1563. évi VII. törvénycikk

az adóháralékoknak igazolása az az idő szerint való birónak az esküje mellett történhetik meg

Az ország karai és rendei elhatározták, hogy az előző évek adóhátralékainak a felhajtására nézve azt a módot és rendet kell megtartani:

1. § Hogy a mely helyeken az adókivető azt állitja, hogy azok kifizetve még nincsenek, a jobbágyok pedig azt, hogy ki vannak fizetve, de ezek a kifizetéskor nyugtató leveleket venni elmulasztották, avagy a kapottakat esetleg elvesztették; az adókivető azon falu birájának, a hol a hátralékot követeli, az esküjével megelégedjék.

2. § Ha a hátralék kifizetésének idejében volt biró elhalálozott, az ennek akkor helyén lévő másik biró, avagy a jobbágyok közül valamelyik idősebb tegyen esküt, a kinek a fizetés megtörténtéről tudása van.

3. § A hol pedig nyugtató leveleket mutattak föl, avagy az adókivető az ilyen hátrálékokra nézve a vármegyével már azelőtt egyezkedett, ott azokat többé föl ne szedje és értük a jobbágyokat ne háborgassa.

4. § De jövendőre az ilyen hátralékok kifizetését nem esküvel, hanem (a hogy mindenütt szokásos) nyugató levelekkel kell bizonyitani és igazolni.