Minthogy pedig az állandó katonák tartása körül eddigelő igen nagy mulasztásokat tapasztaltak és ilyen katonákat igen sokan vagy éppen nem tartottak, vagy pedig uraik azokat a véghelyekből, tetszésük szerint, az ő saját használatukra alkalmazták:
1. § Ennek okáért a főkapitánynak a megkeresésére minden vármegyének az alispánja, az egyik szolgabiró utján tartozzék azt, a kit az ilyen állandó katonatartásban hanyagnak találnak, megintetni.
2. § A ki is, ha tizenöt napon belül engedelmeskedik, a dolog rendén van; máskülönben a főispán, avagy ennek hiányában az alispán és ha ez arra elég erős nem volna, a főkapitány, az ilyen urnak vagy nemesnek a fekvőjószágaiból (még akkor is, ha maga Ő felsége és a főkapitány, valamint az esztergomi érsekség és az egri püspökség s a káptalanok mulasztanák is el a katonák állandó tartását) a tartási költség kétszeresét vegye föl és azt, hivatalvesztés terhe alatt mindenképen katonatartásra szoritsa.
3. § A mely állandó katonák pedig, az ő kapitányuk előleges tudta nélkül, a véghelyekről el ne távozzanak.
4. § És azokat, a kik közülök tetszésük szerint ide és tova kóborolnának (a miképen eddig történt), a főkapitány hivatalának az elvesztése alatt a vármegye előleges tudtával és beleegyezésével megbüntesse és zsoldjuktól megfoszsza és a helyüket más szorgalmatosabbaknak adja.
5. § A kiknek a kiérdemelt zsoldjukat az alispán éppen ugy, mint az előbbieknek kifizesse.
