Továbbá, mivel a királyi felség az ő hiveit arra inti, hogy maguk közt az ország állandó védelmére szükséges évi segély iránt határozzanak, a mennyiben, akár békében, akár háboruban legyenek az ellenséggel, az országban megkivántató helyeken őrségül elhelyezett csapatokra szükség van;
1. § Ámbár jól tudja a királyi felség, és a többiek is mindnyájan jól tudják, hogy a közös ellenségtől már annyiszor szenvedett igen sulyos vereség, és mind a törökök beütései, mind pedig a közünkből való felfuvalkodottak pártütése következtében máris vajmi kevés olyan dolog maradt meg az országban, a minek nagy értéke volna; és hogy az ország karainak és rendeinek, a kik már csekély számban vannak, alig van annyijok is, a miből életöket napról-napra tengessék, nem hogy az ellenség torkában levő váraikat ilyen veszedelmes időben saját költségükön föntarthatnák és megvédhetnék; és igy semmiképen sem lehet bárkinek is arra gondolnia, hogy az országnak bármi csekély részét az ellenség és lázadók ellenében, még fegyverszünet idején is, külsegély nélkül, pusztán csak a magyaroknak saját erejével lehessen megvédeni.
2. § Mindamellett, hogy a királyi felség lássa, hogy a magyarok a végső perczekben, nyomorult és csaknem kétségbeejtő viszonyok közepette sem mulasztanak el semmit sem, a mit saját védelmükre megtehetnek: az ország karai és rendei az országnak az ellenség ellen való állandó megvédésére, a pártütők és engedetlenek megzabolására, a királyi felségnek egy egész év tartamára közös akarattal a következő segélyt ajánlják meg, ugymint: minden kaputól vagyis minden telkes és adózó jobbágyuktól (a kik tudniillik a telkeknek, a melyeken vannak, földeit, réteit használják és egyéb hasznát huzzák) egy-egy magyar forintot, a melyhez az urak, nemesek és többi karok saját zsebükből a porták vagyis jobbágyaik számához képest husz-husz dénárt adnak.
3. § És ezt a husz dénárt az ország karai és rendei a felséges királyasszony, a király Ő szent felségének hitestársa, az ő legkegyelmesebb asszonyuk iránt tartozó régi tiszteletből, a királyné Ő felségének kivánták fölajánlani és átadni.
4. § A mely egy forint és huszonöt dénár segély összeirására a királyi adókivetők a legközelebb jövő „Reminiscere” vasárnapon minden vármegyében az alább következő módon késedelem nélkül és haladéktalanul kiküldendők.
5. § Ezenkivül, minthogy a rendek és karok evvel a segélylyel (mint előre volt bocsátva) első sorban a maguk védelmére adóznak, azért, ha látni fogják, hogy ez a királyi felségnek átszolgáltatott segély az ő alattvalói védelmének a czéljára és a pártütők meg engedetlenek megzabolására lett forditva és felhasználva, és hogy az ennekelőtte szokásos önkénynyel, senki sem vette el és forditotta magánczélokra, s ekképen kitünik, hogy a szegények sanyargatása és a gonosz emberek féktelensége megszünt és a közvédelemnek, különösen az idegen javak visszaadására és egyéb, alantabb bővebben részletezett dolgokra nézve foganatja van: a királyi felségnek a legközelebb jövő szent Lőrincz napjára ismét ugyancsak minden egyes jobbágyuktól és kapujoktól egy második magyar forintot ajánlanak meg, ujból hozzáadván saját zsebükből husz dénárt, a melyet az egy forinttal együtt kell a királyi felség részére kiszolgáltatni.
6. § Minden ur és nemes pedig köteles a királyi adókivetőnek az ő összes javaik összeirását megengedni.
7. § A kik ellenkezően cselekszenek, azokat foszsza meg a királyi felség azoktól a javaktól, a melyekbe a királyi adókivetőt be nem bocsátották.
