Minekutána Magyarországnak a karai és rendei ugy tapasztalják, hogy a császári és királyi felség, az ő legkegyelmesebb uruk, elodázhatlan és az ő javukra és épségben maradásokra czélzó okokból, huzamosabb időn át maradt távol, mint maga remélte és az országlakók is elvárták volna és hogy a szentséges Miksa császárnak, az ő atyjának, nekik pedig a legkegyelmesebb uruknak és királyuknak, a korai és minden jóktól fájlalt elhunyta után a külső országokban, meg birodalmakban sem tett egyebet, mint azt, a mi az ő megoltalmazásukra és védelmükre a legszükségesebb és leghasznosabb lenne:
1. § Ennélfogva Ő császári felségének a távollétét annál méltánylóbb szivvel vették, mentől inkább táplálja őket az ő szerencsés és óhajtott megérkezésén megujhodva, az a vigasztalás és bizalom, hogy Ő császári felsége szerencsés országlásának kezdetével, a jelen országgyülésen, vagy a kivánt módon végét veti azoknak a sulyos nyomoruságoknak, a melyekbe az összes keresztyénségnek a legkegyetlenebb ellensége sodorta őket, vagy pedig bizonyára a jobb sorsnak kétségtelen reménységét adja nekik.
2. § Ugyanezen karok és rendek alázattal kérik Ő császári felségét, hogy minden igyekezetével ennek a gondolatnak éljen és nékiek, a kik a végső veszedelemmel küzdenek, mindenek előtt a segitségükre legyen; meggondolván egyebek előtt azt, hogy a többi országoknak és tartományoknak megmaradása is, könnyen beláthatólag, egyedül Magyarország megmaradt részeitől függ.
3. § Jóllehet, hogy ezeknek a megvédelmezésére Ő császári felségének (a miképen maga is felemliti) azon a nagymennyiségü kölcsön adósságon kivül, a melyet dicső atyja vett föl, naponként még felette sok arany és ezüst pénzt kell kiadnia és elköltenie és ő felségének ekkora s ilyen nyomasztó költségeihez, jogosan és méltán az ország karainak és rendeinek hozzá kell járulniok (nehogy a többi tartományok, a meyek évenként a magyar véghelyekre kétségkivül igen sok segélyt adnak, azt vethessék ellen, hogy a magyarok önmagukat elhagyták), ámde Magyarországnak a viszonyai és sorsa már olyan elriasztó képet mutatnak, hogy még a mit a legnagyobb készséggel és legnagyobb buzgósággal megtenni akarnának, annak a teljesithetésétől is, miután mindnyájuknak minden vagyona elveszett és megsemmisült, teljesen meg vannak fosztva.
4. § Mindazonáltal Ő császári felsége kivánságához, tehetségükhöz képest, aképen járulnak hozzá, hogy Ő császári felségét alázattal megkérik, hogy őket, a kik annyira el vannak nyomva és lesujtva, a most fölajánlott segélyadónál többre kényszerithetőknek ne tartsa; nem csak azért, hogy a további vitatkozás elmaradjon, hanem azért is, mert az ő földult és meggyöngitett erejüket és anyagi tehetségüket már ez a megajánlás is tulhaladni látszik.
5. § Ennek okáért elhatározták, hogy miután a közelébb mult Szent Mihály arkangyal napjára fölajánlott előbbi adózás letelt, az ugyanazon már elmult Szent-Mihály napjától kezdve, minden adózni szokott kapu után, két évre, két időszakban való fölszedés mellett egyenként két forintot adnak.
6. § Akképen, hogy a jelen évben a legközelébb jövő Szent-György napkor egy forintot és ugyanazon évben Szent-Mihály napkor szintén egy forintot és a következő esztendőben ugyanazon határidőkben ugyanannyit fizessenek.
