Mi tehát: a mi mondott hiveinknek, a főpap, báró és mágnás uraknak, nemeseknek és Magyarországunk többi karainak és rendeinek a kérését kegyelmesen megértvén:
1. § A mi a hüséges országlakóinknak a sérelmeit és panaszait illeti, amaz igen nagy és türhetetlen elnyomatások miatt, a melyeket Magyarországunk ezen karai és rendei, szabadságaiknak és kiváltságaiknak semmibevétele mellett, részint a mi kapitányainktól és katonáiktól, részint pedig a várakban és azokon kivül elhelyezett idegen s ugyszintén magyar előljáróinktól és tiszteinktől különböző módon szenvednek, a melyeken, a nekik nyujtott reménységhez képest, még eddig, csak távolról sincsen segitve, ugy hogy a bajok naponként mindinkább bajokra halmozódnak és oly nagyon megszaporodtak, hogy komoly gondoskodásunk nélkül soha véget érni sem látszanak; ugy annyira, hogy Magyarországunk karai és rendei a bajok orvoslása felől önmaguk voltak kénytelenek maguk között tanácskozni és kérni minket, hogy ahhoz kegyelmesen beleegyezésünket adnók:
2. § Mi pedig (a kik hüséges alattvalóink iránt különös hajlandósággal, jóakarattal és kegyességgel vagyunk) az annyi mindenféle erőszakosságnak, bántalomnak és csapásnak a keserves felsorolását, méltán a legnagyobb kedvetlenséggel vettük; főképen, ha visszaemlékezünk, hogy hasonló panaszokat már a korábbi országgyülésekből is, terjesztettek volt mi elénkbe.
3. § Holott valóban egyszer sem mulasztottuk el a mi hü tanácsosainknak, ugy a magyaroknak, mint a többinek a tanácsához képest azoknak az orvosszereknek az alkalmazását, a melyeket a mi hüséges országlakosainknak az oly sok és annyira sulyos elnyomatások alól való felmentésére, az idők és körülmények állásához képest a leghasznosabbaknak és leghatályosabbaknak találtunk.
4. § Ha a mi kegyelmes intézkedéseinknek mind eddig megfelelő eredménye nem volt, vagy a közelebbi pozsonyi országgyülés óta a korábbi csapásokhoz és bántalmakhoz még ujabb méltatlanságok és elnyomások következtek (a mi bizonyára akaratunkon és rendelkezésünkön kivül történt), az minket fölötte nagyon busit és eléggé kárhoztatni nem tudjuk.
5. § Ennek okáért hajlandók és készek vagyunk minden utat és módot felhasználni arra, hogy a mi katonáinknak és másoknak, a kikről azt tapasztaljuk, hogy a mi hiveinket oknélkül és igazságtalanul elnyomják, a szertelen féktelenségeiket és gonoszságaikat a maga rendjén megzabolázzák és a mi hü alattvalóinknak szabadságait és kiváltságait megtartsák és megoltalmazzák; a miképen azt hiszszük, hogy királyi tisztünket e részben, eddig is, mindenkor teljesitettük.
6. § A többi közönséges végzések minden czikkelyét pedig, a melyeket az előirt módon elénkbe terjesztettek, a jelen levelünkbe szóról-szóra beiktattuk és beirattuk, azokat és az azokban foglaltakat összesen és egyenként helyeseknek, kedveseknek és tetszőknek tekintvén, azokhoz szives királyi jóváhagyásunkat és hasonló beleegyezésünket adtuk és királyi hatalmunkkal azokat, és a bennük foglaltakat elfogadtuk, helyben- és jóváhagytuk és megerősitettük.
7. § És kegyelmesen megigérjük, hogy a czikkelyeket minden pontjaikban, záradékaikban és részeikben, mind mi magunk megtartjuk, mind pedig a bármi renden és rangban levő többi alattvalóinkkal megtartatjuk. Sőt inkább a jelen levelünk erejével és bizonyságtételével elfogadjuk, jóvá- és helybenhagyjuk és megerősitjük.
8. § Kelt a mi római szent birodalmi városunkban, Augsburgban, az Urnak ezerötszázötvenkilenczedik évében, márczius hó tizedik napján; római uralkodásunk huszonkilenczedik, a többinek harminczharmadik esztendejében.
