Nádasdy Kristóf özvegy urasszonya, jóllehet, hogy a rendek az ő különböző erőszakosságait már többször tárgyalták és előterjesztették, sőt azokra nézve külön törvénycikkelyt alkottak is, * mindazonáltal Vas és Sopron vármegyéket még most sem szünt meg háborgatni:
1. § Sőt Ő felsége törvényes parancsaira nyilván azt meri mondani és felelni, hogy az a vármegye a panaszokra nézve Ő felségét nem jól és nem igazságosan tájékozta.
2. § Ennek okáért a karok és rendek arra kérik alázatosan Ő felségét, hogy legközelebbről méltóztassék arra alkalmas német és magyar nemzetiségü biztosokat kiküldeni, a kik az azon vármegyék lakói és az ugyanazon urasszony és ennek alattvalói közt fenforgó viszálykodásokat megvizsgálják és végrehajtással foganatositsák, hogy különben hasonló magán természetü ügyekkel az ország közügyeit ne zavarják és ne késleltessék.
3. § A mely megbizatásnak az elvégzésére a magyarok részéről kinevezik: Kaszaházi Joó János urat, Ő felsége személynökét, Hetyey Bálint, nádori itélő mestert és Megyery Imre urakat; a kiknek jogukban álljon a távollevők helyébe másokat választani és „Jubilate” vasárnapra megbizatásukban minden bizonnyal eljárjanak.