Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
Indokolás

30/2017. (IX. 29.) Főv. Kgy. rendelet

a településkép védelméről

Budapest Főváros Közgyűlése

a 3-18. §-ok tekintetében a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 2. § (2) bekezdésében, 3. § (1) bekezdés a), d) pontjában, 8. § (3) bekezdésében, 9. § (3) bekezdésében, 10. § (1) bekezdésében, 11/B. § (4) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva,

a 19-42. §-ok tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény a 62. § (7) bekezdés 1. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57. § (3) bekezdésében, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 3. § (1) bekezdés c) pontjában, 7. §-ában meghatározott feladatkörében eljárva,

a 43-44. §-ok tekintetében a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 8. § (2) bekezdés b) pontjában, (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva,

az 1-2. §, 45-47. §-ok tekintetében az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében és az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

ELSŐ RÉSZ

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. § E rendelet területi hatálya

a) a MÁSODIK RÉSZ tekintetében a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott Margitszigetre,

b) az ELSŐ, HARMADIK, NEGYEDIK RÉSZ tekintetében a főváros teljes közigazgatási területére

terjed ki.

2. § E rendelet alkalmazásában:

1. Áttört kerítés: olyan kerítés, amelynél a tömör felületek aránya a kerítés teljes felületének 50%-át nem haladja meg.

2. Építészeti örökség jó karban tartása: tervszerű megelőző vagy hosszabb időszakonként, rendszeresen visszatérő jelleggel végzett, a jó műszaki állapot megőrzését elősegítő, vagy a kármegelőzésre, hibaelhárításra irányuló vagy rendeltetésszerű és biztonságos napi használatot, működést biztosító építési-szerelési munka, valamint az üzembiztonság megtartására irányuló rendtartási, tisztítási, javítási tevékenység.

3. Értékvédelmi dokumentáció: értékvédelmi vizsgálat alapján készített dokumentáció, amely tartalmazza az építészeti értékről készített, történeti kutatással alátámasztott szöveges leírást és fotókat.

4. Értékvédelmi vizsgálat: építésügyi műszaki szakértői szakterületen belül megfelelő szakképzettséggel rendelkező természetes vagy jogi személy által készített olyan szakvizsgálat, amely feltárja és meghatározza a ténylegesen meglévő, illetve a település szempontjából annak minősülő építészeti értéket, amely védelemre érdemes lehet, valamint bemutatja a védelemre javasolt építészeti érték esztétikai, történeti, műszaki jellemzőit. Az értékvédelmi vizsgálat eredményét értékvédelmi dokumentáció tartalmazza.

5. Fővárosi helyi egyedi védettségű építmények: azok az épületek, épületrészek, műtárgyak, berendezési tárgyak, közterületi létesítmények, amelyek az építészeti örökség kiemelkedő értékű elemei, történelmi, régészeti, művészeti, tudományos, társadalmi vagy műszaki-ipari, mérnöki szempontból, illetve a hagyományos városkép megőrzése szempontjából jelentős alkotások, ideértve a hozzájuk tartozó kiegészítő külső és belső díszítőelemeket, esetenként a használat módját, amelyeket Budapest Főváros Közgyűlése rendeletében védelem alá helyezett.

6. Fővárosi helyi egyedi védettségű épületegyüttesek: azoknak az ingatlanoknak a körülhatárolt vagy meghatározott csoportja, amelyeken jellemzően az építészeti örökség kiemelkedő értékű elemei állnak, és azok történelmi, régészeti, művészeti, tudományos, társadalmi vagy műszaki-ipari szempontból jelentősek, városszerkezeti, városképi szerepük meghatározó - akkor is, ha nem minden egyes alkotóelemük rendelkezik építészeti értékkel -, amelyeket Budapest Főváros Közgyűlése rendeletében védelem alá helyezett.

7. Fővárosi helyi védettségű építészeti örökség: a főváros építészeti örökségének Budapest Főváros Közgyűlése által védelem alá helyezett kiemelkedő építészeti értékű építményei, épületegyüttesei.

8. Helyi egyedi védettségű építmény közvetlen környezete: az az ingatlan, amelyen a fővárosi helyi egyedi védettségű építmény található.

9. Helyi egyedi védettségű építészeti érték károsodása: minden olyan beavatkozás, ami a védett építészeti érték teljes vagy részleges megsemmisülését, építészeti karakterének részleges vagy teljes előnytelen megváltoztatását, általános esztétikai értékcsökkenését eredményezi.

10. Új hozzátétel: az építészeti örökségvédelem alatt álló építmény kiegészítése, bővítése, olyan épületrésszel, épülettartozékkal, amely korábban nem tartozott a védett építményhez.

11. Vendéglátó terasz: közvetlenül vendéglátó egységhez kapcsolódó, függőleges térelhatároló elemek nélkül kialakított, burkolt felületű fogyasztótér, amely nem téliesíthető.

MÁSODIK RÉSZ

FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL KÖZVETLENÜL IGAZGATOTT MARGITSZIGET

I. Fejezet

Településképi követelmények a Margitszigeten

1. Területi építészeti követelmények

3. § (1) Az 1. mellékleten jelölt „Szállodák intézményi területén” az épületmagasság kialakult, de új építés esetén az épület legmagasabb pontja legfeljebb 18,0 méter lehet.

(2) Sportrendeltetéshez tartozó nem időszakos lelátó legmagasabb pontja 16,0 méter lehet.

(3) Az 1. mellékleten jelölt, a „Közpark funkciót kiszolgáló területek”-en új épület legmagasabb pontja legfeljebb 6,0 méter lehet.

4. § (1) A Margitsziget arculatának legmeghatározóbb eleme a zöld, közparki karakter, amelynek megőrzését a területén létesülő új építmények esetében is biztosítani kell.

(2) A területen a kulturált, esztétikus, egységes arculatú hulladéktárolást biztosítani kell.

(3) Az 1. mellékleten jelölt „Megőrzendő karakterű parkterületek”-en csak pihenőkertet, díszkertet és ezeket a funkciókat kiszolgáló kerti építményeket lehet elhelyezni.

5. § (1) A területen csak áttört kerítés létesíthető.

(2) A legfeljebb 50 cm magasságú lábazat fölött a kerítés tömör felületeinek szélessége külön-külön nem haladhatja meg a 80 cm-t, a tömör szakaszok közötti távolság legalább 1,5 m szélességű kell, hogy legyen.

(3) A területen kerítés csak az 1. mellékleten jelölt, a „Közhasználat elől állandóan elzárható területek”-en, a „Közhasználatú építmények elhelyezésére szolgáló, elkeríthető területek”-en, továbbá a játszóterek, a sportterületek és a „Romkert rendeltetésű parkterületek” körül megengedett.

(4) Az 1. mellékleten jelölt „Játszótér rendeltetésű parkterületek” lehatárolására a gyermekek biztonságát szolgáló kerítés legfeljebb 1,2 méter magas lehet.

(5) Az 1. mellékleten jelölt „Sportterület rendeltetésű parkterületek”-en csak labdafogó háló létesíthető.

2. Egyedi építészeti követelmények

6. § (1) A vendéglátó épületek határolóelemeinek legalább 2/3-át átlátszó felületként kell kialakítani, a közpark zöld karakterébe illeszkedően.

(2) A közpark funkciót kiszolgáló épületek anyaghasználatukban egymáshoz illeszkedően jelenjenek meg.

(3) Vendéglátó teraszok üvegezett, zárt módon nem létesíthetők; az épület színezésével összhangban lévő vászonárnyékolókkal lefedhetők.

(4) Ernyő-, napellenző és esővédő szerkezeteknek illeszkedniük kell a környezethez, reklámot, terméknevet nem tartalmazhatnak.

(5) Csak természetes, illetve természetes hatású anyagból készült bútorok, dézsák, kaspók, virágládák helyezhetők el, amelyek térburkolathoz nem rögzíthetők. Az alkalmazott bútorok szín- és felületképzésében legyenek összhangban a környezettel.

(6) Teraszokhoz, bejáratokhoz műfüvet kihelyezni nem lehet.

(7) A gépjárműforgalom által igénybe nem vett gyalogosfelületeken csak vízáteresztő burkolat létesíthető.

7. § (1) A közpark funkciót kiszolgáló épületek tömegformálásukban egymáshoz illeszkedően jelenjenek meg, kizárólag lapostetős kialakításúak lehetnek.

(2) A közpark területén meglévő épület külső megjelenését érintő beavatkozásnál a korábbi homlokzatot eredeti állapotának megfelelően kell visszaállítani.

8. § Az 1. mellékleten jelölt „Megőrzendő karakterű parkterületek”-en meg kell őrizni a nyitott, szabad tereket.

3. Reklámokra, reklámhordozókra és egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények

9. § (1) A területen épületre vagy egyéb szerkezetre szerelt reklámhordozó és reklám nem helyezhető el a (2) és (3) bekezdésekben foglaltak kivételével.

(2) A terület szempontjából jelentős valamely eseményről való tájékoztatás érdekében, évente legfeljebb összesen tizenkét naptári hét időszakra reklám és reklámhordozó az alábbiak figyelembevételével helyezhető el:

a) az 1. mellékleten jelölt „Szállodák intézményi területe” kivételével a területeken megtartásra kerülő rendezvényekhez kapcsolódóan homlokzatra függesztve, vagy az 1. mellékleten jelölt „Közösségi közlekedés és célforgalmú gépjárművek számára igénybe vehető útvonal” felett átfeszítve, textil anyagú, egyszerre legfeljebb 4 db, a rendezvényeket hirdető berendezés helyezhető el a rendezvény időtartama alatt, valamint a rendezvényt két héttel megelőzően, és a rendezvényt követő 3 napon belül el kell távolítani,

b) sportrendezvényekhez kapcsolódóan információs célú berendezés a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda területén, valamint a Teniszstadion és a Margitszigeti Atlétikai Centrum területén a rendezvény időtartamára elhelyezhető,

c) utasvárók felületén 2 db, egyenként legfeljebb 1,5×2,0 méter méretben.

(3) Építmény, épületegyüttes építése, átalakítása, felújítása érdekében végzett építési, vagy bontási munka során, az építési tevékenység idejére, amennyiben építésinapló-bejegyzés igazolja a felújítás megkezdését, a közterület felőli építési állványzaton építési reklámháló elhelyezése az alábbi feltétekkel lehet:

a) az építési reklámhálót csak közterületre helyezett építési állványzatra lehet feltenni, kizárólag a tényleges építés ideje alatt, és

b) csak a tervezett új homlokzat kialakításának rajzolatát és eredeti színezését ábrázolhatja, ebben az esetben legfeljebb 9,0 m2 méretben reklám elhelyezhető.

(4) A területen közművelődési célú hirdetőoszlop kizárólag a közművelődési tevékenységet folytató intézmény környezetében, a biztonságos gyalogosközlekedést nem akadályozó módon helyezhető el.

10. § (1) Cégérek, cégtáblák, cégfeliratok

a) csak homlokzati felületen vagy arra merőlegesen helyezhetők el, az épület építészeti részletképzésével, színezésével, építészeti hangsúlyaival összhangban,

b) kiterjedésük egyenként nem haladhatja meg az 1,0 m2-t, és összességében nem lehet nagyobb, mint a homlokzat 5%-a és

c) épületek homlokzatain épületdíszítő tagozatot nem takarhatnak.

(2) Az épületek homlokzatfelületein csak áttört és vonalszerű fényfelirat helyezhető el. Kápráztatást, vakítást, zavaró fényhatást okozó világítást, valamint LED futófényt elhelyezni nem lehet.

(3) A köztárgyakon, vendéglátó egységekhez tartozó bútorokon és az árnyékolókon cégfeliratot, plakátot, LED futófényt nem lehet elhelyezni.

(4) A területen kizárólag tájékoztatási célú tábla helyezhető el, amely magassága legfeljebb 2,2 méter lehet, és egyoldali felülete nem haladhatja meg az 1 m2-t.

4. Egyéb településképi követelmények

11. § (1) Közművezeték csak térszín alatti kivitelben építhető.

(2) Épületen antenna és antennatartó szerkezet csak a városképi szempontok érvényesítésével, a környezethez illesztett módon helyezhető el.

(3) Önálló antennatartó szerkezet, torony nem létesíthető.

12. § (1) A Palatinus strand kültéri medencesorának eredeti építészeti karakterét meg kell őrizni.

(2) A Margit híd felőli szigeti bejáró volt vámház épületei

a) eredeti tervek alapján visszaépíthetők, vagy

b) kortárs építészeti karakterrel történő megvalósítás esetén legfeljebb 7,0×7,0×6,0 méter befoglaló méretet meg nem haladó épületek alakíthatók ki.

II. Fejezet

Településkép-érvényesítési eszközök a Margitszigeten

5. Településképi véleményezési eljárás

13. § (1) A főpolgármester a településképi véleményezési eljárást a településkép védelméről szóló törvényben és a végrehajtására kiadott kormányrendeletekben meghatározottak szerint folytatja le.

(2) A településképi véleményezési eljárás a kérelmezőnek a 2. melléklet szerinti, papír alapon benyújtott kérelmére indul. A véleményezendő építészeti-műszaki dokumentációt a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rendelet) meghatározottak szerint kell benyújtani.

(3) A véleményezésre benyújtott építészeti-műszaki dokumentáció a tervezett építési tevékenység rajzi és szöveges leírásán túli kötelező tartalma:

a) a településképi követelményeknek való megfelelést igazoló építészeti-műszaki terv és

b) a településképi követelményeknek való megfelelésről szóló műszaki leírás.

14. § (1) A főpolgármester településképi véleményét a fővárosi főépítész (a továbbiakban: főépítész) szakmai álláspontjára alapozva alakítja ki.

(2) A főpolgármester a településképi véleményét a Korm. rendeletben előírtaknak megfelelően adja ki.

15. § (1) Az építészeti-műszaki tervdokumentáció értékelése során az építészeti minőség, az építészeti örökség és az építészeti érték védelme, valamint a településképhez és a környezethez való illeszkedést segítő megoldások szempontjainak kell érvényesülniük nappali és éjszakai városkép szempontjából egyaránt.

(2) A településképi véleményezés szempontjai:

a) a tervezett építési tevékenység kielégíti-e a településképi követelményeket,

b) a tervezett építmény illeszkedése a környezet adottságaihoz elősegíti-e annak városképi szempontból előnyösebb megjelenését, a közpark zöld karakterének érvényesülését,

c) az új építmény kialakításának illeszkedése a környezet adottságaihoz összhangban van-e annak rendeltetésével, használatának sajátosságaival,

d) a tervezett építmény tömegformálása, anyaghasználata, színezése a park meghatározó zöld karakteréhez való illeszkedés szempontjából és

e) az új építmény építészeti minősége, szakmai igényessége összhangban áll-e a védett környezet építészeti és természeti értékeivel.

6. Településképi bejelentési eljárás

16. § A főpolgármester településképi bejelentési eljárást folytat le a településkép védelméről szóló törvényben és a végrehajtására kiadott kormányrendeletekben meghatározottak szerint a 9. § (2)-(3) szerinti reklám, reklámhordozó elhelyezése esetén.

17. § (1) A településképi bejelentési eljárás a kérelmezőnek a 3. melléklet szerinti, papír alapon benyújtott kérelmére indul.

(2) Az elbíráláshoz szükséges műszaki dokumentációt a kérelemhez mellékelve

a) papír alapon,

b) elektronikus adathordozón, vagy

c) elektronikus úton megküldve

kell benyújtani.

(3) A műszaki dokumentáció tartalma:

a) a településképi követelményeknek való megfelelést alátámasztó műszaki leírás,

b) szabályozásiterv-kivonat, feltüntetve rajta a tervezett elhelyezés helyét és

c) a tervezett reklám, reklámhordozó vizuális megjelenését ábrázoló méretezett nézetrajz, vagy késztermék esetén katalógusrajz.

18. § (1) A településképi bejelentés során a főpolgármester vizsgálja, hogy a reklám, reklámhordozó elhelyezése megfelel-e az általános és a különös településképi követelményeknek, ennek alapján a reklám, reklámhordozó elhelyezését - kikötéssel vagy anélkül - tudomásul veszi vagy megtiltja.

(2) A főpolgármester a településképi bejelentési eljárásban hozott döntését a főépítész szakmai álláspontjára alapozva alakítja ki.

(3) A főpolgármester a településképi bejelentési eljárásban hozott - tudomásulvételt vagy megtiltást tartalmazó - döntését a Korm. rendeletben előírtaknak megfelelően adja ki.

HARMADIK RÉSZ

HELYI VÉDELEM

19. § A fővárosi építészeti örökség (a továbbiakban: építészeti örökség) helyi védelmének célja különösen:

a) a különleges oltalmat igénylő építészeti, építészettörténeti, várostörténeti szempontból védelemre érdemes építmények, épületegyüttesek körének feltárása, számbavétele és meghatározása, védetté nyilvánítása, nyilvántartása, dokumentálása, megőrzése, megőriztetése, a lakossággal történő megismertetése és

b) a fővárosi helyi védettségű építészeti örökség (a továbbiakban: helyi védettségű építészeti örökség) károsodásának megelőzése, elhárítása, illetve a bekövetkezett károsodás csökkentésének vagy megszüntetésének elősegítése.

20. § (1) A célok érvényesítése és feladatok ellátása érdekében Budapest Főváros Közgyűlése (a továbbiakban: Közgyűlés) az építészeti örökség kiemelkedő értékű elemeit (építmények, épületegyüttesek), amelyek nem részesülnek országos egyedi műemléki védelemben, fővárosi helyi védelem (a továbbiakban: helyi védelem) alá helyezheti, vagy a védelmet megszüntetheti.

(2) A helyi védelem alá helyezésről, illetve annak megszüntetéséről a Közgyűlés - lehetőség szerint évente két alkalommal - dönt.

(3) Budapest fővárosi helyi védettségű építészeti örökségének jegyzékét a 4. melléklet tartalmazza.

III. Fejezet

Helyi védelem keletkezése és megszűnése

21. § A helyi védelem alá helyezésre, illetve annak megszüntetésére irányuló eljárás

a) feltárás alapján hivatalból, vagy

b) természetes vagy jogi személy főpolgármesternél történő írásbeli kezdeményezésére

indul.

7. Az építészeti örökség feltárása

22. § (1) Az építészeti örökség feltárása és számbavétele:

a) speciális szakmai szempontok alapján, vagy

b) egy konkrétan körülhatárolt területre vonatkozóan történik.

(2) Az építészeti örökség feltárását és számbavételét szakértők bevonásával a főépítész végzi.

(3) Az építészeti örökség szakmai szempontok szerinti feltárása során az értékvédelmi vizsgálat eredményét bemutató értékvédelmi dokumentáció készül a védetté nyilvánítás megalapozására.

8. Helyi védelem alá helyezés és a helyi védettség megszüntetésének kezdeményezése

23. § A helyi védelem alá helyezésre irányuló kezdeményezés tartalmazza:

a) a védelemre javasolt építmény, épületegyüttes megnevezését,

b) a védelemre vagy annak megszüntetésére javasolt építmény pontos helyének megjelölését (kerület, utca, házszám, helyrajzi szám), épületegyüttes esetén annak körülhatárolását vagy meghatározását,

c) a kezdeményezés indokolását,

d) a védelemre vagy annak megszüntetésére javasolt építmény, épületegyüttes rövid ismertetését és

e) fényképfelvételeket.

9. Helyi építészeti örökség védetté nyilvánításának és a védettség megszüntetésének feltételei

24. § (1) Építmény vagy épületegyüttes helyi védelmére akkor kerülhet sor, ha

a) az építészeti örökség feltárása és számbavétele során vagy a védetté nyilvánítás kezdeményezésére készülő értékvédelmi dokumentáció alapján igazolást nyert, hogy az építmény vagy az épületegyüttes az építészeti örökségének kiemelkedő értékű eleme és

b) nem részesül országos egyedi műemléki védelemben.

(2) Ha a feltárt építészeti örökség értékvédelmi vizsgálatának eredményeként elkészült értékvédelmi dokumentációja még nem teljes körű, a védetté nyilvánításra akkor kerülhet sor, ha a feltárt tudományos tények alapján valószínűsíthető, hogy az építmény vagy az épületegyüttes az építészeti örökségének kiemelkedő értékű eleme, és a védetté nyilvánítás elmaradása veszélyeztetné az építészeti érték fennmaradását.

25. § (1) A helyi védelem alá vont építészeti örökség védettségének megszüntetésére akkor kerülhet sor, ha

a) megsemmisült vagy

b) a fővárosi helyi egyedi védettségű építmény (a továbbiakban: helyi védettségű építmény), vagy fővárosi helyi egyedi védettségű épületegyüttes (a továbbiakban: helyi védettségű épületegyüttes) a védelem alapját képező értékeit helyreállíthatatlanul elvesztette.

(2) Amennyiben a helyi védettségű építményt vagy a helyi védettségű épületegyüttes egyes építményeit országos egyedi műemléki védelem alá helyezik, akkor a Közgyűlés a helyi egyedi védettségű építmény vagy a helyi egyedi védettségű épületegyüttes egyedi műemléki védelem alá helyezett építményének helyi védelmét megszünteti.

10. Helyi építészeti örökség védetté nyilvánításának és a védettség megszüntetésének eljárásrendje

26. § (1) A helyi védetté nyilvánítás szakmai előkészítését a főépítész végzi. A védetté nyilvánításhoz vagy annak megszüntetéséhez értékvédelmi vizsgálat és az annak alapján, az 5. melléklet szerinti tartalommal készülő értékvédelmi dokumentáció szükséges a 24. § (2) bekezdésben foglaltak kivételével.

(2) A Közgyűlés értékvédelmi dokumentáció nélkül is dönthet a védetté nyilvánítás megtagadásáról, ha

a) a kezdeményezés nyilvánvalóan nem az építészeti örökség kiemelkedő értékű elemére vonatkozik vagy

b) a kezdeményezésben szereplő építmények vagy épületegyüttesek értékvédelmi dokumentációjának elkészítése aránytalanul nagy erőforrást igényelne.

(3) A kezdeményezéssel kapcsolatban a Közgyűléstől átruházott hatáskörben eljárva a főjegyző (a továbbiakban: főjegyző) nyilatkozatot kér az illetékes elsőfokú építési hatóságtól az ingatlannal kapcsolatos építésügyi hatósági eljárásra, jogerős építési engedélyezési határozatra vonatkozóan.

(4) A helyi védelem alá helyezés, vagy annak megszüntetése iránti eljárás akkor indítható, ha a kezdeményezés tárgyát érintő építésügyi hatósági eljárás nincs folyamatban, vagy ha jogerős építésügyi hatósági engedéllyel és megkezdett jogszerű bejelentés alapján végezhető építési tevékenységgel nem ellentétes hatású a kezdeményezés.

(5) A 25. § (4) bekezdésében meghatározott esetben a Korm. rendelet 28. § (4) bekezdése alapján a véleményezési eljárást nem kell lefolytatni.

IV. Fejezet

Helyi védettségű építészeti örökség fenntartása, korlátozások, kötelezettségek

11. Fenntartás

27. § (1) A helyi védettségű építészeti örökség használata és fenntartása nem veszélyeztetheti annak megőrzését.

(2) Helyi védettségű épületegyüttesben és a helyi egyedi védettségű építmény közvetlen környezetében (a továbbiakban: helyi védettségű építmény közvetlen környezete) csak olyan építési, átalakítási munka, illetve olyan állapot fennmaradása megengedett, amely a helyi védettségű építészeti örökség létét, állagát nem veszélyezteti, vagy azt esztétikai szempontból károsan nem befolyásolja és az a jellegzetes településkép karakteréhez igazodik.

28. § A helyi védettségű építészeti örökség védelme érdekében a főjegyző az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben, a településkép védelméről szóló törvényben és e törvények végrehajtására kiadott kormányrendeletekben meghatározott településképi kötelezési eljárást kezdeményezhet a helyi védelem alatt álló érték károsodása esetén az ingatlan fekvése szerint illetékes kerületi polgármesternél. A főjegyző kezdeményezheti:

a) az építészeti érték zavartalan érvényesülése érdekében a településképi szempontból zavaró szerkezetek, burkolatok, díszítmények vagy beépített berendezési tárgyak, felszerelések eltávolítását vagy átalakítását, vagy

b) a helyi védettségű épületegyüttes területén és a helyi védettségű építmény közvetlen környezetében a védett építészeti értékhez nem illeszkedő építmény, építményrész, műtárgy eltávolítását vagy átalakítását,

amennyiben a változtatás nem építési engedélyhez kötött.

12. Korlátozások

29. § (1) Helyi védettségű építményt és a helyi védettségű épületegyüttesben lévő építményt a védettséget megalapozó állapotában kell megőrizni vagy az eredeti, az építésének idején megvalósult állapotának megfelelően kell helyreállítani úgy, hogy az építészeti értéket hordozó épületrész bővítése kizárólag az építmény szélességi és hosszanti változásával járhat. Az ezt elősegítő, az eredeti építőanyag, szerkezet, forma megőrzését biztosító, állagjavító, konzerváló eljárásokat, a restaurálást, valamint a hagyományos építészeti-műszaki megoldásokat kell alkalmazni olyan módon, hogy az a védett érték megjelenését, karakterét, eszmei és építészeti értékét ne érintse hátrányosan, és az a különleges építészeti érték kiemelését szolgálja.

(2) Amennyiben az eredeti állapot megőrzése vagy helyreállítása nem lehetséges, a védett építészeti értéket anyagi és eszmei értékei összefüggéseire tekintettel hitelesen és meghatározó módon érvényre kell juttatni. Ennek során a tudományos és helyszíni kutatáson alapuló restaurátori módszerekkel történő konzerválást, esztétikai helyreállítást, restaurálást előnyben kell részesíteni.

(3) A műszaki, gazdaságossági és funkcionális szempontból egyenértékű beavatkozások közül előnyben kell részesíteni a védett építészeti értékek fennmaradását, érvényesülését szolgáló és visszafordítható megoldásokat.

(4) A helyi védettségű építészeti örökség korszerűsítését, átalakítását, szélességi és hosszanti méretének változtatását jelentő bővítését vagy részleges bontását a védelem ténye nem zárja ki, amennyiben az építmény védelmére okot adó jellegzetességei nem változnak meg, azok lehetőség szerint eredeti helyükön megtarthatók.

(5) Helyi védettségű építészeti örökséghez történő hozzáépítés, vagy annak telkén új építmény, építményrész építése nem sértheti a védett építészeti érték fennmaradását, érvényesülését, hitelességét.

30. § (1) Helyi védettségű építmény egésze nem bontható.

(2) Helyi védettségű építmény részlegesen akkor bontható, ha

a) a bontani kívánt építményrész (az építmény egy bizonyos hányada) építészeti értéket nem hordoz és

b) a beavatkozás a helyi védelem alatt álló építmény használata érdekében, a védelem alá helyezését megalapozó építészeti értékek sérelme nélkül megvalósítható.

(3) Helyi védettségű épületegyüttesek területén és a helyi egyedi védettségű építmények közvetlen környezetében az adott környezetbe illeszkedő megoldások alkalmazása érdekében, építészeti értékkel nem rendelkező építmény bontható, amennyiben

a) az a meglévő állapot felmérési terveit is tartalmazó értékvédelmi dokumentációval igazoltan építészeti értékkel nem rendelkezik, és a helyére tervezett építmény tervei a környező védett értékekhez és a településképhez harmonikusan illeszkednek, vagy

b) az építészeti értéket nem képviselő építmény bontásával a korábbinál rendezettebb állapot alakítható ki.

31. § (1) Helyi védettségű építészeti örökségen és a helyi védettségű építmény közvetlen környezetében hirdetés, reklám nem helyezhető el, ide nem értve

a) az építményben lévő funkciókkal összefüggő cégtáblát, cégfeliratot vagy cégért,

b) az építmény külső homlokzatán folyamatban lévő, a hatóság által tudomásul vett vagy jogerős engedély alapján végzett építési tevékenység időszakában alkalmazott építési hálót, vagy

c) időszaki kulturális rendezvény vagy program hirdetményét.

(2) Kápráztatást, vakítást, zavaró fényhatást okozó világítást, valamint LED futófényt elhelyezni nem lehet a cégtáblák, cégfeliratok, cégérek, valamint az időszakosan elhelyezett hirdetések és reklámok megvilágításához.

(3) Helyi védettségű építészeti örökségen bármely épületgépészeti berendezés kültéri egysége az építészeti értéket településképi szempontból zavaró módon nem helyezhető el.

