatott Pannon Park Projekt program állásáról, és azt mutassa be a Fővárosi Közgyűlés számára.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert intézmény vezetésével egyeztetve mutassa be a Fővárosi Állat- és Növénykert fejlesztésének támogatásáról szóló 1044/2015. (II. 10.) Korm. határozatban, a Pannon Park Projekt megvalósítására a Kormány által előzetesen biztosított, legfeljebb 25 000 000 E Ft támogatás ütemezését.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy készítsen előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés számára a Pannon Park Projekt bemutatásáról - figyelemmel az 1044/2015. (II. 10.) Korm. határozatban foglaltakra - melyben tegyen javaslatot a projekt Fővárosi Önkormányzaton belüli megvalósításának módjára, a projekt megvalósítása során esetlegesen szükséges ellenőrző szervezet felállítására, kerüljön bemutatásra a projekt tervezett ütemezése, aktuális állása.

Határidő: az utolsó három pont tekintetében: 2015. június 30.

Felelős: Tarlós István

452/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet 12. § (1) bekezdés c) pontja értelmében jóváhagyja a 6877 egyedi azonosító számú, „FÁNK, Mesepark projekt megvalósítása” tárgyú engedélyokirat 2. sz. módosítását az előterjesztői kiegészítés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal, egyben felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a költségvetési rendeletmódosítás hatálybalépését követő 10 napon belül

Felelős: Tarlós István

453/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a 6877 egyedi azonosító számú, „FÁNK, Mesepark projekt megvalósítása” feladatról negyedévente kérjen előrehaladási jelentést a Fővárosi Állat- és Növénykert intézménytől, és erről tájékoztassa a Fővárosi Közgyűlést.

Határidő: első alkalommal 2015. augusztus 31., ezt követően negyedévente, a negyedév utolsó hónapjának utolsó napjáig

Felelős: Tarlós István

454/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Az 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet engedélyokirat jóváhagyására vonatkozó 12. § (2) bekezdése, az engedélyokirat módosítására vonatkozó 15. § (1) bekezdése alapján eseti jelleggel magához vonja az illetékes bizottságok beruházási, felújítási tevékenységgel kapcsolatos hatáskörét, és jóváhagyja az előterjesztői kiegészítés szerinti 7056. egyedi azonosító számú felújítási feladat engedélyokiratát, és felhatalmazza a főpolgármestert az előterjesztői kiegészítés melléklete szerinti engedélyezési okmány aláírására.

Határidő: 20 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 19. pontja: Javaslat a Budapest Esély Nonprofit Kft. alapító okiratának módosítására

Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

455/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapest Esély Nonprofit Kft. legfőbb szerveként eljárva az előterjesztés 1. sz. mellékletének megfelelően jóváhagyja a Budapest Esély Nonprofit Kft. alapító okiratának módosítását azzal, hogy a módosítás 2015. július 1. napjával lép hatályba, és felkéri a főpolgármestert az előterjesztés 1. sz. mellékletét képező alapító okirat módosítása, valamint az előterjesztés 2. sz. mellékletét képező módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására és kiadására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

456/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapest Esély Nonprofit Kft. legfőbb szerveként eljárva felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésekről a Ptk. 3:109. § (4) bekezdése értelmében a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 20. pontja: Javaslat a Budapest Esély Nonprofit Kft. 2015. évi közszolgáltatási szerződésének elfogadására

Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

457/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a Budapest Esély Nonprofit Kft.-vel - az előterjesztés mellékletében szereplő tartalommal, 131 476 E Ft összegben - a 2015. évre vonatkozó éves közszolgáltatási szerződést és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

458/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A feladatok felülvizsgálatának eredményeként a Bu-dapest Esély Nonprofit Kft. számára nyújtandó kompenzáció 14 546 E Ft-tal csökkenthető 2015-ben, így ennek megfelelően 14 546 E Ft-tal csökkenti a „810502 Budapest Esély Nonprofit Kft.” cím kiadási, azon belül az egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre és az EU-nak előirányzatát, ezzel egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „930001 Általános tartalék” cím kiadási, azon belül a tartalékok előirányzatát.

459/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy legkésőbb 2015. szeptember 30-ig nyújtsa be a Fővárosi Közgyűlés részére a Menhely Alapítvány, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, valamint a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Alapítvány szerződésmódosítási javaslatait, melyek a 2015. évi költségvetés tervezésekor az elvont támogatási összegek visszapótlására vonatkozó javaslatot tartalmazzák a „930001 Általános tartalék” címre átcsoportosított 14 546 E Ft erejéig.

Határidő: 2015. szeptember 30.

Felelős: Tarlós István

A napirend 21. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott óvodák alapító okiratának módosítására

Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

460/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

módosítja a Cseppkő Óvoda (1025 Budapest, Cseppkő u. 74., OM azonosító: 034244) alapító okiratát az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az alapító okirat módosítás, valamint az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására, kiadására és a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzése iránti intézkedésre.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

461/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Módosítja a Fővárosi Önkormányzat Óvodája (1068 Budapest, Városligeti fasor 30., OM azonosító: 034379) alapító okiratát az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert az alapító okirat módosítás, valamint az előterjesztés 6. számú melléklete szerinti módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására, kiadására és a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzése iránti intézkedésre.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 22. pontja: Javaslat az önkormányzati fenntartású muzeális intézmények szakmai támogatására kiírt pályázatok benyújtásának jóváhagyására

Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

462/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

hozzájárul a múzeumok szakmai támogatására kiírt pályázat benyújtásához 10 000 E Ft elnyerése érdekében, és az előterjesztés 1. sz. mellékletében csatolt pályázati adatlap és nyilatkozat főpolgármester általi aláírásához.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

463/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Hozzájárul a muzeális intézmények szakmai támogatására szóló Kubinyi Ágoston Program pályázatának benyújtásához 10 000 E Ft elnyerése érdekében, és az előterjesztés 2. sz. mellékletében csatolt pályázati adatlap és nyilatkozat főpolgármester általi aláírásához.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

464/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Kötelezettséget vállal arra, hogy a Kubinyi Ágoston Program pályázat benyújtásához szükséges 1111 E Ft önrészt a 2015. évi költségvetésben az „550101 Budapesti Történeti Múzeum” címen az intézmény támogatásából biztosítsa.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 23. pontja: Javaslat a Budapest X., Gergely utca 85. szám alatti telephely fürdőszobák felújítása pályázat benyújtásához saját erő biztosítására

Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

465/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a „Budapest X., Gergely u. 85. telephely fürdőszobák felújítása” című pályázat benyújtását a „Szociális szakosított ellátást és a gyermekek átmeneti gondozását szolgáló önkormányzati intézmények fejlesztése, felújítása” tárgyában a nemzetgazdasági miniszter által kiírt pályázaton - és biztosítja a pályázat pozitív elbírálása esetén szükséges 10 000 E Ft összegű pályázati önrészt.

466/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A benyújtott pályázat önrészének biztosítása érdekében 10 000 E Ft-tal csökkenti a „930001 Általános tartalék” cím kiadási, azon belül a tartalékok előirányzatát, egyidejűleg azonos összeggel tervbe veszi a „840901 Évközi indítású önkormányzati felújítások” cím kiadási előirányzatán az új „Budapest X., Gergely u. 85. telephely fürdőszobák felújítása pályázati önrész” feladatot 10 000 E Ft-tal, a kiadásból önkormányzati felújítások 7874 E Ft, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 2126 E Ft.

467/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a pályázatok elbírálását követően tájékoztassa a Közgyűlést annak eredményéről.

Határidő: a pályázatok elbírálását követő 60 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 24. pontja: Javaslat támogatások biztosítására a „917001 Kulturális és Városarculati keret céltartalék” cím előirányzata terhére

Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

468/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Bartók Béla Emlékház részére, ifjúsági programjai megvalósítására 5000 E Ft támogatást biztosít a „917001 Kulturális és Városarculati keret céltartalék” cím tartalékok előirányzata terhére. Ennek érdekében 5000 E Ft-tal csökkenti a „917001 Kulturális és városarculati keret céltartalék” cím tartalékok előirányzatát, és ezzel egyidejűleg ugyanezen összeggel megemeli az „511501 Bartók Béla Emlékház” cím támogatási és kiadási, ezen belül dologi kiadások előirányzatát.

469/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. részére közszolgáltatási szerződése keretében összesen 160 500 E Ft támogatást biztosít a „917001 Kulturális és Városarculati keret céltartalék” cím tartalékok előirányzata terhére (ebből a Budapesti Tavaszi Fesztivál támogatása 131 000 E Ft, a Budapesti Őszi Fesztivál támogatása 29 500 E Ft). Ennek érdekében 160 500 E Ft-tal csökkenti a „917001 Kulturális és városarculati keret céltartalék” cím tartalékok előirányzatát, és ezzel egyidejűleg ugyanezen összeggel megemeli a „810601 Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft.” cím kiadási, ezen belül egyéb működési célú pénzeszközátadás áht-n kívülre és az EU-nak előirányzatát.

470/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Rivalda Stúdió Művészeti Iroda Közhasznú Nonprofit Kft. részére közszolgáltatási szerződése keretében 100 E Ft támogatást biztosít a „917001 Kulturális és Városarculati keret céltartalék” cím tartalékok előirányzata terhére. Ennek érdekében 100 E Ft-tal csökkenti a „917001 Kulturális és városarculati keret céltartalék” cím tartalékok előirányzatát, és ezzel egyidejűleg ugyanezen összeggel megemeli a „816002 Rivalda Stúdió Művészeti Iroda Közhasznú Nonprofit Kft.” cím kiadási, ezen belül egyéb működési célú pénzeszközátadás áht-n kívülre és az EU-nak előirányzatát.

471/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Budapest Táncszínház Alapítvány részére közszolgáltatási szerződése keretében 800 E Ft támogatást biztosít a „917001 Kulturális és Városarculati keret céltartalék” cím tartalékok előirányzata terhére. Ennek érdekében 800 E Ft-tal csökkenti a „917001 Kulturális és városarculati keret céltartalék” cím tartalékok előirányzatát, és ezzel egyidejűleg ugyanezen összeggel megemeli a „838702 Budapest Táncszínház Alapítvány” cím kiadási, ezen belül egyéb működési célú pénzeszközátadás áht-n kívülre és az EU-nak előirányzatát.

