1569. évi törvénycikkek

Befejezés

Mi tehát a mi hiveinknek, Magyarországunk és ennek alája vetett részek összes karainak és rendeinek, az előrebocsátott kérését, kegyelmesen meghallgatván és arra hajolván, az előlirt és az emlitett módon elibünk terjesztett czikkelyeket összesen és egyenként a jelen levelünkbe vagyis könyvünkbe szóról-szóra beiktattattuk és beirattuk:

1. § És azokat, valamint az azokba összesen és egyenként befoglaltakat, kedveseknek, helyeseknek és tetszőknek tekintvén és azokhoz királyi szives beleegyezésünket és hozzájárulásunkat egyaránt megadván:

2. § Mindazokat és az egyenként azokba foglaltakat, királyi hatalmunknál fogva elfogadtuk, helyben- és jóváhagytuk és megerősitettük.

3. § Kegyelmesen igérvén, hogy az összes előrebocsátottakat, minden pontjaikban, záradékaikban és czikkeikben, mind magunk sértetlenül megtartjuk, mind pedig a többi bárminő rendü és rangu hű alattvalóinkkal megtartatjuk.

4. § Sőt inkább a jelen levelünk erejével és bizonyságtétele szerint elfogadjuk, jóvá és helybenhagyjuk és megerősitjük.

5. § Kelt Pozsonyban, az Úrnak az ezerötszázhatvankilenczedik esztendejében október hónap huszonhatodik napján; római, magyarországi és a más uralkodásunk hetedik, a csehországinak pedig a huszonegyedik évében.