(4) A helyi védettségű építészeti örökség jó karban tartása keretében nem végezhető olyan tevékenység, amely a védett építészeti érték fizikai sérülésével, roncsolásával, továbbá a védett építészeti érték megjelenésének megváltoztatásával jár. A jókarbantartás keretében restaurálás nem végezhető. Az értékőrző helyreállítás során a jókarbantartási munkák elvégzését segítő szerkezeti megoldások alkalmazása és kiegészítő szerelvények rejtett elhelyezése szükséges.

(5) A védett építészeti érték alkotórésze, tartozéka, beépített berendezési tárgya nem távolítható el az alábbi kivételekkel:

a) ideiglenesen a kivitelezési, restaurálási munkák miatt szükséges időtartamra, vagy

b) abban az esetben, ha az eltávolítás a védett érték megjelenését, karakterét, eszmei értékét nem érinti hátrányosan.

(6) Képző- és iparművészeti értéket képviselő alkotórész, tartozék, beépített berendezési tárgy (5) bekezdés szerinti eltávolítása, áthelyezése csak szakértői jogosultsággal rendelkező restaurátor közreműködésével, az általa készített terv alapján, a tevékenység dokumentálása mellett végezhető.

13. Kötelezettségek

32. § (1) A helyi védettségű építészeti örökség jó karban tartása, állapotának megóvása a tulajdonos kötelezettsége.

(2) A helyi védettségű építészeti örökség károsodása esetén a tulajdonosnak helyrehozatali kötelezettsége van, különösen a helyi építészeti értékvédelmet megalapozó építészeti részekre vonatkozóan.

V. Fejezet

Helyi egyedi építészeti településképi követelmények

14. Építészeti arculatot, településkaraktert meghatározó szempontok

33. § (1) A helyi védettségű építmény és a helyi védettségű épületegyüttesben lévő építmény építészeti értékét eredeti építőanyagában, de legalább az eredetivel azonos anyaghasználattal kell megőrizni.

(2) Helyi védettségű építészeti örökség új hozzátételének vagy új építményének építése során az új építmény anyaghasználata az eredeti építészeti érték anyaghasználatától eltérő is lehet, de az eredeti és új részeknek harmonikus egységet kell alkotniuk.

34. § (1) Helyi védettségű építmény és a helyi védettségű épületegyüttesben lévő építmény tömegét a védettséget megalapozó állapotában vagy az eredeti állapotának megfelelő formában és méretben kell megtartani, kivéve, ha az építészeti értéket hordozó épületrész bővítése kizárólag az építmény szélességi és hosszanti méretének változtatását jelenti, és az a védett érték megjelenését, karakterét, eszmei és építészeti értékét nem érinti hátrányosan és az a különleges építészeti érték kiemelését szolgálja.

(2) Helyi védettségű építmény és a helyi védettségű épületegyüttesben lévő építmény változtatása esetén az új hozzátétel a tömegformálás tekintetében korunk építészeti eszközeivel alakítható, formai megoldásokban, anyaghasználatban, színben, a helyi egyedi védettségű építmény építészeti értékeire való tekintettel. Az új hozzátétel a védett építészeti érték érvényesülését nem csökkentheti. Az új hozzátétel tömegformálása a korabeli állapot ismétlésével vagy analógiák alapján is kialakítható.

(3) Helyi védettségű építmény közvetlen környezetében és helyi védettségű épületegyüttesben új épület tömegformája korunk építészeti eszközeivel alakítható, formai megoldásokban, anyaghasználatban, színben, a helyi védettségű építmény vagy a helyi védettségű épületegyüttes karakterére, építészeti értékeire való tekintettel, azzal harmonikus egységet képezve.

35. § (1) Helyi védettségű építészeti örökség homlokzatait (beleértve a közterületről nem látható belső udvari homlokzatokat is) a védettséget megalapozó állapotukban kell megtartani, vagy az eredeti, az építésük idején megvalósult állapotuknak megfelelően kell helyreállítani anyaghasználatban és megjelenésben egyaránt, kivéve, ha a változtatás a védett érték megjelenését, karakterét, eszmei értékét nem érinti hátrányosan.

(2) Az eredeti nyílászárókat lehetőség szerint javítani kell, csere szükségessége esetén csak az eredeti formával és anyaghasználattal megegyező nyílászáró alkalmazható. Üzletportáloknál az eredetitől formában és anyaghasználatban eltérő új szerkezet is beépíthető, ha annak építészeti minősége összhangban áll az épület építészeti értékeivel.

(3) Amennyiben az eredeti homlokzatarchitektúra olyan mértékben károsodott, hogy az teljes terjedelmében hitelesen nem állítható helyre, analógiákon alapuló terv alapján a hiányzó részek az eredeti stílusnak megfelelően pótolhatók.

(4) Az építményben lévő funkciókkal összefüggő cégtábla, cégfelirat vagy cégér a homlokzaton az arra kialakított helyre tehető. Amennyiben a homlokzaton ilyen hely nem került kialakításra, az elhelyezni kívánt cégtábla, cégfelirat vagy cégér építészeti tagozatot ne takarjon, és az elhelyezéssel a homlokzat harmonikus egysége biztosítható legyen.

(5) Helyi védettségű építmény és a helyi védettségű épületegyüttesben lévő építmény változtatása esetén az új hozzátétel homlokzata korunk építészeti eszközeivel alakítható, anyaghasználatban, színben, formai megoldásokban, amennyiben az a helyi védettségű építészeti értékkel összhangban áll. A helyi védettségű építmény bővítése, átalakítása esetén az új hozzátétel homlokzata a korabeli állapot ismétlésével, analógiák alapján is kialakítható.

(6) Helyi védettségű építmény közvetlen környezetében és a helyi védettségű épületegyüttesben új épület homlokzatai korunk építészeti eszközeivel alakíthatók, anyaghasználatban, színben, formai megoldásokban, amennyiben az a helyi védettségű építmény építészeti értékeivel vagy a helyi védettségű épületegyüttes karakterével, építészeti értékeivel összhangban áll.

36. § (1) Helyi védettségű épületegyüttesben és a helyi védettségű építmény közvetlen környezetében meg kell őrizni az értékes táj- és kertépítészeti alkotásokat (kerítés, támfal, tereplépcső, kerti pavilon, medence, filagória, stb.).

(2) Az új kertépítészeti kialakítás a helyi védettségű építészeti örökség kiemelését szolgálja, azzal harmonikus egységet alkot.

(3) Helyi védettségű épületegyüttes és helyi védettségű építmény közvetlen környezetében meg kell tartani az értékes növényzetet.

(4) Új növényzet telepítése esetén az eredeti kertépítészeti megoldásoktól el lehet térni annak érdekében, hogy az építészeti értékek a közterület felől is láthatóak legyenek.

37. § (1) Helyi védettségű építészeti örökség részét képező képzőművészeti alkotás helyreállítása, restaurálása csak arra jogosultsággal rendelkező szakrestaurátor bevonásával történhet.

(2) Helyi védettségű építészeti örökségen vagy annak közvetlen környezetében új képzőművészeti alkotás csak a védett építészeti érték megfelelő érvényesülésének sérelme nélkül helyezhető el.

15. Helyi védettségű építményben található építészeti értékek

38. § (1) Helyi védettségű építmény funkciója lehetőség szerint megtartandó. Az eredeti belső kialakítást meg kell őrizni az alaprajzi elrendezés és a belsőépítészeti megoldások tekintetében egyaránt, kivéve abban az esetben, ha a változtatás a védett érték megjelenését, karakterét, eszmei értékét nem érinti hátrányosan.

(2) Helyi védettségű építményben a különleges építészeti értéket képező belsőépítészeti alkotást lehetőség szerint az eredeti helyén kell megtartani, de legalább az épületen belül kell elhelyezni, lehetőség szerint eredeti funkciójának megfelelően.

(3) Helyi védettségű építményben értékvédelmi dokumentációval alátámasztottan különleges építészeti értéket nem hordozó épületrész eredeti belső tere csak a meglévő állapot felmérési tervének elkészítése után alakítható át.

VI. Fejezet

Nyilvántartás

39. § Budapest Főváros Önkormányzata (a továbbiakban: Fővárosi Önkormányzat) a helyi védelem alá helyezett építményekről és épületegyüttesekről nyilvántartást vezet. A nyilvántartás tartalmazza:

a) a védelem típusát (építmény, épületegyüttes),

b) a védelem alá helyezett ingatlan pontos helyének megjelölését (kerület, utca, házszám, helyrajzi szám; épületegyüttes esetén annak körülhatárolása vagy meghatározása és az épületegyüttesben szereplő összes ingatlan helyrajzi száma),

c) védelmi nyilvántartási számát,

d) a védett építmény vagy épületegyüttes megnevezését,

e) a védelem rövid indokolását,

f) a védett építmény vagy épületegyüttes rövid ismertetését és

g) fényképet a védetté nyilvánítás idejéből.

40. § A helyi védelem alatt álló építmények, épületegyüttesek nyilvántartási adatait a Fővárosi Helyi Védelem térinformatikai alkalmazás tartalmazza a védett értékekre vonatkozó egyéb adatokkal együtt, amely a Budapest portálon elérhető.

VII. Fejezet

Településképi önkormányzati támogatási és ösztönző rendszer

16. Építészeti Értékvédelmi Támogatás

41. § (1) A 4. mellékletben szereplő építmények, azok közvetlen környezete és épületegyüttesekben lévő építmények felújítása, helyreállítása érdekében végzett munkák megvalósulását az „Építészeti Értékvédelmi Támogatás”-ból (a továbbiakban: Támogatás) segítheti, amennyiben az a tulajdonos számára az ingatlan rendeltetésszerű használatához szükséges mértéket, a jó karban tartást meghaladó költségeket jelent, és az az építészeti értékek megőrzésére irányul.

(2) A Támogatás előirányzatát a Fővárosi Önkormányzat éves költségvetésében biztosítja.

(3) A Támogatást pályázat útján lehet igénybe venni.

(4) A pályázatot évente egyszer, az éves költségvetés jóváhagyását követően a Közgyűlés írja ki.

(5) A pályázat tartalmára vonatkozó részletes feltételeket a pályázati kiírás során a Közgyűlés határozza meg.

(6) A beérkezett pályázatokat a Közgyűlés bírálja el.

(7) A pályázat alapján vissza nem térítendő támogatás nyerhető el.

(8) A Támogatást elnyert pályázókkal a Közgyűléstől átruházott hatáskörben a főpolgármester megállapodást köt.

(9) A megállapodás tartalmazza a megítélt pénzösszeg felhasználásának módját, határidejét, feltételeit, az ellenőrzés szabályait.

42. § A főjegyző a pályázat alapján elnyert pénzösszeg felhasználását, valamint a megállapodásban meghatározott határidő betartását a Főpolgármesteri Hivatal közreműködésével folyamatosan ellenőrzi.

VIII. Fejezet

Településképi véleményezési eljárás

43. § (1) A főpolgármester a településkép védelméről szóló törvényben és a végrehajtására kiadott kormányrendeletekben meghatározottak szerint településképi véleményt ad a helyi védettségű építmények és a helyi védettségű épületegyüttesekben lévő építmények esetében, az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást megelőzően. Ennek megfelelően településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni a 4. mellékletben szereplő helyi védettségű építményt, helyi védettségű épületegyüttesben lévő építményt érintően, az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló kormányrendeletben szabályozott bontási engedélyezési eljáráshoz is.

(2) A településképi véleményezési eljárás a kérelmezőnek a rendelet 6. melléklete szerinti, papír alapon benyújtott kérelmére indul. A véleményezendő építészeti-műszaki dokumentációt a Korm. rendeletben meghatározottak szerint kell benyújtani.

(3) A főpolgármester településképi véleményét a főépítész szakmai álláspontjára alapozva alakítja ki.

(4) A főpolgármester a településképi véleményét a Korm. rendeletben előírtaknak megfelelően adja ki.

17. A településképi véleményezés részletes szempontjai

44. § (1) Az építészeti-műszaki tervdokumentáció értékelése során az építészeti minőség, a helyi építészeti örökség és az építészeti érték védelme, valamint a településképhez és a környezethez való illeszkedést segítő megoldások szempontjainak kell érvényesülniük.

(2) A településképi véleményezési eljárás szempontjai:

a) a helyi építészeti érték védelmének érvényre juttatása érdekében kielégíti-e az építészeti értékvédelemmel kapcsolatos előírásokat,

b) helyi védettségű építmény és a helyi védettségű épületegyüttesben meglévő építmény átalakítása, bővítése esetén:

ba) az átalakítás, bővítés megfelelően illeszkedik-e a környezet adottságaihoz, a védett építmény struktúrájához, elősegíti-e annak városképi szempontból előnyösebb megjelenését, a védett építészeti érték érvényesülését,

bb) a homlokzat tagolása, anyaghasználata, színezése az utcaképhez és a védett építmény homlokzati architektúrájához való illeszkedés szempontjából megfelelő-e,

bc) a tetőzet tömegformája, anyaghasználata, színe az utcaképhez és a védett építmény homlokzati architektúrájához való illeszkedés szempontjából megfelelő-e,

bd) a nyílászárók méretei, osztásrendszere, anyaga, színe összhangban áll-e az épület rendeltetésével, használatának sajátosságaival, és a védett építmény homlokzati architektúrájához való illeszkedés szempontjából megfelelő-e,

be) a tervezett átalakítás, bővítés építészeti minősége, szakmai igényessége összhangban áll-e a védett építmény építészeti értékeivel,

c) helyi védettségű építmény közvetlen környezetében és a helyi védettségű épületegyüttesben új beépítés, valamint a helyi védettségű építmény közvetlen környezetében meglévő építmény átalakítása esetén:

ca) az új, illetve átalakított építmény kialakítása megfelelően illeszkedik-e a környezet adottságaihoz, összhangban van-e annak rendeltetésével, használatának sajátosságaival,

cb) a homlokzat tagolása, anyaghasználata, színezése a védett környezethez való illeszkedés szempontjából megfelelő-e,

cc) a tetőzet tömegformája, anyaghasználata, színe a védett környezethez való illeszkedés szempontjából megfelelő-e,

cd) a nyílászárók méretei, osztásrendszere, anyaga, színe összhangban áll-e az épület rendeltetésével, használatának sajátosságaival,

ce) az új, illetve átalakított építmény építészeti minősége, szakmai igényessége összhangban áll-e a védett környezet építészeti értékeivel,

d) a bontani kívánt épületrész hordoz-e építészeti értéket,

e) a beavatkozás a helyi védelem alatt álló építmény használata érdekében, a védelem alá helyezését megalapozó építészeti értékek sérelme nélkül megvalósítható-e.

(3) Helyi védettségű épületegyüttesekben és a helyi védettségű építmények közvetlen környezetében az adott környezetbe illeszkedő megoldások alkalmazása érdekében, építészeti értékkel nem rendelkező építmény bontása javasolható a településképi véleményezési eljárásban.

NEGYEDIK RÉSZ

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

45. § Ez a rendelet 2017. október 1-jén lép hatályba.

46-47. § * 

Sárádi Kálmánné dr. s. k. Tarlós István s. k.
főjegyző főpolgármester

1. melléklet a 30/2017. (IX. 29.) Főv. Kgy. rendelethez * 

Margitszigetre vonatkozó rendelkezések területi elhatárolása

2. melléklet a 30/2017. (IX. 29.) Főv. Kgy. rendelethez

KÉRELEM
településképi véleményezési eljáráshoz a Margitsziget területén

Kérelmező neve:
értesítési címe:
telefonszáma:
e-mail-címe:
Felelős tervező neve:
értesítési címe:
telefonszáma:
e-mail-címe:
tervezési jogosultságának száma:
A tervezett építési
tevékenység
helye:
tárgya, rövid leírása:
rendeltetésének meghatározása:
az ingatlan helyrajzi száma:
a tevékenység végzéséhez szükséges engedély típusa:
ÉTDR azonosító a kérelem mellékletét képező tervdokumentációra vonatkozóan:
Kelt: ............................................................... _____________________________________
Kérelmező

3. melléklet a 30/2017. (IX. 29.) Főv. Kgy. rendelethez

KÉRELEM
településképi bejelentési eljáráshoz a Margitsziget területén

Kérelmező neve:
címe, szervezet esetén székhelye:
telefonszáma:
e-mail-címe:
A tervezett reklám,
reklámhordozó elhelyezés
helye (cím, hrsz.):
tárgya, rövid leírása:
tervezett időtartama:
A kérelem mellékletét képező műszaki tervdokumentáció:
□ Műszaki leírás
□ Szabályozási terv kivonat, feltüntetve rajta a tervezett elhelyezés helye
□ Méretezett nézetrajz, vagy katalógusrajz
□ Egyéb munkarész:.................................................................................
Kelt: ............................................................... _____________________________________
Kérelmező

4. melléklet a 30/2017. (IX. 29.) Főv. Kgy. rendelethez

Budapest fővárosi helyi védettségű építészeti örökségének jegyzéke

A jegyzékben a címet és a helyrajzi számot követő adatok (eredeti funkció, tervező, tervezés vagy az építés éve) tájékoztatásul szolgálnak. Az építészetileg értékes építmények eredeti funkciójuknak megfelelően kerültek meghatározásra, amennyiben ismert, a tervező nevének és a tervezés vagy az építés évének megjelölésével.

1. I. kerület

1. Építmények
A B C
1.1.1. Aladár utca 18.
= Csap utca 2.
7408 lakóépület
Csaba Dezső, 1942.
1.1.2. Aladár utca 24. 7422 lakóépület
Illyés Gyula, 1897.
1.1.3. Csap utca 2.
lásd: Aladár utca 18.
1.1.4. Derék utca 23.
lásd: Zsolt utca 7.
1.1.5. Gellérthegy utca 13.
= Naphegy utca 20.
7232 villa
Fischer József, Detoma Alfonz, 1911.
1.1.6. Harkály utca 2.
lásd: Hegyalja út 26.
1.1.7. Hegyalja út 26.
= Harkály utca 2.
4882/5 lakóépület
Felföldy, 1909.
1.1.8. Kosciuszkó Tádé utca 1.
lásd: Mészáros utca 5-7.
1.1.9. Krisztina körút 57. 7599/2 eredetileg lakóépület
1.1.10. Kuny Domokos utca 9. 7608 lakóépület
Porgesz József, 1910 körül
1.1.11. Kuny Domokos utca 11. 7609 lakóépület
Kertész K. Róbert, 1911.
1.1.12. Mészáros utca 4. 7537 lakóépület
Szőke Imre, 1910.
1.1.13. Mészáros utca 5-7.
= Kosciuszkó Tádé utca 1.
7592 gimnázium
Hübner Tibor - Weichinger Károly, 1937.
1.1.14. Naphegy utca 20.
lásd: Gellérthegy utca 13.
1.1.15. Sánc utca 3/B 5220 eredetileg villa
1.1.16. Tigris utca 3. 7538 villa
Franz Baumgartner, 1904.
1.1.17. Zsolt utca 7.
= Derék utca 23.
7480 lakóépület
Porgesz József, 1910.

