1559. évi XXXVII. törvénycikk

a törvényszékeknek a maguk határidejében megtartása

A törvényszékek tartását illetőleg ugy látják jónak, hogy azt a mint eddig is, semmiképen sem kell elmulasztaniok.

1. § És ezért az ország karai és rendei elhatározták, hogy azokat általában, minden vármegyére nézve, ugy a közelebbiekre, mint a felső részeikre nézve, két törvénykezési időszakban, itt Pozsonyban tartsák, az elsőt ugyanis Szent György vértanu napjának a nyolczadán, a másodikat pedig, a legközelebb jövő Szent Lukács evangelista napjának szintén a nyolczadán.

2. § A mely törvényszékeknek a tartama, az ünnek napok kivételével, teljes negyven napra kell hogy terjedjen.

3. § És azokon biráskodás alá kell venniök általában mindazokat az összes peres ügyeket, a melyek a néhai Lajos király halála óta bármi tárgyból és esetből mostanig folyamatba indultak és felmerültek.

4. § Kivévén a néhai fenséges János király fekvő jószágait tárgyazó peres ügyeket, a melyekre nézve magasrendü törvényes és igazságos s egyben a közbékét és a közjót is érintő okokból, és az időközben történt közhatározatoknál fogva is, azt végezték, hogy azok függőben maradjanak és, hogy azokat sem felvenni, sem elbirálni nem kell.