1546. évi I. törvénycikk

a karok és rendek köszönetet mondanak a királynak és fölajánlják hüségüket

Minthogy a király Ő szent felsége az ő magyarországi hiveihez és alattvalóihoz való jó indulatát és kegyességét ezelőtt több bizonyitékkal sokféleképen kimutatta, és igy mindenki már régóta tudja, hogy a királyi felség előtt az ő hiveinek a jóléténél és fentartásánál előbbrevaló és fontosabb dolog semmi sincs és soha sem volt: ugy tartják, hogy Ő felsége bölcsen cselekedett, a midőn ez alkalommal az elmult dolgokat az ő előterjesztésében föl nem emlitette.

1. § Mert ha ő maga hallgat is, mindamellett mindnyájan elismerik, hogy a mit csak eddigelé a Magyarországot fenyegető végpusztulás elháritására és régi nyugalmának visszaállitására; a mi az alattvalók közt való egyesség létrehozására és a kölcsönös egyetértés oltalmára kigondolhatónak látszott: mindazt Ő felsége a legkiválóbb ügyelettel, rendkivüli gondossággal, a legnagyobb fáradtsággal, a legterhesebb költséggel megkisérelte.

2. § És ha mindjárt Magyarország rendei és karai, az ő kötelességükhöz képest, épen ezen a czimen ezelőtt is gyakran mondottak a királyi felségnek, irásban és követek utján, köszönetet és magukat Ő felségének minden időben oly kész és hű alattvalóiul vallották, a minők tényleg és a minőknek lenniök kell: mindazonáltal most is a lehető legnagyobb köszönetet mondják és hűségüket Ő felségének örök időkre a legalázatosabban fölajánlják, szünet nélkül a legnagyobb áhitattal esedezvén a mindenható jó Istenhez ugy az ő, mint gyermekeinek, a fenséges fejedelmeknek, tartós egészségeért és boldogságaért.


  Vissza az oldal tetejére