Miután a császári szent felség azt kivánja, hogy az ugynevezett szabad hajduknak a kiirtására nézve valamely biztos óvszert találjanak és határozzanak, megállapitották:
1. § Hogy ezeket bizonyos számban és zsold mellett fölfogadva, csakis a véghelyeken, de egyebütt ne tarthassák.
2. § Mert ugy látszik, hogy a véghelyek ezeket semmiképen sem nélkülözhetik, abból az okból, mivel a törököknek alávetett jobbágyoknak engedelmességben és Ő felsége joghatósága alatt való megtartására és visszatartására, az ilyen gyalogosokat szokták kiküldeni, miután a lovasok azokon a helyeken, a melyeken a gyalogosok járhatnak, átkelni mindenkor nem tudnak és azoknak kirohanása esetén a várnak őrzésére a gyologosokat szokták hátrahagyni.
3. § Mindazáltal ezeket a kapitányok engedelme nélkül ki ne bocsássák, és ha a kibocsátottak, a szegény népet igazságtalanul nyomorgatják vagy megkárositják, azokat a kapitány azonnal és tettleg sulyosan megbüntesse.
4. § Mivel pedig a török császárral fegyverszünet van, gondosan ügyeljen föl arra, nehogy ezek annak megsértésére valamit elkövessenek.
5. § Hogyha pedig valakit azon kapnak rajta, hogy véghelye nincsen, hanem mint biztos és bátorságos helyen lakó ilyen hajdukat inkább rablás és haszonlesés czéljából tart, az ilyeneket kegyelem nélkül az ezerötszázötvenhetedik évi országgyülés czikkelyeiben ellenükben megszabott büntetéssel sujtsák.
6. § És az ország főkapitánya ügyeljen föl arra, hogy a hol ilyeneket találnak, azokat az ellenükben megszabott büntetéssel valósággal megfenyitsék.