2. II. kerület

1. Építmények
A B C
2.1.1. Ady Endre utca 1.
= Rózsahegy u. 10-12.
13308 lakóépület
Wannenmacher Fábián, 1912.
2.1.2. Ady Endre utca 2-4.
= Bimbó út 13.
12899 lakóépület
XX. század eleje
2.1.3. Ady Endre utca 15-17. 12936/1
12935
lakóépület és kerítés
Vidor Emil, 1913-1914.
2.1.4. Ady Endre utca 30. 12823 lakóépület
Weil Lipót, 1909.
2.1.5. Alsó Törökvész út 16.
= Bimbó út 63.
12783/1 eredetileg bérvilla
Ligeti Pál - Pallós György, 1941-1943.
2.1.6. Alvinci út 8. 12122/1 lakóépület
1930 körül
2.1.7. Apostol utca 14. 13035 lakóépület
Pölz Antal, 1898.
2.1.8. Aranka utca 10.
= Tapolcsányi utca 4.
= Tulipán utca 1.
12748 eredetileg villa
1910 körül
2.1.9.
2.1.10. Áldás utca - Eszter utca sarok 12929/2 kőkereszt barokk posztamenssel
2.1.11. Árpád fejedelem útja 15.
lásd: Frankel Leó út 49.
2.1.12. Árvácska utca 9. 12686/2 lakóépület
Ligeti Pál és Rácz György, 1932.
2.1.13. Árvácska utca 14.
lásd: Bimbó út 75.
2.1.14. Barsi utca 7.
lásd: Füge utca 6.
2.1.15. Berkenye utca 3. 15047 lakóépület
Schulek János, 1904-1906.
2.1.16. Berkenye utca 6. 15059 lakóépület
Riticka Ferenc, 1902.
2.1.17. Bimbó út 7. 13298 lakóépület
XIX-XX. század fordulója
2.1.18. Bimbó út 9. 13297 lakóépület
Exler Jenő, 1910.
2.1.19. Bimbó út 11. 13307/1 lakóépület
1930 körül
2.1.20. Bimbó út 12. 12870/12 lakóépület
Jakab Dezső, Sós Aladár, 1933.
2.1.21. Bimbó út 13.
lásd: Ady Endre utca 2-4.
2.1.22. Bimbó út 16. 12871 lakóépület
1910-es évek eleje
2.1.23. Bimbó út 39. 12820 lakóépület
Kozma Lajos, 1933.
2.1.24. Bimbó út 43. 12822 lakóépület
2.1.25. Bimbó út 58. 12775 lakóépület,
1930 körül
2.1.26. Bimbó út 63.
lásd: Alsó Törökvész út 16.
2.1.27. Bimbó út 67. 12686/7 lakóépület
Kozma Lajos, 1934-35.
2.1.28. Bimbó út 75.
= Árvácska utca 14.
12686/14 lakóépület
2.1.29. Bimbó út 85. 12680 lakóépület
XX. század eleje
2.1.30. Bolyai utca 12.
= Orgona utca 8.
12979 villa
Gabinyi Sámuel, 1897-1904.
2.1.31. Bolyai utca 15.
lásd: Szemlőhegy utca 17-21.
2.1.32. Borbolya utca 4. 13004/2 lakóépület
Jakab Dezső, Sós Aladár, 1929.
2.1.33. Branyiszkó út 2-4/A
lásd: Fenyves utca 3.
2.1.34. Branyiszkó út 11/A, B, C
= Virág árok 9.
11997/5, 6, 7 lakóépület
Kósa Zoltán és Bálint Károly, 1937.
2.1.35. Budakeszi út 21/A
lásd: Hűvösvölgyi út 2.
2.1.36. Buday László utca 1-3.
lásd: Keleti Károly utca 3-9.
2.1.37. Buday László utca 5/A 13359 villa
Kertész K. Róbert, 1905.
2.1.38. Buday László utca 8/A 13304/1 lakóépület
Révész - Kollár, 1932-1933.
2.1.39. Buday László utca 8/B
= Rózsahegy utca 2.
13304/2 lakóépület
2.1.40. Buday László utca 10/A
= Rózsahegy utca 1/A
13310/3 lakóépület
Frank Xav. Ferenc, 1819.
2.1.41.
2.1.42. Cserje utca 1.
lásd: Vérhalom utca 31/E
2.1.43. Cserje utca 4/A 15101/14 lakóépület
Molnár Farkas, 1931.
2.1.44. Cserje utca 4/B 15101/14 lakóépület
Molnár Farkas, 1931-1932.
2.1.45. Cserje utca 12. 15101/6 lakóépület
Molnár Farkas, 1932.
2.1.46. Cserje utca 15. 15118/2 eredetileg lakóépület
1905.
2.1.47. Cserje utca 17.
lásd: Fajd utca 2/B
2.1.48. Csibor utca 6. 11391/12 lakóépület
2.1.49. Csopaki utca 3/B 12158/2 lakóépület
Dr. Barát Béla és Novák Endre,
1933-1934.
2.1.50. Csopaki utca 10. 12181 lakóépület
Kozma Lajos, 1934.
2.1.51. Daru utca 14.
= Repkény utca 7.
14894 lakóépület és kapuja
XVIII. század vége
2.1.52. Daru utca 16. 14895/2 lakóépület és kapuja
2.1.53. Daru utca 18. 14896/2 lakóépület és kapuja
XVIII. század vége
2.1.54. Daru utca 20. 14897/1 lakóépület és kapuja
XVIII. század vége
2.1.55. Ervin utca 1.
= Érmelléki utca 16.
12066 lakóépület
Hendrik Antal és Hendrik Ervin,
1930 körül
2.1.56. Ervin utca 9.
lásd: Lorántffy Zsuzsanna út 7.
2.1.57. Érmelléki utca 1.
= Trombitás út 9.
12088 lakóépület
1939.
2.1.58. Érmelléki utca 6. 12057 lakóépület
Hamburger István, 1932.
2.1.59. Érmelléki utca 9. 12084 eredetileg bérvilla
Jakab Árpád, 1913-1914.
2.1.60. Érmelléki utca 11. 12083 lakóépület
1930 körül
2.1.61. Érmelléki utca 16.
lásd: Ervin utca 1.
2.1.62. Fajd utca 2/B
= Cserje utca 17.
15119/2 lakóépület
1905.
2.1.63. Fekete Sas utca 3.
lásd: Henger utca 2.
2.1.64. Fekete Sas utca 6.
= Tölgyfa utca 10.
13530 orvosi rendelő
2.1.65. Felvinci út 27. 12720/6 lakóépület
Opaterny Flóris, 1930.
2.1.66. Fenyves utca 3.
= Branyiszkó út 2-4/A
11987/2 iskola
1930-1940-es évek
2.1.67. Fenyves utca 10/A
= Orsó utca 17.
12434/2 lakóépület
1920 körül
2.1.68. Fényes Elek utca 4. 13267 lakóépület
1930 körül
2.1.69. Fillér utca 26.
= Garas utca 16-18.
12095 Enyedi-villa
Bauer Emil és
Guttmann Gyula, 1910.
2.1.70. Fillér utca 29.
lásd: Marczibányi tér 1.
2.1.71. Fillér utca 40-42.
lásd: Lorántffy Zsuzsanna út 7.
2.1.72. Fillér utca 50/B 12158/7 eredetileg lakóépület
1920 körül
2.1.73. Frankel Leó út 44. 14490 egykori Esplanade-szálló
Schoditsh Lajos,
Eberling Béla, 1900 körül
2.1.74. Frankel Leó út 49.
= Árpád fejedelem útja 15.
14571/1
14571/2
zsinagóga és lakóépület
2.1.75. Füge utca 6.
= Barsi utca 7.
12883 lakóépület
1924.
2.1.76. Garas utca 6. 12086/2 lakóépület
1910-1920-as évek
2.1.77. Garas utca 8-10. 12091 lakóépület
Málnai Béla, 1922.
2.1.78. Garas utca 16-18.
lásd: Fillér utca 26.
2.1.79. Garas utca 24/A 12117/1 lakóépület
Barát Béla, Novák Ede, 1932.
2.1.80. Gazda utca 39. 54198/1 lakóépület
1900 körül
2.1.81. Gazda utca 41. 54197 lakóépület
2.1.82. Gábor Áron utca 14. 11520 lakóépület
XX. század eleje
2.1.83. Gábor Áron utca 16.
= Pasaréti út 58.
11519 lakóépület
Berényi Ignác, 1913.
2.1.84. Guyon Richárd utca 3. 12292/1 lakóépület
2.1.85. Hankóczy Jenő utca 2.
= Ruszti út 8.
12186/2 lakóépület
Kozma Lajos, 1941.
2.1.86. Hankóczy Jenő utca 24.
= Vadrózsa utca 7.
12277/6 lakóépület
1930 körül
2.1.87. Harangvirág utca 11.
= Orsó utca 28.
11983/3 lakóépület
Molnár Farkas, 1939.
2.1.88. Házmán utca 10. 11575 lakóépület
Gabos Oszkár, 1907.
2.1.89. Házmán utca 12. 11576 Sipesz-villa
Mager Péter, 1909.
2.1.90. Henger utca 2.
= Fekete Sas utca 3.
= Tölgyfa utca 3-7.
13509 egykori BKV-telephely
2.1.91. Herman Ottó út 7. 12177 lakóépület
Barát Béla és Novák Ede, 1937.
2.1.92. Herman Ottó út 15-17.
= Présház utca 2-4.
= Ruszti út 2-4.
= Zilah utca 1-5.
12184 kutatóintézet 4. épülete
XIX. század vége
2.1.93. Herman Ottó út 27/B 12274/6 lakóépület
1930 körül
2.1.94. Hidász utca 2.
= Pasaréti út 84.
11607/7 lovarda
I. világháború előtt
2.1.95. Hidász utca 19.
lásd: Pasaréti út 87.
2.1.96. Hűvösvölgyi út 2.
= Budakeszi út 21/A
10999/6 Szép Ilona Gyógyszertár
2.1.97. Hűvösvölgyi út 10/A, B, C, D 11000/2 lakóépület
1930-as évek
2.1.98. Hűvösvölgyi út 21-23.
= Riadó utca 1-3.
11607/9
11607/10
egykori Hadapródiskola főkapu és porta épület, főépület
1895-1896
2.1.99. Hűvösvölgyi út 42. 11145/2 lakóépület
1926.
2.1.100. Hűvösvölgyi út 85. 11163/1 lakóépület
Jánszky-Szivessy, 1910.
2.1.101. Hűvösvölgyi út 87. 11164/3 Herczeg Ferenc
és Tormay Cécile villája
Zrumeczky Dezső, 1912.
2.1.102. Hűvösvölgyi út 89. 11166 lakóépület
Gondos-Molnár, 1912.
2.1.103.
2.1.104. Júlia utca 15.
= Pasaréti út 42.
11510/39 lakóépület
1923.
2.1.105. Káplár utca 1.
lásd: Retek utca 33-35.
2.1.106. Kelemen László utca 10. 11618/14 lakóépület
1930-as évek
2.1.107. Keleti Károly utca 3-9.
= Buday László utca 1-3.
13360 Központi Statisztikai Hivatal épülete
Czigler Győző, 1896-1897.
2.1.108. Keleti Károly utca 13/A, B
= Kitaibel Pál utca 7.
13295/9 lakóépület
Rainer Károly, 1928-1929.
2.1.109. Keleti Károly utca 15/A, B
= Kitaibel Pál utca 8.
12870/9 lakóépület
Rainer Károly, 1928-1929.
2.1.110. Keleti Károly utca 19. 12868 lakóépület
Palóczi Antal, 1906.
2.1.111. Keleti Károly utca 29., 31/A, 31/B 12863
12862/1
lakóépületek
Komor Marcell, Jakab Dezső, 1910.
2.1.112. Keleti Károly utca 33. 12861 lakóépület
Fischer Ferenc, 1909.
2.1.113. Keleti Károly utca 45.
lásd: Marczibányi tér 12.
2.1.114. Kis Rókus utca 13.
lásd: Kitaibel Pál utca 1.
2.1.115. Kitaibel Pál utca 1.
= Kis Rókus utca 13.
= Petrezselyem utca 12.
13240/2 Országos Meteorológiai Intézet épülete
2.1.116. Kitaibel Pál utca 7.
lásd: Keleti Károly utca 13/A, B
2.1.117. Kitaibel Pál utca 8.
lásd: Keleti Károly utca 15/A, B
2.1.118. Kitaibel Pál utca 11. 13295/8 lakóépület
Málnai Béla, 1940.
2.1.119. Krecsányi utca 10. 11908/1 lakóépület
1930-40-es évek
2.1.120. Kuruclesi út 5/A
lásd: Labanc út 43.
2.1.121. Kuruclesi út 12/A 10974/1 villa
1892-1894.
2.1.122. Kút utca 4/A, B 13312/1, 2 lakóépület
1910-20-as évek
2.1.123. Kút utca 6. 13313 lakóépület
Beutum János, 1928.
2.1.124. Küküllő utca 6. 11541 lakóépület
Jónás Zsigmond, 1923.
2.1.125. Küküllő utca 9. 11531 lakóépület
Gyárfás Antal, 1912.
2.1.126. Labanc út 32. 10939/3 lakóépület
Árkay Bertalan, 1932.
2.1.127. Labanc út 41. 10979/1 lakóépület
1920-as évek
2.1.128. Labanc út 43.
= Kuruclesi út 5/A
10978/5 lakóépület
1930-as évek
2.1.129. Labanc út 51. 10967 lakóépület
Hofhauser Elek, 1893.
2.1.130. Lepke utca 4. 12334/2 lakóépület
Csemegi József, 1930-as évek vége
2.1.131. Levél utca 1.
lásd: Rómer Flóris utca 57.
2.1.132. Lorántffy Zsuzsanna út 1.
lásd: Trombitás utca 23.
2.1.133. Lorántffy Zsuzsanna út 7.
= Ervin utca 9.
= Fillér utca 40-42.
12070 lakóépület
2.1.134. Lorántffy Zsuzsanna út 20. 12151/1 lakóépület
Szivessy Tibor, 1923.
2.1.135. Lotz Károly utca 6. 11595/3 lakóépület
1932.
2.1.136. Marczibányi tér 1.
= Fillér utca 29.
13148/2 iskola
Balázs Ernő, 1912-1916.
2.1.137. Marczibányi tér 12.
= Keleti Károly utca 45.
= Rét utca 2.
12851 eredetileg lakóépület
Hajós Alfréd - Villányi, 1909-1910.
2.1.138. Mecset utca 21.
lásd: Török utca 8.
2.1.139. Mecset utca 23.
lásd: Török utca 10.
2.1.140. Modori utca 9.
lásd: Völgy utca 30.
2.1.141. Nyúl utca 2.
lásd: Szilágyi Erzsébet fasor 17-21.
2.1.142. Nyúl utca 6. 13069 lakóépület, Gyenes villa és kapu
Ágoston (Adler) Emil, 1909.
2.1.143. Nyúl utca 7. 13076 lakóépület
XX. század eleje
2.1.144. Orgona utca 1.
lásd: Rómer Flóris utca 47.
2.1.145. Orgona utca 8.
lásd: Bolyai utca 12.
2.1.146. Orló utca 7. 12329/5 lakóépület
Málnai Béla, 1931.
2.1.147. Orló utca 9. 12329/4 lakóépület
Málnai Béla, 1931-32.
2.1.148. Orsó utca 17.
lásd: Fenyves utca 10/A
2.1.149. Orsó utca 28.
lásd: Harangvirág utca 11.
2.1.150. Orsó utca 43. 12451/5 eredetileg lakóépület
Kozma Lajos, 1932-33.
2.1.151. Palatinus utca 1.
= Sarolta utca 1/A
= Szeréna út 10-16.
15188/3 eredetileg József királyi főherceg
villája
Friedrich Loránd, 1937.
2.1.152. Palánta utca 15/A, B 15101/17, 18 lakóépület
Fischer József és Molnár Farkas, 1934.
2.1.153. Palánta utca 17. 15101/1 eredetileg óvoda
Révész Zoltán, 1931-1933.
2.1.154. Pasaréti út 26. 11510/11 lakóépület
1930-as évek
2.1.155. Pasaréti út 42.
lásd: Júlia utca 15.
2.1.156. Pasaréti út 58.
lásd: Gábor Áron utca 16.
2.1.157. Pasaréti út 59. 12008/2 eredetileg lakóépület
2.1.158. Pasaréti út 75. 11999/4 eredetileg bérvilla
Lukács-Rácz, 1910.
2.1.159. Pasaréti út 84.
lásd: Hidász utca 2.
2.1.160. Pasaréti út 85. 11992/5 lakóépület
Platschek Imre, 1942.
2.1.161. Pasaréti út 87.
= Hidász utca 19.
11992/4 lakóépület
Falus Lajos, 1941.
2.1.162. Pasaréti út 96.
= Sodrás utca 18-20.
11615/21 eredetileg lakóépület
Rimanóczy Gyula, 1933.
2.1.163. Pasaréti út 97. 11983/11 lakóépület
Rimanóczy Gyula, 1935.
2.1.164. Pasaréti út 117/A, B 11973/6, 7 lakóépület
2.1.165. Páfrány út 11/A 11671/1 eredetileg lakóépület
XX. század eleje
2.1.166. Páfrány út 13/B 11672/1 lakóépület
2.1.167. Páfrány út 15. 11673/3 lakóépület
2.1.168. Pázsit utca 10. 11558 lakóépület
XX. század eleje
2.1.169. Pázsit utca 12. 11559 lakóépület
1899.
2.1.170. Petrezselyem utca 12.
lásd: Kitaibel Pál utca 1.
2.1.171. Présház utca 1.
lásd: Ruszti út 6.
2.1.172. Présház utca 2-4.
lásd: Herman Ottó utca 15-17.
2.1.173. Radna utca 1/A 12043/18 lakóépület
Tausig-Roth
2.1.174. Repkény utca 7.
lásd: Daru utca 14.
2.1.175. Retek utca 33-35.
= Káplár utca 1.
13098/2 lakóépület
Gót Jenő, 1930-1931.
2.1.176. Rét utca 2.
lásd: Marczibányi tér 12.
2.1.177. Rét utca 3. 12859/1 egykori zárdaépület
XX. század eleje
2.1.178. Rét utca 7.
= Ribáry utca 2-4.
12853/1
12853/2
ikervilla
Vári Szabó Tibor, 1934.
2.1.179. Riadó utca 1-3.
lásd: Hűvösvölgyi út 21-23.
2.1.180. Ribáry utca 2-4.
lásd: Rét utca 7.
2.1.181. Rókushegyi lépcső 10. 12134 lakóépület
Zák Alajos, Hoffhauser Elek,
1895-1896.
2.1.182. Rómer Flóris utca 26. 13340 lakóépület
1914.
2.1.183. Rómer Flóris utca 34.
= Zivatar utca 16.
12940 lakóépület
Benes Imre - Kasz Miklós, 1911.
2.1.184. Rómer Flóris utca 47.
= Orgona utca 1.
12981/1 lakóépület
1904.
2.1.185. Rómer Flóris utca 51/B 12975/2 lakóépület
Gabinyi Sámuel, 1897-1898.
2.1.186. Rómer Flóris utca 52-54. 12950 lakóépület
Feszl Frigyes, 1888.,
Feszl László, 1891.
2.1.187. Rómer Flóris utca 57.
= Levél utca 1.
12973 eredetileg lakóépület
Bierbauer István, 1904.
2.1.188. Rózsahegy utca 1/A
lásd: Buday László utca 10/A
2.1.189. Rózsahegy utca 2.
lásd: Buday László utca 8/B
2.1.190. Rózsahegy utca 10-12.
lásd: Ady Endre utca 1.
2.1.191. Ruszti út 2-4.
lásd: Herman Ottó utca 15-17.
2.1.192. Ruszti út 6.
= Présház utca 1.
12186/1 lakóépület
1920 körül
2.1.193. Ruszti út 8.
lásd: Hankóczy Jenő utca 2.
2.1.194. Sarolta utca 1/A
lásd: Palatinus utca 1.
2.1.195. Sodrás utca 11. 11614/3 eredetileg lakóépület
1930-as évek
2.1.196. Sodrás utca 18-20.
lásd: Pasaréti út 96.
2.1.197. Szalonka út 2/A 11676/5 lakóépület
Harming M. Mihály, 1902.
2.1.198. Szalonka út 6/A 11691 lakóépület
Zrumeczky Dezső, 1911.
2.1.199. Szemlőhegy utca 1/B 12931/1 lakóépület
Szuchy János, 1914.
2.1.200. Szemlőhegy utca 4/B 12911 lakóépület
1910 körül
2.1.201. Szemlőhegy utca 8. 12927/1 lakóépület
1886-1906.
2.1.202. Szemlőhegy utca 17-21.
= Bolyai utca 15.
13013 eredetileg villa
Szeletzky Lajos, 1892.
2.1.203. Szemlőhegy utca 23/A 13017/1 lakóépület
Wälder Gyula, 1936
2.1.204. Szemlőhegy utca 35. 15130 lakóépület
Fischer József, 1936.
2.1.205. Szerb Antal utca 9/B
lásd: Tárogató út 77.
2.1.206. Szeréna út 10-16.
lásd: Palatinus utca 1.
2.1.207. Széher út 18/B 11016/6 lakóépület
1930-as évek
2.1.208. Szilágyi Erzsébet fasor 17-21.
= Nyúl utca 2.
= Trombitás út 1.
13060 lakóépület
Bauer Emil, 1909.
2.1.209. Szilágyi Erzsébet fasor 33. 13052 lakóépület
Wellisch Andor, 1914.
2.1.210. Szilágyi Erzsébet fasor 51. 13045/15 lakóépület
1920-as évek
2.1.211. Szilágyi Erzsébet fasor 61. 13043/22 lakóépület
Wanner János, 1935-1936.
2.1.212. Tapolcsányi utca 4.
lásd: Aranka utca 10.
2.1.213. Tárogató lejtő 15. 11052/2 lakóépület
Weischer Szilveszter, 1906.
2.1.214. Tárogató út 48. 11097/5 lakóépület
Seigel Albin - Szőts Imre, 1933.
2.1.215. Tárogató út 77.
= Szerb Antal utca 9/B
11174/4 lakóépület
Schoditsch Lajos és Eberling Béla, 1912.
2.1.216. Tölgyfa utca 3-7.
lásd: Henger utca 2.
2.1.217. Tölgyfa utca 10.
lásd: Fekete Sas utca 6.
2.1.218. Török utca 8.
= Mecset utca 21.
13438 lakóépület
Kőrössy Albert, 1907.
2.1.219. Török utca 10.
= Mecset utca 23.
13439 lakóépület
Ney és Strausz, 1908.
2.1.220. Tövis utca 3/B 12635/1 lakóépület
Kocsis Tivadar, 1941.
2.1.221. Tövis utca 5. 12636/1 lakóépület
Kocsis Tivadar, 1942.
2.1.222. Trombitás út 1.
lásd: Szilágyi Erzsébet fasor 17-21.
2.1.223. Trombitás út 9.
lásd: Érmelléki utca 1.
2.1.224. Trombitás út 21. 12046 Schulek-villa
Schulek János, 1910.
2.1.225. Trombitás út 23.
= Lorántffy Zsuzsanna út 1.
12045 villa
Kozma Lajos, 1935.
2.1.226. Tulipán utca 1.
lásd: Aranka utca 10.
2.1.227. Ürömi utca 2. 14954 lakóépület
1780 körül
2.1.228. Vadrózsa utca 7.
lásd: Hankóczy Jenő utca 24.
2.1.229. Vend utca 6. 15382/15 lakóépület
Bálint Károly és Sándori Pál, 1933.
2.1.230. Vérhalom utca 24. 15042/1 lakóépület
Molnár-Popper, 1931.
2.1.231. Vérhalom utca 31/E
= Cserje utca 1.
15105 lakóépület
Jánszky Béla és Szivessy Tibor, 1932.
2.1.232. Vérhalom utca 33/A 15103/3 lakóépület
Kocsis Tivadar, 1920.
2.1.233. Virág árok 9.
lásd: Branyiszkó út 11/A, B, C
2.1.234. Völgy utca 30.
= Modori utca 9.
11387/1 egykori villa
2.1.235. Zilah utca 1-5.
lásd: Herman Ottó utca 15-17.
2.1.236. Zivatar utca 16.
lásd: Rómer Flóris utca 34.
2.1.237. Zuhatag sor 12. 11493 lakóépület
1913-1916.
2. Épületegyüttesek
A
2.2.1. 1. Gül baba utca mindkét oldala, a Török utcától a Vérhalom utcáig,
a 14495, 14499, 14500, 14501, 14502, 14503, 14504, 14505, 14506, 14507, 14508/1, 14509, 14510/1, 14510/2, 13444, 13445, 13443, 13447, 13448, 13449, 13450, 13451, 13452, 13454, 13455, 13456, 13457, 13458, 13459, 13460, 13461 helyrajzi számú ingatlanok.
2.2.2. 2. Margit körút páratlan oldala a Kisrókus utcától a Felvinci útig, páros oldala a Lipthay utcától a Bakfark Bálint utcáig,
a 13468, 13467, 13441, 13388, 13387/1, 13386, 13385, 13372/1, 13371/1, 13370, 13369, 13367, 13366, 13365, 13364, 13286, 13284, 13282, 13281, 13279, 13278, 13277, 13266, 13264/1, 13264/2, 13492, 13493, 13495, 13511, 13520, 13521, 13522, 13523, 13524, 13525, 13526, 13527, 13535, 13538, 13539, 13541/3, 13541/2, 13619, 13650, 13651, 13654, 13672, 13674, 13684, 13685, 13687, 13689, 13691, 13692 helyrajzi számú ingatlanok.

3. III. kerület

1. Építmények
A B C
3.1.1. Aranypatak utca 18. 21279/2 kőkereszt
1817 körül
3.1.2. Bécsi út 88-90. és 92.
= Kecske utca 28-30. és 31.
= Nagyszombat utca 23-27.
= Végvár utca 1-3. és 2-4.

14729/2
14729/3
14729/4

Városi házak
Hickisch Dezső és ifj. Paulheim Ferenc, 1927.
3.1.3. Kecske utca 28-30. és 31.
lásd: Bécsi út 88-90. és 92.
3.1.4. Keve utca 41.
= Zaránd utca 24.
23649 iskola
Szabó Jenő, 1930-1931.
3.1.5. Királyok útja 281. 63626 vízmű gépház és bújtató
XX. század eleje
3.1.6. Kossuth Lajos üdülőpart 21.
lásd: Szent János utca 7.
3.1.7. Nagyszombat utca 23-27.
lásd: Bécsi út 88-90. és 92.
3.1.8. Római part 26. 23759/3 Bibic II. csónakház
3.1.9. Római part 30-32. 23752/4 egykori Csillag csónakház
XX. század eleje
3.1.10. Szent János utca 7.
= Kossuth Lajos üdülőpart 21.
60075 vízisporttelep épületei
1930 körül
3.1.11. Végvár utca 1-3. és 2-4.
lásd: Bécsi út 88-90. és 92.
3.1.12. Zaránd utca 19/C 23717/6 villa
3.1.13. Zaránd utca 24.
lásd: Keve utca 41.
3.1.14. Zaránd utca 27. 23706 villa
2. Épületegyüttesek
A
3.2.1. 1. Rozgonyi Piroska utca páratlan oldala a Dósa utcától a Zaránd utcáig, páros oldala a Rozgonyi Piroska utca 4/A-tól a Rozgonyi Piroska utca 24-ig,
a 23132, 23128, 23642, 23640, 23639, 23638, 23637, 23126/1, 23126/2, 23644, 23646/1, 23646/2, 23647, 23648/2, 23707/1, 23707/2, 23704, 23703/2 helyrajzi számú ingatlanok.
3.1.2. 2. Zaránd utca páratlan oldala a Zaránd utca 35-től a Zaránd utca 41-ig, és a Nimród utca páratlan oldala a Nimród utca 3-tól a Nimród utca 7-ig,
a 23686, 23685, 23673, 23672, 23684, 23683, 23682 helyrajzi számú ingatlanok.
3.2.3. 3. Ezüsthegy utca páros oldala a Kőbánya utcától a Donát utcáig,
a 64777, 64771/2, 64771/3, 64760, 64759/4, 64753, 64752, 64751/3, 64743, 64742, 64740, 64739/1, 64738/1, 64737/2, 64736, 64733, 64362, 64361/1, 64360, 64359, 64356, 64355/2, 64355/1, 64354, 64353, 64352/1, 64351, 64348, 64347, 64345/1, 64344/2, 64342, 64341 helyrajzi számú ingatlanok.
3.2.4. 4. Kőbánya utca páratlan oldala az Iskola utcától a Pince közig, páros oldala a Kőbánya utca 24-től a Kőbánya utca 86-ig,
a 64518/3, 64519/3, 64520/1, 64521/1, 64522/3, 64523/3, 64524/1, 64525/1, 64526/1, 64527/4, 64528/1, 64529/3, 64529/5, 64531/4, 64532/1, 64533/1, 64536, 64537/1, 64538/1, 64539, 64540/1, 64541/1, 64542/1, 64544, 64545/3, 64545/2, 64546, 64547, 64678, 64677, 64723, 64722, 64721, 64720, 64719, 64718, 64717, 64716, 64714, 64713, 64712, 64711, 64710/1, 64709, 64708/1, 64707, 64705, 64704, 64703, 64702, 64701, 64700, 64699, 64698, 64697, 64696, 64695, 64694, 64693, 64692, 64689 helyrajzi számú ingatlanok.
3.2.5. 5. Perje utca páratlan oldala a Perje utca 3-tól a Perje utca 27-ig, páros oldala a Perje utca 2-től a Perje utca 18-ig,
a 64578/2, 64580, 64581, 64584, 64585, 64688, 64589/2, 64590/1, 64591/1, 64592/1, 64593/5, 64594/9, 64594/10, 64595/1, 64566, 64565, 64564, 64562, 64561, 64560, 64559, 64558, 64557 helyrajzi számú ingatlanok.
3.2.6. 6. Szentháromság utca páratlan oldala a Szentháromság utca 7-től a Szentháromság utca 27-ig, páros oldala a Szentháromság utca 2-től a Szentháromság utca 30-ig,
a 64395, 64396, 64398, 64399, 64405/1, 64406, 64407, 64432, 64434, 64435, 64491, 64488, 64487, 64480, 64479, 64476, 64475, 64473/2, 64472, 64449/2, 64446/1, 64442/2, 64442/1, 64440/14 helyrajzi számú ingatlanok.
3.2.7. 7. Templom utca páratlan oldala az Ezüsthegy utcától a Verem utcáig, páros oldala az Ezüsthegy utcától a Lőrinc térig,
a 64362, 64363, 64364, 64367, 64368, 64371, 64384, 64387, 64388, 64389/1, 64390, 64492, 64490, 64489, 64486, 64485, 64484, 64483, 64733, 64732, 64731, 64730, 64729/3, 64726/3, 64726/2, 64515/1, 64514/1, 64513/2, 64511/2, 64510/1, 64507/3, 64504, 64503/4, 64501, 64495, 64494/1 helyrajzi számú ingatlanok.
3.2.8. 8. Virág utca páros oldala a Virág utca 4-től a Virág utca 24-ig, páratlan oldala a Virág utca 3-tól a Virág utca 23-ig,
a 64400, 64401, 64402, 64403, 64380/1, 64379, 64378, 64377, 64376, 64370, 64373/2, 64408, 64409, 64410, 64411, 64412, 64413, 64414, 64416, 64417, 64418, 64419 helyrajzi számú ingatlanok.

4. IV. kerület

1. Építmények
A B C
4.1.1. Árpád út 77.
lásd: Kassai utca 31/B
4.1.2. Erkel Gyula utca 26-28.
= Klauzál utca 10.
= Török Ignác utca 1.
73512 iskola
4.1.3. Görgey Artúr út 26.
= Corvin utca
= Szent Imre utca 3.
73310 iskola
Foerk Ernő, 1925.
4.1.4. Görgey Artúr út 77.
= Kiss János utca 1.
72084 villa
4.1.5. István út 1.
= Tanoda tér 1.
70677 gimnázium
4.1.6. István út 14.
= Szent István tér
70003 városháza
Böhm Henrik és Hegedűs Ármin, 1899.
4.1.7. István út 18.
= Lőrinc utca 45-47.
= Mády Lajos utca 6.
70023 posta
Sándy Gyula
4.1.8. Kassai utca 31/B
= Árpád út 77.
70697 lakóépület és mozi
4.1.9. Kiss János utca 1.
lásd: Görgey Artúr utca 77.
4.1.10. Klauzál utca 10.
lásd: Erkel Gyula utca 26-28.
4.1.11. Lőrinc utca 40-42. 70028 iskola
Baumgarten-Herczegh, 1907-1908.
4.1.12. Lőrinc utca 45-47.
lásd: István út 18.
4.1.13. Mády Lajos utca 6.
lásd: István út 18.
4.1.14. Szent Imre utca 3.
lásd: Görgey Artúr út 26.
4.1.15. Tanoda tér 1.
lásd: István út 1.
4.1.16. Török Ignác utca 1.
lásd: Erkel Gyula utca 26-28.
4.1.17. Árpád út 67.
= István út 8/A
70667 lakóépület
4.1.18. István út 8/A
lásd: Árpád út 67.
4.1.19. Berzeviczy Gergely utca 6-10.
lásd: József Attila utca 20.
4.1.20. Istvántelki út 19.
lásd: Ősz utca 153.
4.1.21. József Attila utca 20.
= Berzeviczy Gergely utca 6-10.
= Liszt Ferenc utca 3-9.
70260 zsinagóga
1885-1886.
4.1.22. Liszt Ferenc utca 3-9.
lásd: József Attila utca 20.
4.1.23. Tél utca 158.
lásd: Ősz utca 153.
4.1.24. Ősz utca 153.
= Istvántelki út 19.
= Tél utca 158.
72836 „Stefánium”, eredetileg majorsági épület, 1875 körül
4.1.25. Zsilip utca 2. 70399/1 lakóépület

