A holott pedig, Ő császári felsége a karokat és rendeket kegyelmesen arra inti, hogy a multak bajainak emlékezete, avagy bizonytalan jövendő sorsuk félelme miatt, el ne csüggedjenek, hanem inkább a jobb jövendő reményében, jobban meg jobban lelkesedjenek és a fenyegető bajokkal minden erejükkel és hatalmukkal szembe szálljanak; a szerencsétlen események között, ne csak csüggedetlen, hanem győzhetetlen lelkierőt mutassanak; meg ne csak a csapások, bajok és a katonáknak a háboruval járó rendetlenségei (a kik ugy az uton átvonulásukban, mint téli szállásukból is, a népre különböző sulyos csapásokat mértek) rázzák föl őket; hanem az ősöknek a haza iránti áldozatkészsége és vitézsége dicső emlékeitől indittatva (a kik jobban szerették a hazát életüknél) készek legyenek a hazáért meghalni és azt, a szorongatott pénzviszonyokban szenvedőt, az ő példájukhoz képest soha el nem hagyni.
1. § A karok és rendek, jóllehet, hogy a haza védelme iránt önmaguktól is kitünően lelkesülve vannak és azért a végsőkig mindent eltürni készek, mindazonáltal Ő császári felségének eme kegyelmes intésétől serkentve annál nagyobb készséggel és örömmel teljesitenének mindent és tennének eleget minden ember várakozásának, mennél inkább régi erejüknek és tehetségüknek a birtokában volnának.
2. § De mivel a háboruknak annyi, akkora és csaknem folytonos viszontagságai miatt (a melyek már annyi századon át tartanak) akkora nyomoruságra és minden dolgaikban olyan szorongatott helyzetbe jutottak, hogy ha a jelenlevő veszedelemnek a nagyságára gondolnak, a bajok elháritására ugy maguk részéről, önmaguk is, nagyon csekély segitséget és mentőszert igérhetnek, a miképen hogy császári felsége is kevés segélyt várhat tőlük.
