Hogy a királyi felség az urak rendéből azokat fogadja a maga szolgálatába, a kiket arra méltóknak itél, de a lovasoknak nem nagy számával, hanem csak annyival, hogy ha a zsold el találna fogyni, lovasaikat mások sérelme és a szegény nép nyomorgatása nélkül saját jószágaikon tudják eltartani, tudniillik: hogy senki lovasainak a száma se haladja felül a százat.
1. § És, hogy ha fellázadnának, annál könnyebben lehessen őket megbüntetni.
2. § És nehogy abban az esetben, ha a lovasok felfogadása nagyobb számmal történnék, tiszteiket, szabadosaikat és cselédeiket, a kiket különben is házaik őrzésére és megvédésére kell tartaniok, a lovasok közé sorolják, a szemle alkalmával pedig ezeket mutassák be számbavétel végett vagy olyanokat állitsanak elé, a kiket kölcsön kaptak, és ekként, azok elbocsátásával mind a királyi felséget, mind a hazát rászedjék.
