1575. évi IV. törvénycikk

a nyolczados törvényszékeken Kávási Andrásnak a gonosztettét a peres ügyek sorrendén kivül vizsgálják meg

Továbbá van Zala vármegyében egy bizonyos Kávási András nevü nemes, a ki ezelőtt nem sok idővel, nehány czinkosának maga mellé vételével, Vas vármegyében két nemes embert, tudniillik: Csempezházi Balogh Bertalant és Kemény Dávidot, éjnek idején, a midőn házukban nyugodtak, fegyveres kézzel kegyetlenül és halálosan megsebesitett.

1. § A kiknek egyike nagynehezen meggyógyult ugyan, de a másika: Kemény Dávid még most is erőtlen és béna.

2. § Az ő vakmerőségének a megzabolázására tehát elhatározták, hogy a helytartó ur az ország többi rendes biráival, az emlitett betörés és testi sértés ügyét, a jelen országgyülés után az itt Pozsonyban tartandó első törvénykezési időszakon, minden más peresügyek sorrendén kivül törvényesen megvizsgálja.

3. § És azt, a mit törvényesnek talál, másoknak a példájára, végrehajtásba is vegye.