5. V. kerület

1. Építmények
A B C
5.1.1. Arany János utca 35.
lásd: Bajcsy-Zsilinszky út 24.
5.1.2. Aulich utca 3. 24734 Walkó-ház
Körössy Albert Kálmán, 1901.
5.1.3. Aulich utca 4-6. 24731 Havas-ház
Heidelberg-Jónás, 1902-1903.
5.1.4. Aulich utca 7.
= Hold utca 10-12.
24736 lakóépület
Vágfalvi Quittner Zsigmond,
1905 körül
5.1.5. Bajcsy-Zsilinszky út 24.
= Arany János utca 35.
24639 lakóépület
5.1.6. Bajcsy-Zsilinszky út 34.
= Bank utca 8.
24793 lakóépület
5.1.7. Bajcsy-Zsilinszky út 48. 24832 lakóépület
5.1.8. Bajcsy-Zsilinszky út 50. 24831 lakóépület
5.1.9. Bajcsy-Zsilinszky út 60.
= Báthori utca 25.
24828 lakóépület
5.1.10. Bajcsy-Zsilinszky út 62.
= Báthori utca 26.
24837 lakóépület
5.1.11. Bajcsy-Zsilinszky út 72. 24948 lakóépület
5.1.12. Bajcsy-Zsilinszky út 78.
= Stollár Béla utca 21.
= Bihari János utca 11.
24981 egykori Légrády-nyomda
Korb-Giergl, 1890 körül
5.1.13. Balassi Bálint utca 2.
lásd: Szent István körút 1.
5.1.14. Balaton utca 8.
lásd: Falk Miksa utca 13.
5.1.15. Bank utca 1.
lásd: Hercegprímás utca 21.
5.1.16. Bank utca 6.
= Vadász utca 10.
24791 lakóépület
Hild József, 1846 körül
5.1.17. Bank utca 8.
lásd: Bajcsy-Zsilinszky út 34.
5.1.18. Báthory utca 3. 24723 lakóépület
Kármán és Ullmann, 1902 körül
5.1.19. Báthory utca 7.
= Honvéd utca 5.
24728 lakóépület
Révész Sámuel és Kollár József,
1905 körül
5.1.20. Báthory utca 8.
= Honvéd utca 7.
= Kálmán Imre utca 5.
24879 lakóépület
1896.
5.1.21. Báthory utca 9. 24729 Dawidson-ház
Vidor Emil, 1901-1903.
5.1.22. Báthori utca 25.
lásd: Bajcsy-Zsilinszky út 60.
5.1.23. Báthori utca 26.
lásd: Bajcsy-Zsilinszky út 62.
5.1.24. Bécsi utca 1-3.
= Fehér Hajó utca 2-6.
24417 egykori Phőnix biztosító társaság
épülete
Vágfalvi Quittner Zsigmond
5.1.25.
5.1.26. Bihari János utca 11.
lásd: Bajcsy-Zsilinszky út 78.
5.1.27. Bihari János utca 17.
lásd: Szent István körút 29.
5.1.28. Bihari János utca 24.
lásd: Szent István körút 27.
5.1.29. Cukor utca 2.
lásd: Károlyi Mihály utca 9.
5.1.30. Cukor utca 6.
lásd: Papnövelde utca 4-6.
5.1.31. Curia utca 2.
lásd: Ferenciek tere 2.
5.1.32. Erzsébet tér 6.
lásd: Harmincad utca 6.
5.1.33. Falk Miksa utca 13.
= Balaton utca 8.
25015 lakóépület
Fodor Gyula, 1909.
5.1.34. Falk Miksa utca 21.
lásd: Szent István körút 5.
5.1.35. Falk Miksa utca 32.
lásd: Szent István körút 3.
5.1.36. Fehér Hajó utca 2-6.
lásd: Bécsi utca 1-3.
5.1.37. Ferenciek tere 2.
= Veres Pálné utca 2.
= Curia utca 2.
23998 lakóépület
1901-1903.
5.1.38. Harmincad utca 6.
= Erzsébet tér 6.
24458 egykori Hazai Bank Rt. székháza
Rainer Károly
5.1.39. Hercegprímás utca 21.
= Bank utca 1.
24768 Zoltán-ház
ifj. Zitterbarth Mátyás, 1847.
5.1.40. Hold utca 6.
= Perczel Mór utca 6.
24738 lakóépület
Kármán-Ullmann, 1900-1901.
5.1.41. Hold utca 10-12.
lásd: Aulich utca 7.
5.1.42. Honvéd utca 3. 24727 lakóépület
Vidor Emil, 1903.
5.1.43. Honvéd utca 5.
lásd: Báthory utca 7.
5.1.44. Honvéd utca 7.
lásd: Báthory utca 8.
5.1.45. Honvéd utca 29.
lásd: Szent István körút 13.
5.1.46. Honvéd utca 40/B
lásd: Szent István körút 11.
5.1.47. Irányi utca 29.
lásd: Károlyi Mihály utca 9.
5.1.48. Kálmán Imre utca 5.
lásd: Báthory utca 8.
5.1.49. Károlyi Mihály utca 9.
= Irányi utca 29.
= Cukor utca 2.
24017 Centrál Kávéház
1882.
5.1.50. Károly körút 4. 24227 lakóépület
5.1.51. Károly körút 10. 24230 lakóépület
5.1.52. Károly körút 12. 24231 lakóépület
5.1.53. Károly körút 14. 24232 lakóépület
5.1.54. Károly körút 16. 24233 lakóépület
5.1.55. Károly körút 22.
= Semmelweis utca 19.
24236 lakóépület
5.1.56. Kossuth Lajos utca 11. 24198 lakóépület
5.1.57. Kossuth Lajos utca 13. 24199 lakóépület
5.1.58. Kossuth Lajos utca 15. 24200 lakóépület
5.1.59. Kossuth Lajos utca 17.
= Magyar utca 1.
24209 lakóépület
5.1.60. Kossuth Lajos utca 19-21.
= Magyar utca 2-6.
= Múzeum körút 1/A
24210 lakóépület
5.1.61. Kossuth Lajos utca 2/A
= Petőfi Sándor utca 1.
24291 lakóépület
5.1.62. Kossuth Lajos utca 2/B 24290 lakóépület
5.1.63. Kossuth Lajos utca 4. 24258 lakóépület
5.1.64. Kossuth Lajos utca 6. 24257 lakóépület
5.1.65. Kossuth Lajos utca 8. 24256 lakóépület
5.1.66. Kossuth Lajos utca 12. 24254 lakóépület
5.1.67. Kossuth Lajos utca 14-16. 24253 lakóépület
5.1.68. Kossuth Lajos utca 18.
= Semmelweis utca 2.
24252 lakóépület
5.1.69. Kristóf tér 6. 24412 lakóépület
Körössy Albert Kálmán és Kiss Géza, 1910.
5.1.70. Magyar utca 1.
lásd: Kossuth Lajos utca 17.
5.1.71. Magyar utca 2-6.
lásd: Kossuth Lajos utca 19-21.
5.1.72. Magyar utca 14.
lásd: Múzeum körút 35.
5.1.73.
5.1.74. Múzeum körút 1/A
lásd: Kossuth Lajos utca 19-21.
5.1.75. Múzeum körút 35.
= Magyar utca 14.
24120 lakóépület
5.1.76. Nádor utca 26.
= Steindl Imre utca 13.
24673 lakóépület
Zitterbarth Mátyás és Hild József, 1831-1836.
5.1.77. Nádor utca 28.
= Steindl Imre utca 14.
24688 lakóépület
Hild József, 1843., átépítés 1920 körül
5.1.78. Nagy Ignác utca 19/B 25036 lakóépület
1891 körül
5.1.79. Nagy Ignác utca 20.
lásd: Szent István körút 21.
5.1.80. Nagy Ignác utca 23.
lásd: Szent István körút 23.
5.1.81. Október 6. utca 13. 24600 lakóépület
Kriegler Sándor, 1908-1909.
5.1.82. Október 6. utca 16-18. 24593 lakóépület
Székely Dezső, 1910-1912.
5.1.83. Papnövelde utca 4-6.
= Cukor utca 6.
24019 iskola
Reichl Kálmán, 1911-1913.
5.1.84. Párisi utca 3.
lásd: Petőfi Sándor utca 10.
5.1.85. Párisi utca 5.
lásd: Petőfi Sándor utca 11.
5.1.86. Perczel Mór utca 6.
lásd: Hold utca 6.
5.1.87. Petőfi Sándor utca 1.
lásd: Kossuth Lajos utca 2/A
5.1.88. Petőfi Sándor utca 5. 24292 lakóépület
5.1.89. Petőfi Sándor utca 11.
= Párisi utca 5.
24295 lakóépület
5.1.90. Petőfi Sándor utca 6. 24302 lakóépület
5.1.91. Petőfi Sándor utca 10.
= Párisi utca 3.
24299 lakóépület
5.1.92. Petőfi Sándor utca 14. 24350/1 lakóépület
5.1.93. Petőfi Sándor utca 16. 24350/2 lakóépület
5.1.94. Petőfi Sándor utca 18.
= Régiposta utca
24351 lakóépület
5.1.95. Petőfi Sándor utca 20. 24375 lakóépület
5.1.96. Reáltanoda utca 4.
lásd: Szép utca 5.
5.1.97. Reáltanoda utca 13-15. 24181 lakóépület
1860 körül
5.1.98. Sas utca 11.
= Szent István tér 6.
24538 lakóépület
XIX. század vége
5.1.99. Sas utca 16. 24606 lakóépület
1890-1891.
5.1.100. Sas utca 21. 24613/1 lakóépület
XIX. század közepe
5.1.101. Semmelweis utca 2.
lásd: Kossuth Lajos utca 18.
5.1.102. Semmelweis utca 19.
lásd: Károly körút 22.
5.1.103. Steindl Imre utca 13.
lásd: Nádor utca 26.
5.1.104. Steindl Imre utca 14.
lásd: Nádor utca 28.
5.1.105. Stollár Béla utca 21.
lásd: Bajcsy-Zsilinszky út 78.
5.1.106. Szemere utca 20.
lásd: Szent István körút 15.
5.1.107. Szemere utca 25.
lásd: Szent István körút 17.
5.1.108. Szent István körút 1.
= Balassi Bálint utca 2.
25013 lakóépület
5.1.109. Szent István körút 3.
= Falk Miksa utca 32.
25014 lakóépület
5.1.110. Szent István körút 5.
= Falk Miksa utca 21.
25019 lakóépület
5.1.111. Szent István körút 7. 25020 lakóépület
5.1.112. Szent István körút 9. 25021 lakóépület
5.1.113. Szent István körút 11.
= Honvéd utca 40/B
25022/1 lakóépület
5.1.114. Szent István körút 13.
= Honvéd utca 29.
25026 lakóépület
5.1.115. Szent István körút 15.
= Szemere utca 20.
25027/1
25027/2
lakóépület
5.1.116. Szent István körút 17.
= Szemere utca 25.
25028 lakóépület
5.1.117. Szent István körút 19. 25031 lakóépület
5.1.118. Szent István körút 21.
= Nagy Ignác utca 20.
25032 lakóépület
5.1.119. Szent István körút 23.
= Nagy Ignác utca 23.
25033 lakóépület
5.1.120. Szent István körút 25. 25034 lakóépület
5.1.121. Szent István körút 27.
= Bihari János utca 24.
25044 lakóépület
5.1.122. Szent István körút 29.
= Bihari János utca 17.
25045 lakóépület
5.1.123. Szent István tér 6.
lásd: Sas utca 11.
5.1.124. Szervita tér 2. 24371 lakóépület
Jónás Dávid és Jónás Zsigmond,
1908 körül
5.1.125. Szép utca 5.
= Reáltanoda utca 4.
24191 lakóépület
Löllbach Kálmán, 1912.
5.1.126. Vadász utca 10.
lásd: Bank utca 6.
5.1.127. Veres Pálné utca 2.
lásd: Ferenciek tere 2.
5.1.128. Veres Pálné utca 27. 23954 lakóépület
Gerle György, 1940.
5.1.129. Veres Pálné utca 29. 23953 lakóépület
Kiss István, 1896.
5.1.130. Vitkovics Mihály utca 9. 24270 Üzemi- és lakóépület
Löllbach Kálmán, 1910.

6. VI. kerület

1. Építmények
A B C
6.1.1. Aradi utca 4.
lásd: Teréz körút 24.
6.1.2. Aradi utca 6.
lásd: Teréz körút 23.
6.1.3. Aradi utca 7.
lásd: Teréz körút 21.
6.1.4. Aradi utca 14. 28808 egykori nyomdaépület
XIX. század vége
6.1.5. Aradi utca 17. 28813 lakóépület
Körössy Albert Kálmán, 1910.
6.1.6. Aradi utca 57. 28469 Piatschek-ház
Löffler Béla és Sándor, 1907-1908.
6.1.7. Aradi utca 70.
lásd: Bajza utca 42.
6.1.8. Bajcsy-Zsilinszky út 3. 29267 lakóépület
Pucher József, 1816., 1887.
6.1.9. Bajcsy-Zsilinszky út 29.
= Dessewffy utca 1.
29165 lakóépület
6.1.10. Bajcsy-Zsilinszky út 33. 29150 lakóépület
6.1.11. Bajcsy-Zsilinszky út 39.
= Hajós utca 45.
29145 lakóépület
6.1.12. Bajcsy-Zsilinszky út 45.
= Nagymező utca 70.
29142 lakóépület
6.1.13. Bajza utca 31.
= Délibáb utca 2.
29635 villa
Freund Vilmos,
átépítés: Kármán Géza Aladár és Ullmann Gyula
6.1.14. Bajza utca 42.
= Aradi utca 70.
28412 Léderer-ház
Bálint Zoltán és Jámbor Lajos, 1902.
6.1.15. Bajza utca 49-51. 28332 elemi iskola
ifj. Ray Rezső, 1914-1916.
6.1.16. Csengery utca 61. 28748 Jellinek-ház
Román Miklós és Ernő, 1913 körül
6.1.17. Csengery utca 76.
= Szondi utca 17.
28791 lakóépület
Komor Marcell és Jakab Dezső, 1900.
6.1.18. Dessewffy utca 8-10.
= Hajós utca 28.
29154 lakóépület
Sterk Izidor, 1895.
6.1.19. Dessewffy utca 1.
lásd: Bajcsy-Zsilinszky út 29.
6.1.20. Dessewffy utca 13. 29159 lakóépület
Himler Miksa, 1920.
6.1.21. Dessewffy utca 44.
lásd: Teréz körút 38.
6.1.22. Délibáb utca 2.
lásd: Bajza utca 31.
6.1.23. Dohnányi Ernő utca 4.
lásd: Teréz körút 6.
6.1.24. Dózsa György út 98.
lásd: Lendvay utca 28.
6.1.25. Eötvös utca 29. 28802 Rosenfeld-ház
Málnai Béla és Haász Gyula, 1909-1911.
6.1.26. Hajós utca 12.
= Lázár utca 22.
29197 lakóépület
Roszlozsnik Lukács, 1890.
6.1.27. Hajós utca 16-18.
= Ó utca 20.
29193 lakóépület
Freund Dezső, 1912 körül
6.1.28. Hajós utca 23.
= Ó utca 23.
29097 lakóépület
Millnich Alfréd, 1892.
6.1.29. Hajós utca 28.
lásd: Dessewffy utca 8-10.
6.1.30. Hajós utca 41. 29134 Tlach és Keil lakó- és üzletház
Fischer József, 1905 körül
6.1.31. Hajós utca 45.
lásd: Bajcsy-Zsilinszky út 39.
6.1.32. Hunyadi tér 1. 29460 lakóépület
6.1.33. Jókai utca 3.
lásd: Teréz körút 28.
6.1.34. Jókai utca 5.
lásd: Teréz körút 30.
6.1.35. Jókai utca 7.
lásd: Teréz körút 32.
6.1.36. Jókai utca 9.
lásd: Teréz körút 34.
6.1.37. Jókai utca 13.
lásd: Teréz körút 38.
6.1.38. Jókai utca 15.
lásd: Teréz körút 40.
6.1.39. Jókai utca 19.
lásd: Teréz körút 46.
6.1.40. Jókai utca 23.
lásd: Teréz körút 50.
6.1.41. Jókai utca 25.
lásd: Teréz körút 52.
6.1.42. Jókai utca 27.
lásd: Teréz körút 54.
6.1.43. Kármán utca 4.
lásd: Teréz körút 49.
6.1.44. Király utca 14. 29273 lakóépület
Ágoston Emil, 1909.
6.1.45. Király utca 34.
= Székely Mihály utca 1.
29310 lakóépület
6.1.46. Király utca 86.
= Vörösmarty utca 22.
29473 lakóépület
6.1.47. Kmety György utca 35.
lásd: Munkácsy Mihály utca 16.
6.1.48. Lázár utca 7-9. 29215,
29214
iker lakóépület
Freund Dezső, 1911 körül
6.1.49. Lázár utca 16.
= Ó utca 15.
29200 lakóépület
1890.
6.1.50. Lázár utca 20.
= Ó utca 19.
29198 lakóépület
1872.
6.1.51. Lázár utca 22.
lásd: Hajós utca 12.
6.1.52. Lendvay utca 12.
= Munkácsy Mihály utca 13.
28315 lakóépület
6.1.53. Lendvay utca 21.
lásd: Rippl-Rónai utca 13.
6.1.54. Lendvay utca 28.
= Dózsa György út 98.
28256 Groedel-villa
Kármán Géza Aladár és Ullmann Gyula,
1900-1901.
6.1.55. Liszt Ferenc tér 2.
= Paulay Ede utca 60.
29384 lakóépület
Vidor Emil, 1905.
6.1.56. Liszt Ferenc tér 5. 29395 lakóépület
Vidor Emil, 1907.
6.1.57. Lovag utca 12. 28964 lakóépület
1894.
6.1.58. Mozsár utca 7. 29063 lakóépület
Herczog J. Ferenc, 1904.
6.1.59. Mozsár utca 12. 29053 lakóépület
Molnár Gyula, 1903.
6.1.60. Munkácsy Mihály utca 13.
lásd: Lendvay utca 12.
6.1.61. Munkácsy Mihály utca 16.
= Kmety György utca 35.
28351 Hirsch-villa
Bálint Zoltán és Jámbor Lajos, 1908 körül
6.1.62. Munkácsy Mihály utca 22. 28336 villa
Kovács Frigyes, 1906.
6.1.63. Munkácsy Mihály utca 23.
= Szondi utca 73.
28303 Sonnenberg-ház
Körössy Albert Kálmán, 1904.
6.1.64. Munkácsy Mihály utca 26-32. 28334 gimnázium
Körössy Albert Kálmán, 1906-1908.
6.1.65. Nagymező utca 29363 Baetz-féle nyilvános illemhely
6.1.66. Nagymező utca 1.
= Pethő Sándor utca 2.
29367 iskola
6.1.67. Nagymező utca 3. 29373 lakóépület
Gyenes Lajos és Vajda Andor, 1913.
6.1.68. Nagymező utca 23.
= Ó utca 33.
29047 lakóépület
1893.
6.1.69. Nagymező utca 25.
= Ó utca 34.
29028 lakóépület
Schumann Antal, 1893.
6.1.70. Nagymező utca 45. 28960 lakóépület
1894.
6.1.71. Nagymező utca 70.
lásd: Bajcsy-Zsilinszky út 45.
6.1.72. Ó utca 12. 29189 lakóépület
Hudek Antal, 1886.
6.1.73. Ó utca 15.
lásd: Lázár utca 16.
6.1.74. Ó utca 19.
lásd: Lázár utca 20.
6.1.75. Ó utca 20.
lásd: Hajós utca 16-18.
6.1.76. Ó utca 23.
lásd: Hajós utca 23.
6.1.77. Ó utca 33.
lásd: Nagymező utca 23.
6.1.78. Ó utca 34.
lásd: Nagymező utca 25.
6.1.79. Ó utca 38. 29030 lakóépület
1898.
6.1.80. Ó utca 39. 29044 lakóépület
Menisen Gyula, 1895.
6.1.81. Paulay Ede utca 16. 29301 lakóépület
6.1.82. Paulay Ede utca 35. 29320 egykori Parisiana mulató
Lajta Béla, 1908-1909.
6.1.83. Paulay Ede utca 37. 29319 lakóépület
Heidelberg Sándor és Jónás Dávid, 1902.
6.1.84. Paulay Ede utca 60.
lásd: Liszt Ferenc tér 2.
6.1.85. Pethő Sándor utca 2.
lásd: Nagymező utca 1.
6.1.86. Podmaniczky utca 23-25.
lásd: Teréz körút 54.
6.1.87. Podmaniczky utca 27.
lásd: Teréz körút 49.
6.1.88. Révay utca 14. 29225 lakóépület
1890 körül
6.1.89. Rippl Rónai utca 13.
= Lendvay utca 21.
28263 Apponyi-ház
Vidor Emil, 1907.
6.1.90. Székely Bertalan utca 2/B 28457 lakóépület
Löffler Béla és Löffler Sándor,
1909-1910.
6.1.91. Székely Bertalan utca 2/C 28456 lakóépület
Löffler Béla és Löffler Sándor,
1909-1910.
6.1.92. Székely Mihály utca 1.
lásd: Király utca 34.
6.1.93. Szobi utca 1.
lásd: Teréz körút 45.
6.1.94. Szondi utca 2-4.
lásd: Teréz körút 46.
6.1.95. Szondi utca 5-7.
lásd: Teréz körút 41.
6.1.96. Szondi utca 17.
lásd: Csengery utca 76.
6.1.97. Szondi utca 67. 28394 római katolikus templom
Fábián Gáspár, 1931.
6.1.98. Szondi utca 73.
lásd: Munkácsy Mihály utca 23.
6.1.99. Szondi utca 75. 28302 lakóépület
Körössy Albert Kálmán, 1906.
6.1.100. Teréz körút 6.
= Dohnányi Ernő utca 4.
29413 lakóépület
6.1.101. Teréz körút 9. 29421 lakóépület
6.1.102. Teréz körút 11. 29422 lakóépület
6.1.103. Teréz körút 18. 28876 lakóépület
6.1.104. Teréz körút 20. 28877 lakóépület
6.1.105. Teréz körút 21.
= Aradi utca 7.
28868 lakóépület
6.1.106. Teréz körút 23.
= Aradi utca 6.
28857 lakóépület
6.1.107. Teréz körút 24.
= Aradi utca 4.
28882 lakóépület
6.1.108. Teréz körút 26. 28883 lakóépület
6.1.109. Teréz körút 28.
= Jókai utca 3.
28884 lakóépület
6.1.110. Teréz körút 29. 28854 lakóépület
6.1.111. Teréz körút 30.
= Jókai utca 5.
28885 lakóépület
6.1.112. Teréz körút 32.
= Jókai utca 7.
= Zichy Jenő utca 51.
28886 lakóépület
6.1.113. Teréz körút 33. 28852 lakóépület
6.1.114. Teréz körút 34.
= Jókai utca 9.
= Zichy Jenő utca 48.
28888 lakóépület
6.1.115. Teréz körút 38.
= Dessewffy utca 44.
= Jókai utca 13.
28890 lakóépület
6.1.116. Teréz körút 40.
= Jókai utca 15.
28891 lakóépület
6.1.117. Teréz körút 41.
= Szondi utca 5-7.
28840 lakóépület
6.1.118. Teréz körút 45.
= Szobi utca 1.
28832 lakóépület
6.1.119. Teréz körút 46.
= Jókai utca 19.
= Szondi utca 2-4.
28894 lakóépület
6.1.120. Teréz körút 49.
= Kármán utca 4.
= Podmaniczky utca 27.
28829 lakóépület
6.1.121. Teréz körút 50.
= Jókai utca 23.
28896 lakóépület
6.1.122. Teréz körút 52.
= Jókai utca 25.
28897 lakóépület
6.1.123. Teréz körút 54.
= Jókai utca 27.
= Podmaniczky utca 23-25.
28898 lakóépület
6.1.124. Vörösmarty utca 22.
lásd: Király utca 86.
6.1.125. Zichy Jenő utca 12. 29172 lakóépület
6.1.126. Zichy Jenő utca 48.
lásd: Teréz körút 34.
6.1.127. Zichy Jenő utca 51.
lásd: Teréz körút 32.
2. Épületegyüttesek
A
6.2.1. 1. Bajcsy-Zsilinszky út páratlan oldala, a Podmaniczky utcától a Nyugati térig,
a 28917, 28916, 28915, 28914, 28912, 28911, 28910, 28909, 28905/1 helyrajzi számú ingatlanok.

7. VII. kerület

1. Építmények
A B C
7.1.1. Akácfa utca 13. 34392 lakóépület
Román Miklós és Ernő, 1912.
7.1.2. Akácfa utca 18. 34405 lakóépület
7.1.3. Akácfa utca 20. 34406 lakóépület
7.1.4. Akácfa utca 42-48.
lásd: Klauzál tér 11.
7.1.5. Alsó erdősor 8. 33603 Steinhardt udvar
Fodor Gyula, 1907 körül
7.1.6. Barcsay utca 5.
= Hársfa utca 20-22.
33683 gimnázium
Bobula János, 1893.
7.1.7. Csengery utca 21.
lásd: Jósika utca 2.
7.1.8. Damjanich utca 1.
lásd: Rottenbiller utca 35.
7.1.9. Dembinszky utca 25-27.
lásd: Hernád utca 42-46.
7.1.10. Dob utca 1.
lásd: Károly körút 3/C
7.1.11. Dob utca 53. 34342 Schwartz-ház
ifj. Nagy István, 1904-1905.
7.1.12. Dob utca 54.
lásd: Kertész utca 38-40.
7.1.13. Dob utca 56-58.
lásd: Kertész utca 33.
7.1.14. Dob utca 85. 33874 elemi iskola
Hegedűs Ármin, 1905-1906.
7.1.15. Dohány utca 3.
lásd: Rákóczi út 6.
7.1.16. Dohány utca 11.
lásd: Rákóczi út 14.
7.1.17. Dózsa György út 64. 33343 lakóépület
Fodor Gyula, XX. század eleje
7.1.18. Hársfa utca 20-22.
lásd: Barcsay utca 5.
7.1.19. Hársfa utca 40. 33915 Neumann-ház
Málnai Béla, 1905-1906.
7.1.20. Hernád utca 36-40.
= István utca 20.
= Marek József utca 19.
33271
33276
Hernád udvar
7.1.21. Hernád utca 42-46.
= Dembinszky utca 25-27.
= Marek József utca 20.
33323 Székesfővárosi elemi iskola
Kismarty-Lechner Jenő, 1910-1911.
7.1.22. István utca 18. 33277 lakóépület
Bán Dezső, 1905 körül
7.1.23. István utca 19.
= Nefelejcs utca 33-35.
33156 lakóépület
7.1.24. István utca 20.
lásd: Hernád utca 36-40.
33276 lakóépület
7.1.25. István utca 49. 33229 lakóépület
Körössy Albert Kálmán, 1904.
7.1.26. Izabella utca 34.
= Jósika utca 17.
33946 lakóépület
Löffler Béla és Sándor, 1910.
7.1.27. Jósika utca 2.
= Csengery utca 21.
34022 Bruchsteiner-ház
Sterk Izidor, 1902-1903.
7.1.28. Jósika utca 17.
lásd: Izabella utca 34.
7.1.29. Jósika utca 25. 33974 Fischer-ház
Mezey Sándor, 1900.
7.1.30. Kazinczy utca 15.
lásd: Wesselényi utca 15.
7.1.31. Károly körút 3/B
= Wesselényi utca 2.
34226 lakóépület
7.1.32. Károly körút 3/C
= Dob utca 1.
34225 lakóépület
7.1.33. Kertész utca 27. 34350/2 Hajcsi-ház
Karvaly Gyula, 1905-1906.
7.1.34. Kertész utca 29. 34351 lakóépület
Löffler Béla és Sándor, 1911 körül
7.1.35. Kertész utca 33.
= Dob utca 56-58.
34076 lakóépület
Körössy Albert Kálmán és
Sebestyén Artúr, 1898.
7.1.36. Kertész utca 38-40.
= Dob utca 54.
34078 lakóépület
1904.
7.1.37. Klauzál tér 11.
= Akácfa utca 42-48.
34306/1
34306/2
vásárcsarnok és lakóépület
Kommer József és Klunzinger Pál,
1894-1896.
7.1.38. Klauzál utca 27.
lásd: Wesselényi utca 32.
7.1.39. Marek József utca 19.
lásd: Hernád utca 36-40.
7.1.40. Marek József utca 20.
lásd: Hernád utca 42-46.
7.1.41. Marek József utca 31. 33256 lakóépület
Komor Marcell - Jakab Dezső, 1911.
7.1.42. Marek József utca 35. 33254 lakóépület
ifj. Nagy István, 1896.
7.1.43. Murányi utca 38. 33328 lakóépület
7.1.44. Nagy Diófa utca 22-24.
lásd: Wesselényi utca 24.
7.1.45. Nagy Diófa utca 25. 34284 Horváth-ház
Lux Endre, 1907.
7.1.46. Nefelejcs utca 33-35.
lásd: István utca 19.
7.1.47. Nyár utca 10. 34449 Bánd-ház
Freund Dezső, 1908 körül
7.1.48. Nyár utca 22. 34460 Kopits-ház
Kopeczek György, 1909-1910.
7.1.49. Péterfy Sándor utca 17. 33114 lakóépület
Márkus Géza, 1900 körül
7.1.50. Rákóczi út 6.
= Dohány utca 3.
34526 lakóépület
7.1.51. Rákóczi út 14.
= Dohány utca 11.
34531 lakóépület
7.1.52. Rottenbiller utca 35.
= Damjanich utca 1.
33415 lakóépület
1920.
7.1.53. Rózsa utca 14.
lásd: Wesselényi utca 69.
7.1.54. Rózsa utca 35. 33963 lakóépület
1898.
7.1.55. Síp utca 7. 34498 Goldscheider-ház
Román Miklós és Ernő
7.1.56. Síp utca 19.
= Wesselényi utca 11.
34504 lakóépület
7.1.57. Wesselényi utca 2.
lásd: Károly körút 3/B
7.1.58. Wesselényi utca 11.
lásd: Síp utca 19.
7.1.59. Wesselényi utca 15.
= Kazinczy utca 15.
34483 klasszicista lakóépület
1860.
7.1.60. Wesselényi utca 24.
= Nagy Diófa utca 22-24.
34280 lakóépület
Román Miklós és Ernő, 1910-1911.
7.1.61. Wesselényi utca 32.
= Klauzál utca 27.
34314 lakóépület
Ágoston Emil, 1909.
7.1.62. Wesselényi utca 40. 34335 Lung-ház
Mellinger Artúr, 1902.
7.1.63. Wesselényi utca 69.
= Rózsa utca 14.
33798 lakóépület
7.1.64. Wesselényi utca 73. 33812 egykori Ipartestületi Székház
7.1.65. Akácfa utca 1.
lásd: Rákóczi út 44.
7.1.66. Akácfa utca 64.
lásd: Király utca 51.
7.1.67. Akácfa utca 67.
lásd: Király utca 53.
7.1.68. Alpár utca 12.
lásd: Dózsa György út 36.
7.1.69. Dohány utca 5.
lásd: Rákóczi út 8/A-B
7.1.70. Dohány utca 7.
lásd: Rákóczi út 10.
7.1.71. Dohány utca 9/A-B
lásd: Rákóczi út 12/A-B
7.1.72. Dohány utca 13.
lásd: Rákóczi út 16.
7.1.73. Dohány utca 17.
lásd: Rákóczi út 20.
7.1.74. Dohány utca 19.
lásd: Rákóczi út 22.
7.1.75. Dohány utca 21.
lásd: Rákóczi út 24.
7.1.76. Dohány utca 23.
lásd: Rákóczi út 26.
7.1.77. Dohány utca 25.
lásd: Rákóczi út 28.
7.1.78. Dózsa György út 36.
= Alpár utca 12.
33041 lakóépület
7.1.79. Dózsa György út 38. 33043 lakóépület
Löffler Sándor,
Löffler Gyula, 1912-1913.
7.1.80. Kazinczy utca 1.
lásd: Rákóczi út 20.
7.1.81. Kertész utca 43.
lásd: Király utca 59/B
7.1.82. Kertész utca 50.
lásd: Király utca 59/A
7.1.83. Király utca 51.
= Akácfa utca 64.
34100 lakóépület
Schwarz Jenő, 1910.
7.1.84. Király utca 53.
= Akácfa utca 67.
34086 lakóépület
Bukovics Gyula, 1888.
7.1.85. Király utca 59/A
= Kertész utca 50.
34083 lakóépület
Schoman Antal, 1897.
7.1.86. Király utca 59/B
= Kertész utca 43.
= Kürt utca 16.
34067 lakóépület
Schoman Antal, 1896.
7.1.87. Kürt utca 16.
lásd: Király utca 59/B
7.1.88. Nagy Diófa utca 2.
lásd: Rákóczi út 28.
7.1.89. Rákóczi út 8/A-B
= Dohány utca 5.
34527 lakóépület
Hubert, Móry, 1880-1881.
7.1.90. Rákóczi út 10.
= Dohány utca 7.
= Síp utca 2.
34528 lakóépület
1898.
7.1.91. Rákóczi út 12/A-B
= Dohány utca 9/A-B
= Síp utca 1.
34530/2 lakóépület
Wälder Gyula,
1936-1937.
7.1.92. Rákóczi út 16.
= Dohány utca 13.
34532 lakóépület
Málik József, 1937.
7.1.93. Rákóczi út 20.
= Dohány utca 17.
= Kazinczy utca 1.
34535 lakóépület
Jahn József, 1895.
7.1.94. Rákóczi út 22.
= Dohány utca 19.
34536 lakóépület
Jahn József, 1911.
7.1.95. Rákóczi út 24.
= Dohány utca 21.
34537 lakóépület
Frey Lajos, Kauser Lipót, 1871-1872.
7.1.96. Rákóczi út 26.
= Dohány utca 23.
34538 lakóépület
Amon József, 1884.
7.1.97. Rákóczi út 28.
= Dohány utca 25.
= Nagydiófa utca 2.
34539 lakóépület
Korbl Flóris, Giergl Kálmán, 1898-1899.
7.1.98. Rákóczi út 44.
= Akácfa utca 1.
34556 lakóépület
1894.
7.1.99. Síp utca 1.
lásd: Rákóczi út 12/A-B
7.1.100. Síp utca 2.
lásd: Rákóczi út 10.
2. Épületegyüttesek
A
7.2.1. 1. Erzsébet körút mindkét oldala, a Rákóczi úttól a Király utcáig,
a 33666, 33667, 33668, 33672, 33673, 33685, 33686, 33687, 33906, 33907, 33908, 33909, 33910, 33911, 33912, 34057, 34053, 34051/1, 34050, 34565, 34564, 34563, 34562, 34372, 34371, 34370, 34369, 34368, 34367, 34366, 34365, 34363, 34361, 34359, 34358, 34357, 34356, 34355, 34059, 34060, 34061, 34062, 34063, 34064, 34065 helyrajzi számú ingatlanok.
7.2.2. 2. Városligeti fasor páratlan oldala, a Bajza utcától a Dózsa György útig,
a 33500, 33499, 33497, 33490/2, 33488/4, 33488/3, 33488/2, 33487, 33486, 33484, 33482/2, 33482/1, 33481/2 helyrajzi számú ingatlanok.

