1575. évi III. törvénycikk

a felső vármegyéken a nyolczados törvényszékeket Eperjesen tartsák

A nyolczados törvényszékekre nézve megállapitották, hogy azokat a felsőrészek vármegyei számára, a korábbi közönséges végzésekhez képest, Szent György napján, Eperjesen tartsák.

1. § A bárók közül: Homonnai Ferencz vagy Miklós avagy Bidy Mihály és Perényi János urakat nevezik meg, a kik ezeken a törvényszékeken fölváltva jelen legyenek.

2. § A főpapok helyére pedig: Pankotai Ferencz vicáriust, vagy Szegedi Pál olvasó, avagy Sisciáni Mihály egri kanonokot, a kik a felsőrészek eme törvényszékein váltogatva jelen legyenek.

3. § A felebbezések fölülvizsgálására, a közelebbi országgyülésen kinevezettek legyenek jelen.

4. § Azoknak a helyébe pedig, a kik valamely szükséges ok miatt meg nem jelenhetnek, a helytartó ur más alkalmasokat helyettesitsen és a fölebbezések fölülvizsgálására is, a tanácsos urak közül, az eddigieknél több főpapot és bárót vegyen magához.

5. § Szlavoniában pedig, ha ezeken a törvényszékeken föpap és báró lehet jelen, a dolog rendén van: ha nem, ez esetre megállapitják, hogy a régóta gyakorlatban levő szokás szerint, a törvényszékeket ezeknek távollétében is, a bán urak, az al-bánnak, az ország itélő mesterének, a szolgabiráknak és esküdt nemeseknek a jelenlétében megtarthatják.