472/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Közép-Európa Táncszínház Egyesület részére közszolgáltatási szerződése keretében 800 E Ft támogatást biztosít a „917001 Kulturális és Városarculati keret céltartalék” cím tartalékok előirányzata terhére. Ennek érdekében 800 E Ft-tal csökkenti a „917001 Kulturális és Városarculati keret céltartalék” cím tartalékok előirányzatát, és ezzel egyidejűleg ugyanezen összeggel megemeli a „838602 Közép-Európa Táncszínház Egyesület” cím kiadási, ezen belül egyéb működési célú pénzeszközátadás áht-n kívülre és az EU-nak előirányzatát.

473/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Úgy dönt, hogy a Budapest Film Zrt. részére 40 000 E Ft támogatást biztosít a „917001 Kulturális és Városarculati keret céltartalék” cím tartalékok előirányzata terhére. Ennek érdekében 40 000 E Ft-tal csökkenti a „917001 Kulturális és Városarculati keret céltartalék” cím tartalékok előirányzatát, és ezzel egyidejűleg ugyanezen összeggel megemeli a „815701 Budapest Film Zrt.” cím kiadási, ezen belül az egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak előirányzatát.

474/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja és megköti a Fővárosi Önkormányzat és a Budapest Film Zrt. között a Társaság közfeladat ellátásának támogatása tárgyban megkötendő támogatási megállapodást az előterjesztés 10. számú melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a költségvetési rendeletmódosítás kihirdetését követő 30 napon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 25. pontja: Javaslat tag delegálására a 2014-2020-as uniós programozási időszak Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programjának (EFOP) monitoring bizottságába

Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

475/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) monitoring bizottságába Szalay-Bobrovniczky Alexandrát delegálja. Akadályoztatása esetén helyettesítését Nagyné Varga Melinda Mária látja el.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 26. pontja: Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 2015. évi összevont költségvetéséről szóló 9/2015. (III. 16.) Főv. Kgy. rendelet módosítására

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

476/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

a főpolgármester javaslata alapján a „844702 Főpolgármesteri keret” cím terhére az alábbi államháztartáson kívüli szervezeteket támogatja:

Szervezet neve Támogatás célja Összege
Kisebbségekért Pro-Minoritate Alapítvány A 2015. február 7-én a Petőfi Csarnokban megrendezésre került XIX. Csángó Bál szervezési költségei céljára támogatás 500 E Ft
Pilishegyi János Alapítvány
a Szent Margit Kórház Szülészetéért
A Szent Margit Kórház Központi Műtő fejlesztésének
költségeire támogatás
20 000 E Ft
Élet Alapítvány Budapesti Lelki Elsősegély Telefonszolgálat
működési költségeire támogatás
1 000 E Ft
Tündérkert Európai Alapítvány A Gyengénlátók Általános Iskolája Módszertani Intézménye
és Diákotthona részére speciális olvasóeszköz beszerzésének költségei céljára támogatás
600 E Ft
Peter Cerny Alapítvány A koraszülöttek mentését lehetővé tevő intenzív transzport inkubátorok és lélegeztetőgépek beszerzésének költségei céljára támogatás 5 000 E Ft
AGA-PE Osztozó Szeretet Alapítvány Gyermekvédelmi gondoskodásban lévő fővárosi fiatalok nyári táboroztatásának költségei céljára támogatás 300 E Ft
Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány A 2015. április 12-én a Terror Háza Múzeum előtt a holokauszt áldozatainak tiszteletére megrendezett emlékkoncert szervezési költségei céljára támogatás 1 000 E Ft
Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk
1944-45 Alapítvány
Az 1944-45-ben a délvidéken kivégzett áldozatoknak emléket állító Makovecz Imre tervezte Emléktorony megépítésének
költségei céljára támogatás
10 000 E Ft
Polgár Judit Sakk Alapítvány A 2015. október 17-én a Várkert Bazárban megrendezésre kerülő Sakkfesztivál szervezési költségei céljára támogatás 3 500 E Ft

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 25/2015. (V. 19.) Főv. Kgy. rendeletét Budapest Főváros Önkormányzata 2015. évi összevont költségvetéséről szóló 9/2015. (III. 16.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés - előterjesztői kiegészítéssel módosított - 2. számú melléklete szerinti tartalommal.

A napirend 27. pontja: A Fővárosi Önkormányzat 2014. évi összefoglaló ellenőrzési jelentése

Előterjesztő: Sárádi Kálmánné dr.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

477/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja „A Fővárosi Önkormányzat 2014. évi összefoglaló ellenőrzési jelentése” című FPH006/104-4/2015. sz. előterjesztést.

A napirend 28. pontja: Döntés díszpolgári cím adományozásáról

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

478/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

díszpolgári címet adományoz:

1. dr. Hámori József

2. Marton Éva

3. Rudas Ferenc

4. Portisch Lajos

5. Rudolf Péter

6. Bálint András

7. dr. Kerkápoly Endre (posztumusz)

8. Varga Zoltán (posztumusz)

részére.

Határidő: 2015. június 19.

Felelős:Tarlós István

A napirend 29. pontja: Döntés Bárczy István Díj adományozásáról

Előterjesztő: dr. Nagy Gábor Tamás

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

479/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

a fővárosi kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról szóló 28/1992. (X. 1.) Főv. Kgy. rendelet 3/G. §-a, valamint a 4/A. § (3) bekezdése alapján Bárczy István Díjat adományoz:

1. Becsei Dénes

2. Bodó László

3. Dugárné Pisók Ágnes

4. Fülöp Tiborné

5. dr. Grünvald Mária

6. Horváth Dori Márta

7. Ipacs Anikó

8. Katinszki Ferencné

9. Kelecsényiné Szűcs Katalin

10. Kyncl Rita

11. Mattyasovszky Zsófia

12. Mészáros Lászlóné

13. Miskolczi Erzsébet

14. Munkácsiné Klein Szilvia

15. Nagy Lászlóné

16. Némethné Varga Viktória

17. dr. Sima Lászlóné

18. Szántóné Szabó Erzsébet

19. Sztaniszlavszky Márta

20. Tarjánné Takács Katalin

21. Tóthné Kővári Csilla

22. Tóthné Tímár Katalin

23. Várnai Józsefné

24. Vásárhelyi János

25. Véghely Tamásné

részére.

Határidő: 2015. június 30.

Felelős: Tarlós István

A napirend 30. pontja: Javaslat szociális intézményvezetők felmentésére, új pályázat kiírására

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

480/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 1047 Budapest, Baross utca 100. igazgatója, Juhász Lászlóné közalkalmazotti jogviszonyát kérésére, a Kjt. 30. § (1) bekezdés d) pontja alapján felmentéssel megszünteti. A felmentési idő nyolc hónap, 2015. május 1-jétől 2015. december 31-ig tart, melyből négy hónapra, 2015. szeptember 1-jétől 2015. december 31-ig mentesíti a munkavégzés alól. Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a felmentéshez kapcsolódó munkáltatói intézkedések megtételéről, kiadmányozásáról.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

481/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 1047 Budapest, Baross utca 100. intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására pályázatot ír ki, 5 év határozott időtartamra az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal, egyben felkéri a főpolgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a pályázati felhívás közzététele érdekében.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

482/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet 1/A. § (9)-(10) bekezdéseiben előírtaknak megfelelően a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 1047 Budapest, Baross utca 100. intézményvezetői álláshelyére beérkezett pályázatokat véleményező szakmai bizottságba az alábbi szakembereket kéri fel:

- Kassai Endre,

- Kleofás Marianna,

- Skultéti József.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

483/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 1173 Budapest, Pesti út 117. igazgatója, Bakonyi László közalkalmazotti jogviszonyát kérésére, a Kjt. 30. § (1) bekezdés d) pontja alapján felmentéssel megszünteti. A felmentési idő nyolc hónap, 2015. május 1-jétől - 2015. december 31-ig tart, melyből négy hónapra, 2015. szeptember 1-jétől 2015. december 31-ig mentesíti a munkavégzés alól. Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a felmentéshez kapcsolódó munkáltatói intézkedések megtételéről, kiadmányozásáról.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

484/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására pályázatot ír ki, 5 év határozott időtartamra az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal, egyben felkéri a főpolgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a pályázati felhívás közzététele érdekében.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

485/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet 1/A. § (9)-(10) bekezdéseiben előírtaknak megfelelően a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei intézményvezetői álláshelyére beérkezett pályázatokat véleményező szakmai bizottságba az alábbi szakembereket kéri fel:

- Kassai Endre,

- Kleofás Marianna,

- Skultéti József,

- dr. Weisz Judit.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

486/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (8153 Polgárdi-Ipartelepek, Somlyói út 2.) intézményvezetőjének, Nagy Lászlónak a magasabb vezetői megbízását - közalkalmazotti jogviszonyának változatlan fenntartása mellett - az intézmény átalakítására tekintettel 2015. június 30. napjával a Kjt. 23. § (5) bekezdése alapján visszavonja.

Határidő: 2015. június 30.

Felelős: Tarlós István

A napirend 31. pontja: Javaslat egyes gazdasági társaságok ügyvezetőjének, vezérigazgatójának megbízásával kapcsolatos döntések meghozatalára

Előterjesztő: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

487/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése és (2) bekezdésének b) pontja alapján úgy dönt, hogy

a) előzetes tagi döntésével támogatja Kovács Istvánnak a Budapesti Önkormányzati Követeléskezelő Kft. ügyvezetőjeként történő újraválasztását 2015. június 1. napjától határozatlan időre, megbízási szerződésének változatlan feltételek mellett történő meghosszabbítása mellett.

b) Felhatalmazza a Fővárosi Önkormányzat tagi képviselőjét, dr. Szemenyei Lászlót, hogy - kötött mandátummal eljárva - „igen” szavazatával támogassa a jelen határozat a) pontjában leírtak szerinti döntésnek a Budapesti Önkormányzati Követeléskezelő Kft. taggyűlése általi meghozatalát, és felkéri a főpolgármestert a képviseleti meghatalmazás aláírására és kiadására.

Határidő: 2015. május 31.

