Továbbá az ország karai és rendei azokat, a melyeket a fenséges Rudolf királynak szerencsés megkoronázása idején a dézsmák haszonbérletére nézve kinyilvánitottak, de az idő rövidsége miatt az elhatározást megfelelőbb alkalmára elhalasztották volt, most ujra fölveszik és megállapítják, hogy a főpapok közül, a kik az ő dézsmáikat haszonbérbe adni akarják, Ő császári felsége ezeket a dézsmákat, azokon a helyeken, a melyek a véghelyekkel teljesen és tökéletesen szomszédosok, haszonbérbe veheti.
1. § De a véghelyektől távolabb eső helyeken, a földes urak ellenére a dézsmákat senki a kapitányok, kamarások avagy a tisztviselők közül, a saját hasznára és nyereségére haszonbérbe venni ne merészelje.
2. § Az összes dézsmákat pedig, a melyeket eddig természetben gyüjtöttek be, jövendőre is ugy gyüjtsék; és ez azon mód és rend szerint történjék, a melyet az ezerötszáznegyvennyolczadik évi törvénycikkelyek előirtak.
3. § És a ki a kapitányok, meg a kamarások közül, avagy bárki más is, ez ellen cselekednék, azt tisztétől foszszák meg.
4. § És Ő felsége is parancsolja meg, hogy a dézsmákra nézve az ezerötszázhatvankilenczedik évben kelt törvénycikkelyeket a melyeket eddig a kapitányok nem követtek, mindenütt megtartsák.
5. § Azok a nemesek pedig, a kiket a törökök a maguk lakásából kiüztek és a kik a véghelyeken laknak, saját jószágaikból a dézsmákat a maguk számára haszonbérbe vehessék.
6. § Végezetül, hogy se a nemesek a nemesi udvarukhoz tartozó földek avagy az irtványok után, se pedig az egyházi személyek a szöllőjük után, dézsmát adni ne tartozzanak.
