A mi a katonaság táborba küldésére vonatkozó kivánságot tárgyazó törvénycikkelyt illeti:
1. § A rendek azt akarnák és bizonyára szivükből kivánnák, hogy a táborba ne csak tizezer embert küldhessenek, hanem sokkal többet; de Ő felsége már tudja, hogy ez ország meglevő részeinek az erői mennyire elgyengültek és hogy mennyire bizonytalan és nehéz a jobbágyoktól, még a legcsekélyebb elrendelt segélynek is a fölhajtása.
2. § Mindazonáltal a legközelebbi évi adót * mégis megajánlják, tudniillik: minden jobbágy és zsellérház után (az elnyomorodott személyek és a nemesi fekvőségek, meg az italmérő helyek kivételével) a házak számának, az égésektől, meg az ellenségtől és a katonáktól okozott elpusztulása miatt, a bevett szokás szerint és minden csalárdság nélkül történendő előzetes kiigazitása mellett, százötven dénárt. A melyhez a földesurak, az általános fölkelés helyett, ötven dénárt még hozzá adjanak. Mindazonáltal ugy, hogy a vagyonosabbak a szegényebbeket kisegitsék.
3. § Ezt az adót pedig ugy az összes mágnásoknak és nemeseknek (még azoknak is, a kiknek a fekvő jószágait most csatolták Magyarországhoz vissza), mint az egyházi személyeknek és Ő felségének is, mind a világi, mind az egyházi fekvő jószágaiból, minden kivétel nélkül fölhajtsák.
4. § Ehhez a segélyhez járuljon hozzá mindazoknak a személyeknek a taksája is, a kikről az érintett mult évi végzések emlitést tesznek, az ott jelzett fölhajtási módnak és rendnek a megtartása mellett.
5. § A mely segélynek ugyanis a felerészét az összes vármegyei vidéki pénztárnokok a legközelebbi pünkösd ünnepére; a másik felerészét pedig szent Jakab apostol napjára szedjék be és a fölszedett pénzt a három főpénztárnoknak adják át.
6. § A kiknek egyikeül a Dunán tuli részek számára: Jóó László urat nevezik ki; másikául a Dunán inneniek részére: Bossány Boldizsár urat; harmadikául pedig, Felsőmagyarország számára: Kékedy György urat teszik meg.
7. § Ezek pedig azt a pénzt a harcztérre ujonan fölfogadott katonákra adják ki és szorgalmatosan fölvigyázzák, hogy azt semmi más szükségletre ne, hanem csakis a mezei katonaság fizetésére forditsák és arról a rendeknek a legközelebbi országgyülésen tiszta számadást adjanak.
8. § Ezeknek a főpénztárnokoknak a fizetése pedig összesen ugyanannyi legyen, mint a mult évben, * kivevén a lovasokat, azért, mert ezeknek a valóságos költségeiket, a melyeket tenni fognak, azután a számadástételkor adják meg.
9. § A vidéki pénzbeszedők pedig a vármegyékben maguk az alispánok legyenek, vagy ha az alispánok ezt a terhet magukra vállalni nem akarnák, akkor azok, a kiket a vármegyék megválasztanak; a mellett a fizetés mellett, a melyet az adókirovóknak szoktak adni.
10. § A szolgabiróknak is a maguk szokott fizetésük meglegyen.
