1567. évi XXIX. törvénycikk

Ő felsége az ország részéről fölhozott nyomoruságokat háromfelé müködő biztosok utján vizsgáltassa meg

Továbbá mivel nyilvánvaló, hogy a császári felség hüséges országlakósai, ugy a mostani, mint a többi országgyüléseken milyen sok sérelmet, elnyomatást és nyomoruságot hoztak föl, a melyeket Ő felsége ugy magyar, mint idegen katonáinak fő- és más alsóbb rangu kapitányai részéről szenvedniök kellett és szenvednek ma is, a miképen azokról a császári felség az időnként tett fölterjesztésekből kegyelmesen értesülni méltóztatott:

1. § A császári és királyi felségnek jóakaratu hozzájárulásával megállapitották, hogy háromfelé osztott, magyarokból és németekből álló bizottságot rendelnek ki, a melyeknek egyikét, az ország Dunán tuli; másikát a Dunán inneni részébe azaz a Dersffy ur alatt levő tiz vármegyébe; a harmadikát pedig Kassára és az ország ott fekvő részeibe küldik ki.

2. § A kik az alispán és a szolgabirák közbenjöttével teljesen és igazságosan megvizsgálják azokat a károkat, gyilkosságokat, paráznaságokat, erőszakosságokat és egyéb gonoszságokat, a melyeket a magyar és német kapitányok és katonák bárhol elkövettek és véghez vittek.

3. § A biztosok pedig ő császári felségének e vizsgálatról minél előbb tiszta, őszinte, hü jelentést tegyenek, a ki aztán azt tanács uraival tárgyalás alá vevén, a biztosok részéről földeritett dolgokban határozatot hozzon, és azokat, a kik megérdemlik, a gonosztevő kapitányok tisztének elvesztése mellett, szigoruan megbüntesse és az okozott károkért elégtétel adásra szoritsa.

4. § Mindazonáltal a katonák ilynemü gonoszságainak eltávoztatására, annak fog legnagyobb hatása lenni, ha a császári felség minél előbb kegyelmesen gondoskodik arról, (a minek teljesitését megigérte) hogy jövőre ugy a kapitányoknak, mint a katonáknak a zsoldját szakadatlanul és pontosan kifizessék.

5. § De azokra a kapitányokra és katonákra nézve, a kik most itt jelen vannak és a kik ellen némely vármegyék nyilván panaszt emeltek és azt a káptalan meg királyi ember tanubizonyságával igazolták, méltóztassék ő felsége itt, azonnal törvényt és igazságot szolgáltatni.