Végezetre, a szatmárvármegyeiek és a tiszántuli többi vármegyeiek, az ország karai és rendei előtt kijelentették, hogy reájuk nézve, valamely ellenséges erő betörése és Ő felsége hadseregének Kassa felé hátrálása esetén (a mikép a közelebbi években történt) menynyire sulyos, sőt lehetetlen volna, hogy az Ő szent felsége kapitányainak fölhivása következtében, oly messzeségre személyesen a hadsereghez csatlakozzanak; és hogy feleségeiket, gyermekeiket és összes vagyonukat otthon hagyják, a kiknek és a melyeknek inkább valamely bátorságosabb helyre (a milyen ott a közelben nincsen) szállitásával kellene, hogy foglalkozzanak:
1. § A mi azokra nézve, az országlakók itélete szerint is, nehéz és fölötte veszedelmes levén: az iránt esedeznek, hogy Ő szent felsége gondoskodjék kegyelmesen valamely olyan alkalmas módról, hogy a hadseregben lételük alatt, feleségeiket és gyermekeiket családostól valamely biztos helyen hagyhassák.
2. § Vagy ha ez nem lehetséges, a hadbaszállás helyett valamivel adózzanak és igy a családjuk biztosabb helyekre szállitásáról önmaguk gondoskodhassanak.
3. § A miképen hogy Ő felsége kegyelmesen meg is igérte, hogy a kérésüket figyelmére fogja méltatni és valamely ellenséges erő betörése esetére a hadviselésnek ezutánra olyan módját állapitja meg, a melylyel méltán megelégedettek lehessenek.
