Minthogy pedig a közelébb tartott ezerötszáznyolczvanhetedik évi országgyülésen az ország karai és rendei nemzetes Debreczeni Györgyöt, máskép altárnokmestert és az Ő császári felsége táblájának a biráját, mivel ugy találták, hogy Ő császári felségének a mindkét renden levő tanácsos urait ugy szóval, mint irásban rágalmazta, becsületükben és jó hirnevükben megsértette, a szabad menlevélnek, meg a közbékének és a hűségnek a megzavarásáért, itéletesen az örökös hűtlenségben, tudniillik a fejének és az összes tulajdon és örökségi fekvő jószágainak és birtokjogainak, meg mindenféle ingóságainak, a fiscus részére háramlása mellett való elvesztésében elitélték és elmarasztalták volt:
1. § De az ő érdekében tekintetes és nagyságos gróf Zrinyi György királyi tárnokmester ur és az ország dunántúli főkapitánya, Ő felségének a mindkét renden levő megnevezett tanácsosainál a maga módja szerént közben járván, sőt Ő felsége nevében, a fenséges fejedelem: Ernő ausztriai főherczeg ur stb. is magát közbe vetvén: miután azonfelül Debreczeni György is ezeket a tanácsos urakat irásban esedező levelével megkérlelte, és maguk a tanácsos urak is, a tisztükkel járó keresztyéni kegyességükről megemlékeztek, az összes bántalmakért neki megbocsátottak és megengedtek:
2. § Ennélfogva ugyanazok a főpap, báró és mágnás urak és előkelők és Magyarországnak a többi karai és rendei közös akarattal és szavazattal az emlitett itélet és hűtlenségi bűn mindennemü rossz következményét és bilincsét az elévülésnek és az elfeledésnek átengedvén, őt maguk közé és korábbi társaságukba visszafogadják és beveszik.
3. § Visszaadván neki, örököseinek és maradékainak a képességet, minden nemesi jogokra, szabadságokra, kiváltságokra és mentességekre nézve, a melyekkel ők maguk is az ország szokása és gyakorlata alapján élni és azoknak örvendeni szoktak; abban a reményben, hogy ezutánra ő is nem csak nyugodt, hanem hálás is fog lenni.
4. § A karok és rendek pedig kérik Ő császári felségét, hogy méltóztassék őt ő maga is jóindulatába és kegyelmességébe fogadni.