Felelős: Tarlós István

488/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése és (2) bekezdésének b) pontja alapján úgy dönt, hogy

a) előzetes tagi döntésével támogatja Pap Zoltánnak a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. ügyvezetőjeként történő újraválasztását 2015. június 1. napjától 2020. május 31. napjáig szóló határozott időre, munkaszerződésének változatlan feltételek mellett történő meghosszabbítása mellett.

b) Felhatalmazza a Fővárosi Önkormányzat tagi képviselőjét, dr. Derce Andrást, hogy - kötött mandátummal eljárva - „igen” szavazatával támogassa a jelen határozat a) pontjában leírtak szerinti döntésnek a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. taggyűlése általi meghozatalát, és felkéri a főpolgármestert a képviseleti meghatalmazás aláírására és kiadására.

Határidő: 2015. május 31.

Felelős: Tarlós István

489/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése és (2) bekezdésének b) pontja alapján úgy dönt, hogy

a) előzetes részvényesi döntésével támogatja Házi Zoltánnak a Budapesti Nagybani Piac Zrt. vezérigazgatójaként történő újraválasztását 2015. június 1. napjától határozatlan időre, munkaszerződésének változatlan feltételek mellett történő meghosszabbítása mellett.

b) Felhatalmazza a Fővárosi Önkormányzat részvényesi képviselőjét, Barts J. Balázst, hogy - kötött mandátummal eljárva - „igen” szavazatával támogassa a jelen határozat a) pontjában leírtak szerinti döntésnek a Budapesti Nagybani Piac Zrt. közgyűlése általi meghozatalát, és felkéri a főpolgármestert a képviseleti meghatalmazás aláírására és kiadására.

Határidő: 2015. május 31.

Felelős: Tarlós István

490/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése és (2) bekezdésének b) pontja alapján úgy dönt, hogy

a) újraválasztja Albrecht Utét a Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. ügyvezetőjének 2015. június 1. napjától 2020. május 31. napjáig szóló határozott időre, a megbízási szerződésének változatlan feltételek mellett történő meghosszabbítása mellett, díjazását bruttó 800 000 Ft/hó összegben állapítja meg.

b) Felkéri a főpolgármestert a kapcsolódó munkaügyi intézkedések megtételére, továbbá arra, hogy értesítse a Társaság ügyvezetőjét, hogy a változás cégiratokban történő átvezetéséről a Társaság jogi képviselője útján gondoskodjon.

Határidő: 2015. május 31.

Felelős: Tarlós István

A napirend 32. pontja: Bírósági ülnökválasztás

Előterjesztő: Sárádi Kálmánné dr.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

491/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h .

a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 215. § (1) bekezdésében biztosított hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti személyeket megválasztja bírósági ülnöknek a Fővárosi Törvényszékre.

492/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 215. § (1) bekezdésében biztosított hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti személyeket megválasztja a Fővárosi Törvényszék pedagógus ülnökeinek.

493/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 215. § (1) bekezdésében biztosított hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy az előterjesztés - előterjesztői kiegészítés 1. sz. melléklete szerint módosított - 3. sz. melléklete szerinti személyeket megválasztja bírósági ülnöknek a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra.

494/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 215. § (1) bekezdésében biztosított hatáskörében eljárva felkéri a főpolgármestert, hogy a megválasztott bírósági ülnökök névjegyzékét és a jelöltek elfogadó nyilatkozatait küldje meg a bíróságok elnökei részére.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 33. pontja: Javaslat a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. könyvvizsgálójának megválasztására vonatkozó tulajdonosi döntés meghozatalára

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

495/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy

- a Társaság könyvvizsgálójának megválasztja a Moore Stephens K-E-S AUDIT Könyvvizsgáló, Könyvvezető és Adószakértő Kft.-t (1054 Budapest, Báthori u. 20. 3. em. 1/A, cégjegyzékszáma: 01-09-681313), a könyvvizsgálatért felelős személynek megválasztja dr. Sugárné Kéri Annát (cím: .............................., könyvvizsgáló kamarai nyilvántartási száma: ..................) 2015. június 1-jétől 2016. június 30-ig, de legalább az egyedi és konszolidált beszámolók alapító által történő elfogadásának napjáig terjedő időtartamra. A könyvvizsgáló díjazását ezen időtartamra 2 280 000 Ft + áfa összegben állapítja meg.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy a Ptk. 3:109. § (4) bekezdésének megfelelően az alapítói döntésről értesítse a Társaság vezető tisztségviselőjét annak érdekében, hogy a könyvvizsgálóra vonatkozó változások Cégbírósághoz való bejelentéséről és a könyvvizsgáló megválasztását követő 90 napon belül a könyvvizsgálói szerződés megkötéséről gondoskodjon.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 34. pontja: Javaslat építészeti tervpályázat kiírására a pesti belvárosi Duna-part Kossuth tér-Fővám tér közötti szakaszának komplex megújítására

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

496/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a „RAK-PARK - Építészeti tervpályázat a pesti belvárosi Duna-part Kossuth tér-Fővám tér közötti szakaszának komplex megújítására” c. tervpályázati dokumentációt az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a tervpályázat kiírásáról.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 35. pontja: Javaslat a Schöpf-Mérei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ Kht. „v. a.” végelszámolásával kapcsolatos döntések meghozatalára

Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

497/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

tudomásul veszi a Schöpf-Mérei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ Kht. „v. a.” végrehajtási folyamatának helyzetéről, a végelszámolás mielőbbi lezárása érdekében megtett intézkedésekről szóló tájékoztatót.

498/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A végelszámolás mielőbbi lezárása érdekében jóváhagyja és megköti az előterjesztés 5. számú mellékletében szereplő tartozásátvállalási szerződést, egyben felkéri a főpolgármestert a szerződés aláírására.

Határidő: 60 nap

Felelős: Tarlós István

499/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a végelszámolót, hogy a Schöpf-Mérei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ Kht. „v. a.” végelszámolásával kapcsolatban az általa javasolt 20%-os költségcsökkentés érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket, és a megtett intézkedésekről tájékoztassa a Fővárosi Közgyűlést. Felkéri a főpolgármestert, hogy a Közgyűlés döntéséről tájékoztassa a végelszámolót, és a végelszámoló beszámolóját terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.

Határidő: a Fővárosi Közgyűlés 2015. júniusi ülése

Felelős: Tarlós István

A napirend 36. pontja: Javaslat kulturális nonprofit kft.-k ügyvezetőinek munkavégzésre irányuló további jogviszonyaival kapcsolatos döntésre

Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

500/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a Vígszínház Nonprofit Kft. és az AHA Művészeti Betéti Társaság (cégjegyzékszám: 01-06-018423) közötti megbízási szerződés megkötését, az ügyvezető „Össztánc” című előadásban végzett színészi tevékenységével kapcsolatban az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal, azzal, hogy az ügyvezető részére a vezetői munkakörébe nem tartozó művészi feladatokra további jogviszony alapján tárgyévben kifizetett díjak együttes összege nem haladhatja meg az ügyvezető havi alapbére tizenkétszeresének a 40%-át.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

501/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a Kolibri Színház Nonprofit Kft. és a Mandala Kulturális Szolgáltató Betéti Társaság (cégjegyzékszám: 01-06-113332) közötti megbízással vegyes felhasználási szerződés megkötését, Novák János ügyvezető igazgató „Axel Hacke: A medve, akit Vasárnapnak hívtak” című mű zenéjének komponálásával kapcsolatban az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal, azzal, hogy az ügyvezető részére a vezetői munkakörébe nem tartozó művészi feladatokra további jogviszony alapján tárgyévben kifizetett díjak együttes összege nem haladhatja meg az ügyvezető havi alapbére tizenkétszeresének a 40%-át.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

502/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a Kolibri Színház Nonprofit Kft. és a Mandala Kulturális Szolgáltató Betéti Társaság (cégjegyzékszám: 01-06-113332) közötti felhasználási szerződés megkötését, Novák János ügyvezető igazgató „Axel Hacke: A medve, akit Vasárnapnak hívtak” című mű zenéjének felhasználása után fizetendő jogdíjával kapcsolatban az előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti tartalommal, azzal, hogy az ügyvezető részére a vezetői munkakörébe nem tartozó művészi feladatokra további jogviszony alapján tárgyévben kifizetett díjak együttes összege nem haladhatja meg az ügyvezető havi alapbére tizenkétszeresének a 40%-át.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

503/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a József Attila Színház Nonprofit Kft. és a SAIS Szolgáltató, Művészeti és Kereskedelmi Betéti Társaság (cégjegyzékszám: 13-06-030557) közötti megbízási szerződés megkötését, az ügyvezető „William Shakespeare: Othello” c. előadásban végzett színészi tevékenységével kapcsolatban, valamint a „Legendák nyomában” elnevezésű irodalmi esteken történő személyes közreműködésével kapcsolatban az előterjesztés 6. sz. melléklete szerinti tartalommal, azzal, hogy az ügyvezető részére a vezetői munkakörébe nem tartozó művészi feladatokra további jogviszony alapján tárgyévben kifizetett díjak együttes összege nem haladhatja meg az ügyvezető havi alapbére tizenkétszeresének a 40%-át.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A Fővárosi Közgyűlés

megalkotja 26/2015. (V. 19.) Főv. Kgy. rendeletét a díszpolgári cím adományozásáról szóló 26/1993. (VIII. 1.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról az előterjesztés 1. sz. melléklete szerint.

A napirend 37. pontja: Javaslat a BFVK Zrt. 2014. évi beszámolójának és a Budapesti Önkormányzati Követeléskezelő Kft. 2014. évi beszámolójára vonatkozó előzetes döntések meghozatalára

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

504/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a Társaság igazgatóságának a Társaság 2014. évi éves beszámolójára vonatkozó határozatait.

- Elfogadja a Társaság felügyelőbizottságának a Társaság 2014. évi éves beszámolójára vonatkozó jelentését tartalmazó határozatait.

- Elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának (CORRECT Pénzügyi és Könyvszakértő Kft., nyilvántartásba vételi szám: 000079, Egri István Iván, kamarai tagsági szám: 003152), jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja - figyelemmel a felügyelőbizottság határozataira és a könyvvizsgáló jelentésére - a Társaság 2014. üzleti évre vonatkozó beszámolóját (mérlegét, eredménykimutatását, kiegészítő mellékletét, üzleti jelentését) a következők szerint:

ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. december 31.
Mérlegfőösszeg 2 290 840 E Ft
Saját tőke 1 395 144 E Ft
Jegyzett tőke 721 280 E Ft
Adózás előtti eredmény 9 795 E Ft
Adózott eredmény 9 795 E Ft
Mérleg szerinti eredmény 9 795 E Ft

- Elfogadja a 2014. évi mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba történő helyezését.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

505/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Ptk. 3:109. § (4) bekezdése értelmében a BFVK Zrt. vezető tisztségviselőjét értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

506/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy a Budapesti Önkormányzati Követeléskezelő Kft. soron következő taggyűlésén Budapest Főváros Önkormányzata, mint tag képviseletében eljáró személy kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa az alábbi döntések meghozatalát:

- Az ügyvezető által készített, a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról, a Társaság vagyoni helyzetéről és üzletpolitikájáról szóló jelentés elfogadását.

- A felügyelőbizottság jelentésének elfogadását a Társaság 2014. évi beszámolójáról.

- A könyvvizsgáló (PERTIA Könyvvizsgáló Zrt., 1055 Budapest, Szalay u. 2., Virág Attila könyvvizsgáló, kamarai tagsági száma: 004242) jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- A Társaság ügyvezetésének javaslatára a felügyelőbizottság által jóváhagyott osztalékfizetési javaslatának elfogadását oly módon, hogy az adózott eredmény terhére összesen 60 000 E Ft kerülne kifizetésre osztalékként, tagonként 20 000 E Ft.

- Az ügyvezető által készített, a Társaság 2014. évi beszámolójának elfogadását - a felügyelőbizottság által jóváhagyott -, az eredményfelhasználásra vonatkozó javaslatát az alábbiak szerint:

ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. december 31.
Mérlegfőösszeg 156 240 E Ft
Saját tőke 84 313 E Ft
Adózás előtti eredmény 66 249 E Ft
Adózott eredmény 60 471 E Ft
Eredménytartalék igénybevétele 0 E Ft
Jóváhagyott osztalék, részesedés 60 000 E Ft
Mérleg szerinti eredmény 471 E Ft

Határidő: a Társaság soron következő taggyűlésének napja

Felelős: Tarlós István

507/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Meghatalmazza a főpolgármester által kijelölt személyt, hogy a Budapesti Önkormányzati Követeléskezelő Kft. soron következő taggyűlésén a Fővárosi Önkormányzat tagi képviselőjeként kötött mandátummal eljárva vegyen részt, és felkéri a főpolgármestert a tagi képviselő meghatalmazásának aláírására.

Határidő: a Társaság soron következő taggyűlésének napja

Felelős: Tarlós István

A napirend 38. pontja: Javaslat a BFVK Zrt. 2015. évi üzleti tervének elfogadására, valamint előzetes döntés meghozatalára a Budapesti Önkormányzati Követeléskezelő Kft. 2015. évi üzleti tervének elfogadására

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

508/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2015. évi üzleti tervét az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

509/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Ptk. 3:109. § (4) bekezdése értelmében a BFVK Zrt. vezető tisztségviselőjét értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

510/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy a Budapesti Önkormányzati Követeléskezelő Kft. soron következő taggyűlésén Budapest Főváros Önkormányzata, mint tag képviseletében eljáró személy kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa az alábbi döntés meghozatalát:

- Elfogadja a Budapesti Önkormányzati Követeléskezelő Kft. 2015. évi üzleti tervét az előterjesztés 4. számú melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: a Társaság soron következő taggyűlésének napja

Felelős: Tarlós István

511/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Meghatalmazza a főpolgármester által kijelölt személyt, hogy a Budapesti Önkormányzati Követeléskezelő Kft. soron következő taggyűlésén a Fővárosi Önkormányzat tagi képviselőjeként kötött mandátummal eljárva vegyen részt, és felkéri a főpolgármestert a tagi képviselő meghatalmazásának aláírására.

Határidő: a Társaság soron következő taggyűlésének napja

Felelős: Tarlós István

A napirend 39. pontja: Javaslat a Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft., az Enviroduna Kft. és a Budapesti Városfejlesztési és Városrehabilitációs Zrt. 2014. évi beszámolójára vonatkozó tulajdonosi döntésekre

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

512/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának (CORRECT Pénzügyi és Könyvszakértő Kft., 1025 Budapest, Palánta u. 3/C, Egri István Iván könyvvizsgáló, kamarai tagsági szám: 003152) jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja a felügyelőbizottság jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja az ügyvezető által előterjesztett, a Társaság 2014. üzleti évre vonatkozó beszámolóját (mérlegét, eredménykimutatását, kiegészítő mellékletét, üzleti jelentését) a következők szerint:

ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. december 31.
Mérlegfőösszeg 146 623 E Ft
Saját tőke 92 086 E Ft
Jegyzett tőke 45 000 E Ft
Adózás előtti eredmény 17 856 E Ft
Adózott eredmény 16 962 E Ft
Mérleg szerinti eredmény 16 962 E Ft

- Elfogadja a 2014. évi mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba történő helyezését.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőjét értesítse a Ptk. 3:109. § (4) bekezdésében foglaltakra hivatkozással, mely szerint a döntés az ügyvezetéssel való közléssel válik hatályossá.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

513/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, az ENVIRODUNA Beruházás Előkészítő Kft. legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának (C.C. Audit Könyvvizsgáló Kft., 1148 Budapest, Fogarasi út 58., dr. Tasnádi Márta könyvvizsgáló, kamarai tagsági szám: 005030), jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja a felügyelőbizottság jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja az ügyvezető által előterjesztett, a Társaság 2014. üzleti évre vonatkozó beszámolóját (mérlegét, eredménykimutatását, kiegészítő mellékletét, üzleti jelentését) a következők szerint:

ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. december 31.
Mérlegfőösszeg 463 395 E Ft
Saját tőke 390 742 E Ft
Jegyzett tőke 201 000 E Ft
Adózás előtti eredmény 13 093 E Ft
Adózott eredmény 12 639 E Ft
Mérleg szerinti eredmény 12 639 E Ft

- Elfogadja a 2014. évi mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba történő helyezését.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőjét értesítse a Ptk. 3:109. § (4) bekezdésében foglaltakra hivatkozással, mely szerint a döntés az ügyvezetéssel való közléssel válik hatályossá.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

514/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapesti Városfejlesztési és Városrehabilitációs Vagyonkezelő Zrt. legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának (ELE-CASH Könyvelő, Könyvvizsgáló, Adószakértő Kft., 1148 Budapest, Vezér u. 166/A, Elekes Mária könyvvizsgáló, kamarai tagsági szám: 003156) jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja az igazgatóság határozatát a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja a felügyelőbizottság jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja a Társaság 2014. évi éves beszámolóját (mérlegét, eredménykimutatását, kiegészítő mellékletét, üzleti jelentését) a következők szerint:

ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. december 31.
Mérlegfőösszeg 1 000 635 E Ft
Saját tőke 988 386 E Ft
Jegyzett tőke 387 500 E Ft
Adózás előtti eredmény 21 176 E Ft
Adózott eredmény 19 059 E Ft
Mérleg szerinti eredmény 19 059 E Ft

- Elfogadja a 2014. évi mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba történő helyezését.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse a Ptk. 3:109. § (4) bekezdésében foglaltakra hivatkozással, mely szerint a döntés az ügyvezetéssel való közléssel válik hatályossá.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 40. pontja: Javaslat az ENVIRODUNA Beruházás Előkészítő Kft. 2015. évi és a Budapesti Városfejlesztési és Városrehabilitációs Vagyonkezelő Zrt. 2015. I. negyedévi üzleti tervének elfogadására

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

515/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva elfogadja az ENVIRODUNA Beruházás Előkészítő Kft. 2015. évi üzleti tervét az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

516/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva elfogadja a Budapesti Városfejlesztési és Városrehabilitációs Vagyonkezelő Zrt. 2015. I. negyedévi üzleti tervét az előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

517/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Ptk. 3:109. § (4) bekezdése értelmében értesítse a Társaságok vezető tisztségviselőit.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 41. pontja: Javaslat egyes kulturális és szociális ágazatba tartozó egyszemélyes gazdasági társaságok (színházak, BFTK NKft., Budapest Film Zrt., Budapest Esély NKft.) 2014. évi beszámolójával kapcsolatos tulajdonosi döntések meghozatalára

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

518/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapest Bábszínház Nonprofit Kft. legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának (Csath és Solymár Adótanácsadó és Könyvvizsgáló Kft., 1126 Budapest, Böszörményi út 36/A, Csathné Solymár Katalin könyvvizsgáló, kamarai tagsági szám: 003091) jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja a felügyelőbizottság jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja az ügyvezető által előterjesztett, a Társaság 2014. üzleti évre vonatkozó beszámolóját (mérlegét, eredménykimutatását, kiegészítő mellékletét, üzleti jelentését, közhasznúsági mellékletét) a következők szerint:

ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. december 31.
Mérlegfőösszeg 216 292 E Ft
Saját tőke 111 500 E Ft
Jegyzett tőke 3 000 E Ft
Adózás előtti eredmény 45 166 E Ft
Közhasznú eredmény 41 572 E Ft
Mérleg szerinti eredmény 45 142 E Ft

- Elfogadja a 2014. évi mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba történő helyezését.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőjét értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

519/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Centrál Színház Nonprofit Kft. legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának (CONSULTATIO Gazdasági és Adóügyi Tanácsadó Kft., 1121 Budapest, Zugligeti út 6., dr. Knapp József könyvvizsgáló, kamarai tagsági szám: 003909) jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja a felügyelőbizottság jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja az ügyvezető által előterjesztett, a Társaság 2014. üzleti évre vonatkozó beszámolóját (mérlegét, eredménykimutatását, kiegészítő mellékletét, üzleti jelentését, közhasznúsági mellékletét) a következők szerint:

ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. december 31.
Mérlegfőösszeg 547 006 E Ft
Saját tőke 206 824 E Ft
Jegyzett tőke 4 500 E Ft
Adózás előtti eredmény 21 768 E Ft
Közhasznú eredmény 21 768 E Ft
Mérleg szerinti eredmény 21 768 E Ft

- Elfogadja a 2014. évi mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba történő helyezését.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőjét értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

