1566. évi XXI. törvénycikk

törvényszékek tartása

Továbbá az ország karai és rendei elhatározták, hogy a jelen évben két nyolczados törvényszéket tartsanak; az elsőt Liptó vármegyétől kezdve erre felé, a Dunán inneni és tuli vármegyék számára, itt Pozsonyban a legközelebb jövő szent György napja nyolczadán; a másodikat pedig: Eperjesen, Liptó vármegyétől kezdve (a mely maga is Eperjesre menjen) Kassa felé az ország felső és alsó részeinek vármegyéi számára, szent Mihály napjának szintén a nyolczadán.

1. § Minthogy pedig az igazság és ennek kiszolgáltatása válogatás és tekintet nélkül, mindenkire nézve közös kell hogy legyen; elhatározták, hogy ezen a két nyolczados törvényszéken, a közelébb mult országgyülés végzéseihez képest sorrend szerint (tudniillik mindenkinek a régiségéhez képest) vonják elbirálás alá az országlakóknak az összes és bármiféle, ugy a mohácsi vész előtt, mint az azután, akármiképen eddigelé meginditott, avagy ezután meginditandó peres ügyeit, a kisebb hatalmaskodási esetekkel együtt; a néhai János király fekvő jószágait tárgyazókon kivül, teljességgel egyet sem véve ki.

2. § Ezeknek a törvényszékeknek pedig a megnevezett törvénykezési időszakok mindegyikében, az ünnepnapok kivételével, negyven napig kell tartaniok.

3. § A szlavonországi törvényszékeket is, a közelebb jövő Vizkereszt napjától Hushagyó kedd vasárnapjáig tartsák.

4. § A helytartósági törvényszékre nézve hasonlóképen elhatározták, hogy azon a korábbi országgyülés végzéseihez képest, a helytartó ur részéről arra alkalmasnak talált határidő kitüzése és ennek a maga idejében mindenki számára korán közhirré tétele mellett megszakitás nélkül biráskodjanak.

5. § A mely helytartósági törvényszéken, a közelébb mult országgyülésen különösen megnevezett ügyeken kivül, a magszakadási ügyeket is, vonják biráskodás alá.