Ennekutána megértvén mindazokat, a melyeket Ő császári és királyi felsége az ő válaszukra jóakaratulag viszonválaszolt, elsőbben is Ő császári felségének örökös hálaköszönetet mondanak azért a véghetetlen és valóban atyai gondoskodásáért (a melyet a miképen máskor is mindig, ugy a jelen alkalommal is sokféleképen irántunk tanusitani méltóztatott), a melylyel azt a kérelmüket, a melyben az Ő császári felsége igen kedvelt idősebb fiát, a fenséges fejedelmet, Rudolf ausztriai főherczeg stb. urat, az Ő felsége törvényes utódjául, tudniillik Magyarország királyául kijelentetni kérték, épp oly kegyességgel és készséggel, mint kegyelmességgel meghallgatta.
1. § Az ország karai és rendei ebből az egy dologból is, nagy lelki vigassággal ismerik föl azt, hogy Ő császári felsége, nemcsak a jelen, hanem a jövendő fenmaradásuk és jólétük felől is, legjobban gondoskodott.
2. § Ezért ugy Ő császári felségének, mint a már királyukká nyilvánitott fenségnek, a sors eshetőségeinek minden körülményei között, hűségüket és engedelmes készségüket, a végső lehelletükig fölajánlják.
3. § Egyuttal alázattal esedeznek az iránt, hogy Ő császári felsége sziveskedjék visszaemlékezni mindazokra, a melyeket az országlakók eddigelé állhatatosan kértek; tudniillik, hogy a fenséges Rudolf fejedelem most már szokjék hozzá a Magyarországon való lakáshoz és ahhoz, hogy a magyarországi ügyeket a maga mellé vett magyarokkal kell tárgyalni és megismerni.
