A császári szent felség az ő hiveit annak az egymásközt való megbeszélésére is inti, hogy Ő felségének a véghelyek fentartásában segitségére legyenek, mert a már kimerült többi országai és tartományai magukban erre nem elégségesek:
1. § Továbbá, hogy a véghelyeknek a jobbágyok ingyen munkájával végzendő megerősitése felől is határozzanak.
2. § A mennyiben tehát Ő felségének a hivei, a költségek könnyitése czéljából az ország védelmére és a véghelyek fentartására az összes megróni szokott jobbágyaik után a két forintot meg ajánlották, át nem látják, hogy eme hadi segélyükön felül, ő császári felségét, nagyobb mértékben mivel segélyezhetnék.
3. § És Ő felsége magyar hivei ugy találják, hogy ők, e részben a más országainak és tartományainak a többi alattvalóival össze sem hasonlithatók, mert azok, mig eddig békében és biztos helyen élnek, még a mindennapi veszedelmeknek és csapásoknak kitett és alávetett magyarokat, a kiknek nagy része csaknem folytonos bujdosásban van, naponként öldösik, elhurczolják és kirabolják.
4. § És mégis mindezen folytonos bajaikon felül, nem kisebb segélylyel adóznak, mint az Ő felsége többi hivei.
