Ennek a Magyarországnak a karai és rendei mindazokat, a melyeket a fenséges fejedelem: Mátyás, ausztriai főherczeg ur stb., az ő igen kegyelmes uruk, a császári és királyi szent felség s egyben legkegyelmesebb uruk előterjesztő levelével, Ő felségének a nevében nekik előterjesztett, alázattal megértették és azokat a legpontosabban tanácskozásuk tárgyává tették.
1. § Méltóztassék tehát Ő felsége bizonyára meggyőződni arról, hogy a karoknak és rendeknek soha semmi sem feküdt és fekszik most is inkább a szivén, mint az, hogy ennek a veszésnek indult s éppen a végpusztulással fenyegetett hazának annyi és oly nagy bajai és szorongattatásai között a segitő kezüket annál örömestebb és áldozatkészebben nyujthassák oda, mennél nagyobb és a többi távolabbi országokhoz mérten, mennél közelebb áll a veszedelem, a melynek kitéve vannak.
2. § De a midőn ennek a lesujtott országnak a megmaradt részei olyan nyomorba jutottak, hogy azt nemcsak fölsorolni, de még irásba foglalni is igen hosszadalmas lenne: ezért Ő felsége nem csodálkozhatik, ha ez idő szerint Ő felsége kegyelmes előterjesztéseinek mindenekben nem engedelmeskedhetnek.
3. § Mindazonáltal azt, a mi részükről az ő erőtlenségükhöz és a legzavarosabb idők viszonyainak szükségéhez képest teljesithető lesz, Ő császári szent felségének a legalázatosabban engedelmeskedni óhajtván, a következő czikkelyekben egyező akarattal előadják:
