Magyarország karai és rendei jól tudják, hogy Ő császári és királyi felsége, az ő legkegyelmesebb urok, ugy a mult, mint a többi megelőző években is, minden igyekezetével, gondosságával és törekvésével azon volt, hogy a leghatalmasabb ellenségnek szerencsétlen törekvéseit visszanyomják.
1. § A mely őrködését és készségét Ő felségének a mindenható jó Isten, a maga jóságánál és jótékonyságánál fogva, kétségkivül gazdagon meg fogja jutalmazni.
2. § A hüséges rendek pedig, alázattal kérik Ő felségét, hogy, a miképpen eddigelé az ellenség eme törekvéseivel szemben a keresztyénség fölött, megszakitás nélkül, szorgalmatosan őrködött, ugy most is, a török császár jelen közeledésének hirétől indittatva, a lehető legnagyobb éberséget és gondosságot kifejteni el ne mulaszsza.
3. § Sőt, végre valahára (ha valami módon teheti) önmaga is, az ő hivei közé jöjjön, hogy jelen levén, mind az ellenség erőlködésének ellentálljon, mind pedig az országlakók végtelen bajain is, a melyekkel elnyomva vannak, segitsen.
4. § Hogy ekképen, ugy azok, a miket a közönséges országgyülésen elhatároznak, megerősitést nyerhessenek, mint másképen azok is, a mik az ország védelmére tartoznak, előbbre haladhassanak; maguk a rendek pedig, a hazáért és Ő felségéért annál elszántabb lélekkel harczolhassanak.
