1563. év LXVII. törvénycikk

büntetése azoknak, a kik a törököknek fegyvert avagy más tiltott dolgokat visznek

Némelyek a keresztyénség ellenére a törököknek fegyvereket és hadiszereket, meg egyéb tiltott dolgokat s ezek közt rezet is szoktak szállitani:

1. § A kiket ugyanis, ha megkaphatók és kitudhatók, elsőben is a fegyverek és az ilyen tiltott tárgyak elvétele mellett, az itélet reájuk legott kimondatván, halállal büntessenek.

2. § És a véghelyeknek ugy a fő-, mint a vidéki kapitányai figyelmesen és a legnagyobb szorgalommal őrködjenek a felett, hogy az ellenség számára ilyen dolgokat ne szállitsanak, és hogy se kereskedésre, se ajándékul ilyesmiket maguk át ne szolgáltassanak.

3. § A foglyok is, a váltságuk kikötött összegét ne fegyverekben és hadi szerekben, hanem pénzzel és egyéb olyan dolgokkal fizessék, a melyekkel ártani nem lehet.

4. § Az ez ellen cselekvőket a föntebb mondott büntetéssel sujtjsák.

5. § És hogy a véghelyeknek tartozkodó katonák, meg más katonai renden levő emberek, csalást el ne követhessenek; a császári szent felség mélóztassék Bécsben és egyebütt is (a hol szükségét látja) komolyan és aztán azonnal végre is hajtandó fejvesztés büntetése alatt eltiltani és közönségesen közzététetni, hogy olyannak semmiféle fegyvert el ne adjanak, a ki kapitányának, a ki alatt katonáskodik, avagy urának, a ki alatt szolgál, a levelét föl nem mutatja; bizonyosságot tevén katonáskodása és szolgálata helyéről meg a fegyverek számáról is, a melyekre kinek-kinek szüksége van.

6. § Egyébiránt az ilyen esetekben elkövetni szokott csalásoknak még szorosabb és biztosabb eltávolitására, Ő felsége azt az akaratát fejezte ki, hogy a főpap, báró és mágnás urak, nemesek, előljárók és kapitányok, azokat a bizonyságleveleket, a melyeket a katonáknak vagy a szolgáknak e tárgyban kiadni fognak, ezután irják meg Ő császári felsége hadi tanácsosaihoz vagy ezek távollétében azokhoz, a kik, e dologban megbizva vannak.

7. § És mivel ugy mondják, hogy Bécsben sokan vannak olyanok, a kik némelyekkel szerződésre lépve az ellenséghez sok fegyvert szoktak küldeni; ezekre nézve Ő felsége meg fogja parancsolni, hogy szorgos nyomozást tartsanak és a rajtakapottakat megbüntessék.