A karok és rendek Ő császári felségének a kivánságát a megsebesült és beteg katonák ápolására, valamint e czélból a kórházak rendezésére nézve megértették:
1. § Nem is vonják kétségbe, hogy ez kegyes és keresztyén emberhez méltó dolognak látszik: de mivel sok dologgal és teherrel eléggé, sőt fölöttébb nyomva vannak; azt, hogy ezt mi módon valósithatnák meg? nem látják.
2. § De ugy vélekednek, hogy a táborban egynehány közsátrat, a melyek sok embert befogadhatnak, kellene erre fölhasználni, a melyekbe a sebesült és beteg katonákat befogadván, Ő felsége orvosaival és sebészeivel gyógyittatnák őket.
3. § És minthogy a karok és rendek tudják, hogy mindazoknak a megvalósitására elég tehetségük nincsen; mind a mellett is, erre a czélra alamizsna czimen, az urak és a nemesek, a saját pénzükből, a magyar kamarába az előirt két határidőben való befizetés mellett, minden egyes kapu után tiz magyar dénárt megajánlanak.
4. § Azok, a kiknek kapuik nincsenek, e czélra, az alispánok lelkiismeretes kiszabásához képest fognak adózni.
5. § Ugy mindazonáltal, hogy ezt az alamizsnát általában az összes tábori helyeken, az ütközetben, avagy a támadásban az ellenségtől (és nem dulakodás és verekedés közben) megsebesitettek mindnyájának a hazafiaknak és az idegeneknek egyaránt, jó módjával az ápolására adják.
