A kamarai nyereség tárgyában, amelyre nézve a császári szent felségnek az a kivánsága, hogy ennek, mint a korona saját jövedelmének, a régi szokáshoz képest minden évben való folytonos beszedését, akár határoztak segélyt, akárt nem, kimondják:
1. § Az ország karai és rendei ugy találták, hogy mind a mellett is, hogy figyelmen kivül nem hagyják azt, hogy ez a kamarai nyereség a magyar királyoknak különös és rendes jövedelme.
2. § Mindazonáltal, mivel emlékezetük szerint már sok évtől fogva mindig ugy volt gyakorlatban, hogy az országlakók részéről a királyoknak fölajánlott segély a kamarai nyereséget is mindenkor magában foglalta és azt a segélytől elkülönitve soha sem szedték; ennek okáért ezen a régi szokáson most sem lehet semmit változtatni.
3. § Ezért a császári szent felséget alázattal kérték is, hogy méltóztassék őket eme régi szokásban kegyelmesen megtartani és a fölajánlott adót aképen elfogadni, mint a mely ezt a kamarai nyereséget is magában foglalja.
4. § A mit Ő császári felsége kegyelmesen el is fogadott, de aképen, hogyha megtörténnék, hogy valamelyik esztendőben, avagy több esztendőben (a mikép a közelebb mult négy évben előfordult), semmi adókirovást sem tennének közzé, akkor a régi szokáshoz képest ezt a nyereséget minden évben fölszedjék.
