Hogy az országnak még meglevő részei, micsoda csapásoknak és nyomorgatásoknak vannak alávetve és hogy minden rendü emberek mennyire ki vannak merülve, azt a szentséges császári és királyi felségnek egynehányszor bőven előadták és azt Ő felsége is már elég jól ismeri.
1. § Éppen azért, minthogy Ő császári felsége, az ő legkegyelmesebb uruk, az ő bajaiknak és nyomoruságaiknak a megszüntetésére nem csekély reménységet nyujtott, a karok és rendek, nehogy önmagukat a jelen nehéz viszonyok közt teljesen elhagyni látszassanak, a jelen évi hadjárat folytatására segitségül, a szlavoniai segélyen és a szabad városok taksáján kivül, hat hónapra kétezer könnyü fegyverzetü lovast és ugyanannyi ezer gyalogost mezei hadseregre megajánlanak.
2. § Ezeket a katonákat pedig, az ország alsó részeiben a magyar főkapitány urak fogadják föl és állitsák hadi szemlére.
3. § Felsőmagyarországon pedig, a magyar uraknak valamelyike, a kit arra Ő felsége kiszemel.