Egyébaránt a mi a katonák évi zsoldját illeti, elhatározták, hogy mindenkinek szabadságában áll, zsoldjába katonákat annyiért fogadni, a mennyi fizetésért évenként azokat szolgálatába venni akarja vagy tudja.
1. § A kiknek azonban, a midőn hadjáratra vezetik őket, azt a fizetést kell megadni, a melyet a legutóbbi Pozsonyi országgyülésen meghatároztak.
2. § A havonként fizetendő zsold tárgyában pedig, azokra nézve a kiknek rendes fizetésük nincsen és az állandó katonáskodásra csak havi zsold mellett fogadják fel, elhatározták, hogy minden egyes lovaskatonának, minden hónap elején, három magyar forintot, a gyalogosoknak pedig kettőt kell fizetni; és ezt a fizetést semmi okból, egy hónapra sem szabad elmulasztani.
3. § Mert hihetőleg a legtöbb erőszakoskodás, a melyekről fennebb * megemlékeztünk, onnan származik, hogy a katonák igen gyakran, több hónapon át, semmi fizetést sem kapnak.
4. § Hogyha az ő felsége részéről fölemlitett különböző okok miatt, a királyi felség katonáinak minden egyes hónapban fizetni nem lehetne, azok ez idő alatt is, épen ugy tartózkodjanak attól, hogy a jobbágyoknak méltatlanságokat és károkat okozzanak, a mint erről már gyakrabban volt szó.