520/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a József Attila Színház Nonprofit Kft. legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának (DR. PRINTZ ÉS TÁRSA Nemzetközi Könyvvizsgáló Kft., 1181 Budapest, Barcsay u. 36., dr. Printz János könyvvizsgáló, kamarai tagsági szám: 004097) jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja a felügyelőbizottság jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja az ügyvezető által előterjesztett, a Társaság 2014. üzleti évre vonatkozó beszámolóját (mérlegét, eredményasznúsági jelentését) a következők szerint:

ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. december 31.
Mérlegfőösszeg 329 660 E Ft
Saját tőke 194 251 E Ft
Jegyzett tőke 3 000 E Ft
Adózás előtti eredmény 129 492 E Ft
Közhasznú eredmény 127 590 E Ft
Mérleg szerinti eredmény 129 302 E Ft

- Elfogadja a 2014. évi mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba történő helyezését.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőjét értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

521/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Katona József Színház Nonprofit Kft. legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának (MONETA Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Kft., 1188 Budapest, Bercsényi Miklós u. 29/A, Tóth József könyvvizsgáló, kamarai tagsági szám: 002555) jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja a felügyelőbizottság jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja az ügyvezető által előterjesztett, a Társaság 2014. üzleti évre vonatkozó beszámolóját (mérlegét, eredménykimutatását, kiegészítő mellékletét, üzleti jelentését, közhasznúsági mellékletét) a következők szerint:

ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. december 31.
Mérlegfőösszeg 308 233 E Ft
Saját tőke 194 752 E Ft
Jegyzett tőke 3 000 E Ft
Adózás előtti eredmény 46 318 E Ft
Közhasznú eredmény 14 725 E Ft
Mérleg szerinti eredmény 45 997 E Ft

- Elfogadja a 2014. évi mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba történő helyezését.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőjét értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

522/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának (BPO-AUDIT Könyvvizsgáló és Vezetési Tanácsadó Kft., 1146 Budapest, Zichy Géza u. 5., Miszori Ildikó könyvvizsgáló, kamarai tagsági szám: 003327) jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja a felügyelőbizottság jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja az ügyvezető által előterjesztett, a Társaság 2014. üzleti évre vonatkozó beszámolóját (mérlegét, eredménykimutatását, kiegészítő mellékletét, üzleti jelentését, közhasznúsági mellékletét) a következők szerint:

ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. december 31.
Mérlegfőösszeg 82 673 E Ft
Saját tőke 32 952 E Ft
Jegyzett tőke 3 000 E Ft
Adózás előtti eredmény 3 399 E Ft
Közhasznú eredmény 2 467 E Ft
Mérleg szerinti eredmény 3 399 E Ft

- Elfogadja a 2014. évi mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba történő helyezését.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőjét értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

523/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Madách Színház Nonprofit Kft. legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának (MONETA Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Kft., 1188 Budapest, Bercsényi Miklós u. 29/A, Tóth József könyvvizsgáló, kamarai tagsági szám: 002555) jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja a felügyelőbizottság jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja az ügyvezető által előterjesztett, a Társaság 2014. üzleti évre vonatkozó beszámolóját (mérlegét, eredménykimutatását, kiegészítő mellékletét, üzleti jelentését, közhasznúsági mellékletét) a következők szerint:

ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. december 31.
Mérlegfőösszeg 1 808 194 E Ft
Saját tőke 1 069 694 E Ft
Jegyzett tőke 3 500 E Ft
Adózás előtti eredmény 216 782 E Ft
Közhasznú eredmény 197 366 E Ft
Mérleg szerinti eredmény 216 347 E Ft

- Elfogadja a 2014. évi mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba történő helyezését.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőjét értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

524/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, az Örkény István Színház Nonprofit Kft. legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának (MONETA Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Kft., 1188 Budapest, Bercsényi Miklós u. 29/A, Tóth József könyvvizsgáló, kamarai tagsági szám: 002555) jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja a felügyelőbizottság jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja az ügyvezető által előterjesztett, a Társaság 2014. üzleti évre vonatkozó beszámolóját (mérlegét, eredménykimutatását, kiegészítő mellékletét, üzleti jelentését, közhasznúsági mellékletét) a következők szerint:

ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. december 31.
Mérlegfőösszeg 528 308 E Ft
Saját tőke 20 081 E Ft
Jegyzett tőke 3 000 E Ft
Adózás előtti eredmény 2 423 E Ft
Közhasznú eredmény 2 385 E Ft
Mérleg szerinti eredmény 2 405 E Ft

- Elfogadja a 2014. évi mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba történő helyezését.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőjét értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

525/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft. legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának (FÉBA Könyvvizsgáló és Könyvelő Kft., 1064 Budapest, Szondi u. 63., Fábik-Balogh Éva könyvvizsgáló, kamarai tagsági szám: 006057) jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja a felügyelőbizottság jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja az ügyvezető által előterjesztett, a Társaság 2014. üzleti évre vonatkozó beszámolóját (mérlegét, eredménykimutatását, kiegészítő mellékletét, üzleti jelentését, közhasznúsági mellékletét) a következők szerint:

ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. december 31.
Mérlegfőösszeg 259 154 E Ft
Saját tőke 220 214 E Ft
Jegyzett tőke 3 000 E Ft
Adózás előtti eredmény 23 801 E Ft
Közhasznú eredmény 20 422 E Ft
Mérleg szerinti eredmény 23 780 E Ft

- Elfogadja a 2014. évi mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba történő helyezését.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőjét értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

526/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának (Leitner + Leitner Audit Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft., 1027 Budapest, Kapás u. 6-12., Siklós Márta könyvvizsgáló, kamarai tagsági szám: 003610) jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja a felügyelőbizottság jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja az ügyvezető által előterjesztett, a Társaság 2014. üzleti évre vonatkozó beszámolóját (mérlegét, eredménykimutatását, kiegészítő mellékletét, üzleti jelentését, közhasznúsági jelentését) a következők szerint:

ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. december 31.
Mérlegfőösszeg 257 914 E Ft
Saját tőke 202 952 E Ft
Jegyzett tőke 3 500 E Ft
Adózás előtti eredmény 43 712 E Ft
Közhasznú eredmény 4 586 E Ft
Mérleg szerinti eredmény 43 415 E Ft

- Elfogadja a 2014. évi mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba történő helyezését.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőjét értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

527/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Thália Színház Nonprofit Kft. legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának (Debit-Credit Audit Könyvelő és Könyvvizsgáló Kft., 1143 Budapest, Ilka u. 20., Almási Valéria könyvvizsgáló, kamarai tagsági szám: 002879) jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja a felügyelőbizottság jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja az ügyvezető által előterjesztett, a Társaság 2014. üzleti évre vonatkozó beszámolóját (mérlegét, eredménykimutatását, kiegészítő mellékletét, üzleti jelentését, közhasznúsági mellékletét) a következők szerint:

ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. december 31.
Mérlegfőösszeg 642 230 E Ft
Saját tőke 352 155 E Ft
Jegyzett tőke 3 000 E Ft
Adózás előtti eredmény 7 939 E Ft
Közhasznú eredmény 2 797 E Ft
Mérleg szerinti eredmény 7 749 E Ft

- Elfogadja a 2014. évi mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba történő helyezését.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőjét értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

528/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának (Mingus Gazdasági Szolgáltató és Könyvvizsgáló Kft., 1165 Budapest, Mátyás király tér 6/A, Miszori Ildikó könyvvizsgáló, kamarai tagsági szám: 003327) jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja a felügyelőbizottság jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja az ügyvezető által előterjesztett, a Társaság 2014. üzleti évre vonatkozó beszámolóját (mérlegét, eredménykimutatását, kiegészítő mellékletét, üzleti jelentését, közhasznúsági mellékletét) a következők szerint:

ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. december 31.
Mérlegfőösszeg 360 804 E Ft
Saját tőke 279 114 E Ft
Jegyzett tőke 3 000 E Ft
Adózás előtti eredmény 5 714 E Ft
Közhasznú eredmény 1 606 E Ft
Mérleg szerinti eredmény 5 704 E Ft

- Elfogadja a 2014. évi mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba történő helyezését.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőjét értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

529/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, az Új Színház Nonprofit Kft. legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának (BPO-AUDIT Könyvvizsgáló és Vezetési Tanácsadó Kft., 1146 Budapest, Zichy Géza u. 5., Miszori Ildikó könyvvizsgáló, kamarai tagsági szám: 003327) jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja a felügyelőbizottság jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja az ügyvezető által előterjesztett, a Társaság 2014. üzleti évre vonatkozó beszámolóját (mérlegét, eredménykimutatását, kiegészítő mellékletét, üzleti jelentését, közhasznúsági mellékletét) a következők szerint:

ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. december 31.
Mérlegfőösszeg 239 116 E Ft
Saját tőke 182 697 E Ft
Jegyzett tőke 3 000 E Ft
Adózás előtti eredmény 9 202 E Ft
Közhasznú eredmény 3 463 E Ft
Mérleg szerinti eredmény 9 189 E Ft

- Elfogadja a 2014. évi mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba történő helyezését.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőjét értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

530/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Vígszínház Nonprofit Kft. legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának (FÉBA Könyvvizsgáló és Könyvelő Kft., 1064 Budapest, Szondi u. 63., Fábik-Balogh Éva könyvvizsgáló, kamarai tagsági szám: 006057) jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja a felügyelőbizottság jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja az ügyvezető által előterjesztett, a Társaság 2014. üzleti évre vonatkozó beszámolóját (mérlegét, eredménykimutatását, kiegészítő mellékletét, üzleti jelentését, közhasznúsági mellékletét) a következők szerint:

ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. december 31.
Mérlegfőösszeg 886 587 E Ft
Saját tőke 450 396 E Ft
Jegyzett tőke 3 000 E Ft
Adózás előtti eredmény -7 963 E Ft
Közhasznú eredmény -69 726 E Ft
Mérleg szerinti eredmény -8 052 E Ft

- Elfogadja a 2014. évi mérleg szerinti eredmény (veszteség) eredménytartalék terhére történő elszámolását.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőjét értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

531/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának (East-Audit Könyvvizsgáló és Tanácsadó Zrt., 4025 Debrecen, Széchenyi u. 15., Balogh Istvánné könyvvizsgáló, kamarai tagsági szám: 002587) jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja a felügyelőbizottság jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja az ügyvezető által előterjesztett, a Társaság 2014. üzleti évre vonatkozó beszámolóját (mérlegét, eredménykimutatását, kiegészítő mellékletét, üzleti jelentését, közhasznúsági mellékletét) a következők szerint:

ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. december 31.
Mérlegfőösszeg 828 507 E Ft
Saját tőke 551 554 E Ft
Jegyzett tőke 10 000 E Ft
Adózás előtti eredmény 282 213 E Ft
Közhasznú eredmény 279 713 E Ft
Mérleg szerinti eredmény 282 213 E Ft

- Elfogadja a 2014. évi mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba történő helyezését.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőjét értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

532/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapest Film Forgalmazó és Moziüzemi Zrt. legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának (HKH Consulting Számviteli és Gazdasági Tanácsadó Kft., 1132 Budapest, Váci út 34., Horváth János könyvvizsgáló, kamarai tagsági szám: 003436) jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja az igazgatóság határozatát a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról, az ügyvezetésről, a Társaság vagyoni helyzetéről és üzletpolitikájáról.

