Minthogy pedig tudva van, hogy az urak és nemesek hitbéres özvegyei, különböző ürügyek alatt, mind a leveleknek és okmányoknak maguknál visszatartásával vagy másoknak átadásával; mind pedig a fekvőjószágoknak elidegenitésével és pusztitásával, sőt néha még összejátszással is, a férjük utódainak nem csekély károkat és hátrányokat okoznak:
1. § Ennek okáért megállapitották, hogy a hitbéres özvegyek az azon fekvőjószágokra vonatkozó összes kiváltságleveleket, okmányokat és okiratokat, a mely fekvőjószágokban a férjük halála után megmaradtak (az olyan levelek kivételével, a melyek esetleg határozottan vagy magukat a hitbéres özvegyeket, vagy az ezek örököseit illetik), azon törvényes utódok megkeresésére, azoknak, kiket a vármegye az ország törvényei szerint ezek megőrzésére méltóbbaknak itél, a fekvőjószágokból való kizárás büntetése alatt, a kezükhöz eskü alatt kiadni tartozzanak.
2. § Ha pedig ugy találnák, hogy valamely fekvőjószágnak az elidegenitése, bármely módon és törvényes ok nélkül, a hitbérén felül történt: az uzsorások pénzüket veszitsék és a fekvőjószág, a dolog valódi állásának, a vármegye birái részéről való földeritése mellett, a törvényes örökösökre és utódokra háruljon vissza.
3. § Ha pedig a nemesi udvarokat és fekvőjószágokat czélzatosan pusztulni hagynák, az ilyen károkat a hitbérükből kell megtériteniök.
4. § Ha pedig az ilyen özvegyek másik házasságra lépve, mégis az előbbeni férjük fekvőjószágaiban maradnának, a dolog valódi állásának földeritése mellett az alispán, avagy ennek elégtelensége esetén a főispán őket az ilyen fekvőjószágokból szabadon kivethesse és azokat a valódi utódoknak átadhassa.
