Elsőbben a mi az ő hivei számára, mindjárt a jelen év kezdetére hirdetett és közzétett országgyülést illeti:
1. § Az ország karai és rendei elismeréssel vannak az ő felsége szokott és eddigelé is mindenkor tanusitott azon buzgó és valóban atyai gondoskodásáért, a melylyel, a mint máskor, ugy a jelen országgyülés egybehivása által is, azt kivánja, hogy az ő hivei inségének, nyomoruságainak és veszedelmének az elháritására és megszüntetésére kegyesen segitségül és nekik mindenképpen, igazán és boldogitólag, tanácsukra legyen:
2. § Mindazonáltal, a karok és rendek átlátják (sőt kétségtelennek tartják), hogy azt Ő felségének, az általa terjedelmesen fölemlitett magasabb rendű és fontos okokból mellőznie és elhalasztania kellett, mert a miképpen az időnek és a körülményeknek gyors változásai, az embereket a czéljoktól és föltett szándékuktól többnyire elszokták tériteni és a szükségesebb dolgok felé fordulásra kényszeriteni, éppen ugy Ő felségét is, ez alkalommal a szükség vitte reá (és pedig ennek a lesujtott országnak a javára, melynek a fenmaradása, a mostani különösen szorongató körülmények között, isten után a római szent birodalom és az Ő felsége többi országainak meg tartományainak a békéjétől, nyugalmától és épségben maradásától függ), hogy részükre más időben nyujt lehetőséget azzal, hogy fenséges jelenlétében hallgathassa meg ügyeiket és foglalkozhassék azokkal.
3. § Minthogy pedig most azt (a mit isten boldoggá és szerencséssé tegyen) buzgó kivánságukra és legnagyobb örömükre elérték, ezért a király Ő felségének, legkegyelmesebb uruknak, örökös hálaköszönetet mondanak; hogy szerencsés megjelenésével, hivei óhajtásának legalább most eleget tenni és szokott kegyességével, ugy őket, mint lesujtott ügyeiket közelebbről és jóakaratulag tekintetre venni méltóztatott.