8. VIII. kerület

1. Építmények
A B C
8.1.1. Alföldi utca 20.
lásd: Fiumei út 19/A, B
8.1.2. Baross utca 11.
lásd: Üllői út 14.
8.1.3. Baross utca 23-29.
= Mária utca 33-41.
= Szentkirályi utca 4-6.
= Üllői út 26-28.
36771/14 Belső Klinikai tömb
Kolbenmeyer-Weber-Kiss
1873., 1880., 1882.
8.1.4. Baross utca 34. 36725 lakóépület
8.1.5. Baross utca 71.
lásd: Horváth Mihály tér 8-9.
8.1.6. Baross utca 87/A
= Szigony utca 2.
35726/5 lakóépület
ifj. Ray Rezső
8.1.7. Baross utca 87/B
= Szigony utca 1.
35726/1 lakóépület
ifj. Ray Rezső
8.1.8. Bérkocsis utca 40.
lásd: Népszínház utca 31.
8.1.9. Bíró Lajos utca 25.
lásd: Delej utca 37.
8.1.10. Bláthy Ottó utca 42-44.
lásd: Vajda Péter utca 4-6.
8.1.11. Bókay János utca 49-55.
= Tömő utca 7-9.
= Üllői út 72-74.
36262 gyerekklinika
8.1.12. Bródy Sándor utca 9.
= Szentkirályi utca 19.
36592 lakóépület
Dötzer Ferenc, 1871.
8.1.13. Bródy Sándor utca 17. 36625 lakóépület
Schannen Ernő és Schannen Artúr
8.1.14. Bródy Sándor utca 46.
= Kőfaragó utca 15.
36482 lakóépület
Érdi Zsigmond, 1928.
8.1.15. Bródy Sándor utca 48.
lásd: Gutenberg tér 2.
8.1.16. Delej utca 37.
= Bíró Lajos utca 25.
38626 villa
8.1.17. Delej utca 49-51.
lásd: Vajda Péter utca 4-6.
8.1.18. Déri Miksa utca 4.
lásd: Víg utca 28.
8.1.19. Dologház utca 4-12.
lásd: Fiumei út 13-17.
8.1.20. Dologház utca 7.
lásd: Fiumei út 19/A, B
8.1.21. Dugonics utca 17-21.
= Korányi Sándor utca 22-26.
36034 elemi iskola
Szabó Gyula, 1911 körül
8.1.22. Festetics György utca 3-5.
lásd: Mosonyi utca 8.
8.1.23. Festetics György utca 11-13.
lásd: Fiumei út 12-14.
8.1.24. Fiumei út 12-14.
= Festetics György utca 11-13.
34586
34587
lakóépület
Fodor Gyula
8.1.25. Fiumei út 13-17.
= Dologház utca 4-12.
= II. János Pál pápa tér 18-19.
= Gázláng utca
34720 kórház-rendelőintézet
Gerlóczy Gedeon -
Körmendi Nándor, 1936-1939.
8.1.26. Fiumei út 19/A, B
= Alföldi utca 20
= Dologház utca 7.
34722/1
34727
egykori Budapesti Kerületi
Munkásbiztosító Pénztár Székháza,
egykori OTI Székház
Komor Marcell - Jakab Dezső
és Sós Aladár, 1912-1913., 1930.
8.1.27. Futó utca 32.
lásd: Práter utca 29/A
8.1.28. Golgota utca 9.
lásd: Vajda Péter utca 4-6.
8.1.29. Gutenberg tér 2.
= Bródy Sándor utca 48.
= Kőfaragó utca 17.
36481 lakóépület
Érdi Zsigmond, 1927.
8.1.30. Hock János utca 1.
lásd: Horváth Mihály tér 6.
8.1.31. Horánszky utca 12. 36635 lakóépület
1914.
8.1.32. Horánszky utca 13. 36615 lakóépület
1836.
8.1.33. Horváth Mihály tér 6.
= Hock János utca 1.
35546 lakóépület
Fehér Lajos, 1911.
8.1.34. Horváth Mihály tér 8-9.
= Baross utca 71.
35529 eredetileg óvoda és iskola
Almási Balogh Loránd, 1910-1912.
8.1.35.
8.1.36. Hungária körút 32-38.
lásd: Szörény utca 5-7.
8.1.37. II. János Pál pápa tér 14-16.
= Vay Ádám utca 2.
34760 egykori OTI bérházak
Preisich-Vadász-Árkay-Ligeti-Fischer-
Molnár-Pogány,
1933-1935.
8.1.38. II. János Pál pápa tér 18-19.
lásd: Fiumei út 13-17.
8.1.39. Kisfaludy utca 27.
lásd: Práter utca 9.
8.1.40. Kiss József utca 21.
lásd: Népszínház utca 22.
8.1.41. Korányi Sándor utca 2.
lásd: Üllői út 78.
8.1.42. Korányi Sándor utca 22-26.
lásd: Dugonics utca 17-21.
8.1.43. Kőfaragó utca 15.
lásd: Bródy Sándor utca 46.
8.1.44. Kőfaragó utca 17.
lásd: Gutenberg tér 2.
8.1.45. Kőris utca 13. 36070 református templom és parókia
1896., 1942.
8.1.46. Magdolna utca 5-9. 35521/1 egykori Vasas Székház
8.1.47. Mária utca 33-41.
lásd: Baross utca 23-29.
8.1.48. Mosonyi utca 6.
34576 nevelőotthon
Gyalus László és Mór Lajos, 1913.
8.1.49. Mosonyi utca 8.
= Festetics György utca 3-5.
34577 iskola
8.1.50.
8.1.51. Népszínház utca 19.
= Víg utca 2.
34818 lakóépület
Lajta Béla, 1911-1912.
8.1.52. Népszínház utca 22.
= Kiss József utca 21.
34679 egykori Polgári Serfőzde bérháza
Vidor Emil, 1906 körül
8.1.53. Népszínház utca 31.
= Bérkocsis utca 40.
34776 lakóépület
Révész Sámuel és
Kollár József, 1912 körül
8.1.54. Népszínház utca 35. 35065 lakóépület
Málnai Béla és Haász Gyula, 1911-1912.
8.1.55. Práter utca 9.
= Kisfaludy utca 27.
36394 lakóépület
Körössy Albert Kálmán, 1904-1905.
8.1.56. Práter utca 29/A
= Futó utca 32.
36326 lakóépület
Vermes József, 1914.
8.1.57. Rákóczi út 7. 36555 eredetileg lakó- és üzletház
Schmahl Henrik, 1890.
8.1.58. Rökk Szilárd utca 9. 36678 lakóépület
Gyalus Zoltán, 1910 körül
8.1.59. Rökk Szilárd utca 11. 36677 lakóépület
Gyalus Zoltán, 1906.
8.1.60. Stróbl Alajos utca 16.
lásd: Százados út 3-13.
8.1.61. Stróbl Alajos utca 22.
lásd: Szörény utca 5-7.
8.1.62. Százados út 3-13.
= Stróbl Alajos utca 16.
38837/4 művésztelep
Wossala Sándor
8.1.63. Százados út 6.
= Szörény utca 2-4.
38883 elemi iskola
Gyalus László, 1913.
8.1.64. Szentkirályi utca 4-6.
lásd: Baross utca 23-29.
8.1.65. Szentkirályi utca 8. 36512 egykori Stühmer épület
8.1.66. Szentkirályi utca 10. 36513 eredetileg a Stühmer Frigyes Rt. bérháza
1894-97.
8.1.67. Szentkirályi utca 16. 36516 lakóépület
Kauser Gyula, 1898.
8.1.68. Szentkirályi utca 19.
lásd: Bródy Sándor utca 9.
8.1.69. Szentkirályi utca 28-30. 36596 egykori Szent István Társulat Nyomdája és a Király-terem
Hoffhauser Antal, 1889.
8.1.70. Szigony utca 1.
lásd: Baross utca 87/B
8.1.71. Szigony utca 2.
lásd: Baross utca 87/A
8.1.72. Szigony utca 36.
lásd: Üllői út 78.
8.1.73. Szörény utca 2-4.
lásd: Százados út 6.
8.1.74. Szörény utca 5-7.
= Hungária körút 32-38.
= Stróbl Alajos utca 22.
38878 Székesfővárosi kislakásos bérházak
Ybl Lajos, 1909-1910.
8.1.75. Szűz utca 1.
lásd: Tavaszmező utca 7-15.
8.1.76. Szűz utca 2.
lásd: Tavaszmező utca 17.
8.1.77. Szűz utca 5-7. 35256 Rákosi Jenő háza
ifj. Nagy István, 1906-1907.
8.1.78. Tavaszmező utca 7-15.
= Szűz utca 1.
35246 iskola
Pártos Gyula
8.1.79. Tavaszmező utca 17.
= Szűz utca 2.
35263 iskola
1896.
8.1.80. Tömő utca 7-9.
lásd: Bókay János utca 49-55.
8.1.81. Üllői út 14.
= Baross utca 11.
36753 Arany Sas-udvar
Fodor Gyula, 1905-1907.
8.1.82. Üllői út 26-28.
lásd: Baross utca 23-29.
8.1.83. Üllői út 72-74.
lásd: Bókay János utca 49-55.
8.1.84. Üllői út 78.
= Korányi Sándor utca 2.
= Szigony utca 36.
= Apáthy István utca
= Balassa utca
36177/1 Klinikák
8.1.85. Vajda Péter utca 4-6.
= Bláthy Ottó utca 42-44.
= Delej utca 49-51.
= Golgota utca 9.
38601/1, 2 egykori Ganz-Mávag munkáslakótelep és kultúrház
1911.
8.1.86. Vas utca 3. 36505 lakóépület
Kiss Géza, 1910.
8.1.87. Vay Ádám utca 2.
lásd: II. János Pál pápa tér 14-16.
8.1.88. Víg utca 2.
lásd: Népszínház utca 19.
8.1.89. Víg utca 28.
= Déri Miksa utca 4.
34926 lakóépület
Freund Dezső, 1914.
8.1.90. Baross utca 21.
= Szentkirályi utca 45.
36758 lakóépület
Tőry Emil, 1910-1911.
8.1.91. Szentkirályi utca 45.
lásd: Baross utca 21.
8.1.92. Üllői út 18. 36764 Révai-ház
Bachmann Károly, 1875.
8.1.93. Puskin utca 19.
= Bródy Sándor utca 12.
36559/10 lakóház
P. Tóth Sándor 1901.
8.1.94. Bródy Sándor utca 12.
lásd: Puskin utca 19.
2. Épületegyüttesek
A
8.2.1. 1. József körút mindkét oldala az Üllői úttól a Blaha Lujza térig,
a 36408, 36410, 36411, 36412/1, 36412/2, 36414, 36415, 36416, 36417, 36418, 36419, 36475, 36477, 36683, 36687, 36690, 36692, 36693, 36694, 36695, 36697, 36702, 36703, 36704, 36779, 36780, 36781, 36785/4, 36786, 36787, 36799, 36800, 36801, 36802, 36803, 36804, 36805, 34660, 34661, 34848, 34849, 34850, 34851, 34852, 34860, 34861, 34862, 34863, 34865, 34880, 34881, 34883, 34884, 34885, 34886, 35227, 35636, 35637, 35638, 35639, 35640, 35641, 35643, 35645, 35646, 35647, 35648, 36398, 36399, 36400, 36402/4 helyrajzi számú ingatlanok.

9. IX. kerület

1. Építmények
A B C
9.1.1. Berzenczey utca 11. 37636 Lechner-ház
Lechner Ödön, 1895.
9.1.2. Bokréta utca 28.
= Tűzoltó utca 25/B
37457 lakóépület
9.1.3. Dandár utca 2-14.
lásd: Soroksári út 22-24.
9.1.4. Ernő utca 36.
lásd: Üllői út 115/B
9.1.5. Ferenc tér 37450 Baetz-féle nyilvános illemhely
9.1.6. Gyáli út 15/A, B-C, D-E
= Zombori utca
= Szemafor köz
= Szerkocsi utca
38241/36
38241/37
38241/38
MÁV lakótelep
9.1.7. Haller utca 88.
lásd: Üllői út 121.
9.1.8. Illatos út 2-4.
= Soroksári út 136.
38191/2 iskola
Fleischl Róbert, 1909-1910.
9.1.9. Ipar utca 15-21. 37871 egykori Likőripari Vállalat épülete
9.1.10. Kálvin tér 10.
= Ráday utca 2.
= Üllői út 1.
36809 irodaház
9.1.11. Kinizsi utca 12.
lásd: Lónyay utca 30-32.
9.1.12. Közraktár utca 30-32. 37101/1 irodaház
Györgyi Dénes, 1921.
9.1.13. Lenhossék utca 2.
lásd: Mester utca 56-58.
9.1.14. Lónyai utca 2.
lásd: Török Pál utca 1.
9.1.15. Lónyay utca 30-32.
= Kinizsi utca 12.
36971 egykori Központi Zálogház
Révész Sámuel és Kollár József,
1901-1903.
9.1.16. Máriássy utca 2-6.
lásd: Soroksári út 58.
9.1.17. Máriássy utca 5-7. 38025/8 egykori Borjúvásárcsarnok
1928.
9.1.18. Mester utca 56-58.
= Lenhossék utca 2.
= Thaly Kálmán utca 1.
37736/1 középiskola
9.1.19. Mihálkovics utca 20.
lásd: Üllői út 119.
9.1.20. Mihálkovics utca 23.
lásd: Üllői út 121.
9.1.21. Ráday utca 2.
lásd: Kálvin tér 10.
9.1.22. Ráday utca 14. 36822 Mellinger-ház
Dénes Dezső és Mellinger Artúr, 1911.
9.1.23. Ráday utca 43-45. 36950 kollégium és lakóépület
Szőts Imre és Siegel Albin, 1910.
9.1.24. Soroksári út 38086/30 MÁV vasútállomás
9.1.25. Soroksári út 22-24.
= Dandár utca 2-14.
= Vaskapu utca 11-15.
37923 egykori Concordia malom
9.1.26. Soroksári út 58.
= Máriássy utca 2-6.
= Vágóhíd utca 1-5.
38021/12 egykori Közvágóhíd
Julius Hennicke, 1872.
9.1.27. Soroksári út 136.
lásd: Illatos út 2-4.
9.1.28. Soroksári út 158. 38211/7 egykori Fegyvergyár üzemi
csarnoképülete
9.1.29. Soroksári út 164.
= Szabadkai út
38215/4 egykori gyári igazgatósági villa
Quittner Ervin, 1923.
9.1.30. Thaly Kálmán utca 1.
lásd: Mester utca 56-58.
9.1.31. Tinódi utca 1.
= Vaskapu utca 3.
37912/2 egykori Gizella malom
9.1.32. Török Pál utca 1.
= Lónyai utca 2.
37005 egykori Iparrajz Iskola
Kauser József, 1893.
9.1.33. Tűzoltó utca 25/B
lásd: Bokréta utca 28.
9.1.34. Üllői út 1.
lásd: Kálvin tér 10.
9.1.35. Üllői út 59. 37126 lakóépület
Révész Sámuel és Kollár József,
1909 körül
9.1.36. Üllői út 115/B
= Ernő utca 36.
37261 Brüll-ház
Kiss Géza, 1908-1909.
9.1.37. Üllői út 119.
= Mihálkovics utca 20.
37264 Székesfővárosi kislakásos bérház
Hübner Jenő, 1911.
9.1.38. Üllői út 121.
= Haller utca 88.
= Mihálkovics utca 23.
37278 Székesfővárosi tisztviselő bérház
Pecz Samu, 1911.
9.1.39. Vaskapu utca 3/A
lásd: Tinódi utca 1.
9.1.40. Vaskapu utca 11-15.
lásd: Soroksári út 22-24.
9.1.41. Vágóhíd utca 1-5.
lásd: Soroksári út 58.
9.1.42. Angyal utca 11.
lásd: Mester utca 3.
9.1.43. Mester utca 3.
= Angyal utca 11.
37901 lakóépület
2. Épületegyüttesek
A
9.2.1. 1. Bakáts tér
a 36947, 36940, 36904, 36905, 36906, 36907, 36908, 36909, 36888, 36873, 36912, 36911/2, 36928 helyrajzi számú ingatlanok.
9.2.2. 2. Ferenc körút páratlan oldala a Boráros tértől az Üllői útig, páros oldala a Ferenc körút 6-tól az Üllői útig,
a 37907, 37906, 37905, 37904/2, 37903, 37556, 37555, 37554, 37553, 37552, 37550, 37538, 37537, 37536, 37535, 37534, 37533, 37532, 37106, 37105, 36898, 36897, 36896, 36895, 36894, 36893, 36892, 36891, 36890, 36887, 36886, 36885, 36884, 36883, 36882, 36881, 36880, 36879, 36878, 36877, 36864/2 helyrajzi számú ingatlanok.
9.2.3. 3. Vámház körút páratlan oldala a Vámház körút 5-től a Vámház körút 11-ig,
a 37025, 37024, 37023, 37022 helyrajzi számú ingatlanok.

10. X. kerület

1. Építmények
A B C
10.1.1. Bolgár utca 2.
lásd: Gergely utca 1.
10.1.2. Endre utca 14.
lásd: Füzér utca 37-39.
10.1.3. Endre utca 16. 39080/2 egykori Első Magyar Részvényes
Szalámigyár
1920 körül
10.1.4. Endre utca 18.
= Kolozsvári utca 15/A
39081 egykori Első Magyar Részvényes
Szalámigyár tisztviselői lakóháza
1930 körül
10.1.5. Füzér utca 18.
= Kőrösi Csoma sétány 8.
39030 lakóépület
Ranits József, 1883.
10.1.6. Füzér utca 37-39.
= Endre utca 14.
39077 ipari épület
1912.
10.1.7. Füzér utca 40.
lásd: Liget utca 6-10.
10.1.8. Gergely utca 1.
= Bolgár utca 2.
41768 lakóépület
10.1.9. Gergely utca 12.
lásd: Ihász utca 15.
10.1.10. Harmat utca 1-3.
lásd: Kolozsvári utca 39-43.
10.1.11. Harmat utca 10-12.
lásd: Kőrösi Csoma Sándor út 36-38.
10.1.12. Hölgy utca 23.
lásd: Liget utca 6-10.
10.1.13. Hölgy utca 32. 38966 lakóépület műteremmel
Schöntheil Richárd, 1887., 1905.
10.1.14. Ihász utca 15.
= Gergely utca 12.
41827 református templom
10.1.15. Kada utca 48-56.
= Kerámia utca
41957/23 Magnezit munkássorház
10.1.16. Kada utca-Sörgyár utca sarok 41207/2 feszület, XVIII. század
10.1.17. Kápolna köz 2.
lásd: Kápolna utca 14.
10.1.18. Kápolna utca 14.
= Kápolna köz 2.
41498 evangélikus templom
10.1.19. Kolozsvári utca 15/A
lásd: Endre utca 18.
10.1.20. Kolozsvári utca 39-43.
= Harmat utca 1-3.
39171/2 eredetileg fővárosi kislakásos bérház
Györgyi Dénes, Padányi Gulyás Jenő, 1928.
10.1.21. Kozma utca 8. 42520/2 egykori lóvasút-végállomás
1904-1905.
10.1.22. Kőér utca 62.
lásd: Óhegy utca 9-11.
10.1.23. Kőrösi Csoma sétány 1. 39031/4 lakóépület
Román Ernő és Miklós, 1913.
10.1.24. Kőrösi Csoma sétány 2. 39026 eredetileg lakóépület
10.1.25. Kőrösi Csoma sétány 4. 39027/1 lakóépület
10.1.26. Kőrösi Csoma sétány 8.
lásd: Füzér utca 18.
10.1.27. Kőrösi Csoma Sándor út 36-38.
= Harmat utca 10-12.
39185 lakóépület
10.1.28. Liget tér 2. 41507/1 lakóépület
1908.
10.1.29. Liget utca 6-10.
= Füzér utca 40.
= Hölgy utca 23.
38996 ipari épület
1900 körül
10.1.30. Liget utca 23.
lásd: Szent László tér 22.
10.1.31. Liget utca 29. 39142 lakóépület
10.1.32. Maglódi út 35-51.
= Kada utca
= Kocka utca
= Sörgyár utca
41037/1 egykori Kőbányai Sörgyár 5. sz. telepe
10.1.33. Martinovics tér 4/A 41793 lakóépület
10.1.34. Mázsa tér 38416/1 eredetileg magtárépület
10.1.35. Óhegy utca 2-4. 42032/5 Kőbánya régi iskolája
10.1.36. Óhegy utca 9-11.
= Kőér utca 62.
42018 katolikus templom
Árkay Aladár, 1925-1927.
10.1.37. Sírkert út - Kozma utca sarok 42516 gyalogos aluljáró
10.1.38. Sírkert út 31.
lásd: Újhegyi út 36.
10.1.39. Szent László tér 19-20. 39127 középület
10.1.40. Szent László tér 22.
= Liget utca 23.
39114 lakóépület
10.1.41. Szent László tér 29. 39122
39123
városháza
10.1.42. Újhegyi út 36.
= Sírkert út 31.
42515 Kupa étterem
10.1.43. Vaspálya utca 55/A 38307 egykori kispesti MÁV-állomás
10.1.44. Cserkesz utca 76.
lásd: Kada utca 27-39.
10.1.45. Hungária körút 9-11.
= Hős utca
= Zách utca
38900/13 eredetileg a cs. és kir. IV. hadtest tüzérségi ezrede laktanyájának 1. törzsépülete,
2. tiszti épülete, 4. legénységi épülete, 15., 16., 19., 40. istállói, 20., 33., 46. lovardái, Orczy Gyula, Panuska László,
1896-1898.
10.1.46. Kada utca 27-39.
= Cserkesz utca 76.
4167/1 iskola
1910 előtt
10.1.47. Kőrösi Csoma
Sándor út 43-51.
= Mádi utca 1.
41397/2 eredetileg bérház üzletekkel
1950-es évek
10.1.48. Mádi utca 1.
lásd: Kőrösi Csoma Sándor út 43-51.
2. Épületegyüttesek
A
10.2.1. 1. Állomás utca páros oldala az Állomás utca 2-től az Állomás utca 26-ig,
a 38942, 38939, 38949, 39015/2, 39015/3, 39007, 39006, 39005, 39042, 39043, 39044, 39045, 39046, 39047 helyrajzi számú ingatlanok.
10.2.2. 2. Bánya utca páratlan oldala a Bánya utca 1-től a Bánya utca 23-ig, páros oldala a Bánya utca 2-től a Bánya utca 20-ig,
a 39099, 39100, 39101, 39102, 39088/2, 39088/3, 39107, 39108, 39109, 39110, 39112, 39113, 39158, 39157, 39156, 39155, 39154, 39153, 39147, 39146, 39144, 39142 helyrajzi számú ingatlanok.
10.2.3. 3. Halom utca páratlan oldala a Halom utca 13/A-tól a Halom utca 15-ig,
a 39053/4, 39053/2, 39052 helyrajzi számú ingatlanok.
10.2.4. 4. Hölgy utca páratlan oldala a Hölgy utca 9/B-től a Hölgy utca 21-ig, páros oldala a Hölgy utca 14-től a Hölgy utca 28-ig,
a 39015/1, 39014, 39013, 39012, 39011, 39010, 39009/2, 38950, 38951, 38952, 38953, 38954, 38955/1, 38955/2, 38956, 38957 helyrajzi számú ingatlanok.
10.2.5. 5. Liget utca páratlan oldala a Liget utca 25-től a Liget utca 33-ig, páros oldala a Liget utca 24-től a Liget utca 28-ig,
a 39111, 39110, 39144, 39142, 39140, 39139/1, 39105, 39106, 39109 helyrajzi számú ingatlanok.
10.2.6. 6. Román utca páros oldala a Román utca 4-től a Román utca 22-ig,
a 41787, 41786, 41785, 41784, 41783, 41530/2, 41531, 41532, 41533, 41534 helyrajzi számú
ingatlanok.

