A részleges fölkelésre nézve pedig megállapitották, hogy ha az országban valamely tettleges ellenségeskedés fordulna elő, melylyel a törökök vagy várat vennének ostrom alá, vagy pedig valóságos sereg alakjában kirohannának és messziterjedő vidékeken pusztitásokat tennének (a mely kisérletekkel a főkapitányok, vagy azoknak egyike, ő felsége hadaival szembe szállani szükségesnek tartanák) Magyarország ezen főkapitányainak, vagy azok egyikének személye mellett, a veszedelemhez közelebb levő urak és nemesek ugyanezen főkapitány parancsára kötelesek legyenek - a közönséges decrétumban ezekre nézve előirt büntetés terhe alatt - minden huszonöt jobbágyuk után egy-egy jól fegyverzett és harczra felszerelt lovas és ugyanannyi gyalog katonát: az egytelkes nemesek pedig minden öt egész nemesi udvartelek után, a saját költségükön egy-egy lovas katonát küldeni; és hasonlóképen ők maguk is, Magyarországnak eme főkapitányai avagy ezeknek egyike mellett, vagy saját személyükben hadba szállani, vagy kiki maga helyett egy jól fegyverzett lovast, - a milyet tudni illik maga helyett küldenie kell - állitani és tartani mindaddig, a mig a szükség és a veszedelem kivánja, a melynek elháritására a felkelést elrendelték és (a miben hiány ne legyen) a saját költségükön élelmezni.
1. § Ezért szükségesnek látják, hogy az egyes vármegyékben az ilyen hadcsapatokat sürgősen összeirják és a kiszemelteknek számát az alispánoknál följegyezzék, hogy a királyi felségnek, vagy a helytartó urnak, avagy a főkapitánynak első megkeresésére, ahol csak szükséges, minden halogatás nélkül, a kapitány és a királyi felség hadai mellett fegyveresen segitségre álljanak.
2. § Valamint ugyanezért az egyes vármegyékben, az ilyen csapatoknak, kapitányokat tegyenek, a mi megtörténvén, ennek, azokat a csapatokat, az alispánok számbavétele és előállitása mellett, teljes számban alája rendeljék.
3. § Maguk az alispánok, az otthon való hivatalos teendőik miatt személyesen hadba menni nem tartoznak; hanem a közönséges dekrétumnak ugyanazon büntetése alatt, ezeknek a kapitányoknak legyen gondjuk reá, hogy a részleges hadjárat tartamán, az ilyen hadseregnek számában és készületében hiány elő ne forduljon.
4. § Kérik pedig a karok és rendek ő felségét (a miért már ez előtt is olyan sokszor esedeztek) hogy méltóztatnék ő felsége főkapitányokká, a kik magyaroknak állanak az élén, a Dunán túl és innen és a Tiszántul, a magyar nemzetből való katonás férfiakat tenni, a kik a többi alattuk vitézkedőknek rendére és rangjára figyelemmel lennének; és a vármegyei hadak fölkelésének módja és rende felől azoknak utasitást adni.
5. § Hogy tudniillik: az uraknak és vármegyéknek hadait fegyverbe csak akkor szólitsák, ha az ellenségnek az ország valamelyik része pusztitására avagy vára megostromlására irányzott kirohanása felől az emlitett veszedelmek valamelyikének közeledtét, valóban és megbizhatólag kikémlelték; nem pedig a szállongó és csaknem állandó hiresztelésekre; mivel a szegény országlakósoknak súlyos megterheltetése és a jobbágyoknak kára nélkül, az ilyen bárminő részleges fölkelések sem történhetnek meg.
6. § Méltóztassék ő felsége megállapitani és elhatározni, hogy a mondott urak és vármegyék hadait, a külföldi tiszteknek - ha kik vannak - fölkelésre szólitani és azoknak a hadjáratban bármi tekintetből parancsolni, az ország szabadságainak, megrögzött és régtől fogva megtartott szokásainak ellenére joguk és hatalmuk ne legyen.
