A mi pedig a haza védelmezésében és az erők kifejtésében a magyarok részét illeti:
1. § Higyje el Ő felsége, hogy ennek a Magyarországnak a még meglevő részei a maguk részéről épen semmit el nem mulasztottak, a mit olyannak találtak, a mely az ő megmaradásukra szolgál.
2. § Mert mind a katonaságot, a melyet a közönséges végzésekben megajánlottak, mindenkor készen tartották, mind a főkapitányoknak a megkeresésére, oly módon és renddel, a mint csak lehető volt, fölkeltek; és a veszélyben forgó hazának segitségére szálltak, és minden ütközetben jelen voltak; a miképen ezt igen sok kiváló nemesnek az eleste bőségesen bizonyitja.
3. § A mit, mind a hazaszeretet, mind a szükség kivánalmához és tehetségükhöz képest, a jövőben is teljesiteni vonakodni nem fognak.
4. § Mindazonáltal a karok és rendek esedeznek e helyütt Ő felségéhez, hogy az elmult években tett kegyelmes igéreteihez képest méltóztassék felső Magyarországról, a melynek most főkapitánya nincsen, akképen gondoskodni, hogy azon országlakóknak a panaszai végre-valahára megszünjenek és Ő felsége se legyen kénytelen, a magyar főkapitány odaállitásáért, az alkalmatlan panaszkodásokat annyiszor hallani.
5. § Mert a rendek ugy itélik, hogy a miképen ezeket a tiszteket az ország emez alsó részeiben magyarokra bizták, ott is épen ugy magyarokra bizhatják.