11. XI. kerület

1. Építmények
A B C
11.1.1. Alabástrom utca 13-15.
= Bazsalikom utca
44384 középület
11.1.2. Albertfalva utca 8.
= Bükköny utca 1.
= Kenderes utca 2.
43205/2 római katolikus templom
Lechner Jenő, 1938 körül
11.1.3. Ábel Jenő utca 18.
lásd: Diószegi út 54/B
11.1.4. Badacsonyi utca 18.
lásd: Diószegi út 48/B
11.1.5. Bartók Béla út 1.
= Kemenes utca 2.
5467 lakóépület
11.1.6. Bartók Béla út 2.
= Budafoki út 1.
= Szent Gellért tér 3.
5498 lakóépület
11.1.7. Bartók Béla út 4. 5499 lakóépület
11.1.8. Bartók Béla út 9.
= Orlay utca 1.
5479 lakóépület
11.1.9. Bartók Béla út 10-12.
= Csiky utca 3.
5504 lakóépület
11.1.10. Bartók Béla út 137-139.
= Csóka utca
= Kelenföldi út
= Thallóczy Lajos utca
3349
3350
3351
villamos kocsiszín
1912.
11.1.11. Bercsényi utca 17.
lásd: Karinthy Frigyes út 14.
11.1.12. Bocskai út 10.
lásd: Magyari István utca 1-3.
11.1.13. Budafoki út 1.
lásd: Bartók Béla út 2.
11.1.14. Budafoki út 9-11.
= Csiky utca 1.
5505 lakóépület
11.1.15. Budafoki út 59-63.
lásd: Karinthy Frigyes út 4-18.
11.1.16. Budaörsi út 4-18.
= Schweidel utca
4805 lakóépületek
11.1.17. Budaörsi út 49-65.
= Brassó út
= Töhötöm utca
2637 Petőfi laktanya főépülete és kerítés
11.1.18. Budaörsi út 101.
= Rahó utca 1-3.
2571/1 lakóépület
1895-1896.
11.1.19. Bükköny utca 1.
lásd: Albertfalva utca 8.
11.1.20. Csiky utca 1.
lásd: Budafoki út 9-11.
11.1.21. Csiky utca 3.
lásd: Bartók Béla út 10-12.
11.1.22. Csonka János tér
= Fehérvári út 43.
3711 eredetileg vámház
11.1.23. Diószegi út 48/B
= Badacsonyi utca 18.
4482/2 középület
Gót Jenő, 1941.
11.1.24. Diószegi út 54/B
= Ábel Jenő utca 18.
4646/1 lakóépület
Árkay Bertalan, 1929.
11.1.25. Eszék utca 17-19.
lásd: Fadrusz utca 12.
11.1.26. Fadrusz utca 5. 4376 lakóépület
Fischer és Detoma, 1909.
11.1.27. Fadrusz utca 6. 4463 lakóépület és kerítés
1911.
11.1.28. Fadrusz utca 12.
= Eszék utca 17-19.
4399 lakóépület
Medgyaszay István, 1928.
11.1.29. Fadrusz utca 34.
lásd: Kanizsai utca 2-10.
11.1.30. Fehérvári út 2.
= Kőrösy József utca 1.
= Váli utca 1.
4275/9 iskola
Sándy és Orbán, 1911.
11.1.31. Fehérvári út 12. 4275/11 rendelőintézet
11.1.32. Fehérvári út 43.
lásd: Csonka János tér
11.1.33. Fehérvári út 88.
= Hengermalom út 2.
= Sopron út 51.
3883 eredetileg ELMŰ-lakóház
1927.
11.1.34. Fehérvári út 202. 43903/1 eredetileg áramátalakító
1900.
11.1.35. Gombócz Zoltán utca 2.
lásd: Ménesi út 75.
11.1.36. Halmi utca 9. 3669 villa
1900.
11.1.37. Hamzsabégi út 23-27.
lásd: Kanizsai utca 2-10.
11.1.38. Hengermalom út 2.
lásd: Fehérvári út 88.
11.1.39. Hengermalom út 49-51. 4054/4 Budai hengermalom és irodaépület
1910.
11.1.40. Himfy utca 6. 4964/3 lakóépület
1910 körül
11.1.41. Himfy utca 7. 4963/4 lakóépület
1940 körül
11.1.42. Himfy utca 9. 4963/5 plébánia és rendház
Wälder Gyula, 1925 körül
11.1.43. Irinyi József utca 31.
= Karinthy Frigyes út 33.
4136/27 lakóépület
Árkay Bertalan, 1941.
11.1.44. Kalotaszeg utca 3. 3833/4 lakóépület
1928.
11.1.45. Kamaraerdei út 037 eredetileg szegényház igazgatási épülete
11.1.46. Kanizsai utca 2-10.
= Fadrusz utca 34.
= Hamzsabégi út 23-27.
4328 rendőr lakótelep
11.1.47. Karinthy Frigyes út 14.
= Bercsényi utca 17.
4231 lakóépület
1914.
11.1.48. Karinthy Frigyes út 4-18.
= Budafoki út 59-63.
4197/2 egykori dohánygyár épületei
11.1.49. Karinthy Frigyes út 33.
lásd: Irinyi József utca 31.
11.1.50. Kelenhegyi út 6.
lásd: Kemenes utca 14.
11.1.51. Kelenhegyi út 36. 5375/1 villa
1913.
11.1.52. Kelenhegyi út 42. 5360 lakóépület
11.1.53. Kemenes utca 2.
lásd: Bartók Béla út 1.
11.1.54. Kemenes utca 14.
= Kelenhegyi út 6.
5472 Rosenfeld-ház
Vidor Emil, 1908.
11.1.55. Kenderes utca 2.
lásd: Albertfalva utca 8.
11.1.56. Kollégium lépcső 2-4.
lásd: Ménesi út 26.
11.1.57. Köbölkút utca 15.
lásd: Ménesi út 70.
11.1.58. Kőrösy József utca 1.
lásd: Fehérvári út 2.
11.1.59. Kruspér utca 3. 5532 lakóépület
Porgesz József, 1909-1910.
11.1.60. Kruspér utca 5-7. 5531 Singer-ház
Nagy Sándor, 1908-1909.
11.1.61. Magyari István utca 1-3.
= Bocskai út 10.
= Károli Gáspár tér
4368/42
4368/45
evangélikus templom és parókia
Schulek János, 1928.
11.1.62. Mányoki út 4.
lásd: Orlay utca 11.
11.1.63. Mányoki út 16. 5053 villa
Miakich Károly, 1923.
11.1.64. Ménesi út 11-13. 5069 Eötvös Kollégium
Alpár Ignác, 1900.
11.1.65. Ménesi út 25-29. 5080/1 Irgalmas Nővérek Rendjének egykori központi épülete 1909.
11.1.66. Ménesi út 26.
= Kollégium lépcső 2-4.
4957 Lazaristák zárdája és kápolnája
Szuchy János, 1910.
11.1.67. Ménesi út 59/B 5119/10 lakóépület
Medgyaszay István, 1921.
11.1.68. Ménesi út 70.
= Köbölkút utca 15.
4923/3 lakóépület
Grioni Antal, 1911-1912.
11.1.69. Ménesi út 75.
= Gombócz Zoltán utca 2.
5154/8 lakóépület
ifj. Lechner Jenő, 1940.
11.1.70. Mészöly utca 4. 5040 lakóépület
Lechner Jenő, 1909-1910.
11.1.71. Mészöly utca 5. 5037 lakóépület
Medgyaszay István, 1933-1934.
11.1.72. Minerva utca 3.
= Pipacs utca 1/A
5425/2 Bauer-villa és kerítés
1907.
11.1.73. Orlay utca 1.
lásd: Bartók Béla út 9.
11.1.74. Orlay utca 3. 5480 lakóépület
1910 körül
11.1.75. Orlay utca 4. 5490 lakóépület
Löllbach Kálmán, 1910.
11.1.76. Orlay utca 9. 5483 lakóépület
11.1.77. Orlay utca 11.
= Mányoki út 4.
5484 lakóépület
11.1.78. Petzval József utca 3. 3684 villa
Nagy Géza, 1902.
11.1.79. Pipacs utca 1/A
lásd: Minerva utca 3.
11.1.80. Rahó utca 1-3.
lásd: Budaörsi út 101.
11.1.81. Sopron út 51.
lásd: Fehérvári út 88.
11.1.82. Szent Gellért tér 3.
lásd: Bartók Béla út 2.
11.1.83. Tas vezér utca 9.
= Zsombolyai utca 2.
= Diószegi út
= Edömér utca
4491/18 tűzoltóság irodaháza és tűzoltóautó-beálló
Janáky István, 1939.
11.1.84. Váli utca 1.
lásd: Fehérvári út 2.
11.1.85. Zsombolyai utca 2.
lásd: Tas vezér utca 9.
2. Épületegyüttesek
A
11.2.1. 1. Bartók Béla út páratlan oldala az Orlay utcától a Móricz Zsigmond körtérig, páros oldala a Csiky utcától a Móricz Zsigmond körtérig,
az 5488, 5496/1, 5496/2, 5034/1, 5039, 5041, 5042, 5043/1, 5044, 5045, 5046, 5047, 5048, 5049, 4975, 4972, 4971, 5507, 5508, 5509, 5510, 5516, 5519, 5033/2, 5031/1, 5497/2, 4988, 4986, 4985, 4983, 4246/1, 4246/2, 4248, 4249, 4250, 4251 helyrajzi számú ingatlanok.
11.2.2. 2. Bartók Béla út - Fadrusz utca - Villányi út által határolt terület,
a 4456, 4455, 4454, 4453, 4452, 4451, 4463, 4462, 4461, 4460, 4459, 4458, 4457 helyrajzi számú ingatlanok.
11.2.3. 3. Bartók Béla út - Kosztolányi Dezső tér - Bocskai út - Fadrusz utca által határolt terület,
a 4375, 4374, 4373, 4372, 4371, 4370, 4376 helyrajzi számú ingatlanok.
11.2.4. 4. Budafoki út páratlan oldala a Csiky utcától a Karinthy Frigyes útig, páros oldala a Bertalan Lajos utcától a Karinthy Frigyes útig,
az 5511, 5512, 5513, 5517/2, 5519, 5032, 5031/7, 5027, 5026, 5024/1, 5021, 5020, 5019/2, 5018/1, 5009/3, 5014/2, 5016, 4219, 4218, 4217, 4216/2, 4216/1, 5522, 5526, 5527, 5528, 5529, 4118, 4124, 4126/5, 4126/4, 4126/3, 4126/14 helyrajzi számú ingatlanok.
11.2.5. 5. Építész utca - Karcag utca - Vegyész utca - Fegyvernek utca által határolt terület (kis lakótelep),
a 43715, 43716, 43717, 43718, 43719, 43720, 43721, 43722, 43723, 43630, 43631, 43632, 43633, 43634, 43635, 43636, 43637, 43638, 43733, 43732, 43731, 43730, 43729, 43728, 43727, 43726, 43724, 43648, 43647, 43646, 43645, 43644, 43643, 43642, 43641, 43639, 43640, 43735, 43736, 43737, 43738, 43739, 43740, 43741, 43742, 43743, 43744, 43745, 43650, 43651, 43652, 43653, 43654, 43655, 43656, 43657, 43658, 43659, 43660, 43753, 43752, 43751, 43750, 43749, 43748, 43747, 43746, 43668, 43667, 43666, 43665, 43664, 43663, 43662, 43661, 43670, 43671, 43672, 43673, 43674, 43675, 43676, 43677, 43678, 43679, 43680, 43688, 43687, 43686, 43685, 43684, 43683, 43682, 43681, 43755, 43756, 43757, 43758, 43759, 43760, 43761, 43762, 43763, 43764, 43765, 43690, 43691, 43692, 43693, 43694, 43695, 43696, 43697, 43698, 43699, 43700, 43778, 43777, 43776, 43775, 43774, 43773, 43772, 43771, 43770, 43769, 43768, 43767, 43766, 43712, 43711, 43710, 43709, 43708, 43707, 43706, 43705, 43704, 43703, 43702 helyrajzi számú ingatlanok.
11.2.6. 6. Móricz Zsigmond körtér,
a 4970, 4969, 4966, 4965/3, 4456, 4442/8, 4442/9, 4442/10, 4442/17, 4442/18, 4442/14, 4442/15, 4442/16, 4274, 4273, 4272, 4252, 4251 helyrajzi számú ingatlanok.
11.2.7. 7. Orlay utca páros oldala a Bartók Béla úttól a Mányoki útig,
az 5488, 5490, 5491, 5492, 5493 helyrajzi számú ingatlanok.
11.2.8. 8. Szabolcska Mihály utca páratlan oldala a Fehérvári úttól a Bartók Béla útig, Eszék utca páratlan oldala az Eszék utca 3-tól a Fadrusz utcáig,
a 4427, 4426, 4424, 4423, 4421, 4420, 4407, 4406, 4405, 4403, 4401, 4399 helyrajzi számú ingatlanok.

12. XII. kerület

1. Építmények
A B C
12.1.1. Alma utca 1.
= Gaál József út 2.
10110 villa
Árkay Aladár, 1910-1913.
12.1.2. Alma utca 9.
= Határőr út 32.
10104 villa
Árkay Aladár, 1910-1913.
12.1.3. Apor Vilmos tér 9.
= Jagelló út 7.
8204/15 római katolikus templom
Fiala Ferenc, Lehoczky György, 1934.
12.1.4. Árnyas út 1/B
lásd: Budakeszi út 34/C
12.1.5. Árnyas út 15/B
lásd: Budakeszi út 46/B
12.1.6. Árnyas út 40/B 10875/5 villa
Schubert és Hickisch, 1880.
12.1.7. Béla király út 44.
lásd: Harangvölgyi út 3.
12.1.8. Bíró utca 1.
lásd: Csaba utca 15.
12.1.9. Bíró utca 6/D 10095 villa
Román Ernő és Miklós, 1909.
12.1.10. Böszörményi út 23-25.
= Kiss János altábornagy utca 51-53.
8258/13 középület
Henny Ferenc, 1939-1940.
12.1.11. Budakeszi út 12-22.
lásd: Zugligeti út 9-23.
12.1.12. Budakeszi út 34/C
= Árnyas út 1/B
10866/9 lakóépület
1880 körül
12.1.13. Budakeszi út 46/B
= Árnyas köz
= Árnyas út 15/B
10873/3 villa
Patisti-Hauer, 1898.
12.1.14. Bürök utca 37.
= Kempelen Farkas utca
8627/12 kegykápolna
1884.
12.1.15. Cinege út 8/C
= Csipke utca 23-25.
= György Aladár utca
10396/1 villa
12.1.16. Csaba utca 15.
= Bíró utca 1.
6887 Malmos-villa
Kós Károly, 1927-1928.
12.1.17. Csaba utca 18/B 6992 lakóépület
Friedman Ernő, 1936.
12.1.18. Csaba utca 20. 6993 lakóépület
12.1.19. Csermely út 6/A 10529/12 villa
12.1.20. Csermely út 8. 10532 lakóépület
Kimnach Vilmos, 1856.
12.1.21. Csermely út 10. 10533 lakóépület
1870 körül
12.1.22. Csipke utca 23-25.
lásd: Cinege út 8/C
12.1.23. Dániel út 3/A
lásd: Szarvas Gábor út 14.
12.1.24. Dobsinai utca 6/A 8536/4 lakóépület
1910.
12.1.25. Erzsébet kilátó út 10503/25 János-hegyi Erzsébet-kilátó
Schulek Frigyes, 1907 körül
12.1.26. Farkasvölgyi út 12-14. 9240/10 egykori rendház
Kiss József, 1925-1927.
12.1.27. Fészek utca 18. 10192/7 lakóépület
12.1.28. Gaál József út 2.
lásd: Alma utca 1.
12.1.29. Gím utca 4. 10770/1 villa
Kovács Károly, 1894.
12.1.30. Harangvölgyi út 3.
= Béla király út 44.
10500/8 lakóépület
1770.
12.1.31. Határőr út 32.
lásd: Alma utca 9.
12.1.32. Jagelló út 7.
lásd: Apor Vilmos tér 9.
12.1.33. Janka út 6/B 10518/2 lakóépület
1860 körül
12.1.34. Kék Golyó utca 3-13.
lásd: Ráth György utca 7-9.
12.1.35. Kék Golyó utca 10. 7066 lakóépület
Lauber László, Nyíri István, 1938.
12.1.36. Kiss János altábornagy utca 21. 7680 lakóépület és melléképületek
1910 körül
12.1.37. Kiss János altábornagy utca 23.
= Ugocsa utca 1.
7681 lakóépület
1908.
12.1.38. Kiss János altábornagy utca 51-53.
lásd: Böszörményi út 23-25.
12.1.39. Kiss János altábornagy utca 55-59.
= Margaréta utca
8258/1 lakóépületek
Medgyaszay István, 1928-1929.
12.1.40. Konkoly-Thege Miklós út 13-17. 9121/18 obszervatórium
főépület, meridián épület,
6-os, 7-es és 24-es kupola
Sváb Gyula, 1927.
12.1.41. Márton Áron tér 2338/1
8674/2
Baetz-féle nyilvános illemhely
12.1.42. Monda utca 5. 10757/52 villa
12.1.43. Németvölgyi út 99. 8674/1 Farkasréti temető bejárati épületegyüttese
Módos Ferenc, 1938.
12.1.44. Ráth György utca 7-9.
= Kék Golyó utca 3-13.
6998/13 kápolna
1930 körül
12.1.45. Remete út 4. 10853 villa és kerti lak
Buzzi Félix, 1869.
12.1.46. Szamos utca 8.
= Városmajor utca 45.
6862/3 lakóépület
1908 körül
12.1.47. Szarvas Gábor út 14.
= Dániel út 3/A
10675 villa
1910 körül
12.1.48. Szarvas Gábor út 46/B 10769/2 villa
Singer Samu, 1897.
12.1.49. Székács utca 14. 10037/2 villa
12.1.50. Tamási Áron utca 36. 8530/9 lakóépület
1900 körül
12.1.51. Tartsay Vilmos utca 11. 7784/1 lakóépület
Lechner Jenő, 1925.
12.1.52. Tartsay Vilmos utca 13. 7784/2 eredetileg lakóépület
Lechner Jenő, 1925.
12.1.53. Tartsay Vilmos utca 15. 7775 lakóépület
Lechner Jenő, 1925.
12.1.54. Ugocsa utca 1.
lásd: Kiss János altábornagy utca 23.
12.1.55. Városmajor utca 28/B 6987/4 egykori Semsey-kastély
Kallina Mór, 1891.
12.1.56. Városmajor utca 45.
lásd: Szamos utca 8.
12.1.57. Városmajor utca 75. 6835/9 Baetz-féle nyilvános illemhely
12.1.58. Virányos út 24/B 10711/6 villa
Grünwald Mór, 1896.
12.1.59. Zugligeti út 9-23.
= Budakeszi út 12-22.
10947/1 Iparművészeti Főiskola
Farkasdy Zoltán, 1953.
12.1.60. Zugligeti út 65. 10822/2 lakóépület
12.1.61.
12.1.62. Zugligeti út 81. 10830 lakóépület
1870 körül
2. Épületegyüttesek
A
12.2.1. 1. Kiss János altábornagy utca páros oldala a Törpe utcától a Németvölgyi útig, valamint a Törpe utca 1/B és a Németvölgyi út 60.
a 8248/20, 8248/19, 8248/18, 8248/17, 8248/16, 8248/15, 8248/14, 8248/13, 8248/12, 8248/11, 8248/10, 8248/9, 8248/8, 8248/7, 8248/6, 8248/23, 8248/22, 8248/21, 8248/3, 8248/2, 8248/1 helyrajzi számú ingatlanok.
12.2.2. 2. Ráth György utca páros oldala a Ráth György utca 22-től a Ráth György utca 56-ig; Csaba utca - Karap utca - Csemegi utca - Ráth György utca által határolt terület; Karap utca páratlan oldala a Karap utca 1-től a Karap utca 15-ig (Bírák és ügyészek lakótelepe),
a 10022, 10024, 10030, 10031, 10032, 10033, 10034, 10043/18, 10043/14, 10044, 10046, 10047, 10048, 10049, 10050, 10051, 10052, 10053, 10054, 10055, 10056, 10057, 10058, 10059, 10060, 10045, 10063, 10062, 10064, 10065, 10066, 10067, 10068, 10069 helyrajzi számú ingatlanok.