- Elfogadja a felügyelőbizottság jelentését a Társaság 2014. évi éves beszámolójáról.

- Elfogadja a Társaság 2014. évi éves beszámolóját (mérlegét, eredménykimutatását, kiegészítő mellékletét, üzleti jelentését) az igazgatóság - felügyelőbizottság által jóváhagyott - veszteség elszámolására vonatkozó javaslatával a következők szerint:

ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. december 31.
Mérlegfőösszeg 1 493 638 E Ft
Saját tőke 1 228 647 E Ft
Jegyzett tőke 1 271 00 E Ft
Adózás előtti eredmény -86 114 E Ft
Mérleg szerinti eredmény -86 114 E Ft

- Elfogadja a 2014. évi mérleg szerinti eredmény (veszteség) eredménytartalék terhére történő elszámolását.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

533/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, a Budapest Esély Nonprofit Kft. legfőbb szerveként eljárva

- Elfogadja a Társaság könyvvizsgálójának (MONETA Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Kft., 1188 Budapest, Bercsényi Miklós u. 29/A, Tóth József könyvvizsgáló, kamarai tagsági szám: 002555), jelentését a Társaság 2014. évi egyszerűsített éves beszámolójáról.

- Elfogadja a felügyelőbizottság jelentését a Társaság 2014. évi egyszerűsített éves beszámolójáról.

- Elfogadja az ügyvezető által előterjesztett, a Társaság 2014. üzleti évre vonatkozó beszámolóját (mérlegét, eredménykimutatását, kiegészítő mellékletét, üzleti jelentését közhasznúsági mellékletét) a következők szerint:

ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. december 31.
Mérlegfőösszeg 133 100 E Ft
Saját tőke 67 595 E Ft
Jegyzett tőke 10 000 E Ft
Adózás előtti eredmény 11 889 E Ft
Közhasznú eredmény 10 751 E Ft
Mérleg szerinti eredmény 11 833 E Ft

- Elfogadja a 2014. évi mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba történő helyezését.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőjét értesítse.

A napirend 42. pontja: Javaslat a kulturális és szociálpolitikai ágazatba tartozó gazdasági társaságok 2015. évi üzleti tervével kapcsolatos tulajdonosi döntések meghozatalára

Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

534/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a Budapest Bábszínház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2015. évi üzleti tervét az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 2015. május 31.

Felelős: Tarlós István

535/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a Centrál Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2015. évi üzleti tervét az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 2015. május 31.

Felelős: Tarlós István

536/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a József Attila Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2015. évi üzleti tervét az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 2015. május 31.

Felelős: Tarlós István

537/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a Katona József Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2015. évi üzleti tervét az előterjesztés 4. számú melléklete szerinti tartalommal.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 2015. május 31.

Felelős: Tarlós István

538/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a Kolibri Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2015. évi üzleti tervét az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti tartalommal.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 2015. május 31.

Felelős: Tarlós István

539/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a Madách Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2015. évi üzleti tervét az előterjesztés 6. számú melléklete szerinti tartalommal.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 2015. május 31.

Felelős: Tarlós István

540/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján az Örkény István Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2015. évi üzleti tervét az előterjesztés 7. számú melléklete szerinti tartalommal.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 2015. május 31.

Felelős: Tarlós István

541/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2015. évi üzleti tervét az előterjesztés 8. számú melléklete szerinti tartalommal.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 2015. május 31.

Felelős: Tarlós István

542/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a Thália Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2015. évi üzleti tervét az előterjesztés 9. számú melléklete szerinti tartalommal.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 2015. május 31.

Felelős: Tarlós István

543/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2015. évi üzleti tervét az előterjesztés 10. számú melléklete szerinti tartalommal.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 2015. május 31.

Felelős: Tarlós István

544/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján az Új Színház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2015. évi üzleti tervét az előterjesztés 11. számú melléklete szerinti tartalommal.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 2015. május 31.

Felelős: Tarlós István

545/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a Vígszínház Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2015. évi üzleti tervét az előterjesztés 12. számú melléklete szerinti tartalommal.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 2015. május 31.

Felelős: Tarlós István

546/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2015. évi üzleti tervét az előterjesztés 13. számú melléklete szerinti tartalommal.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 2015. május 31.

Felelős: Tarlós István

547/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdése alapján a Budapest Esély Nonprofit Kft. legfőbb szervének hatáskörében eljárva

- Elfogadja a Társaság 2015. évi üzleti tervét az előterjesztés 14. számú melléklete szerinti tartalommal.

- Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőit értesítse.

Határidő: 2015. május 31.

Felelős: Tarlós István

A napirend 43. pontja: Javaslat a 2014. évi költségvetési beszámolók elfogadására

Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

548/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a Fővárosi Önkormányzat és intézményei 2014. évi költségvetési beszámolóját.

A napirend 44. pontja: Javaslat „A budapesti M2 metróvonal fejlesztése” című projekt támogatási szerződésének megkötésére

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

549/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és Budapest Főváros Önkormányzata között „A budapesti M2 metróvonal fejlesztése” című projekt tárgyában a támogatási szerződést az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy a támogatási szerződést írja alá és nyújtsa be az Irányító Hatóság részére.

Határidő: 2015. május 15.

Felelős: Tarlós István

A napirend 45. pontja: Javaslat egyes névtelen fővárosi közterületek elnevezésére, illetve közterületek elnevezésének megváltoztatására

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

550/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a Budapest XIII. kerületi, 25721/8 és 25721/14 hrsz.-ú névtelen közterületet Tom Lantos sétánynak nevezi el.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

551/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy Budapest XVII. kerületben az Úttörő utca elnevezését Enzsöl Ellák utcára változtatja.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

552/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy Budapest V. kerületben a Szende Pál utca (24477, 24478, 24479 hrsz.) elnevezését Wekerle Sándor utcára változtatja.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

553/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy a főváros területén névtelen közterületeket nevez el, illetve közterületek nevét változtatja meg - az előterjesztő által befogadott módosító javaslat szerinti kiegészítéssel - az alábbiak szerint:

Kerület Korábbi elnevezés/hrsz. Új elnevezés
I. Ibolya utca Boldog XI. Ince pápa utca
III. 64575 hrsz.-ú névtelen közterület Lőrinc tér
17977/2 hrsz.-ú névtelen közterület Szent XXIII. János pápa park
18135/19 hrsz.-ú névtelen közterület Boldog Sándor István park
Jégtörő út Ángel Sanz Briz út
16597 hrsz.-ú névtelen közterület Esti Kornél utca
20646/3, 20646/15 hrsz.-ú névtelen közterület Citromfű utca
20646/22, 20646/17 hrsz.-ú névtelen közterület Citronella utca
20634/1, 60646/6 hrsz.-ú névtelen közterület Borsmenta utca
20646/24, 20655/9, 20656/9, 20655/44 hrsz.-ú névtelen közterület Csillagánizs utca
20646/13 hrsz.-ú névtelen közterület Angyalfű köz
20655/49 hrsz.-ú névtelen közterület Borsikafű utca
20655/21, 20656/7, 20655/56 hrsz.-ú névtelen közterület Koriander köz
20655/19, 20656/5, 20655/57 hrsz.-ú névtelen közterület Kurkuma köz
20655/12 hrsz.-ú névtelen közterület Medvehagyma utca
IV. 73307/5 hrsz.-ú névtelen közterület Házy Erzsébet sétány
VIII. 34948/2 hrsz.-ú névtelen közterület Mindszenty József tér
IX. Malom kert Zwack Péter tér
38236/816 hrsz.-ú névtelen közterület Madaras József tér
38241/32 hrsz.-ú névtelen közterület Vajda László tér
XI. Budai alsó rakpart
(Petőfi híd és Rákóczi híd között)
Henryk Slawik rakpart
3846/2 hrsz.-ú névtelen közterület Boldog Meszlényi Zoltán tér
1781/5 hrsz.-ú névtelen közterület Szent Pió atya tér
1702/1 hrsz.-ú névtelen közterület Rózsaszőlő utca
1115/2 hrsz.-ú névtelen közterület 1. szakasza Kisködmön utca
1115/2 hrsz.-ú névtelen közterület 2. szakasza Boroszlán utca
1688/2 hrsz.-ú névtelen közterület Beléndek utca
43861/1, 43867/2 hrsz.-ú névtelen közterület Kászon utca
1728/4 hrsz.-ú névtelen közterület Dzsungel park
XII. 7867/10 hrsz.-ú közhasználatra átadott magánút Süss Nándor sétány
9088/4 hrsz.-ú névtelen közterület Wigner Jenő Pál tér
XIV. 31903/25 hrsz.-ú névtelen közterület Nagy László tér
Városligeti körút Kós Károly sétány és Zichy Mihály út között húzódó szakasza Konrad Adenauer út
Városligeti körút Dózsa György út és Olof Palme sétány között húzódó szakasza Ocskay László út
Városligeti körút Zichy Mihály út és a Lev Tolsztoj sétány között húzódó szakasza Ferencsik János út
Kövér Lajos utca (31895/1), Kupa vezér útja (31908/12) és Róna köz (31908/14) közötti közterület Varga Márton park
XVI. 109358 hrsz.-ú Pálffy tér Pálfi János tér
XVII. 134797 hrsz.-ú névtelen közterület, mely az Alsódabas utcából nyílik Alsódabas köz
XXII. 224909/1 hrsz.-ú névtelen közterület Hegyfok köz
239129/20 hrsz.-ú névtelen közterület Szürkebarát utca
239129/24 hrsz.-ú névtelen közterület Ászokhordó utca
239129/12 hrsz.-ú névtelen közterület Muskotályos utca
239129/11 hrsz.-ú, a Borszőlő utca természetes folytatásaként, annak meghosszabbításaként nyíló útszakasz Borszőlő utca
230155/9 hrsz.-ú névtelen közterület Mandulavirág utca
232387/2 hrsz.-ú névtelen közterület Eperlevél utca
229209/5 hrsz.-ú névtelen közterület Pógyor István utca

