A segélyre nézve, a melyet a császári felség két évre, tudniillik a jelenre és a jövőre kiván, ámbár az ország karai és rendei jól tudják, hogy mindazok az okok, a melyeket Ő császári felsége fölhozott, igen nyomósak és szükségesek; mindazáltal a szegény népnek a végső szüksége miatt Ő császári felségének annyi segélyt, a mennyit a legsürgősebb szükségek megkivánnak, föl nem ajánlhatnak.
1. § Mégis a legnyomoruságosabb állapotok között is, Ő császári felségének erre a két évre, a kamarai nyereséget is beleértve, négy forintot megigérnek.
2. § Ugy tudniillik, hogy ebben a jelen évben minden kapu után egyenként két-két forintot fizetnek; a melyeknek egyikét a jövő augusztus hó első napján: a másikát pedig a jövő szent Miklós püspök napján szedjék föl.
3. § A következő ezerötszáz hetvenharmadik évre pedig, a kamarai nyereség belefoglalásával, szintén két forintot ajánlanak meg; a melyet hasonlóképen két határidőn kell fölszedni; egyiket az akkor következő szent György, a másikat pedig szent Mihály napján.
4. § A korábbi végzésekhez képest kijelentvén azt, hogy a törökök alatt levő jobbágyoktól a kirótt adónak csak a fele részét szedjék föl.
5. § És az iránt esedeznek, hogy a felhozott okokból a szegény népnek ebben a nyomorúságos helyzetében, méltóztassék Ő császári felsége ezzel a négy forinttal kegyelmesen megelégedni.
