1559. évi VII. törvénycikk

büntetése azoknak, a bármely nemzetbeli kiküldött biztosoknak, a kik akármely ügyben helytelenül járnak el

Az Ő felsége biztosai részéről való megterheltetéseknek és nem kisebb bántalmaknak van még egy harmadik faja is, a melyet tudniillik az Ő felsége hiveinek elszenvedniök kell.

1. § Mert ezek annak a czimén, hogy őket Ő felsége küldötte ki, többire ugy vélekednek, hogy mindenféle rakonczátlanságot akárkivel szemben, büntetlenül maguknak megengedhetnek.

2. § Ezekre nézve, legyenek bár magyarok vagy németek, szükségesnek látták, hogy ha akár az Ő felsége hadserege és hadai számára való élelem beszerzésére, akár egyéb közügyek elintézésére küldik is ki őket, semmi erőszakot és méltatlanságot el ne kövessenek.

3. § Főképen pedig, ha közönségesen elhatározott munkákat kellene szorgalmazniok és végeztetniök, senkit többre ne kényszeritsenek, mint a mennyit közösen megajánlottak és elhatároztak.

4. § Máskülönben megértvén panaszolkodásaikat, méltóztassék Ő felsége őket is (a jog és igazság követelményéhez képest) komolyan és azonnal a megérdemlett büntetéssel sujtani.