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 46. pontja: Javaslat a Magyar Állam és Budapest Főváros Önkormányzata között a 2015. évi fővárosi közösségi közlekedés üzemeltetése érdekében nyújtandó támogatás felhasználásának és elszámolásának részletes szabályairól szóló szerződés megkötésére

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

554/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti az előterjesztés 1. sz. melléklete szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Belügyminisztérium és Budapest Főváros Önkormányzata közötti támogatási szerződést, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 47. pontja: Javaslat a 2013. évi TÉR_KÖZ városrehabilitációs pályázatok egyes támogatási szerződéseinek módosítására

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

555/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja, megköti az 1. sz. módosítással egységes szerkezetbe foglalt, Budapest Főváros Önkormányzata és Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata között, a IV. kerület „Találkozzunk többször új közösségi terek kialakítása a Szent István tér komplex rehabilitációja során” c. projektről szóló támogatási szerződést az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 2015. június 30.

Felelős: Tarlós István

556/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja, megköti az 1. és 2. sz. módosítással egységes szerkezetbe foglalt, Budapest Főváros Önkormányzata és Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzata között, a XVI. kerület „Szilas-patak kerékpáros közösségi park - közösségi zöldterület rehabilitációja” c. projektről szóló támogatási szerződést az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 2015. június 30.

Felelős: Tarlós István

A napirend 48. pontja: Javaslat a Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata tulajdonában lévő Budapest XI. kerület, 2838/7 helyrajzi szám alatt felvett, „kivett közút” megnevezésű ingatlan Budapest Főváros Önkormányzata által történő ingyenes átvételére

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

557/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

az Mötv. 13. § (1) bekezdés 2. pontjában meghatározott településüzemeltetés önkormányzati feladat ellátásának elősegítése érdekében, helyi közutak és tartozékainak kialakítása és fenntartása, illetve gépjárművek parkolásának biztosítása, továbbá az Mötv. 23. § (4) bekezdés 1. és 10. pontjában meghatározott kiemelt tömegközlekedési csomópontok fejlesztése és üzemeltetése, valamint a főváros területén a parkolás feltételrendszerének kialakítása céljából jóváhagyja és megköti a Budapest Főváros Önkormányzata és Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata közötti, az ingatlan-nyilvántartásban Budapest XI. kerület, 2838/7 helyrajzi szám alatt felvett, „kivett közút” megnevezésű ingatlan ingyenes átvételére vonatkozó megállapodást az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 10 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 49. pontja: Javaslat a BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatóság 2014. évi menedzsment költségeinek felhasználásáról készült beszámoló, illetve működésének 2015. évi költségvetési javaslata elfogadására

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

558/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatóság 2014. évi költségvetésének felhasználásáról készült beszámolót az előterjesztés 1. sz. melléklete szerint.

Határidő: 15 munkanap

Felelős: Tarlós István

559/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Jóváhagyja a DBR Metró Projekt Igazgatóság menedzsment költségére vonatkozó 2015. évi költségvetési javaslatát a BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatóság által összeállított és az előterjesztés 2. sz. mellékletében szereplő költségvetési tervezet alapján 599 546 E Ft összegben, mely részét képezi a Budapest Főváros 2015. évi költségvetésében a 4-es metró projekt címen szereplő 51 722 000 E Ft előirányzatnak.

Határidő: 15 munkanap

Felelős: Tarlós István

560/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a Magyar Államkincstár és a BKV Zrt. értesítéséről a DBR Metró Projekt Igazgatóság 2015. évi költségvetésének a Fővárosi Önkormányzat általi elfogadásáról.

Határidő: 15 munkanap

Felelős: Tarlós István

A napirend 50. pontja: Javaslat pályázat benyújtására a Horizont 2020 keretprogram „Klaszterek által nyújtott támogatás az új értékláncokhoz” című kiírására

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

561/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja a Horizont 2020 INNOSUP-1-2015 jelű „Klaszterek által nyújtott támogatás az új értékláncokhoz” elnevezésű pályázati kiírásra történő pályázat benyújtását. Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon az első fázisra történő pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok előkészítéséről, Budapest kihívásjavaslatának aláírásáról és benyújtásáról a vezető partner részére.

Határidő: 2015. április 30.

Felelős: Tarlós István

562/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a pályázat pozitív elbírálása esetén gondoskodjon a második fázisra történő pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok előkészítéséről.

Határidő: 2015. szeptember 9.

Felelős: Tarlós István

A napirend 51. pontja: Javaslat a „Kőbányai ’Kis-Pongrác’ lakótelep szociális célú városrehabilitációja” c. projekt támogatási szerződése 4. sz. módosításának jóváhagyására

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

563/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

utólag jóváhagyja a „Kőbányai ’Kis-Pongrác’ lakótelep szociális célú városrehabilitációja” c., KMOP-5.1.1/A-09-2f-2011-0001 azonosító számú projekt támogatási szerződésének 4. sz. módosítását az előterjesztés 2. sz. melléklete szerint.

A napirend 52. pontja: Javaslat a 37/2013. (V. 10.) Főv. Kgy. rendelet alapján az „Építészeti Értékvédelmi Támogatás 2015” pályázatának kiírására

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

564/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

kiírja az „Építészeti Értékvédelmi Támogatás 2015” pályázatot az előterjesztés 1. sz. mellékleteként csatolt pályázati felhívásban foglaltak megvalósítása érdekében. Felkéri a főpolgármestert, hogy az előterjesztés 1. sz. mellékletében szereplő pályázati felhívás közzétételéről gondoskodjon.

Határidő: 14 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 53. pontja: Javaslat a „Műemléki Keret 2015” pályázatának kiírására

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

565/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

kiírja a „Műemléki Keret 2015” pályázatot az előterjesztés 1. sz. mellékleteként csatolt pályázati felhívásban foglaltak megvalósítása érdekében. Felkéri a főpolgármestert, hogy az előterjesztés 1. sz. mellékletében szereplő pályázati felhívás közzétételéről gondoskodjon.

Határidő: 14 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 54. pontja: Javaslat a 2013. évi Építészeti Értékvédelmi Támogatás és Műemléki Keret egyes megállapodásainak határidő-módosítására

Előterjesztő: dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

566/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

a 2013. évi Építészeti Értékvédelmi Támogatás terhére hozzájárul a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest IX. kerület, Vámház körút 7. szám alatti Társasház között 2014. június 17-én megkötött, FPH 59/308-5/2014. iktatószámú megállapodásban szereplő teljesítési határidő 2016. május 31-re történő módosításához. Ezzel egyidejűleg jóváhagyja és megköti a Budapest IX. kerület, Vámház körút 7. szám alatti Társasházzal az előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti megállapodásmódosítást, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a megállapodásmódosítás aláírására a közgyűlési döntést követő két hónapon belül

Felelős: Tarlós István

567/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A 2013. évi Építészeti Értékvédelmi Támogatás terhére hozzájárul a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest XIII. kerület, Pannónia utca 9. szám alatti Társasház között 2014. június 17-én megkötött, FPH 59/331-7/2014. iktatószámú megállapodásban szereplő teljesítési határidő 2016. május 31-re történő módosításához. Ezzel egyidejűleg jóváhagyja és megköti a Budapest XIII. kerület, Pannónia utca 9. szám alatti Társasházzal az előterjesztés 6. sz. melléklete szerinti megállapodásmódosítást, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a megállapodásmódosítás aláírására a közgyűlési döntést követő két hónapon belül

Felelős: Tarlós István

568/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A 2013. évi Műemléki Keret terhére hozzájárul a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest XIX. kerület, Kós Károly tér 6. szám alatti Társasház között 2014. május 27-én megkötött, FPH 59/142-6/2014. iktatószámú megállapodásban szereplő teljesítési határidő 2016. április 30-ra történő módosításához. Ezzel egyidejűleg jóváhagyja és megköti a Budapest XIX. kerület, Kós Károly tér 6. szám alatti Társasházzal az előterjesztés 9. sz. melléklete szerinti megállapodásmódosítást, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a megállapodásmódosítás aláírására a közgyűlési döntést követő két hónapon belül

Felelős: Tarlós István

569/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A 2013. évi Műemléki Keret terhére hozzájárul a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest XIX. kerület, Kós Károly tér 12-13. szám alatti Társasház között 2014. május 27-én megkötött, FPH 59/144-6/2014. iktatószámú megállapodásban szereplő teljesítési határidő 2016. április 30-ra történő módosításához. Ezzel egyidejűleg jóváhagyja és megköti a Budapest XIX. kerület, Kós Károly tér 12-13. szám alatti Társasházzal az előterjesztés 12. sz. melléklete szerinti megállapodásmódosítást, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: a megállapodásmódosítás aláírására a közgyűlési döntést követő két hónapon belül

Felelős: Tarlós István

A napirend 55. pontja: Javaslat a 187/2015. (II. 25.) Főv. Kgy. határozat visszavonására és az FTSZV Kft. likviditási helyzetének kezelésére

Előterjesztők: dr. Bagdy Gábor, dr. Szeneczey Balázs

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

570/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

hatályon kívül helyezi a 187/2015. (II. 25.) Főv. Kgy. határozatot a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. közszolgáltatási szerződésének 1. sz. módosításáról.

