1563. évi XXXIV. törvénycikk

az idegen kapitányoknak és más előljáróknak az országból kiküldése

Először is, minthogy a háborgatásoknak és elnyomásoknak csaknem a legnagyobb része, a melyeket az országlakóknak szenvedniök kell, Ő szent felsége idegen tisztviselőitől nem kevésbé származnak, mint az ő hadaitól és katonáitól, sőt országszerte az Ő felsége váraiban itt-ott alkalmazott idegen nemzetbeli előljárók maguk is, most a földterületek és határok erőszakos elfoglalásával, majd a jövedelmek zsákmányul ejtésével és (a mi mindezeknél is türhetetlenebb) a népnek megvető és bántó elnevezgetésével és méltatlan gyalázásával, a hozzájuk szomszédos urakkal és nemesekkel szemben is egyaránt fölötte alkalmatlanul és alig türhető módon viselkednek.

1. § Az okozott károkért és méltatlanságokért pedig őket kereset alá vonni nem lehet (mivel az országban fekvőségük nincsen) és ha kereset alá vonják is, törvényt nem állanak és az ország törvényeinek nem engedelmeskednek.

2. § Az ország karai és rendei Ő szent felségét alázatosan kérik, hogy miután nincsen olyan nemzet, a mely eltürné azt, hogy saját országának tisztségeit és hivatalait idegenekre bizzák s mitán az előző királyoktól megerősitett decretumokban és szabadságokban (a melyeknek megtartását ugy a császári szent felség, mint most legujabban a királyi felség is kegyelmesen megigérték) gondoskodás történt annak eltiltásáról, hogy ez Magyarországon se fordulhasson elő.

3. § Méltóztassék az ilyen idegen előljárókat és tisztviselőket közülük eltávolitani és váraiban az előljárósági tisztségeket jó érdemesült és arra alkalmas magyaroknak (a milyeneket Ő szent felsége még mindig találhat) adományozni.

4. § Hogy az országlakók ily módon azoktól a méltatlanságoktól, bántalmaktól és elnyomásoktól, a melyeket fentebb elősoroltak (s a melyekkel őket eddig szerfölött sujtották és most is sujtják) végre valahára megszabaduljanak.

5. § Jóllehet Ő szent hiveinek ebbe a kérésébe ez alkalommal bele nem nyugodhatott, de mivel ezt az ország egyik legfőbb szabadsága megköveteli a karok és rendek nem tehették, hogy ezt Ő felségétől oly szorgosan és égetőleg ne kérjék.

6. § És nem is mulaszthatják el, hogy jövőben is, mindaddig ne kérjék, a mig ő szent felsége hiveinek az eziránti alázatos és igazságos kérését kegyelmesen magáévá nem teszi.

7. § Mindazonáltal, a mig ez megtörténnék, elhatározták, hogy (a miképen a császári szent felség is kegyelmesen reá állott és megengedte) az Ő felsége váraiban alkalmazott idegen tisztviselők és előljárók, az ország jogainak és törvényeinek, valamint az Ő felsége magyar parancsolatainak engedelmeskedni tartozzanak és ha a károkért, erőszakosságokért és méltatlanságokért (legalább a jövőben előfordulókért) őket törvény elébe idézik, törvényt állani és felelni kötelesek legyenek.

8. § És elmarasztalás esetén, a végrehajtás ellenükben, az ország közönséges joga értelmében foganatositsák.

9. § Azokra a károkra, erőszakosságokra és méltatlanságokra nézve pedig, a melyeket azok eddig bármi módon elkövettek, Ő felsége a törvény utján aképen gondoskodjék, hogy jogos panaszra oka senkinek se legyen.