Ha a generáliskapitány az ország főkapitányával és az előbb érintett módon felfogadott csapatokkal a területnek a törökök ellen való megvédésére, a pártütők és engedetlenek megbüntetésére, avagy a királyi felség tudtán kivül épitett kastélyok vagy erősségek lerombolására nem volna elégséges, a mennyiben tudniillik valamely nagyobb szükség forogna fön:
1. § Erre az esetre ilyen rendet állapitottak meg: hogy az urak és nemesek, meg a többiek, a kiknek alárendeltjeik és jobbágyaik vannak, minden száz jobbágy után állandóan három-három lovas és ugyanannyi gyalog katonát tartsanak készen, hogy a midőn őket a helytartó és generális urak, tudniillik Ő felsége távollétében, felhivják, ezt a három-három lovast és gyalogost, avagy csak egyet vagy kettőt, a mint őket a szükséghez képest megkeresték, késedelem nélkül a generáliskapitány ur személye mellé, vagy ennek távollétében a főkapitány mellé bárhová, parancsolnák, elküldhessék, és ezeket saját költségükön mindaddig ott kell tartaniok, a mig a szükség kivánja.
2. § Magok az urak és nemesek is tartozzanak ilyen szükség esetében a generalis vagy főkapitány mellett fejenkint fölkelni és melléjük állani.
3. § Hogyha a szükség olyan hirtelen állana be, hogy lehetetlennek látszik, a király vagy az ő távollétében a helytartó és generáliskapitány urak parancsát bevárni, akkor egymagának a főkapitánynak a parancsára tartozzanak ezt megtenni.
4. § Ha pedig valamely ur vagy nemes ezt tenni vonakodnék vagy elmulasztaná, annak a fekvő jószágait az a főkapitány azonnal foglalja el és elfoglalván mindaddig tartsa meg, a mig kétszeresét nem kapja annak, a mit az illetőnek a fentebbi módon teljesitenie kellett volna.