571/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A Társaság likviditási helyzetének átmeneti kezelése érdekében úgy dönt, hogy a 2015. január 1.-június 30-ig terjedő időszakra vonatkozóan a Fővárosi Önkormányzat 2015. évi összevont költségvetéséről szóló 9/2015. (III. 16.) önkormányzati rendelet 27. § (4) bekezdése alapján a költségvetési rendeletben a „823701 Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. közszolgáltatási feladat elszámolása” címen, az „Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak” előirányzaton a tárgyévi kifizetések után még fennmaradó 664 000 E Ft kompenzációs keretösszeg havi 1/12 részei a Társaság részére június 30-ig átutalásra kerülnek. A 2015. január 1.-április 30-ig terjedő időszakra vonatkozó kompenzációt a Társaság jogosult egy összegben, míg a fennmaradó részt havi egyenlő részletben lehívni.

572/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a városigazgatón keresztül vizsgáltassa felül az FTSZV Kft. reorganizációs tervét, és a felülvizsgált reorganizációs tervet, valamint azzal összefüggésben a Társaság közszolgáltatási szerződésének módosítását, beleértve a Társaság 2015. évi finanszírozásával kapcsolatos korábbi döntések figyelembevételét, jóváhagyásra terjessze be a Közgyűlés elé.

Határidő: 2015. június 30.

Felelős: Tarlós István

A napirend 56. pontja: Javaslat fenntartói nyilatkozat kiadására a Budapesti Történeti Múzeum régészeti akkreditációs kérelmének benyújtásához

Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

573/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

a 14/2015. (III. 11.) MvM rendelet alapján egyetért a Budapesti Történeti Múzeumnak a nagyberuházást megelőző régészeti feltárás végzésére irányuló akkreditációs kérelméhez szükséges, az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti fenntartói nyilatkozat kiadásával, és felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 2015. április 30.

Felelős: Tarlós István

A napirend 57. pontja: Javaslat a FÁNK Mesepark projekt megvalósítása tárgyában a Belügyminisztérium és a Fővárosi Önkormányzat között megkötendő támogatási megállapodás aláírására

Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

574/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti a Belügyminisztériummal az 1034/2015. (I. 30.) Korm. határozaton alapuló, a Mesepark megvalósítását célzó támogatási megállapodást az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal, mely alapján a támogató 500 000 E Ft összegű, egyszeri vissza nem térítendő támogatást folyósít Budapest Főváros Önkormányzata számára, egyben felkéri a főpolgármestert annak aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

575/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az 500 000 E Ft támogatási összeg Fővárosi Önkormányzat számlájára történő megérkezését követően intézkedjen a költségvetési rendelet módosításáról és a feladat végrehajtása érdekében a szükséges okirat Közgyűlés elé terjesztéséről.

Határidő: 2015. június 30.

Felelős: Tarlós István

A napirend 58. pontja: Javaslat a Budapest Prémium Egészségügyi és Gyógyturisztikai Szolgáltató Klaszterrel kapcsolatos döntések meghozatalára

Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

576/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

tudomásul veszi a Budapest Prémium Egészségügyi és Gyógyturisztikai Szolgáltató Klaszter 2014. évi tevékenységéről szóló beszámolót.

577/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Visszahívja dr. Szentes Tamást a Budapest Prémium Egészségügyi és Gyógyturisztikai Szolgáltató Klaszterből. Egyidejűleg a Fővárosi Önkormányzat képviseletében Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettest delegálja, és felkéri, hogy tevékenységéről évente egyszer számoljon be a Fővárosi Közgyűlésnek.

Határidő: azonnal, illetve folyamatos

Felelős: Tarlós István

578/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert, hogy a Budapest Prémium Egészségügyi és Gyógyturisztikai Szolgáltató Klasztert tájékoztassa a delegált személyében bekövetkezett változásról.

Határidő: 15 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 59. pontja: Beszámoló a szociális intézményi szolgáltatások intézményen kívüli szervezettel történő ellátásáról a 2014. évben

Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

579/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

elfogadja a szociális intézményekben külső szolgáltatók által végzett 2014. évi tevékenységről szóló beszámolót az előterjesztésben foglaltak szerint.

A napirend 60. pontja: Javaslat együttműködési keretmegállapodás megkötésére a Testnevelési Egyetemmel

Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

580/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

jóváhagyja és megköti az együttműködési keretmegállapodást a Testnevelési Egyetemmel az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal, és egyidejűleg felkéri a főpolgármestert a megállapodás aláírására.

Határidő: 30 nap

Felelős: Tarlós István

A napirend 61. pontja: Jelentés lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

Előterjesztő: Sárádi Kálmánné dr.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

581/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

a lejárt határidejű határozatokról szóló jelentést - figyelemmel az 582-584/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. határozatokban foglaltakra - elfogadja.

582/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A 694/2006. (IV. 27.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 966/2011. (IV. 27.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- a 2150/2013. (XII. 11.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1061/2014. (VI. 30.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi;

- az 1347/2014. (XI. 26.) Főv. Kgy. határozatot hatályon kívül helyezi.

583/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A 2585/2010. (XII. 15.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2015. június 30-ra módosítja;

- az 1272/2011. (V. 25.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2015. december 31-re módosítja;

- az 1390/2011. (V. 25.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2015. június 30-ra módosítja;

- a 3717/2011. (XI. 30.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2015. december 31-re módosítja;

- a 168/2012. (I. 25.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2015. június 30-ra módosítja;

- a 650/2012. (IV. 25.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2015. november 30-ra módosítja;

- az 1189/2012. (VI. 20.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2015. július 31-re módosítja;

- a 2699/2012. (XII. 12.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2015. június 30-ra módosítja;

- a 47/2013. (II. 22.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2015. június 30-ra módosítja;

- a 2245/2013. (XII. 11.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2015. szeptember 30-ra módosítja;

- a 2304/2013. (XII. 11.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2015. június 30-ra módosítja;

- a 440/2014. (IV. 30.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2015. augusztus 31-re módosítja;

- a 997/2014. (VI. 30.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2015. június 30-ra módosítja;

- az 1031/2014. (VI. 30.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2015. június 30-ra módosítja;

- az 1442/2014. (XI. 26.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2015. május 31-re módosítja;

- az 1534/2014. (XII. 3.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2015. június 30-ra módosítja;

- az 1537/2014. (XII. 3.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2015. június 30-ra módosítja;

- az 1608/2014. (XII. 3.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2015. szeptember 30-ra módosítja;

- az 1616/2014. (XII. 3.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2015. december 31-re módosítja;

- az 1636/2014. (XII. 3.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2015. június 30-ra módosítja;

- az 1657/2014. (XII. 3.) Főv. Kgy. határozat végrehajtási határidejét 2015. május 30-ra módosítja;

- a 158-163/2015. (II. 25.) Főv. Kgy. határozatok végrehajtási határidejét 2015. május 31-re módosítja;

- a 166-171/2015. (II. 25.) Főv. Kgy. határozatok végrehajtási határidejét 2015. május 31-re módosítja.

584/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

A 29/2009. (IV. 21.) Esélyegyenlőségi, Foglalkoztatáspolitikai és Kisebbségi Bizottsági határozatot hatályon kívül helyezi.

A napirend 62. pontja: Előterjesztés a személytaxi szolgáltatás törvényi védelmének kezdeményezésére

Előterjesztő: Tokody Marcell

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

585/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a beterjesztett határozati javaslatot, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy kezdeményezi a Kormánynál, hogy szülessen büntetőjogi tényállás a személytaxi-szolgáltatás jogosulatlan végzésének esetére.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

Felkéri a főpolgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István.”

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

586/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy újra kíván szavazni az előterjesztés határozati javaslatáról.

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

587/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

úgy dönt, hogy kezdeményezi a Kormánynál, hogy szülessen büntetőjogi tényállás a személytaxi-szolgáltatás jogosulatlan végzésének esetére.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

588/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

Felkéri a főpolgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: azonnal

Felelős: Tarlós István

A napirend 63. pontja: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 53/2014. (XII. 12.) Főv. Kgy. rendelet módosítására

Előterjesztők: Horváth Csaba, Csárdi Antal, Gy. Németh Erzsébet, Székely Sándor, Karácsony Gergely

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

589/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 53/2014. (XII. 12.) Főv. Kgy. rendelet módosítására vonatkozó javaslatot.

A napirend 64. pontja: Javaslat a budapesti új sürgősségi kórház helyszínével kapcsolatos vizsgálat elvégzésére

Előterjesztő: Horváth Csaba

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

590/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a beterjesztett határozati javaslatot, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a Budapesten tervezett új 1000-1500 ágyas központi, sürgősségi kórház helyszínének kiválasztása előtt elvégezteti azokat a városrendezési, városfejlesztési, logisztikai és közlekedési, valamint a meglévő alapokon nyugvó, szakmai szempontokat figyelembe vevő vizsgálatokat, amelyek a Budapesten élő emberek megfelelő színvonalú egészségügyi ellátásának biztosíthatósága érdekében szükségesek.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az orvos-szakmai szempontok érvényesítése érdekében vonja be a vizsgálatba az egészségügyi szakembereket is, és a vizsgálat eredményéről tájékoztassa a Közgyűlést és az illetékes állami szervezetet.

A feladat ellátására 5 000 000 Ft összegű előirányzatot biztosít a „912102 Főpolgármesteri keret céltartaléka” terhére.

Határidő:

Felelős: Tarlós István.”

Határozat
a Fővárosi Közgyűlés

591/2015. (IV. 29.) Főv. Kgy. h.

nem fogadja el a beterjesztett határozati javaslatot, mely szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a Budapesten tervezett új 1000-1500 ágyas központi, sürgősségi kórház helyszínének kiválasztása előtt elvégezteti azokat a városrendezési, városfejlesztési, logisztikai és közlekedési, valamint a meglévő alapokon nyugvó, szakmai szempontokat figyelembe vevő vizsgálatokat, amelyek a Budapesten élő emberek megfelelő színvonalú egészségügyi ellátásának biztosíthatósága érdekében szükségesek.

Felkéri a főpolgármestert, hogy az orvos-szakmai szempontok érvényesítése érdekében vonja be a vizsgálatba az egészségügyi szakembereket is, és a vizsgálat eredményéről tájékoztassa a Közgyűlést és az illetékes állami szervezetet.

A feladat ellátására 5 000 000 Ft összegű előirányzatot biztosít a „912102 Főpolgármesteri keret céltartaléka” terhére.

Határidő:

Felelős: Tarlós István.”

Kelt a Fővárosi Közgyűlés 2015. április 29-i ülésén.

Sárádi Kálmánné dr. s. k. Tarlós István s. k.
főjegyző főpolgármester