Ő felsége hivei, a főpap és báró urak, nemesek és Magyarországának a többi karai és rendei, azokból a miket a császári felség, ugy irásban, mint szóval előterjeszteni, illetőleg előadni méltóztatott, a császári és királyi szent felségnek, az ő legkegyelmesebb uruknak azt a kiváló és különös gondoskodását és igyekezetét (a melylyel bizonyságot teszen róla, hogy élte végső leheletéig azon van, hogy lesujtott Magyarországának meglevő részeit megvédelmezze és bátorságba helyezze) tudomásul vették:
1. § Nem is vonják kétségbe, hogy Ő császári és királyi felsége, a gondját eddig is, minden igyekezetével és törekvésével arra forditotta, hogy az ő hűséges országlakói, az elmult évek siralmas csatavesztései után, az ellenség félelmétől és a veszedelmektől (melyeket a háboruk maguk után vonni szoktak) bátorságban és biztonságban lehessenek.
2. § Minthogy még élő emlékezetükben tartják, hogy a császári és királyi felség, a miképen az ő buzgó fáradozását, a közelebb mult évben nyilvánvalóvá tenni méltóztatott; a mikor tudniillik Soliman, a törökök fejedelme, az egész Kelet belső erejével együttesen, e legnagyobb és leghatalmasabb hadsereggel, ő felségének eme lesújtott országára tört, hogy ezt végképen elpusztitsa; azt tettleg és kegyelmesen ki is mutatta, a midőn az összes külföldi urak és tartományok seregeinek és egész Németországból, a római szent birodalom haderejének idevezénylése mellett személyesen táborba szállott és magát ugy, miként a fenséges fejedelmeket, Ferdinánd és Károly ausztriai főherczeg urakat, az ő felsége kedvelt testvéreit s egyben az ő legkegyelmesebb uraikat is, a hadi szerencse minden eshetőségének elszántan alávetette.
3. § Ez okon történt, hogy ámbár némely igen nevezetes véghely, a minők Sziget és Gyula, meg mások (a maguk és a nép büneiért a mindenható Isten büntetéséből) elvesztek is; de épen ugy a császári és királyi felségnek a táborban jelenléte hallatára, a törököknek azt az elhatározott további törekvését, hogy ennek a lesujtott országnak az egész megmaradt részét, tüzzel és vassal végképen tönkre tegyék, megakadályozták.
4. § Az Ő felsége hű országlakói azt is elismerik, hogy Ő császári és királyi felsége a táborból visszatérése után Csehországba és a kapcsolt tartományokba nem más okból távozott (a miképen azt Ő felsége is kegyelmesen fölemlitette) mint azért, hogy amaz országokban és tartományokban is affelől tanácskozzék, a mi az ő hű magyarjainak javára, hasznára és megmaradására tartozónak látszik.
5. § És afelől sem kételkednek, hogy Ő császári felsége a fegyverszünet iránt is az uj török fejedelemmel azért kiván tárgyalásba bocsátkozni, mert annak megkötését Magyarország eme csekély megmaradt részére nézve a jelen idők viszonyaihoz képest észszerünek tartja és látja.
6. § A császári és királyi felségnek tehát az ő hivei, a főpap és báró urak, nemesek és Magyarországnak a többi karai és rendei (a kik ezekben a nyomoruságos időkben még megmaradtak) örökös és soha el nem muló hálaköszönetet mondanak, hogy a császári és királyi felség róluk oly buzgón és kegyelmesen gondoskodni méltóztatik; sőt a mi több, költséget és fáradtságot nem kimélve, minden igyekezetével odahatni iparkodik, hogy az ő hüséges országlakóit, ezeknek feleségeit és gyermekeit és az édes hazát az ellenséges háboruktól mindenképen megoltalmazza, hogy árnyékában biztosan és bátorságosan jobb időket remélhessenek és kérik a mindenható jó istent, hogy a császári és királyi felségnek ezt a kivánságát kegyelmesen teljesitse.
