1563. évi X. törvénycikk

az őrségek és véghelyek kétféle élelmi szükséglete

A holott is, a császári szent felség az ország hü karait és rendeit arra figyelmezteti, hogy egymás közt olyan módot és rendet határozzanak és állapitsanak meg, hogy a véghelyek katonáinak az eleségük állandóan bőségben legyen és, hogy azokat, a kik az élelmiszerek előre összevásárlásával kereskednek, megbüntethessék.

1. § Maguk az ország karai és rendei azt jegyzik meg, hogy a véghelyeknek kétféle eleségre van szükségük. Az egyik eleség az, a melyre minden véghely a jövendőbeli ostromlás vagy egyéb sulyos szükségek esetére van reáutalva. A másik pedig az, a melylyel a katonaőrség mindennapi élelmezéséről és eltartásáról kell gondoskodni.

2. § A mi az elsőt illeti, miután a császári szent felség az országnak csaknem minden egyes kiválóbb véghelyén az élelmiszerek raktározása iránti gondoskodás czéljából ő maga szokott előljáró embereket tartani: a karok és rendek nem kételkednek a felől, hogy az ilyen helyeken a jövő szükségleteknek megfelelő élelmiszerek kellő lerakása iránt Ő szent felsége maga fog eléggé bőségesen gondoskodni.

3. § A mi pedig a másikat illeti, az országlakók minden igyekezettel azon fognak lenni, hogy jobbágyaik a véghelyekhez (a mennyire lehet) elégséges élelmiszereket szállitsanak és azokat illő áron adják.

4. § És ugy látják, hogy azokon a véghelyeken, kivált ebben az évben, a mikor az évi termelés elég bőségesen ütött ki, az élelmiszerekben semmi hiány nem fog lenni, ha csak a hiányra okot és alkalmat maguk a katonák nem szolgáltatnak.

5. § Mert igen sokszor megtörténik (a mi ugy látszik, hogy már szokássá is vált), hogy a mikor a parasztok az élelmiszereket valamely véghelyeknek a piaczára viszik, a katonák pénzhiányában azokat erővel elrabolják, vagy pedig, ha a jövőre fizetés reményében kapják, azután semmit sem fizetnek.

6. § A miért az elrettentett és elidegenitett panaszok a piaczra semmit sem visznek.

7. § A katonák pedig eme cselekedetük okául nem egyebet, hanem azt hozzák föl, hogy zsoldjaikat igen későre fizetik.

8. § Az ország karai és rendei ezt a nehézséget másképen eloszlathatónak nem vélik, mint az által, ha ő szent felsége a katonáknak zsoldját a megállapitott időben kifizetteti (a miképen ennek megtételét kegyelmesen meg is igérte) és ha szigoru büntetés alatt elrendelni méltóztatik azt ugy azoknak, mint kapitányaiknak, hogy pénzből éljenek és erővel semmit se raboljanak.