13. XIII. kerület

1. Építmények
A B C
13.1.1. Alig utca 3. 25459/17 lakóépület
Hofstätter Béla, 1942.
13.1.2. Alig utca 9-11.
lásd: Visegrádi utca 47/C, D
13.1.3. Angyalföldi út 1.
= Lőportár utca 29.
28204 óvoda, filagória
Forrai Sándor, 1898-1899.
13.1.4. Angyalföldi út 5/B
lásd: Dózsa György út 152.
13.1.5. Angyalföldi út 26-28.
lásd: Váci út 47/E
13.1.6. Angyalföldi út 36-38.
= Janicsár utca 4.
= Déryné köz 8.
27817/10 székesfővárosi kislakásos bérház
Szabó Gyula, 1911-1912.
13.1.7. Babér utca 17.
= Tomori utca 8/B
= Csuka utca
26085/172 római katolikus templom és plébánia
Foerk Ernő, 1930.
13.1.8. Balzac utca 1.
lásd: Váci út 28.
13.1.9. Balzac utca 8-10.
= Kresz Géza utca 31.
25220 Lóránt-ház
Ágoston Emil, 1909-1910.
13.1.10. Balzac utca 21.
= Pannónia utca 31.
25279 lakóépület
1900 körül
13.1.11. Balzac utca 31.
= Tátra utca 30/A
25264/4 lakóépület
Hamburger István, 1935.
13.1.12. Balzac utca 33. 25264/5 lakóépület
Krausz Gábor, 1936-1937.
13.1.13. Balzac utca 44/A
lásd: Tátra utca 28.
13.1.14. Csanády utca 2.
lásd: Váci út 34.
13.1.15. Csanády utca 14.
lásd: Hegedűs Gyula utca 34.
13.1.16. Csanády utca 19. 25354 lakóépület
13.1.17. Csata utca 20.
= Gömb utca 25.
27464 elemi iskola
Baumhorn Lipót, 1910.
13.1.18. Déryné köz 2.
lásd: Váci út 57-61.
13.1.19. Déryné köz 8.
lásd: Angyalföldi út 36-38.
13.1.20. Dévai utca 15/A 28112 tüdőbeteg-gondozó intézet
13.1.21. Dolmány utca 45.
lásd: Szent László út 133-143.
13.1.22. Dózsa György út 55.
lásd: Tüzér utca 26.
13.1.23. Dózsa György út 136.
lásd: Lehel utca 16.
13.1.24. Dózsa György út 138-142.
= Tüzér utca 19-23.
= Taksony utca 3-5.
28159 Székesfővárosi kislakásos bérházak
és kerítés
Rerrich Béla, 1910-1911.
13.1.25. Dózsa György út 152.
= Angyalföldi út 5/B
28197/1 Népszálló
Schoditsch Lajos és Eberling Béla,
1910-1911.
13.1.26. Dráva utca 12.
lásd: Hegedűs Gyula utca 92-94.
13.1.27. Dunyov István utca 1.
lásd: Váci út 47/E
13.1.28. Gergely Győző utca 5.
lásd: Tátra utca 23/A
13.1.29. Gergely Győző utca 6.
lásd: Tátra utca 24.
13.1.30. Gergely Győző utca 7.
lásd: Tátra utca 26.
13.1.31. Gergely Győző utca 11.
lásd: Hollán Ernő utca 38/A
13.1.32. Gergely Győző utca 17.
lásd: Pozsonyi út 33/A
13.1.33. Gogol utca 19.
lásd: Visegrádi utca 60.
13.1.34. Gömb utca 25.
lásd: Csata utca 20.
13.1.35. Gyermek tér 3.
lásd: Nővér utca 15-17.
13.1.36. Hegedűs Gyula utca 8.
= Katona József utca 8.
25086 lakóépület
Révész Sámuel, Kollár József, 1909.
13.1.37. Hegedűs Gyula utca 10.
lásd: Katona József utca 21.
13.1.38. Hegedűs Gyula utca 15. 25166 Rosenfeld-ház
Porgesz József, 1910.
13.1.39. Hegedűs Gyula utca 20.
= Radnóti Miklós utca 20.
25174 lakóépület
Révész Sámuel és Kollár József, 1910.
13.1.40. Hegedűs Gyula utca 20/A
= Radnóti Miklós utca 19/A
25243/13 lakóépület
Kósa Zoltán, 1935.
13.1.41. Hegedűs Gyula utca 32. 25287 Prágai-ház
Vermes József, 1912.
13.1.42. Hegedűs Gyula utca 34.
= Csanády utca 14.
25286 Rosenfeld-ház
Porgesz József, 1911.
13.1.43. Hegedűs Gyula utca 40. 25351/2 lakóépület
1910 körül
13.1.44. Hegedűs Gyula utca 82-86.
lásd: Tutaj utca 7-11.
13.1.45. Hegedűs Gyula utca 88-90.
= Tisza utca 18.
= Vág utca 19-21.
25627/4 Székesfővárosi kislakásos bérház
Morbitzer Nándor, 1909-1910.
13.1.46. Hegedűs Gyula utca 92-94.
= Dráva utca 12.
= Tisza utca 11.
25627/7
25627/3
Székesfővárosi kislakásos bérház
Komor Marcell, Jakab Dezső, 1909-1910.
13.1.47. Hollán Ernő utca 2.
lásd: Szent István körút 4.
13.1.48. Hollán Ernő utca 3. 25114 lakóépület
Reiss Zoltán, 1912.
13.1.49. Hollán Ernő utca 16.
= Katona József utca 33/A
25204/6 lakóépület
13.1.50. Hollán Ernő utca 18. 25204/7 lakóépület
dr. Barát Béla és Novák Ede, 1933.
13.1.51. Hollán Ernő utca 22.
= Raoul Wallenberg utca 10.
25204/9 lakóépület
1930 körül
13.1.52. Hollán Ernő utca 38/A
= Gergely Győző utca 11.
25266/8 lakóépület
Körner József és Rosenberg József, 1937.
13.1.53. Huba utca 12.
= Rózsafa utca 2.
27868 karmelita templom és rendház
13.1.54. Ipoly utca 5/A
lásd: Kárpát utca 7/B
13.1.55. Ipoly utca 5/G
lásd: Pannónia utca 68.
13.1.56. Ipoly utca 23-29.
lásd: Váci út 48/E, F
13.1.57. Janicsár utca 2.
lásd: Váci út 57-61.
13.1.58. Janicsár utca 4.
lásd: Angyalföldi út 36-38.
13.1.59. Katona József utca 8.
lásd: Hegedűs Gyula utca 8.
13.1.60. Katona József utca 15.
lásd: Visegrádi utca 14.
13.1.61. Katona József utca 21.
= Hegedűs Gyula utca 10.
25169 lakóépület
1906.
13.1.62. Katona József utca 23/B
lásd: Pannónia utca 9.
13.1.63. Katona József utca 25-27.
lásd: Pannónia utca 16-20.
13.1.64. Katona József utca 33/A
lásd: Hollán Ernő utca 16.
13.1.65. Kárpát utca 7/B
= Ipoly utca 5/A
25432 lakóépület
Wellisch Alfréd, 1910-1911.
13.1.66. Kresz Géza utca 16. 25145 lakóépület
Kármán Géza - Ullmann Gyula, 1910 körül
13.1.67. Kresz Géza utca 18. 25146 lakóépület
Kármán Géza - Ullmann Gyula, 1910 körül
13.1.68. Kresz Géza utca 22.
lásd: Radnóti Miklós utca 9.
13.1.69. Kresz Géza utca 23.
lásd: Radnóti Miklós utca 4-6.
13.1.70. Kresz Géza utca 31.
lásd: Balzac utca 8-10.
13.1.71. Kresz Géza utca 36. 25314 lakóépület
Vermes József, 1911.
13.1.72. Lehel tér
= Váci út 5-7.
28222/4 római katolikus templom
Möller István, 1933.
13.1.73. Lehel utca 4/C 28170 Fábián-ház
Román Miklós és Ernő, 1913 körül
13.1.74. Lehel utca 14.
= Taksony utca 1/A, B
28158 Székesfővárosi műhelybérház
Medgyes Messinger Alajos, 1910-1911.
13.1.75. Lehel utca 16.
= Dózsa György út 136.
28157 elemi iskola
Balázs Ernő, 1909-1912.
13.1.76. Lehel utca 42.
lásd: Róbert Károly körút 67.
13.1.77. Lőportár utca 29.
lásd: Angyalföldi út 1.
13.1.78. Népfürdő utca 1/B
lásd: Révész utca 18-22.
13.1.79. Népfürdő utca 3.
lásd: Révész utca 25-29.
13.1.80. Nővér utca 15-17.
= Gyermek tér 3.
26543/6 gimnázium
Kozma Lajos, 1946-1949.
13.1.81. Pannónia utca 6. 25099 lakóépület
Jónás Zsigmond és Dávid, 1909.
13.1.82. Pannónia utca 8. 25100 lakóépület
Orth Ambrus és Somló Emil, 1910 körül
13.1.83. Pannónia utca 9.
= Katona József utca 23/B
25182 lakóépület
Löffler Sándor és Béla, 1915.
13.1.84. Pannónia utca 16-20.
= Katona József utca 25-27.
= Tátra utca 9-13.
= Raoul Wallenberg utca 2-4.
25183/1-6 Phőnix-ház és Turul-ház
13.1.85. Pannónia utca 28.
lásd: Radnóti Miklós utca 24-26.
13.1.86. Pannónia utca 30.
= Radnóti Miklós utca 23.
25249 lakóépület
Román Miklós - Jelinek Frigyes, 1914.
13.1.87. Pannónia utca 31.
lásd: Balzac utca 21.
13.1.88. Pannónia utca 68.
= Ipoly utca 5/G
25441/2 lakóépület
Ligeti Pál, Pallós Arthur, 1941.
13.1.89. Pannónia utca 81.
lásd: Tutaj utca 7-11.
13.1.90. Pannónia utca 83.
= Vág utca 12-14.
13.1.91. Pozsonyi út 3.
lásd: Szent István körút 2.
13.1.92. Pozsonyi út 33/A
= Gergely Győző utca 17.
25266/11 lakóépület
Vámos Imre, 1940.
13.1.93. Pozsonyi út 38-42.
= Szent István park 27-29.
25337/2
25337/4
Dunapark ház
Hofstätter Béla, Domány Ferenc, 1936.
13.1.94. Pozsonyi út 44-46.
= Szent István park 30-31.
25337/5 lakóépület
Málnai Béla, 1935-1936.
13.1.95. Pozsonyi út 53-55.
= Wahrmann Mór köz 2.
25398/3 lakóépület
Hámor István, 1941.
13.1.96. Pozsonyi út 58.
= Gogol utca
= Garam utca
25123/3 református templom, harangláb és parókia
Tóth Imre, Halászy Jenő, 1936.
13.1.97. Radnóti Miklós utca 4-6.
= Kresz Géza utca 23.
25138 lakóépület
Komor Marcell és Jakab Dezső, 1903.
13.1.98. Radnóti Miklós utca 9.
= Kresz Géza utca 22.
25225 lakóépület
Kosztolányi Kann Gyula, 1904-1905.
13.1.99. Radnóti Miklós utca 12.
lásd: Visegrádi utca 17.
13.1.100. Radnóti Miklós utca 13.
lásd: Visegrádi utca 19.
13.1.101. Radnóti Miklós utca 19/A
lásd: Hegedűs Gyula utca 20/A
13.1.102. Radnóti Miklós utca 20.
lásd: Hegedűs Gyula utca 20.
13.1.103. Radnóti Miklós utca 23.
lásd: Pannónia utca 30.
13.1.104. Radnóti Miklós utca 24-26.
= Pannónia utca 28.
= Tátra utca 17.
25189
25190
lakóépület
Fischer József és Mueller Félix, 1925.
13.1.105. Radnóti Miklós utca 25.
= Tátra utca 19.
25250 Pollák-ház
Román Miklós és Ernő, 1913 körül
13.1.106. Raoul Wallenberg utca 2-4.
lásd: Pannónia utca 16-20.
13.1.107. Raoul Wallenberg utca 10.
lásd: Hollán Ernő utca 22.
13.1.108. Révész utca 18-22.
= Népfürdő utca 1/B
25671 eredetileg hőerőmű épülete
13.1.109. Révész utca 25-29.
= Népfürdő utca 3.
25721/13 eredetileg gyárépület és portaépülete
13.1.110. Rokolya utca 50.
lásd: Szent László út 133-143.
13.1.111. Ronyva utca 3. 25589/20 lakóépület
Gerlóczy Gedeon, 1941.
13.1.112. Róbert Károly körút 67.
= Lehel utca 42.
27973 eredetileg DOMUS Áruház
Lázár Antal, Reimholz Péter, 1972-1974.
13.1.113. Rózsafa utca 2.
lásd: Huba utca 12.
13.1.114. Röntgen utca 1-3.
lásd: Váci út 48/E, F
13.1.115. Röntgen utca 7-9. 25459/58
25459/57
lakóépület
Platschek Imre, 1942.
13.1.116. Röntgen utca 12.
lásd: Visegrádi utca 47/C, D
13.1.117. Szegedi út 43.
lásd: Szent László út 26.
13.1.118. Szent István körút 2.
= Pozsonyi út 3.
25117 lakóépület
13.1.119. Szent István körút 4.
= Hollán Ernő utca 2.
25116 lakóépület
13.1.120. Szent István park 27-29.
lásd: Pozsonyi út 38-42.
13.1.121. Szent István park 30-31.
lásd: Pozsonyi út 44-46.
13.1.122. Szent László utca 26.
= Szegedi út 43.
27297 egykori kápolna a lakóépület földszintjén
13.1.123. Szent László út 133-143.
= Dolmány utca 45.
= Rokolya utca 50.
= Tatai utca 120-130.
26749 MÁV tisztviselő lakótelep és kerítés
13.1.124. Taksony utca 1/A, B
lásd: Lehel utca 14.
13.1.125. Taksony utca 3-5.
lásd: Dózsa György út 138-142.
13.1.126. Tatai utca 120-130.
lásd: Szent László út 133-143.
13.1.127. Tátra utca 3. 25104 Back-ház
Málnai Béla és Haász Gyula, 1911-1912.
13.1.128. Tátra utca 4. 25107 Haász-ház
Málnai Béla és Haász Gyula, 1911-1912.
13.1.129. Tátra utca 5/C 25103/5 lakóépület
Farkas Endre és Farkas György, 1937.
13.1.130. Tátra utca 9-13.
lásd: Pannónia utca 16-20.
13.1.131. Tátra utca 17.
lásd: Radnóti Miklós utca 24-26.
13.1.132. Tátra utca 19.
lásd: Radnóti Miklós utca 25.
13.1.133. Tátra utca 20/A 25199/1 lakóépület
1930 körül
13.1.134. Tátra utca 23/A
= Gergely Győző utca 5.
25272/24 lakóépület
Farkas Endre és Farkas György, 1936.
13.1.135. Tátra utca 24.
= Gergely Győző utca 6.
25272/22 lakóépület
Hofstätter Béla, 1932.
13.1.136. Tátra utca 26.
= Gergely Győző utca 7.
25272/17 lakóépület
Hofstätter Béla, 1932.
13.1.137. Tátra utca 28.
= Balzac utca 44/A
25263/3 lakóépület
Ginczler Hermann, 1937.
13.1.138. Tátra utca 30/A
lásd: Balzac utca 31.
13.1.139. Thurzó utca 20/B
lásd: Visegrádi utca 54/A
13.1.140. Thurzó utca 23.
lásd: Visegrádi utca 52/B
13.1.141. Tisza utca 11.
lásd: Hegedűs Gyula utca 92-94.
13.1.142. Tisza utca 18.
lásd: Hegedűs Gyula utca 88-90.
13.1.143. Tomori utca 8/B
lásd: Babér utca 17.
13.1.144. Tutaj utca 7-11.
= Pannónia utca 81.
= Hegedűs Gyula utca 82-86.
25564/4 elemi iskola
Schulek János, 1910 körül
13.1.145. Tüzér utca 19-23.
lásd: Dózsa György út 138-142.
13.1.146. Tüzér utca 26.
= Dózsa György út 55.
27913/1 eredetileg zsinagóga
Baumhorn Lipót, 1908.
13.1.147. Váci út 5-7.
lásd: Lehel tér
13.1.148. Váci út 28.
= Balzac utca 1.
25327 lakóépület
1890 körül
13.1.149. Váci út 34.
= Csanády utca 2.
25330 Krayer-ház
Ágoston Emil, 1909-1910.
13.1.150. Váci út 46/B
= Victor Hugo utca 2/A
25391/5 lakóépület
Fischer József, 1941 körül
13.1.151. Váci út 47/E
= Dunyov István utca 1.
= Angyalföldi utca 26-28.
27833/3 egykori Schlick Ignác alapította
vasöntöde és gépgyár
1910 körül
13.1.152. Váci út 48/E, F
= Ipoly utca 23-29.
= Röntgen utca 1-3.
25459/34 egykori Modianó Szivarka-papírgyár
Szőke Imre, 1931.
13.1.153. Váci út 57-61.
= Janicsár utca 2.
= Déryné köz 2.
27817/5 iskola
Kauser József, 1909-1910.
13.1.154. Vág utca 12-14.
= Pannónia utca 83.
25581 egykori Népház
Orth Ambrus és Somló Emil, 1909.
13.1.155. Vág utca 19-21.
lásd: Hegedűs Gyula utca 88-90.
13.1.156. Victor Hugo utca 2/A
lásd: Váci út 46/B
13.1.157. Victor Hugo utca 45.
= Wahrmann Mór köz 1.
25398/8 lakóépület
1930 körül
13.1.158. Visegrádi utca 13. 25151 lakóépület
Kármán Géza - Ullmann Gyula, 1905 körül
13.1.159. Visegrádi utca 14.
= Katona József utca 15.
25154 lakóépület
Ungar Vilmos, 1906.
13.1.160. Visegrádi utca 15. 25150 lakóépület
Kármán Géza - Ullmann Gyula, 1905 körül
13.1.161. Visegrádi utca 17.
= Radnóti Miklós utca 12.
25149 lakóépület
Vágó József és László, 1903.
13.1.162. Visegrádi utca 19.
= Radnóti Miklós utca 13.
25233 Hertzka-Mikó-ház
Kosztolányi Kann Gyula, 1904-1905.
13.1.163. Visegrádi utca 23. 25230 Förster-ház
Málnai Béla és Haász Gyula, 1910.
13.1.164. Visegrádi utca 29. 25309 Spitzer-ház
Klinger József, 1912-13.
13.1.165. Visegrádi utca 47/C, D
= Alig utca 9-11.
= Röntgen utca 12.
25459/43 eredetileg OTI rendelő
ifj. Masirevich György, 1936.
13.1.166. Visegrádi utca 52/B
= Thurzó utca 23.
25423/12 lakóépület
Falus Ferenc, 1937-38.
13.1.167. Visegrádi utca 54/A
= Thurzó utca 20/B
25457/4 lakóépület
Falus Ferenc, 1937-38.
13.1.168. Visegrádi utca 60.
= Gogol utca 19.
25487 lakóépület
Wellisch Alfréd, 1912.
13.1.169. Wahrmann Mór köz 1.
lásd: Victor Hugo utca 45.
13.1.170. Wahrmann Mór köz 2.
lásd: Pozsonyi út 53-55.
13.1.171. Lőportár utca 33.
lásd: Váci út 21.
13.1.172. Taksony u. 18.
lásd: Váci út 21.
13.1.173. Váci út 21.
= Taksony utca 18.
= Lőportár utca 33.
28206 eredetileg elemi iskola
Schomann Antal,
1883-1884.
13.1.174. Hegedűs Gyula utca 36.
= Csanády utca 15.
25356 lakóház
Berger Dezső 1911.
13.1.175. Csanády utca 15.
lásd: Hegedűs Gyula utca 36.
2. Épületegyüttesek
A
13.2.1. 1. Pozsonyi út páratlan oldala a Pozsonyi út 9-től a Pozsonyi út 25-ig, illetve a Pozsonyi út 33/A-tól a Pozsonyi út 41-ig,
a 25204/2, 25204/3, 25204/11, 25204/12, 25205/4, 25205/5, 25206/2, 25207/2, 25266/11, 25266/12, 25266/13, 25265/2, 25260/40, 25260/41 helyrajzi számú ingatlanok.
13.2.2. 2. Radnóti Miklós utca - Pozsonyi út - Herzen utca - Hollán Ernő utca - Victor Hugo utca - Pozsonyi út - Ipoly utca - Újpesti rakpart által határolt terület (Szent István park környezete),
a 25260/45, 25260/46, 25260/47, 25260/48, 25260/52, 25338/24, 25338/25, 25337/15, 25256/16, 25256/17, 25256/23, 25256/24, 25256/25, 25259/6, 25259/7, 25259/10, 25337/2, 25337/4, 25337/5, 25337/8, 25337/10, 25337/12, 25337/14, 25256/15, 25256/14, 25256/13, 25256/10, 25256/9, 25256/8, 25256/11, 25256/12, 25256/18, 25256/20, 25256/22, 25259/5, 25259/8, 25259/9, 25260/49, 25260/50, 25260/51, 25338/23, 25338/11, 25338/10, 25338/9, 25337/11, 25337/13, 25338/7, 25338/6, 25338/5 helyrajzi számú ingatlanok.
13.2.3. 3. Szent István körút páros oldala a Hollán Ernő utcától a Nyugati térig,
a 25115, 25106, 25105, 25097, 25096, 25078, 25058, 25057, 25056, 25055 helyrajzi számú ingatlanok.

14. XIV. kerület

1. Építmények
A B C
14.1.1. Abonyi utca 1.
lásd: Dózsa György út 17.
14.1.2. Abonyi utca 2.
lásd: Dózsa György út 19.
14.1.3. Abonyi utca 11.
lásd: Cházár András utca 9.
14.1.4. Abonyi utca 14. 32714 lakóépület
Moravetz Ferenc és Moravetz István, Heim József, Székely Marcell,
1900-1901., 1926., 1933.
14.1.5. Abonyi utca 16.
lásd: Ajtósi Dürer sor 15-17.
14.1.6. Abonyi utca 18.
lásd: Ajtósi Dürer sor 19-21.
14.1.7. Abonyi utca 21.
= Szabó József utca 16.
32761 Magyar Református Egyház zsinati
hivatalának épülete
Villányi János és Hajós Alfréd, 1909.
14.1.8. Abonyi utca 25. 32777 lakóépület
Bauer Emil és Guttmann Gyula, 1911.
14.1.9. Abonyi utca 27.
= Izsó utca 8.
32778 lakóépület
Baumhorn Lipót, 1907.
14.1.10. Abonyi utca 29.
= Izsó utca 9.
32780 lakóépület
Wellisch Andor, 1911.
14.1.11. Abonyi utca 31. 32781 egykori lakóépület
Kerekes Antal, 1897.
14.1.12. Abonyi utca 33.
lásd: Zichy Géza utca 10.
14.1.13. Ajtósi Dürer sor 9.
= Cházár András utca 22.
32722 lakóépület
14.1.14. Ajtósi Dürer sor 15-17.
= Abonyi utca 16.
32708 gimnázium
Korb Flóris, 1907-1908.
14.1.15. Ajtósi Dürer sor 19-21.
= Abonyi utca 18.
= Zichy Géza utca 12-14.
32707 eredetileg zárda
Rimanóczy Gyula, 1938.
14.1.16. Ajtósi Dürer sor 31.
lásd: Ilka utca 61.
14.1.17. Amerikai út 25.
= Thököly út 123.
32213/1 eredetileg irodaépület
14.1.18. Amerikai út 51. 31572/2 lakóépületek
Wolfman Gergely, 1896.
14.1.19. Amerikai út 59. 31570/2 eredetileg villa
1920 körül
14.1.20. Angol utca 26.
= Egressy út 71.
31897 iskola
Alpár Ignác, 1902.
14.1.21. Angol utca 75.
= Szugló utca 71-75.
31784 iskola, óvoda, kerítés
1895.
14.1.22. Álmos vezér tere 9. 39221/25 gimnázium
1895 körül
14.1.23. Báróczy utca 10-12.
lásd: Egressy út 35-51.
14.1.24. Bosnyák tér
= Csömöri út
31262/3 római katolikus templom
Rimanóczy Gyula, 1942.
14.1.25. Bosnyák utca 1/B 31836 lakóépület
1900 körül
14.1.26. Bosnyák utca 3. 31835 egykori fogadó
Jedlicska János, Fettich Nándor,
1899., 1911.
14.1.27. Bosnyák utca 11. 31831/4 villa és melléképület
1900 körül
14.1.28. Bosnyák utca 22. 31733 lakóépület
1920 körül
14.1.29. Bosnyák utca 46-56.
lásd: Lőcsei út 32.
14.1.30. Cházár András utca 5. 32754 lakóépület
Franz Matouschek, 1907-1908.
14.1.31. Cházár András utca 9.
= Abonyi utca 11.
32756 villa
Löffler Béla és Sándor, 1908 körül
14.1.32. Cházár András utca 15. 32712 lakóépület
Ifj. Ray Dezső Vilmos, 1910.
14.1.33. Cházár András utca 18. 32720 lakóépület
Bauer Emil és Guttmann Gyula, 1914.
14.1.34. Cházár András utca 22.
lásd: Ajtósi Dürer sor 9.
14.1.35. Columbus utca 36.
lásd: Gyarmat utca 5/B
14.1.36. Columbus utca 39. 32281 lakóépület
Ifj. Paulheim Ferenc, 1942.
14.1.37. Columbus utca 45.
lásd: Gyarmat utca 7/A
14.1.38. Columbus utca 47.
= Gyarmat utca 10.
31596 villa
Holetschny Raimond
14.1.39. Columbus utca 58. 31632 lakóépület
Zolnay István, 1901.
14.1.40. Columbus utca 87.
= Dorozsmai utca 2-20.
29803/5 iskola
1908.
14.1.41. Csernyus utca 7/A, B
= Zsálya utca 2.
39585/37,
39585/36
iker lakóépület
Fischer József, 1933.
14.1.42. Dorozsmai utca 2-20.
lásd: Columbus utca 87.
14.1.43. Dózsa György út 1-3.
lásd: Stefánia út 4-12.
14.1.44. Dózsa György út 17.
= Abonyi utca 1.
32734 lakóépület
Karvaly Gyula, 1910.
14.1.45. Dózsa György út 19.
= Abonyi utca 2.
32729 lakóépület
Nagy és Benedikt, 1906.
14.1.46. Dózsa György út 25-27. 32726 iskola és egykori gondnoki lakóépület
Balázs Ernő, 1900.
14.1.47. Egressy út 35-51.
= Báróczy utca 10-12.
32138/1 posta járműtelepe
Bierbauer István, Hübner Jenő,
1923-1928.
14.1.48. Egressy út 69.
= Kövér Lajos utca 5-9.
31896 iskola és egykori óvoda
Sebestyén Artúr, 1910.
14.1.49. Egressy út 71.
lásd: Angol utca 26.
14.1.50. Erzsébet királyné útja 3.
lásd: Hungária körút 167-169.
14.1.51. Erzsébet királyné útja 12/B 29808/2 lakóépület
1891.
14.1.52. Erzsébet királyné útja 23. 31568 lakóépület
1890-es évek
14.1.53. Erzsébet királyné útja 25.
= Laky Adolf utca 46.
31567 eredetileg lakóépület
Pucher József, Mészáros és Gerstenberger, 1880 körül
14.1.54. Erzsébet királyné útja 112. 30005/4 egykori üzemi épületek
1920 körül
14.1.55. Erzsébet királyné útja 122. 30326/4 egykori vámház
14.1.56. Francia út 56.
lásd: Hungária körút 159-161.
14.1.57. Francia út 58.
lásd: Hungária körút 167-169.
14.1.58. Fűrész utca 61. 31233 villa
1900.
14.1.59. Fűrész utca 64-66.
lásd: Telepes utca 32.
14.1.60. Gizella út 39-57.
lásd: Hungária körút 120-132.
14.1.61. Gyarmat utca 5/B
= Columbus utca 36.
31598/1 villa
1920 körül
14.1.62. Gyarmat utca 7/A
= Columbus utca 45.
32278 villa
Czipper Nándor, 1910 körül
14.1.63. Gyarmat utca 7/B 32277 villa
Végh Gyula, 1910 körül
14.1.64. Gyarmat utca 7/C 32276 villa
Sattler Mihály, 1922-1924., 1935.
14.1.65. Gyarmat utca 10.
lásd: Columbus utca 47.
14.1.66. Gyarmat utca 30. 31550 villa
Lindwurm-testvérek, 1912.
14.1.67. Hermina út 3. 31678/9 villa
Dr. Ligeti Pál, 1924-1925.
14.1.68. Hungária körút 21-31.
= Mogyoródi út 1.
= Tábornok utca 2-6.
= Utász utca 10.
32429 középület
Kallós Adolf, Koch Richard,
1901., 1909., 1911., 1928., 1929.
14.1.69. Hungária körút 120-132.
= Gizella út 39-57.
= Semsey Andor utca 18-24.
32329 egykori telefongyár-irodaház
Nyíri-Lauber
14.1.70. Hungária körút 151.
= Ajtósi Dürer sor
31649/2 villa
Cséti István, 1923.
14.1.71. Hungária körút 153. 31649/3 lakóépület
Cséti István, 1922.
14.1.72. Hungária körút 159-161.
= Francia út 56.
31647 üzemi épület
Dr. Bierbauer Virgil, 1929-1930.
14.1.73. Hungária körút 167-169.
= Erzsébet királyné útja 3.
= Francia út 58.
31644 egykori „Sínylők Menháza”
Freund Vilmos, 1891.
14.1.74. Ida utca 2.
= Ilka utca 51.
32657 Schuler-villa
Benedek Dezső, 1908-1910.
14.1.75. Ilka utca 40.
lásd: Thököly út 90.
14.1.76. Ilka utca 41/A, B 32646/2 lakóépület
Hikisch Rezső, 1922-1923.
14.1.77. Ilka utca 43. 32649 lakóépület
Hofstätter Béla, 1927.
14.1.78. Ilka utca 51.
lásd: Ida utca 2.
14.1.79. Ilka utca 54. 32668 eredetileg lakóépület
Benedek Dezső, 1910 körül
14.1.80. Ilka utca 56. 32667 lakóépület
Ifj. Paulheim Ferenc, 1926.
14.1.81. Ilka utca 61.
= Ajtósi Dürer sor 31.
32664 lakóépület
Gaál Bertalan, 1912.
14.1.82. Istvánmezei út 3.
lásd: Stefánia út 4-12.
14.1.83. Izsó utca 5. 32787 egykori Malonyay-villa és kerítése
Lajta Béla, 1905-1907.
14.1.84. Izsó utca 7. 32786 eredetileg lakóépület
Habrill Károly, 1905.
14.1.85. Izsó utca 8.
lásd: Abonyi utca 27.
14.1.86. Izsó utca 9.
lásd: Abonyi utca 29.
14.1.87. Jávor utca 5/A 32680 eredetileg lakóépület
Bálint és Jámbor, 1915.
14.1.88. Jávor utca 11/A 32684 Hegedűs-villa
Hegedűs Ármin, 1905.
14.1.89. Kassai tér
= Nagy Lajos király útja
29981/48 római katolikus templom
Petrovácz Gyula, 1936.
14.1.90. Kerékgyártó utca 103.
lásd: Öv utca 182/B
14.1.91. Korong utca 27. 31585 villa
1920 körül
14.1.92. Korong utca 29.
= Laky Adolf utca 32.
31580 villa
1910 körül
14.1.93. Korong utca 32. 31576 villa
1903.
14.1.94. Korong utca 34. 31575/2 villa
1903.
14.1.95. Korong utca 54.
lásd: Uzsoki utca 29.
14.1.96. Kövér Lajos utca 5-9.
lásd: Egressy út 69.
14.1.97. Kövér Lajos utca 52. 31849 eredetileg lakóépület és műhely
1920 körül
14.1.98. Laky Adolf utca 3. 32248/2 villa
14.1.99. Laky Adolf utca 32.
lásd: Korong utca 29.
14.1.100. Laky Adolf utca 46.
lásd: Erzsébet királyné útja 25.
14.1.101. Laky Adolf utca 74. 29813/33 villa
XIX. század második fele
14.1.102. Lőcsei út 32.
= Bosnyák utca 46-56.
= Rózsavölgyi köz 1-3.
= Bosnyák tér
31264/2 evangélikus templom és parókia
Münnich Aladár, 1942., 1989.
14.1.103. Mexikói út 52/B 32297 lakóépület
Jakab Dezső, 1896.
14.1.104. Mogyoródi út 1.
lásd: Hungária körút 21-31.
14.1.105. Örs vezér útja 52. 39586/3 lakóépület
Preisich Gábor, Vadász Mihály,
1935-1936.
14.1.106. Öv utca 182/B
= Kerékgyártó utca 103.
30955/1 villa
1910 körül
14.1.107. Róna utca 117. 31866 eredetileg nyaraló
1890.
14.1.108. Róna utca 131. 31842 eredetileg nyaraló
XIX. század vége
14.1.109. Róna utca 137. 31840 lakóépület
Heufich Adolf, 1897.
14.1.110. Rózsavölgyi köz 1-3.
lásd: Lőcsei út 32.
14.1.111. Semsey Andor utca 18-24.
lásd: Hungária körút 120-132.
14.1.112. Stefánia út 4-12.
= Dózsa György út 1-3.
= Ifjúság útja
= Istvánmezei út 3.
= Szabó József utca 3.
32826 egykori Népstadion épületegyüttese
és szoborpark, kerítés
Dávid Károly
egykori Millenáris Velodrom
Bláthy Ottó, 1896.
14.1.113. Stefánia út 63/B, C 32612/1 lakóépület
14.1.114. Stefánia út 65. 32613 lakóépület
14.1.115. Stefánia út 77. 32626 lakóépület
14.1.116. Stefánia út 28/B 32805/2 lakóépület
14.1.117. Stefánia út 34-36.
= Zichy Géza utca
32703 egykori úri kaszinó
Meining Artúr, 1895.
14.1.118. Szabó József utca 3.
lásd: Stefánia út 4-12.
14.1.119. Szabó József utca 12. 32763 eredetileg lakóépület
1890 körül
14.1.120. Szabó József utca 16.
lásd: Abonyi utca 21.
14.1.121. Szabó József utca 23. 32770 lakóépület
Fischer Ferenc, 1897-1898.
14.1.122. Szugló utca 71-75.
lásd: Angol utca 75.
14.1.123. Tábornok utca 2-6.
lásd: Hungária körút 21-31.
14.1.124. Telepes utca 32.
= Fűrész utca 64-66.
31122 iskola és kerítése
Fritz Oszkár, 1909-1910.
14.1.125. Thököly út 90.
= Ilka utca 40.
32675 lakóépület
XX. század eleje
14.1.126. Thököly út 116. 32264 lakóépület és kerítése
Boda László, 1918.
14.1.127. Thököly út 123.
lásd: Amerikai út 25.
14.1.128. Törökőr utca 50. 32182/6 lakóépület
Deli Lajos, Faragó Ferenc, 1932.
14.1.129. Utász utca 10.
lásd: Hungária körút 21-31.
14.1.130. Uzsoki utca 29.
= Korong utca 54.
31524 egykori Izraelita Leányárvaház
Kármán Géza és Ullmann Aladár, 1901.
14.1.131. Uzsoki utca 34/A 31560/5 eredetileg villa
1890 körül
14.1.132. Uzsoki utca 36/B 31561/3 lakóépület
Fellner Sándor, 1924.
14.1.133. Uzsoki utca 42. 31564/1 lakóépület
1880 körül
14.1.134. Zichy Géza utca 8. 32783 lakóépület
Gyalus László, 1906.
14.1.135. Zichy Géza utca 10.
= Abonyi utca 33.
32782 eredetileg László Fülöp udvari
festőművész műteremháza melléképülettel
Gyalus László, 1903.
14.1.136. Zichy Géza utca 12-14.
lásd: Ajtósi Dürer sor 19-21.
14.1.137. Zsálya utca 2.
lásd: Csernyus utca 7/A, B
14.1.138. Cházár András utca 2-4.
lásd: Thököly út 56.
14.1.139. Dózsa György út 5.
lásd: Thököly út 44.
14.1.140. Thököly út 44.
= Dózsa György út 5.
32740 lakóépület
1927.
14.1.141. Thököly út 56.
= Cházár András utca 2-4.
32749 plébánia
1893.
2. Épületegyüttesek
A
14.2.1. 1. Stefánia út páratlan oldala a Stefánia út 83-85-től a Stefánia út 109-ig,
a 32628, 32630, 32631, 32699, 32697, 32696/1, 32695/1, 32693, 32692/2, 32691, 32690/2 helyrajzi számú ingatlanok.
14.2.2. 2. Thököly út mindkét oldala a Cházár András utcától az Ilka utcáig,
a 32836, 32835, 32834, 32833, 32832, 32831/1, 32799, 32798, 32797, 32796, 32795/2, 32795/1, 32794, 32793, 32792, 32791, 32631, 32632, 32633, 32634, 32635, 32636, 32751, 32764, 32765, 32766, 32772, 32773, 32774, 32788, 32702, 32701, 32699, 32698, 32678, 32677, 32676, 32675 helyrajzi számú ingatlanok.

15. XV. kerület

1. Építmények
A B C
15.1.1. Arany János utca 49.
lásd: Rákos út 71-75.
15.1.2. Bercsényi Miklós utca 55-57.
lásd: Kozák tér 13-16.
15.1.3. Cserba Elemér út 1.
lásd: Régi Fóti út 73.
15.1.4. Juhos utca 28. 90104 evangélikus templom és egykori parókia
1855.
15.1.5. Kossuth utca 1. 89867/30 református templom
15.1.6. Kozák tér 13-16.
= Bercsényi Miklós utca 55-57.
84747/1 iskola
Wellisch Andor, 1928.
15.1.7. Mozdonyvezető utca 4/A
lásd: Szent Korona útja 3/A
15.1.8. Perczel Mór utca 1-3.
lásd: Tóth István utca 98-100.
15.1.9. Rákos út 71-75.
= Arany János utca 49.
86682 református templom
15.1.10. Régi Fóti út 73.
= Cserba Elemér út 1.
90250 evangélikus templom
15.1.11. Szent Korona útja 3/A
= Mozdonyvezető utca 4/A
80744/2 római katolikus templom
15.1.12. Sződliget utca 9. 87885 kúria
15.1.13. Templom tér 10. 83576 evangélikus templom
Sándy Gyula, 1933.
15.1.14. Tóth István utca 98-100.
= Perczel Mór utca 1-3.
= Vasvári Pál utca 2-4.
81009
81010
iskola és óvoda
1929.
15.1.15. Vasvári Pál utca 2-4.
lásd: Tóth István utca 98-100.
15.1.16. Rákospalota-Újpest vasútállomás 88195 vasútállomás főépülete
2. Épületegyüttesek
A
15.2.1. 1. Alkotmány utca (M3-as autópálya) - Kazán utca - Rákos út - Wesselényi utca - Vasutastelep utca - Széchenyi út által határolt terület (MÁV Vasutastelep),
a 80754/1, 80754/2, 80772, 80771, 80774, 80756/4, 80756/2, 80756/3, 80758, 80769, 80767, 80760/1, 80760/2, 80762, 80763, 80765/1, 80765/2, 80780/1, 80780/3, 80784/4, 80784/5, 80784/6, 80784/7, 80784/9, 80788, 80780/2, 80780/4, 80784/10, 80784/11, 80786, 80782/4, 80782/5, 80782/2, 80782/3, 80784/1, 80784/2, 80735/1, 80735/2, 80735/3, 80735/4, 80735/5, 80735/6 helyrajzi számú ingatlanok.
15.2.2. 2. Attila utca páros oldala a Kismező utcától a Régi Fóti útig, Kossuth utca páros oldala a Kismező utcától a Kossuth utca 34-ig,
a 90008, 90006, 90003, 90002, 90001, 89993, 89991, 89977, 89976, 89975, 89974, 89973, 89950, 89951, 89952, 89953/1, 89953/2, 89954, 89956, 89957, 89958, 89961, 89964, 89965, 89968, 89969 helyrajzi számú ingatlanok.
15.2.3. 3. Fő út páros oldala a Pozsony utcától a Rákóczi utcáig,
a 87730/2, 87729, 87728, 87724, 87723, 87720, 87719, 87715/1, 87713/2, 87710, 87709, 87704, 87703/1, 87699 helyrajzi számú ingatlanok.

