A mi tehát mindenek előtt a három évre kivánt segélyt illeti:
1. § Ámbár az ország hü karai és rendei jól ismerik mind a maguk, mind pedig a lesujtott jobbágyaik tehetségének gyengeségét, mindazonáltal látva Ő felségének azt a nagy szükségét, a mely a védelmükre teendő fölötte sok költség miatt terheli őt és bizva abban is, hogy Ő szent felsége, a miképen az elibe terjesztett kérésekből, hiveinek a sok kárát, elnyomatását és sérelmeit kegyelmesen megismerte; épen ugy, kegyelmes igéretéhez képest, az azok annyiszor kért orvosszere alkalmazásának is módját és rendjét fogja találni; hogy Ő felsége hivei szegény jobbágyaikkal együt békére és nyugalomra szert téve, végre valahára az oly nagy és annyira sulyos nyomoruságból, inségből és elnyomatásból föllélekzelhessenek és a védelmükre kivánatos segélyeket is, könnyebben teljesithessék.
2. § A közelébb mult, vagyis az ezerötszázhatvannyolczadik esztendőre Ő felségének kamarai nyereséget ajánlanak meg, minden egyes egész jobbágytelek vagy föld után husz dénárt, a melyet a régi szokás szerént kell fölszedni.
3. § A következő másik két évre, vagyis az ezerötszázhatvankilenczedik és ezerötszázhetvenedik esztendőkre pedig, a kamarai nyereséggel együtt, két határidőben, négy forintnak és nyolczvan dénárnak a fizetését igérik meg; tudniillik, hogy a közelébb következő évi Gyertyaszentelő boldogasszony napján: egy forintot és huszonöt dénárt; ugyanazon évi augusztus első napján pedig, a másik forintot és huszonöt dénárt; valamint az ezerötszáz hetvenegyedik esztendőnek, a megnevezett két időszakában történendő fizetés mellett, egyenlő megosztással, hasonlóképen két forintot és ötven dénárt adjanak és adózzanak.
