1559. évi XXX. törvénycikk

a Dunántúli vármegyék munkáinak a korábbi végzések szerint való szabályozása

A Dunántuli vármegyékre nézve elhatározták:

1. § Hogy azok közül mindenik, a közelebbről tartott országgyülés szabályozásához képest, a maga munkásait, a mostani országgyülésen meghatározott számban küldje azokra a helyekre, a melyeket annak az országgyülésnek a czikkelyei megjelöltek.

2. § Kivéve azt, hogy a nádor urnak az összes fekvő jószágait, a határszéleken levő saját váraihoz, ugymint: Sárvárhoz, Kapuvárhoz, Egervárhoz és az esztergomi káptalan Zenyér nevü erősségéhez osztották be és rendelték ki.

3. § Főképen pedig az ő kanizsai várához, a mely, ha Sziget és Babolcsa eltalálna veszni (a mitől Isten mentsen) ugy látják, hogy az egyedülálló, a melyben azokon a részeken, a törökök előnyomulásával szemben megmaradhatnak és azoknak ellentállhatnak.