16. XVI. kerület

1. Építmények
A B C
16.1.1. Baross Gábor utca 1.
= Veres Péter út 124.
106414 lakóépület
Árkay Aladár
16.1.2. Budapesti út 82-84. 110113 református templom,
parókia és gyülekezeti ház
Árkay Aladár, 1927-1928.
16.1.3. Hunyadvár utca 19.
lásd: Pilóta utca 17.
16.1.4. Koronafürt utca 31.
lásd: Májusfa utca 5.
16.1.5. Májusfa utca 5.
= Koronafürt utca 31.
105900 villa
16.1.6. Pálya utca 27.
= Rákosi út 43-45.
110280 eredetileg lakóépület
1900 körül
16.1.7. Pilóta utca 17.
= Hunyadvár utca 19.
105996 villa
16.1.8. Pilóta utca 19. 105995 villa
16.1.9. Pilóta utca 21.
= Szilágyi Mihály utca 16.
105989 villa
16.1.10. Pilóta utca 23.
= Szilágyi Mihály utca 19.
105987 Wigand-villa
Toroczkai Wigand Ede
16.1.11. Rákosi út 43-45.
lásd: Pálya utca 27.
16.1.12. Szilágyi Mihály utca 16.
lásd: Pilóta utca 21.
16.1.13. Szilágyi Mihály utca 19.
lásd: Pilóta utca 23.
16.1.14. Veres Péter út 124.
lásd: Baross Gábor utca 1.
16.1.15. Bökényföldi út 30-32.
= Rajka utca 2.
105608 lakóépület
16.1.16. Diósy Lajos utca 21. 105853 Paulheim József villája
1898.
16.1.17. Diósy Lajos utca 23.
= Májusfa utca 18.
105854 lakóépület
1898.
16.1.18. Májusfa utca 18.
lásd: Diósy Lajos utca 23.
16.1.19. Mészáros József utca 15. 105802 Paulheim Ferenc nyaralója
1897.
16.1.20. Paulheim József tér 105926/1 római katolikus templom
Weninger Ferenc, 1904-1905.
16.1.21. Rajka utca 2.
lásd: Bökényföldi út 30-32.

17. XVII. kerület

1. Építmények
A B C
17.1.1. Bakancsos utca 2.
= Pesti út 111.
125391 evangélikus templom
1910 körül
17.1.2. Báthory utca 31.
= Petőfi utca 25.
124324 villa, Erdős Renée háza,
XIX. század vége
17.1.3. Gózon Gyula utca 44-46.
lásd: XIX. utca 15-17.
17.1.4. Hunyadi utca 40. 124449 kúria
1880-as évek
17.1.5. Hunyadi utca 50. 124444 kúria és melléképülete, Bartók Béla háza,
1890-es évek
17.1.6. Kölcsey utca 34.
Petőfi utca 17.
124425 nyaraló,
1896.
17.1.7. Pesti út 111.
lásd: Bakancsos utca 2.
17.1.8. Petőfi utca 17.
lásd: Kölcsey utca 34.
17.1.9. Petőfi utca 25.
lásd: Báthory utca 31.
17.1.10. Péceli út 146. 128185 református templom
Sándy Gyula, 1939.
17.1.11. Rákoscsaba utca 34. 128153 „süllyedő kastély”
1800-as évek vége
17.1.12. Tessedik tér 124356 evangélikus templom
Sándy Gyula, 1939.
17.1.13. XV. utca 23.
= XVII. utca 22.
129672 művelődési épület
Sztanek Pál, 1907-1910.
17.1.14. XVII. utca 19. 129680 villa
17.1.15. XVII. utca 22.
lásd: XV. utca 23.
17.1.16. XIX. utca 15-17.
= Gózon Gyula utca 44-46.
= XXI. utca 18-20.
129715 evangélikus templom
Sándy Gyula, 1932.
17.1.17. XXI. utca 18-20.
lásd: XIX. utca 15-17.

18. XVIII. kerület

1. Építmények
A B C
18.1.1. Ady Endre utca 90-92.
lásd: Nemes utca 19.
18.1.2. Dobozi utca 31.
lásd: Városház utca 32.
18.1.3. Gyömrői út 85-87. 154444/1 víztorony
18.1.4. Gyöngyvirág utca 1-3.
lásd: Kossuth Lajos tér 2.
18.1.5. Gyöngyvirág utca 5. 155415 egykori Tündér-kert
vendéglő
18.1.6. Gyöngyvirág utca 6-8.
= Kubinyi Imre utca 5-7.
155295 klasszicista kúria
18.1.7. Gyöngyvirág utca 28/B
= Nefelejcs utca 37.
155226 egykori Kuszenda-villa
18.1.8. Gyöngyvirág utca 39-41.
= Virág utca 2.
154654 egykori kármelita árvaház
18.1.9. Hargita tér 147583 feszület
Fadrusz János
18.1.10. Jegenye fasor 43. 154447/9 Pestszentlőrinc vasútállomás
18.1.11. Kossuth Lajos tér 2.
= Gyöngyvirág utca 1-3.
155416 iskola
XX. század eleje
18.1.12. Kossuth Lajos tér 5.
= Thököly út
155419 református templom
Csaba Rezső, 1941.
18.1.13. Kubinyi Imre utca 5-7.
lásd: Gyöngyvirág utca 6-8.
18.1.14. Nefelejcs utca 37.
lásd: Gyöngyvirág utca 28/B
18.1.15. Nemes utca 14. 140695 patika
18.1.16. Nemes utca 19.
= Ady Endre utca 90-92.
144398 római katolikus templom
18.1.17. Ráday Gedeon utca 1.
lásd: Üllői út 450-452.
18.1.18. Üllői út 450-452.
= Ráday Gedeon utca 1.
155607/2 egykori Lövészegylet Székháza
18.1.19. Városház utca 32.
= Dobozi utca 31.
150488 villa
18.1.20. Virág utca 2.
lásd: Gyöngyvirág utca 39-41.

19. XIX. kerület

1. Építmények
A B C
19.1.1. Katica utca 2.
lásd: Kossuth tér 11-12.
19.1.2. Kosárfonó utca 1.
lásd: Kossuth tér 11-12.
19.1.3. Kossuth tér 11-12.
= Katica utca 2.
= Kosárfonó utca 1.
162489 Kispesti állami elemi és
polgári fiúiskola
Wachtel Elemér, 1911 körül
19.1.4. Városház tér 6. 164270 vendéglő
1938.
19.1.5. Városház tér 18-20. 164230 városháza

20. XX. kerület

1. Építmények
A B C
20.1.1. Ady Endre utca 82.
= Topánka utca
170204/73 lakóépület
20.1.2. Ady Endre utca 89.
= Török Flóris utca 90-92.
= Kalmár Ilona sétány
171190/31 evangélikus templom
és parókia
20.1.3. Baross utca 53. 171080 villa
20.1.4. Ferenc utca 5. 171560 baptista imaház
20.1.5. Kmety utca 1.
lásd: Ónodi utca 14.
20.1.6. Kossuth Lajos tér 1. 171167/13 városháza
Böhm-Hegedűs, 1906.
20.1.7. Kossuth Lajos utca 37/B 170204/78 eredetileg lakóépület és bolt
20.1.8. Kossuth Lajos utca 39. 170204/77 eredetileg lakóépület
Gaál Imre Galéria
20.1.9. Kossuth Lajos utca 51.
lásd: Török Flóris utca 70.
20.1.10. Kossuth Lajos utca 52.
lásd: Török Flóris utca 72.
20.1.11. Kossuth Lajos utca 82.
lásd: Tátra tér 2.
20.1.12. Lajtha László utca 22.
lásd: Ónodi utca 14.
20.1.13. Magyarok Nagyasszonya tér 179423 római katolikus templom
Diebold Hermann, 1930-1940.
20.1.14. Ónodi utca 14.
= Lajtha László utca 22.
= Kmety utca 1.
170594/2 iskola
20.1.15. Szent Erzsébet tér 1. 171537 római katolikus templom
20.1.16. Tátra tér 2.
= Kossuth Lajos utca 82.
172513 vásárcsarnok
20.1.17. Török Flóris utca 70.
= Kossuth Lajos utca 51.
170441 üzletház
20.1.18. Török Flóris utca 72.
= Kossuth Lajos utca 52.
171372 lakóépület
20.1.19. Török Flóris utca 87-89.
= Emlékezés tere
171482 iskola
20.1.20. Török Flóris utca 90-92.
lásd: Ady Endre utca 89.
20.1.21. Vízisport utca 2-30. 170022 (III-V. számú) csónakházak
Somody Ödön, 1925 körül
2. Épületegyüttesek
A
20.2.1. 1. Ady Endre utca páratlan oldala az Ady Endre utca 71-től az Ady Endre utca 79-ig,
a 171367, 171366, 171365, 171364, 171363 helyrajzi számú ingatlanok.

21. XXI. kerület

1. Építmények
A B C
21.1.1. Árpád utca 1.
= Táncsics Mihály utca 22.
209294 Csepeli Munkásotthon
1920.
21.1.2. Deák tér 1.
= Táncsics Mihály utca 93.
208844 evangélikus templom
Vojtka József, 1928.
21.1.3. Csepel Művek
Acélcső utca
210146/219 15., eredetileg Csőgyári kikészítő
21.1.4. Csepel Művek
Déli utca 13-17.
= Asztalosipar utca
210146/65 9., eredetileg Szerelőüzem
vasbeton épületszerkezet
21.1.5. Csepel Művek
Déli bekötő út
210146/70 58. kép, eredetileg Szerszámgépgyár
2. sz. csarnoka
21.1.6. Csepel Művek
Déli bekötő út
210146/70 10. eredetileg Központi TMK műhely
21.1.7. Csepel Művek
Duna lejáró 5-9.
= Asztalosipar utca
210146/65 8., eredetileg Raktár
21.1.8. Csepel Művek
Duna lejáró
= Erőműkapcsoló-ház utca
210146/115 6., eredetileg Kapcsolóház
21.1.9. Csepel Művek
Duna lejáró
= Erőműkapcsoló-ház utca
210146/119 5., eredetileg Kazánház
21.1.10. Csepel Művek
Iparvágány utca
210146/96 18., eredetileg Durva hengermű
21.1.11. Csepel Művek
Központi út 18.
= Színesfém utca
210146/58 7,. eredetileg Központi Iroda
21.1.12. Csepel Művek
Központi út 20-22.
= Esztergályos utca
= Nagykalapács utca
210146/165 4., eredetileg Központi Anyagraktár
21.1.13. Csepel Művek
Központi út 49-53.
= Déli bekötő út
210146/103 1., eredetileg Egyedi Gépgyár Kissori üzem
21.1.14. Csepel Művek
Központi út 55-59.
210146/70 11., eredetileg Egyedi Gépgyár csarnoka
21.1.15. Csepel Művek
Nagykalapács utca
= Esztergályos utca
210146/165 14., eredetileg Kovácsoló karbantartó
21.1.16. Csepel Művek
Vasút utca
= Öntöde utca
210146/165 13., eredetileg Vasöntő épület
21.1.17. Petőfi utca 46.
lásd: Posztógyár utca 3.
21.1.18. Posztógyár utca 2.
= II. Rákóczi Ferenc út 171.
210604 középület
21.1.19. Posztógyár utca 3.
= Petőfi utca 46.
210601 középület
21.1.20. Posztógyár utca 4. 210605 középület
21.1.21. II. Rákóczi Ferenc út 171.
lásd: Posztógyár utca 2.
21.1.22.
21.1.23. Táncsics Mihály utca 22.
lásd: Árpád utca 1.
21.1.24. Táncsics Mihály utca 93.
lásd: Deák tér 1.
2. Épületegyüttesek
A
21.2.1. 1. II. Rákóczi Ferenc út - Kereszt utca - Petőfi utca - Betű utca által határolt terület, ún. „külső lakótelep”,
a 210583, 210585, 210587, 210586, 210588, 210590/1, 210592, 210594, 210596, 210590/2, 210593, 210595, 210597 helyrajzi számú ingatlanok.
21.2.2. 2. Vasút sor - Kórház köz - Kert utca által határolt terület, Mansfeld Péter utca páratlan oldala a Mansfeld Péter utca 1-től a Mansfeld Péter utca 21-ig és a Déli utca páratlan oldala a Déli utca 1-től a Déli utca 7-ig, ún. „belső lakótelep”,
a 210332, 210334/2, 210334/1, 210330 helyrajzi számú ingatlanok.

22. XXII. kerület

1. Építmények
A B C
22.1.1. Alsósas utca 49-61.
lásd: Kossuth Lajos utca 78-94.
22.1.2. Anna utca 15 220651/3 eredetileg lakóépület
XX. század eleje
22.1.3. Bajcsy-Zsilinszky utca 20/B
= Sárgabarack utca 17.
228558 római katolikus templom
Gerstner Károly, 1912.
22.1.4. Borkő utca 1.
lásd: Nagytétényi út 72.
22.1.5.
22.1.6. Dézsmaház utca 15.
= Gyöngyszem utca 14.
228155 lakóépület
22.1.7. Dézsmaház utca 17.
= Gyöngyszem utca 16.
228154 lakóépület
22.1.8. Dézsmaház utca 19.
= Gyöngyszem utca 18.
228153 lakóépület
XX. század eleje
22.1.9. Dózsa György út 47/A
= VI. utca 2.
229540 lakóépület
XX. század eleje
22.1.10. Dózsa György út 49/B
= VII. utca 1.
229543 lakóépület
XX. század eleje
22.1.11. Dózsa György út 96.
= Szent László utca 2/A
230616 római katolikus templom
Irsy László, Kismarty-Lechner Jenő, 1933.
22.1.12. Fehérhegy utca 27. 223767 lakóépület
XIX-XX. század fordulója
22.1.13. Gyöngyszem utca 14.
lásd: Dézsmaház utca 15.
22.1.14. Gyöngyszem utca 16.
lásd: Dézsmaház utca 17.
22.1.15. Gyöngyszem utca 18.
lásd: Dézsmaház utca 19.
22.1.16. Háros utca 3. 232016/3 víztorony
XX. század első fele
22.1.17. Hosszúhegy utca 33.
lásd: Kossuth Lajos utca 54.
22.1.18. Húr utca 19-21.
lásd: Jókai Mór utca 35
22.1.19. Hűség utca 9. 228402/1 lakóépület
XX. század eleje
22.1.20. II. utca 16. 229378 lakóépület
XX. század eleje
22.1.21. Játék utca 16. 223589 evangélikus templom
22.1.22. Játék utca 18-20. 223588/2 általános iskola
22.1.23. Jókai Mór utca 35.
= Húr utca 19-21.
228171 tűzoltósági torony
XX. század első fele
22.1.24. Kálváriahegy utca 1.
lásd: Kölcsey utca 2.
22.1.25. Kálváriahegy utca 3.
lásd: Kölcsey utca 4.
22.1.26. Kossuth Lajos utca 54.
= Hosszúhegy utca 33.
223814 lakóépület
XX. század eleje
22.1.27. Kossuth Lajos utca 78-94.
= Alsósas utca 49-61.
223830 borászati árverési csarnok épülete a csarnok belsőépítészeti kialakításával együtt
1910.
22.1.28. Kölcsey utca 2.
= Kálváriahegy utca 1.
223724 lakóépület
XIX. század második fele
22.1.29. Kölcsey utca 4.
= Kálváriahegy utca 3.
223725 lakóépület
XIX. század vége
22.1.30. Lánc utca 4.
= Tóth József utca 61/B
223965 lakóépület
22.1.31. Mária Terézia utca 15.
lásd: Városház tér 1.
22.1.32. Mária Terézia utca 17.
lásd: Városház tér 13.
22.1.33. Méz utca 8-10.
lásd: Villa utca 10-12.
22.1.34. Nagytétényi út 22. 224917 pestiskápolna és barlanglakás
XVIII. század közepe
22.1.35. Nagytétényi út 64. 224771 borkatakomba
1902.
22.1.36. Nagytétényi út 72.
= Borkő utca 1.
224670/1 egykori Erzsébet Szálló
XX. század eleje
22.1.37. Nagytétényi út
Hárosi vasútállomás
224999/11 állomásépület
XIX. század vége
22.1.38. Rákóczi út 2. 228881/2 egykori Josipovich kúria
1830 körül
22.1.39. Sárgabarack utca 17.
lásd: Bajcsy-Zsilinszky utca 20/B
22.1.40. Sörház utca 5. 224779 lakóépület
XIX-XX. század fordulója
22.1.41. Stáció utca 223529 stációk
22.1.42. Szent László utca 2/A
lásd: Dózsa György út 96.
22.1.43. Terv utca 15. 229222 Budatétényi kápolna
1889.
22.1.44. Tóth József utca 41. 224878 lakóépület
XIX. század vége
22.1.45. Tóth József utca 61/B
lásd: Lánc utca 4.
22.1.46. Városház tér 1.
= Mária Terézia utca 15.
223570 posta
22.1.47. Városház tér 7-10. 223606/1 rendőrség
22.1.48. Városház tér 13.
= Mária Terézia utca 17.
223609/3 villa
22.1.49. Villa utca 10-12.
= Méz utca 8-10.
224760/1 lakóépület
XX. század eleje
22.1.50. VI. utca 2.
lásd: Dózsa György út 47/A
22.1.51. VII. utca 1/A
lásd: Dózsa György út 49/B
22.1.52. Árpád utca 52. 222822 Wappler-ház
1909-1910.
22.1.52. Alsósas utca 41.
lásd: Kossuth Lajos utca 70.
22.1.53. Alsósas utca 47.
lásd: Kossuth Lajos utca 76.
22.1.54. Anna utca 9. 220682 egykori Francois-villa
22.1.55. Demjén István utca 2. 220574 református templom
22.1.56. Fenyőtoboz utca 25.
lásd: Komáromi út 21.
22.1.57. Hosszúhegy tér 3.
= Kálváriahegy utca 13.
223733 lakóépület
22.1.58. Kálváriahegy utca 13.
lásd: Hosszúhegy tér 3.
22.1.59. Komáromi út 21.
= Fenyőtoboz utca 25.
225390 lakóépület
22.1.60. Kossuth Lajos utca 70.
= Alsósas utca 41.
223826 lakóépület
1899.
22.1.61. Kossuth Lajos utca 76.
= Alsósas utca 47.
223829 lakóépület
22.1.62. Kossuth Lajos utca 81-83.
= Mária Terézia utca 66-68.
223625 borászati szakképző iskola
22.1.63. Leányka utca 1/A-B
= Anna utca
223555
223557
egykori Törley pezsgőborgyár
22.1.64. Mária Terézia utca 66-68.
lásd: Kossuth Lajos utca 81-83.
22.1.65. Nagytétény-Diósd vasútállomás
Rakodó utca
233185/2 vasútállomás főépülete
2. Épületegyüttesek
A
22.2.1. 1. Mária Terézia utca páros oldala a Mária Terézia utca 2-től a Mária Terézia utca 24-ig,
Kossuth Lajos utca páratlan oldala a Kossuth Lajos utca 1-től a Kossuth Lajos utca 23-ig, páros oldala a Kossuth Lajos utca 2-től a Kossuth Lajos utca 24-ig, Magdolna utca páratlan oldala a Magdolna utca 1-től a Magdolna utca 23-ig, páros oldala a Magdolna utca 2-től a Magdolna utca 28-ig,
a 223673, 223672, 223671, 223670, 223669, 223668, 223667, 223666, 223665, 223663, 223662, 223661, 223660, 223659, 223675, 223676, 223677, 223678, 223679/1, 223679/2, 223680, 223681, 223682, 223683, 223684, 223685, 223686, 223687, 223689, 223690, 223716, 223715, 223714, 223713, 223712, 223711, 223707, 223706, 223705, 223702, 223701, 223700, 223699 helyrajzi számú ingatlanok.
22.2.2. 2. Péter-Pál utca páratlan oldala a Péter Pál utca 3-tól a Péter Pál utca 35-ig, páros oldala a Péter Pál utca 28-tól a Péter Pál utca 40-ig,
a 223289, 223288, 223287/2, 223286, 223282, 223281, 223278/1, 223275, 223273/1, 223271, 223270, 223267, 223266, 223264, 223263, 223262, 220711, 220712, 220713, 220714, 220715, 220716, 220717/1 helyrajzi számú ingatlanok.
22.2.3. 3. Nagytétényi út páros oldala a Szentháromság tértől a Fáy Ferenc utcáig,
a 232587, 232586, 232585, 232571, 232553, 232550, 232544, 232543, 232542, 232539, 232538, 232535, 232534, 232531, 232529, 232527, 232518, 232840, 232841, 232842, 232843, 232844, 232845, 232846, 232847, 232848, 232850, 232851, 232852/1, 232857, 232858 helyrajzi számú ingatlanok.
22.2.4. 4. Szabadság utca páratlan oldala a Szabadság utca 1/B-től a Zambelli Lajos utcáig, páros oldala a Szabadság utca 2-től a Zambelli Lajos utcáig,
a 232555, 232556, 232558, 232559, 232553, 232552, 232551, 232549/2, 232548, 232547, 232546 helyrajzi számú ingatlanok.
22.2.5. 5. Szentháromság utca mindkét oldala a Nagytétényi úttól a Zambelli Lajos utcáig,
a 231725, 231724, 231723, 231722, 231721, 231705, 231703, 231701, 231700, 232587, 232583, 232582, 232579, 232578, 232575, 232574, 232573 helyrajzi számú ingatlanok.
22.2.6. 6. Templom utca mindkét oldala a Nagytétényi úttól a Zambelli Lajos utcáig
a 232585, 232584, 232581, 232580, 232577, 232576, 232574, 232573, 232571, 232570, 232568, 232567, 232566, 232565, 232564, 232563, 232562 helyrajzi számú ingatlanok.
22.2.7. 7. Zambelli Lajos utca páratlan oldala a Zambelli Lajos utca 1-től a Zambelli Lajos utca 5-ig,
a 232591, 232592, 232593, 232597 helyrajzi számú ingatlanok.

23. XXIII. kerület

1. Építmények
A B C
23.1.1. Grassalkovich út 92-96.
= Táncsics Mihály utca 25-33.
185033 iskola
1909.
23.1.2. Grassalkovich út 162.
= Hősök tere 14.
186049 eredetileg takarékpénztár
1912.
23.1.3. Grassalkovich út 165. 185875 lakóépület
1889.
23.1.4. Grassalkovich út 167/A 185874 lakóépület
1900.
23.1.5. Grassalkovich út 167/B
= Hősök tere 9.
185873 eredetileg lakóépület
1902.
23.1.6. Grassalkovich út 169.
lásd: Hősök tere 16-20.
23.1.7. Grassalkovich út 209. 186400 egykori fogadó
23.1.8. Haraszti út 4. 186483 lakóépület
23.1.9. Haraszti út 31.
= Kör utca 2.
187517 egykori gazdálkodói porta
XIX. század eleje
23.1.10. Hősök tere 9.
lásd: Grassalkovich út 167/B
23.1.11. Hősök tere 13. 185870 eredetileg lakóépület
1888.
23.1.12. Hősök tere 14.
lásd: Grassalkovich út 162.
23.1.13. Hősök tere 16-20.
= Grassalkovich út 169.
= Templom utca 116-122.
186053 egykori városháza
23.1.14. Kör utca 2.
lásd: Haraszti út 31.
23.1.15. Soroksár-Péterimajor, Víztorony tér 188041/1 víztorony
Mezőgazdasági és Ipari
Komplex Épülettervező Vállalat,
1952-1955.
23.1.16. Táncsics Mihály utca 25-33.
lásd: Grassalkovich út 92-96.
23.1.17. Templom utca 116-122.
lásd: Hősök tere 16-20.
2. Épületegyüttesek
A
23.2.1. 1. Templom utca teljes hosszában a Rézöntő utcától a páratlan oldalon a Templom utca 159-ig, a páros oldalon a Templom utca 154-ig,
a 184811, 184812, 184813, 184814, 184815, 184816, 184817, 184818, 184819, 184820, 184821, 184822, 184823, 184824, 184825, 185123, 185126, 185127/1, 185128, 185129, 185132, 185134, 185137, 185138, 185141, 185142, 185145, 185146, 185149, 185150, 185153, 185154, 185158, 185160, 185161/1, 185162, 185842, 185839, 185838, 185836, 185832, 185831, 185828, 185827, 185824, 185823, 185820, 185819, 185816, 185815, 185812, 185811, 185808, 185807, 185804/1, 185803, 186077, 186080, 186081, 186084, 186085, 186088, 186089, 186091, 186094, 186095, 186098, 186100, 186099, 186432, 186430, 186429, 186428, 186419, 186416, 186414, 186410, 186409, 186408, 186407, 186406/2, 184865, 184864, 184860, 184859, 184858, 184857, 184853, 184852, 184849, 184848, 184844/2, 184844/1, 184840, 184839, 184829, 184828, 184827, 185120, 185119, 185113, 185112, 185107, 185106, 185102, 185101/2, 185098, 185097, 185094, 185093, 185090, 185089, 185086, 185085, 185082, 185081, 185078, 185077, 185844, 185847, 185848, 185849, 185850, 185851, 185852, 185853, 185855, 185856, 185857, 185858, 185859, 185860, 185862, 185863, 185864, 185865, 185867, 185868, 186053, 186057, 186058, 186059, 186064, 186065, 186068, 186069, 186075, 186441, 186440, 186439, 186438, 186437, 186436, 186435, 186434 helyrajzi számú ingatlanok.

5. melléklet a 30/2017. (IX. 29.) Főv. Kgy. rendelethez

A helyi építészeti örökségre vonatkozó értékvédelmi dokumentáció kötelező adattartalma

1. helyszín megnevezése,

2. cím,

3. ingatlanok megjelölése a helyrajzi szám(ok) felsorolásával és helyszínrajzi ábrázolásával,

4. épület / építmény vagy ezek együttese esetén annak

4.1. megnevezése,

4.2. fajtája,

4.3. típusa,

4.4. stílusa,

4.5. jellemző datálása,

4.6. eszmei értékei és jelentősége, szöveges leírása, rövid összefoglaló ismertetése, továbbá

5. épület / építmény esetén a történeti értéket képviselő

5.1. homlokzatképzés és a díszítmények,

5.2. a belső téralakítás és térelhatárolás,

5.3. a beépített történeti berendezések,

5.4. a történeti épületgépészeti, épületvillamossági berendezések anyagaira, szerkezetei kialakítására vonatkozó összefoglaló ismertetés, valamint

6. fotódokumentáció.

6. melléklet a 30/2017. (IX. 29.) Főv. Kgy. rendelethez

KÉRELEM
településképi véleményezési eljáráshoz a fővárosi helyi építészeti értékvédelem alá vont építmények esetében

Kérelmező neve:
értesítési címe:
telefonszáma:
e-mail címe:
Felelős tervező neve:
értesítési címe:
telefonszáma:
e-mail-címe:
tervezési jogosultságának száma:
A tervezett építési tevékenység helye:
tárgya, rövid leírása:
rendeltetésének meghatározása:
az ingatlan helyrajzi száma:
a tevékenység végzéséhez szükséges engedély típusa:
ÉTDR azonosító a kérelem mellékletét képező tervdokumentációra vonatkozóan:
Kelt: ...............................................................
__________________________________
Kérelmező